Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-21 / 221. szám
1979. szeptember 21., péntek Battonya, Május 1. Isz Jöhet a kővetkező harminc év Megyénk a BNY-n Néhány napja már közöltünk képet megyénk néhány vállalatának, szövetkezetének kiállításáról. Most másokkal folytatjuk a sort. A múlt év őszén mintegy ezer szakember sereglett össze Battonyán, hogy részt vegyen a helyi Május 1. Termelőszövetkezet meliorációs bemutatóján. Az illetékesek nem véletlenül választották színhelyül a dél-békési szövetkezetét, mintegy tíz éve elkezdett meliorációs munkái méltán állíthatók példának más üzemek elé. De vajon a befejezéshez közelgő munkálatok végét jelentik-e a meliorációnak, mitől és hogyan lesz valóban komplex ez a tevékenység — erről beszélgettünk Tóth Pállal, a szövetkezet termelés- irányító főmérnökével. — Először talán néhány szót mondom a kezdetről — kezdi a főmérnök. — Jó, átlagosan 36 aranykoronás földeken termelünk. Korábban a termésünk negyedét elvitte belvizes időszakokban a víz. Búzából 16, kukoricából 11 mázsa hektárankénti átlagtermést takarítottunk akkoriban be. Tudtuk, hogy ilyen földeken ez megengedhetetlen, az üzemi és a népgazdasági szempontból egyaránt. Kilenc éve, 1970-ben 1300, egy évvel később 500 hektáros terület esett ki a termelésből, s lettünk mi veszteségesek. Korábban is volt erre belvíz, mert a Maros folyó befolyásolja a talajvízszintet, annak duzzadása minket, is a tönk szélére sodort. Valahogy a hetvenes évek elején még sűrűbben jelentkezett, elhatároztuk, hogy nem sajnálva sem pénzt, sem energiát, szembe- szállunk a természettel. Nyolc éve, 1971-ben döntöttünk ,a munkák megkezdéséről. — Hogyan fogadták a tagok az állami támogatás ellenére is sokba kerülő, kockázatos vállalkozást? — Volt, aki megijedt, de nem volt nehéz a szakember- gárda javaslatának határozattá emelése. Érthető, hiszen éppen a földeken dolgozó emberek látták legjobban, mit tesz a víz a terméssel, hogyan megy tönkre napok alatt a vetés. A tagság döntése alapján megpályáztuk ,az állami támogatást. Szerencse a sok gond között, hogy az illetékesek támogatták elképzeléseinket, felismerték, hogy ilyen földeket nem lehet a víz uralmának kiszolgáltatni. Megkaptuk a dotációt, a Békés megyei AGRO- BER elkészítette ,a terveket és 1976-ban megjelentek a Tiszántúli Meliorációs Vállalat szakemberei a földjeinken. Az egész négy ezer hektárnyi területből jövőre az utolsó tábla is meliorációra kerül. — Mitől komplex, teljes szövetkezetükben a melioráció? — Nálunk a legnagyobb bajt a víz okozta. Elvégeztettük tehát a táblásítást, a földúthálózat felújítását, a táblák víztelenítését, az altalajlazításnak eddig felét. A talaj kémiai javítására csak kis területen volt szükség, ennek is végére értünk. E mellett komplex a meliorációnk azért is, mert velünk egy időben a másik batto- nyai belvizes szövetkezet, a Petőfi, területén is elvégzik a munkákat. Ez azt jelenti, hogy az egész térség mentesül a káros víztől. — Gondolom akadtak zökkenők is... — Igen, hiszen nem volt kiről példát venni és mert minden munkát alapvetően a termőhelyi adottságok határoznak meg. Kezdetben a terveknek megfelelően felszíni vízelvezető vápákat épített a vállalkozó. Menet közben derült ki, hogy ezek működése kifejezetten károsan hat ,a talaj vízgazdálkodására. A tervező új terveket készített, most már csak alagcsöves, felszín alá épített elvezető rendszer működik itt. Ez a gondunk tehát megoldódott, de maradt egy másik. Az üzem területéről lekerülő vizet nem tudtuk hová vezetni, mert a főbefogadó — a Száraz-ér — felújítása csak 1985-re készül el. Addig saját csatornában folyik el a víz. Ezt a csatornát éppen emiatt kellett nagyobb szelvényűre építeni, ami drágább, mint korábban terveztük. Emellett szántóterületet is elvon, kisebb helyen teremhet hasznos növény. Célszerű lenne az is, ha gyorsabb ütemben valósulnának meg az üzemi meliorációk. Nálunk csaknem 10 év kellett hozzá, pedig évente legalább száz hektár kiesik a termelésből, mert éppen azon dolgoznak. Igaz, ez később megtérül. — Valóban, beszélhetünk már a befektetések megtérüléséről ? — Egyik évről a másikra nem lehet csodát várni. Figyelemre méltó, hogy a már meliorált területeken a korábbihoz képest lényegesen biztonságosabb a termelés. Az idei belvíz már nem tudott kárt tenni a földjeinken, búzából 45 mázsát termeltünk hektáranként. Valószínűleg a kukoricánk is 70 mázsa felett ad, a naprafor-. gónk 25, a cukorrépánk 400 mázsa körüli átlagot ígér. A cél az, hogy elérjük a termelési körzetre jellemző átlagot, ezek a számok már közelítenek hozzá. A gazdasági számítások szerint jó a megtérülés, ha évente 4—7 gabonaegységgel nő a termés, a mi számításaink szerint, nálunk évente több, mint 10 gabonaegységgel emelkedik. — Ez tehát azt jelenti, hogy jövőre minden gondtól megszabadulnak, végleg biztonságossá válik a termelés... ? — Nem ilyen egyszerű a dolog. Ahhoz, hogy a vízelvezetési rendszer működjön, állandóan karban kell tartani. Gondolok itt a csatornatisztításokra, s a mélylazítást is 3—4 évenként újra el keli végezni. Ez továbbra is jelentős összegekbe kerül. — Lényeg, hogy legyen rá pénz... — Igyekszünk előteremteni. A karbantartással a Dél- Békés megyei Vízgazdálkodási Társulatot bízzuk majd meg. Jelenleg eszköz- és tőkeszegény a szövetkezet. Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy méltónak bizonyuljunk a kapott támogatásokra. Ha bejönnek azok az átlagok, amelyeket terveztünk, a korábbinál nagyobb jövedelemre teszünk szert. Felépítünk egy ISV sertéstelepet, amelynek évi 5 ezer hízósertését a melioráció hatására keletkező többlettermésből takarmányoz- zuk, tehát teljesen annak hasznán alapszik a hizlalás. — Mit jelentett a negyven millió forintos beruházás a most 3o éves Május 1. Termelőszövetkezet életében ? — Túlzás nélkül állíthatom, hogy a legjelentősebb döntés és esemény volt, hiszen a nagy munkáért, sok pénzért termelési biztonságra tettünk szert. Senkinek sem mindegy, mi lesz a sorsa annak a szántásnak, amiért megizzadt, dolgozott. A már jelentkező eredmények azt bizonyítják, helyes volt a döntés, bizalommal nézhet szövetkezetünk a következő harminc év elé is. M. Szabó Zsuzsa Kedveltek a körösi papucsok A békéscsabai Körösvidéki Cipész Szövetkezet már évek óta elkötelezte magát a papucsgyártás mellett. Ez az ország egyetlen olyan szövetkezete, mely kizárólag ezeket a kényelmes lábbeliket gyártja. Mégpedig elég sokat gyárt belőlük. Az idei tervük 100 millió forintos árbevételt irányoz elő és ennek féléves, időarányos részét csak mintegy 98 százalékra tudták teljesíteni. Alapanyag-ellátási gondjaik voltak, nem érkeztek meg időben a megrendelt műbőrök, így jött össze a nem túl nagy veszteség. Azért ennek pótlása sem könnyű. Komoly szervezést igényel, hogy az egyébként is erre az időszakra programozott munkák mellett elkészíthessék azt, amivel lemaradtak. De úgy tűnik, ennek nincs akadálya, az év végére nemcsak hogy teljesítik, hanem túl is szárnyalják a tervet. Ehhez a túlteljesítéshez bizonyára hozzájárul, hogy az egyik NSZK-partnerük váratlanul 50 százalékkal megemelte exportrendelését. Erre az adott lehetőséget, hogy minden szerződésnél a rendelt darabszám 50 százalékára elővásárlási jogot jelentenek be, de ezzel eddig még sohasem éltek. Az idén viszont igényt tartanak rá, úgy, hogy 40 ezer papucs helyett 60 ezer párat adnak el nekik. Ez a váratlan rendelés természetesen gondokkal is jár. A gyors átszervezésnek átmenetileg a belföldi értékesítés látja 'kárát. Az exportérdekek azonban megkívánják az átcsoportosítást, és a későbbiekben a belkereskedelemnek is leszállítják az ígért mennyiséget^ Az idei év tehát jónak ígérkezik, a következő azonban egyelőre bizonytalan. A termelői árak emelkedése miatt jelenleg bizonytalan még az árképzés mechanizmusa. A jövő évi szerződéseket viszont már most meg kellene kötni ahhoz, hogy időben megérkezzen az alapanyag. Elvileg minden rendben van, hiszen teljes gyártókapacitásukat lekötötték a megrendelők, csakhogy ez a kötés feltételes. Mindenütt szerepel a záradék, hogy " a konkrét típusokat és darabszámokat az árak ismeretében állapítják majd meg. Ezt a nehéz helyzetet csak kockázatvállalással lehet áthidalni. Ügy rendelték meg a negyedévi szükségletet, hogy kikalkulálták a várható igényeket. Bíznak benne, hogy a piac azt ígéri majd, amire készülnek, és akkor jól járnák. A jövő évre egyébként új exportpiacokon is meg szeretne jelenni a szövetkezet. A Közel-Keleten végeznek piackutatást, Libanon, Irak és Jordánia erőteljesen érdeklődik a papucsok és házicipők iránt, de a konkrét üzletkötésre várni kell, míg tisztázódnak a jövő évi árak. Mindenesetre már most megkezdték a felkészülést arra, hogy a következő évben a jelenleginél is magasabb igényeket elégítsenek ki. L. L. A békési Start kiállította azokat a sportszereket, melyekből a moszkvai olimpiára is szállít Az Extra üdítők teljes vá- Megyénk cukorgyárai is részt lasztéka látható volt a BNV-n vettek a vásáron A Sárréti Tejtársulás a TSZ Tej standján állított ki Fotó: Lónyai László JEGYZET A felfedezés Gyanítom, hogy amikor Ko- lumbuszék hosszú és viszontagságos tengeri utazás után Amerika partjaihoz értek, a felfedezés boldog örömével ünnepelhettek. Ezt csak gyanítom ... Azt viszont biztosra veszem, hogy a sohasem - látott szigetek, az új szárazföld megpillantása, valóban felfedezés volt az európai ember számára. Mint ahogy az volt a gőzgép, a telefon, az első robbanómotor megszerkesztése, feltalálása is. Persze csak akkor, ha elfogadjuk azt, hogy minden felfedezésnél valami eddig valóban ismeretlent állíthatott az emberiség önmaga szolgálatába, vagy tarthat nyilván. Ma nem egyszer úgy tűnik, talán azért, mert igy is van, hogy akkor is felfedezésről beszélünk, ha valami már korábban ismert dologra újra rábukkanunk. Ez azonban már csak újrafelfedezés lehet, s ez kevesebb, jelentőségében is kisebb. Nemrég egy tanácskozáson, ahol többségében mezőgazda- sági szakemberek voltak jelen, az egyik előadó a melléktermékek, a kukoricaszár, a szalma, a répalevél hasznosításának újrafelfedezéséről beszélt. Feltételezem, a szakember másként fogalmazott volna, ha jobban utánagondol; közvetlen ősei az utolsó szálig levágták a kukoricaszárat, összegyűjtötték a szalmát, a répalevelet. Mert ez így volt természetes, mi több, gazdaságos ... Ezéirt sem beszélhetünk tehát itt semmi felfedezésről és újrafelfedezésről, legfeljebb feledékenység- ről, gondatlanságról, amelynek következtében ma milliós, az is lehet, milliárdos értékek, s ezt külön is ki kell hangsúlyozni, mennek, veszendőbe a tűz martalékaként, vagy éppen a föld alá kerülnek. Azt sem tudom, csak feltételezem, kevés gazdaságban ragadtak a szakemberek azzal a szándékkal tollat, hogy pontos számítások után döntsenek, mennyi beruházásra lenne szükség a melléktermékek hasznosításához. Ügy tűnik még ma is, a mező- gazdaság ezen területe kimarad az általános gépesítésből, a melléktermék pedig a bennük rejlő érték, emberi munka hasznosulása nélkül megy tönkre. Az általánosítás azonban most sem lehet helyénvaló, mert vannak valóban figyelemre és követésre méltó példák. Egy-két üzemben éppen a gazdaságosságra való törekvés „ejtette” gondolkodóba a szakembereket. Hiszen mivel lehetne az állatok takarmányozását olcsóbbá tenni, mi több, a termőföldet jobban hasznosítani, ha nem azzal, hogy elődeink jól bevált gyakorlatát" követjük, követik a mezőgazdaságban. Most, a nagy őszi betakarítás kezdetén még igen sokat tehetnek az üzemek vezetői. Igaz, aligha hihető, hogy ott, ahol a melléktermékek betakarításáért, hasznosításáért eddig sem tettek semmit, ott éppen ezekben a napokban értékelik át az eddigi módszereket. Bár, ki tudja? Az azonban tény, hogy nagyítóval kell keresni az olyan üzemeket, mint az újkígyósi Aranykalász, a nagybánhe- gyesi Zalka Máté Tsz, amelyekben évek óta szisztematikus ilyen jellegű munkát végeznek. S ha már a felfedezésről beszéltünk; nem ártana feltalálni azt is, miként lehetne rávenni a mezőgazdasági üzemek irányítóit, hogy többet tegyenek a melléktermékek hasznosításáért. —nyes Főleg a gyengébb nem körében aratlak sikert az ENCI-mo deliek
