Békés Megyei Népújság, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

1979. április 4., szerda o CHEEiS Előbbre lépett a brigád Kél év egy ember életében aránylag rövid idő. Vi­szont éppen elég ahhoz, hogy az emlékképek elhomá­lyosodjanak, esetleg megszépüljenek. Valahogy így va­gyok én is a Hidasháti Állami Gazdaság Achim L. András Szocialista Brigádjával. Két esztendeje jártam náluk. Eltűnődöm, hogy is volt akkor? Miről is beszél­gettünk? Ja, igen... Abban az évben - kezdődött a hib­ridüzem rekonstrukciója... Szó volt a vetőmagexport­ról... A szocialista brigádmozgalom lényegéről cserél­tük ki gondolatainkat... S az állami gazdaság igazga­tója a jövőt vázolta... E gondolatok villantak át rajtam, amikor a minap kéz­hez vettem a brigád levelét. Részlet a levélből: „...bri­gádunk az elmúlt évet is­mét sikeresen zárta. Üze­münk 1978-ban 13 millió fo­rint nyereséget produkált... Elnyertük a Vállalat Kiváló Brigádja megtisztelő címet... A célul tűzött egyszázalékos minőségjavulást elértük, s ez egymillió forint többlet- nyereséget jelent...” Egy százalék egymillió fo­rint? Kicsit sok, tűnődtem a gépkocsiban, miközben Mu- ronyba igyekeztem. — Az Achim L. András Szocialista Brigád az elmúlt évben 400 vagon búza-, 770 vagon hibridkukori­ca- és 120 vagon egyéb vetőmagot állított elő — fo­gad Nagy János üzemgaz­dász. — Ez azt jelenti: több mint 100 millió forint érté­kű nyers áruból állítottak elő vetőmagot. A minőségi munkával az üzemben sokat lehet „fogni”. A főtermé­künknél az egyszázalékos minőségjavítást többletszál­lítás, munkabér, energia, nyersanyag nélkül érték el. Az elmúlt évben a Hidas­háti Állami Gazdaság 395 millió forint termelési érté­ket állított elő, 42 millió fo­rint nyereséget ért el. A gazdaság tavalyi termelése 16 százalékkal volt nagyobb, mint az azt megelőző évben, s 1975-höz viszonyítva ez 53,8 százalékkal több. A hibridüzem raktárában nagy a sürgés-forgás. Telnek a műanyagból készült vető­magos zsákok, majd ezeket raklapra teszik, s egységra­kományként kerülnek kami­onba, vagonba. A labdarúgó- pályányi raktárban valósá­gos utcákat alkotnak a még ki nem szállított magvak. Van itt Martonvásári 580-as, Szarvasi 636-os, Szegedi MST 267-es és Szarvasi DC 590-es fajta. Az üzemben be­fejezték a feldolgozást, már csak a kiszállítás van hátra. A 8 éve alakult Achim L. András Szocialista Brigád valamennyi tagja most a raktárban serénykedik. A kis kollektíva vezetője az emelő­villás targoncával szállítja a több tíz zsákból álló egység- rakományt. — Mi változott az elmúlt két évben? — ismétli a kér­dést önmagának Gyaraki Gábor brigádvezető. — Sok minden... — válaszol, mi­közben zsebéből meggyötört Kossuthot vesz elő. Mélyet szippant, füstjét lassan en­gedi ki. — A brigádnak ma már 54 tagja van, s a tag­jelöltek száma tíz. A koráb­bi egy évről két évre emel­tük a próbaidőt. Sokkal szi­gorúbbak a követelménye­ink. Ezek közül csak né­hány: a 45 év alatti tagja­inknak, ha továbbra is a brigádban akarnak dolgozni, kötelező a nyolc osztály el­végzése, a 45 éven felüliek szakszervezeti, vagy pártok­tatáson vesznek részt. Kiér­demeltük az önkormányzati jogot; a brigád tagjai közö­sen döntik el, hogy munkája után fizetésemeléskor ki mennyit kapjon, a jutalmak­ból ki mennyivel részesül­jön. Az elmúlt két évben öt­tel nőtt a brigád párttagjai­nak a száma, az üzemben megalakult a pártcsoport, a brigádból a gazdaság párt-, végrehajtó bizottságának ket­ten a tagjai. Két éve még csak 38-an voltunk... — Mire a legbüszkébbek? — Arra, hogy nálunk majdnem mindenki tanul. Az idén, minden jel szerint, minden brigádtag rendelke­zik általános iskolai vég­zettséggel. Jómagam is a gazdaságban végeztem el a hetedik és nyolcadik osz­tályt ... — Két éve mezőgazdasá­gi technikumba járt... — vetem közbe. — Az idén érettségiztem, majd szeretnék főiskolán to­vábbtanulni. Már most ké­szülök a felvételi vizsgára. Ez évtől a brigádnak már rendes tagja Szatmári Lászlóné, így fogalmaz: — Két évig jelölt voltam, ez idő alatt kölcsönösen, alaposan megismertük egy­mást. A munkában is meg­értjük egymást, meg­ismertük gondolkodásukat. Együtt könnyebben megy a munka. Az alapító tagok egyike Szász Pál. Vele a Vállalat Kiváló Brigádja címről be­szélgetünk. — Erre az eredményre nem számoltunk az ősszel. A korábbi évekhez képest kétszeres mennyiségű kuko­rica érkezett feldolgozásra, a nedvességtartalma pedig igen magas volt. A maga területén mindenki helyt­állt, amit vállaltunk, telje­sítette a kollektíva — som­mázza. Nem akarom a brigád tel­jesítményének értékét ösz- szegezni, de ehhez hozzájá­rult az 1976-ban megkezdett, tavaly befejeződött 55 mil­liós rekonstrukció is. Meg­nőtt az üzem szárítókapaci­tása, belső tárolóterek épül­tek, korszerű osztályozógé­pek váltották fel a 20 évvel ezelőttieket. — A holtszezonban való­sítottuk meg a gépcseréket a brigád segítségével, — ma­gyarázza Nagy István üzem­vezető. — A rekonstrukció üzemszünet nélkül, a terme­léssel együtt zajlott le, az elmúlt két évben, s ezt csak az tudja, aki látta: nehéz órákat, napokat élt át a bri­gád, hallatlan mennyiségű termést dolgoztak fel. Ho­gyan ítéltem meg az el­múlt két évet? Minden év a brigád erősödését hozta. Vé­leményem szerint rászolgál­tak a megtisztelő címre. — Ahol a minőség lénye­ges, az a vetőmag, ezt meg is fizetik. Nem kértük a brigádtól, de ők nagyon rá- éreztek a minőség kérdésé­re. Munkájuktól függ a ve­tőmagvak használati értéke, csíraképessége. A szabvá­nyok évről évre változnak, szigorúbbak a féltételek. A lelkiismeretes munkának ag eredménye, hogy napjaink­ban a magyar vetőmagszab­ványt, s ezzel együtt a ma­gyar vetőmagot, így a mi­énket is a világ minden ré­szében elfogadják — ma­gyarázza Kovács József, az állami gazdaság igazgatója. — A hibridüzemben ütő­képes, az egyik legnagyobb létszámú gárda dolgozik, bármikor lehet rájuk számí­tani — sorolja Szojka La­jos, az állami gazdaság párt- bizottságának titkára. — Tartósan, évről évre telje­sítették termelési és társa­dalmi vállalásaikat. Gazda­ságunk 54 szocialista bri­gádja mintegy 910 dolgozót tömörít soraiba. A „Gaga­rin” gépjavító szocialista brigád után az Áchim L. András brigád nyerte el má­sodikként a Vállalat Kiváló Brigádja megtisztelő címet. Forgatom a brigádnaplót, melyben a megalakulástól napjainkig minden eseményt feljegyeztek. Ma már ez amolyan krónikáskönyv. Ott­jártam után néhány nappal, az új évben a következő be­jegyzést olvashattam: ,,A szocialista címért küzdő kol­lektívát 1971-ben nyolcán alakítottuk meg. Megyénk kiemelkedő alakjának, Áchim L. Andrásnak a nevét vet­tük fel. Ettől az időtől kez­dődött el valami új az éle­tünkben. A közösségi szel­lem kialakulása, a vissza- húzódozók meggyőzése, a gátlások leküzdése, az egy­máshoz való közeledés, a másikkal való törődés. Az, amit, Garai Gábor Az ar­tisták című versében oly szépen megírt: „A másik ügyéhez egész létemmel van közöm ...!” — S ezzel a munkatársi viszony mellett mélyebb, tartalmasabb ba­rátság is éledezni kezdett. Ez a brigád hatszor bizonyí­totta létjogosultságát a bri­gádmozgalomban. Jelen pil­lanatban ez a brigád 45 fős és ezüstkoszorús. Ez évben az aranykoszorús cím meg­szerzése a célunk. A jövő pedig rajtunk áll. Murony, 1977. január 2.” S valójában rajtuk állt: 1979. április 3-án az állami gazdaság ünnepségén az Áchim L. András Szocialis­ta Brigád vezetőjének, Gya­raki Gábornak átnyújtották a Vállalat Kiváló Brigádja címet tanúsító oklevelet. Szekeres András A Ganz Műszer Művek gödöllői árammérőgyárában az idén mintegy négyszázezer darab egyfázisú árammérőt gyárta­nak. Ennek a mennyiségnek több mint ötven százalékát ex­portálják. A gyárban a termeiéi hatékonyságának növelésé­re új szerelősort helyeztek üzembe (MTI-fotó — Fehér József felvétele — KS) Házgyári lakások megyénkben Napirenden az idei is a jövő évi tervek Az elmúlt negyedszázad­ban Békés megye lakásállo­mánya sökat javult. Az V. ötéves terv időszakában, de a későbbiek során is kiemelt feladatként kezelik megyénk vezetői a lakásépítést. A Bé­kés megyei vállalatokon, szö­vetkezeteken kívül részt vesz a célkitűzések megvalósítá­sában a DÉLÉP is. Hétfőn délelőtt a megyei tanácsnál a DÉLÉP és a me­gyei tanács építési, közleke­dési és vízügyi osztályának vezetői egyeztették az idei és a jövő évi építési ütem­terveket, tárgyaltak a VI. öt­éves tervi Lakásépítés előké­születeiről. A megbeszélésen a DÉLÉP képviseletében részt vett Sipka Imre üzem­igazgató és Csata János mű­szaki főosztályvezető, a me­gyei tanácsot dr. Takács Já­nos, az ÉKV osztályvezetője és helyettese, Fekete Anna képviselte. A megyei lakásépítési program megvalósításában házgyári otthonok építésével vesz részt a szegedi vállalat. Békéscsabán ebben a terv­ciklusban 600, Gyulán 240, Orosházán 180, Mezőhegye­sen pedig 330 házgyári la­kást adnak át. A tegnapi megbeszélésen szó volt az úgynevezett áthúzódó építke­zések megkezdéséről is. A VI. ötéves tervben az eddigi elképzelések szerint 1300 la­kást épít majd megyénkben a DÉLÉP. A jövő évben be­fejezik Battonyán az 56 la­kásos lakótelep szerelését. A megyeszékhelyen és Oroshá­zán 1980-ban 120—120 lakás alapozását kezdik majd meg, melyből mindkét városban 60—60 lakást 1981-ben átad­nak. A következő tervidő­szakra áthúzódik még Mező­hegyesen 150, Gyulán 60 la­kás építése. A vállalat a VI. ötéves terv első évében me­gyénkben 386 lakást ad majd át. A DÉLÉP Békés megyé­ben mintegy 310 millió fo­rint értékű építőipari beru­házást valósít meg. A tár­gyaláson szó volt mintegy 100 millió forint értékű mélyépítési kapacitás me­gyénkben való foglalkozta­tásáról. Nemzeti nagykorúságunk M iniszterelnökünk nemrégen Kuvaitban járt, hogy ott a két ország kereskedelmi és politikai kapcsolatáról tárgyaljon, s ezt mindenki a legnagyobb természetes­séggel vette tudomásul. Nemcsak azért, mert hazánk és a Perzsa-öiböl országai csupán néhány órás repülőútra vannak egymástól, hanem azért is, mert elég széles körben tudott, hogy Kuvait jó felvevőpiaca a magyar termékeknek, noha éppen pénze, olajgazdagsága miatt módjában van válogatni a világ bármilyen ipari vagy mezőgazdasági termékeiből. „Navtgare necesse est” — mondták a régi rómaiak, „hajózni szükséges”, s jelszóvá tették ezt az elmúlt századokban Eu­rópa nagy kereskedő és ipari országai is, mindenekelőtt Ang­lia. „Exportálni szükséges” — mondjuk manapság mi ma­gyarok, s olyan természetességgel, mintha mindig is ezt tet­tük volna. Bár tettük vagy tehettük volna! Csakhogy néhány évtized­del ezelőtt még nem, vagy alig tehettük. Egyszerűen nincs számottevő külkereskedőmúltunk, mint ahogyan nincs szá­mottevő ipari múltunk sem. Kossuth még az 1842. évi Pesti Naplóban — miközben Pest—Fiume közötti vasútért harcolt — azt a ma már nevetségesnek hangzó érvet használta fel, hogy ha nem megy másként, csináljuk meg lóvontatásra ala­pozva. „Mi akként vagyunk meggyőződve — írta —, hogy a Duna és Fiume közötti vasútnak fő feladata, nemcsak most, hanem örök időkre az áruszállítás, nem pedig a személy- szállítás lesz: nekünk tehát nincs olyan vasútra szükségünk, amelynek fő célja legyen, hogy förgeteg szárnyain röpítse Fiúméba az utazót: de még e részben is nagyon megeléged­hetünk, ha olyan vasutunk lesz, melyen felakadás nélkül minden órában két mérföldet haladhatunk. Tehát nem gőz-, hanem csak lóerővel kívánnók az eszék—károlyvárosi vasutat építeni.” Íme tehát egy magyar álom százharminchét évvel ezelőtt! Lóvasút a tenger felé... Nem különben fájdalmas valóság tükröződik például egy Széchenyi-levélből, amelyet 1847-ben bizonyos Zichy Karo­lina grófnőhöz írt Bécsbe. Itt még csak nem is gőzhajóról, hídról, Tisza-«zabályozásról van szó. Egyszerűen kék tintát kér, mert Pesten még az sem volt kapható. „Hanem menjen el a grófnő legyen szíves Stammerhez vagy Theyerhez és sze­rezzen vagy hat kis üveggel és küldje el azokat engedelmes szolgájának”... És ugyanebben az évben Tasner Antalhoz írt levelében azt kéri, hogy tetessen már be Tasner az újsá­gokba egy híradást, hogy gróf Széchenyi István minden aka­dály nélkül felment a Pannónia gőzössel Sárospatakig — bi­zonyítandó, hogy a Tiszát gőzössel is lehet járni! Mert az ka­land volt akkor, vakmerő, akár egy Nílus-hajózás. Igaz, a globális külkereskedelem, külkapcsolat néhány ve­zető nagy ország kivételével a világ túlnyomó nagy többsége számára olyan fogalom és lehetőség, amely csak a második világháborút követő tudományos és technikai forradalommal jelent meg. Tehát, ha nekünk nem kellettek volna a felsza­badulás utáni kemény, megfeszített iparosítási és korszerűsí­tési évtizedek, hanem kész iparral és nagy nemzetközi keres­kedelmi rutinnal foghatunk hozzá, s ha nem lettek volna a hi­degháború feszült évei, akkor is merőben új világgazdasági követelményekkel kellett volna szembenézni. De a történe­lem és a gazdaság nem ismeri a „ha” szócskát, csak tényékét és realizálható képességeket ismer: ebben az értelemben Ma­gyarország nem túlságosan régen lépett be a nemzeti nagy­korúságba. Szinte egy-másfél évtizedbe sűrítve kellett és kell ma is beilleszkedni a rendkívül gyorsan fejlődő és váltbzó világgazdaság áramkörébe és helytállni a versenyben. Lassan tanulunk vagy gyorsan? Hamar alkalmazkodunk vagy nehézkesen? Látjuk: történelmünkkel mérve messze túl vagyunk a korábban lehetőn és elképzelhetőn, a jelennel és a jövővel mérve viszont még mindig sürgetni, hajtani kell magunkat, s minden centiért meg kell dolgoznunk, amennyi­vel előrejutunk a legfejlettebb teljesítményekhez való felzár­kózásban. Egy azonban vitathatatlan: nemzeti magunkratalá- lásunk kezdő dátuma — ez egyre jobban kitetszik — 1945. április negyediké, felszabadulásunk dátuma volt. Társadalmi forradalom nélkül, a régi politikai struktúrák lerombolása és szocialista újjáalakítása nélkül, nincs és nem is lehetséges új nemzeti erőrekapás. A Szovjetunió vezette szocialista szö­vetségben megtalált védettség és kölcsönös együttműködés nélkül nincs idő és nincs lehetőség megalapozni az új nemzeti kibontakozást. Éppen ezért könyvelésünknek két rovata van. Az egyik a történelmi egyenlegé, amely századok óta először tartósan stabil, kiegyensúlyozott. A másik a konkrét jelen, a maga követelményeivel, amely új erőfeszítéseket sürget. Képletesen szólva mi, magyarok széles felületen most fe­dezzük fel a világot, s a világ pedig annak arányában vesz számba bennünket, amilyen arányban tudomásul veszi — veheti — ipari, tudományos, kulturális teljesítményeinket, s azt az új nemzeti magatartást, amelyet a szocialista társadal­mi rendünk, a haladó, a nemzetközi gondolat iránti elköte­lezettségünk sugall. Természetesen egyre több ember jut el akár egyszerű turistaként is Európa, Afrika, Ázsia, sőt még Óceánia térségeibe is, s évente jóval több külföldi utazik ide, vagy rajtunk keresztül más országokba, mint hazánk lakos­sága. Természetesen egyre többen tudják hazánk fiai közül, hogy milyen a Szahara, az északi tundravidék vagy a meleg vizű tengerek öve, s egyre több külföldi emlékezik a magyar tájakra, a magyar ízekre és színekre. De ami ennél sokkalta fontosabb: magyar szakemberek tudnak már kutat fúrni, bányát nyitni, gyárat építeni, hidat feszíteni, szakmát taníta­ni, gyógyítani tőlünk ugyancsak távoli országokban. Ami lé­nyeges, hogy gazdaságot szervezni, iskolarendszert, közigaz­gatást kiépíteni, egészségügyi hálózatot fejleszteni hívnák már magyarokat a harmadik világ egyre több országába. Ami nagyon fontos és lényeges, hogy rossz, felületes vagy semmi­lyen elképzelések helyébe hazánkról, a magyarokról, lassan ugyan, de kezd megfelelő, reális, és többnyire pozitív kép ki­alakulni, s mi úgyszintén megismerjük népek, nemzetek kultúráját, tehetségét, képességét és szükségleteiket, amelyek alapul szolgálnak a konkrét kapcsolatoknak, a kereskedelem fejlesztésének és a kulturális cserének. H azánk azelőtt mindig csak emigránsokat adott a világ­nak, s a világ — jobbik esetben — nem nagyon vett tudomást Magyarországról. Most pedig tudomásul ve­szi, hogy szellemi és anyagi értékek cseréjében olyan ország, amely többé senki számára nem hagyható figyelmen kívül. Az érettség, a felnőtt nagykorúság minden örömét hozta meg ez a kor számunkra. Minden felelősségével együtt. Rózsa László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom