Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-27 / 72. szám

1979. március 27., kedd NÉPÚJSÁG Labdarúgó MB II fl csabaiak első tavaszi győzelme BCS. TASK—GYÖNGYÖS 2—0 (1—0) Békéscsaba, 1500 néző. V: Dorozsmai L. (8) (Balázs, Bolba). TASK: Gulyás (7) — Hajdú (7) (Somogyi, — 80. p.), Nemes (7), Szász (6), Lu- koviczki (7) — Jegyinák (5), Magyar (4) (Kucsera, 65. p., —), Soós (7) — Rózsa (7), Lipták (6), Oláh O. (5). Ed­ző: Szita László. Gy. Sparta­cus: Kovács (7) — Eisemann (7), Adonyi (5), Mező (7), Ju­hász (4) — Ács (4), Huszár (4) , Uilmann (6) — Ferenc (5) (Benei, 80. p., —), Sza­bó (7) (Vágó, 85. p.,—), Szi­lágyi (5). Edző: Czimmer- mann Gyula. Jól kezdett a TASK. Áz 5. percben Hajdú labdája a .felső lécről vágó­dott vissza. A 17. percben Soós átadását Nemes Rózsa elé fejelte, aki a bal sarak­ba helyezett, 1—0. Ezután Magyar és Szász veszélyez­tette a gyöngyösi kaput. For­dulós után Soós bombáját öklözte ki Kovács. Miután Szilágyi és Ullmann két nagy helyzetet elügyetlenkedett, ismét a TASK lendült táma­dásba. Nemes, majd Rózsa labdáját hárította a gyöngyö­si kapus, azután a 78. perc­ben végérvényesen eldőlt a mérkőzés sorsa. Oláh elhúzta a labdát a kifutó kapus mel­lett, középre ívelt. Rózsa gólba tartó fejesét Juhász kézzel állította meg. A meg­ítélt 11-est Lipták értékesí­tette, 2—0. Kapkodó játékkal teltek el az első percek. A tartalékos hazaiak azonban hamarosan megnyugodtak, s mezónyfö- lényüket gólra tudták válta­ni. Fordulás után mintegy 30 percig a gyöngyösiek kezde­ményeztek többet, a hajrá azonban már egyértelműen az erőteljesebb csabaiaké volt. Uhrin János SZARVASI FSSC—HODGÉP METRIPOND 3—1 (1—1) Szarvas, 5000 néző. V: Bondár (8) (Egervári, Pál). Szarvas: Széplaki (6) —Kaj- tár (7), Szőke (7), Petnehá- zi (7), Filyó (6) — Petykó (7), Rozsán I. (5) (Plástyik, a szünetben, 6), Molnár (6) — Jakab (5), B. Tóth (8), Ora- vecz (6). Edző: Pallagi Ró­bert. HÖDGÉP: Kelemen (5) — Lancsa (5), Tóth (4), Ma­gyar (5), Zielbauer (4) — Olasz (4) (Patócs, a szünet­ben, 5), Bálint dr. (6), Bun­da (5) — Kovács (6), Ná- dasdi (6), Pető (4) (Sisa, 70. p., 4). Edző: Mészáros Imre. Szarvason régen látott re­kordszámú közönség előtt kezdődött a nagy érdeklő­déssel várt mérkőzés. A 10. percben Rozsán I. lövését Kelemen bravúrral mentette. A 18. percben Rozsán I. re­mek labdával ugratta ki Petykót a jobb oldalon, ő egy csel után becsapta Ziel- bauert, majd Jakabot szök­tette, akinek lövését Kele­men kiejtette és B. Tóth az üres kapuba lőtt, 1—0. A 22. percben Molnár 18 méte­res jó lövése centiméterekkel ment kapu mellé. A 27. perc­ben Bunda szögletét Kovács a léc alá fejelte, 1—1. A 32. percben egy kipattanó lab­dát Petykó kapásból lőtt kapura, de hajszállal a jobb kapufa mellé. Az 59. perc­ben B. Tóth a cselezgető vá­sárhelyi védőktől elcsípett egy labdát, kiugrott, de a 16- oson belül Magyar buktatta. A megítélt büntetőt Kajtár a jobbra mozduló Kelemen mellett a kapuba lőtte, 2—1. A 62. percben a 11-es pon­ton álló B. Tóth elé került a labda, aki fordulásból a ka­pu közepébe lőtt, 3—1. Már az első félidőben is kitűnt, hogy a szarvasiak tá­madásai sokkal veszélyeseb­bek, s nem lett volna meg­lepetés, ha ebben az idő­szakban 2-3 gólos előnyre tesznek szert. Végig nagy iramú mérkőzést vívott a két csapat, s a látottak alap­ján Szarvas megérdemelten győzött. Csabai Pál HONVÉD PAPP J. SE— GYSE 3—0 (1—0) Miskolc, 1000 néző. V: Ko­rod! (6). Papp J. SE: Szöge- di (0) — Bakos (6), Szilágyi (6) , Farkas (6), Fodor (5) — Gregor (6), Petrovics (7) (Magyar, 80. p., —) — Os- váth (8), Tokár (6) (Szép, 70. p., —), Mohácsi (6), Rácz (7) . Edző: Vágó György. Gyula: Szabó (8) — Novák (4), Molnár (5), Tóth I. (4), Otott (5) — Nagy II. (4) (Hirka, 46. p., 4), Kocsis (5), Nagy I. (4), Kutí (5) — Stei­gerwald (7), Qttlakán (6). Edző: Bányai Nándor. Sza­bó kapus két bravúrja ve­zette be a mérkőzést; Petro­vics, azután Mohácsi óriási lövését tolta szögletre. A 14. percben Steigerwald kí­gyózott át a védelmen, de lövésébe beleléptek. Ese­ménytelen játék után, a 37. percben Petrovics, illetve Mohácsi lövését Szabó még bravúrral mentette, de aztán a jól érkező Rácz a már fekvő kapus mellett a háló­ba bombázott, 1—0. A II. félidőben Kocsis 30 méteres, fölészállt lövése volt az első esemény, majd Ottlakán bombáját tisztázta Szögedi. Az 59. percben Kocsis a 16-os oldalvonaláról ívelt be, de a támadók ezúttal is le­maradtak az akcióról. A 65. perc hozta a legnagyobb vendég-gólhelyzetet. Steiger­wald ment el a jobb szélen, beívelt, Hirka a 11-es körül vette le, de a befejezést el- körülményeskedte. Tovább támadott a GYSE, de ez csu­pán egy szögletben és Ottla­kán kapura emelésében je­lentkezett. Az utolsó negyed­órában a hazaiak vették át a játék irányítását. A 78. percben Fodor saját térfe­léről indult, s mintegy 50 métert vezette a labdát. Rácz elé tálalt, aki Mohácsi­nak továbbított és a csatár 14 méterről nem hibázott, 2—0. A 86. percben is Fodor továbbította a labdát Rácz elé, aki a balösszekötő he­lyéről — a védőktől szoron­gatva, 14 méterről a kifutó Szabó mellett elgurított és a labda a jobb kapufáról pattant a hálóba, 3—0. A közepesnél alacsonyabb színvonalú mérkőzésen a gyulai csapat rendkívül erőt­len támadójátéka nem tudta ellensúlyozni a honvédroha­mokat. És annak ellenére, hogy Szabó, a gyulai kapus lett a mezőny legjobbja, há­rom gólt kaptak, így nem si­került az előző két hét sike­res szereplését folytatni. További eredmények: Kis- várda—Szolnoki MTE 1—1 (1—0), Debreceni VSC—Mis­kolci VSC 1—1 (0—0), Eger SE—Nyíregyházi VSSC 1—0 (0—0), H. Szabó Lajos SE)— Len in város 0—0, Lehel SC— Debreceni MTE 1—0 (1—0), Ózd—Szolnoki MÁV 1—0 (0—0), Kazincbarcikai Ve­gyész—Borsodi Bányász 2—1 (1-1). A LABDARÚGÓ NB II. ALLASA KELETI CSOPORT 1. DVSC 26 19 4 3 53-15 42 2. Nyíregyh. 26 16 5 5 38-13 37 3. Eger 26 15 6 5 45-24 36 4. Papp SE 26 12 10 4 49-26 34 5. K.-barc. 26 13 8 5 45-22 34 6. Szó. MTE 26 13 6 7 38-32 32 7. DMTE 26 11 8 7 39-30 30 8 ózd 26 12 6 8 34-31 30 9. Leninv. 26 10 9 7 36-32 29 10. Lehel 26 11 5 10 36-32 27 11. Szarvas 26 10 6 10 30-27 26 12. Hódm. 26 9 7 10 40-42 25 13. BTASK 26 11 3 12 35-38 25 14. Szabó SE 26 7 7 12 20-29 21 15. Gyula 26 8 4 14 25-51 20 16. Gyöngyös 26 6 5 15 20-39 17 17 MVSC 26 4 8 14 28-42 16 18. Sz. MÁV 26 3 7 16 20-46 13 19. Bors. B. 26 4 5 17 24-51 13 20. Kisvárda 26 2 9 15 21-54 13 SPORT Kovács Ferenc csapata A szerdai NDK elleni vá­logatott mérkőzésre készülő magyar keretben az előre- jelzett összetételtől eltérően egy változás van: a Tatabá­nyán megsérült Fekete he­lyett Tiebert, a Videoton lab­darúgóját hívta be Kovács Ferenc szövetségi kapitány. A jelöltek hétfőn délelőtt a Népstadionban gyakoroltak jó másfél órát Az ugyan­csak kisebb sérüléssel bajló­dó újpesti Tóth Zoltán or­vosi megállapítás szerint szerdáig teljesen rendbejön, könnyebben edzett is. Változatos, jó hangulatú volt az első közös munka és különösen a kiskapus játék­ban „élte ki magát minden­ki”. Miközben folyt az edzés, Kovács Ferenc szövetségi kapitány közölte szerdai kez­dő csapatát. Ez a következő: Katzirz — Török, Kocsis, ■Nagy A., Kutasi — Csapó, Nyilasi, Zombori — Szoko- lai, Törőcsik, Tieber. Tartalék: Tóth Z., Rab, Pásztor, Tatár, Fazekas. □ □ Az MLSZ és a televízió jó együttműködésének eredmé­nyeként szerdán, a Népstadi­onban sorra kerülő Magyar- ország—NDK válogatott mér­kőzés alkalmával a tv-né­zőknek alkalmuk nyílik sza­vazásra, hogy eldöntsék, vé­leményük szerint kik voltak a legjobb játékosok a ma­gyar csapatban. Az 1-3. he­lyen végzett labdarúgók ju­talomban részesülnek. A telefonszavazásra 20—22 óra között kerülhet sor. Mind a 16 játékosnak van egy-egy telefonszáma, a nézőknek nem kell mást tennie, mint tárcsázni a „számsort”, s az automatikus rendszer rögzíti a voksot. A szavazás eredményét a 22.25 órakor kezdődő Tele­sport adásában ismertetik. A 16 játékos telefonszáma: Katzirz 215-721, Tóth Z. 215- 751, Török 180-544, Kocsis 174-000, Nagy A. 215-921, Ku­tasi 182-755, Rab 215-951, Tatár 217-701, Csapó 217-901, Nyilasi 176-611, Pásztor 217-390, Zombori 175-522, Szokolai 173-444, Törőcsik 174-111, Tieber 175-322, Fa­zekas 217-590. TEKE Pállfyné Hursán Zsófia bronzérmes A múlt hét végén rendez­ték meg az országos felnőtt, ifi és serdülő női tekebaj­nokságot. A felnőttek Buda­pesten küzdöttek az első he­lyért, míg az ifi és serdülő lányok Szombathelyen verse­nyeztek. A Békés megye színeit képviselő versenyzőnők ki­tettek magukért. A felnőt­tek mezőnyében Pállfyné Hursán Zsófia (Bcs. Előre Spartacus) 888 fás teljesít­ményével bronzérmet szer­zett. Az első helyet Tompáné (SZEOL AK), a másodikat Peténé (BKV Előre) szerezte meg. JÉGKORONG Barcelonában befejeződtek a jégkorong-világbajnokság C osztályának küzdelmei. Jugoszlávia veretlenül lett első, Olaszország a második, és ez a két csapat legköze­lebb a B kategóriában sze­repelhet. A végeredmény: 1: Jugo­szlávia 14 p, 2. Olaszország 12 p, 3. Franciaország 10 p, 4. Bulgária 8 p, 5. Spanyol- ország 4 p, 6. Nagy-Britan- nia 4 p, 7. Dél-Korea 3 p, 8. Ausztrália 1 p. Ez történt a megyei I. osztályban Battonya—Mezőberény . 2—0 (1—0). Mezőberény, 300 néző. V: Medovarszkl (9) (Ancsin, Petri). Battonya: Lung (7) — Sztano- jev (6), Barta (6), Dohányos (7), Kócsó (7) — Szabó (7), Liszkai (8), Szitás (6) — Kvasznovszki (6) , Hajdara (6) (Czabai 23. p„ 6), Boár (6). Edző: Major László. Mezőberény: Szlkora (6) — Har­mati (6), Hancsák (6), Mohovi cs (7) , Petries (6) — Wagner (6), Vamyu (7) (Timár 70. p., —), Földes! (6) (Hegedűs P. 45. p., 6) — Bátort (6) Gazsó (6), Harmati L. (6). Edző: Nagy István. A mezőnyfölényt ezúttal sem si­került a hazaiaknak gólra vál­tani. G: Boár, Szabó. (Dr. Ma­kai Gyula) Orosházi MTK—Kondoros 3—0 (3—0). Orosháza, 500 néző: V: Medgyesi (7) (Uhrin, Németh). Orosháza: Pelyva (5) — Gulyás (7), Raffai (7), Füsti (6), Czifra (7) , — Rábai (8), Záhrák (6) (Szabó, —), Szegi (5) — Podma- niczki (5), ökrös (6) (Faragó, —), Feró (8). Edző: Egei János. Kondoros: Dián (7) — Ladnyik (5) (Opauszki I-, —), Szabó (6), Viszkok (5), Opauszki II. (5) — Czesznak (7), Kősa (6), Palyu- sik (5) — Filipinyi (6), Majoros (5), Simon (5). Edző: Dombóvári György. Közepes színvonalú mérkőzésen a hazai csapat na­gyobb gólkülönbséggel is nyer­hetett volna. G: Szegi, Podma- niczki, Feró. (Kátai Gábor) Békés—Medgyesegyháza 4—2 (l—l). Békés, 600 néző. V: Roxin (8) (Laurtnyecz, Pallér). Békés: Stuber (6) — Kiss T. (5), Rácz (5), Acs (8), Püski (5) — Ba­logh (7), Nagy G. (7), Pataki (7) — Kiss B. (7), Kiss G. (7), Vágási (6). Medgyesegyháza: Hu­szár (7) — Klement (5), Potocs- ka (5), Bartucz (4) — Horváth (5) , Tóth (6), Misota (5) — Ró­zsa (5), Kiss (5), Schmidt (6), Marsi (6). Edző: Hegedűs József. A nagy mezőnyíölényben játszó hazaiak nehezen kényszerítették megadásra a lelkes vendégeket. G: Kiss G. 2, Kiss B., Pataki, ill. Rózsa, Tóth. (Nagy Mihály) Medgyesbodzás—Békésszent- andrás 1—0 (1—0). Medgyesbod­zás, 300 néző. V: Lenhart (8) (Sebestyén, Pillér). Medgyes­bodzás: Lajos (8) — Oláh J. (8) Hajas (7), Urda (8), Ball (7) — Laczó (7), Restály (8), Og­rincs (l) — Varga (7), Sánta (8) (Szekeres, 7), Sódar (7). Edző: Budácsik Tibor. Békésszentand- rás: Patkós (7) — Szín (6), Ham­za (8), Győri (7), Bállá (7) — Paraszt (7), Horváth (7), Laka­tos (7) — Virágh I. (8), Virágh U. (8), Kiss (6) (Tóth, 6). Edző: Tóth János. Iramos, sportszerű jó mérkőzést játszott a két csa­pat. Kiállítva: Ogrincs a 70. percben. G: Varga. (Csűri Fe­renc) Gerendás—Gyoma 2—0 (0—0). Gerendás, 300 néző. V: Rakon- czás (8) (Kiss, Szarvas L.) Ge­rendás : Sütő (7) — Pusztai (6), Kovács (6), Hürkecz (7), Tóth I. (7) — Tóth H. (6), Szkaliczki (6) , Tomcsenka (6) — Faragó (5) , Kun M. (6), Pribránszki (6) (Botyánszki, —). Edző: Szabó László. Gyoma: Hajdú (6) — Homok P. (5), Varjú I. (5), Sike (4), Pabar (5) (Szendrei, —) — Iglódl (5), Homok L. (4), Jamb- ricska (4) — Máté (5), Ágoston (4) , Csigér 5. Edző: Halász Jó­zsef. Közepes színvonalú mér­kőzés. A hazaiak a II. játék­részben jobban kihasználták helyzeteiket — bár ll-est is hi­báztak. G: Kun. M., Tóth H. (Kocziszky András) Szeghalom—Tótkomlós 2—0 (2—0). Tótkomlós, 400 néző. V: Zsemberi (9) (Abronok, Veres). Szeghalom: Krizsán (8) — Ba­lázs (6) (Kovács L. 75. p„ —), Bagdi (7), Jónás (7), Szujó (6) — Kóvágy Gy. (6) (Kántor 70. p., —), Kecskeméti (6), Varga (6) — Petróczki (6), Peják (6), Kun (6). Edző: Farkasinszky András. Tótkomlós: Krecsméri (5) — Cirle (7), Olveczki (6) (Szűcs 66. p„ —), Karasz (5) (Karkus 46. p., 5), Bugyinszki (5) — Lomjanszki (5), Tetljak (6) , Bartos (5) — Juhász (5), Poljak (6), Paülik (5). Edző: Nagy Ferenc. Megérdemelt ven­déggyőzelem. Mindkét csapat ll-est hibázott. G: Petróczki, Kun. (Matajsz Mihály) Mezőhegyes—Nagyszénás 2—1 (1—1). Mezőhegyes, 400 néző: V: Bogyó (9) (Andó, Szívós). Me­zőhegyes: Herczegfalvi (—) — Sopsics (6), Szatmári (6), Borók (5), Nagy (5).- Acs (4) (Sipos L., —), Nagygyörgy (5) (Sipos K., —), Kovács (6) — Gál (6), Csordás (7), Kertmegi (5). Ed­ző: Kató János. Nagyszénás: Karkus (7) — Zalán (5), Ver­bőczi (6), Szabovlk (5), Demcsák (5) — Zahorecz (5), Ronyecz (6) , Lakatos (5) — Sárközi (5), Csapó (6), Novák (4) (Horváth —). Edző: Patyi Béla. A több gólhelyzetet teremtő hazaiak nagyszerű mérkőzésen, reme­kül küzdő ellenfelet fektettek két vállra. G: Csordás, Kovács (11-esből), ill. Zahorecz. (Liker Lajos) Endrőd—H. Szalval SE 5—0 (3—0). Endrőd. 200 néző. V: Var­ga F. (9) (Szabó, Makra). End- rőd: CseUár (7) — Kovács (6) (Moravszki 55. p„ —), Röfusz (7) , Roszik 6), Bán (8) — Kuril- la II. (6), Sánta (7), Vári (6) — Pelyva (8), Dinya (5) (Dógi 60. p., —), Ivanovics (7). Mb. ed­ző: Nagy László. Szalvai SE: Pá­linkás (8) — Viczián (6), Szál­ka (4), Csalah L. (4), Zalai (5) (Seres 55. p., —) — Sódar (5), Gonda (4), Balázs (4) — Nagy (5) , Pólyák (4), Csalah F. (3). Edző: Gurbán Líviusz. A ven­dégeket Pálinkás kapus kitűnő védései mentették meg a na­gyobb különbségű vereségtől. G: Pelyva 2, Sánta, Ivanovics, Rófusz. (Diószegi József) Füzesgyarmat—Sarkad 0—0. Füzesgyarmat, 400 néző: V: Abo- nyi (6) (Pató, Csák II.). Füzes­gyarmat: Kölesért (6) — Tóth (6) , Kiss I. (7), Derbák (7), Ne­mes (6) — Bencsik (6), ökrös (6), Varga (6) — Zolnai (—) (Tóth 10. p„ 5), Guruczi (5), Csák (5) (Kiss II., —). Edző: Lós József. Sarkad: Márta (6) — Tóth (6), Kádár (7), Nagy (6), Szatmári (6) — Szurovecz dr. (6), Balogh (7), Csizmadia (6) — Nemes (6), Kiss (6), Kesztyűs (6). Edző: Fábián Sándor. Kö­zepes színvonalú' mérkőzés. A hazaiak helyzeteiket nem tud­ták kihasználni. (Szabó László) Ifjúságiak: Füzesgyarmat— Sarkad 1—1, Tótkomlós—Szeg­halom 0—3, Mezőberény—Batto- nya 2—0, Endrőd—Honvéd Szal­val SE 0—3, OMTK—Kondoros 4—0, Békés—Medgyésegyháza 8—0, Mezőhegyes—Nagyszénás 7—0, Gerendás—Gyoma 1—3, Medgyesbodzás—Békésszentand- rás 0—10. A megyei I. o. labdarúgó-baj­nokság állása: 1. Mezőhegyes 22 16 4 2 55-13 36 2. Szeghalom 22 15 4 3 55-20 34 3. OMTK 22 11 8 3 40-20 30 4. Medgyesb. 22 10 8 4 27-21 28 5. Füzesgy. 22 9 9 4 44-30 27 6. Gerendás 22 10 4 8 38-40 24 7. Sarkad 22 7 8 7 31-23 21 8. M.-egyháza 22 6 9 7 41-36 21 9. B.-szentand. 22 8 5 9 33-33 21 10. Mezőberény 22 6 8 8 26-23 20 11. Kondoros 22 8 4 10 27-33 20 12. Nagyszénás 22 6 8 8 23-33 20 13. Battonya 22 6 6 lú 23-34 18 14. Békés 22 6 4 12 26-45 16 15. Gyoma 22 6 3 13 25-38 15 16. Endrőd 22 6 3 13 30-48 15 17. Tótkomlós 22 6 3 13 21-47 15 18. H. Szalvai 22 5 4 13 28-56 14 Megjegyzés: A Sarkad! Kini­zsi csapatától egy büntetőpontot levont a megyei LSZ fegyelmi bizottsága, mivel a 20. forduló­ban csonka ifjúsági csapatot sze­repeltetett Endrőd ellen. TOTÓ 12. heti eredményei: x, 2, 1, 2, 1, 2, 1, x, 2, 2, 2, 1, 1, 1. 13 és 13 plusz 1 talála­tos szelvény nem volt. 12 ta- 'lálatos szelvény 11 darab, nyereményük egyenként 221 970 forint; 11 találatos szelvény 249 darab, nyeremé­nyük egyenként 3922 forint; a 10 találatos szelvények száma 2771 darab, nyere­ményük egyenként 529 fo­rint. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. mm TELEVÍZIÓ BUDAPEST: I. műsor: 8.59 Té­vétorna. (ism.) (sz.) 9.05 Iskola­tévé. 10.15 Csata fekete-fehérben. (Ism.) 10.40 Tévé-ovi. 14.50—16.28 Iskolatévé. (ism.) 16.28 Hírek. 16.35 Kückó. 17.05 Kikötők, (sz.) 17.25 Mindenki iskolája. 17.55 Reklám. 18.00 3. Kémia. Kémiai jelölések. 18.30 Színházi világnap. Első figyelmeztetéstől — a füg­gönyig. Helyszíni közvetítés a budapesti Nemzeti Színházból. 19.15 Esti mese. 19.20 Tévétoma. (sz.) 19.30 Tv-h£radó. 20.00 Az Onedin család. 13. rész. 20.50 Lá­togatóban Benke Valériánál, az MSZMP Politikai Bizottsága tag­jánál, a Társadalmi Szemle fő- szerkesztőjénél. 21.35 Színházi Album. 22.35 Tv-híradó — 3. II. műsor: 20.00 Vezetők klub­ja, 20.40 Segítő kéz. (sz.) 20.55 Kertészkör (ism.). 21.10 Tv-híradó — 2. 21.30 Reklám. 21.35 A nyo­mozó és az erdő. Bolgár film. (sz.) (18 éven felülieknek!) BUKAREST: 16.05 Oktatás—ne­velés. 16.25 Angol nyelvtanfo­lyam. 16.45 Román népdalfesztl- vál. 17.05 Utazás a földgömbön. (Marokkó) 17.20 A mezőgazda­ságba« dolgozóknak. 17.45 Köny- nyűzenei koncert. 18.00 Fórum. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv- híradó. 19.00 Tv-ankét. 19.30 Színházi est: Vastile Voiculescu: ,.A menekülő.” 21.00 Románcok. 21.20 Tv-híradó. BELGRAD: I. műsor: 17.10 Ma­gyar nyelvű tv-napló. 17.45 Út­törő tv-stúdió. 18.15 Olvasmány. 18.45 Népi muzsika. 19.15 Rajz­film. 20.00 Témák. 21.00 A film klasszikusai. Casablanca. II. műsor: 17.30 Dokumentum­film. 18.45 A JSZK 60 éve. 19.00 Katasztrófák. 20.00 A süketnéma. 1 21.30 Huszonnégy óra. 21.50 Tu­dományos műsor. 22.35 Találko­zás a csillagokkal. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO: 8.27 Eszmék faggatása. 8.57 Népdalosokor. 9.44 Elveszett a rigóm csőre. 10.05 MR 10—14. 10.35 Filmzene. 11.00 Zenekari muzsika. 11.38 Engedjé­tek hozzám jönni a szavakat. 12.35 Törvénykönyv. 12.50 A Rá­dió Dalszínháza. 14.29 A Földé- nyi kórus Szalmás Piroska kó­rusműveiből énekel. 14.41 A vi­etnami líra korszakai. I. rész. 15.10 Händel kamarazenéjéből. 15.28 Nyitnikék. 16.05 Zengjen a muzsika. 17.07 Fiatalok Stúdiója. 17.32 Maria Stader operaáriákat énekel. 18.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt, hol nem volt. .. 19.04 Színházi világnap. Régi­módi történet. Szabó Magda drámája. 22.20 Tíz perc külpoli­tika. 22.30 Nagy mesterek — vi­lághírű előadóművészek. Köz­ben: 22.55 Meditáció. 23.05 A Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek cimű műsor foly­tatása. 23.52 Cimbalommuzsika. PETŐFI RADIO: 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Társalgó. 10.33 Zenedélelőtt. 12.25 Látószög. 12.33 Melódiakoktél. 13.30 Éneklő If­júság. 14.00 Kettőtől hatig . . . 18.00 Tip-top parádé. 18.45 Véle­ményem szerint. 19.30 Csak fia­taloknak! 20.33 Mindenki könyv­tára. 21.06 A country muzsikáról. 21.36 Népzenekedvelőknek. 22.06 A tegnap slágereiből. 23.15 Gyu­lai Gaál Ferenc szerzeményei­ből. SZOLNOKI STUDIO: 17.00 Hí­rek. — A martfűi általános is­kola kórusa énekel. — Üttörő- hiradó. Szerkesztő: László Már­ta. (A tartalomból: Nótával, tánccal a seregszemléken. — Ki játszik ilyet? — Nyolcadikosok két perce. — „így élünk és dol­gozunk az iskolában.” — A ri­porterőrsök pályázatáról.) — Pár perc dzsessz, közben: Szemle üzemi lapokból. 17.35 Ta­lajanalízis. Riporter: Balogh György. A Minisztertanács hatá­rozata értelmében a gazdasá­gokban kötelező elvégeztetni a talajvizsgálatokat. Szolnok me­gyében az idén 130 ezer hektár­ra rendelték meg a szövetkeze­tek az elemzést. Mit mutatnak az eredmények? Megtérül-e a I vizsgálat kiadása a hozamokban? Erről beszélnek a riporter mik­rofonja előtt a Talajjavító Állo­más tudományos munkatársai. — Kiskunhalasi népdalokat énekel Béres Ferenc. — 18.00 Alföldi ■ krónika. — Donna Summer slá­gereiből. — 18.25—18.30 Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. SZÍNHÁZ 1979. március 27-én, kedden, Békéscsabán, este 19.00 órakor: SÍRKŐ ES KAKAO Bajor G.-bérlet. MOZI Békési Bástya: Hulot úr köz­lekedik. Békéscsabai Szabadság: de. 10-kor: A kis Fülöp, 4, 6 és 8-kor: Az erőd. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Fehér farkasok, fél 8-kor: Zorró. Gyulai Erkel: Száguldás gyilkosságokkal. Gyu­lai Petőfi: 3 és 5-kor: A nyo­mozó dilemmája, 7-kor: Vad­ember. Orosházi Partizán: fél 4- kor: Szent Péter esernyője, fél 6 és fél 8-kor: Szabadíts meg a gonosztól. Szarvasi Táncsics: 6 és 8-kor: Rocky, 22 órakor: Szenvedély. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. __________________________________________________________________________________ é 9ÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesz­tőség: Békéscsaba Ff: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035. főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivata* .iái és a kézbesítőkre* . Előfizetői díj égj hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 NÉPÚJSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom