Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-06 / 30. szám

€► 1979. február 6., kedd jranjEfira Negyedszázad szakszervezeti munkában Beszélgetés egy mííhelytitkárral A MÄV békéscsabai körzeti üzemfönökségének szak- szervezetéhez 5 főbizalmi és 10 műhelybizottság tartozik. Juhász Sándor vonatvezető a forgalmi utazó személyzet — vonatvezetők, kezelők, jegyvizsgálók, fékezők — 160 fős tagságának a bizalmából látja el mozgalmi munkáját. Első megbízatását még fiatal fékező korában kapta. Bi­zalmi volt két esztendeig, aztán beválasztották a műhely­bizottságba, foglalkozott üdülési, termelési és bérügyek­kel felváltva, évtizedeken keresztül. Végül 1975-ben titkár lett. Mégis mielőtt a szakszervezeti életről beszélgetnénk, előbb maga a vasút, s ez az életpálya kerül szóba. — Nagyon kell szeretni, nem is lehet másképp ezt a mi munkánkat végezni. Én azok közé tartozom, akik ide vágytak már gyermekkoruk­ban. A legidősebb bátyám — 14 év korkülönbség van köz­tünk — volt az első vasutas a családban, őrá néztem föl, ő lett a példaképem. Ügy, hogy a katonaidő kitöltése után csak 7 hónapig dolgoz­tam másutt. Aztán és azóta egyfolytában, már 27 éve vasutas vagyok. Az a hét hónap a várako­zás ideje volt, mert akkor még nehéz volt bejutni, a felvétel nem ment könnyen. Nem úgy, mint most, hogy a vasút talán legnagyobb prob­lémája a létszámkérdés, pon­tosabban : a létszámhiány. Ezt viszont nők, férfiak a munkában megérzik. Az át­lagos szolgálati idő 30 órá­val több az előírtnál, a tá­volléti idő pedig egyeseknél még a 300 órát is eléri. — Ez sok mindénre kihat, a szakszervezeti munkára is, ami a mi szakmánkban — mivel állandó mozgásban va­gyunk — eleve sok nehéz­séggel jár. Alapos egyezte­tésre van szükség és körül­tekintésre egy-egy taggyűlés, bizalmiértekezlet megtartá­sához. Azért élénk a moz­galmi élet, főleg a bizalmiak megnövekedett jog- és ha­táskörének funkcionálása által. Nem lehet persze azt mondani, hogy tökéletes, hi­ba nélküli,' mert igazán jól élni a jogokkal, ahhoz hosz- szabb gyakorlat kell. És a körülmények is sokszor gá­tolják az érdemi munkát. Ilyen akadály például, ha nem kapnak elég időt a döntésre, ha azonnal vagy nagyon rövid idő alatt kell állást foglalni, s alaposan nem lehet megismerni, meg­fontolni az adott kérdést. A bizalmiak a szakszerve­zeti munka kulcsemberei, helyzetüknél fogva is: leg­közelebb állnak a dolgozók­hoz. Tájékoztatásuk, oktatá­suk épp ezért fontos feladat. Az szb minden évben to­vábbképzést tart számukra, jelenleg pedig a műhelybi­zottsági oktatáson vesznek részt. Ezt már az új szerve­zeti felépítés hozta magával. — Nekünk is megnőtt a feladatunk és a felelősségünk is, de egyben több dolog jobban a helyére került. Az­zal kezdődött, hogy a nyáron mindjárt az átszervezés után, megkaptuk a féléves segélykeretet és azzal már önállóan gazdálkodtunk, míg addig ez szb-szinten történt. Miért lett jobb? Mert mi itt személy szerint ismerünk mindenkit. Különben nekem az volt az első dolgom, hogy végignéztem az szb se­gélyezési bizottságának a nyilvántartási könyvét négy évre visszamenőleg. Mind­járt kitűnt, kik azok, akik menetrend szerint minden évben kértek és kaptak. Is­mertettem a bizalmiakkal. Bizony volt köztük egypár, aki egyáltalán nem szorult rá. Igaz, lett is sértődés, amikor a bizalmija nem ja­vasolta, de később megér­tették, hogy annak is kapni kell, akit a szerénysége tart vissza a kéréstől, egyébként pedig nagyon indokolt. Az üdültetést is műhely­szinten intézik most már. Kézhez kapták az idei SZOT-beutalókat — nem sok, csak hét darab —, ezek el­osztása is nagy körültekin­téssel folyik. Azt is megné­zik többek közt, ki az, aki régen, vagy netán egyszer sem üdült még. A SZOT-be- utalók hamarosan kiegészül­nek a vasúti vállalati üdü­lőjegyekkel Balatonboglárra, Vonyarcvashegyre, Mátrahá­zára. így együtt sem fede­zik az igényeket, viszont igazságosan próbálják el­osztani. Közmegelégedésre, hogy a munkában megfáradt emberek és hozzátartozóik kellemesen pihenjenek. Fá­radtságról valóban lehet be­szélni, mert az utóbbi évek­ben a létszámhiányból fa­kadóan megromlottak a mun­kakörülmények. Nemegyszer egyetlen személy dolgozik kettő vagy három helyett. Pedig már nem egészen fia­talok, átlagéletkoruk negy­ven év körül — inkább fe­lül — van. Ez is figyelmez­tető jelzés. — Nem a keresettel van baj, nem is panaszkodik emiatt senki. A kívülállók is tudják, hogy viszonylag jól fizet a vasút, mégis vona­kodnak a fiatalok ettől a pályától. A nehéz szolgálat, a fegyelem, az állandó uta­zás, és a rendszeres távoliét miatt. Sajnos nincs már meg az a vonzereje a vasút­nak, ami még húsz-harminc éve is megvolt. De azért nem nézzük tétlenül ezt a hely­zetet. Az én szocialista bri­gádom — a Rákóczi — pél­dául a Békéscsabai 10-es sz. Általános Iskola 5. osztályát patronálja. összebarátkoz­tunk a gyerekekkel, eljá­runk velük a vasutas-klub- könyvtár modellező szakkö­rébe, és az állomásra is ki­jöttek már széjjelnézni. Is­merkednek a szakmával, s reméljük, mire a pályavá­lasztásra kerül a sor: a vasút mellett döntenek. Ha csak öten-hatan is. akkor már nem volt hiábavaló a mun­kánk. melyet a vasút meg­szerettetésére áldoztunk. Vass Márta Ismét első lesz Gyula? Tizenhat és fél millió forint társadalmi munka Gyulán A közelmúltban Gyulán, a városi tanácsnál megyei munkabizottság végzett el­lenőrzést, hogy megállapítsa: a városi tanács által jelentett 16 millió 429 ezer forint ér­tékű társadalmi munka meg­felelően bizonyított-e? A bizottság munkájában részt vett: a Szakszervezetek Megyei Tanácsa részéről Ba­lázs János, a megyei tanács vb tervosztályát Szabó Fe­renc, az építési, közlekedési és vizügyi osztályt Karsai Mihály, a pénzügyi osztályt Pintémé Sándor Éva képvi­selte. A bizottság megállapította, hogy a tanács által bejelen­tett társadalmi munka érté­ke — amit a város lakossá­ga, intézmények, üzemek, gyárak, tanácstagi körzetek végeztek — megfelel a való­ságnak. Az elkészült kimutatás sze­rint az állami vállalatok kö­zül legtöbbet, több mint 460 ezer forintot a közútépítő vállalat teljesített, a Gyulai Húskombinát 280, a vízgépé­szeti vállalat 144 ezer forint társadalmi munkát végzett. A tanácsi vállalatok közül a Gyulai Vízművek szerezte meg az első helyet, több mint félmillió forintos telje­sítéssel. Nem sokkal maradt el a kertészeti és városgaz­dálkodási vállalat, míg har­madik helyen a betonáru- szakipari vállalat végzett. Az intézmények, hivatalok rang­sorában magasan a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság bizonyult a legjobbnak, amely csaknem egymillió 400 ezer forint értékű társadalmi munkát teljesített. Második helyre a megyei kórház, har­madik helyre a városi ta­nács KISZ- és szakszerveze­te került. A kereskedelmi és szállítási vállalatok közül a Volán gyulai főnöksége bi­zonyult a legeredményesebb­nek, majd az ÁFÉSZ és a vendéglátóipari vállalat kö­vetkezik a rangsorban. A mezőgazdasági üzemek első három helyezettje: a Mun­kácsy Termelőszövetkezet, az állami gazdaság és a DEFAG fafeldolgozó üzeme. Az ipari szövetkezetek rangsorát a vasipari vezeti, ezt követi a fa- és fémbútor- ipari szövetkezet, majd a szabók ipari szövetkezet. Az iskolák közül a remetei ne­velőotthon bizonyult a leg­jobbnak, második helyen a 4-es számú általános iskola, harmadik helyen a 2-es szá­mú általános iskola végzett. A középfokú iskolák és kol­légiumok között a Munkácsy Mihály Szakmunkásképző In­tézet áll az élen, majd az Erkel gimnázium, és az Ék­kel leánykollégium követke­zik. A tanácstagi választó- kerületek közül a legjobbnak a 67-es, amelynek tanácstag­ja Végváry József, második helyre került a 45-ös számú, tanácstagja Péli fmréné, majd a 13-as, ahol Pa'pp Jó­zsef a tanácstag. A város vezetői és lakossá­ga bízik abban, hogy az elért csaknem 16 és fél millió fo­rint társadalmi munkával a városok rangsorában — ha­sonlóan a tavalyi évhez — ismét az élen végeznek a ne­mes versengésben. B. O. Sárdagasztó Egy ismerősöm újságolta a minap: új lakást kapott Békéscsabán, a József At- tila-lakótelepen. Igaz, ebben sok érdekesség nincs, hiszen megyénkben naponta több tucat ember veszi át az új lakás kulcsát. De folytassuk a sort. Amilyen öröm érte, annyi bosszúságot is oko­zott számára a költözködés. No, nemcsak azért, hogy azokban a napokban sza­kadatlanul ömlött az eső, s merő sártenger övezte a la­kótelep F—13 jelű épület egész környékét. Fő gondja inkább az volt, miképpen közelíthetné meg a kapube­járót anélkül, hogy jómaga, vagy akár a bútor besáro- zódna. Ugyanis mindössze egy betonlappal kirakott út vezetett az épület sarkához, amelyet még az építők rak­tak le ideiglenesen, hogy dömpereik, anyagszállító te­herautóik meg tudják kö­zelíteni a környéket. Az épület körülbelül 100 méter hosszú, s csupán az egyik sarkáig ért ez a „kö­ves út”. Innen már csak egy keskeny betoncsík húzódik az épület előtt végig, járda gyanánt, itt-ott feltörve. Autóval, de különösen bú­torszállító nagy gépkocsival ide bejutni lehetetlen. Azért aztán azok a lakók, akik az épület másik felén laknak, jó százméteres cipekedéssel juttatták el legalább a ka­puig „cókmókjukat”, hogy azután megbirkózzanak az emeletekkel is. Akkor még nem tudták, hogy négy cső­törés után most vasárnap a szennyvíz is feltör majd a lépcsőházakban. Az ott dol­gozóktól megtudtuk, hogy nyárára kiépül az úthálózat is. Igaz, azt nem, hogy me­lyik nyárra. Mindennapos megszokott látvány, amikor a kukás ko­csik reggelente, de legkésőbb a délelőtti órákban össze­szedik, vagy kiürítik a sze­metes konténereket. A hét elején ugyancsak egy esőáz­tatta napon megszokott út­vonalát járta a szemétgyűjtő Január első felében felbontották az egyetlen aszfaltos bekö­tő utat. Azóta erről sem lehet beközlekedni autó. Ám könnyelműen be­tért a Lencsési út és Tölgy­fa utca közötti süppedős út­ra — ha ez útnak nevezhető —, hogy minél kevesebbet kelljen taszigálni a szemetes ibrikeket. Azokat ki is ürí­tette, ám továbbindulni nem tudott, mivel tengelyig süllyedt a felázott talajba. Félnapos vesztegelés után, nagy nehézségek árán tud­ták kihúzni a megroggyant autót. Azóta nem is kísérle­teztek a szemét elszállításá­val. Körbesétáltam az épületet, s a Lencsési úti gyalogjár­dán a következőket tapasz­taltam: egy furgon fürgén igyekezett a gyalogosoknak kijelölt járdáról az úttestre kikanyarodni, teljes széles­ségében elfoglalva azt. Ám vezetője fékezésre kény­szerült, mert vele szemben egy kismama babakocsiját tolva, szeretett volna az A szemétgyűjtő autó tengelyig süllyedt a sárba Kempingezők tervei A Magyar Camping és Caravanning Club összesen 8000 tagot számlál, ezzel szemben a Békés megyei szervezet mindössze 92 tag­ból áll, elnöke: Steigerwald György. Az országos szerve­zet 1965-ben alakult, me­gyénkben 1976-ban indult a klub 30 résztvevővel. 12z a klub sokféle és sokrétű szol­gáltatást nyújt tagjainak, többek között a család egy tagjának jelentkezése ele­gendő ahhoz, hogy mindnyá­jan klubtagok legyenek. így az országban közel húszez­ren vesznek részt ebben a mozgalomban. A Camping és Caravan­ning Club hazai kempingek­ben 20 százalékos enged­ményt biztosít a helyfogla­lási díjból, ezenkívül az Iparcikk Kölcsönző Válla­lattól kedvezményesen kap­hatnak kempingcikkeket, ki­egészítő felszereléseket. A gépkocsiutánfutóval rendel­kezők adókedvezményben is részesülnek. A klubnak nem­zetközi szervezete is van, melynek tagja minden klub­tag lehet, s ha külföldre utazik, akkor a nemzetközi kempingkatalógus segít az eligazodásban. A klub ebben az évben is szervez a nemzetközi autós­találkozóra kirándulókat. Személygépkocsival és autó­busszal utazhatnak a feb­ruár 5-ig jelentkezők a jú­lius 28-tól augusztus 18-ig tartandó rendezvénysorozat­ra. Az angliai autóstalálko­zóra utazók sok érdekes lát­nivalóval gazdagodhatnak, hiszen az útiprogramban Salzburg, Dover, Köln, Mün­chen megtekintése is szere­pel. Ezenkívül szerveznek Romániába, Bulgáriába, Szovjetunióba három-, négy-, öt- és hatnapos túrákat. Ilyen kedvező feltételek és gazdag program mellett fel­merül a kérdés, hogy miért csak ennyi a taglétszám? — Azért — indokolta Stei­gerwald György, a klub el­nöke —, mert sem megfele­lő klubhelyiséggel, sem pe­dig megfelelő szervező appa­rátussal nem rendelkezünk. A klub titkára egyben szer­vezi is az utakat, s minden bizonnyal hamarosan úgy megnövekszik a létszám, hogy külön szervezőt is tu­dunk majd foglalkoztatni, és reméljük, hogy találunk megfelelő klubhelyiséget is. A klub tagsága a megye minden tájáról, Dévaványá- tól Battonyáig, jött össze. Ez a területi szétszórtság is in­dokolja, hogy a találkozások csak havonként szervezhe­tők. A nyári programokról befejezésül elmondta a klub elnöke, hogy a korábbi években szervezett utakról kellemes élményekkel tértek .haza, aki szívesen táborozik, annak érdemes belépni a klub tagjai sorába. Sz. J. akadályokon keresztülver­gődni. Ugyanis ezt a járdát is kezdték felbontani. Így lekényszerült a nagyon gyé­ren zöldellő füves területre, ahol szerencséjére, mert csizma volt a lábán, csu­pán bokáig süllyedt. Így próbált lavírozni a szintén gyepen parkoló személygép­kocsik között. Közülük az egyik Lada éppen indulni készült. Elné­zegettem. Jó pár perc ke­rékpörgés után kérdően né­zett körül, majd többek kö­zött engem is megkért, hogy segítsem kitolni a lassan gö­dörré váló mélyedésből. Ketten kevesen voltunk, de négyen kitoltuk az aszfaltra. Nem vagyok gyakori ven­dég a Lencsési és Tölgyfa utca által határolt hét ház­ban, de amikor ott volt dolgom, egyetlen út ve­zetett ezekhez az épületek­hez, amelyen különösebb zökkenő nélkül megközelít­hettem azokat. Ám, most szomorú látvány fogadott. Az egyetlen aszfaltos bekö­tő utat teljes szélességében feltörték. Csatornáznak. Most kezdtem megérteni, hogy mit keresnek az autók a járdán és a gyepen. (Igaz, azóta a gyalogjárdánál cö­löpöt vertek le, hogy az autók ne tudjanak beköz­lekedni.) Lehangoló ez a kis bekö­tő utca. Föltörték az utat és a nagy esőzések, hava­zások miatt mondhatni két ásónyomra már víz fakad a földből. Ezek után érdek­lődtünk a városi tanács műszaki osztályán, ahol Csaba Márton osztályveze­tő a következőket mondotta: — Először a gyalogosok közlekedését szeretnénk biz­tosítani. Ez a legfontosabb, és napokon belül megoldjuk. Utána a másik, ma még ke­vésbé használható utat, amely az állatforgalmi tele­péhez vezet, feltöltjük, mi több, a Tölgyfa utca felé is legalább három méter szé­lességben ideiglenes utat biztosítunk a ki-be közleke­dőknek. Ezzel ugyan a par­kolási gondok nem enyhül­nek, de reméljük, hogy több gépjármű nem süllyed meg az agyagban. Sajnos, egyelő­re kevés pénz áll rendelke­zésünkre, hogy végleges út­hálózatot építsünk ide, de már keressük, hogy miként lehet gazdaságosan megolda­ni az útépítést. Nem beszél­ve arról, hogy a közvilágí­tásban is van még mit ten­ni. Mindezek után egy újabb kérdés merül fel bennem: nem lehetett volna ezt a sá­ros utat előbb feltölteni és utána megbontani az egyet­len aszfaltos utat? Így sok bosszúságtól menthették volna meg a hét ház csak­nem 500 lakóját, akik to­vábbra is megértéssel és tü­relemmel várják azt a na­pot, amikorra megszűnnek végre a gondok a megye- székhely legifjabb lakótele­pén. Kép, szöveg: Jávor Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom