Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-13 / 10. szám
1979. január 13., szombat o KljsUjfcfiM Titkári értekezlet az építőknél Fő követelmény a gazdaságosság Tegnap délelőtt az Építők Szakszervezetének megyei bizottsága szb-titkári értekezletet tartott, amelyen első napirendi pontként az elmúlt év értékeléséről és az 1979- es feladatokról beszélt Podi- na Sebő, a szakszervezet központi vezetőségének titkára. Először ismertette a népgazdaság tervteljesítését, amely bár sikeres volt, mégis romlott az egyensúlyi helyzet: a tőkés export csökkenése és a behozatal emelkedése miatt. Az okok a gazdasági irányítás és a szabályozórendszer hiányosságaira vezethető vissza. A beruházások volumene 2 százalékos csökkenés helyett 4 százalékkal nőtt, ami az erő szétforgá- csolását is jelentette és rontotta a készletgazdálkodást. Az építőipar eredményes évet zárt, 90 ezer lakás helyett 93 ezer épült, de ezen belül a fővárosi lakásépítési tervet mégsem teljesítették. Viszont — és ez igen nagy szó — az ágazat export-import aránya megfelelően alakult. Javult az építőipari dolgozók élet- és munkakörülménye, a szociális ellátottság, a munkásszállások korszerűsítése, és a közművelődés terén is volt előbbre lépés, főleg a szocialista brigádok által. Mindebben nagy része volt a szakszervezeti szerveknek, különösen a vállalati alapszervezeteknek. Az 1979-es év fő követelménye a gazdasági egyensúly javítása, ennék kell alárendelni mindenütt a munkát, a gazdasági fejlődés ütemét és a belföldianyag-felhaszná- lást. Ez egyébként hosszú távra szóló program, mert csak így lehet majd további életszínvonal-növekedést elérni. Ebben az évben az építőipari termelés 1 százalékkal emelkedhet, ez egyes vállalatoknál — a népgazdasági szükséglet szerint — az eddiginél kevesebbet jelent, másoknál 4-5 százalékos növekedést. Olyan helyen, mint a paksi építkezés, 15— 18 százalékot is. A vállalatok felkészítése az új és szigorú követelményekre tulajdonképpen már a * nyár végén, az 1979-es tervezés beindításakor megkezdődött. A hatékonyabb gazdálkodással kell pótolni ugyanis azt is, amit a termelésnövekedés hozott volna magával, de az egyes helyeken a csökkenés miatt kiesik. A dolgozók segítségére még jobban számít minden vállalat, ezért nagy jelentőségű például a szocialista brigádvezetők tanácskozása, az ottani döntések, továbbá a kisebb termelési csoportok megbeszélései, melyekre a művezetők és építésvezetők felkészülését a szakszervezeti bizottságok is segítsék. Az Építők Szakszervezete továbbra is elsőrendűnek tartja a tagság érdekvédelmét, a szociális juttatások megteremtését és színvonalon tartását, a megkezdett fejlesztés továbbvitelét, éppúgy, mint a közművelődési feladatok végrehajtását. Egyébként a legsürgősebb tennivalók részletes megbeszélésére a szakszervezet és a minisztérium a közeljövőben tájértekezleteket fog tartani, az elsők közt éppen Békés megyében. V. M. Vízvezeték Nagyszénáson A községben 1974-ben alakult meg a vízműtársulat. A vízmű kivitelezésére a Békéscsabai Víz- és Csatornamű Vállalattal kötöttek szerződést. Azóta Nagyszénáson mintegy 40 kilométeres vízvezeték épült meg. Felállították_a kétszáz köbméter vizet befogadó víztornyot. Jól halad a vízműtelep építése is. A községben több mint kétezer lakásba vezetik be a vizet. Az utcai vízszolgáltatási igényeket 38 közkifolyóval oldják meg. A kivitelezés mintegy tizenhatmillió forintba kerül. Hátra van még a gépház és két mélytározó megépítése. A tervek szerint a munkát ez év március 31-én fejezik be. Ekkor adják át a vízmüvet rendeltetésének. Határozattervezet természetvédelmi területek létrehozására A Békés megyei Tanács mezőgazdasági osztálya szervezésében tegnap az érdekeltek részvételével egyeztető tárgyalást tartottak a Körösök hullámterének, a dobozi kastélypark és botanikai ritkaságnak számító kígyónyelv, békakonyty termőhelyeinek természet- védelmi területté nyilvánításáról. A felsorolt területek védetté nyilvánítása környezetünk védelmét szolgálja. A most készülő tervezetek a Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága elé kerülnek elfogadásra. A Körös-völgyi természet- védelmi terület rendeltetése többek közt, hogy őrizze meg a Körösök szabályozása után kialakult sajátos, másodlagos tájformát, annak élővilágát, tájképi szépségeit. A természeti értékek oktatási, ismeretterjesztési célokat szolgáló bemutatásával a természetben történő tUMWmUMHVUWVHMWWmVVWtUHUMMHtVAz álmok nem hazudnak? Eddig úgy tűnik, hogy nem. Ugyanis Füzesgyarmaton Kovács Gergely bácsi 95 éves korában álmot látott, amely szerint — úgy magyarázta legalábbis magának — 102 évig fog élni. A 101-et már megérte, az elmúlt napokban ünnepelte ezt a nevezetes születésnapot, amikor nemcsak közeli hozzátartozók, rokonok, ismerősök, hanem a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet nőbizottságának képviselői és a nagyközségi tanács elnöke, Szőke István is jókívánságokkal és ajándékokkal köszöntötte Kovács Gergely bácsit. Az idős ember teljes szellemi frisseségnek örvend. Ügy emlegeti a századforduló előtti időket, mintha nemrég lett volna. Minden nap megissza a maga kis pohár borát, jó az étvágya, nem betegeskedik. Fotó: Béla Ottó élményszerzéssel és felüdüléssel egybekötve szolgálja a tudományos kutatást és közművelődést. A tervezett intézkedések célja, hogy megóvja a tájjelleg növény- és állatvilágát a pusztulástól. A megye természetes növénytakarója valamikor igen gazdag és változatos volt. A folyószabályozások és a terület nagy arányú művelése előtt a löszpuszták és erdős sztyeppék váltották egymást, közéjük ékelődött nagy kiterjedésű mocsarakkal. Ma már csak következtetni tudunk a Körösök vize álta időszakosan vagy állandóan borított terület eredeti növénytakarójára. A folyószabályozásokat követően a természet növény- és állatvilága sokat változott, így is fennmaradt azonban néhány növényritkaság. A védett hullámtér növényfajainak megőrzése az egyre korszerűsödő mezőgazdasággal, iparral szembeni védelme elengedhetetlen. A természetvédelmi területté nyilvánított Körösök vidékén él az Európa-szerte szigorúan védett vidra, amely ma már muzeális jellegű ritkaságnak számít. A megbeszélés résztvevői megvitatták a dobozi kastélypark természetvédelmi területté nyilvánításával kapcsolatos teendőket. A kastélypark rendeltetése, hogy védje az esztétikai értékeket képviselő fafajokat, cserjéket és egyéb növényzetet, a természetben történő felüdüléssel egybekötve segítse elő a szabad idő kulturált felhasználását. A kis kiterjedésű park növény- egyedeit tekintve jó állapotban maradt fent. Az 1850-es években létesült parkban helyezkedik el egy neoro- mán kápolna és egy kripta. A parkban számos idős, nagy méretű lomb- és tűlevelű fafaj található. A megyei tanács végrehajtó bizottsága elé kerülőhatározattervezetek között szerepel Szarvas város környékén a kígyónyelv és a békakonyty termőhelyeinek természetvédelmi területté nyilvánítása is. E növények egyetlen eddig megtalált termőhelye a város körzetében található. A terület fenntartása, védelme társadalmi érdek. A Volán Híradó írja A Volán Híradó legutóbbi száma — amely csaknem 30 oldalon jelent meg — bevezetőben köszönti a vállalat dolgozóit az új esztendő alkalmából. Részletesen beszámol a lap a vállalat fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségről, amelyen megjelent Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi miniszter is. Az írás felidézi az elmúlt negyedszázad fejlődését, néhány adattal érzékelteti azt. Így például kiderül, hogy a megalakulás időpontjában mindössze 365-en dolgoztak, 18 autóbusz és 63 tehergépkocsi jelentette az állományt. Ma 3500-an dolgoznak a vállalatnál, 260 autóbusszal, 630 tehergépjárművel, évente 36 millió utast és 6 millió tonna árut szállítanak. Megerősödtek a társadalmi szervek is, 3 ezer a szervezett dolgozók száma, a 14 KlSZ-alapszerve- zetben 500-an tevékenykednek, és 125 szocialista brigád működik. A jubileum alkalmából egyébként többen kitüntetéseket kaptak. A lap a továbbiakban beszámol az ifjúsági parlamentről, idézi a felszólaló fiatalok és a vállalat vezetőinek véleményét. Olvashatunk a gyulai főnökségen „rendezett nagy sikerű irodalmi estről, Varga János festő kiállításáról, a KRESZ-vetélkedőről, az újításokról. A lap két cikkben is felhívja a figyelmet a tűzvédelmi előírások betartására, ennek fontosságára. Olvashatunk a továbbiakban az energiagazdálkodásról, valamint KRESZ-totót is közöl a lap. Vöröskeresztes tanácskozás Az elmúlt napokban új helyre költözött Békéscsabán, a Tanácsköztársaság út 19. sz. alá a Vöröskereszt városi veztősége. Ezt követően az első emeleti helyiségekben (bejárat a Kinizsi utcából) tartja összejöveteleit, rendezvényeit. Az idei első ilyen rendezvényre január 19-én, délelőtt 9 órakor kerül sor, amikor a város és város környékiközépiskolai tanárelnökök részére tartanak megbeszélést. Hasonló tanácskozás lesz ugyanezen a napon, délután 2 órakor az általános iskolai tanárelnökök részére. Ezeken a megbeszéléseken értékelik az eddig végzett munkát, megbeszélik a további tennivalókat. Az idén is megszervezik a megyei elsősegélynyújtó-versenyt, melyre az iskolák ifjú vöröskeresztesei már készülnek. Know-how M egpróbálták ugyan magyar keresztvíz alá tartani a kiejteni sem könnyű kifejezést, de azután maradt, ahogyan volt, fordításban: tudni hogyan, aminek viszont az értelme kétséges. Kétséges, mivel a know-how gyűjtőfogalom — műszaki, tudományos, vezetési-szervezési stb. ismeretek összessége. Egy-egy kisebb vagy nagyobb tevékenység- csoporthoz — termékhez — kapcsolódva olyan ismereteké, amelyeknek birtokosa hajlandó azokat átengedni — tisztázott feltételek mellett — másoknak. Legtöbbször termékhez — áruhoz — kötötten ölt formát. összetett jellegénél fogva az ismereteknek ez a köre felöleli a gyártási, minősítési stb. előírásokat, éppúgy, mint a személyes tapasztalatokat, azaz a begyakorlottságot, a végrehajtás során kialakított ésszerűsítéseket; summa summarum, azt mondhatjuk, a knowhow szellemi termékek elvont, vagy tárgyiasult formájú értékesítése, illetve vétele. Célja kettős. Az eladó újabb jövedelemhez jut, hiszen — általában — csak olyasmit bocsát a vevő rendelkezésére, aminek elsődleges piaci hasznát már lefölözte. A vevő ugyanakkor a know-how — és az azzal összefüggő más ügyletek — segítségével fejlesztési kiadásokat takaríthat meg, olyan ismeretek — berendezések, termékek — birtokosa lesz, amelyek neki szintén hasznot hoznak, s kisebb ráfordítás árán, mintha mindezt maga teremtette volna elő. A know-how megállapodás legtöbbször kooperációs kapcsolatok forrása is. Ezekből következően ritkaság, ha a „tiszta” knowhow az adás-vétel tárgya. Az általános eset az, amikor licencia, vagy más hasonló szerződéssel kapcsolódik ösz- sze. Így az a gyakori, hogy az értékesebb licencia megállapodásokhoz egyben know-how tevékenység is társul. Példával élve: a hazai vegyipar nagy cége licenciaként megvásárolt egy komplett gyártósort, s a berendezéssel természetesen a rajta készíthető áru előállításának jogát is. Ugyancsak megvette — know- how-ként — a gyártósor váltakozó specifikációval történő működtetésének, karbantartásának, más gyártósorokkal történő ösz- szekapcsolásának ismeret- anyagát. Egyik a másik nélkül keveset érne, a termék továbbfejlesztésének, az áru piaci bevezetésének közös megszervezése, a termékhez kapcsolódó szervizszolgáltatások ismeretanyaga mind- mind know-how-ügylet tárgyát képezheti. Ezek után kézenfekvő, hogy a tényleges know-how megállapodás nem egyetlen dolog eladása, megvétele, hanem a megállapodásnak éppúgy alkotóelemei a beruházási tervek, a szervezési modellek, mint a betanítási programok, az alkatrészszállítások stb. Egy „csomag” megvásárlásáról — vagy értékesítéséről — van szó tehát, amiben sok minden van, ám — zsákbamacska nem lehet. Alapos elemzésnek kell kiderítenie, megéri-e, kifizetődik-e a dolog a vevőnek, illetve, hogy az eladó miként garantálja a megállapodásban szereplő műszaki, gazdaságossági, értékesítési adatok elérhetőségét, teljesíthetőségét. Tartalmazhat a szerződés korlátozásokat is, hol adható el, s hol nem az áru, milyen elnevezéssel kerülhet forgalomba, időben meddig áll fenn a kapcsolat a cégek között, s így tovább. Lényeges tehát a feltételrendszer, az eladó nyújtotta garanciák éppúgy, mint az, hogy a vevő cég szervezete képesnek bizonyuljon a maradéktalan befogadásra, elsőként műszakilag, azután az anyag- ellátásban, a munkaerő képzettségében, azaz kamatoztatni tudja a vétel kínálta előnyöket. Tavaly hazákban az ösz- szes műszaki fejlesztési kiadásoknak mindössze öt-hat százaléka volt licenciavásárlások ellenértéke. Ez nagyon csekély arány. A licenc alapján készített termékek részesedése a teljes árukibocsátásból alig haladja meg az öt százalékot, az élelmiszeriparban például a két százalékot sem éri el. Annak ellenére van ez így, hogy . a licencia-kereskedelem — s -vele-; a know-how-ügylet szerte a világon hosszú évek óta gyorsabban növekszik, mint az áruforgalom. Értékére ugyan csak becsült adatok vannak, de mértéktartó szakemberek szerint ez az összeg eléri az évi ötmilliárd dollárt. I dehaza csupán kezdeti lépésekről, s. eredményekről szólhatunk. Számítógépek és kiegészítő berendezéseik, gépkocsimotorok, különféle elektronikus működtetésű ipari tolózárak, pillangószelepek, hűtőszekrények találhatók egyebek között a licencia és know-how-ügyletekkel ösz- szefüggő hazai termékek, eljárások között. De találunk enyhén szólva kevésbé sikereseket is, mint amilyen például az építőanyag-iparban némely tégla- és cserépgyár berendezéseinek, technológiájának megvásárlása volt. Aligha véletlen: nemzetközileg a legélénkebb know- how-tevékenységet az elektronika, a vegyipar, a híradástechnika és a műszeripar mutathatja fel, azaz a dinamikusan fejlődő területek, míg az ugyanott hagyományos iparterületeken — például a fafeldolgozásban — ez a tevékenység szerényebb. Figyelmeztető tapasztalat ez, mert azt húzza alá: az ismeret nagy érték, megszerzésével időveszteség kerülhető el, s az idő alapvető termelési — gazdaságossági — tényező. Mészáros Ottó Új forgalmi rend Gyulán Még az elmúlt évben több házat szanáltak Gyulán az autóbusz-pályaudvar környékén. Az építők hozzá is kezdtek a szanált területen az új lakások építéséhez. Mivel daruval rakják ösz- sze az elemeket, szükségessé vált, hogy biztonsági okokból új forgalmi rendet vezessenek be az autóbuszpályaudvaron. Az elmúlt napokban a városi tanácsnál koordinációs megbeszélést tartottak ebben az ügyben, amelyen részt vett valamennyi érdekelt szerv képviselője, a Volántól, a rendőrségtől, az Állami Építőipari, valamint a beruházási vállalattól és az OTP Békés megyei Igazgatóságától. A városi tanácsot dr. Takács Lőrinc tanácselnök és Hild György, az építési és közlekedési osztály vezetője képviselte. A tanácskozáson úgy döntöttek, hogy nem helyezik át a forgalmat és az autóbusz- pályaudvart más helyre — korábban ez is szóba került —, hanem egy ideiglenes út építésével oldják meg a zavartalan közlekedést. Ehhez azonban megváltoztatják az eddig egyirányú autóbuszpályaudvarra vezető út forgalmi rendjét, és a jövőben a Bajza utcából — a Szent István utca helyett — közelítik meg a pályaudvart a járatok. Kialakítják a pályaudvar eddig nem használt oldalát is a járatok fogadására. Az új forgalmi rend április 15-ével lép életbe.