Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
NÉPÚJSÁG 1979. február 4., vasárnap Magyar írók a forradalomban Kosztolányi részvétele az őszirózsás forradalomban Kosztolányi Dezső: Boldog délelőtt a Vérmezőn Az őszirózsás forradalmat a Nyugat írói szinte valamennyien saját vívmányuknak is érezték. Így volt ezzel Kosztolányi is. Az a szétszóródás azonban, amely a Tanácsköztársaság bukása után bekövetkezett, nem előzmények nélkül történt; a részvétel foka és természete is más volt, a Kosztolányié különösen. Azonosulása az őszirózsás forradalommal törvényszerű fejlemény volt. Mértéke kezdettől a munka lévén, mindig azokhoz húzott, akik létrehozták, megalkották az értékeket. Verseinek az a polgári radikalizmus nevelt közönséget, amely a szegények és a béke ügyét is felvállalta. A Világ, a Pesti Napló, a Nyugat harcaiban szövetségessé erősödött ez a kapcsolat. Kivált a béke óhajában volt erős a kötés. Kosztolányinak lételeme volt a zavartalan, lázas munka, az irodalmi élet, a siker. Az élet elemi örömeit, jó ízeit, játékait a gyermek ráutaltságával tudta élvezni. A háború véres színjátékaira figyelt, s ő állandó remegésben élt szüleiért, öccséért, aki megsebesült, s barátaiért. A szörnyűségek érinthető közelségbe kerültek. Természetes, hát, hogy öszint» örömmel fogadta a forradalmat. Öröme azonban csak az első pillanatban volt igazán felszabadult, mert a várt békét a forradalom sem biztosíthatta, s a háború elvesztésének konzekvenciáit is sejteni lehetett már. És nem lehetett tudni, hogy a zaklatott, lázas folyamat hol áll meg. Sokan a radikális cselekvésben keresték a kiutat ebből az új válságból. Kosztolányi sem dezertált, szerepeket vállalt, s cikkben is tanúskodik a fordulat nagy emberi lehetőségei mellett. A kultúra és a tőié addig elzárt szegények találkozásától új, egészséges közösségi művészetet remél, s meghatot- tan figyeli ennek első jeleit a színházban, a játszótereken. (Szemek a homályban, Nevek nélkül, Csúnya Mariska ... szép Mariska). Pedig ezek az írások már a Tanácsköztársaság ideién jelennek meg, Kosztolányi kétségeinek fokozódása közepette. Ennek magyarázata a részvétel természetéhez is közelebb vihet. Arról van szó, hogy Kosztolányi irtózása a háborútól, békevágya s szerepvállalása a forradalmakban nem a jövőformálás forradalmi hitének eszmei bázisán megy végbe. Sokkal tépettebben, fájdalmasabban nézi az eseményeket, mint íróbarátai. Aggodalom tölti el a gyors változások láttán, felelősebb építőmunkát sürget (Munkaprogram). Gyakran beszél az átélt szenvedésekről, s felötlik írásaiban szemléletének később fölerősödő két motívuma: „Ügyse intézhettek el semmit”, s a „mindenben csalódtunk”. Ez a kesernyés bölcsesség a politikai cselekvés és közötte bizonyos távolságot létesített, de nem szigetelte el egészen. A jelenlét egy szabadabb lehetőségéhez maga is ragaszkodott, s ennek írói módszerét már a világháború éveiben kiérlelte. „Itt egy ma élő ember, ki nem ért a magas politikához és egyéb hasznos tudományhoz, elmondja. mit látott maga körül...” így vezette be háborús írásait, s bár avatatlan- ságát túlhangsúlyozta, az igaz, hogy írásaiban nem a nagypolitikára figyelt, hanem az emberek arcát, furcsa gesztusaikat nézve ismerte fel a lélekben végbement szomorú változásokat. A semleges témákban, a jelentéktelennek látszó dolgok övezetében érezte magát otthonosnak. Ahol a véletlenül szemébe ötlő tények, események tükrözik a pillanat igazságait. A politikumot is tehát, de önkéntelenül, az állásfoglalás direkt-gesztusai nélkül. Igen jellemző rá, hogy .az orosz forradalomról érkező hífek sem a világpolitikai lehetőségekre irányítják figyelmét: a frontról érkező katonaleve- lékre kíváncsi; s az érdekli: „milyen felhők jártak az égen, milyen kendőben tipegett végig a szeptemberi aszfalton egy orosz anyóka ... milyen módon nőtt a lárma és az izgalom, míg a zendülésből, a tüntetésből ... forradalom vált”. „Valaha olvastam egy verset egy kis gyufaszálról. Ez a lángocska ma is fényesebben világít a lelkemben, mint az orosz forradalom titáni fáklyája.” Jellegzetesen szépírói ez a viszony: téma és szemlélet szabad találkozása, ahol tűnődni, ámulni is lehet, s szóhoz juthat a humor, a játékosság is. A célratörő programos politizálás elől tehát nemcsak kétségei miatt tér ki. Szépírói ösztöne is ilyen termékeny impresszionizmust sugall. S hogy milyen megejtő remeklésekre képesíti ez a módszer, itt olvasható kis rajza, a Boldog délelőtt a Vérmezőn egymagában is példázhatja. Igaz, itt a politikum is közvetlenül jut szóhoz, de tessék megnézni, mennyire szerzőjére vall ez a politikum! Hiszen a mezőt, melyet a gyermekek birtokba vesznek, a magyar mártírok vére locsolta, a katonaság, a militarizmus, amelytől elveszik, a maga fekete-sárga tábláival, az előtte silbakoló bosnyákkal a Habsburg-ha- talmat jelképezi. A kisajátítást tehát régi és legális nemzeti érzülettel vonja ártatlan fénybe, s maga az aktus. ez a gyermekforradalom „Kedves, vértelen és vidám”. Semmi sem feszélyezi hát a költőt az esemény rajzában. Fájdalmas ámyalású váddal emlékszik arra, ami yolt, hírügynökségi szerepet játszva jelenti, ami most történt, az előzményeket mesélő higgadtsággal, a friss eseményeket elevenebb ritmusban, a boldog kisajátítás üde látványa által gerjesztett köny- nyed derűvel adja elő. S végül e kedves látványt a „csúf militarizmus” halotti toraként interpretálva: a beállítás, az ellentétezés játékos paradoxona szinte kedvteléssé avatja az interpretálás örömét. S miközben eme ártatlan színjáték révén hangulatában elkülönül a forradalom drámájától, ' annak áramában marad, lényegére igent mond. A maga módján tehát, s ezért meggyőzően, s ma is élvezhető elevenséggel. Kiss Ferenc A Vérmező áldott televé- nyéből, melyet a magyar mártírok vére locsolt, mindmáig csak két feketetáblás oszlop nőtt ki a szegény magyarság számára, ezzel a kiáltó felírással: „Warnung!” A táblán ékes német nyelven — bizonyára a budapestiek iránt való figyelemből, kik mind tudnak magyarul — az olvasható, hogy ide emberfiának tilos belépnie, ez a tér a császári katonaságé, meg az udvari lovászoké, kik reggelenként itt sétáltatják a kövér, cukron hizlalt lovakat. A mező egyik sarkán valami katonai raktárféle áll, a császári építmények stílusában, halványsárgára meszelte, mindig becsukott, fekete-sárga ablaktáblákkal, mellette pedig egy szomorú, köhögős bosnyák posztolt, feltűzött szuronyTÉKA Cseres Tibor kisebb lélegzetű írásait jelentette meg egy kötetben a Magvető Kiadó, Elveszített és megőrzött képek címmel. A kötet műfajilag sokrétű: publicisztika, önvallomás, tanulmány, kritika, interjú, riport, elbeszélés található benne. Cseres ditrói gyermekkorának élményei, a háború, az ostrom, majd a felszabadulás apró, de nagyon lényeges emberi mozzanatai villannak fel a kötet első részében. A felszabadulást megörökítő életrajzi írásokban is a népe sorsáért aggódó, háborús felelősségét őszintén faggató író szólal meg, bizonyítva, hogy az „utolsó csatlós” bélyege nem vonatkozhat egy népre általában. Cseres olyan ellenállókat mutat be, akik nem nyertek nagy csatákat, világra szóló ütközeteket, hanem — ahogy találóan fogalmazza — az „utóvéd utóvédjeként”, a német fasiszták odavetett koncaként próbáltak menekülni a pokolból, s tenni is vajmit az adott lehetősényal. Lenn a mezőn katonákat „képeztek ki” a közeli és biztos halálra. Évekig néztük ezt a gyönyörű csendéletet. Buda gyermekei pedig sóvárogva bámultak a térre, melyen sűrű fű nőtt, sárga pitypangok aranylottak. A szuronyos őr azonban olyan szigorúan nézett rájuk, hogy hazamentek, és éjjel róla álmodtak. Tisztelettel jelentem, hogy ma délelőtt ezen a téren forradalom játszódott le. A nagy forradalom után egy kis forradalom. Kedves, vértelen és vidám. Tizenegy órakor a napfényes égboltból leszállt ide — ritka vendég — egy repülőgép, mely egyenesen a román harctérről jött. Budapest felett már lankadtan repült a hosszú út után, mint egy pille. Az óriás pillének tudniillik elfogyott a bengek között. Cseres Tibort mindig is izgatta a közeli, vagy távolabbi magyar múlt, a magyar nyelv aranybányája, a régi zsoltárok hangja, s azok, akiknek ajkán megszületett. A kötet egyik legérdekesebb részében írókkal, művészekkel való találkozásait írja le Cseres, hol fájdalmasan emlékezve Tamási Áronra, Jankovich Ferencre, Sarka- dira, hol köszöntve — a kilencvenéves Kós Károlyt, vagy Féja Gézát. Egybegyűjtve találhatja meg az olvasó Cseres azon írásait is, melyeket különböző lapok hasábjain már olvashattunk a magyar őstörténet kérdéseiről, Kassai Kódexről, vagy a harácsszedők- ről és rájákról. Cseres minden írásában a magyar jelen és múlt kiváló kutatójának, ismerőjének bizonyul. Hangja nem szenvedélyesen lobogó, hanem a tényekkel kíván objektiven szembenézni, még akkor is, ha az fájdalmas, és évtizedek rossz beidegződéseit kell lerombolnia, új és igazabb zinje. Ekkor tört ki gyermekforradalom. Egy pillanat alatt tele lett a tér gyermekekkel. Sok éves száműzetés után, se szó, se beszéd, átugráltak a pöttöm legénykék a korlátokon és forradalmi zsivajjal azonnal birtokba vették a tilalmas teret. Nem riasztotta őket többé a bosnyák őrszem sem, ki azóta valószínűleg valamely boszniai faluban pipál. Alkonyatig hancúroztak itten szabadon, a labda is előkerült, birkózó párok hemperegtek a hosszú fűben. Talán a gyermektanácsot megalakították ezek a boldog, felszabadult játszadozók. Szüleik — nyugodt budaiak — a rendkívüli eseményre kávéscsöbrökben hozták nekik az uzsonnát. Eddig a főváros sokat vitatkozott azon, kié legyen a mártírok tere. Ma a gyermekek döntöttek, a kicsinyek szabad köztársasága elfoglalta, az élet vonult be a halál helyére. A döglött militarizmus csúf mezején cigánykerekeket hánytak és visongtak a kis, nyolc- és tízéves forradalmárok. Szebb halotti tort még nem láttam. valóság, s tudati épület újraalkotása céljából. Veres Pétert a nemzet lelkiismeretének mondottuk, aki minden idegszálával őrködik, figyel; Cseresben is egyre inkább ezt láthatja írásainak ismerője. Cseres intellektuálisabb alkat, s ismereteiben talán mélyebb, de közös mindkettőjükben a népért, s jövőjéért való aggódás, s a múltnak mint táplálkozó gyökérnek minél teljeseb tisztázása, a haladó, előremutató hagyományok feltárása, s tudatosítása. Krúdy Gyula nem hagyott hátra önéletrajzi regényt, vagy emlékezést. Élete, s írói útja regényeiben, novelláiban követhető nyomon. Az író lánya, Krúdy Zsuzsa úgy válogatott össze írásaiból egy kötetre valót, hogy azt életrajzának szánta. Krúdy életpályáját ezekből ismerhetjük meg, valamint azokból az eddig nem publikált levelekből is, melyeket Krúdy Zsuzsa most bocsát az író rajongói elé. A kötetet sok korabeli rajz, karikatúra, s fénykép teszi érdekesebbé. Krúdy életrajzát olvasmányosan, írásait élvezve e kötetből ismerhetjük meg a legjobban, mely a Szépirodalmi és a Magyar Helikon közös gondozásában Gordonkázás címen látott napvilágot. Z. F. Cseres és Krúdy két kiadónál Bessenyei Antai: Török arcok II. Tadeusz Novak Híradásra váró lányok 1. ARKANGYAL Az égről már leválva, folyóról, erdőről is fehér álom koronája. Kialudt a gyertya, kihuny a csillag, belsejét a liliom kinyitja a megbeszélt órára. Fakó ácsok a kertben állván, a vállukon bárány, lakodalmi kádakat faragnak sötét csendjében az agyagnak. 2. ANYASÁG Megvakult a test dombja, kinyílik, ver a fény. Megmozdulnak bennünk medve, farkas és szalamandra. Test pazarlása a lárma, a tűz a fa ismerete. A vak domb felett dalol a galamb s az olajág vele. Szokolay Károly fordítása Bessenyei Antal: Török arcok III.
