Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-04 / 53. szám
1979. március 4., vasárnap Ott voltam a tiszai támadásban Emlékező órák hatvan évvel később Hárman Üjszászon, 1919. július 12-én... Mozgékony öregember, hunyorgó, vidám szemmel néz a világba. Sokat láttak ezek a szemek, nagy élete volt Sárvári Györgynek, aki 18 éves fejjel állt be a vöröskatonák közé. Régi, sárga fényképet mutat, az egyiken hárman állnak, egyenruhában, lábhoz tett Manlicherrel, zöld repkénnyel futtatott ház ablaka előtt. — Én állok középen. A zubbonyt még Eleken varrattam, mert ott laktunk akkor. A zubbony mellé kaptam nadrágot, bakancsot, lábtekercset, puskát. Aki mellettem áll, jobbról, az Király János Magyarpécskáról. Hallottam róla, hogy elfogták, megszökött, és amikor újra elfogták, kivégezték. Ez itt pedig egy csernői asztaloslegény volt... A másik fotográfián rajta van az egész szakasz. Fegyveresen, komolyan, fiatalon. — Üjszászon állomásoztunk. A fényképész július 12-én csinálta a képeket. Percek alatt kiderül, hogy Sárvári Gyuri bácsi emlékezete kitűnő. Hogy sok esetben nemcsak az események napjára emlékezik, hanem még arra is, hogy hány órakor történt? Kora délelőtt kezdtük, délig felidéztünk minden meg- írnivalót. Azaz, dehogy mindent, csak azokat, amelyeket soha nem felejthet el. Például, ahogyan vöröskatona lett. — A felhívásra, 1919 márciusában, hogy lépjünk be a Vörös Hadseregbe, sokan jelentkeztünk Eleken. Én már tagja voltam a 18-ban alakult nemzetőrségnek. Békéscsabára vonultam be, onnan Gyomára irányítottak, ahol felszerelést kaptunk és gyors kiképzést. Amikor mindez megvolt, menetszázad a demarkációs vonalra! Kisjenőnél értük el. Az első parancs nem sokáig váratott magára. A Fehér-Körös na- dabi hídját kellett felderíteni. Ki vállalkozik? Én is vállalkoztam. Lóra ültünk, irány a híd! Igyekeztünk feltűnés nélkül haladni előre, kihasználva minden hajlatot, fasort. Már egészen közel értünk a hídhoz, amikor tüzet nyitottak ránk. Csak úgy csapkodtak a golyók. Lóhalálában vágtattunk vissza a hírrel: a románok elfoglalták a hidat! Rajvonalba fejlődtünk, hogy harcba bocsátkozzunk, és ha lehet, visszavegyük a fontos hidat. Nem sikerült. Többszörös túlerőben voltak, hátrálnunk kellett. Később feladtuk Kisjenőt, Székud- várt, Nagypélt, az ellenség előnyomulását nem lehetett feltartóztatni. így tartott ez egészen Dobozig, ahol újra megkíséreltük az ellenállást, megint csak sikertelenül. A mi oldalunkon lőszerhiány, rosszul kiképzett katonák, a másikon rengeteg fegyver, tüzérség és létszámfölény. A dobozi ellentámadás kudarcba fulladt. Április 24-e volt, amikor Csabára mentünk, innen vasúton tovább Nagykőrösre. Ütközben hallottuk, hogy Csaba is elesett. Itt, ezen a ponton Sárvári Gyuri bácsi emlékei megállapodnak kissé. A nagykőrösi május elsejéről, fest szép képeket. Ogy beszél, olyan érzékletesen, hogy valóságos képek bontakoznak ki a hallgatója előtt, milyen is lehetett az májusünnep, 1919-ben? — Felejthetetlen volt. Azért is, mert este 9 órakor jött a parancs: a csapatot Szolnok alá vezényelték. Ott volt szükség az erőre, hogy megállítsuk a román támadást. A történelem feljegyezte, hogy május 1-én a szolnoki hídfőből visszavonuló alakulatok szétzilálódtak... Sárvári György folytatja: — Az északi front következett. Salgótarján, Fülek, Losonc, Kassa. Kassára újra bevagoníroztunk és visszamentünk Üjszászra, ahol azok a fotográfiák készültek. De július 18-án már újra Szolnok alatt talált bennünket a reggel. Két nap múlva, július 20-án hajnali 3 órakor kezdődött meg az általános tiszai támadás. Reggel 8-ra Szajol térségébe értünk, itt nagy csetepaté kezdődött a visszavonuló románokkal. Július 24-én: Karcag. Kisújszállás határában újabb ütközet. Előttünk is, hátunk mögött is dúlt a harc. Elfogyott a lőszerünk: Kenderesig húzódtunk vissza. Aztán Fegyvernek következett, itt sebesültem meg. Repeszt kaptam a bal kezembe és légnyomás sújtott. Kétszer is magamhoz tértem, emlékszem, pokoli zaj volt, dörgés, lövöldözés. Ki tudja hogyan, de elértem a szolnoki hidat, itt bekötöztek, és sebesültszállító vonatra raktak. Az utam folytatódott. Budapest volt a következő állomás. A sebesült vöröskatona csodával határos módon megmenekül, és nehéz hónapok után, októberben ér haza Elekre. Az úton letartóztatják, de Békéscsabán felugrik egy kiinduló vonatra, és a csomagkocsi tetején rejtőzve utazik Kétegyházáig, onnan gyalog megy Elekre, késő éjszaka, amikor minden utcán járót azonnal lelőhet a cirkáló román járőr... Nagy időket élt meg Sárvári György. A húszas években vasmunkás lett, közben Makóra költözik, ahol munkásdalárdában énekel. 1944. szeptember I7-én behívják katonának, de megszökik, és amiért 1919-ben harcolt, végre megvalósul. Sárvári György végleg hazaérkezik. Egy idő után Kétegyházára költözik, itt lesz munkásőr, és mindenki tisztelettel övezi. — így történt, ez történt. Régen volt, de nagyon igaz volt. örülök, hogy beszélhettem róla. Sass Ervin Aggodalmak 1974-ben, nyilván a jobbítás szándékával tértek át megyénkben a szakmunkás- képző intézetekben a vertikális KISZ-alapszervezeti rendszerre. Ez azt jelentette, hogy több tanulócsoport, különböző korosztályú, szakmájú KISZ-fiataljaiból szerveződött meg egy alapszervezet tagsága. Bár csak kísérletről volt szó, már akkor több ellenzőre, mint támogatóra talált. Az aggodalmak egyetlen, de nagyon lényeges tény körül csoportosultak. Ugyanis a szakmunkástanulók, szakmájuknak megfelelően különböző, egymástól távol eső munkahelyekre járnak, a tanműhelygyakorlatok és az iskolában folyó elméleti tárgyak oktatásának helye és ideje pedig évfolyamonként, sőt osztályonként is merőben eltérő, így nem csoda, hogy ritkaság seámba ment az a taggyűlés, amelyen egyszerre mindenki ott lehetett. Ebből következett az is, hogy az egymást alig-alig ismerő fiatalokból nehezen, vagy egyáltalán nem kovácsolód- hatott igazi közösség. Azért volt előnye is, például kevesebben, de a mozgalmi munkához jobban értő pedagógusok, oktatók végezhették a patronáló tanári tevékenységet. Nézzük a jelent! 1980-ig, beleértve ezt az esztendőt is, újra visszaáll a szakmunkásképző intézetekben — és csak ott! — az „egy osztály, egy KISZ-alapszervezet” hagyományos formája. Ez azt jelenti, hogy az intézményi KISZ-alapszervezetek száma megsokszorozódik, és azt is, hogy az így megszaporodott alapszervezetek munkájának irányítását — KlSZ-patroná- ló tanári minőségben — az osztályfőnökök veszik át. Egyszerűen nincs más megoldás. Biztos, hogy az osztályfőnökök közül sokan megfelelő politikai, mozgalmi felkészültséggel rendelkeznek, de jócskán