Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-21 / 169. szám
1979. július 21., szombat o igmukfjd-------------Szövetkező szövetkezetek Ujkígyósi Aranykalász Tsz: Célhoz vivő járatlan út □ mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom az egyesülésben rejlő erőket lényegében már kimerítette. Sőt, a területi összeolvadás nem egy helyen keserű szájízt hagyott maga után. Ugyanakkor viszont rengeteg olyan probléma van, és szüntelenül újabbak születnek, amellyel egy üzem egyedül nem képes megbirkózni. Kézenfekvő tehát, hogy a szövetkezetek az erők egyesítésének egyéb útjait keressék. Olyanokat, amelyek régen ismertek, és olyanokat, amelyek újak. Azt hiszem, a „szövetkezetek közötti szövetkezés”, vagyis az összefogás leglátványosabb formájának az agráripari egyesülés ígérkezett. A testvéri országokban sok erre a példa, lényege, hogy egy csokornyi szövetkezet nagy területen, 50— 100 ezer hektáron egyesíti erőit. Az önállóság megmarad, de összehangolják tevékenységüket, együttesen lépnek fel, és bizonyos beruházásokat közösen valósítanak meg. Néhány helyen (Hajdúságban, Békésben, a Kisalföldön és ,a Dunai Hátságon) mi is megpróbáltuk. De nagyon óvatosan, különleges engedélyhez kötve. A tapasztalatok vegyesek. Sok a jó, de akad elgondolkodtató is. Az agráripari egyesülésekről tehát csak annyit, hogy a tömeges szervezésnek még nincs itt az ideje, a különleges engedély továbbra is indokolt, megszerezni nagyon nehéz. A legkézenfekvőbb és legismertebb forma a közös vállalkozás. Nagy múltja van, jogilag rendezett, ma már annak sincs akadálya, hogy szövetkezetek és állami vállalatok fogjanak ösz- sze. A formák rendkívül változatosak. Léteznek önálló jogi személyként -működő országos közös vállalatok, de olyan egyszerű gazdasági egyesülések is, amelyeknek formájuk úgyszólván nincs, csak tartalmuk. Még többfélék lehetnek a célok. Szinte minden olyan tevékenység, amely egy szövetkezet erejét meghaladja. Ilyen az építkezés, a takarmánykeverés, a kereskedés, a repülőgépes növényvédelem, a talajt és a - mezőgazdaságban használatos vegyszereket vizsgáló laboratórium, a nagy állat- tenyésztő telep, a borkezelés, a termékfeldolgozás, az ipari tevékenység, satöbbi. A tapasztalatok szinte egyértelműen kedvezőek. Egy veszély fenyeget, a közös vállalat „elidegenedése” az alapítóktól, ami például a MÉK esetében be is következett. A tanulságokat levontuk. Egyébként figyelmeztető tény, hogy elsősorban a leggyengébb szövetkezetek között találunk olyanokat, amelyek nem tagjai egyetlen társulásnak sem. Viszont a legjobbak — tehát önállóan is a legerősebbek — nem egyszer két-három társulást alapítottak már, miközben tagjai még vagy négy-öt szövetkezeti összefogásnak. Nagyon nehéz lenne tehát azt bizonyítani, Hazafelé tart a birkanyáj hogy a társulási tagság gyengíti a szövetkezet önállóságát, vagy fékezi gazdasági fejlődését. A „sok vagy kevés” tór- désre itt egyértelmű a válasz: a közös vállalkozások száma, de méginkább szerepe pillanatnyilag kevés. Több kellene. Nem okvetlenül közös nagyvállalat, mert éppen az utóbbi évek-hóna- pok példája bizonyítja, hogy egyszerű feladatokat nagyon sikeresen meg lehet oldani, „külön titkárnő és kávéfőző gép” nélkül is. A szövetkezetek, illetve állami gazdaságok közötti ösz- szefogás szép példái „ termelési rendszerek voltak. Lényegük, hogy egy gazdaság vállalja el egy növényfajta termesztésével kapcsolatban a szellemi munkát, a kutatást, a fajtaválogatást, az agrotechnika kidolgozását, de egyúttal a gépek kiválasztását és beszerzését, valamint a szaktanácsadást is. És mindezt némi térítés ellenében a rendszerben társult gazdaságok rendelkezésére bocsátja. Ez a módszer — legelőször a baromfitenyésztésben, majd a kukoricatermesztésben — szabályos forradalmat hozott a .magyar mezőgazdaságban. A rendszerben társult gazdaságokban rohamosan javultak a hozamok, a termésátlagok. Hogy m,a a magyar mező- gazdaság az ismert színvonalon van, abban igen jelentős a termelési rendszerek szerepe. A hőskor azonban elmúlt. Kimerültek a nagy tartalékok, ,a mai szintről már csak igen aprólékos munkával lehet továbblépni. Ugyanakkor a rendszerhez nem csatlakozott gazdaságok is megtanulták (vagy eltanulták?) a legjobb módszereket, a belsők és külsők eredményei között tehát elsöprő különbségek már nincsenek. Ugyanakkor pedig divatba jött a rendszeralapítás. Divatba, a szó legrosszabb értelmében. Ennek következtében a rendszerek száma most éppen sok, túlságosan is sok. A sok tucatnyi között nagy számban található olyan is, amely alig tesz többet, mint hogy bizonyos papírokra ráüti a bélyegzőjét. Egyáltalán nem valószínű azonban, hogy egyúttal a termelési rendszerekben rejlő lehetőségeket is már mind kiaknáztuk. Van itt még keresnivaló, csak rendszerszervező apparátusokban aprólékosabb munkára, körültekintőbb elemzésre, gondolkodásra, kutatásra van szükség, a taggazdaságokban pedig sokkal nagyobb fegyelemre. Ilmondhatjuk, hogy a szövetkezetek szöI vétkezése, a téeszek, illetve téeszek és állami gazdaságok közötti összefogás még nagyon sok jót hozhat a magyar mezőgazdaság számára. Ennek kiaknázása közben nem szabad elégedetten megállnunk, de meggondolatlanul előre szaladnunk sem. Földeáki Béla ÉVMgyorsjelentés az első félévről A korábbinál nagyobb ütemben dolgoztak a termelő beruházásokon az ÉVM kivitelező vállalatai, 8,2 százalékkal több munkát végeztek el, mint a múlt év azonos időszakában — állapítja meg az a gyorsjelentés, ^melyet az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium készített a kivitelező építőipar első félévi eredményeiről. Általában erőforrásaik koncentrálásával, az építési feladatok gondosabb előkészítésével, sok helyen a munkaidőrend megváltoztatásával is kedvezőbb feltételeket teremtettek a folyamatos, a gyorsabb munkához. Ezeknek az intézkedéseknek hatékonyságát mutatja, hogy az ÉVM gyárépítő vállalatai a munkaerő 3 százalékos csökkenésének ellenére is növelték teljesítményüket. Más tárcák kivitelezői közül a KPM építőipari vállalatai lényegében pótolták az év eleji kedvezőtlen időjárás okozta késéseket, de a tervük időarányos teljesítését a megrendelések és a szerződéskötések elhúzódása is akadályozta. A NIM építési vállalatai csaknem 6 százalékkal több munkát végeztek az első félévben, mint a múlt év azonos időszakában. A lakásépítő kivitelező vállalatok és szövetkezetek 17 679 új otthont adtak át az első félévben. Ez csaknem 300-zal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. A szövetkezetek azonban több új lakást adtak át, mint egy évvel ezelőtt. Az ÉVM- vállalatok 15 890 új otthont építettek fel, alig százzal kevesebbet a múlt év első felében átadottnál. Az ÉVM megyei vállalatai közül több mint ezer új lakás munkálatait fejezte be a borsodi, a veszprémi és a dél-magyarországi. Budapesten egyedül a 43-as számú Állami Építőipari Vállalat 3610 lakást adott át, valamivel többet, mint egy évvel ez- , előtt. A Budapesti Lakásépítő Vállalatnál ugyanakkor valamelyest csökkent az átadások üteme. A fővárosban tehát továbbra is nágy szükség van az ÉVM megyei vállalatainak segítségére, hogy a közös erőfeszítés révén az előirányzott ütemben gazdagodjanak Budapest új lakónegyedei. Fotó: Gál Edit Ne hagyd el a járt utat a járatlanért! — figyelmeztet a mondás. Az egyszerű vándor minden bizonnyal meg is fogadja ezt a tanácsot, hiszen számára fontos alapigazságot tartalmaz. Biztonságosan célhoz érni, ha nem is a legrövidebb úton. Csakhogy az élet sok területén a rövidebb és gyorsabb utat kell választanunk, ha egyáltalán el akarunk jutni oda, ahová vágyaink, elképzeléseink szólítanak. A gazdaságban például az előbbi mondás már inkább konzervatív, mint óvatos alapállást tükröz. Vajon miért? Mert az idő változtatásokat sürget, érlel! Ezt bizonyítja egyébként az újkígyó- si Aranykalász Tsz esete. És még valamit... Nevezetesen a fejlődésben fenntartani a régit még termelésszervezési, vezetésszervezési módszérek- ben sem lehet büntetlenül. Ma már Űjkígyóson is alapigazság; a technológiák, új eljárások bevezetésével állandóan finomítani kell az üzemszervezést. Mindezt ott fogadták el így és nyilvánították a maguk számára örök érvényűnek, ahol az elavult erőltetése a visszájára ütött. A késői ébredésnek ára és tanulsága volt. Kipellengérezi!? Ruck János elnök: „Egészen 1976-ig üzemegységi rendszerben szerveztük a munkát a termelőszövetkezetben. A hetvenes évek elején azt hittük, ez a módszer hosszú ideig követhető lesz, hiszen mások is elismeréssel szóltak még akkor üzemegységeink működéséről. Csakhogy időközben uralkodóvá váltak a termelési rendszerek, az iparszerű növénytermesztés, ,a nagy teljesítményű gépek pedig kiszorították a kicsiket. A nem megfelelő ösztönzés miatt eredményeinkkel kapcsolatban fásultság és érdektelenség lett úrrá...” A mélypontra 1974—75- ben értek. Az erőltetett beruházások miatt a közös gazdaság pénzügyi zavarba került. Az elkészült szarvas- marha- és sertéstelep feltöltésére már nem voltak meg a pénzügypi feltételek. A tagok jövedelme sem emelkedett, s ennek hatását ma is érzik a szövetkezetben. Az események ezt követően felgyorsultak. Üj vezetőséget választottak a tsz élére, majd döntöttek: olyan vezetési rendszert kell létrehozni, amellyel áttekinthetőbbé válik a gazdaság irányítása. Mindenkit érdekeltté kell tenni a szövetkezet eredményeinek javításában. Tapasztalatcserék után létrehozták az ágazati irányítás ujkígyósi feltételekhez igazított sajátos módszerét. Ruck János: „A termelő- szövetkezetben hat főágazat működik, munkájukat a termelési főmérnök irányítja, hangolja össze. Valamennyi ágazat önelszámoló, vagyis külön-külön kell teljesíteniük nyereségtervüket. A nyereség túlteljesítésében a vezetők és a dolgozók is érdekeltek. Az érdekeltség hatékonyabbá tételével, az üzem- szervezés megváltoztatásával utat nyitottunk a gyors fej- luueshez...” Az ágazati méretekben való gondolkodás lehetővé tette, hogy az irányítás mellett elmélyültebb szakmai munkát folytassanak a vezetők. Különösen fontos hangsúlyt kapott az önállóság. Mindenütt .azt keresték: milyen módszerekkel, eszközökkel, ésszerűsítésekkel lehet javítani a jövedelmezőséget. Az üzemgazdasági osztály, amelynek korábban a kipellengérező jelző jutott, most fontos szerepet kapott. Élni az önállósággal Az osztály havonta, negyedévenként, félévenként az ágazatvezetők rendelkezésére bocsátja a számításokat. Pontos és félreérthetetlen jelzéseket ad; hol mennyi a lemaradás, hogyan alakulnak a költségek. A számítások birtokában azután még mindenütt időben intézkedhetnek. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek. Az új üzemszervezési módszerek bevezetése óta az Aranykalász Tsz háromszor kapta meg a Kiváló Termelőszövetkezet címet. Bozó József termelési főmérnök: „A jó gazdálkodás egyik feltétele, hogy az könnyen áttekinthető legyen. A vezetőknek az operatív, mindennapi feladatok mellett legyen idejük a jövőbe látni, bátrak és érdekeltek legyenek az új módszerek alkalmazásában. Ez a vezetők munkamegosztását, bizalmat és tájékozottságot feltételez. Mi a főágazatveze- tőkkel rendszeresen áttekintjük a helyzetet, felvázoljuk a legfontosabb tennivalókat.” Az eredmények azt bizonyítják, hogy a változtatások nem voltak öncélúak. Tavaly kukoricából 92 mázsa termett hektáronként. Egy kilogramm sertéshús előállításához 3,7 kg takarmányt használtak fel. Ugyanolyan nagyságú területről 1978-ban 800 vagonnal több gabonát takarítottak be, mint három évvel korábban. A szövetkezet nyeresége négy év alatt 18 millió forint helyett 41 millió lett. Az elnök: „Minden sikerünk összekapcsolható azzal az érdekeltségi mechanizmussal, amelyet létrehoztunk. Korábban mindenki önállóságot követelt, 1976 után megkapták vezetőink, igaz, a fokozott felelősség miatt ,a későbbiekben már nem lelkesedtek érte annyira. Élni az önállósággal nehezebb, mint azt követelni — szűrtük le tanulságul. Az önállóság és az érdekeltség együtt .alkotásra Ösztönzött.” Az új megoldásom keresése közben így jutottak el például a melléktermékek hasznosításáig. Az alapkérdés a következő volt: vagy csökkentik a takarmányköltséget, vagy megszüntetik a szarvasmarhatartást. Melléktermék-kísérleteik végül is eredménnyel zárultak. Ebben az évben csaknem kétmillió forint megtakarításra számítanak a takarmányozásban. A termelési főmérnök: „Ezzel nyereségessé válhat az ágazat és további fejlesztésén gondolkozhatunk. Arra törekszünk, hogy kevés munkaerővel, olcsó takarmánnyal — ez utóbbira az 1600 hektár gyep is lehetőséget ad — az ágazat jövedelmező legyen. A jövő más területeken is hasonlóan képzelhető el. Például a juhá„Méhészkedő” madárijesztőre bukkantak a Pécshez tartozó magyarürögi völgyben: kalapjának belsejében egy méhcsalád tanyázik, és szorgalmasan hordja a zsákmányt a különös kaptárba. A szőlőkben dolgozó emberek figyeltek fel arra, hogy erősen járnak a méhek, holott közel, s távolban sehol sincsenek kaptárak. Útvonalukat követve jöttek rá, hogy a kis szárnyas munkások a dombtetőn álló madárijesztőnek hordják a nektárt és a virágport. A méhraj valószínűleg még a taszat fejlesztését a tervezett ötvenmillió forint töredékéből is meg tudjuk oldani, ha nem betonvárakban gondolkodunk.” Hóbort vagy követelmény? Hosszan lehetne sorolni még azokat az elképzeléseket, amelyekkel a szövetkezet vezetői gazdaságuk gyors előrehaladását akarják elérni. Megvalósításukhoz — mint a felsoroltak bizonyítják — nemcsak és nem elsősorban pénzre van szükség. Egy dolgot ugyanis világosan látnak a közös gazdaságban, s ezt az elnök szavai félreérthetetlenül fejezték ki: „Egy ponyván szárítunk ... Ézt úgy tudtuk a legvilágosabban megértetni, hogy szavaink, ígéreteink mellé a forintot is leraktuk. Erre szolgált prémiumrendszerünk.” Bozó József: „Az utóbbi három év eredményeit ugyanazokkal az emberekkel értük el, akikkel korábban is együtt dolgoztunk. Csak az irányítás mechanizmusa változott, lett mindenki számára közérthető. Tudta mindenki: ha a tervben kitűzött nyereségnél többet érnek el, annak ötven százalékát — a jövedelem tizenöt százalékáig — az ágazatban dolgozók között kell szétosztani. Most arra törekszünk, hogy üzemszervezési módszereink minél jobban segítség céljaink megvalósítását.” A munka- és üzemszervezés fejlődéshez való igazítása tehát, mint az újkígyósi példa is bizonyítja, nem valamiféle divat vagy hóbort, hanem nagyon is valóságos követelmény. Elmaradása esetén nemcsak a gazdálkodásban jelentkeznek feszültségek, de csökkenhetnek a jövedelmek is... Ruck János: „Tagjain^ fizetése, jövedelme eredmé- * nyeink ellenére sem magasabb a közepesnél. Ezen változtatni a progresszív adóztatás miatt csak hosszú távon tudunk. A háztáji támogatásával igyekszünk adósságunkon törleszteni. Tagjaink szövetkezeten keresztül ma négyszer több terméket értékesítenek, mint 1975-ben. Az ellentmondások elkerülésére egyetlen, úgy érzem helyes kikötésünk volt, csak olyan termék előállítását segítjük, amellyel a közösben nem foglalkozunk.” * * * Az újkígyósi tanulságok nem örök érvényűek, és nem véglegesek. Sajátosságukhoz igazodó kísérletnek tekinthetjük az új szervezési módszerekbe ágyazott érdekeltségi viszonyok megteremtését. Ám az évek során nemcsak a termelés eredményei, hanem a szemlélet is változott. Régebben a tagok zúgolódtak a vezetők premizálása miatt. Ma azon bosz- szankodnának, ha nem így lenne, hiszen a prémium feltételeinek teljesítése azt jelenti, hogy ők is részesedhetnek a többletnyereségből. Kepenyes János vaszi rajzáskor szökött meg valamelyik pécsi méhésztől, és talán egy hirtelen támadt zápor elől menekült a vastag filckalap alá. Alkalmasnak találván a helyet, szabályos lépeket épített ki, s azokba gyűjti a mézet. Megfigyelték azt is, hogy Hasítás van a kalapkaptárban, és emiatt megfogyatkozott a méhcsalád élelemkészlete. Az egyenletes hőtartás érdekében ugyanis — kiváltképpen az utóbbi napok esős, hűvös időjárása miatt — erősebben táplálkoznak a méhek. (MTI) „Méhészkedő” madárijesztő
