Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-12 / 9. szám
1979. január 12., péntek Csak a víz bugyborékolt Hol vannak? Esős, sáros, hűvös októberi nap volt. A biharugrai halgazdaság tartályos tehergépkocsijai folyamatosan szállították a berettyóújfalui vasútállomásról a bikali- ból vagonban érkezett te- nyészhalakat, a begécsi területen levő Szik tóba. Az eső zuhogott. Egyre jobban átázott a tó melletti keskeny partszakasz. Az autók motorjai mind jobban erőlködtek, mély nyomot hagytak maguk után a sárban. A szállítás vége felé tartottak, amikor elakadt a tengelyig érő sárban az egyik gépkocsi. Az emberek tanakodtak, mitévők legyenek. Sok idő nem maradt a gondolkodásra, hiszen az értékes tenyészhalak nem sokáig bírják a szűk tartályokban, mert a vízben egyre fogyott az éltető oxigén. — Nincs mit várni emberek, valaki szaladjon be a központba, ki kell hívni egy Zetort, megpróbálkozunk azzal — javasolta az egyik munkás. Kisvártatva meg is érkezett a vontató, összeakasztották az elakadt tehergépkocsival. Erőlködött a 75 lóerős motor, de csak erőlködés maradt, a gépkocsi meg sem moccant. A vezetőfülkéből kihajolt a traktoros — várjanak emberek, megpróbálom hátrafelé. Akaszd le a vonórudat — szólította meg Vass Jánost. És most adjuk át a szót írásunk főszereplőjének, a keménykötésű Vass Jánosnak, aki 14 éves t kora óta dolgozik a halgazdaságban. — Leakasztottam a vonórudat, indulok a tehergépkocsi háta felé, még oda se értem, amikor egy rettenetesen nagy csobbanást hallottam. A hang irányába néztem, láttam, hogy a vontató, amely megcsúszott a sáros parton, a tóba zuhant. Mély itt a víz, van 4 méter is. Egy pillanatra megdermedtem, megálltam, egy szó sem jött ki a torkomon. Közben az oldalára borult zetort egyre jobban elnyelte a víz, már csak a hátsó nagy kerekének egy része látszott ki. Aztán eltűnt a vezetőfülke is. Bugyborékolt a víz, jött ki a levegő a vezetőfülkéből. — Emberek, mozduljanak már! Azok csak álltak ugyanolyan dermedten, mint én az előbb, nem tudták mihez kezdjenek. Ledobtam a vonórudat, amelyet még addig is a markomban szorítottam, s ugrottam a vízbe. Valóban úgy van, hogy ilyenkor az ember agyán egy szemvillanásnyi idő alatt átsuhan sok minden. Szinte magam előtt láttam, hogy ott benn a vezetőfülkében hogyan küszködik a beáramló vízzel Szitkó Józsi, a vontató vezetője. Dehogy éreztem én akkor, hogy hideg a víz! Nincsen nekem kérem víziszonyom, úszni is jól tudok, nemhiába élek a víznél, meg a vízen már 25 éve. Lebuktam egyszer, nem láttam semmit csak tapogattam. Itt kell lenni a kilincsnek valahol, futott át az agyamon, de nem sikerült megtalálnom. Jó mélyet szívtam a levegőből, de már elfogyott, annyit bab- rálgattam a gépen. Üjra felrúgtam magam a víz felszínére, mélyet szippantottam, aztán újra le. Vajon él-e még, vagy kiesett a másik ajtón és a vontató alá került? — futott át raji tam. Megtaláltam az ajtókilincset, felrántottam. A kormánykereket éreztem meg először. Bebújtam az ajtón, s aztán szerencsére, éppen a csuklóját fogtam meg Jóskának. Csak ki tudnám húzni — fohászkodtam magamban. Mozgott az újjá, van még élet benne. — villant fel a remény. A lábammal nekitámaszkodtam a Zetor oldalának, s húztam, húztam, de szinte örökkévalóságnak tűnt amíg újra szippanthattam a levegőből. Nem voltunk messze a parttól, az emberek is ott álltak már, nyújtották be a kezüket, amíg sikerült az egyiket elkapni. Aztán kimásztunk a partra. Időközben csődület támadt, a Emberéletről volt szó közelben levők is mind odaszaladtak. Amikor már biztonságos helyen voltunk, akkor ijedtem meg. Istenem, mi lett volna, ha a fuldokló engem is behúz a fülkébe. Vagy ha a hideg víz görcsbe rántotta volna az izmaimat. Nagyon melegem lett, pedig a hidegvizes ruhában, a metsző szélben nemigen lehet leizzadni. Gyorsan hoztak száraz ruhákat, autóba ültetek bennünket, s bevittek meleg helyre. — Nem gondolt a családjára? — Nem volt arra idő, hiszen emberéletről volt szó. — Kapott dicséretet a munkahelyén ? — Nem szólt nekem senki, csak Szitkó Jóska köszönte meg, vele találkoztam vagy három nappal később. — Komám, ha te nem vagy, én már a temetőben vagyok — szorította meg a kezemet. — Talán te nem így csináltál volna? — kérdeztem. 1978. december 23-án a megyei tanács elnöke Életmentő Emlékéremmel tüntette ki Vass János biharugrai lakost, a halgazdaság betanított dolgozóját. Béla Ottó Már az ősszel hírül adta tévé, rádió, újság, hogy a női egyenjogúság újabb csatát nyert: megkezdték a tanulást a jövendő budapesti buszvezetőnők. S decemberben debütálni fognak, azaz megjelennek a női nem törékeny, de elszánt képviselői a főváros utcáin rohanó be- hemót buszokon. Hódítás, győzelem, megint egy férfipálya adta meg magát. Az óévből ugyan kimaradtak, de a farsangból nem, mert január közepén valóban belépnek a pesti forgalomba, közölték minap újból a fent említett hírközlő szervek. A rövid rádióinterjúból az indulás előtti napon még az is kiderült — sűrűn elismételve a pár perc alatt —, hogy azért a nők ám mégis előnyt élveznek majd a férfiakkal szemben. Egyelőre nem kell éjszakai műszakban dolgozniuk és azonnal nem bent a város szívében, a közlekedés legnehezebb részén vezetnek — ami mégiscsak meggondolandó — hanem a külső kerületekben. Hát nem csodálatos? Lám, lám a férfiak... most már tudomásul vehetik, hogy nemcsak ők nézhetnek le a magas lóról, akarom mondani a vezetőülésről, az össze-vissza, tétován és meggondolatlanul kószáló gyalogosra. A mi képviselőink is ott büszkélkedhetnek a hatalmas csuklós buszok pilótáiként. S micsoda remek időzítés: a januári, síkosra fagyott úttesten igazán pompás lesz a most mutasd meg játékos vetélkedő — népies változatban ki a legény a gáton? — pár hónapos tanulás után. Komolyan mondom, az örömtől nevet az egyik szemem. De ahogy az lenni szokott, a másik meg sír. Mert gondoljuk csak meg, illik az, szabad mindjárt úgy kezdeni ezt az egészet, hogy azért nehogy elbízzuk magunkat? Rögvest azt dörzsölni a magukat tömegközlekedési hősöknek tekintő asszonyok és lányok orra alá, hogy ők mégiscsak védelemre szoruló csacska fehércselédek, akiket a gondos, előrelátó férfiak óvnak, becéznek. Vagyis megkülönböztető figyelemben részesítenek, méghozzá kihangsúlyozottan: hogy érezzék azok a nők: női voltuk miatt előnyt fognak élvezni. Mert ugye, nem a józan ész követeli meg azt az elemi, mindenkinek — férfinak is pont úgy — kijáró intézkedést, hogy míg nem szerez kellő gyakorlatot, addig óvatosabb és könnyebb körülmények közt végezhesse a munkát? S majd ha istenigazából belejött, akkor már nyugodtan megfelel bármelyik útvonalon. Nem, nem. Nem így van. Ez kizárólag a nőknek szóló kedvezmény. Megkülönböztetett. De másért is sír az a másik szemem. Vagy talán mind a kettő, csak a nagy ide-odanézésben nem veszem észre. Hol vannak a férfiak? Kutatom ezzel és amazzal is a közeit, s távolt, s közben egy sanzon dallama kísért. A háború után hallottuk sokat, s amelyben Marlene Dietrich felejthetetlen hangján így hangzott akkor még csak a kérdés: Hol vannak a katonák? O tehát még csak a férfiak egy részét kereste, ha elég népes csoportot is. De hol van már az az idő? Szerencsére elmúlt. De úgy látszik szerencsétlenségünkre a férfiakból mégis egyre kevesebb van. Pedig ennyire nem lesújtó a két nem statisztikai aránya, a körülbelül negyvenkilenc-ötven- egy. És mégis iparágak és pályák özöne nőiesedett el az utóbbi évtizedekben, lassan már akárhová néz az ember, csak nőket lát. De- hát hol vannak a férfiak, ha már a hiányuk miatt buszvezetésre is nőket alkalmaznak? Talán közel az idő, amikor az egyéb vezetés is elnőiesedik? Vass Márta N „A társadalmi-forradalmi változások kétségtelenül robbantották és fejtetőre állították a történelmi beidegződés * révén öröklődő reagá* lásmódokat... De a * struktúra szétrobbanása nem jelentette az ösz* szetevő elemek megsemmisülését. A gesztusokban megmaradnak, a * viszonyokban kifejeződnek, a társadalmi cse* lekvésben, a szimbóliák- ban továbbélnek; a hát * hajlásra görbül, a kéz kézcsókra emelkedik, a * habzsolás, a szerzés, az enyém, tied áttevődik a * lét új feltételrendszeré* re...” * (A Magyar Történelmi * Társulat szegedi vándor- gyűlésének előadásából) A tető Egyik községünk csendes utcájában ház épül. Kétszintes, négy-ötszobás, komfortos hajlék lesz. A tető meredeken kúszik az ég felé. Mesélik, hogy egy este a környék legügyesebb macskája is leesett róla. A szösz- mötölő öregembert megszólítom: — Készül a státuszszimbólum? Rámnéz, félreveti a fejét, mintha megsértettem volna. Végül kiböki: — Azért még ott nem tartunk. A kerítés helyét egyengetem 15 forintos órabérben. Tudja, nem ér rá a Józsi, a kisiparosok elfoglalt emberek. — Milyen lesz az a kerítés? — Cakkos. A kovácsoltvasat zöldre, pirosra, sárgára festjük. Akár a virágok. Én mondom magának, csodájára járnak majd a faluban. Pedig itt aztán vannak ám flancos kerítések. — És a tető, az tetszik magának? — A fene törődik vele, ha egy szép napon elviszi a szél. Valami alpesi tetőnek hívják. Csak tudnám, hogy mikor lesz itt akkora hó, mint az Alpokban ... A táska A lány festett szempilláján megcsillan a könny. Kis- ujjával finoman szétmázolja, és elbiggyeszti az ajkát: — Csak az bánt, hogy any- nyi ideig hülyének nézett. Azzal szédített, műszaki főiskolán tanul, egy év múlva üzemmérnök lesz. Diplomata- táskával járt. Tulajdonképpen a dumájáért kedveltem. Ha beszélt, törpének éreztem magam. Persze azon csodálkoztam, honnan van annyi pénze, de megnyugtatott, hogy örökölt a nagynéniétől. — Jó partit csinált... — Ne gúnyolódjon. Az anyakönyvvezetőnél derült ki, hogy a harmadik általánost sem fejezte be. Az utcán összevesztünk. A nagy civakodásban kinyílt a táska és kiszóródtak belőle a szerszámok... A ruha Monológ a buszon. Most mondd meg, hogy lehet így élni? Állandóan pénzzavarral küszködöm. Meguntam a nercbundámat, Pesten a szőrmeszalonban gyönyörű pézsmák vannak. Ne is idegesíts! Alig tudok kijönni abból a nyavalyás fizetésből. A férjem más beosztást kapott, alig jön össze havonta a 15 ezer. És ha megjön az új kocsi, mi lesz velünk? Az a pimasz lány is állandóan új ruhákban járna. Bújja a divatlapot, követelőzik. Dehát muszáj lépést tartani a korral. Ha belegondolok, nem is sok 800 forint egy ruháért. Mikor öltözzön, ha nem 16 éves korában?! Jaj, nagy izgalomban vagyok. Megjött a báli szezon. Már megvettem az anyagot, alig került 900 forintba. Négyszázért megvarrják és kész. Hogy képzeled? A tavalyit csak nem veszem fel! Színház? Kinek van arra ideje? Tényleg, te ismerős vagy a szövetkezetnél, szóljál, ha cuki áru jön a használt ruhák boltjába... Utóirat Komótosan leállítja a gépet, megtörli a kezét. — Mondja, komolyan az uborkafáról akar írni? Olyan nem is létezik. Sejtem mire gondol, a karrierizmusra, a kivagyiságra. Hozzám ugyan jöhet. Én háromezret, a feleségem kettőezer-kettőszázat keres. A három gyerek mellett nemigen lehet ugrálni. A csuda panaszkodik. Igaz, aligha csináltatok cipőt a Váci utcában, és a pipámba sem tömök holland dohányt. A kis összespórolt pénzünkből a nyáron megnézzük a Balatont. — Nem luxus ez? — Tudja, mi a luxus? Az, hogy itt csevegünk, még azt hiszik, hogy lógós vagyok. Fogadni mernék, ha ezek a történetek nyomtatásban megjelennek, mindenki azt mondja majd, hogy nem róla van szó. Írja a végére, amit egyes filmek vetítése előtt közölnek. Hogy is van? „A történet kitalált, ha valaki mégis magára ismer, az csupán a véletlen műve." (A szerző: SERES SÁNDOR) Új tv-adó Kabhegyen * Befejezéséhez közeledik a kabhegyi tv-állomás rekonstrukciója. A nagyszabású munkálatok még 1974-ben kezdődtek. Elsőként három darab tíz kilowattos URH-adóberendezést szereltek fel, így az egész Dunántúlon kifogástalanul vehető a Kossuth, a Petőfi rádió és a harmadik műsor adása. 'A rekonstrukció második szakaszában készült el az új, húsz kilowattos tv-adó, amely az első programot sugározza. Tavaly szeptemberben kezdték az új negyven kilowattos tv-adó szerelését, amely a második program műsorait sugározza. Az adóberendezést a japán NEC-cég szállította, míg az antennaszerkezet NSZK konstrukció. A műszaki átvételek folynak, a próbaadások a jövő év elején kezdődnek. Az új adó végleges üzembe helyezése idén márciusban várható, s ettől kezdve az egész Dunántúlon a 22-es csatornán vehető lesz a televízió másodig programja. A kabhegyi tv-állomás Befejezéséhez közeledik a második programot sugárzó negyven kilowattos, új adóberendezés szerelése (MTI-fotó — Vida András felvételei — KS) Együttműködési megállapodás Köröstarcsa fejlesztéséért Köröstarcsa város környéki község, tanácsának végrehajtó bizottsága és a Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet együttműködési megállapodást kötött, mely szerint a szerződő felék arra törekszenek, hogy a közösen kitűzött célokat együttesen valósítsák meg. A legfőbb cél, a község fejlesztése. Ennek érdekében közösen beszélik meg a fejlesztési terveket, s megvalósításukban kölcsönösen segítik egymást. Közösen támogatják az ifjúsági tömegszervezetet, együttműködnek az egészségügyi és szociálpolitikai feladatok megoldásában, egyeztetik a szociális, kulturális, valamint a gyermekintézmények napi nyitva tartását, együttműködnek a lakosság foglalkoztatásában és a munkaerő- helyzet kialakításában. Segítik a tanulóifjúság szünidei foglalkoztatását, a tanács segít abban, hogy a termelőszövetkezeti szakemberek részére a lakások építéséhez térítésmentesen telket biztosít. Az éves feladattervben szerepel a tsz-tagok gyermekeinek óvodai felvétele, annak szabályozása, a háztáji és kisegítő gazdaságok fejlesztésére együttesen történő intézkedés, a földutak karbantartása, s többek között az is, hogy a termelőszövetkezet milyen anyagi segítséget nyújt az óvodának, az úttörőcsapatnak, a művelődési háznak, a sportkörnek és az önkéntes tűzoltóegyesületnek. Uborkafa * *
