Békés Megyei Népújság, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

1979. március 1., csütörtök NÉPÚJSÁG TELEX • MOSZKVA Szerdán Moszkvában meg­kezdődtek ’ a tárgyalások Andrej Gromiko, a Szovjet­unió és Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere kö­zött. Fischer a szovjet kor­mány meghívására kedden este érkezett Moszkvába. A tárgyalások felölelik majd a kétoldalú kapcsola­tok egyes kérdéseit, a két ország együttműködését a különböző nemzetközi szer­vezetekben, testületekben. Gromiko és Fischer ugyan­akkor áttekinti az időszerű nemzetközi kérdéseket is. * * * A két űrhajós szerdától megkezdte a rendes munka­napok sorozatát. A munka alapja továbbra is a szállító űrhajó egyes berendezései­nek üzemen kívül helyezése, konzerválása és az űrállo­más átvizsgálása. A Szaljut ellenőrzése még a. hét hátralevő napjaira is ad munkát a két úi űrha­jósnak. A terhelést számuk­ra csak fokozatosan növelik, de az orvosom szerint az át­állás mindkettőjüknél a várt­nak megfelelően, minden különösebb probléma nélkül megy végbe. • TEHERÁN — Irán március 5-én, hét­főn felújítja az olajexportot — jelentette ki szerdai saj­tóértekezletén Hasszán Na- zih, az iráni nemzeti olaj- társaság igazgatója. Hang­súlyozta, hogy a jövőben valamennyi eddigi vásárló kap olajat, kivéve Izraelt és Dél-Afrikát. A kivitelt a jö­vőben teljes mértékben köz­vetlenül a nemzeti olajtár­saság irányítja, vége az amerikai, angol, francia és olasz cégekből álló nemzet­közi konzorcium eddigi uralmának”. • BERLIN Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnö­ke, szerdán Berlinben átad­ta Herbert Miesnek, a Né­met Kommunista Párt el­nökének a Kari Marx Ér­demrendet, az NDK legma­gasabb kitüntetését. A ki­tüntetést a nyugatnémet kommunista vezető 50. szü­letésnapja alkalmából ado­mányozták. • MEXIKÓVÁROS Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök és kísérete szerdán, kora dél­után négynapos, hivatalos látogatásra Mexikóba utazott. A látogatástól mindkét fővárosban a mexikói—fran­cia gazdasági kapcsolatok kiszélesítését várják. • RÍJAD Szaúd-Arábia szerdán ké­szültségbe helyezte fegyve­res erőit. A rijadi rádióban ismertetett hadügyminiszté- riumi közlemény elrendelte a szabadságolások felfüggesz­tését és felszólította az egész személyi állományt arra, hogy „tekintettel a jelenlegi helyzetre” haladéktalanul térjen vissza a laktanyákba. A közlemény nem tesz em­lítést a riadókészültség oká­ról, rijadi megfigyelők azon­ban bizonyosak abban, hogy az intézkedést a két Jemen határán kirobbant csatározá­sok miatt hozták. • MADRID Csütörtökön parlamenti vá­lasztásokat tartanak Spa­nyolországban. A képen Adolfo Suárez, a kormányzó Demokratikus Centrum Unió vezetője nagyon biztos párt­ja győzelmében (Képtávírónkon érkezett) Herbert Wehner tárgyalásai Budapesten Gyenes András, az ország­gyűlés külügyi bizottságának elnöke, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának titkára szer­dán a Parlamentben megbe­szélést folytatott Herbert Wehnerrel, a Német Szociál­demokrata Párt parlamenti frakciójának elnökével, a párt elnökségének tagjával. Apró Antal, az országgyű­lés elnöke, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja szerdán a Parlamentben fo­gadta Herbert Wehnert és kí­séretét. A megbeszélésen áttekin­tették a két ország törvény­hozó testületéinek tevékeny­ségét és kapcsolatait. A tár­gyaláson részt vett Péter Já­nos, az országgyűlés alelnö- ke, Darvasi István, a kül­ügyi bizottság titkára és Horn Gyula, az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezető­je. Jelen volt dr. Johannes Balser, az NSZK magyaror­szági nagykövete. Gyenes András megbeszélést folytatott Herbert Wehnerrel, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnö­kével (a képen jobbra) (Képtávírónkon érkezett) Khomeini „búcsúbeszéde” Önkéntesek kérik frontra küldésüket A Vietnam Hangja rádió- állomás szerdai közlése sze­rint az ország északi határ- tartományai közül Lang Son-ban és Quang Ninh- ben folynak a leghevesebb harcok a kínai agressziós csapatok ellen. A vietnami védelmi erők az inváziós csapatok egy ezredét és két zászlóalját verték szét Lang Son tartományban, több mint 1600 katonát tettek harcképtelenné. Quang Ninh tartományban a helyi erők ötszáz fős veszteséget okoztak a támadóknak. A Magyar Távirati Iroda Cao Bang tartományban járt tudósítójának a helyi védelmi alakulatok egyik parancsnoka elmondotta, hogy a tartomány azonos nevű székhelyéért heves harcok folynak, a kínai ag­ressziós csapatok azonban nem tudták elfoglalni a vá­rost. A harcokban vietnami oldalon a helyi erők mel­lett részt vesznek a vietna­mi néphadsereg reguláris erői is. Cao Rang tartományi székhelyt egyébként már a harcok megindulásának el­ső napjaiban kiürítették, az oda vezető úton sok teher­autóval, szekéren vagy gya­logosan menekülő emberrel lehet találkozni. A tarto­mányban folyó harcok során az elmúlt huszonnégy órá­ban a vietnami néphadsereg katonái és a helyi lakosság­ból álló csapatok több száz kínai katonát tettek harc- képtelenné. Közben Vietnam-szerte üzemekben, termelőszövet­kezetekben és egyetemeken nagygyűléseket tartanak, ahol fiatalok kérik frontra küldésüket. A Nhan Dan, a VKP központi lapja beszá­molója szerint az ország kö­zépső részén levő Giái Lai— Kontum tartományban negy­venezer önkéntes jelentke­zett a frontra. Ruhollah Khomeini, az iráni forradalom vezetője, szerdán a teheráni rádióban megtartotta „búcsúbeszédét”. Az ajatollah ugyanis csütör­tökön a siiták szent városá­ba, Gumba utazik, s ott kí­ván letelepedni. Közölte, hogy Teheránban szerepét Taleghani ajatollah veszi át, egyszersmind cáfol­ta, hogy nézeteltérések len­nének közte, illetve a másik prominens vallási vezető, Taleghani között. Beszédében Khomeini aja­tollah köszönetét mondott az iráni népnek azért a támo­gatásért, amit a monarchia megdöntéséhez, a forradalom győzelméhez nyújtott. Külö­nösen kiemelte Teherán la­kosságának szerepét ebben a harcban. Khomeini összefo­gásra és éberségre szólította fel az ország lakosságát, mert — mint hangoztatta — „még jelentősek a forrada­lomra leselkedő veszélyek”. Az ajatollah síkraszállt az iszlám köztársaság felépítése mellett, rámutatott: nem en­gedik meg egyetlen erőnek sem, hogy eltérítsék az or­szágot erről az útról, bár Khomeini közvetlenül nem utalt a baloldalra, szavait minden bizonnyal a fedaji- noknak és a velük egyre in­kább szövetségre lépő isz­lám baloldali mudzsahidok- nak címezte, azoknak, akik több ízben követelték a for­radalom továbbvitelét. Khomeini időpont említé­se nélkül megerősítette, hogy a közeljövőben népszavazást tartanak az ország jövőbeni államformájáról. Mindazon­által — ■ mint Teheránban vélik — aligha valószínű, hogy a referendumra a ko­rábban bejelentett dátumig, március 21-ig, az iszlám újév kezdetéig sor kerül. Védelmi állásokat építenek ki Muong Khuong város közelé­ben, Hoang Lien Son tartományban a vietnami milícia (Képtávírónkon érkezett) Veszélyes Janus-arc A mitológiából ismert Ja­nus istennek két arca volt. A világpolitikában a kétar­cúság nem egyszer életveszé­lyes következményekhez ve­zethet. Ez a régi igazság bi­zonyosodik be nem utolsó­sorban az amerikai magatar­tás nyomán a Távol-Keleten, amelynek fejleményeit a szó szoros értelmében lélegzetét visszafolytva figyeli az ag­gódó emberiség. Még az Egyesült Államok szövetségeseinek sajtójában is érzékeltettek bizonyos fenntartásokat egy legalább­is különös egybeesés miatt: Blumenthal amerikai pénz­ügyminiszter éppen akkor tartózkodik Pekingben és folytat Teng Hsziao-ping mi­niszterelnök-helyettessel ál­tala „kitűnőnek és alapos­nak” minősített tárgyaláso­kat, amikor kínai hadosztá­lyok dúlják pusztítva-gyil- kolva Vietnam földjét. A tény — sajnos — önma­gáért beszél. Ezen semmit sem változtathat az a gro­teszk washingtoni bizonyít­vány-magyarázat, amely sze­rint Blumenthal „igyekszik rávenni Pékinget támadó csapatai visszavonására”. Az ezzel kapcsolatos kínai rea­gálásban a Fehér Ház és a State Department pontosan azt kapta, amire számítha­tott. A kínai fővárosban nem titkolt iróniával úgy fogal­maztak, hogy „az amerikai figyelmeztetés elsősorban belső és nemzetközi propa­gandacélokat szolgál”. Az igazán tragikus ebben a megállapításban éppen az, hogy közel jár az igazság­hoz. A világ nem felejti el azt, hogy Teng éppen a vi­etnami agresszió előestéjén járt az Egyesült Államokban, ahol nyíltan deklarálta Kí­na támadó szándékait, mi­közben Washington hangsú­lyozott ünnepélyességgel fo­gadta. Ezért emlékeztet a Pravda szerdai állásfoglalá­sa arra, hogy egyesek, akik ma a vietnami lángoknál a pecsenyéjüket szeretnék meg­sütni, egyszer maguk is, effaj­ta tűzvész kárvallottjai le­hetnek . .. Hiába mutat „mérséklő szándékot” az egyik arc, mi­közben a másik „kitűnő és alapos” tárgyalások során üzleteket köt; miközben Lon­don „nem hozza összefüggés­be” a Harrier-repülőgépek kínai eladását a délkelet­ázsiai helyzettel; miközben éppen most írtak alá három nagy megállapodást a nyu­gatnémet Messerschmidt(l)— Bölkow-Blohm cég és a kí­nai kormány képviselői. Amikor agresszió folyik, mindenki — aki bármilyen módon támogatja az agresz- szort —, történelmi nagyság- rendű felelősséget vállal. Harmat Endre HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Albin napja A Nap kél 6.26 — nyugszik 17.28 órakor A Hold kél 7.56 — nyugszik 21.07 órakor ÉVFORDULÓ Hatvan évvel ezelőtt, 1919. március 1-én jelent meg új­ra az először 1918. december 7-én napvilágot látott Vörös Újság, az első legális kom­munista lap hazánkban. — A KIOSZ BÉKÉSCSABAI NÖBIZOTTSÁGA az Orszá­gos Béketanácsnak küldött táviratban vállalt szolidari­tást a vietnami néppel, fog­lalt állást a világbéke mel­lett, valamint tiltakozott a kínai agresszió ellen. — MA, MÁRCIUS 1-ÉN reg­gel 9 órakor nyílik Békéscsa­bán, a Technika Házában iparjogvédelmi tanfolyam. Megyénk üzemeiből és válla­lataitól csaknem 50 újítási előadó gyarapítja a tanfo­lyam során az újítások elbí­rálásával kapcsolatos isme­reteit. A megnyitót Vincze Attila, az Országos Találmá­nyi Hivatal munkatársa mondja. — EGYRE TÖBB, Békéscsa­bán és a városkörnyék köz­ségeiben élő cigánycsaládot próbál bevonni a családvé­delmi és egészségügyi mun­kába a Vöröskereszt városi vezetősége. Mezőberényben már működik a cigánylakos­ság körében alapszervezet, ennek létrehozását Békéscsa­bán is tervezik. — VIRÁGÚJDONSÁGGAL KÖSZÖNTHETIK a férfiak március 8-a, a nemzetközi nőnap alkalmával a lányo­kat és az asszonyokat. Az idén már kapható lesz az Öbuda Termelőszövetkezet virágkertészetében tavaly még csak kísérleti jelleggel termesztett amerikai miniró­zsa. Piros, sárga, fehér és paprikapiros színben árusít­ják majd a virágüzletekben. — KÖRNYEZETVÉDELMI CSOPORT ALAKUL a kö­zeljövőben a Békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalatnál. Ennek célja a városi tanács környezetvé­delmi rendeletének értelmé­ben a közterületek fokozott ellenőrzése és a szabálysér­tések megakadályozása lesz. — A SZEGHALMI Nagyköz­ségi Tanács Május 1. Szocia­lista Brigádjának tagjai tel­jesítették vállalásaikat. Egy év alatt több mint 5 ezer forint postadíjat takarítottak meg. — SZÁZHATVANEGY EM­BER? lelte halálát az idei riói karnevál három napján. Többségük közlekedési bal­eset áldozata lett, de a meg­gyilkoltak száma sem cse­kély. Rió de Janeiro kórhá­zaiban 11 200 embert ápoltak sérülésekkel és alkoholmér­gezéssel. — A BÉKÉSCSABAI Egész­ségügyi Szakközépiskola KISZ-alapszervezetének kez­deményezésére március 2- án, pénteken nagyszabású szolidaritási gyűlést tartanak az iskola épületében. A gyű­lésen részt vesznek a me­gyeszékhely középfokú okta­tási intézményeinek diák­küldöttei. — A KORRÓZIÓ évente mintegy 12—15 milliárd fo­rint kárt okoz népgazdasá­gunknak. Enpek csökkentésé­re új eljárások, védőanyagok széles körű elterjesztésére az OMFB korróziós állandó bi­zottsága három évenként pá­lyázatot hirdet. Az idei, sorrendben a negyedik pá­lyázatra 1979. április 20-ig lehet jelentkezni. Felhős idő Várható időjárás ma estig: általában erősen felhős idő, többfelé ismétlődő havazás­sal, havas esővel, esővel. Mérsékelt, változó irányú majd megélénkülő, a Dunán­túlon időnként megerősödő és délire, délkeletire forduló szél. A hajnali órákban né­hány helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 0, mínusz 5, leg­magasabb nappali hőmérsék­let 0, plusz 5 fok között. — MEGYÉNK kereskedelmi vállalatai, szövetkezetei ki­emelten foglalkoznak az újí­tómozgalommal. Újítási hó­napokat szerveznek és a KPVDSZ megyei bizottságá­nak segítségével továbbkép­zik az újítási felelősöket. Az elmúlt évben mintegy 50-en vettek részt ilyen oktatás­ban. — ROHAMOSAN „ÖREG­SZIK” a Német Szövetségi Köztársaság. Az ezredfordu­lóra lakosságának csupán 15 százaléka lesz 15 éven aluli és az általános iskolások szá­ma nagyjából megegyezik majd a nyugdíjasokéval. A születési arányszám romlása hosszú évek óta megfigyel­hető. — MEZŐBERÉNYBEN a Ha­zafias Népfront elnöksége március 1-én, ma délután tárgyalja az előző ülés óta végzett tevékenységet, a nem­zetközi béke és barátsági, va­lamint a község — és gazda­ságpolitikai munkabizottsá­gok idei programját. — KÖRÖSTARCSÄN, a nyugdíjasok klubjának csak­nem 80 tagja van. A tanács mintegy 650 ezer forintot kí­ván fordítani az épület fel­újítására. Tavaly kicserélték a tetőszerkezetet, az idén pe­dig elvégzik az aláfalazást, beállítják az új ablakokat és ajtókat. A parkettázásra és a festésre előreláthatólag az ősz folyamán kerül sor. — AZ IDEI UTAZÁSI LE­HETŐSÉGEKRŐL, kedvez­ményekről tartott szerdán sajtótájékoztatót a Bolgár Állami Idegenforgalmi Bi­zottság budapesti képvisele­te. Mint elmondták, az el­múlt évben mintegy 250 ezer magyar vendég fordult meg a bolgár üdülőhelyeken. Az idén különböző kedvez­ményeket vezetnek be a tu­risták számára. — A KÖNNYŰSZERKEZE­TES ÉPÍTÉSRŐL és beveze­tésének feltételeiről tart elő­adást március 1-én, ma dél­után a békéscsabai Technika Házában dr. Burger Béla osztályvezető, az Építőipari Tudományos Egyesület ren­dezésében. — A KARDOSKÜTI műve­lődési házban dalestet ren­deznek március 3-án, szom­baton délután. A műsorban fellép Pintér Györgyi, Pus­kás Sándor, Jákó Vera és Solti Károly népdalénékes. Konferál Hortobágyi Judit. — FORGALOMKORLÁTO­ZÁS BÉKÉSCSABÁN. Bé­késcsabán, a Munkácsy ut­cában a Brigád mozi lebon­tása miatt forgalmi korlá­tozást vezettek be, amely előreláthatólag két hétig tart. Á Munkácsy utcába csak a Bartók Béla út felől lehet behajtani. A 3-as és a 10-es autóbusz megállóját a Tanácsköztársaság útján, az SZMT-székház elé helyezték át. — HATÉKONY EGYÜTT­MŰKÖDÉS alakult ki ha­zánk első, az inotai Novem­ber 7. Erőmű részeként mű­ködő nagy teljesítményű csúcserőműve és a kraszno- dari észak-kaukázusi erőmű között, melyek azonos tech­nológiai elven működnék. A szakemberek cserelátogatása rendszeres és ennek során együtt elemzik olcsóbb tüze­lőanyagok felhasználási lehe­tőségeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom