Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-06 / 104. szám

1979. május 6., vasárnap * Jön az »Anyák napja' jaj mit is csináljak Mivel kedveskedjek az Édesanyámnak? Amíg kicsi voltam, mondtam egy kis verset, Nagyobb lettem: velem megnőttek a versek Tavaly egy szál rózsát vettem anyukámnak, Kaptam érte tortát, s puszit, háromszázat. Mit adjak az idén? most még nagyobb vagyok: Vers és virág mellé el is mosogatok. Orbán Károly képösszeállítása Mesélünk anyuról —Mesélj anyuról! Gábor már felső tagoza­tos, ötödik osztályos. Kicsit gondolkozik, szemüvegét igazgatja, aztán mesél: — Az én édesanyám, akit anyunak szoktunk szólítani, én is meg Tomi, az öcsém is, áki 11 hónappal fiatalabb nálam, szóval anyu, olyan középmagas, barna hajú, és szép. Reggel ő ébred először, elkészíti a kaját, felkelt, az­tán sietürőr a suliba. Ebéd után "hazamegyünk, megírom a leckét, ő segít, és utána lehet játszani. Anyunak is délutánonként van ideje, hogy mosson, takarítson, ő ugyanis tanít abban az is­kolában, ahová én is járok. Sok mindenről szoktunk köz­ben beszélgetni anyuval az iskolai dolgokról, meg min­den. Neki mindent el lehet mondani. Általában vacsora előtt, mikor egy kicsit job­ban ráér, mellé ülök, be­szélgetünk. Persze, előfor­dult már, hogy füllentettem valamit, de utána olyan rossz érzés, hogy becsaptam anyut, ö mindig igazságos, persze amikor kikapok, vagy büntetésből nem nézhetjük a tévét, nem mehetünk játsza­ni, akkor rosszul esik, de ké­sőbb rájövök, tényleg igaza van. ö főleg annak örül, ha jók vagyunk. Azért harag­szik, ha az öcsémmel össze­veszünk, ami elég sokszor előfordul, és az szokott ki­kapni, aki kezdeményezi a veszekedést, persze aki foly­tatja az is, mert okosabb nem visszaütni. Ä múltkor is gombfociztunk és' egy gólon összevesztünk. Anyu mérgé­ben azt mondta, elteszi a gombfocit, de hamar el szo­kott szállni a mérge. Ha be­teg, csendben vagyunk, hogy ne zavarjuk. És szoktam se­gíteni, mosogatok, rendet tartok a saját szobámban, és apuval szombatonként kijá­runk a piacra. Anyu szereti a könyveket, a komolyzenét, szoktunk menni moziba, já­runk hangversenyre. Jó, hogy sokat vagyunk együtt, ha nincs otthon, hiányzik. Na­gyon szeretünk kirándulni is. Ha sok pénzem lenne, egy faházat vennék a Blikkben, mert ott többször voltunk és mindig nagyon szép volt, csak most már nem műkö­dik az az Üdülő­Virág — ahogy mondani szokás — már kész nagy­lány, nyolcadikos. — Édesanyám olyan, mint­ha a barátnőm lenne, lehet vele bizalmasan beszélgetni. Nagyon érdekli őt a politi­ka, és szereti az irodalmat, én úgyszintén. Ebben egyet­értünk, de bezzeg például az öltözködésben nem. ö azt mondja, a suli nem divat- bemutató, hordjam szépen az iskolaköpenyt, szóval ilyen apróságokon van vitánk. Ket­ten vagyunk testvérek, az öcsém ötödikes. Hogy segít­sek anyunak, szoktam az öcsémmel foglalkozni, főleg az ének megy nehezen neki, én meg éppen azt szeretem a legjobban. Fel is vettek a szegedi Tömörkény gimibe. Anyu a munkában komoly, de otthon játszik velünk, tü­relmes, nem szokott ideges lenni, mérgelődni, még ha fáradt sem. Mikor jó han­gulata van, énekel, ilyenkor tudjuk, hogy engedékenyebb. Ha valamit szeretnénk kíkö- nyörögni nála, odabújunk és anyucikának, édesanyának szólítjuk. Persze, vannak dol­gok, amiben hajthatatlan. A testvéremet például este 8- kor mindig ágyba dugja, a rendet, tisztaságot megköve­teli. Anyu nagyon szereti a szüleit, akiket szinte minden hét végén meg szoktunk lá­togatni, nagyon jól érezzük magunkat a nagymamáéknál, Sokat foglalkozik velünk anya, biztosan azért is, hogy ne érezzük hiányát apunak. Merthogy két éve elváltak* és akkoriban nagyon csen­des és szomorú volt anya. Azért jól megvagyunk, kö­zösen megbeszéljük, mikor mit vásároljunk, hogy osz- szuk be a pénzt. De néha eszembe jut: jó lenne, ha apa visszajönne. Persze, ez lehetetlen, mégis... A felnőttek helyett pedig „meséljen” a költő: Bónus István Látomás Nem fog ki rajta hat szál deszka, Néhány marék föld, se a halál: Jön anyám a tavaszi porban, A régi dűlőn hazatalál. Tenyerén kiscsirkét melenget, Rózsaszirmot vasal a kertben. — Hangja, mint a méhek zenéje, S halk lépte is hallik a csendben. Fényesség lett ő nem zordon árnyék! Akár a nap: melegít, ragyog. Érzik őt s felé hunyorognak Kertünkben a szelíd állatok. Tóth Ibolya minimsLgazin Diákönkormányzat: Az év nagy eseménye az - orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szak- középiskolában az iskola­nap, amely egyben emléke­zés a névadóra, Táncsics Mihályra. Ilyenkor egy nap­ra diákigazgató veszi át az iskola irányítását, amely jó alkalom az önkormány­zat gyakorlására is. A közelmúltban megren­dezett idei sulinap igazga­tójelöltjei: Pólyák János és Supkégel Emil köré csopor­tosulok is igyekeztek minél több diákot meggyőzni ar­ról, hogy saját jelöltjük lesz az ügyesebb, a ráter­mettebb. így alakult ki a Leó-párt és Emil-párt. Pla­kátok özöne, rigmusok és színes rádióműsorok, jel­vények eredménye, hogy győzött az Emil-párt. Ne­mes versengés volt, játék egy közög célért, hogy mi­nél jobb legyen az iskola­nap, hiszen a „pártok” kö­zös programot állítottak össze, sok-sok ötletesség­gel, felelősséggel. Mi volt a program? Fele komolyság, fele já­ték. Ennek a jegyében ké­szült el az iskolanapi mű­sor. Érvényesült a közös óhajok sora is, hiszen előze­tesen minden osztályban összegyűjtötték a javaslato­kat. Ezekből válogatni kel­lett csupán, ami csak lát­szatra könnyű. A napi prog­ram így alakult: Kulcsátadás: reggel há­romnegyed nyolckor izga­lommal várta mindenki a pénteki szavazás eredmény- hirdetését. Győzött az Emil- párt! — hangzott a kiáltás, s ezt követően Keller Jó­zsef, az iskola igazgatója átadta a megválasztott diák­igazgatónak az intézet jel­képes kapukulcsát. A kulcs egy szalagra ke­rült, amely nyakba akasztva a diákönkormányzat hatal­mi jelvénye lett. Emlékezés Táncsics Mi­hályra: az iskola előtti Tán- csics-szobomál Bánki H. Katalin, a nemrégen meg­választott KISZ-titkár mon­dott ünnepi beszédet, idéz­ve azokat a mozzanatokat, amelyek Táncsicsot Oros­házához kötötték, idézve küzdelmét, emberi maga­tartását, amely példaként áll a mai táncsicsosok előtt. Kezdődik a tanítás: jelez­te a fél kilenckor megszóla­ló csengő. Az osztályok ál­tal választott diáktanárok léptek ezen a napon a ka­tedrára, hogy harmincper­ces órákon bizonyítsák, mi­re képesek. A diákigazgató és a vezetőség pedig rendü­letlenül hospitált, hogy meggyőződjenek arról, rend­ben folyik-e mindenhol a munka. Játsszunk, vetélkedjünk: foglalhatnánk össze a nap hátralevő részének prog­ramját. S mit foglal ez ma­gába ? Hatalmas szurkolótá­bor előtt játszották a Leó- párt és az Emil-párt fut­ballistái mérkőzésüket. Iga­zi csata volt, kemény küz­delem, amely döntetlenre végződött. A kézilabda­mérkőzésen azonban jobbak­nak bizonyultak az Emil- pártiak, a teniszmérkőzé­sen a Várdai Zoltán—Bánfi Ferenc küzdelemből Várdai került ki győztesen. A játékos vetélkedők fénypontja a Ti és Mi, fiúk és lányok küzdelme volt. A közel háromórás küzdelem­ben döntetlen született. A játékban mintegy százötve­nen vettek részt. A sikeres feladványok közül mutatóba néhány: Ki tud „előállítani” hamarabb egyenruhás embert? (A lá­nyok találtak rá leghama­rabb Nagy Gábor határőrre, aki éppen hazafelé sietett.) Mit lehet csinálni egy eser­nyővel? (Itt is a lányok vol­tak az ötletesebbek, mintegy ötven variációt mutattak be az esernyőtémára a valódi funkciótól a palántaülteté­sig.) Közben és azután került sor a KISZ-alapszervezetek városi vetélkedőjére, ahol a Kilián-körösök mérték össze tudásukat; győzött a TMGISZ Victor Jara alap­szervezete, amelynek tag­jai: Litauszki László, Hor­váth Anikó, Dandé Zsuzsan­na, Bana László és Sáko- vics József voltak. Azután a gimnázium kisegyüttese: Dobi Albert, Gallyas Lász­ló és Juhász Zoltán lépett fel, akik a megyei diákünne­peken ezüst oklevelet kap­tak, őket követte az ifjúsági ház polbeat-együttese, a Joseito. Este diszkó: itt a diák­igazgató' elismerését fejezte ki a segítségért, oklevele­ket osztottak ki, és zárult a diáknap Szabó István és Kurucz Béla negyedikes ta­nulók hangulatos diszkójá­val. —fb— v i xi ii n /i KXnxbic EDÜ-villanások Két felvigyázó strázsált a gyulai Jókai Kultúrotthon bejáratánál. — Belépés csak taps köz­ben — így az egyik. — Fő­nöki ukáz. — Hely? — Alig. Rövid vakarózás után taps a teremben. Mi be. A helyi­ségben legalább száz szabad szék. Csak már ülnek rajta. De akad két üres is. A pó­diumon egy piros nyakken- dös zenekar. — Kik ők? — súgom a szomszédomnak. — Pol-beat. Aztán változatosság. Egy leány kék nyakkendőben, ő a konferanszié: — S most hallgassátok Bicskei Károlyt. Szegedről jött és Tamkó Si­rató Károly Tengerecki Pál című versét szavalja. Felké­szül .... — ezt már nem halljuk. Sípol a mikrofon. * Zenekarok, versmondók váltogatják egymást. A hód­mezővásárhelyi 602. számú Magyar—Vietnami Barátság Szakmunkásképző Iskola pol- beat zenekara következik. Az ott tanuló laoszi diákok há­rom dalt énekelnek. Közben egy veres hajú leány, vakus szerkóval a kezében előreli­beg. Mindenki őt nézi. Mert villog. Tiszta feketében és villog. Pár másodperc múlva egy szakállas, ugyancsak vakuval a kezében, s ugyancsak vil­logni kezd. öt már nem nézi senki. Tán elkésett? * — S következik a gyulai Eupidé együttes! — Viharos taps. Már előre. A mellettem ülő lánynak mintha zabszem effektusa lenne. Ügy ficereg. Pedig a zenekar még sehol. Illetve valahol a függöny mögött. Némi várakozás után a bordó függöny szét­fut. Ott állnak négyen, egy- egy szál gitárral — a dobos dobbal. — A dobos? — kérdem a zabszemestől. — Hát nem cuki? — Nekem nem, de jól ját­szanak. * A fiúk a negyedik szám után meghajolnak, a bordó lepedő lehull. Üjra a kék nyakkendős lopakodik ki. A taps nem szűnik, ö meg csak tátog. Semmit sem érteni. A hangfoszlányokból az derül ki, hogy most újra egy sza­valat következik, majd az Eupidé játszik megint. Las­san elül a zaj. Egy hang a sorokból: — Huh, de éhes vagyok. Közben egy korosodó hölgy húz át a színpad előtt. Ugyanaz a hang: — Nini, egy öreg süte­mény. * S el is jött az ebédszünet. A városban diákok százai csellengenek. Kaja után kaj­tatnak. Egy fiatal, két bő­rönddel a kezében morfon­dírozik: — A jobb kezemben hét kiló húsz, a balban nyolc negyven. Ha nem talá­lok azonnal kaját, féloldalas, félholt leszek. Vele szemben tömeg höm­pölyög. Egy kövérkés hölgy­höz fordul: — Kisasszony, hol lehet itt pacalt kapni? Az sértődötten elgurul. * Délután minden kezdődik elölről. Á, nem. Folytatódik. A zene, a vers, a hangulat... Jávor Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom