Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-17 / 192. szám

1979. augusztus 17., péntek Még mindig sok az előítélet! Beszélgetés dr. Maczelka János vezető főorvossal Nyelvünkben szép számmal akadnak olyan szavak, kifejezések, amelyek az abnormális szellemi és lelki al­katú emberekre vonatkoznak. Ilyenek például: dilis, eszelős, féleszű, félkegyelmű, gyagyás, gyüge, gyengeel­méjű, hibbant, idióta, lüké stb. A Magyar szólások és közmondások című gyűjteményben a „bolond” címszó­nál csak (!) 70 szólásmondást találunk. Sőt, amint Hár- di István a Lelki élet, lelki bajok c. könyvében megjegy­zi: még napjainkban is kísért „a falu bolondja” em­léke. Noha a csökkent szellemi képességűekkel szemben a durva tréfák, a kitolások egyre ritkábban fordulnak elő, a munkahelyeken az ugratások, gúnyolódások azonban még most is elég divatosak. Mindezekkel ter­mészetesen csak részben ma­gyarázható, hogy sok pszi­chiátriai kezelésre szoruló beteg nem akar orvoshoz, pszichológushoz fordulni. Er­ről, és a békéscsabai Városi Tanács I. számú Ideggondo­zó Intézetének munkájáról beszélgetünk dr. Maczelka János vezető főorvossal. — Emelkedett-e az utób­bi időben a pszichés bete­gek száma? — Igen, számuk kissé emelkedett. Ennek ellenére még ma is sokan szégyen­ük, ha körzeti orvosuk ideg­gondozóba küldi őket. Fél­nek attól, ha ez kitudódik, környezetük idegbolondnak fogja tartani őket. Ugyanak­kor a fejlett országokban szinte divattá vált idegor­voshoz járni. Tegyük hozzá: ez a helyes irányzat. — Milyen a betegek élet­kora, és a nem szerinti megoszlása? — Elvileg minden korosz­tálybeli rászorulna a pszi­chés gondozásra. Pácienseink között az idősebbek vannak többen, és a változó korban levő nők. Ami a férfiakat il­leti, főként a szexuális za­varokkal küszködő fiatalem­berek keresnek fel bennün­ket maguktól. — Milyen befolyást gya­korol a gyermekre az, ha a szülők között megromlik a kapcsolat? a megfelelő kezelés befeje­zését követően utókezelés céljából átirányítják hoz­zánk. — Milyen momentumok játszhatnak közre abban, hogy valaki saját kezével akar véget vetni életének? — Egyfelől: a fiatal kor­osztályhoz tartozó öngyilkos­jelölteknél már-már divattá kezd válni az ilyen elhatá­rozás. Rendszerint kis okok: lelki zsarolás, közeli hoz­zátartozók, ismerősök meg- ijesztése stb. játszhatnak közre ebben. Másfelől: a gyó­gyíthatatlan betegségben szenvedők 3—4 százaléka kí­sérli meg az öngyilkosságot... — Van-e elegendő idejük arra, hogy kellőképpen foglalkozzanak a betegek­kel? — Békéscsabának — és a hozzátartozó néhány perem­községet is beleértve — je­lenleg 2 idegszakorvosa van. Azt mondhatnánk: elegen­dő idő jut arra, hogy meg­felelően elláthassuk, gon­dozhassuk a hozzánk utalt betegeket. Igyekszünk nekik segíteni abban, hogy vállal­ják a nehéz élethelyzeteket. Ugyanakkor akadnak olya­nok, akik nincsenek tisztá­ban azzal, milyen területen fejtjük ki gyógyító tevé­kenységünket. Intézetünkben az úgynevezett szervi ideg­bajban (ideggyulladás, ideg­bénulás, degeneráns beteg­ség) szenvedőket kezeljük, s rájuk a neurológia vonatko­zik. Ezenkívüli a tényleges elmebetegek, a pszichopaták, vagy az azokká váló egyének csoportjával is mi foglalko­zunk. A harmadik fő tevé­kenységi formánk a neuró- zisos vagy pszichés megbete­gedések gyógyítása. Ide azok a szervi panaszokkal, alvás­vagy emésztési zavarokkal küszködő emberek tartoznak, akik közül sokan tagadják, hogy idegesek. — Hol van nálunk, Ma­gyarországon idegszanató­rium? — Idegszanatórium mint szervezési keret — ilyen ná­lunk nincs. A soproni kór­ház viszont mégis valami hasonló funkciót tölt be. Ügy fogalmazhatnánk: olyan kórházak vannak, amelyek­nek neurotikus osztályaira szervi panaszokkal kerülnek be a betegek. Békés me­gyében nem neurotikus, ha­nem pszichiátriai osztályon kezelik őket. Egyébként a neurózis esetében a szemé­lyiségszerkezettel és az élet­helyzetekből adódó konflik­tusokról van szó ... — Hogyan foglalhatnánk össze az idegorvos tevé­kenységét, s a gyógyítás célját, feladatait? — A kórházi konzíliumok­tól — a bírósági orvosszak­értői munkán át — az alko­holelvonó gondozás szakmai irányításáig sok egyéb fel­adat is a munkakörünkhöz tartozik. Mindent egybevetve nálunk is be kell látni, hogy az emberek közérzetében, a munkához, az egymáshoz va­ló viszonyukban döntő fon­tosságú a pszichés, az ösztö­nös és a tudatos élet harmó­niája, illetve diszharmóniája. Az egyéneknek ezen a téren is nevelődniük kell, hogy megtarthassák lelki egyensú­lyukat, s az érintettek pedig ne érezzék kényszernek, meg szégyennek, ha idegi kezelésre járnak és pszichiáterek fog­lalkoznak, törődnek velük. Az elmebetegek „menthe- tetlenségéről” vallott köz­felfogás sem helytálló, mert ma már a legsúlyosabb ese­tek is többnyire gyógyítha­tók. A megrögzött alkoholis­tákkal szemben sajnos már nem ilyen kedvezőek a ta­pasztalatok, de náluk is van gyógyulási és kezelési lehe­tőség. Bukovinszky István Felvásárlás Mezökovácsházán A Mezőkovácsháza és Vi­déke ÁFÉSZ-nek a járási székhelyen négy felvásárló­telepe van. Elsősorban a szer­ződéses termékeket veszik át, de természetesen foglal­koznak kosaras felvásárlás­sal is. Ebben az évben ve­gyes zöldségből és gyümölcs­ből 450 mázsa megvételét ter­veztek, ami a féléves felvá­sárlást alapul váve teljesít­hető. A kistermelők viszont több gonddal küszködnek. Nem áll rendelkezésükre megfelelő fajtájú paprika a termesztés­hez. Ez annál is inkább el­szomorító, mert a Zöldség­termesztési Kutató Intézet minden évben bemutatót, to­vábbképzést tart a szakembe­reknek és a termelőknek. Nincs minden rendben a pén­teki 48 órás előre jelentéssel sem. Ugyanis az ÁFÉSZ a késő délutáni órákban kap­ja az ár közlést, ami a hétfői felvásárlási árakat megvál­toztatja. Sokan kifogásolják a szigorú szabványt, amely különösen a paprikatermelő­ket sújtja. Az elmúlt két év adatai azt mutatják, hogy egyes termé­kek felvásárlása csökkent. Ilyen a tojás, a vágógalamb, a méz. Ennek oka, hogy a kistermelők a baromfit igye­keznek értékesíteni. Vágóga­lambnál a külföldi vevők kí­vánságára felemelték az alsó átvételi súlyhatárt, amely fékezte a tenyésztési kedvet. Baromfiból, nyúlból és toli­ból viszont jóval többet, vá­sároltak fel az előző időszak­hoz képest. A fogyasztási szö­vetkezet nem ült ölbe tett kézzel; segítette a háztáji gazdaságokat szemes ter­mény, táp értékesítésével. Jellemző, hogy ez év első fe­lében 3,4 millió forint érté­kű takarmányt adtak el. Figyelemre méltó az is; megerősödtek a szakcsopor­tok, s egyre több terméket állítanak elő. A két baromfi- tenyésztő társulás 500 ezer tojásra kötött szerződést, amelyet már teljesítettek. De nincs szégyenkeznivalójuk a nyúl- és galamb tenyésztők­nek sem, hiszen a leszerző­dött mennyiség nagy részét már leszállították a szövet­kezetnek! — A családi élet a gyer­mek 1 későbbi lelki egyensú­lyára is kihat. Boldog csa­ládokban egészséges gyer­mekek nevelődnek. Nem ál­talános vélemény az, amit mondok. Mindenesetre én azt tartom, hogy az egyén lelki-testi egészsége már az első tíz évben eldől. A szü­lők nem is annyira az örök­lés révén adják tovább ide­gességüket, hanem ők ma­guk viszik át közvetlenül sa­ját indulataikat utódaikra. — Mi a teendő? — Itt van ez a német nyelvű könyv: Wilhelm Ste- kel: Erziehung der Eltern (A szülők nevelése). Szerzője arról ír, hogy nem az ideges gyerekeket kell gyógyítani, hanem a szülőket. Ki lehet mutatni: ha fél, illetve egy évig foglalkoznak velük, si­kerül elérni, hogy belső rej­tett konfliktusaik feloldódja­nak. Magam is találkoztam olyan esettel, hogy az apa és az anya gyűlölték egy­mást, noha nem beszéltek erről. Gyermekük azonban lelkileg előbb megváltozott, és ideges panaszok jelentkez­tek nála. Ilyenkor mind a szülőkkel, mind a gyerme­kekkel egyszerre foglalko­zunk. Ugyanakkor azt is ta­pasztaljuk, hogy különösen a nagyszülők érzékenyek, ha saját nevelési hibáikra ese­tenként rávilágítunk. — Az országos sajtó egy időben sokat foglalkozott a lelki segélyszolgálat te­vékenységével. Mi a hely­zet itt, Békéscsabán? — Ezt csak nagyvárosok­ban lehet megszervezni, mert legalább 15 pszicholó­gus és orvos szükséges az ilyen szolgálat ellátásához. Ha az illetőnél csak eny­hébb depresszióról van szó, akkor itt az ideggondozóban kezeljük. Ha viszont komoly öngyilkossági szándékról szerzünk tudomást, akkor a beteget kórházba utaljuk, s Minden utca gondja fájdalmas Egy levél nyomában Szeghalmon Harmincegy aláírással, köz­érdekű bejelentést tartalma­zó levelet hozott a posta la­punknak Szeghalomról. A Bajcsy-Zsilinszky utca lakói fogtak tollat, hogy fájdalmu­kat elpanaszolják. Levelük­ben az egyre épülő, szépülő Szeghalom másik arculatát igyekeztek bemutatni. Ak­kor, amikor gyáregységek épülnek, új lakótelepeket ad­nak át, a Bajcsy-Zsilinszky utcában nem lehet gépjár­művel közlekedni, a traktor­nyomok és mély gödrök még nyáron sem száradnak ki a víztől. Orvos, mentőautó nem tud bemenni egyes házakhoz a rossz utak miatt, pedig sok kisgyermek és idős ember él ebben az utcában. A levéllel felkerestük a ke­serű hangon bemutatott ut­cát, majd Kozák Sándor, nagyközségi tanácselnökkel beszélgettünk. — A Bajcsy-Zsilinszky ut­ca lakói igazat írtak. A leg­aktívabb tanácstagok laknak ebben az utcában, akik ta­nácsüléseken is elmondják az utca lakóinak véleményét, kérését. Egyet is értünk ve­lük, csak éppen segíteni nem tudunk mindenben. A Baj­csy-Zsilinszky utca lakói csak a saját bajukat látják, az a legfájdalmasabb. Nekünk azonban valamennyi utca gondja, baja fájdalmas. Mi az egész nagyközség ügyét- baját szeretnénk orvosolni. Azt írják levelükben — jogosan —, hogy a felszaba­dulás óta az ivóvíz-bevezeté­sen kívül semmi nem történt az utcában, és járda is csak az egyik oldalon van. Én a szívem mélyén arra szavaz­nék, hogy az említett utcá­ban mindkét oldalon széles járda épüljön, aszfalt útbur­kolatot kapjon az utca. Erre azonban nincs lehetőség. A szeghalmi Nagyközségi Tanács mintegy 300 olyan ki- sebb-nagyobb közérdekű be­jelentést tart nyilván, ami tanácstagi fogadóórákon és más alkalommal hangzott el. Igyekszünk az anyagi és ki­vitelezési kapacitásokhoz ké­pest kielégíteni az igényeket, de ez nem megy máról hol­napra. Szeretnénk mielőbb a Baj­csy-Zsilinszky útnak a Jó­zsef Attila utcáig levő sza­kaszát műúttal ellátni. Az utca többi részében csak azt tudjuk vállalni, hogy a ká­tyúkat még az esős ősz be­állta előtt földdel feltöltjük. Csakhogy ezzel nem oldunk meg minden gondot. Mert miből is adódtak a kátyúk? Ez év tavaszán igen sok volt az esőzés, feláztak a föld­utak. Az építkezéshez nagy teljesítményű, nehéz gépek­kel hordták az alapanyagot, és jó nagy mélyedések kelet­keztek. Ha most frissen fel­töltjük az utcát, jön az eső, újabb kátyúk keletkeznek. Az a kérésünk, hogy az utca la­kói a felajánlott társadalmi munkát arra használják fel, hogy mindenki a saját por­tája előtt tisztán, rendben tartja a vízelvezető-árkokat. Ároktisztításra a tanácsnak nincs lehetősége. Hadd mondjam el azt is, hogy a IV. és az V. ötéves terv éveiben igen jelentős előrelépés történt a földutak korszerűsítésében. Mintegy négy és fél kilométernyi új utat építettünk, több mint 15 kilométernyi járdát. Erre több mint tízmillió forintot költöttünk, és a lakosság tár­sadalmi munkával igen sokat segített, amiért ez úton is szeretnék köszönetét monda­ni. Nem szabad azonban meg­feledkezni arról sem, hogy Szeghalom Békés megye má­sodik legnagyobb kiterjedésű helysége. Bizony itt a köz­művesítést megoldani nagyon nehéz és költséges. Rendkí­vül oda kell figyelnünk: ho­gyan lehet gazdaságosabban megoldani egy-egy utca gond­ját, baját. Vannak olyan ut­cáink, sajnos, ahol még egyik oldalon sincs járda és nincs vezetékes ivóvíz. Nagyközségünkben egyéb­ként mintegy 42 kilométer­nyi a földút a mellékutcák­ban. Ismerjük a gondokat, fáj, hogy nem tudunk gyor­sabban, többet segíteni. Ami a csapadékvíz elvezetését il­leti, évente 600—700 ezer fo­rintot tudunk erre a célra fordítani. Jobb lenne egy­szerre megoldani a gondokat, de erre nincs anyagi lehető­ség. Több millió forintos be­ruházással két nagy teljesít­ményű szivattyútelepet épí­tettünk, s néhány utcából a Berettyóba átemelhetjük az összegyűlt csapadékvizet. De a nagyközségben még ebben is sok a megoldatlan prob­léma. Türelmet, megértést ké­rünk a lakosságtól. Ami tő­lünk telik, mindent elköve­tünk, hogy ésszerűen fej­lesszük a nagyközséget. Ary Róza — Gyermekkorom, egy ré­szét tanyán töltöttem —me­séli ismerősöm. — A végte­len nyugalom, a szinte kor­látlan szabadság azóta is úgy él emlékezetemben, mint az Éden kertje. Persze, van ebben egy csomó nosztalgia. Nem hinném, hogy sok olyan ember él manapság, aki el tudná képzelni az életét úgy, hogy egyetlen mozdulatára víz ne folyjon, fény ne gyűl­jön a lakásában. Mégis — gondolkodik el —, sohasem éltem a természettel olyan harmóniában, mint akkor. □ □ Jutka néni reggel korán ébred. Az embere négy órá­ra jár dolgozni a tsz-be. Hogy azután mit csinál? Várja a postást, aki csak rit­kán néz errefelé, rozsét gyűjt a szemközti erdőben, vizet hoz, ebédet főz. Néha rákiált a két csaholó tanya­őrzőre. Ha kiáll a földútra, és sze­me elé teszi a kezét, messzi­re ellát. Ember ritkán jár er­re. Még kis pont a közelgő kerékpár, vagy lovas kocsi, de már találgatja: ki lehet az? Ha idegen nyit rá, nem­igen faggatja, ömlik belőle a szó. Az egyszerű emberek bizalmával tárja fel élete kisebb-nagyobb gondjait. „Jó, hogy elmondhattam” — só­hajt fel végül megkönnyeb­bülten. Élete fő színtere a tanya, az apró, botladozó lábakon ácsorgó toldozott-foldozott épület. Láncra verve két bor­zas kutya őrzi. Az erdei va­dakon kívül más állat nem­igen fordul meg erre. A ház előtt kút áll. A vize — ivás- ra nem jó — a nagy száraz­ságban félméteresre zsugoro­dott. Körös-körül az udvaron a természet festői rendszer­telenségében akácok ágas­kodnak, meg egy-két elvadult szilvafa. A konyhakertben derékig érő gaz nőtt. Az em­ber és a természet versengé­sében — úgy tűnik — az utóbbi győzött. Nem az ő ér­deme. A tanyával szemben erdő susog, háta mögött tengernyi szántóföld húzódik. Egyetlen irányban látni fákkal körül­vett, emberlakta szigetecskét. — Oda másztam el négy­kézláb a múltkor — mutat­ja Jutka néni. — Annyira fájt a lábam, hogy nem tud­tam tisztességesen járni. A szomszédok hívtak orvost. Ilyen dolgokban a tanyasi népek segítik egymást. Ám­bár, volt, aki csak nézte, amikor cipeltem a vályog­téglákat. Csak összecsapta a kezét: ,Jlogy maga mit bír, Jutka néni!” Ahelyett, hogy segített volna. Meg kel­lett csinálni, mert különben összedől a ház. A tanya csendjét, az erdő finom neszezéseit időnként gyerekzsivaj veri fel. öt fiú­unoka hancúrozza itt ki a város korlátái között felgyü­lemlett mozgásigényét. — Orosházán laknak a fia- mék. Mehetnék hozzájuk, de hívtak már a pesti rokonok is. Csodálkoznak, hogy tudok itt meglenni. Pedig éppen- hogy máshol nem tudnék! Világéletemben tanyán él­tem. A várost, de még a fa­lut se bírom pár napnál to­vább. Nem. is nagyon tu­dom piegmagyarázni, hogy miért. Talán a nagy csend, a jó levegő miatt. A földúton most nincs sár, csak por. Egy-másfél kilomé­teres gyaloglás után ér ki Jutka néni a keskeny köves- útra, a buszmegállóhoz. Ke­nyérért, újságért, petróleu­mért a faluba kell menni. Kondoros ide 8 kilométer. Autó ritkán halad Csorvás felé ezen a keskeny, rossz úton. Ilyenkor, nyáron, he­tente kétszer fordul a busz. Máskor csak egy-egy kutya­ugatás, madárhang, zörgő szekér töri meg a sűrű csen­det. Este pedig, amikor a nyári éj rátelepszik erre az elhanyagolt tanyakertre, csak a tenyérnyi ablakon kiszűrő­dő petróleumlámpa fénye tö­ri meg — akkor is rövid idő­re — a nyomasztó sötétet. Mert itt sötét van, kívül-be- lül nagy sötétség. G. K. Növekvő forgalom, korszerűbb üzlethálózat A Gyula és Vidéke ÁFÉSZ nagyságát tekintve a megye negyedik fogyasztási szövet­kezete. A városon kívül 8 környező település áruellátá­sáról gondoskodik. Ebben az évben 620 millió forint for­galmat szeretnének elérni, amely 55 millióval több a tavalyinál. Ha az áruforgal­mat részleteiben vizsgáljuk, szembetűnik: 1978-ban a leg­nagyobb fejlődés a kiskeres­kedelmi ágazatban volt. Élelmiszerekből 13,2, ruhá­zatból 3,9, vegyesipar-cikkek- ből 19 százalékkal adtak el többet az egy évvel koráb­binál. A vendéglátóipari üz­letek bevételét nagyban be­folyásolta a szeszes italok forgalmazását korlátozó ren­delet. Ezen megfelelő szer­vezéssel, az ételek, cukrász­ipari termékek értékesítésé­nek a növelésével segítettek. A melegkonyhás egységekből 12 munkahelyre szállítanak naponta mintegy 1600 adag ebédet. A cukrászüzemet 1,2 millió forintos költséggel bő­vítették, így 20 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolí­tottak le. Az 57 ezer ember kiszolgá­lásához nemcsak árura, ha­nem korszerű üzlethálózatra is szükség van. A 171 bolt­ból 51 Gyulán van. Éppen ezért a szövetkezet arra tö­rekszik, hogy egységesen fej­lessze az üzleteket. Ez a mun­ka már a negyedik ötéves tervben megkezdődött. A sza­kosítás, a felújítás lehetővé tette: a községek kereskedel­mi üzlethálózata hosszú tá­von kielégíti a vásárlói igé­nyeket. örvendetes, hogy az V. öt­éves terv három évében Kétegyházán, Lökösházán, Mezőgyánban, Geszten is kor­szerű kereskedelmi és ven­déglátóipari üzletek épültek. Ugyanakkor nem feledkeztek meg a járási székhelyről sem. Még ebben az évben átad­ják a Törökzugban a 760 négyzetméteres ABC-áruhá- zat, a bisztrót. A Nagyvára­di úton épülő ABC-áruház nyitását fél évvel előbb — 1980. június 30-ra — terve­zik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom