Békés Megyei Népújság, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-05 / 103. szám
1979. május 5., szombat Új árrendszerrel — hatásnsabban Patthelyzet a szavatossági munkákban Tegnapi számunkban egy — talán a legkönnyeb — lehetőséget elemeztünk a szavatossági munkákban. A másik tartalékforrás az lenne, ha egy-egy vállalat, szövetkezet bizonyos javítási munkákra szakosodna, más építőipari egységektől átvállalná a' garanciális munkákat. mai árrendszerrel? — Mi ebben az integrációban nem tudunk részt venni, mert vállalatunk speciális helyzetben van, építésvezetőségeinket komplett brigádok alkotják — magyarázza Sándor Imre a Szeghalmi Építőipari Közös Vállalat főmérnöke. — Korábban ezért is húzódtak el nálunk a javítások a hibafelvételtől számítva 7-8 hónapra, nem ritkán egy évre. A Gyomai Építőipari Szövetkezet elnöke, Gonda Károly így fogalmaz: * — Ebben az integrációban tőkeerős gazdasági egységekre lenne szükség. Az elv mindenekelőtt az érdekeltség. Mit is értett ezen az elnök? Jelenleg az építőipari árrendszer nem teszi lehetővé, sőt nem is serkenti a garanciás jellegű munkákat. Az építőiparban a hasznot a felhasznált, a beépített anyagok után számolják. Köztudott, hogy a garanciális munkáknál az anyagfelhasználás szinte egyenlő a nullával, itt csak munkabért lehet számlázni. Ez pedig — a szövetkezet esetében azt jelentené, hogy nyereségének felét elvinné. Ügy hírlik, január elsejétől megváltozik az építőiparban az elszámolási rendszer, vagyis aa élőmunkát és a felszerelést fizetik majd meg, s nem a felhasznált anyagot. A szövetkezet elnöke mondja: — A szavatossági javításokon túl a lakosságnak a garanciális munkákkal együtt építőipari szolgáltatást is tudnánk vállalni. Ez azt is jelenthetné, hogy például a meszelt fal helyett enyves, esztétikusabb, munkaigényegazdasági növekedésük fel- gyorsítására. Mivel a hitel rendkívül fontos szerepet játszik a gazdasági életben, ezért nagyon lényeges az objektív feltételek számbavételén alapuló hitelpolitika kialakítása. Nemzetközi hitelpolitikánk alapja a világgazdasági helyzet és a magyar gazdaság összefüggésének figyelembevétele. Külső hitelpolitikánkat 3 fő relációra bonthatjuk; szocialista országokkal (KGST), fejlett tőkés országokkal és fejlődő országokkal kialakított vonatkozásokra. Mindenekelőtt hiteleket veszünk igénybe, illetve adunk a KGST közösségen belül. Hitelpolitikánk legfőbb jellegzetessége e területen, hogy segítse elő a szakosodást, a nemzetközi munkamegosztás elmélyülését a fejlettebb termék- szerkezet kialakítása irányába. Egy példa: hazánk többek között az autóbusz- gyártás növelése érdekében kapott KGST-kölcsönt, hiszen az autóbuszgyártásunk eleve KGST-szükségle- tet elégít ki. Valamennyi tagország érdeke tehát a minél nagyobb széria kialakítása és az, hogy e cikk lépést tartson a világ legfejlettebb technikájával. Magyarország kölcsönökkel hozzájárul pl. mind lengyel, mind pedigg szovjet energia- és nyersanyag-kitermelési bázisok létesítéséhez, mert ha érdekünk ezen stabil források -kialakítása, akkor hozzá kell járulnunk ezek létesítéséhez, bővítéséhez. Ezek a hitelek döntően valamilyen konkrét termékkel, sebb festést végezzünk, s a hibajegyzékben szereplő ösz- szeg és az enyves festés különbségét fizesse csak a lakó. Az integráció — úgy tűnik — újabb lehetőségeket kínál. Természetesen ehhez kell az is, amit korábban említettünk, vagyis, hogy ne csak az építőipari technológia, hanem az árrendszer is korszerűsödjön. — Amennyiben vállalatunk áttér az öntöttbetontechnológiára, úgy bizonyos fokú átrendeződésre lesz szükség nálunk. Ez azt jelenti : lakóházak, gyermek- és egészségügyi létesítmények, valamint üzletek építésére szakosodunk. Ezzel lehetőség nyílik, hogy a megyében bizonyos szavatossági munkákat átvállaljunk, természetesen kölcsönös előnyökkel — summázza Sza- badfalvy László, a Békés megyei ÉPSZER Vállalat igazgatója. Hagyományos vagy új technológia? Kerekes Istvánnak, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat termelési igazgatóhelyettesének más a véleménye: — Évekkel ezelőtt a tanácsok költségvetési üzemeit javítások elvégzésére hozták létre. Szinte valamennyi községben, nagyközségben működnek költségvetési üzemek, melyek ma már nem az eredeti feladatukat látják el, vagyis az üzemek fele új létesítményt épít. Én abban látok óriási lehetőséget, hogy a költségvetési üzemek részt vegyenek az adott település lakásainak garanciális javításában, ök helyben vannak, akár személyes megbeszélés alapján, a nap bármely szakában elvégezhetnék a javításokat. Gyulán napjainkban három vállalat épít lakásokat. A szavatossági felülvizsgálatok után valamennyi vállalat maga gondoskodik a hibák javításáról. Mindezt nem vállalhatná a Gyulai Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalat? Szabó Ferenc főmérnök így fogalmaz: Lenne vállalkozó? — Feladatunk a kezelésre bízott állami ingatlanok karbantartása, ennek megfelelően bővítettük építőipari kapacitásunkat. Véleményem szerint szerződés alapján a jelentkező hibákat megszüntethetnénk, sőt a szavatosság lejárta után a lakókkal, átalánydíjas szerződést is köthetnénk az esetleges gyorsjavításokra. Már készítettünk felmérést, s erre a szolgáltatásra igényt tart a lakosság. Ha a vállalatokkal is meg tudnánk egyezni, elvállalnánk a városban a szavatossági javításokat. A szakemberekkel folytatott beszélgetés során kiderült: a garanciális munkák készpénzzel való megváltása esetén évente jelentős építőipari kapacitás szabadulna fel. Ez pedig mindenkinek hasznos lenne. (Vége) Szekeres András A Zalai Kőolajipari Vállalat, i mintegy hétszázmillió forintos rekonstrukciójának részeként Zalaegerszegen megépítik az ország legnagyobb bitumenfúvatóját. Az évi kétszázezer tonna magasabb lágyuláspontú bitument elsősorban útépítésekre használják majd. Az esztendő közepén termelésbe álló új üzem szerelését a Budapesti Kőolajipari Gépgyár végzi (MTI-fotó — Kiss Ferenc felvétele — KS) A fényszedés ma és holnap Napjainkban és a következő tervidőszakban nyomdáinkra egyre nagyobb feladatok hárulnak. Ennek érdekében mielőbb modernizálni kell a régi szedési, formakészítési technológiát. A következő tervidőszakban tehát a hagyományos ólomsze- dési technikát fokozatosan, de egyre nagyobb ütemben fel kell váltani korszerű számítógépes fényszedő berendezésekkel. A fényszedési technika a fejlett nyugati országokban az igen súlyos gondokat okozó egzisztenciális problémák ellenére is hihetetlen gyorsasággal terjed. A KGST-or- szágokban is megindult ez a folyamat, és az átállás kiemelt feladattá vált. Az óiomszedő gépgyártás ugyanis világviszonylatban megszűnőben van. Ezekkel a hagyományos eszközökkel csak extenzív fejlesztés valósítható meg, amit nálunk az országos létszámgazdálkodás sem tesz lehetővé. A fényszedéssel szerzett eddigi hazai tapasztalatok máris bebizonyították, hogy a szedéselőállítás termelékenysége mintegy 100 százalékkal növelhető a számító- gépes fényszedéssel. A meny- nyiségen túl azonban a minőség is javul: az 1979. évi „Szép magyar könyv” versenyre benevezett kiadványok közül díjat nyert munkák 40 százalékát a Nyomdaberuházással vannak kapcsolatban. A fejlett tőkés országokkal az 1970-es évek elejétől kezdve egyre erősödő hitelkapcsolatok alakulnak ki. A tőkés országok (főleg az USA) szigorú embargópolitikájának érvényesülése idején a legnagyobb „bűn” volt, ha egy tőkés ország vagy cég hitelt nyújtott valamelyik szocialista országnak, ezt az USA igyekezett megtorolni. Miért vigyáztak annyira, hogy a szocialista országok nehogy eladósodjanak? Nem erre vigyáztak, hanem világosan látták, hogy a szocialista országoknak nyújtott tőkés hitelek objektíve elősegítenék a szocialista országok gazdasági fejlődését. Mint láttuk, a nemzetközi hitelek kölcsönösen átszövik a tőkés országok gazdaságát, elősegítvén a technika áramlását, tehát tulajdonképpen ez a világgazdaság normális rendje. Az embargópolitika ezt gátolja meg a szocialista országok viszonylatában. Most, amikor a fejlett tőkés országokkal nő a hitelkapcsolatunk, amikor az embargó összeomlóban van, kezdünk visszatérni a világgazdaság normális rendje irányába. Azonban a tőkés országokkal való hitelkapcsolatok kialakulásának lehetősége és szükségessége' egy olyan különleges világgazdasági helyzetben keletkezett, amikor e világgazdasági helyzet hazánk gazdaságára nagy nehézséget jelentett. Éppen a tőkés hitelek e gazdasági nehézségek áthidalását szolgálják. Közvéleményünk tehát a tőkés hitelfelvételeket döntően gazdasági nehézségeinkkel asszociálja. Ez természetesen ebben a konkrét világgazdasági helyzetben döntően igaz, de látni kell, hogy ha embargó nem lett volna, akkor a tőkés hiteleket korábban is felvettük volna, ami nem más, mint külső erőforrások bevonása a gazdaság fejlesztésébe. Lenin zseniálisan felismerte, és előre látta, hogy a tőkés országok a belső gazdasági helyzetük függvényében hol a gazdasági elzárkózás, hol az élénk kapcsolatok politikáját fogják folytatni a szocialista országokkal szemben. Mert mi is történt tulajdonképpen? Amíg a tőkés országokban a gazdasági „csoda” volt a jellemző, embargó formájában „gazdasági háborút” folytattak ellenünk. Ahogy a gazdasági csoda elhalóban volt, és kitört az 1973/75-ös túltermelési válság, a tőkés országok egymásra rálicitálva kereskedni, pontosabban minden áron eladni akarnak a szocialista országoknak. Minden áron, tehát még hitelbe is. Tulajdonképpen az történt, hogy hazánkból a fejlett tőkés országokba menő export csökkenése, illetve lassúbb növekedése mellett ők csak úgy tudnak minél többet exportálni, ha hitelbe szállítanak. És szállítanak, mert a korábban lebecsült szocialista országokból most hirtelen jó adósok lettek. összefoglalva: ezek a hitelek átsegítenek a cserearányromlásból és- a tőkés országok recessziójából fakadó kereskedelmi mérlegünk deficitjén, nem kell importunkat, és ennek eredményeként termelésünket lecsökkenteni, illetve hozzáigazítani pillanatnyi export- lehetőségeinkhez. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az embargó összeomlását előidéző világgazdasági recesszió — hazánkra gyakorolt negatív hatása mellett — azt is jelenti, hogy nyugatról megvehetünk fejlett technikát, sőt ez most hitelbe is megszerezhető. Belső gazdasági fejlődésünk intenzív szakaszában nagyobb szükség és adaptációs lehetőség is megvan arra, hogy a fejlett tőkés országoktól ezt most megvegyük, termelési szerkezetünk további tökéletesítése céljából. Hitelkapcsolataink harmadik fő területe a fejlődő országok. Közismert, hogy ezek gazdaságilag elmaradott országok, amelyek döntően nyersanyag-kitermeléssel, mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak. Érdekünk tehát (és az övék is pillanatnyilag), hogy nyersanyag-kitermelésükhöz kölcsönökkel is hozzájáruljunk és ez számunkra stabil forrás legyen. Ezen országok elkezdték infrastruktúrájuk (pl. egészségügy, oktatás) és iparuk kialakítását is. Ezek olyan természetű beruházások, amelyek hosz- szabb idő alatt térülnek meg, ezért joggal igénylik, hogy pl. orvosi műszereket, kórházakat, gyógyszergyárakat stb. legalább részben, hitelre is szállítsunk. Hitelpolitikánk itt is termelési szerkezetünk további tökéletesítését célozza, azonban a kölcsönös érdek mellett a segítség elemét is tartalmazza. Dr. Majer László docens ipari Fényszedő Üzem készítette. Az üzem 1974 óta dolgozik, s jelenleg 2-3 nagy hazai nyomdánk szedéskapacitásának megfelelő termeléssel járul hozzá a hazai és az export kiadványok megjelentetéséhez. A Fényszedő Üzem tevékenységével párhuzamosan elindult a szedő szakmunkás- képzés korszerűsítése, és a hazai fényszedő alapanyagok — a FORTE által gyártott fényszedő film- és fotóanyagok —, valamint a Videoton által előállított számítástechnikai eszközök szedési célokra való fejlesztése is. A Szikra Lapnyomda ofszet nyomtatásos technológiára való átállításához kapcsolódóan megfogalmazódott a Népszabadság és más napilapok fényszedéssel való előállításának szükségessége. A hírügynökségi munka elektronizálása már hazánkban is megkezdődött. Az MTI az idén helyezte üzembe azt a korszerű számítógépes hírügynökségi diszpécser és hírszerkesztő rendszert, amely lehetővé teszi, hogy az eddiginél lényegesen gyorsabb adatátvitellel menjen végbe a hírcsere mind a kül-, mind a belföldi hírforgalomban. A szerkesztőség képernyős szövegszerkesztőkészülékekkel dolgozza fel a híranyagot és továbbítja a különböző kommunikációs központokban elhelyezett szerkesztőségi alrendszerekhez a megfelelő vezetékeken. E módszerekhez hasonlóan a lapszerkesztőségek újszerű kapcsolatot létesíthetnek a nyomdákkal, így a többi között korszerűsíthető a kéziratok továbbítása, a korrektúrafordulók időt rabló küldözgetése. Mindezek a témák napirenden lesznek azon a nemzetközi részvételű ankéton, amelyet a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület nyomdaipari szakosztályának szedéstechnikai köre, a Nyomdaipari Egyesülés technológiai fejlesztési laboratóriumával közösen „A fényszedés jelene és jövője” címmel rendez. A május 8-án és 9-én, a MTESZ Kossuth téri székházában rendezendő ösz- szejövetelen kapcsolatot teremtenek egymással a KGST- országok szakemberei és a nyugati gyártó cégek képviselői, s ez az alkalom minden bizonnyal alkalmat ad hasznos és termékeny műszaki információcserére. JEGYZET Egy értesítés margéjára Ügy esett, mintha dézsából öntötték volna. Vízhatlan kabátban, csatakosan birkóztak az üszővel. Sehogy se akart a hevenyészve készített járókán felmenni a lovas kocsira. Ütötték, meg noszogatták szép szóval. De sem így, sem úgy. Erővel sem nagyon bírták már. Végül a szomszéd segített a két öregnek. — Muszáj ilyen időben menni? — Hogyne lenne muszáj, amikor értesítés jött a felügyelőségtől. És elindult a két öreg a szakadó esőben. Nem méltatlankodtak, az Istent se káromolták. A kocsi bakján behúzott nyakkal ültek. Olykor hártanéztek az üszőre, hogy a kötőfékek jól tartják-e. Otközben az igazolások is szóba kerültek. Hogy megvan-e mind úgy, ahogy azt az állattenyésztési felügyelőség előírta. A békéscsabai vásártéren, a mázsaháznál megmosolyogták a két öreget. — Maguk egy nappal hamarább jöttek. Csak holnap veszik át az üszőjüket — mondták. — De az értesítés mára szól. — Akkor rosszul állították ki a hivatalban. A két öreg csak a fejét ingatta. Aztán a lovak közé csaptak és visszafordultak a zetornyomokkal szabdalt dű- lőúton, a végtelenbe nyúló tanyavilágba. Másnap ismét eljöttek. A vásártér üres volt a, mázsaháznál senki sem várta őket. Álldogáltak ott egy jókora darabig, de még a madár sem füttyen- tett feléjük. Végül fogta magát az üsző tulajdonosa, s beballagott a városba, a jó másfél kilométerre levő takarmányozási és állattenyésztési felügyelőségre. Ott egy hivatalos ember megnézte az értesítést. — Hiszen ez tegnapra szólt. — Tegnap is ott voltunk, de eltanácsoltak — emelte fel a hangját az öreg. — Miért? — Azt mondták ma lesz az átvétel. — Hát maguk jól megjárták. Ejnye, ejnye. Mert tegnap vettük át az üszőket — hangzott a válasz. Az öregember nem volt » szavak embere. De a könny majd kicsordult a szeméből. Hát ennyire taksálják az igyekezetét hivatalos helyen?! Erre az esetre azt is mondhatná egy életerős, javakorabeli férfi; egy hiba nem hiba. Sőt azt is a hivatal szemszögéből, hogy tévedni emberi dolog. Mosolyogjunk hát! Igen ám, csakhogy a háztáji gazdaságok termékeire szükség van. S ezt a gazdálkodást nagy százalékban idős termelőszövetkezeti tagok folytatják. Olyanok, akiknek életkora — mint esetünkben is — hetven ég nyolcvan év között mozog. És ez a két idős ember kora reggeltől késő estig gém fáradtságot, sem ünnepnapot nem ismerve nevel üszőt, hord tejet, kaszálja az út menti árkokat, és a felhizlalt állatot értesítésre elviszi az átvevőhelyre. Pontosan úgy, ahogy kérik. Akár zuhog az eső, sárban, átfáz- va panasz nélkül. Esetünkre az ejnye, ejnye méltatlanab- bul hangzik, mint a cinikus hallgatás. Szélcserzette arcuk, kérges tenyerük, s öreg korukban végzett fáradhatatlan munkájuk előtt meg kell emelni a kalapot. Ügy bizony, tisztelt hivatal! Serédi János