akadtak másféle tapasztalataink is. Bár a hibákért nemcsak a feladatukat nem kielégítően ellátó patronáló tanárok marasztalhatok el. Hiszen hol is sajátították volna el a KISZ mozgalmi élet irányításához szükséges módszertani tudnivalókat? Éppen ezért fordulhattak elő olyan esetek, amelyeket most, aggódásaim illusztrálására, szeretnék felsorolni. Egyszer betoppantam egy szakmunkásképző intézetbe, s találomra meglátogattam egy alapszervezeti gyűlést. A pedagógus, aki a legutolsó padban ült, éppen enervált arccal nézegetett ki az ablakon, s az alapszervezet apró termetű titkára, majdnem sí- rós hangon próbálta fegyel- mezgetni — a valószínű unaloműzésből — idétlen hecceket produkáló langaléta társait. Ha jól emlékszem, az egyéni vállalások számonkéréséről volt szó! Aztán jártam olyan — ifjúsági klubban tartott — politikai vitakörön is, ahöl a kör anyagát tartalmazó nyomtatványból olvasott fel a középen ülő, vitát vezető tanár. A pechesebbek, akik a pedagógus szeme előtt ültek a visszafojtott ásításoktól bepárásodott szemmel igyekeztek értelmes arcot vágni, a hátrább került szerencsésebbek pedig leplezetlenül készültek a másnapi, órákra. Mi tagadás, mindkét Szellemi centrum Beszélgetés a kondorosi pártpropagandisták es TIT-előadók klubjáról Kondoros nagyközség három gazdasági és ideológiai irányítójával a minap leültünk beszélgetni arról, hogyan alakították meg a gyomai példa nyomán ők is a pártpropagandisták és TIT- előadók klubját? Vitális Pál községi párttitkár, Hajdú Mihály ÁFÉSZ-elnök és Závogyán János, a propagandista klub vezetője beszélt nekünk erről. Vitális Pál: — A pártpropagandisták klubja egy tudatos és aktív bizottságnak; az agitációs és propagandaközpontnak a része. Csak az egész szervezet ismeretében érthető a klub tevékenysége. A községi pártszervezet agitációs és propagandabizottságának vezetője Hajdú Mihály volt eddig is, így a központ irányítása rátestáló- dott. Propagandista, vezetői tapasztalatai alapján végzi ezt a munkát, amiről ő beszélhet a legrészletesebben. Hajdú Mihály: — Az MSZMP KB propaganda- munkáról szóló határozata ösztönzött bennünket a községi szellemi erők koncentrálására. így alakult meg a központunk 1977. szeptember 4-én. Vitális elvtárssal gyűjtöttük a tapasztalatokat, hiszen nem mi voltunk az elsők a megyében, a sarka- diak, a gyomaiak előttünk jártak. Hozzájuk mentünk hát, elhoztuk a tudásukat hozzánk, s a helyi községi sajátosságoknak megfelelően alkalmaztuk is. Hét csoportot alakítottunk a központban: kiemelt feladatként a szóbeli, a szemléltető és az írásos ágitációs ágazatot, valamint a társadalmi, családi ünnepségeket szervező és az oktatási, közművelődési bizottságot. A legélőbb, legaktívabb • forma a propagandisták és TIT-előadók klubalkalommal alaposan elszon- I tyolodtam. Ugyanis ezekben | az esetekben mozgalmi élet- | ről — amit a szó is magában rejt — nem lehet beszélni. S az sem kétséges, hogy az unalom, az eredménytelenség kin múlott... Az előbb említetteknél viszont sokkal általánosabb az a jelenség, amikor a délelőtt még „okító" pedagógus, délután a KISZ-foglalkozásokon nem akar, vagy nem képes „leszállni” a katedráról. Megértem, nehéz lemondani az ismeretek átadásának be- idegzettségeiről. Pedig lelkesedés, találékonyság, felkészültség, közvetlenség nélkül aligha lehel eredményesen végezni a KISZ-munkát. A szakmunkástanulóknál pedig külön figyelni kell arra is, hogy a fiatalok a tanműhelyekben, az üzemekben dolgozva, olyan jelenségeket tapasztalnak, amit előre gyártott témák felolvasásával, merev légkörben nem lehet kibontani, megvitatni. S különösen őszintén nem! Éppen ezért érdemes — ahogyan ezt néhány iskola KISZ-szervezeténél tapasztaljuk — mindinkább bevonni a másod- és harmadéves tanulókat az üzemek KISZ- életébe. Sok múlik az indulás, az átszerveződés első lépésein. S azt hiszem, abban egyetértünk, hogy ezt az első lépést semmiképp sem tehetjük meg visszafelé. Hiszen egyre több feladat vár az ifjúsági mozgalomra a jövő szakmunkás-generációjának szemlélet- és életmódformálásában. Ehhez pedig a j KISZ-mozgalom adta lehetőségeket nemcsak lehet, de kötelesek is vagyunk felhasz- { nálni. B. S. E. ja lett, de rendkívül fontos a hetedik csoport, az adatbank létrehozása is. A pártpropagandisták klubjának vezetője Závogyán János. Závogyán János: — A klub nevében hordozza, hogy kik lehetnek a tagjai. Vagyunk már több mint hatva- nan és programterv szerint találkozunk. Nyolc előadást hallgatunk ebben az évben. A község valamennyi üzeméből, intézményéből, társadalmi szervezetéből jár közénk valaki, aki továbbadja a pártcsoportjának az ismereteit. Szerencsés párosítás a miénk, hogy a . TIT-előadók- kal közösen szervezzük a klubéletet. Gyakran ugyanaz az ember TIT-előadó és pártpropagandista, de a TIT- tesek politikai képzése is biztosítottabb így. Vitális Pál: — A TIT Békés megyei szervezetével együttműködési szerződést kötöttünk a klub fenntartásáról, irányításáról. Eszmei, módszertani segítséget, bútorokat kaptunk tőlük, de a helyünk sajnos még nem megfelelő. Egyelőre a párt- ház nagytermében tartjuk a foglalkozásokat. A régi fürdőnket alakítjuk át közművelődési célokra, itt lesz a klub otthona is. Ügy tervezzük, hogy a község szellemi központja legyen az a helyiség. A könyvtárunk már ott van, s a klubbal együtt költözik az adatbank is. Jól hangzik ez a kifejezés, a haszna, feladata pedig igen összetett lesz. Az adatbankban tároljuk majd a községre vonatkozó tudnivalókat, tanácsi rendelkezéseket, határozatokat, jelentéseket, beszámolókat. így azután a „fürdőbe” nemcsak előadásra járnak az emberek, de ideológiai, ismeretterjesztő munkájukra is itt készülhetnek fel. Fontos, hogy együtt dolgozzanak, közös úton járjanak a TIT-előadók és a pártpropagandisták, hiszen a politikát csak tudományosan lehet művelni, s a tudományok sem lehetnek meg politika nélkül. Závogyán János: — Mindössze kétéves ez a közösség, sok még a tanulni-, javítanivaló. Találkozóink, életünk szervezetén módosítanunk kell. Jelenleg a kötött témájú előadások okán gyűlünk össze havonta egy alkalommal. Vitatkozunk is nem egyszer, ha sokakat érdekel a téma. A klubest időpontját nem tartjuk megfelelőnek, hiszen a hétfő estéket mindenfelé betáblázták már. Ilyenkor zajlik a szakszervezeti, politikai oktatás, ütköznek hát a programok. A munkatervünk alkalmazkodik az aktuális társadalmi, politikai eseményekhez. Tavaly például a földrengésről hallgattunk előadást és diaA KISZ Békés megyei bizottsága, a nemzetközi gyermekév békéscsabai városi akcióbizottsága, a Békés megyei Fiatal Alkotók Köre és a Békés megyei Népújság kulturális melléklete, a Köröstáj a gyermekek nemzetközi éve alkalmából tehetségkutató vers- és novellapályázatot hirdet. A pályázatra benyújtható minden olyan eddig még másutt meg nem jelent vers és novella (tíz gépelt oldalnál nem hosszabb), amelynek témáját szerzője a gyermeki világból merítette. A pályázaton — legfeljebb öt verssel, illetve három novellával — bárki részt vehet, aki 30. életévét még nem töltötte be. képeket néztünk. Legutóbb Szelják György, az MSZMP megyei bizottsága osztályvezető-helyettese tájékoztatott bennünket a világpolitika eseményeiről. Március 12-én az agrárértelmiség tudatformáló feladatairól, felelősségéről beszélgetünk. Rendeztünk már községi minifórumot, ismerkedtünk a szövet- kezti törvény részleteivel, vitatkoztunk a szocialista életmódról, a felnövekvő nemzedék tudatformálásáról. Gyakran hívunk helyi előadókat, az általános törvény- szerűségek, határozatok községi alkalmazását ők tudják a leghitelesebben elmagyarázni. Nem feledkezünk meg a gyermekévről sem. A klubunk szervezi az Előre Tsz híres-neves Röpülj páva körének, néptánccsoportjának és az irodalmi színpadosoknak közös fellépését, amelynek bevételét a gyermekév javára ajánljuk fel. Hajdú Mihály: — A klub tevékenységét nem lehet az agitációs központ egészétől elválasztani. A szemléltető és írásos propagandista csoporttal közösen tervezzük a második félévben megjelenő községi híradót. Eleinte félévenként adnánk ki stenci- lezett formában, 10 oldal terjedelemben. Később gyakrabban tájékoztatjuk az embereket a község eseményeiről. Az ABC-áruház előtt szemléltetőtáblát állítunk fel, ahol a társadalmi, politikai programokról, a község legjobb munkásairól olvashatnak az arra járók. Március 21-én a Tanácsköztársaságra emlékező kiállítást készítünk a Kossuth Kiadó segítségével. Leginkább a szocialista brigádok és az iskolások látogatására számítunk. Fontos feladatunk a községben ötévenként rendezendő május 1-i felvonulás szervezése, ezt legközelebb 1980-ra tervezzük. Vitális Pál: — Nagyon várjuk a „szellemi centrum” elkészülését. Hetenként háromszor lesz nyitva, s a szó legszorosabb értelmében nyitott lesz mindenki előtt a propagandista klub helyiségében találkozhatna például a legifjabb nemzedék veterán kommunistáinkkal, de tanulni, szórakozni, művelődni is várnánk ide az embereket. Tudjuk, hogy a KISZ-propagandisták helye közöttünk van. Mostanában tárgyaljuk a közös klubalakítás részleteit. Fotós szakkört is működtetnénk, ők a község életének fontos eseményeit örökítik majd meg. Kétéves ez az agitációs központ, kétéves a propagandista klub, s a község szellemi arcának formálásába egyre jobban betanulunk. Műveiket a fiatal alkotók nevük és lakcímük feltüntetésével a Békés megyei Népújság Szerkesztőségébe, a Köröstáj címére küldhetik be. A borítékra kérjük ráírni: Nemzetközi gyermekév 1979. A pályaműveket a bíráló bizottság 1979. április 30-ig fogadja el. Pályadíjak mindkét kategóriában: I. díj 2000 forint, II. díj 1000 forint, III. díj 500 forint. A bíráló bizottság javaslata alapján az arra érdemes verseket és novellákat a Köröstáj közli. A pályázat helyezettjeit a Békés megyei Fiatal Alkotók Köre soron kívül veszi fel tagjai közé. Eredményhirdetés a nemzetközi gyermeknapon, 1979. május 27-én. Bede Zsóka Irodalmi pályázat
