Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-04 / 29. szám
1919. február 4., vasárnap Nem gyermeket nevelünk, hanem embert Nemrég az „Erkölcsi nevelés tartalma, feladatai: a szokások kialakítása a családban” címmel tartott előadást Kocsis Péterné vezető óvónő Békéscsabán, a városi népfront székházában. A pedagógiai munkabizottság által szervezett rendezvényen az óvodai szülői munkaközösségek vezetői vettek részt és sok érdekes tudnivalóról, a gyermeknevelés jó és rossz módszereiről, a szülő-gyermek kapcsolat lényegi részéről hallgathattak meg rövid, de soksok gyakorlati útmutatást, tanácsot és fontos ismeretet tartalmazó tájékoztatót. Míg a legtöbb felnőtt a munkát tudatos tevékenységnek tekinti, ugyanakkor ez a gyermekről nem mondható el. Ugyanis nincsenek kifejlődött erkölcsi fogalmaik a kicsiknek, ami alapján alkalmazkodni tudnának a feltételekhez és a követelményekhez. A szokások mozaikszerűen alakulnak ki, s ebben a folyamatban jelentős szerepet kapnak az értelmek. Noha a 3 éves gyermekek már képesek felfogni bizonyos cselekvések értelmét, mégis csak a 6—10 évesekben kezd a tudatosság jobban tért hódítani. Az erkölcsi szokásoknak három csoportját különböztetjük meg, s ezek közé tartoznak a társadalmi érintkezéssel, a fegyelmezett magatartással és az akarati cselekvéssel összefüggő szokások. Egyszerre ne követeljünk sokat attól a kisgyermektől, aki elsősorban a felnőttek miatt (!) igyekszik helyesen cselekedni. Ajánlatos szem előtt tartani azt az elvet, hogy nem gyermeket nevelünk, hanem embert. A kisgyermek is szuverén lény, akit akkor is vállalnunk kell, amikor visszatetsző magatartású. Az óvodások megnyilvánulásaiból, viselkedési formáiból is sokat megtudhatnak az óvónők a családról, és arról, mi történt otthon. A gyermekekkel szemben nem lehetünk türelmetlenek, s ugyanakkor nem ítélkezhetünk fölöttük elhamarkodottan. Az előadás után Tráher Béláné, a pedagógiai munkabizottság vezetője a nemzetközi gyermekévvel kapcsolatos rendezvényekről és egvéb szervezési kérdésekről tájékoztatta a szülőket. — y-nSulisajtó-találkozó Pénteken, február 2-án, délután Békésen, a Szegedi Kiss István Gimnáziumban találkoztak a megye középiskolai diáklapjainak szerkesztői és diákújságírói. A találkozót a Magyar Rádió ifjúsági osztálya szervezte a Sulisajtó című rádióműsor jegyében. Ez a műsor — kéthavonkénti jelentkezéssel — egyre inkább fóruma az iskolaújságok aktíváinak: ötletekkel, hasznos tudnivalókkal, a tapasztalatok közvetítésével segíti az ifjú lapszerkesztőket és újságírókat. Ez alkalommal a Sulisajtó munkatársai — Keresztes Ágnes és Hackl Ambrusné — a február 28-i jelentkezés műsorát rögzítették mágneses szalagra. Megyénkben a Békés megyei Népújság KISZ-szervezete immár harmadik éve vezeti és patronálja azt a stúdiót, amelyben a diáklapok szerkesztői és írói sajátíthatják el a sajtóval kapcsolatos elméleti és technikai ismereteket. Az országosan is egyedülálló kezdeményezés vonta magára a rádió ifjúsági osztályának figyelmét. A mikrofon előtt a diákújságírók, illetve a megyei lap két munkatársa — Nemesi László és dr. Kőváry E. Péter —, valamint á stúdió titkára, Párzsa János a diákújság feladatairól, a megyei stúdió szerepéről, eredményeiről mondták el véleményüket. Bandi bácsi egy igazi sajtókukac. Valahányszor találkozom vele, messziről lepirító mosollyal nyújtja a kezét. Szervusz, öcsém!— Szervusz, bátyám! — S máris bújik a zsebéből a napilap. — Ez mi? Gúnyos büszkesége kisebb méretű hordóvá növeszti mellét. Legközelebb és még ahányszor találkozunk, mindig nyílik a zseb, előkerül a napilap, piros karikákkal jelezve a szerzői, nyomdai hibákat. És — sajnos — szemmel olvasható sajtóhibákat lebegtetett az orrom előtt: kökény helyett „kötény”; volt helyett „folt”; erdő helyett „erődöt” telepítenek... és megannyi gondatlanság, figyelmetlenség okozta elírást tereget elém, nem kis kárörömmel. Legutóbb — bár már kerültem az öreget, ami nem sikerült, mert átkiáltott az utca másik oldalára — nem volt rest szabálytalanul átrohanni, újságot lebegtetve: — Mondjad, öcsém, ez megint mi? — kiteríti az újság harmadik oldalát és elém tartja. Nem kell keresni, a nagy piros karika jelzést ad. Szó szerint idézem: „Ma délelőtt tíz órakor kezdődött meg az értekezlet...” — Nézd meg az órádat! Megnéztem. Kilenc óra múlt öt perccel. — Hm — néz rám Bandi bácsi kéjelegve. — Ez mi? Én reggel hét órakor már olvastam. Mi az, hogy megkezdődött ?'Csak ezután történik az esemény, az újságíró pedig már régen túl van rajta. Volt, kezdődött... És ha összedőlt a ház? És ha baleset érte a..., no, fiúk ezt nem szabad! A volt, a van és a lesz között illik különbséget tenni! • Sajtóhiba — Hm — most én hüm- mögök. Igaza van. Egy mentségem maradt, hogy védjem foglalkozásunkat. A nyomdászokét is. Régi közhellyel válaszolok : — Bandi bátyám! . Ismeri azt a mondást, hogy amíg sajtó lesz, addig marad a sajtóhiba is? — Hogyne, öcsém. Már akkor ismertem, amikor te még nem a toll után, hanem a cumid után kapkodtál. — Hát akkor? — Hát akkor? — kérdi barátságból fakadó ellenszenvvel Bandi bácsi. — Nézd meg a régi újságokat és könyveket. Találsz bennük sajtóhibát, vagy betűhibát? Pedig akkor a nyomdatechnika nemcsak hogy gyermekcipőben, hanem egyenesen pólyában járt. És mégsem találsz azokban a kiadásokban eltévesztett betűket. A presszóban zavartalan sarokasztalnál aztán én is kifakadtam: — Az akkori kegyelmes író és újságíró urak ráértek a kávéházban kézirataikon és a nyomdai kefelevonaton ücsörögni, most pedig ez a rohanó élet, a gyors hírszolgálat. .. Nem hagyott beszélni. — Ne akarj okos lenni, fiam. (Tehát eggyel lejjebb: eddig még „öcsém” voltam.) — Olvastál régi kiadású könyveket? Persze, hogy olvastál. Thomas Mann-t, He- mingway-t, Anatole France-t, Tolsztojt, nem is sorolom. Itt van közelebbi ismerősünk, Heltai Jenő. 1927-ben kiadott műveiben keress csak egy betűhibát is! Fizetem a kávét körítéssel. De nem találsz! Ahol a jó szó gyakran mindennél többet ér A rehabilitáltak munkakörülményei a Körösvidéki Cipész Szövetkezetben Békéscsabán a városi népfront nő- és rétegpolitikai munkabizottsága 1978 novemberében tárgyalta a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásának helyzetét. Magáról a tanácskozás anyagáról, az orvosi és a szakmai szempontból is megvilágított kérdésekről, javaslatokról, valamint a még meg nem oldott feladatokról annak idején mi is tájékoztattuk lapunk olvasóit. Természetesen minden témára nem térhettünk ki. Az igazán tartalmas vitában felfigyeltem arra a hozzászólóra, aki a Körösvidéki Cipész Szövetkezetét képviselte a HNF- ülésen. A napokban őt is felkerestük, hogy bővebb ismereteket, információkat kapjunk az általa elmondott észrevételekről, s hogy magunk is lássuk, miként néz ki gyakorlatilag a reha- bilitáltakkal való törődés egy adott munkahelyen. Malatyinszki Pálné személyzeti vezető kedvesen fogad irodájában. Arca nem árul el meglepetést, noha teljesen váratlanul, minden előzetes bejelentés nélEz mentőöv volt számomra. , Legalább olyan sajtókukac vagyok én is, mint ő. Bántja a szemem az elszedett sor, meg az idegen betű. Sőt, abban sem különbözünk, hogy én is „kariká- zom” a ^hibákat. Heltait pedig könnyű, franciás stílusáért és a régi újságszerkesztőségek belső életét közönség elé táró műveiért én is szeretem. Nos hát, elő vele: — Bandi bányám! Mondja, Heltait valóban olvasta? Gondolom, akkor az „Utolsó bohém”-et is. Nos: az Athenaeum Nyomda gépeiről került ki az említett évben. Rengeteg betűhiba! Üsse csak fel, Bandi bácsi, például a tizenhetedik oldalt. Az utolsó bekezdésben egy mondat: „Finom ösztönnel ott kereste a jobb fajta nőket”. Csakhogy már az ösztön szónál hanyatt feküdt az „ö”. Tovább: (most már én is gu- nyoros voltam.) A tisztelt író „Színdarabok” című kötetének nyolcvanadik oldalán az egyik sor elején a nagy sá - gos asszony már az oldalára feküdt a nyomda ördögének jóvoltából. — Ez nem igaz, fiam. Ez lehetetlen! Szóról szóra elolvastam Heltai tíz kötetét. Egy betűhiba sincs bennük. Elköszöntünk. — Megnézem. Ha legközelebb találkozunk, a vesztes fizet. Körítéssel együtt — nyújtotta kezét. Két nap kellett csupán, hogy találkozzunk. Most nem került elő zsebéből az aznapi újság. — Gyere, öcsém, igyuk meg a körítést is... — de nem átallotta hozzátenni: — Nektek azért mégsem szabad... va- tikül toppanunk be hozzá. Tájékozódás végett néhány számadat felől érdeklődünk. — Hány csökkent munka- képességű dolgozójuk van? — Jókor jönnek, mert a legfrissebb adatokkal szolgálhatok. Éppen itt fekszik előttem a január 25-i vezetőségi ülésünkre készült tájékoztató. Az 563 dolgozónk közül szövetkezetünk 244 rehabilitált embert foglalkoztat. lyeinken működik egy-egy háromtagú bizottság és munkájukat mind három helyen üzemorvosok segítik. A gyulai részlegünkben olyan kevesen dolgoznak, hogy nem lenne célszerű létrehozni ott is egy külön testületet. Egyébként a rehabilitációs bizottságok meghatározott rendelet és munkaterv alapján tevékenykednek, amiről jegyzőkönyvek készülnek. Ezek a csökkent munkakéÁment Ferenc elnök és Malatyinszki Pálné személyzeti vezető a szövetkezet munkaerő-utánpótlásáról beszél — Milyen a nemek és az életkor szerinti megoszlás? — Hirtelen csak hozzávetőlegesen tudom megmondani: állományunk 60 százaléka nő, 40 százaléka férfi. A legutóbbi ifjúsági parlamentre készült beszámoló alapján 192 harminc éven aluli dolgozónk van. Idős szakmunkásaink számaránya is igen magas. — Miből áll a rehabilitációs bizottság tevékenysége? — Elöljáróban megemlítem, hogy a csabai, a békési és a mezőberényi telepheHajtman Károlyné: — Az alapanyag minőségével van gond pességűek kéréseit és az érdekükben hozott intézkedéseket tartalmazzák. Lehetőség nyílik az ő szakmai, politikai továbbképzésükre is, 1978-ban öt ilyen dolgozónk tette le eredményesen a szakmunkásvizsgát. Közben alkalmunk nyűik Áment Ferenccel, a szövetkezet elnökével is beszélgetni. — Kik kaphatják meg a 20 százalékos bérpótlékot? — Azzal kezdem, hogy az ide vonatkozó rendelet nem mindig egyértelmű. Tegyük fel, hogy egy szakmunkás 30 évet tölt el egy munkaher lyen, ahol később megbetegszik és mondjuk, portás lesz. Ha jövedelemkiegészítést kap, akkor bizonyos bérfeszültség keletkezik... Különben dolgozóink itt kedvező helyzetben vannak. Nálunk 75—80 százalékos munkateljesítményt is elérhetnek azok, akiknek tevékenységét másutt mindössze csak 50 százalékosra értékelnék ... Nem vitás, hogy a szorgalmas és az erejükhöz képest a maximumot teljesítő csökkent munkaképességűek kapják meg a 20 százalékos bérkiegészítést. — Van-e utánpótlásgondjuk? — Sajnos van. Az okok részben a 60-as évek elejére tehetők. Előfordult, hogy a 15 végzett ipari tanulónkat nem tudtuk szakmájukban foglalkoztatni, s ezért kénytelenek voltak más iparágakban elhelyezkedni. Az igények növekedése most magasabb követelményeket teremt. A gyorsjavító szalonokban már nehéz rábírni az idős szakmunkásokat arra, hogy tanulják meg az új gépek kezelését. Hosszú évek alatt ugyanis teljesen hozzászoktak a kézi erővel elvégezhető munkafolyamatokhoz. Aki mégis hajlandó lesz megtanulni az új gépek kezelését, annak egy kis plusz jövedelmet szeretnénk juttatni. — Mi a megoldás? — A békéscsabai kisegítő iskolával nemsokára megkötjük a szerződést. A nyolc általánost végzett diákokból egy osztályt hozunk létre. Az elméleti képzésről, a kollégiumi elhelyezésről az oktatási intézmény; a szakmaigyakorlati ismeretekről pedig szövetkezetünk gondoskodik. A beszélgetés után megtekintjük a műhelyeket. A szép, tágas helyiségekben kellemes meleg fogad, és az enyv, a bőr szaga is elviselhető. A sarokban nagy hűtőszekrény áll... Először Hajtman Károlyné meóssal beszélgetek, aki magas vérnyomása miatt lett csökkent munkaképességű. „Ö az egyedüli — mondja a személyzeti vezető —, aki jelesen tette le a szakmunkásvizsgát.” — Hogyan van megelégedve a papucsok minőségével? — Nem a megmunkálással, hanem az alapanyag minőségével van probléma. Meg is mutat néhány párat, amelyek foltosak és színben is különböznek egymástól. Szász Gabriella 1977 óta dolgozik betanított munkásként a szövetkezetben. — Mit csinál? — A színt és a bélést ragasztom össze. — Hány párat tud elkészíteni? — Ügy 100—150-et naponta. — Mennyi a havi keresete? — Most 1000—1200 forint. — Hogyan érzi itt magát? — Nagyon jól kijövök a munkatársaimmal és úgy gondolom, hogy ez a munka megfelel képességeimnek... Továbbtanulásra eddig még nem gondoltam. Az orvosi szakértői bizottság nála 50 százalékos csökkent munkaképességet állapított meg. Munkája alapján ő is megkapja a bérkiegészítést. Az egyik széken egy 18 év körüli szép arcú, mosolygós lány kis kerek alátétekbe szögeket „fűz be”. Elmondják róla, hogy agyvérzéssel született és kisegítő iskolába járt. Három éve dolgozik a szövetkezetben és havonta 400—600 forintot keres, amire még rájön a 20 százalék bérkiegészítés. Befejezésül arról a meggyőződésről írok, amely megegyezik a tavalyi városi re- habüitációs bizottság kihelyezett ülésén részvevők véleményével is. A szövetkezet vezetői olyan kedvező körülményeket teremtettek a csökkent munkaképességű dolgozóknak, melyek révén lehetővé válik a nyugodt munka. Kedvességükhöz, emberi magatartásukhoz nem férhet kétség. Bukovinszky István Szász Gabriella: — Ez a munka megfelel képességeimnek Fotó: Császár Lajos
