Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-19 / 194. szám

1979. augusztus 19., vasárnap

o

Talpunk alatt az ugrál föld

A mondabeli Anteus a szörnyekkel viaskodott. Sohase tudták lebírni. Mert ahányszor a földre gyűrték, mindannyiszor erőre kapott az anyaföld érintésétől. A szülőföld adott erőt Szabó Pálnak is. Még akkor is, amikor már az írói hírnév szárnyra kapta, igen gyakran hazarándult. Az ugrai földből nőtt ki, ez repítette a magasba. A szülőföld!

A tanácselnök szobájában ott függ a portréja. Szikár arc, figyelő szemek. A faluját figyeli most is.

— Ha hazajött Pestről, mindig benézett a tanácsházára — mondja Kiss Ernő, Biharugra tanácselnöke. — Minden érdekelte, ami a községben történik. Mindenről tudni akart. Az első járdát is ő készítette. Még a felszabadulás előtt, terméskövekből. Ma már szinte minden utcának van járdája. A község útjait zúzott kövekkel töltjük fel. A társadalmi munka hatékonysága területenként változik. Olyan a társadalmi munka, amilyen a tanácstag.

BmondA vagyok

— Azt mondja nekem egy ízben Szabó Pali bácsi, hogy jaj, de szépen megműveltem ezt az ugrai erdőt. Ott volt a 8 hold földem a kertek aljában. Nem erdő volt az, hanem szántó. Valamikor ré- ges régen hatalmas tölgyek nőttek rajta. Onnan a név. Én még a göringyeket is szétporhanyósítottam, hol kapával, hol meg a csizmám orrával.

Mozgékony, vidám ember Kiss József. Pedig jócskán benne van a korban, 72 éves. Rőt kalapját félrebillenti, és úgy magyaráz.

— Jaj, de sokat dolgoztunk azon a földön — veti közbe a felesége, aki a lóca végén babot hüvelyez.

— A föld meghálálja, ha gondozzák.

— A termelőszövetkezetben sem kímélte magát a férjem — így az asszony.

— A föld a tsz-ben is föld. Ámbár a lovakat is szerettem. Olyanokat, amelyek átrepülnek a kapun. A szövetkezetben fogatos voltam.

— De csak egy ideig.

— Egyszer, hő de megbokrosodtak. A ló, nem idős embernek való, mondtam magamban akkor. Meg aztán rájöttem, a gépeké a jövő. így lettem állatgondozó.

— Csakhogy sokat beszéltél — szól közbe ismét az asszony.

— Beszéltem? Az nem szó. Megmondtam a véleményem. Mert talpunk alatt ez az ugrai föld olyan, hogy csak akkor terem igazán, ha őszinte szívvel és becsülettel művelik meg. A föld nem ismer tréfát. De nem ám! Hát, ha szóltam, ezért szóltam.

— És lám, kitüntettek, pedig én azt hittem, hogy bajod lesz belőle — csóválja a fejét az asszony.

— Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptam. Még a Szovjetunióba is elvittek, sőt Lipcsében is jártam egy szövetkezeti küldöttséggel. Mint tanácstag amondó vagyok, hogy összefogással sok mindent megtehetünk. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz Biharugra.

Bz is előfordul

Sass Gáborné a Felszabadult Föld Tsz könyvelője, ötvenhárom éves ősz hajú. Nemcsak a községi, hanem megyei tanácstag is. Korábban a halgazdaságban dolgozott.

, A baromfiágazatot vezette. Még akkor választották meg tanácstagnak.

— A felszabadulás óta sokat változott a község. 1959ben gyulladt ki a villany a községben. Iskola, artézi kút, posta, és járdák épültek azóta. Most meg egy ABC- áruház. Kultúrháza is van a községnek. Társadalmi ösz- szefogással alapoztuk. A gyógyszertár is megépült. Most már nem kell átjárni Zsadányba gyógyszerért.

— Hogyan tart kapcsolatot választóival?

— Biharugrán mindenki ismer. Sokszor az utcán, meg a boltban, vásárlás közben is megállítanak. Előfordult, hogy a lakásomon is fölkerestek. A községben sok a munkahely. Itt van a kosárfonó, a tsz, a halgazdaság, a MA VAD. Nincsenek elhelyezkedési gondok.

— Mint megyei tanácstag, Biharugrán kívül melyik községet képviseli még?

— Körösnagyharsányt. Gyakran szoktam átjárni. Rendszeres a kapcsolatom a község vezetőivel.

— Mit tart a legfontosabb feladatának?

— Hogy tolmácsoljam választóim gondját, észrevételét, javaslatát, a tanácsi fórumokon. A megyei tanács legutóbbi tanácstagi csoportülésén az óvodai és az iskolai felszerelésekről volt szó; Ugrán ezen a téren gondok vannak. Megoldásukra mintegy 100 ezer forintot kapunk a megyei tanácstól.

Mint a búzamag

— Szeretem Szabó Pál könyveit. Gyűjtöm is őket. Mondtam is a tanácsnál, hogy össze kellene gyűjteni az összest. Ez így lenne illő, hiszen a község szülöttje. Most épül a könytvár. Ott volna a helyük ezeknek a könyveknek. Mert ezek az írások ebből a földből sarjadtak, mint a búzamag, mely kalászba szökik. Itt van „A talpalatnyi föld” Béré Zsigája. Az kérem, kisbíró volt itt Ugrán.

Halgazdaság. Űj épületek. Csak a raktár régi. Kopott deszkalépcső vezet fel a szűk irodába. Rózsa Viktor raktáros birodalma ez. Felemeli mutatóujját, és ismét felveszi az emlékezés fonalát.

— A tsz nevét is onnan vettük, „A talpalatnyi föld”- ből lett a Felszabadult Föld. Szabó Pál sohasem szakadt el szülőföldjétől. Többen Pesten is felkeresték, ha bajuk volt. Mert voltak itt nehéz idők is, kérem. És Pali bácsi mindenkin segített. Ügy hallottam, hogy halála után hét évre is érkezett az ő címére egy segélykérő levél. Én még süldő legény voltam, amikor először találkoztam vele az utcán. Szikár, magas ember volt, amolyan szókimondófajta.

— Mióta tanácstag?

— Nagyon régóta. Azt hiszem, 1954-ben választottak meg először. Sokat szépült a község, de teendő is akadt jócskán. Sok szállal kötődöm a községhez. Számomra ez a hely a legszebb a világon. Máshol nem is tudnék élni. így van ezzel a legtöbb ugrai.

Csak néhány év választja el a nyugdíjtól. Fáradtan baktat le a lépcsőkön. A bejáratnál egy fecske csap- dos a porban. Talán kiesett a fészkéből? Tenyerébe veszi.

— Gyenge még a szárnya, szegénynek.

De csodák csodája, felreppen a magasba.

A község szélén van a temető. A bejárat közelében egy hatalmas terméskő alatt piheni örök álmát „A talpalatnyi föld” írója. De szelleme magasan száll a kéklő egekre — mint az a fecske,, amelyik Rózsa Viktor tenyeréből kapott szárnyra — figyelve és vigyázva az ugrai világot.

Serédi János

Pávakör-nézőben

Űrménykúton

Tizenhárom éve, 1966. augusztus 20-án alakult az örménykúti Röpülj páva kör. A tagság azóta megfogyatkozott, de a lelkesedés, amely összetartja őket, máig is él. Hozzájuk látogattunk el a napokban...

Csodavárás

— Na, ' ezzel is megvolnánk — nyugtázza magában elégedetten Barják Mátyás- né, s félreteszi a tésztát, hadd keljen. A kemence még ásítozik, de hamarosan munkára fogják: délutánra el kell készüljön a káposztás lepény. Az ember is serénykedik, ő is jön este... Mióta nyugdíjas, eljár a pávakörbe, teljen az idő... Felesége 11 éve citerázik, ő meg már vagy négy éve énekel rá.

Szeretik a nótát, még munka közben is dudorásznak. Jani, a fiuk is eljárt, aztán megismerte Marit ott a próbákon. .. Elvette feleségül, már család is van. Egy ideig még jártak a kicsivel, betolták babakocsival, vagy a szomszédra hagyták, de mióta építkeznek ők is elmaradtak. Csak a két öreg, az jár még mindig.

— Üzentek értem, hogy a fosztókába kell a citerás, én meg 15 éves korom óta tudtam játszani rajta — emlékezik Barjakné —, akkor még a tsz-be jártunk próbálni. Hazajött a fiam a munkából, megtákarítkozott, aztán bevitt motorral. így ment ez évekig... Most már idejárunk közel, a kultúrba.

Hát ezért serénykednék így, hogy időben kész legyenek. Régen voltak vagy negyvenen, most már sokan elkerültek, férjhez mentek, akik maradtak, nem lehetnek hűtlenek a körhöz.

Molnáréknál is akad munka bőven. Ügy egy holdjuk van, rajta szőlő, gyümölcs, meg ott a sok jószág... Bizony meg kell fogni a munka végét, hogy minden időben rendben legyen. Molnár „nénika” — ahogy Benkó András, a kör vezetője hívja —.most is pöröl az urával:

— öreg vagy már ahhoz, hogy a színpadon mutogasd magad. Kinevetnek a népek — de azért, ha fellépés van, elmegy, megnézi, és csak úgy magában eldönti: ez sokkalta szebb, mint amiket a tévében látni...

Most mégis zsörtölődik, rámarad megint a munka. Az öreg komótosan sodor egy cigarettát, mert otthon úgy szereti, sodorva, közben ki tudja hányadszor megjegyzi:

— Szeretem, no! A közönség is megtapsolja a szép nótát. Láttad, még az ostort is hogy megpattogtattam... A Benkó Bandi, a főnök is azt mondta sok évvel ezelőtt, hogy Molnár bácsinak van hozzá hajlama. Azóta is csak biztat, hogy ne hagyjam abba. S már megy is a dolga után. Még a motort is le kell tisztogatni. Büszke rá, hisz tavaly 66 évesen még a „vizsgabiztos” is megdicsérte, hogy milyen jól felkészült, mikor megszerezte a vezetői engedélyt.

Megifjodás

Jánosi Pálné, a művelődési ház gondnoka — egyben a pávakör egyik énekes szólisAratás után

Villan a késpenge. Hirtelen csap le a barnára sült cipóra. A vágás nyomán könnyű pára libben föl. A cipó likacsos fehér arcát mutatja. Tenyérnyi szeletek sorakoznak. Mellettük befőt- tes üvegben libazsír, kifagyva. A vékonyra kent réteg hamar megolvad a meleg kenyéren. Gyöngyöző sárga cseppek csurrannak a likacsokba. Kis só rá; s hozzá friss paradicsom.

Ma sem ismerek nyálcsor- dítóbb menüt. S ez jut eszembe mindig, ha kenyérről, búzáról, aratásról esik szó. Stemmerék biztos másképp vannak ezzel, ök hárman: Kálmán, Antal meg Imre a kilencek között voltak, akik Pusztaföldváron elsőként vetettek közösen búzát. Nekik akkor ez volt az élet. Honnon is sejthették volna azokban a napokban, jó három évtizeddel ezelőtt, hogy Földváron, amelynek földjét a régészeti leletek szerint már a kőkorszakban is művelték, hatvan mázsánál nagyobb átlagtermést ad majd hektáronként az idén a közösen elvetett mag. A kenyeret hozó.

tája, már kávét főz. Aztán áthoz egy kis üdítőt, meg sört a kocsmából. Próba lesz. Szép rend van a keze nyomán: az asztalon három fényképalbum, két vendégkönyv meg a róluk szóló újságcikkek albuma. A vázában eligazítja a három pá- vatollat — új szerzemény, úgy két hete kapták egy ismerőstől — még végignézi, hpgy az oklevelek, emléklapok szépen egyenesen áll- nak-e a falon. Tekintetével utoljára a pávakör 1976-ban kapott miniszteri dicséretét simítja végig. Minden kész, kezdődhet a próba.

— Benkó, András a művelődési ház vezetője érkezik elsőnek. Az új műsorról beszélgetnek. Évente 10—11 alkalommal lépnek fel, egy- szer-kétszer itthon is, máskor minősítésekre, találkozókra járnak. Mindig újat kell vinni...

— Marika — fordul Jáno- sinéhoz —, majd szólok a tagságnak is, hogy gyűjteni kellene, új műsorunk lesz, a szlovák ünnepi szokásokról. Ahhoz kellene anyag, ha kimennél te is a magnóval...

— Pedig most készültekéi az Amíg a magból fonál

— Nem kenyerünk a dicsekvés — mondja 3zász Lajos, a pusztaföldvári Lenin Tsz elnöke, majd hozzátesz:

— Ne hangozzon elbizakodottságnak, de mi úgy érezzük: ez az eredmény munkánk gyümölcse, nem a véletleneken múlott.

— Azt mondják: errefelé mindig akkor jöttek most az esők, amikor a legjobban várták.

Bólogat. Mosolyog.

— Nem tagadjuk, de van itt azért más is. Az őszön, már október 27-én befejeztük a búza vetését, csaknem ezer hektáron. Alaposan előkészített magágyba, 5—6 centiméter mélyre kerültek a magok. Ügy voltunk vele, hogy mindent előírásszerűén, pontosan csinálunk meg. Ez hozta meg a korábbi évek sikereit is. Hiszen mi már 1977-ben is 54 mázsát arattunk egy hektárról, tavaly pedig elérhettük volna az idei szintet is, ha nem éri kétszer is a jég a vetést.

Csak első. és másodfokú vetőmagot használtunk föl, s miután a megelőző esztendőben jól mutatkoztak be nálesz című számmal. Ma többek között ezt próbálják.

Lassan megjön mindenki. Gyalog, kerékpárral, ki milyen messziről érkezik. Qn- csik Pali bácsiék is befutnak, Csorvásról. Ide ment férjhez a lányuk, úgyis jönnének hozzá, és szeretnek itt a pávakörben...

Előveszik a kellékeket, a lenfésűt, a rokkát, a citerák tokja is kinyílik... Amikor megszólal a zene, az ének, megtörténik az egész nap várt csoda: ismét fiatalok. Molnár bácsi rázendít, hogy: „örménykúti csikóslegény vagyok én, Hatvanhárom csikóra vigyázok én” — s máris ő a legkapósabb, minden menyecske neki teszi a szépet.

Magukat, régi énjüket adják itt vissza, tiszta szívből.

Benkó András nem szereti a „próba” szót, „összejövetel”, így mondja, s igaza van. Nem munka, igazi időjáték megy itt, eleget téve a tízéves jubileumon választott jelszónak: „Dalainkkal, életünket szebbé, másokét boldogabbá tenni, legfőbb feladatunk”.

Nagy Ágnes

lünk az intenzív búzafajták, a gabonatáblák többségét jugoszláv búzákkal vetetjük be. Az október elejiek még az őszön kikeltek, erősödni kezdtek. A műtrágyaadagokat a talajvizsgálati eredmények alapján határoztuk- meg és szórtuk ki. A későbo kelők fejtrágyát is kaptak. Ennek tudjuk bb azt, hogy jól teleltek a búzáink.

így jött el az aratás ideje. Megmondom őszintén, nagyon siettünk a betakarítással. Mire az esők beálltak, a gabona nagyobb részét már a szérűn találták. Hozzátenném, hogy az idén a borsón is nagyot fogtunk: majd ötven mázsát adott hektáran- ként a remélt negyvennel szemben. A két kultúra együtt legalább ötmillió forinttal fejeli meg tervezett bevételeinket.

A pusztaföldváriaknak az idén tehát nem lesz kenyérgondja, s hogy ez így van, azt nem csak a kenyérgabona termesztésébe fektetett energiáiknak köszönhetik. Jó néhány tényezőt felsorolhatnánk még ezen kívül, ami mindehhez hozzájárul. Hiszen nem kis dolog az sem, hogy a Lenin Tsz-ben jó néhány olyan szakember dolgozik, aki már 20—25 éve járja ezeket a földeket. Mondhatni: négyzetméterről négyzetméterre meg tudják mondani, hol melyik növényt lehet a legeredményesebben termeszteni.

De szóljunk néhány szót az állattartásról is, merthogy nemcsak kenyérrel él az ember. A Stemmerék által megalapozott jövő jelen időben húst, tejet is kínál az illatos, meleg cipóhoz. Ha minden jól megy a szövetkezet tehenei az idén az előirányzott 3600 liter helyett talán 4 ezer liter tejet is adnak éves átlagban egyenként. A szövetkezetiek legalábbis úgy számolnak, hogy két és fél ezer hektoliterrel több tejet értékesítenek ebben az esztendőben az eredetileg tervezetthez képest. Húsból pedig hétvagonnyi lesz szerintük a többlet év végéig.

Mindezt Németh Antal, a tsz párttitkára mondta el azon a nagygyűlésen, amelyen most, augusztus 13-án. Elnöki Tanácsunk elnöke tartotta a vitaindítót. A párttitkár számolt be arról is, hogy terveik túlteljesítésének záloga az a 13 szocialista brigád, amely a szövetkezetnek csaknem 200 dolgozóját tömöríti. ők azok, - akik epvhangúlag a kongresszusi és felszabadulási versenyhez való csatlakozás mellett szavaztak, vállalva a közös gazdaság nyereségtervének 3 százalékos túlteljesítését, és azt, hogy több mint 4 millió forinttal növelik az előirányzatokon felül a tsz-árbevételeit.

Igaz, alaposan elkanyarodtunk írásunk indító képsorától. Ám ennek magyarázatát nem e sorok írójának csapongó stílusa adja, sokkal inkább az a három évtized, amely alatt milliók mindennapi zsíros kenyere, az idén rekord búzatermést arató Pusztaföldváron is a múltat némi nosztalgiával idéző csemege lett.

Kőváry E. Péter Fotó: Veress Erzsi

Egy régi fellépésen. Akkor még fiatalok is voltak köztük...