Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-21 / 221. szám

1979. szeptember 21., péntek Koszta gyermekei Robi szájának szöglete le- biggyedt. A következő má­sodpercben talán sírásra fa­kad, talán mosollyá nemese­dik arca. A mozdulat azon­ban itt állandóvá rögzült. S hogy mi lesz a következő pillanatban? Koszta Rozália a fali mű­vészet legnehezebb, legsokré­tűbb vállfájának gyűjtemé­nyesnek is nevezhető bemu­tatóját tárta most a békés­csabai közönség elé. A Kner Nyomda kultúrtermében fel­sorakoztatott 30 portrén egy- egy, néha több gyermekfej mosolyog, grimaszol vissza a látogatóra. Portréfestészet. Irigylésre méltóan nemes, nehezen ha- sonlíthatóan kockázatos mű­vészet. Megragadni a legjel­lemzőbbet, az intuíciók szű­rőjében csak a valóság jeleit átengedni, az arc, a jellem egyéniségének vonásait hű­séggel is megörökíteni — va­lahogy ez, amit a portréfes­tőnek mint feladatot teljesí­tenie kell. De ugyanakkor vállalni is az esetleges ku­darc kockázatát. Koszta Ro­záliának, a realizmus stílu­sának a célt szolgáló felvál­lalása mellett sikerült ezt a feladatot megoldania. Olaj- festékkel falemezre alkotott „angyalkertje” a szépség ön­magát is adó értékeinél töb­bet fedezett fel és többet, sokkalta többet adott. A sze­retet kincsét ragadta meg ezekből a gyermekarcokból úgy, hogy közben a megörö­kített 4—18 éves modellek valódi személyiségének doku­mentálását is adja nekünk, a nézőnek. Egy portré a sok közül Koszta Rozália gyermekei­nek arcán azonban nem csak a tiszta, az önfeledt boldog­ság idealizmusa sugárzik. így könnyű és fellengzős lenne minden képe. Koszta azt a bizonyos „én”-t is rávetíti, az akár miniatúraszámba veen­dő méretű, éppen ezért ben­sőséges, intim hangulatot is teremtő képein a megörökí­tett gyermekarcokra. Látszik, hogy tiszteli, megkérdőjelez­hetetlenül hatalmasnak tart­ja a gyermeket. Akik az áb­rázolás folytán valahogyan kicsit a saját kincseivé is válhattak. Ettől szép, él­ményt adó az üzemi bemu­tatója. Amelyet a megye, az A kultúra , perifériája”?... Azt hiszem, mindenkinek van valamilyen ideális el­képzelése, képe az úgyneve­zett kulturált vendéglátásról. Mondjuk ilyen: szolid és hangulatos berendezés, tisz­taság és rend, előzékeny és udvarias fel- és kiszolgálás, sok mindenféle fajtájú szol­gáltatás, megfelelő válasz­ték. No, és még egy: vala­milyen zenei program. Bár ezeket a dolgokat szétvá­lasztani, egymástól elkülöní­teni nem lehet, mégis szep­tember 19-én, délután a bé­késcsabai és a megye más kiemelt vendéglátóipari egy­ségeinek üzletvezetői érte­kezletükön éppen a vendég­látás kulturáltságának, a ze­nei szolgáltatás színvonalá­nak kérdéseit tűzték napi­rendre. Nehezen jött létre az Or­szágos Szórakoztatózenei Központ megyei kirendeltsé­ge által szorgalmazott meg­beszélés, amelyre a szak- szervezetek, a városi tanács és a KISZ vezető képviselőit is meghívták. A nehézség in­doka a beszélgetés első mon­datából kiderült: a szórakoz­tató zene, főképpen a ven­déglátók forgalmazásában, szinte teljesen a kultúra pe­rifériájára szorult. De maradjunk még egy pillanatra az ideálisnál. Fel­tételezzük, hogy egy étterem­ben, valamelyik nagy lélek­számú településünk központ­jában, mennyiségi és minő­ségi vonatkozásokban is meg­felel a vonzó és kulturált jelzők minden elvárásának. Leszámítva az este hat órá­tól záróráig játszó zenekart. Akiknek tagjai cifra ingek­ben, semmiféle módon össze nem egyeztethető típusú hangszerekkel, a harmóniát játékukból mellőzően, nem teljesen józan fejjel csinál­nak valamit, időnként, a vendégeknek. Es sajnos, ez a feltűnőbb, ha nem is az általános és a jellemző me­gyénk zenés éttermeiben, szórakozóhelyein. Az egyik üzletvezető ker­telés nélkül kijelentette: a zenekar hozza be a vendé­get. Ha rossz a zene, nincs forgalom, nincs bevétel. S a vendéglátóiparban bekövet­kezett áremelések óta bi­zony már nem jönnek csős­tül a vendégek... Ebből a megállapításból egyenesen következik, hogy a perifériá­ról a szórakoztató zenének is a minőségi talajára kellene átplántálódnia. Önérdeke is, a foglalkoztató vendéglátó vállalat érdeke is. S amire végső soron mi, a vendégek kell, hogy kényszerítsük. Az OSZK Békés megyé­ben is tart fent stúdiót, amelynek egyik legfontosabb feladata az utánpótlás és a jelenleg még csak ideiglenes működési engedéllyel rendel­kező zenészek felkészítése á kategóriát — s ezáltal anya­gi és erkölcsi megbecsülést is — jelentő vizsgákra. Ke­vesen veszik igénybe ezt a lehetőséget. Ennek az oka is egyszerű: nélküle is megél­nek, jól élnek. De ezen az értekezleten minden üzletve­zető csatlakozott ahhoz az elképzeléshez, hogy a két hét múlva esedékes, a következő évre érvényesíthető szerződé­seket csak olyan zenészek­kel újítsák meg, akik becsü­letesen, fegyelmezetten dol­goznak, minőségi zenét nyúj­tanak. S akik nem? Azoktól válljon meg a vállalat, a ki­közvetítő és munkaszervező OSZK. Ideiglenesen, vagy ha kell, végérvényesen. Ez nem jelenti azt, hogy me­gyénk presszói, éttermei, szórakozóhelyei zenekar nél­kül maradnak. Ha nem is sokan, de azért újak is je­lentkeznek munkára a vál­lalatnál, az OSZK-nál. A jó zene valóban vonzza a vendéget. De az íztelen étel, a pecsétes abrosz, a flegma felszolgáló a jövőben is elriasztja a közönséget. Kell a zene, igen. De ez is csak része annak, amit kul­turált vendéglátásnak neve­zünk. Hiszen a részek egysé­géből állhat össze a kép, a hatás. (Nemesi) ország más intézményeiben, vállalatainál is feltehetően szívesen látna a közönség. (Nemesi) Szocialista brigádvezetők klubja — másképpen A szocialista brigádok el­méleti, mozgalmi és közmű­velődési tevékenységének egyik legelterjedtebb, hasz­nos támogatói a vezetőiket tömörítő klubok. A szeghal­mi művelődési központban működőt azonban csak a nagyközségben dolgozó bri­gádok vezetőinek alig negye­de, átlagban negyedszázán lá­togatják. Az intézmény ve­zetői ezért is döntöttek úgy, hogy a most kezdődő évad­ban havonta egy foglalko­zást egy-egy helyi üzemben, kihelyezve tartanak meg. A soros program mellett így lehetőségük nyílik arra is a brigádvezetőknek, hogy a vendéglátó vállalat ágazatá­nak őket is érintő, aktuális gondokat és problémákat megbeszélhessék, véleményü­ket kicserélhessék. Ugyancsak október 1. után egy másik klubfoglalkozásra, szintén havi egy alkalommal, a brigádvezetők családját is meghívják, s az érdeklődés­nek, életkornak megfelelő, de mindenképpen' szórakoztató jellegű műsort, programot ad­nak a résztvevőknek. A művelődési központ ez­zel a két módosítással azt szeretné elérni, hogy a nagy­község fejlődő iparának leg­kisebb termelőközösségei, a szocialista brigádok, illetve azok vezetői, minél többen vegyenek részt a gazdag programú klubban. A Televízióból jelentjük Rendező és művészettörténész Ezúttal a Televízió művé­szeti műsorainak egyik ren­dezőjét, Kútvölgyi Katalint mutatjuk be, akinek nevét a nézők már bizonyára jól is­merik. — Hogyan kezdte pályáját a Televízió falai között? — Érettségi után a Szín­ház- és Filmművészeti Főis­kolára jelentkeztem, bár bi­zonyos voltam abban, hogy úgy sem vesznek fel, mivel az operatőri szakot választot­tam, és semmit sem tudtam erről a pályáról. Egyszerűen csak vizsgarutint akartam szerezni. A vizsgák általá­nos, nem szakmai része még­is jól sikerült, és ezért aján­lották, hogy jöjjek a Televí­zióhoz. Így kezdődött! — És a folytatás? — Négy éven át külső mun­katársként ügyelősködtem a tv stúdióosztályán, a gyer­mekműsoroktól egészen a szilveszteri nagy összeállítá­sokig. A most felújított szil­veszteri tv-adások ismétlése számomra történelem, hiszen valamennyinél ott dolgoztam 1961-től kezdve. Aztán elő­léptem másod- majd első­asszisztenssé. Közben újra felvételiztem a főiskola ren­dezői szakán, de túl fiatal­nak találtak. — S hogyan jutott el a kép­zőművészeti műsorok készí­téséig? — Gondoltam egy meré­szet, úgy ítéltem meg, hogy a szakmai ismereteket már főiskolai tanulmányok nélkül is meg fogom tanulni, ezért a művészettörténet—magyar szakra jelentkeztem. Akkori­ban már adásrendező vol­tam. — A munkája, közelebb­ről? — A képzőművészeti osz­tályon dolgozom, jó néhány esztendeje kizárólag képző- művészeti filmeket forgatok. A témákat általában mi ja­vasoljuk. Több kultúrtörté­neti sorozatot készítettem a divatról, az öltözködésről, a lakásról, a bútorokról stb ... Emellett persze jó néhány festő portréfilmjét is forgat­tam. — Milyen műsorokat ter­vez a jövőben? — Most forgatjuk a „Mű­helytitkok” sorozatot, s már előkészítettük az öltözködés esztétikájának hat—hét rész­re tervezett adását is. Évek óta szeretném elkészíteni Rippl-Rónai portréját. Ezen­kívül jd lenne, ha hírt adhat­nánk a külföldön lezajló, je­lentősebb képzőművészeti eseményekről is, hogy kellő kitekintésünk legyen a világ­ra ! Szémann Béla Emlékező falu „Ezerkilencszáz-hetvenben Apáti pusztán voltam állatte­nyésztő. Volt egy szép kis sárga hátaslovam. Mind a négy lábára harisnyás. Jenő névre hallgatott. Mentem egyszer Lui pusztára, szép csendes ügetésben...” Így kezdődik az újkígyósi Zsótér József egyik kis rövid írása, Az idomított ló. Persze, Je­nőt soha sem tanította be gazdája arra, hogy térdepel­jen le szépen, csak éppen amikor ügetés közben rá­ment a fél méter magas szal­mára, megbotlott és térdre esett. S még akkor is így maradt, amikor Zsótér mel­lette állva bevárta a szembe jövő kocsit. Hát Jóska, ezt a csikót csudára betanítottad — szólt le a bakról a foga- tos, és ő meghagyta ebben a hitében. A másik a megtréfált tré­famester téeszkovácsról, a harmadik pedig a huszonhat literes istállóátlagot kiadó egyetlen tehénről szól abból az időből, amikor még — 1950-ben — a téesznek az 111 ttti 11111111 tttt iitiii 1111 fixtixxifxiiiiiiiiiitxiiii Vácon negyvennégy éve dolgozik Váci György, kétszeres aranydíjas könyvkötőmester. Díszes munkái a világ számos országában jó hírnevet szereztek a mesternek (MTI-fotó: Cser István felvétele — KS) 5 alapokat megvető tizenkettő­ből csak egy volt az istálló­jában. A többi hét is jó ízű és találó humorral fűszere­zett történet, adomázó stílus­ban. összesen tíz, abból a több mint százból, melynek mindegyikét díjazott pályá­zók írásaiból válogatva adta ki a Kossuth Könyvkiadó nemrég, Emlékező falu cím­mel. A pályázatot még 1977- ben hirdette meg az Élelme­zésügyi Minisztérium és a Magyar írók Szövetsége az utóbbi 30 év falusi, szövetke­zeti, illetőleg mezőgazdasági eseteinek leírására. Hogy vi­dámságuk miatt, vagy más okból emlékezetes históriák ne vesszenek el, ne menje­nek feledésbe. Az elbírálás tavaly volt, Zsótér József a harmadik díjasok közé ke­rült hatodmagával. A kötet olvasásakor úgy érzi az ember, mintha ku- koricafosztáson lenne, mint régen, s egy jó svádájú, szü­letett elbeszélőt hallgatna. Aki hol vidám és mókás, hol meg komoly képpel mondja kifogyhatatlanul a története­ket. A különbség csak az, hogy többen vannak szóra­koztatóink és az egész ország fosztókájában vesz részt az olvasó, hiszen a díjazottak egymástól jókora távolságra laknak. Jászapátiból, Marca­liból, Sülysápról, Újszilvás­ról és az ország számtalan vidékéről termelőszövetkeze­ti tagok küldték be az emlé­kezéseket, anekdotákat, hosz- szabb-rövidebb elbeszélése­ket, melyekből a kötet írásait összeválogatták. A könyvhöz dr. Romány Pál miniszter írt előszót, s többek között ezt jegyzi meg: „Az írások né­pünk történetének egy vl- , szonylag rövid, sikeres, de nehéz időszakét villantják fel úgy, ahogy azt a tanúk, a résztvevők, e kor tevőleges formálói látták, tapasztalták. A szerzők nem írók, hanem kétkezi emberek, s falun élő értelmiségiek, nyugdíjasok. Sorsuk változását, gondjai­kat, küzdelmes napjaikat, de örömeiket is tükrözik írása­ik. Az Emlékező falu — his­tóriáival, történeteivel — azt is jelzi, hogy anekdota- kincsünk gyarapításában is elfoglalta helyét a dolgozó ember.” V. M. HANG­SZÓRÓ Népművelők Nem is olyan régen tanúja voltam, amint az egyik vál­lalat közművelődési előadója határozottan tiltakozott elle­ne, hogy egyszerűen csak „kultúrósnak” nevezzék. — Két-három évtizeddel ezelőtt annyi rossz mellékíz tapadt a kultúnfelelősök te­vékenységéhez, oly sok csasz- tuskás báli rendezvény, fali- újság-ragaszos szólam kap­csolódott munkájukhoz, hogy elnevezésében is újat jelent a mai közművelő léte — mondta hevesen a köznép vállalati művelője. — Miért, például a túlbur­jánzó vetélkedőkkel nem le­het lerontani bármely szó hitelét? — vágott vissza vi­tatkozó társa. — Egyébként a „kultúra” sokkal szebb szó, érthetőbb is, tehát inkább büszkén kellene viselni, s új tartalmakkal betölteni az el­koptatott fogalmat. — Csakhogy az én tevé­kenységem sokkal szélesebb körű, mint a régi kultúrfe- lelősök munkája volt. A szakmai előadások szervezé­sétől a munkástovábbképzé­sig felsorolni is hosszú volna azokat a dolgokat, amelyek a feladataim közé tartoznak. Érthető tehát, ha közműve­lődési előadónak tartom ma­gam. A fent idézett vita jutott eszembe kedd délután, ami­kor a Kossuth adó műsorán Varsányi Gyula A népműve­lő pályája című riportját su­gározták. A rádióműsorból is olyan hangok csendültek, hogy nem tudjuk helyére tenni a népművelő szerepét, tevékenységét. Törvények és határozatok szabályozzák a közművelést, segítik a széles körű szellemi pezsgést, ám az emberek tudatában csak lassan érlelődik a felismerés, hogy a Viagyobb tudás, a kultúra vívmányainak bir­toklása szükségszerűen az anyagi javak gyarapodásával is jár. Nincs elég megbecsülése a népművelőnek — panaszkod­tak a rádióműsor résztvevői. Ezúttal is kiderült, hogy leg­többet a munkahelyi vezetők és maguk a dolgozók tehet­nek az ügy érdekében, hi­szen bármilyen fontos is a kultúra munkásainak dolga, ám a lehetőségekkel élni mindenkinek magának kell. Szakma? Hivatás? Életfor­ma? El nem döntött a kér­dés, hogy a népművelő tevé­kenységét miként lehetne meghatározni. Képzésük is évtizedek óta vajúdik, nem csökkentve a szakadékot az elméletben tanultak és a gyakorlat egészen másfajta követelményei között. Az el­múlt két évtizedben végzett négy és fél ezer népművelő jelentős része nem a szak­májában dolgozik — hallot­tuk a keddi rádióműsorban. Érdemes lenne jobban odafi­gyelni, miért hagyják ott a népművelők oly nagy szám­ban a pályát. Hiszen bármi­lyen kiforratlan a feladat­körük, munkájuk eredmé­nyét a kiművelt emberfők gyarapodásával lehet mérni. S ez egyik legfontosabb nem­zeti vagyonunk. (Andódy) SZÍNHÍZ, MOZI 1979. szeptember 21-én, pénte­ken, Mezőberényben, 16.00 óra­kor: CSIPKERÓZSIKA Békési Bástya: 4 és 6 órakor: Won Ton Ton Hollywood meg- mentője, 8 órakor: Júlia. Békés­csabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Olsen tervez, a banda végez, 7 órakor: A bosszú. Bé­késcsabai Szabadság: de. 10 órakor: Ostrom, 4, 6 és 8 óra­kor: Buffalo Bill és az indiá­nok. Békéscsabai Terv: Madár­kák. Gyulai Erkel: Macbeth. Gyulai Petőfi: 4 és 7 órakor: Csillagok háborúja. I., II. rész. Orosházi Béke: Fehér telefonok. Orosházi Partizán: fél 4 és fél 7 órakor: Csillagok háborúja. I., II. rész. Szarvasi Táncsics: Grif­fin és Phoenix.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom