Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-11 / 35. szám
1979. február 11., vasárnap Móricz Zsigmond: r Uj világot teremtsünk A magyar vidékeken minden száz lakos közül hetvenöt csak földmívelésből él. Némely vármegyében még több. Hajdú megyében hetvenkilenc. Tehát a földmíveseké az ország, és ezt minden földmívesnek tudnia kell. A földmívesek közt száz lélek közül 54 vagyontalan munkás, vagy gazdasági cseléd, vagy majoros, juhtenyésztő, kertészeti munkás, 46 pedig kisebb-nagyobb vagyonú gazda. A gazdák közül is öt holdon aluli kisbirtokos 20. öt és ötven hold között van a másik 20. A hátralevő hatnak nagyobb birtoka van ötven holdnál. Mégpedig száz közül egynek van száz holdja, ezer közül egynek van ötszáz holdja, tízezer gazda közül csak egynek van 1000 holdnál többje. Tehát látnivaló, hogy a vagyontalanoké az ország fele, minden igazság szerint úgy kell lennie, s a nagybirtokosoké jog szerint az ország tizedrésze. Pedig eddig úgy volt, hogy a vagyontalanoké nem volt semmi, s a nagybirtokosoké volt az országnak egynegyedrésze. Egymillió-nyolcszázezer felnőtt, kereső embernek nem volt ebben az országban földje, ellenben 1439 földbirtokosnak volt ösz- szesen 13 millió 678 000 hold földje. Űj világot kell tehát teremteni. Ennek az új világnak olyannak kell lennie, hogy minden emberre jusson annyi föld, amennyi juthat. Mindenkinek jusson annyi étel, amennyi a teste táplálására elégséges, annyi ruha, ami a teste védésére szükséges, annyi önérzet, amennyi a lelke egészségére elengedhetetlen. Űj világ legyen. Ebben az új világban nem szabad alázatos, nyomorult, úrtisztelő szolgalelkeknek ácsorogni az útfélen, s nem szabad sörtedíszes, puskás, kamás- nis, hetyke, parasztlenéző uraknak kucsirozni az út közepén. Soha többet a szegény ember alázattal le ne kapja a kalapját, ha egy úr előtt szerencséje van megállani. Az a szegény ember éppen olyan ember, mint az a nagybirtokos. Emelje fel mindenki a fejét ebben az országban, nézzen föl az égre, szívja tele a tüdejét jó levegővel, s vegye tudomásul, hogy ha megnyílik a tavasz, azzal megnyílik egy új világ. Testvérek vagyunk, s csak most lettünk először emberek. Hadd jöjjön az áldott kikelet, hadd nyíljon ki a mező, a szép tavaszi munka. Had jöjjön a munka, most először jön az az idő, mikor mindenki magának fog dolgozni! Ezután nem lesz olyan rettenetes gazdag az embereknek egy csoportja, s nem lesz olyan irtóztatóan szegény az emberek tömegének fele. S ami még ennél is fontosabb, senkinek nem lesz joga leköpni a szegényt, a kenyéradó nem fogja megpofozni a munkást, a szolgabíró nem fogja kiebrudalni a panaszost. A kenyéradó szidja, le a munkást? Ki ad kenyeret? Ember adhat kenyeret? Tud valami ember kenyeret szülni? Csak a természet tud kenyeret teremteni. Akit kenyéradó-gazdának neveztek eddig, az tulajdonképpen uzsorás, aki olcsón, egy darab kenyérért vette meg a legdrágábbat, amit ember eladhat: a munkát. S a szolgabíró, a jegyző, a hivatalnok dobja ki a hivatalból a szegény embert? Akár panaszra megy, akár panaszt tesznek ellene? Ezek az urak mind a legszegényebb szegénynépnek a cselédjei. Azért vannak azon a helyen, hogy elintézzék a nép minden ügyét-baját. Ügy igyekezzenek hát, hogy megelégedéssel nézhesse az ember a szorgalmas, becsületes munkájukat. Mindjárt nem fáj úgy a szegénység, ha megaláztatás nem jár vele, nem fáj úgy a betegség, ha gúny és megvetés nem nehezíti a sorsot, nem olyan nehéz az élet, ha mesterséges gazságok nem teszik még százszorta nehezebbé. Megvolt a forradalom, most már ki kell épülni az új világrendnek. Egyenlőségnek, igazságnak, becsületes testvériségnek kell elkövetkezni. Űj világot kell teremtenünk! Hegyesi János A nemzetközi gyermekévre Pár hete egy iskolában gyermekekkel találkoztam: Vittem néhány gondolatot s tőlük kedves derűt kaptam. Megértést és szeretetet, én a fáradt öreg költő: Enyém a múlt, de az övék, — reményteljes emberöltő. Nemzetközi gyermekévnek épp ezért a legelején: Ez iskola tanulóit, szeretettel köszöntőm én! Felszabadult új világban tanulhatnak, nevelődnek: ök lesznek majd hordozói, még boldogabb, szebb jövőnek. Tanuljanak kitartóan jó szüleik örömére! Legyenek majd felnőtt korban kedves hazánk büszkesége! Ehhez adjon nekik a sors, tehetséget, egészséget és a nyugodt tanuláshoz, nemzetek közt békességet! Füzes gyarmat, 1979. január Elmúlás • Szűcs László felvétele TÉKA Négy könyv képzőművészekről Tüskés Tiborról, a Pécsett munkálkodó íróról nemrégiben írtuk meg, milyen derék szociográfiai művet alkotott a Nagyváros születik című városszociográfiája után a Sorskovácsok-ban a pécsi vasas szövetkezet kétkezi dolgozóiról. Most tucatnyi dél-dunántúli képzőművésznél tett műterem-látogatásakor készített interjúit, riportjait jelentette meg a Jelenkor, a húszéves jubileumához érkezett rangos pécsi folyóirat. (Szép tisztelgés az első magasságba fellendítő főszerkesztőnek, hogy e művét éppen most adták ki...) Tüskés vérbeli elbeszélő, igazi epikus, nem ez alkalommal fedezi fel a recezens. Ha valami szépről ír, akkor is van tartása prózájának. Jól jártunk vele, hogy Baranyában, Somogybán, Zalában meglátogatott tizenegy művészt, végigzarándokolta Villány, Siklós, Nagyatád művésztelepeit. Mert Tüskés gazdagon motivált, színes, eleven emberi-alkotói portrékat rajzolt mindenik művészről. Martyn Ferencről csak úgy mellékesen kapunk igen jellemző és fontos ismereteket. Alakját felvillantja még a mohácsi Kolbe Mihályról írt pompás riportban is, meg a kaposvári Bors házaspárról készítettekben is. Látjuk magunk előtt a fáradhatatlan Bizse Jánost, aki motorja a pécsi grafikai műhelynek, de ké- sőb megmutatja a magába forduló Altorjai Istvánt is, aki az első és egyetlen Der- kovits-ösztöndíjas volt. Simon Béla egész du- natáji körképet varázsol maga köré, mikor életútját felvázolja Tüskének. Soltra Elemér a tanításról, a vizuális nevelésről értekezik, s Kelle Sándor egyénisége éppen úgy hús-vér valósággá elevenedik Tüskés tolla alatt, mint az egerszegi fazekasfi (SZOT-díjas!) Németh János embersége. A Műterem- ben kötet irodalmi érték is, eleven, igaz, hatásos helyzetjelentés művészekről, művészetről. Tettekre késztető, igaz tanúságtétel. Romániából kapott három értékes képzőművészeti kiadványra is érdemes ráirányítanunk a figyelmet. Az Európa-szerte ismert, számos nemzetközi kiállításon elismerést szerzett bukaresti szobrászművészről, a bihari Micske községből származott, paraszti-*mun- kás sorból indult, a budapesti, majd a bukaresti főiskolán tanult Balogh Péterről írt, s jelentetett meg a Kriterionnál tartalmas monográfiát Mezei József. Balogh Péter, akinek jótékony hatása érezhető az újabbkori romániai szobrászgeneráción, mint Mezei megállapította: „Küzdelme a kifejező eszközök megújításáért, valóban drámai küzdelem volt, mert eközben maximális tematikai igényeket támasztott magával szemben”, így jutott el végén önmaga sajátos kifejezéséig, művészete kiteljesedéséig. Incze János nem véletlenül íra állandóan neve mellé a „Dés” nevet, 1935-től kezdve ebben a jellegzetes erdélyi kisvárosban él, s festészete, mint Jánosházy György szellemes, tömör, bölcs tanulmányában írja, ennek a kisvárosnak fura költészete. Incze János felülről „rálát” a kisvárosra, embertársaira, akiket szeret és bölcsen kifejez a mag „intellektuális realizmusával”. Mohi Sándor festőművészről, a kolozsvári Andreescu képzőművészeti főiskola tanáráról Negoita Laptoiu, a mester alapos ismerője, és gyakorlati méltatója írt, jelentetett meg a Meridiane kiadásában az előbbi két kö-' tethez hasonló terjedelmű és hasonlóan elemző módszerű monográfiát. A 76 éves mestert, akit Bálint Tibor joggal nevez a „lélek topográfusá”-nak, a kubista formákat élettel megtöltő mélyrelátás, humanizmus, jó kedvő irónia jellemzi, s nemcsak festőnemzedékek hatásos tanítómestere, hanem a romániai magyar festészet népszerű és méltányolt nagy öregje is. Jó lenne Laptoiu dolgozatát magyar nyelven is olvasni. Ide kívánkozik még, hogy mindhárom monográfiát számos színes és fekete-fehér reprodukció illusztrálja, legtöbbször alkotási évek szerinti csoportosításban, ami a kiadványok képzőművészet-népszerűsítő hatását fokozza. Varga Imre BURNS, HEINE, PETŐFI Azért is, azért is Tisztes szegény vagy, s lóg fejed, de lóghat-é ezért is? Vesd meg a szolgalelkeket, fel a fejjel, azért is! Azért is, azért is, bármi nehéz, azért is, a csillogó rang nem arany: az ember az, azért is! Hogy gúnyád gyatra, s ételed sovány: ne bánd, azért is! Cenkekre hagyj bort, selymeket, te számítsz, csak azért is! Azért is, azért is, bármi cifrák, azért is; igaz ember lehet szegény, király köztük, azért is. Nézd azt a tökmag lordot ott, hogy henceg — de miért is? Bár egy szavára száz forog, kófic marad, azért is: azért is, azért is, rendje s csillagjáért is, ha szellemed független, ép, kikacagod, azért is. Adhat grófságot a király, címet s dús pályabért is, becsületet adni nem áll módjában, csak azért is! ' Azért is, azért is, hajtson becsvágy, azért is: a józan ész, a becsület a legfőbb rang, azért is. S fohászom most oly kort idéz — mert eljön majd, azért is —, melyben a földön érdem, ész diadalt ül, azért is. Azért is, azért is, jön az a kor, azért is, midőn testvér lesz mindenütt az ember, csak azért is! Jékely Zoltán fordítása Kétszázhúsz éve született Robert Bums, skót költő, a romantikus világirodalom egyik legjelentősebb képviselője. „Földmíves volt az én apám” — mondta magáról —, azon szerencsétlen parasztok egyike, akiket tönkretett az ipari forradalom. Bums szegénységben nőtt fel, mégis imádta Skóciát, annak tájait, lányait és italait: „Nemegyszer felhangolt a sör / s a cimborák körültem; / pénzhez jutni, az is gyönyör, / eszméknek is örültem. / De hogyha mindazt, ami kéj, / akár meg- hébszerezném, / nem ér föl véled, boldog éj / az árpaföldi mezsgyén.” Bums szerette az életet, s nem kímélte magát; életének mottójaként következő néhány verssora állhatna: „Kapj a múló pillanaton, / még visszarívod, ember: / a boldogság félénk nagyon, / nem jön, ha hívod, ember.” Am a hajszolt élet erősebbnek bizonyult; egy hideg estén, iszogatás után, egy útszéli árokban ragadta el a halál a harminchét éves költőt. Robert Bums rövid élete ellenére gazdag és csodálatos lírai életművet hagyott a világirodalomra. Verseiben igaz szeretettel vall szegénységben eltelt gyermekkoráról, imádott hazájáról, Skóciáról, a skót természet szépségeiről és arról a vágyról, hogy országa szabad legyen és minden lakója boldog. Rengeteg költeményben dicsőíti Bums a lányokat, a bort, a sört és a mindezekhez fűződő gyönyöröket. Nehéz lenne összeszámolni a Nancykhez, Marykhez, Annekhez és Shelahkhoz szóló szerelmes sorokat... Bums, Heine, Petőfi. Három nagy költő, és költészetük párhuzamba állítható, mert mindhárman három nagy dolognak éltek és szentelték munkásságukat: haza, szabadság, szerelem. N. K. Még egy csók Még egy csók — és soha többé! Isten áldjon mindörökké! Szívből csordult könny sebez meg, örök vágyban eljegyezlek. Miért sír fel az az égre, akinek még van reménye? Nekem csillagfény nem int már: özön éj és néma kín vár. Rossz rajongás, mégse szidlak, Nancy győzni, győzni tud, csak! Aki látja, mind imádja, mindig őt, csak őt kívánja. Ne lett volna szivünk oly vak, ne lett volna vágyunk oly vad, ne jött volna, ne nőtt volna: szívünk most nem haldokolna. Ég veled, te szép, te legszebb! Ég veled, te vég, te kezdet! Béke, vágy, kincs, öröm, érdem, minden áldás elkísérjen! Még egy csók — és soha többé! Isten áldjon mindörökké! Szívből csordult könny sebez meg, örök vágyban eljegyezlek! Szabó Lőrinc fordítása
