Békés Megyei Népújság, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-02 / 27. szám

1979. február 2., péntek o Megkezdődött a békéscsabai szatír tárgyalása A békési öregek napközi otthonában sok szeretettel foglal­koznak az ott dolgozók az idős emberekkel. A napközi életé­ben most megható, családias ünnepség zajlott le. A 38 idős ember és a meghívott vendégek köszöntötték Szabó Istvánt és feleségét, Lipcsei Juliannát, akik 1977 óta járnak az öre­gek napközi otthonába, és január 29-én ünnepelték házas­ságkötésük 60. évfordulóját. A gyémántlakodalom jubilánsait Sebestyén Jánosné anyakönyvvezető köszöntötte, akik előt­te erősítették meg a 60 évvel ezelőtt tett fogadalmukat. A Szabó házaspárt kisdobosok köszöntötték kedves műsorral, s az otthon uzsonnán látta őket vendégül II Körösök felső szakaszán megkezdődött a lassú apadás Csökkent a belvízzel elöntött terület Az elmúlt 24 órában a ső fokú árvízvédelmi ké­— „Uraim, egy szó mint száz, én vagyok a fojtoga­tó!” Több mint 5 és fél év rendőri munka gyümölcse ért be ezzel a rövid mon­dattal. A szatír vallani kez­dett — közöltük a múlt év­ben, egy rendőrségi tudósí­tásban. Azóta az ügyben lefolytatott nyomozás anya­ga meghaladta az ezer ol­dalt. Tegnap, február 1-én a Békéscsabai Városi Bírósá­gon Szabó Ferencné dr. büntetőtanácsa megkezdte Miskolczi János, Békéscsa­ba, Vécsey utca 34. szám alatti lakos bűnügyének tár­nagysága: csütörtökön 54 gyalását. A vádiratot dr. Harangi János városi vezető ügyész ismertette. A 36 éves vádlott (3 gyer­mek édesapja) 1973 tava­sza óta a késő esti órákban rendszeresen eltávozott la­kásáról, s főleg Békéscsa­bán és környékén, de a megye távolabbi helyein, sőt Szolnok megyében is bűncselekmények soroza­tát követte el A munkahe­lyét is gyakran váltogatta. 1961 óta tizenhét munkahe­lyen dolgozott. Legutóbb a Tiszamenti Regionális Víz­mű Vállalatnál diszpécseri beosztásban volt. Bűncse­lekményeit utcán és külön­böző félreeső helyeken a késő esti órákban követte el. Megtámadta az egyedül járó nőket. A sértetteket ál­talában tarkón ragadta, majd a földre teperte és közösülésre kényszerítette őket. 1974-ben betört Bé­késcsabán az Univerzál 9. számú boltjába. Cselek­ményét 1976-ban megismé­telte. Cipőket, bőrkabáto­kat, irhabundát és alsóne­műt vitt magával. Behatolt Csorváson az ÁFÉSZ ruhá­zati boltjába, Békéscsabán az Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalat 52. számú bolt­második árhullám is tetőzött a Fekete-Körös magyarorszá­gi szakaszán. Mivel nem esett csapadék a folyók ha­táron túli vízgyűjtő terüle­tén, így ugyancsak a tető­zött Berettyó és a Sebes- Körös alsó szakaszán is meg­kezdődött a lassú apadás. A Hármas-Körös és a Be­rettyó viszont tovább áradt. A Fehér- és a Fekete-Körös csütörtökön reggel 8 órakor tetőzött, a Fekete-Körösön a harmadfokú készültséget má­sodfokúra mérsékelték, ugyanakkor a Hortobágy— Berettyó-csatomán a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság elrendelte a harmadfokú ár- vízvédelmi készültséget. El­szültség van érvényben to­vábbra is a Sebes-Körös fel­ső szakaszán, másodfokú a védekezés a Fehér- és Feke­te-Körösön, míg harmadfokú készültség van érvényben a Sebes-Körös alsó szakaszán, a Kettős-Körösön, a Hármas- Körösön, a Hortobágyon és a Hortobágy—Berettvó-csa- tomán. Az erős szél felbor­zolta a hatalmas vízfelülete­ket. ezért a folyók árvédelmi töltésén hullámverés ellen folvt a védekezés. A töltések eddig iól tartiák a roppant mennyiségű víztömeget. Az intenzív belvízmentesí­tés és a kedvező időjárás ha­tására Békés megyében csökkent az elöntött terület A Sebes-Körösön és Körösladánynál február 1-én mérték a legmagasabb vízszintet, 740 centiméter volt, 135 centiméter­rel maradt el az 1970-ben mért legnagyobb vízállástól. Az áradás elborította a hídépítők munkaterületét is .Fotó: Szekeres András Újabb kísérlet a zsanai gázkitörés eloltására Csütörtökön délután, 14.45 órakor a harmadik kísérlet is meghiúsult: még ebben az időpontban is változatlan erővel égett a Bács-Kiskun megyei Zsanán a föld mé­lyéből feltörő gáz. Az ér­tékes energia veszendőbe menésének megakadályo­zása, a gázkitörés elfojtása olyan szakemberek kezében van, akik már több hasonló feladatot oldottak meg si­kerrel. A mostani azért te­szi különösképpen próbára a hozzáértésüket és az ere­jüket, mert az óriási láng­csóva nem egyirányú, a tűz nemcsak függőlegesen, hanem oldalirányban-is do­bog. ezer 600 hektárt borított bel­víz, melyből 21 ezer 800 hek­tár a vetés és 13 ezer 400 hektár a szántó. Az elmúlt napokban segítséget is kapott a Körösvidéki Vízügyi Igaz­gatóság a budapesti, a győri és a bajai vízügyi igazgató­ságok gépállományából 46 szivattyút telepítettek, az el­következő napokban még to­vábbi 21 nagy teljesítményű szivattyú érkezik a mentesí­téshez. így csütörtökön a 60 szivattyútelep és 48 szivaty- tyúállás összesen 164 köbmé­ter vizet emelt a befogadók­ba. Több községben folyik a belterületi vízkárelhárítás. Harmadfokú belvízvédelmi készültség van érvényben Dobozon. Gyulán, Eleken és Mezőberényben, valamint Nagykamaráson, ahol még mindig kritikus a belvízve­szély. A gyulai és a sarkadi sza­kaszmérnökség teljes terüle­tén érvényben van a har­madfokú, a szeghalmi és a szarvasi szakaszmérnökség területén a másodfokú bel­vízvédelmi készültség. jába, különböző bisztrók­ba és presszókba. De nem­csak ruhaneműt és élelmi­szert, hanem még sertést is lopott. A társadalmi és a személyi tulajdonban több mint 200 ezer forint kárt okozott. A nyomozás során a bűncselekmények elköve­tését beismerte. Az ügyész Miskolczi Já­nos ellen 27 rendbeli erő­szakos nemi közösülés, 20 rendbeli erőszakos nemi kö­zösülés kísérlete, két rend­beli súlyos testi sértés, 15 rendbeli éjjel elkövetett magánlaksértés, 24 rendbeli lopás, egy rendbeli garáz­daság, valamint közokirat­hamisítás bűntette miatt emelt vádat. Erkölcsi okok­ból indítványozta a bíróság­nak, hogy a tárgyalás egy részére zárja ki a nyilvá­nosságot. A bíróság az in­dítványt elfogadta. A tár­gyalás több napig tart. En­nek során 127 tanút hall­gatnak meg. Előreláthatólag március 6-án hirdet majd ítéletet a városi bíróság. — di GYORSLISTA az 1979. január 31-én megtartott január havi lottó jutalom- sorsolásról, melyen a 3. heti szelvények vettek részt. A gyors- listában az alábbi rövidítéseket használtuk: A = táskarádió (2000 Ft), B = Lada 1200 tip. személygépkocsira utalvány, C = vásárlási utalv. (30 000 Ft), D = színes tv I. (28 000 Ft), E = színes tv III. (22 300 Ft), F = zenesarok ut. (20 000 Ft), G = otthon lakberendezési utalv. (lí000 Ft), H = Ismerje meg a Szovjetuniót, az 1980. évi olimpiai játékok országát (14 000 Ft), I = televízió I. (10 000 Ft), J = televízió II. (9000 Ft), K = hűtőgép I. (9000 Ft), L = hűtőgép II. (7000 Ft), M = vásárlási utalv. (7000 Ft), N = vásárlási utalv. (5000 Ft), O = vásárlási utalv. (3000 Ft), P = vásárlási utalv. (9000 Ft), R = vásárlási utalv. (10 000 Ft). HÁROMMILLIÓ 808 448 M 813 811 R hatvanharom­819 174 J 824 537 O MILLIÓ 304 326 O 309689 M 829 900 O 840 626 R 315 052 J 320 415 M 845 989 M 851 352 I 005 242 L 015 968 R 331 141 R 336 504 L 856 715 M 862 078 M 037 420 E 058 872 J 347 230 R 352 593 O 867 441 N 872 804 P 074 961 D 085 687 J 363 319 P 374 045 M 878 167 R 894 256 P 054 235 M 069 598 O 379 408 R 395 497 R 921 071 G 926 434 H 091 050 O 101 776 P 411 586 N 416 949 D 947 886 K 953 249 O 133 954 P 149 317 M 422 312 M 449 127 M 958 612 B 969 338 J 139 317 M 166 132 N 454 490 N 459 853 G 974 701 G 980 064 R 171 495 R 176 858 R 465 216 D 470 579 I 990 790 R 182 221 F 187 584 R 492 031 O 4907 394 I 192 947 H 198 310 O 502 757 O 508 120 P NEGYVENNÉGY­203 673 J 209 036 N 513 483 P 529 572 N MILLIÓ 214 399 R 219 762 R 534 935 P 540 298 L 604 789 F 610 152 H 225 125 R 235 851 N 545 661 J 551 024 P 268 029 R 273 392 R 567 113 J 572 476 P 615 515 P 620 878 N 278 755 L 284 118 P 577 839 P 583 202 P 631 604 M 856 850 L 305 570 H 321 659 1 I 593 928 R 599 291 R 889 028 F 867 576 O 327 022 I 353 837 P 604 615 654 380 J R 610 017 626 106 R K ÖTVENÖTMILLIÓ 359 369 200 926 P I 364 563 375 289 v O 636 832 R 647 558 R 604 302 G 609 665 o 386 015 O 391 378 P 652 921 J 658 284 P 615 028 O 631 117 R 407 467 P 418 193 R 663 647 D 669 010 N 636 480 O 856 363 R 445 008 R 461 097 N 679 736 P 685 099 K 883 178 N 471 823 P 487 912 G 701 188 O 706 551 R 493 275 N 514 727 O 717 277 R 749 455 P HATVANKÉT­530 090 N 530 816 J 754 818 J 760 181 J MILLIÓ 546 905 R 552 268 R 770 907 P 776 270 P 568 357 I 573 720 O 781 633 O 786 996 G 538 661 N 560 113 R 584 446 O 589 809 P 792 359 E 803 085 P 565 476 L 576 202 P 595 172 P A nyertes szelvényeket 1979. február 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Mün- nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista (amelyben a megyében vásárolt nyertes szel­vények számait közöljük) közvetlenül a sorsolás után ké­szült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem válla­lunk. Az édenteremtés könyveiről Hír: Február 2-án, Kalocsán rendezik a mezőgazda- sági könyvhónap nyitóünnepségét. Erre az alkalomra 41 mű jelent meg, összesen félmillió példányban. a két világháború közöt­ti idő kalendáriumai­nak némelyikében év­ről évre közzétettek egy arc- képcsarnokot „Korunk hő­sei” címmel. Általában kik kerültek azokra a „dicsőség­oldalakra?” Öceánrepülők, híres utazók, sikeres hadve­zérek, vagy olyan föltalálok, mint Edison, Röntgen, vagy Marconi. Ha napjainkban készülne ilyen összeállítás — készül is sok helyütt — most már űrhajósok foglalnák el a vakmerő pilóták helyét. Az izzólámpa föl találó ja helyett a lézerkutatás mesterei néz­nének ránk a fotográfiákról. Nem a rádiózás úttörőjének életrajzát közölné az össze-. állítás, hanem arról a tudós- csoportról mondana el egyet-mást, amelyik először oldotta meg a kontinensek közötti tévéközvetítéseket műholdak segítségével. Ha a tudomány és a tech­nika robbanásszerű fejlődé­séről beszélünk, ma is az olyan jellegű sikerekre kap­juk föl a fejünket, mint negyven vagy ötven évvel ezelőtt. A mezőgazdasággal köz­vetlen kapcsolatban állókat, vagy a közgazdászokat, sta­tisztikusokat kivéve szinte végig sem gondolja az átlag­ember, hogy korunkban a mezőgazdaságban is fergete­ges változások mennek vég­be. József Attila híres ver­sében még kétmilliárd em­berről írt, mert annyi volt a föld lakossága. Ma már bőven túl vagyunk a négy- milliárdon. S jóllehet, tud­juk, milyen gond a világ sok táján a betevő falat biz­tosítása, a mezőgazdaság hős- regékbe illő méretekben nö­velte és növeli a kenyér, a hús, a tej, a zöldség, a gyü­mölcs termelését. Pályám kezdetén még megdicsértük azt a parasztembert, aki tíz mázsa búzát takarított be egy holdról. Mi volna ma az ország kenyerével, ha nem sikerült volna az akkorihoz képest szinte hihetetlen mér­tékben megnövelni a termés­átlagokat? Pedig, tudjuk jól, mind kevesebb a mezőgaz­daságban dolgozók száma, napról napra csökken az or­szág termőföldje, azt mond­juk, ma már több mint hat­százezer hektár minősül bel­területnek ... Vajon nem ko­runk hősei azok, akik — ná­lunk; vagy a világ más tá­jain — kidolgozták a talaj- javítás, a növénynemesítés, a növényvédelem új módszere­it? Akik új gépeket konstru­áltak és levették az ember válláról a legnehezebb testi munka nyomasztó terhét? Ne tagadjuk, „úgy általá­ban” nem számít művelt em­bernek, aki nem tud felso­rolni három filmet, melynek Fellini volt az alkotója. De az már nem számít olyan főbenjáró tudatlanságnak, ha valaki egyetlen növényneme­sítő nevét sem képes meg­említeni. Közben pedig az emberi­ség herkulesi erőfeszítéseket tesz, hogy kenyérhez, táplá­lékhoz jusson a világ. Vajon hány honfitársunk tudja, hogy a magyar mezőgazda­ság napi teljesítménye fo­rintban kifejezve háromszáz­Január 30-án, kedden éj­jel Orosházán, a Vajda u. 16. számú lakóház mellék- épületének tüzéhez riasz­tották az orosházi tűzoltó egységeket. A 78 éves őzv. Havasi Sándomé másodfo­kú égési sérüléseket szen­millió forint? Azt számon- tartjuk, hogy hozzávetőleg mekkora a nagyhatalmak lé­giereje. De hányán tudnak arról, hogy világszerte ösz- szesen huszonötezer repülő­gép szolgálja a mezőgazda- sági termelést?... A pop­zene különböző stílusáramla­tairól több szó esik, mint te­szem arról, hogy Japánban megváltoztak az étkezési szo­kások és nem tudnak mit kezdeni a rizs-termésfelesle­gükkel; hogy van becslés, amely szerint a gyomok, a kártevők, a növénybetegsé­gek az elérhető termésnek harminc százalékát ragad­hatják el az embertől, vagy egyáltalán ki ejt ma már szót arról, miként sikerült megakadályoznunk, hogy a coloradóbogár letarolja bur- gónyaültetvényeinket... Miért ez a hosszadalmas tépelődés? Az késztetett e gondolatsor papírra vetésére, hogy most kerül sor hazánk­ban huszonkettedik alkalom­mal mezőgazdasági könyvhó­napra. És bár az eseményso­rozat a rendező szervek sze­rint az agrárértelmiség és a falusi lakosság mezőgazdasá­gi szakképzését kívánja szol­gálni, nem árt arról beszél­nünk, hogy bizonyos mező- gazdasági ismeretminimum nélkül nincs megbízható ál­talános műveltség. ... És még valami: Ma már üzemi munkások és városi értelmiségiek száz­ezrei kertészkednek kis tel­kükön és egész zöldség-gyü- mölcsellátásunkat befolyá­solja, hogy értőn és ered­ménnyel fáradoznak-e. E te­vékenységüknek nemcsak gazdasági haszna van. Sokak számára gyógyír a szabad­ban végzett munka. Medici­na és passzió, amelynek ré­vén mind több ismeretre vá­lik szomjassá az ember. Valaha a szülők és a szom­szédok jelentették a „mezei szorgalommal” kapcsolatos ismeretek fő forrását. A mi­nap egy korombéli paraszt- embertől azt kérdeztem: ki­nek az útmutatása alapján telepítette, gondozza falu- szerte híres gyümölcsösét. Halkra fogott szóval vála­szolt : — Professzort fogadtam. Ilyet még nem hallottam. És ő már sorolta is, hogy mi mindenre okította őt a ta­nár: — Tőle tudom a talaj trágyázásának technikáját, a kert berendezésének általá­nos elveit, az oltványok ke­zelését, az ültetést, a met­szést, az idősebb fák ápolá­sát, az értéktelen fajtájú és terméketlen fák átoltását és mindent, mindent. — És ki volt az a profesz- szor? — néztem rá. Nevetett. — Ki lett volna? Mohá- csy Mátyás... Pontosabban a könyvei. M em kérdeztem, hogy a magyar kertészek hu­szadik századi atya­mesterének harminchárom műve közül melyikre gon­dolt. Csak átsuhant most el­mémen a kérdés: Vajon van- e magyar falu, ahol utca vi­seli a tudós nevét, aki mű­veivel ma is százezreket ta­nít arra, hogyan varázsoljuk édenkertté kertjeinket. Bajor Nagy Ernő vedett a tűz következtében. A sérültet az orosházi kór­házba szállították. A tűzol­tóság gyors beavatkozása következtében az anyagi kár csak 5 ezer forint. A vizs­gálat megállapította, hogy a tüzet a sérült ágyban do- . hány zása okozta. Súlyos égési sérülés

Next

/
Oldalképek
Tartalom