Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-10 / 58. szám

1979. március 10., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Ondrik István: Javuló játékot várok a csapattól NB I-es labdarúgó-együt­teseink ma délután újra a bajnoki pontokért küzdenek. A találkozók párosítása: (a mérkőzések 14.30 órakor kezdődnek): Székesfehérvári MÁV Előre—Ferencváros, Bp. Honvéd—Bcs. Előre Spartacus, Salgótarjáni TC— Videoton, Bába ETO—Ü. Dózsa, 17.00, MTK-VM—Di­ósgyőri VTK, Vasas—Duna­újvárosi Kohász, Csepel SC —Tatabányai Bányász, Bp. Vasas Izzó—Zalaegerszegi TE, Haladás VSE—Pécsi MSC. A Békéscsabai Előre Spar­tacus együttese tegnap még a Kórház utcai sporttelepen tartotta edzését, s majd a foglalkozás után társasgép­kocsival elutazott Budapest­re. A Bp. Honvéd elleni összecsapásról, a Rába ETO elleni bajnoki és a hétközi MNK-mérkőzésről a követ­kezőket mondta Ondrik Ist­ván vezető edző: — Nem úgy sikerült raj­tolnunk a tavaszi idényben, ahogy azt terveztük. A Rá­ba ETO elleni találkozón több játékosunk mélyen tu­dása alatt játszott. Az igaz, hogy volt n?gy-öt nagy helyzetünk, de ezt a játékot gólra játsszák. A hétközi Tatabánya elle­ni MNK-mérkőzésen már jobban játszottak a fiúk, csatáraink is eredményeseb­bek voltak, hisz három gólt lőttek, de ezen a délutánon védelmünk és Bugyik kapu­sunk is „gólerős” volt. Mai ellenfelünk, a kispesti együttes rajtja sem sikerült, ök is vereséget szenvedtek (3—0) Tatabányán. Az UEFA Kupa-mérkőzésen, melyet a Duisburg együttesével vív­tak, nem sikerült előnyt sze­rezniük, sőt 3—2-re kikap­tak. Mindettől függetlenül, jó játékerőt képviselnek. Gondolom, rendezik sorai­kat, s a bajnokság második fordulójában ellenünk sze­retnének javítani! AzUEFA- találkozót, melyet a televí­zió is közvetített, labdarúgó­ink is megnézték, s így lát­ták mai ellenfelüket. A Budapesti Honvéd el­len javuló játékot várok több labdarúgónktól. Mivel Tisza rendbe jött, így nem kell különösebben változtat­nom az összeállításon. Ne­héz mérkőzés előtt állunk, de ha mindenki szíwel-lé- lekkel küzd Kispesten, szo­ros eredményt tudunk elér­ni, a piros-fehérek otthoná­ban. A kezdő csapat a követke­ző: Bugyik — Király vári, Kerekes A., Láza, Bánáti — Pásztor, Kőhalmi, Kerekes Gy., Pogács — Tulipán, Bu­davári. Csere: Tasnádi, Ti­sza, Csepregi. Hankó György * * * Ország, világ láthatta (hi­szen mind a televízió, mind az Euróvízió sugározta), hogy mi történt szerdán este a Népstadionban ... Hogyan győzte le a Duisburg a gör­csösen erőlködő, különösen szünet után rossz taktikát al­kalmazó magyar együttest... Hogyan kapott három óriási védelmi hiba után három gólt a magyar bajnokjelölt... Ezúttal még a jólismert köz­mondásnak (szegény embert az ág is húzza) is igaza volt, hiszen ha a kapufát ért há­rom labdából csak kétszer nem a lécre, hanem lejjebb, illetve beljebb jut a labda, az eredmény is más lett vol­na! A vereség azonban termé­szetes következménye volt a március 3-án Tatabányán történt csődnek. A bajnoki rajtnál ugyanis az őszi lis­tavezető Bp. Honvéd 3—0-ás vereséget szenvedett a bá­nyászvárosban. Bár Lukács, Pintér, Kozma és Bodonyi nem állhatott a honvéd-csa­pat rendelkezésére, a vere­ség gólkülönbsége mégis nagynak tűnik. A négy já­tékos a kupamérkőzésen sem játszhatott és nem játszik — legalábbis Komora Imre technikai vezető szerint — a Békéscsaba ellen sem. — A Tatabányától nagyon csúnya vereséget szenved­tünk — jegyezte meg Ko­mora. — A Duisburg elleni vereség okai között viszont az akarati tényezők hiányát már hiába keresnénk. Szív- vel-lélekkel küzdött az együttes, így aztán — bár ezen bizonyára csodálkoznak sokan — mi a játékosokat lelkes játékukért, harcossá­gukért, a töretlen küzdőszel­lemért a kupavereség után megdicsértük. Ilyen szem­pontból ugyanis óriási kü­lönbség mutatkozott — po­zitív irányba — a csapat já­tékában a népstadionbeli és a Tatabánya elleni mérkő­zés között. Az ellenfél azon­ban idegekkel jobban bírta és különben is jobb képes­ségű csapat, ezen a mérkő­zésen ennyivel jobb volt. A Bp. Honvédnak általá­ban jól megy a Békéscsaba ellen ... — Ügy gondolom, hogy a csabaiak ellen ezúttal is esé­lyesek vagyunk, arról nem is szólva, hogy otthon játszha­tunk. Még akkor is na­gyobbak esélyeink a győze­lemre, ha figyelembe vesz- szük, hogy Paróczai szerdán húzódást szenvedett és We- imper sem egészséges telje­sen. Ismerve azonban a két játékos szívósságát, biztosak vagyunk abban, hogy ott lesznek a ma délutáni csa­patban. Ügy is mondhat­nám: nem is tudom pilla­natnyilag, ki játszana, ha a már említett négy játékoson kívül még ők is kiválnának a csapatból... Ebben a pil­lanatban az a helyzet, hogy a Békéscsaba ellen a kupa- mérkőzésen 3—2-es veresé­get szenvedett tizenegy fut majd ki a pályára. Ez a csa­pat : Gujdár — Paróczai, Ko­csis, Nagy, Varga I. — Fe­jes, Varga II., Pál — Gyi- mesi, Weimper, Póczik. (Nagy József) í játékvezető A Bp. Honvéd—Bcs. Előre Spartacus mérkőzést Rúzsa István vezeti, aki 1935-ben Mosonmagyaróvárott szüle­tett. A Mosoni Vasas NB III- as csapatában futballozott 1967-ig, közben három évvel korábban játékvezetői vizs­gát tett. Kilenc évvel ez­előtt lett országos kerettag, eddig 13 NB I-es találkozón fújta a sípot. Rúzsa szinte tudományos alapossággal elkészített ed­zésterv alapján készül fel fizikailag és technikailag a mérkőzésekre. Felesége, ha­csak teheti, elkíséri mérkő­zéseire és meglepő szaksze­rűséggel bírálja működését. Civilben a Mosonmagyar­óvári Autójavító és Lakás- karbantartó Szövetkezet épü­letlakatosa és egyik szocia­lista brigádjának vezetője. Társadalmi munkában a já­rási játékvezetők munkáját segíti. (Somos István) SPORTMŰSOR SZOMBAT Szpartakiád. Termelőszövetke­zeti dolgozók téli szpartakiád- döntője asztalitenisz és sakk sportágban. Orosháza, 3. sz. Ál­talános Iskola, 14.00 órától. Labdarúgás. NB I. Bp. Hon­véd—Bcs. Előre Spartacus, Kis­pest, 14.30. Rúzsa (Hegedűs, Ágoston). NB I. tartalékcsoport. Bp. Honvéd—Bcs. Előre Sparta­cus, 12.30 Ágoston. Sakk. ÁFÉSZ-dolgozók me­gyei versenye, Békéscsaba, Ta­nácsköztársaság u., MESZÖV- székház, 13.00. Közgyűlés. A Békésszentandrá- si Hunyadi SE közgyűlése, Bé- késszentandrás, pártszékház, 14.00. Tömegsport. HVDSZ-dolgozók férfi-női megyei döntője, aszta­litenisz és sakk sportágban. Bé­késcsaba, Építők Trefort utcai kultúrterme, 8.30 órakor. Teke. NB I. Női. Bcs. Előre Spartacus—Győri Richards, Bé­késcsaba, Bartók Béla úti pá­lya, 8.00. VASÁRNAP. Atlétika. Megyei mezei futó­bajnokság. Békéscsaba, repülő­tér, 9.30. öltözés a Csányi utcai MÁV-pályán. Innen 8.00 órakor indul az első autóbusz a ver­senyzőkkel a rajthelyre. Kosárlabda. NB . II. Férfi. KMFSC—Békési ÁFÉSZ, Kecske­mét, városi sportcsarnok, 11.00. Szarvasi FSSC—Fér. Vasutas, Szarvas, Szabadság u., 10.30. NB II. Női. KMFSC—Békési ÁFÉSZ, Kecskemét, városi sportcsarnok, 9.30, DASE—Mezőberényi ÁFÉSZ, Debrecen, Sinai M. u., 10.30. Sporthorgászat. Filmvetítéssel egybekötött előadás, Sarkad. Cu­korgyári Ady Filmszínház, 9.00. Asztalitenisz. Megyei csapat- bajnokság férfi mérkőzései. A- csoport. Elek—Bcs. TASK II., Sarkad—Bcs. Konzerv II., Gyu­la— OMTK II., Vésztő—Tótkom­lós. B-csoport. Körösladány— Gerendás, Füzesgyarmat—Békés, Mezőkovácsháza—Kondoros. A találkozók 8.30 órakor kezdőd­nek. Kézilabda. A mezőkovácsházi teremtorna Téli Kupa férfi mér­kőzései. Mezőkovácsháza, Gim­názium tornacsarnoka. 8.00 Me­zőkovácsháza II.—Dombiratos, tömegsportcsoport, 8.35 Kaszaper —Tótkomlós, tömegsportcsoport, 9.10 Bcs. Előre Spartacus I.— Bcs. Előre Spartacus II., serdü­lő, 9.35 Tótkomlós—Mezőhegyes, tömegsportcsoport, 10.00 Mezőhe­gyes—Bcs. Előre Spartacus II., serdülő, 10.25 Kaszaper—Mezőko­vácsháza I., tömegsportcsoport. 11.00 Bcs. Előre Spartacus I.— Mezőkovácsháza, serdülő, 11.25 Mezőhegyes—Gyulai SE I., fel­nőtt, 12.10 Gyulai SE II.—Nagy­szénás, felnőtt, 13.15 Gyulai SE I.—Oh. Dózsa, felnőtt, 14.00 Gyu­lai SE II.—Mezőkovácsháza, fel­nőtt, 14.45 Dózsa SE—Nagyszé­nás. felnőtt. A XXII. Békés me­gyei Népújság Kupa teremkézi­labda torna mérkőzései, Sarkad, gimnázium tornaterme, 8.30 Me- zőberény—Kamut, leány serdülő, 9.05 Köröstarcsa—Mezőberény, le­ány ált, isk., 9.50 Szeghalom— Kondoros, férfi I. o. A-csoport, 10.35 Kondoros—Bcs. 635. sz. Szakmunkásképző, fiú serdülő, 11.10 Szeghalom—Sarkadi Gimn., férfi ifjúsági, 11.45 Békési Spar­tacus—Köröstarcsa, férfi I. o. A- csoport. 12.30 Mezőberény—Bcs. Előre Spartacus, leány serdülő, 13.05 Bcs. Előre Spartacus—Szeg­halom, női ifjúsági. 13.40 Mező­berényi Ált. Isk.—Békési 1. sz. Ált. Isk., leány. 14.15 Békési 636. sz. Szakmunkásképző Intézet— Szeghalom, férfi ifjúsági. 14.50 Szeghalom—Bcs. Kner Nyomda, férfi ifjúsági, 15.25 Ojkígvós III. —Gvoma, férfi II. o„ 16.00 Bcs. Vízmű I.—Kondoros, fiú serdü­lő. 16.35 Bcs. Vízmű II.—Bcs. Kner Nyomda, férfi ifjúsági. MNK férfi kosárlabda megyei döntője, Szeghalom, Péter And­rás Gimnázium tornaterme. 8.30. Tömegsport. A Szarvasi ÁG téli üzemi spartakiád döntője asztalitenisz, sakk, lövészet és tollaslabda sportágban, állami gazdaság, 9.00. Közgyűlés, Csabacsüdi TSZSK beszámoló közgyűlése, Csaba­csüd, községi tanács, 9.00. Labdarúgás. NB II. (mindhá­rom találkozó 14.30 órakor kez­dődik) Gyulai SE—Debreceni MTE, Gyula, városi sporttelep, Koczó,. Szarvasi FSSC—Szolnoki MÁV, Szarvas, Tóth L., Ózdi Kohász—Bcs. TASK, Ózd, Sütő. Megyei I. osztály: (kezdési idő­pontok, serdülők 11.00, ifjúságiak 12.30, felnőttek 14.30) Békés- Nagyszénás, Szolnok megyéből, Honvéd Szalvai—Békésszentand- rás, 10.30, Csongrád megyéből, Gerendás—Mezőberény, Szarvas M., Medgyesbodzás—Kondoros, Laczkó, Endrőd—Sarkad, Deák, OMTK—Medgyesegyháza, Jan- kus, Füzesgyarmat—Szeghalom, Németh L., Tótkomlós—Gyoma, Prókai, Mezőhegyes—Battonya, Sebestyén. II. osztály: Gyulavá­ri-Gyulai Köröstáj, 10.30, Andó, Kunágota—Csorvás, Szarvas L., Murony—Elek, Dobos, Doboz- Gádoros, Bogyó, Újkígyós—Ke- vermes. Vasas, Okány—Határőr Dózsa. Rakonczás, Dombegyház —Magyarbánhegyes, Mészáros, Bcs. MÁV—Kétsoprony, Németh M. Országos ifjúsági és serdülő mérkőzések. Bcs. Előre Sparta­cus serdülő—Szolnoki MTE ser­dülő, 11.00, Búzás, Bcs. Előre Spartacus ifi—Szolnoki MTE ifi, 11.00, Roxin, Bcs. TASK ifi— Szegedi Dózsa ifi, 10.00, Makra, Bcs. TASK serdülő—Szegedi Dó­zsa serdülő, 11.30, Molnár S. Országos tartalék és ifjúsági bajnokság. Gyulai SE ifi—SZEOL AK ifi, 10.30. Ancsin B., Gyulai SE tartalék—SZEOL AK tartalék. 12.30, Szekeres. Békési Volán SC Fiatal szakosztály sikerekkel A közelmúltban tartotta Gyulán beszámoló közgyű­lését a Békési Volán SC, ahol számot adtak a szakosz­tályok múlt évi munkájáról és az elkövetkezendő fel­adatokról. Ficzere Péter, a salakmo- tor-szakosztály vezetője, s egyben edzője: — Talán azzal kezdeném, hogy egyesületünk 1977-ben alakult, akkor csak salak- motor-szakosztállyal. A ké­sőbbiekben az asztalitenisz- és az autós szakosztállyal bővültünk. A GYSE-től átvett motor- állomány, a technikai eszkö­zök mellett elhanyagolt volt a környezet is. Első lépésünk az volt, hogy beszereztünk egy versenymotort 47 ezer forintért, és hozzá 73 ezer forint -értékben alkatrésze­ket. Erre a lehetőséget a Vo­Kusz István, az országos II. osztályú egyéni bajnok Fotó: Béla Ottó Ián 8. sz. Vállalat szakszerve­zeti bizottsága teremtette meg, 320 ezer forintos tá­mogatást kaptunk. Amikor tavaly az szb beszámoltatta a klub elnökét, az egyesület munkáját jónak értékelte. Természetes, hogy ezt a szakosztályok elért eredmé­nyei határozták meg. A salakmotor-szakosztály fejlődött talán a legdinami­kusabban 1978-ban. A meg­alakuláskor a már említett technikai nehézségek mel­lett a versenyzői létszámmal is bajban voltunk. Mindösz- sze hárman indultak színe­inkben. Akkor Gyepes Bar­nabás csak nemzetközi ver­senyeken indult, Farkas Fe­renc tényleges katonai szol­gálatát töltötte, alig volt ed­zési lehetősége, Tóth István sérüléssel bajlódott. így az­tán sürgősen utánpótlásról kellett gondoskodnunk. Lel­kes patrónusaink segítettek a szakosztály fejlődésében. Ki­selejteztük az elavult fel­szereléseket, és berendezé­seket, felújítottuk a salak­pályát, fiatalokat toboroz­tunk. A múlt évben salakmoto­rosaink már új rendszerű bajnokságban vettek részt. Miután önálló csapatot indí­tani nem tudtunk, a szege­di Volánnal közös csapatot alkottunk. Ez az együttes a tavaszi-őszi fordulóban a 3. helyezést szerezte meg. Idő­közben négy versenyzőt vizsgáztattunk le. Hamaro­san lehetőség nyílt a fiatal versenyzők bemutatkozásá­ra. Rusz István bizonyult a legsikeresebbnek, meg­nyerte a II. osztályú egyéni bajnokságát, vele együtt az Ifjúsági Aranyjelvényes cí­met. Eredményei alapján kiléphetett a nemzetközi porondra is; Csehszlovákiá­ban a miskolci Berecz Pé­terrel együtt a párosban harmadik helyezést ért el. Jelentős eredmény, hogy Farkas Ferenc és Egri Gyu­la (az utóbbit a Debreceni Volán SC-től igazoltuk át) az országos páros bajnoksá­gon negyedikek lettek. A fiatal Krajcsó Attila és Ja- kucs Sándor Ifjúsági Arany­jelvényes címe mellé II. osz­tályú sportoló minősítést is szerzett. Ez év minden eddiginél nagyobb feladat elé állít bennünket. Kilenc versenyt kell rendeznünk Gyulán, amelyből három nemzetközi viadal lesz. Tizenhét ver­senyképes motor várja a bajnokság beindulását, 11 igazolt versenyzőnk van. A tavalyi eredményeink alap­ján szakosztályunk kieme­lését terjesztettük elő az ; MTSH-hoz, döntésről még j ■ nem kaptunk választ. Csipke Sándor, az egyesü- ! let elnöke a másik két szak­osztályról beszélt: — Az asztaliteniszezők 1978. január 1-től a megyei I. osztályban küzdenek a bajnoki pontokért. A ver- í: senyzői létszám 12, ők is si­keresen mutatkoztak be a bajnokságban, mert - -cso­portjukban a 3. helyezést érték el. Az ifjúsági ver­senyzőink is jól szerepeltek a megyei egyéni versenye­ken. Az 1978-as ötfordulós Rallye és a túrabajnokság­ban szakosztáyunk öt gép­kocsija vett részt. A meghí­vásos versenyek során Ma- tusik András megnyerte a Pelikán Kupát, az Aranyho­mok Kupán és a Lehel Ku­pán második lett. A Salgó Kupán negyedik helyezést ért el, de ugyanitt a slalom bajnokságon már az előkelő második helyezést hozta el. A Békéscsabán megren- deztt háromfordulós Slalom Kupa versenyen több mint 40 gépkocsi állt rajthoz, 4 géposztályban. Itt is szép eredményeket mondhatnak magukénak a Békési Volán SC versenyzői. Abszolút sor­rendben Matusik András nagy fölénnyel első, míg Mé­szár a második helyet sze­rezte meg. Béla Vali A Magyar Autó és Motor­sport Szövetség közzétette a tavalyi országos bajnokság eredményét. Az Autó-Mo­tor című lap segítségével az alábbiakban tesszük közzé a salakmotoros bajnokság eredményeit. I. osztály. Bajnok: Szi- ráczki István (Borsodi Vo­lán) 15, 2. Oreskó 14, 3. Baksán (mindkettő Debre­ceni V.) 12, 4. Jakab 11, 5. Szőke (mindkettő B. Volán) 11, 6. Támcsu (D. Volán) 10 ... 15. Farkas Ferenc, 2 ... 17—18. Egri (mindkettő Bé­kési Volán) pont nélkül. Csapat. Bajnok: Borsodi Vo­lán, 2. Debreceni Volán, 3. Békési—Szegedi Volán 4, Nyíregyházi Dózsa—Szolno­ki Volán. II. osztály. Bajnok: Rusz István (Békési Volán) 50, 2. Horogh (D. Volán) 48, 3. Bodnár (B. Volán) 45, 4. Balogh (Nyíregyháza) 44, 5. Bartha (Szolnok) 44, 6. Föld­vári (Szolnok) ... 13. Kraj­csó Attila 21, 14. Szilágyi Sándor 18 ... 28. Jakucs Sándor 1 ... 33. Erdély (mindegyik Békési Volán) 0 ponttal. Páros. Bajnok: Oreskó János—Danka Tibor (D. Volán) 66, 2: Berecz— Sziráczki J. (B. Volán) 64, 3. Támcsu—Baksán (D. Vo­lán) 62, 4. Farkas Ferenc— Egri Gyula (Békési Volán) 45 ponttal. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: 8.00 Té- vétoma. (sz.) (ism.) 8.05 És így tovább . . . 9.20 Világnézet. 10.00 Pusztul a Rajna, (sz.) (ism.) 10.45 Küszöbük, (sz.) II. (ism.) 11.40 Játék a betűkkel, (ism.) 14.20 Indián szeretnék lenni! (ism.) 14.55 Zene a ,,B” stúdióból, (sz.) 15.25 Belgrádi fiúk. Jugoszláv filmsorozat. X. 16.10 Cimbora, (sz.) 17.00 Hírek. 17.05 Parabola. 17.40 „Hogy nálam különb le­gyen ...” XIII. 18.20 Főzőcske — de okosan, (sz.) 18.55 Egymil­lió fontos hangjegy, (sz.) 19.10 Cicavízió, (sz.) 19.20 Tévétoma. (sz.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Gusz­táv és a gyűjtőszenvedély, (sz.) 20.05 Kojak. (sz.) Amerikai film­sorozat. 20.55 Casino de Paris, (sz.) 21.50 Tv-hiradó — 3. 22.00 Telesport. H. műsor: 16.50 Lear király, (sz.) 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Virág- nyílás. Irodalmi összeállítás, a Tanácsköztársaság . évfordulójá­ra. 20.35 Tv-híradó — 2. 20.55 A békesség kora. Olasz film. (14 éven felülieknek.) BUKAREST: 12.35 Francia nyelvoktatás. 13.00 Déli koncert. 14.20 Népi zene. 15.15 Kulturális események. 15.40 Ifjúsági klub. 16.40 Bel- és külpolitika. 16.55 Ifjúsági rövidfilmek. 17.45 Jég­korongmérkőzés — Románia— Ausztria. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Enciklopédia. 19.30 Zárt ajtók mögött — amerikai film. I. rész. 21.05 Szombat esti találkozás, szórakoztató műsor. 21.30 Tv- híradó. BELGRAD: I. műsor: 15.10 Labdarúgás: Sloboda—Hajdúk (közv.) 17.10 Kosárlabda: Meta- lae—Beko (közv.). 18.45 Humor a rádióhullámokról: A háború előtti humor és a kupiék kora. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Jó napot, búbánat — amerikai film. 22.00 Hétvégi műsor. II. műsor: 18.25 Hét tv-nap. 19.00 Népi muzsika. 20.00 Mu­szorgszkij : Hovanscsina — ope­ra. II. rész. 21.00 Huszonnégy óra. 21.10 Tv-tárca. 21.55 Offen­bach bolondságai — filmsorozat. 22.45 Sportszombat. RlDIÚ 'iljfj KOSSUTH RADIO: 8.20 Lá­nyok, asszonyok. 8.55 Schubert: Rosamunda — kísérőzene. 10.05 Cimbalom-, citera- és tambura- muzsika. 10.16 Az 1978. évi asco- nai zenei hetek. (Hangfelvétel.) 11.24 A Rádiószínház bemutató­ja: A Szenke-patak balladája. 12.45 Morley-madrigálok. 13.00 Bumeráng. 14.00 Kisváros légkö­re. 14.10 Haydn: C-dúr zongora- trió. 14.30 A külkereskedelem és a mezőgazdaság. 15.05 Üj zenei újság. 16.00 168 óra. 17.30 Színes népi muzsika. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgató­ink figyelmébe! 18.45 Rádiószín­ház. Kauls, az ördög. 20.06 Em­lékezetes Verdi-operaelőadások. 20.54 Zsindelyezik a kaszárnya tetejét. 22.15 Magyar előadómű­vészek. Mihály András vezé­nyel. 23.01 A Kodály-vonósnégyes játszik. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RÄDIÖ: 8.05 Operett- részletek. 8.20 Tíz perc külpoli­tika. (ism.) 8.38 Dalok a Fák­lyavivők című hanglemezsorozat­ból. 8.50 A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada. 9.45 Válaszo­lunk hallgatóinknak. 10.00 Szom­bat délelőtt. 12.01 Siklósi vár- fesztivál. 12.33 Jó ebédhez szol a nóta. (ism.) 13.30 Én ;klő If­júság. 14.00 Harminc perc rock. 14.35 Orvosi tanácsok, (ism.; 14.40 Könnyűzene gitárra. 14.51 Száz­szorszép színház. 15.25 Közv. bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 16.28 Hallgatóink figyelmébe! 16.33 ötórai tea. 17.30 Szivár­vány. (ism.) 19.30 Sportkrónika. 20.00 Sanzonok. 20.38 . . . mint egy nagy család. 20.50 Népi ze­ne. 21.45 A Rádió Dalszínháza. A Cornwall! kalóz, avagy a be­csület rabja. 23.10 Slágermúze­um. (ism.) SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hí­rek. 17.05 Rádióvíkend. Hétvégi magazinműsor. Szerkesztő: Ku­tas János. (A tartalomból: A hét eseményei. — Információk, riportok, tudósítások. Szerkesz­tik a hallgatók. — Slágerantik­várium. — Előadók ABC-ben.) 18.00 A nap hírei. — Hétvégi programajánlat. — 18.30 Műsor­zárás. színhíz § 1979. március 10-én, szombaton, Nagyszénáson, 10.00 órakor: NYAKIGLÁB, CSUPAHÁJ MALÉSZÁJ MOZI ']% Békési Bástya: 4-kor: A vadon kiáltása, 6 és 8-kor: Mindenki­nek a maga keresztje. Békés­csabai Szabadság: de. 10-kor: Lolka és Bolka a föld körül, 3- kor: Filmklub, 6 és 8-kor: A bíró és a gyilkos. Békéscsabai Terv: Valaki a volán mögött. Gyulai Erkel: Félelem a város felett. Gyulai Petőfi 3-kor: A tizedes meg a többiek, 5 és 7- kor: Hulot úr közlekedik. Orosházi Béke: 5 órakor: Hu­szadik század. I., II. Orosházi Partizán: fél 4-kor: A fej nél­küli lovas, fél 6 órakor: A híd túl messze van. I., II. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Eoyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz­tőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszék! Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 NÉPÚJSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom