Békés Megyei Népújság, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
1979, január 7., vasárnap 4) SZÜLŐFÖLDÜNK Kilenc új város lérképrajzolás Kesergünk a gyors urbanizáció miatt és a falusi élet örömeit dicsérjük, mégis városban kívánunk lakni. Lehetőleg a belvárosok sűrűjében. Életünk természetes rendje, hogy az emberek igényt tartanak a kényelmesebb életmódra, kielégítő komfortra. A világszerte felgyorsult urbanizáció végeredményben az emberek javát szolgálja. A folyamat megállíthatatlan; értelmetlen lenne szembeszegülni vele. A magyar- országi fejlődésnek szintén jellegzetessége az urbanizáció. Erre utal például az infrastrukturális beruházások növekedése. Újsághírek számoltak be arról, hogy számos nagyközség kapta meg január 1-től a városi rangot: Barcs, Berettyóújfalu, Celdö- mölk, Érd, Fehérgyarmat, Körmend, Lenti, Paks és Vá- sárosnamény. A jogi elismerés természetesen egy folyamatot értékel, elismeri a megtett utat és a városi státus megnövekedett lehetőségei, kötelezettségei közepette a jövő feladataira serkent. Az új városokról sem képzelhető el, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által adományozott okirat birtokában holnap metropolissá válhatnak. Azért kell ezt hangsúlyozni, mert vannak még illúziókat kergetők, akik azt hiszik, hogy a jogi elismerés magában is valami olyan varázspálca, amely azonnal két kézzel hullajtja az urbanisztikai mannákat. Az ilyen elképzelésnek túlságosan szűk rádiusza van, alighanem csak a közigazgatási feladatikörre gondol. Pedig nem az az elsődleges, hanem az eleven városi test, amelyet így jellemez Erdei Ferenc: „... önmagában is, vidékével együtt is szervezeti és autonóm vezetésű társadalmi egységet alkot, s egyfelől nagyobb számú népességének a lakóhelye, másfelől vidékre kiható funkciók telephelye, s e szerepnek megfelelő technikai berendezéssel rendelkezik”. A város tehát nem egyszerűen emeletes vagy földszintes épületek tömege, hanem sajátos szervezeti keretek között élő társadalmi egység. Ilyenféleképpen az általános tennivalókat illetően nincs különbség az ó és az új város között: a tervszerű és arányos fejlesztés tervezése, szervezése a városszervezet funkcióinak, a város szerepkörének, vonzáskörzetére gyakorolt hatásainak, á társadalmi-gazdasági folyamatnak megfelelően. Ám az általános tennivalók egyszerű felsorolásánál is rá kell mutatni, hogy az említett szintű és jellegű feladatok megoldása feltétlenül megkívánja a fejlettség városi fokát. Ezt nem a jogállás, nem a jogi státus adja meg, az csupán nyugtázza, elismeri a fejlettség szintjét. A folyamat nem fordítható meg. Nem lehet városi rangot adni Olyan indokkal, hogy így könnyebben érhesse el egy település a városi szintet. Helységeink viszonyait áttekintve, a közeljövőben aligha fog gyorsan szaporodni a magyar városok száma. Nem azért, mert nincs az Ehlöki Tanácsnak kitöltetlen okirata. Az igazság hogy amit tegnap városinak gondoltunk, az ma legfeljebb nagyközségi szint lehet, és ami ma nagyközségi szint, ‘holnap talán csak társ- községi lesz. Az urbanizációs folyamat fokmérője a falvak infrastrukturális szintjének is, mint ahogy a fejlődés újabb igényeket támaszt a városokban. Ki mondhatja ma, hogy a vezetékes ivóvíz, a villanyvilágítás már várost jelent? Tegnap még sok városnak nevezett településünk volt víz, csatorna és villany nélkül. Városnak lenni tehát ma nagyobb rang és nagyobb színvonal, mint valaha is volt. Azt hiszem, ma térképeket nézni sokkal többet jelent, mint felfrissíteni a topográfiai ismereteket. A földrajzleckék megtaníthatnak az adatokra. Magyar- ország területe 93 030 négyzetkilométer. A legmélyebb pontja valahol Szeged mellett lapul 78 méterrel a ten- gerszint felett, a legmagasabb a Kékes csúcsán ágaskodik 1015 méterrel. Az éghajlatában három klímaterület, az óceáni, a kontinentális és a mediterrán érvényesül, földágya a geológiai ó- és középkorban keletkezett kemény kéregdarab, az úgynevezett Tiszai masszívum. Az országnak 3151 települése, városa és faluja van. Közöttük több olyan város, amelynek helyén nemrégen még csupán puszta föld, avagy néhány házacska volt; Dunaújváros, Komló, Kazincbarcika, Ajka, Várpalota, Leninváros. Már túl is lépünk azon, amit topográfiának, földrajznak nevezhetünk. Többször keserűen emlegetik, hogy sok mindent nálunk csináltak először, aztán mégis megrekedtünk. A mi fővárosunkban építették a kontinens első földalattiját, kezdeményezők voltunk az óvodai intézmény megteremtésében ... Majd e gyors jelentkezéseket nem követte expanzió, a felismerések kuriózumok maradtak, ahelyett, hogy az élet integráns részeivé váltak volna. Nemzeti átok? Aligha. Különben a régi térképek sajátosan csak magyar anomáliájának kellene azt is tartanunk, hogy korábban kevés igazi város körét mutathatták. Tény, hogy hazánk területén már az időszámításunk előtti első században húszezernél nagyobb lakosságszámú város létezett valahol a mai Tác község helyén. Gorsium névvel, de Magyarország története mégis inkább a városnélküliség históriája. A legtöbb magyar város még a középkorban született, sokkal kevesebb a barokk városfejlődés periódusában és a kapitalizmus idején csak egyetlen: Salgótarján. E fejlődési rendellenességnek semmi köze holmi misztikus magyaros lelki alkathoz és átokhoz, a térkép a korabeli általános osztályviszonyok, társadalmi állapotok ábrázolata. Az az igazság, hogy a konzerválódott korszerűtlenség miatt rekedtek ki nagy területek az urbanizálódásból, és azért maradt hézagos a magyar térkép, ment például a parasztság száz évvel a jobbágyfelszabadítás után sem illeszkedhetett be a polgári társadalomba. A nagy városok mellett parcellázott, alig közművesített kispolgári lakótelepek, barakkos munkásnegyedek ragadtak meg; a dűlőutak mentén tanyák kapaszkodtak, sokszor kőkorszaki kunyhókkal. A települési viszonyok a földesúri kastélyok és egykonyhás cselédházak ellenpólusaival általában a feudális falusias- ság szintjén maradtak, a városok is úgynevezett mezővárosok. A településhálózat fejlődését alapvetően az határozta meg, hogy a félgyarmati elnyomással párosult feudalizmust, késve váltotta a kapitalizmus. Nem a magyar térképen fejlődtek akkoron magyar lakosú városok: a század első tizennégy évében másfél millió ember vándorolt ki a. nyomorúság elől menekülve Amerikában Tettek városlakók. A ma térképét szorgalmas, áldozatos és tudatos munka rajzolja. Megtanultuk, hogy nincs veszedelmesebb az illúziónál. A szocialista építés térképrajzolóinak nem szabad sem légvárakat, sem mesetájakat álmodniuk. Tudatosan és reálisan kell a jövőre gondolni. Mégis jobban érezzük magunkat, mint valaha. Soltész István Nagytétény: Kastélymúzeum A nagytétényi kastély hazánk egyetlen barokk kastélymúzeuma. Szervezetileg az Iparművészeti Múzeumhoz tartozik, s állandó kiállításán valamint időszaki tárlatain az Iparművészeti Múzeum anyagát mutatja be. Az állandó kiállításon lak- berendezési tárgyakat, bútorokat láthatnak a látogatók, a kamarateremben pedig türkmén szőnyegeket, szőnyegtárgyakat. Az Iparművészeti Múzeum textilosztályának legnagyobb értékei közé tartozik a keleti szőnyegek gyűjteménye. Technikailag három jól megkülönböztethető szőnyegfajta ismeretes: a nemezszőnyeg, a szövött szőnyeg és a csomózott szőnyeg. Történeti sorrendben első a nemezsző- nyeg-készítés volt. A következőképpen csinálták: nádból gyékényt fontak, s erre rakták a gyapjút. Ezután le- öntötték forró vízzel, összegöngyölték a náddal együtt, kötéllel átkötötték, majd 6-8 órán át taposták. így a gyapjú a benne levő zsír segítségével összetapadt. A nomád népek jurtáiban (lakósátrá1- ban) nemez borította a sátor hideg földjét és a tetejét is. A szőnyegcsomózást megelőzte a szövöttszőnyeg-ké- szítés, amely sokkal egyszerűbb volt a csomózásnál. A türkmének szőnyegtárgyain, szőnyegein mindhárom technikát megtaláljuk. A szőnyegtárgy szó nem tévedés. Valóban szinte minden használati tárgyat (berendezési tárgyat): táskát, ajtófüggönyöket, pólyákat, ló- és tevetakarókat készítettek szőnyegből. A türkmén szőnyeg szorosan összefügg a nomád törzsek állandó vándorló életével: a birka-, kecske- és tevenyájak, a ménesek legeltetésével és a praktikus, könnyen szállítható és felállítható sátor (jurta) berendezésének többsége szövött vagy csomózott szőnyegtár- gyakból állt. A legszokatlanabb szőnyegformák az ajtódrapéria (kapunók), a jurtaajtó függönye (engszi) és a jurtát rögzítő és díszítő kötélsáv (jolami). A szőnyeg készítője egyáltalán nem tetszés szerint választotta ki a különböző mintákat, hanem a törzs ősi hagyományainak megfelelően. RÉGI TÜRKMÉN SZŐNYEGEK így egy-egy szőnyeg mintáit vizsgálva mindig pontosan meg lehet állapítani, hogy melyik törzs készítette. A legfontosabb minta a „göl”, a törzsi jel vagy jelkép. Minden türkmén törzsnek megvan a maga törzsi címere, a maga „göl”-je. A „göl” kiejtésben hasonlít a török „gül” szóhoz, amely rózsát jelölt. Ezért korábban úgy gondolták, hogy ezek a szimmetrikus, rejtélyes minták rózsát ábrázolnak. A szakirodalom még ma is beszél „szalori rózsáról”. Ez azonban félreértés volt: a „göl” nem rózsát, még csak nem is növényt ábrázol, hanem a legtöbbször valamilyen erős, harcias ragadozó madarat. Ez a ragadozó madár is — más totemállat volt — valamikor még jóval az iszlám hódítás előtt. A „göl” fontosságát mutatja, hogy ezt a mintát leggyakrabban ajtófüggönyökön látni, kisebb tárgyaltra, tarisznyákra sohasem alkalmazták. Amikor a keleti szőnyegek iránti fellendülő érdeklődés a türkmén szőnyegekre irányította a figyelmet, akkor ezeket meglehetősen pontatlanul „Bokhara” szőnyegeknek nevezték. Ez az elnevezés annyiban felelt meg a valóságnak, hogy Közép- ázsiában készültek — és Bokhara-' Közép-Ázsia egyik jelentős városa. Egyike volt azoknak a kereskedelmi központoknak, ahol a bársonyos, mélyvörös színekben pompázó türkmén szőnyegek gazdát cseréltek. A bokharai — és szamarkandi, taskenti, mervi — szőnyegbazárokból kerültek a szőnyegek Moszkvába, Szentpétervárra vagy Teheránba és onnan tovább az európai vásárlókhoz, gyűjtőkhöz. Ezekből válogatott Gombos Károly, a Kelet-ázsiai Múzeum igazgatója, a keleti szőnyegek avatott tudósa. A kiállítás 1979. április 22-ig tekinthető meg a nagytétényi Kastélymúzeumban, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között. A fővárosban tett látogatást értékes élménnyel gazdagítja a kiállítás megtekintése. Bánpataki Vilma fl puszta, télen „Mint befagyott tenger, olyan sík a határ, alant repül a nap, mint a fáradt madár..— Petőfi sorai a magyar puszta téli hangulatát idézik. A róna kihaltsá- gát, ahol „most uralkodnak a szelek, a viharok”. ” Százharminc éve íródott ez a szép költemény, mely hű képet fest az Alföld akkori világáról. Azóta sokat változott a tanyasi élet: a havas bugaci pusztán kinn járatják a racka juhokat, ott van a gulya „méla kolompjával”, s kinn telel a ménes is — ökrösfogat hordja a takarmányt. A tanya sem csendes, a gémeskút körül egy csapat baromfi kárál, vigyázza őket a jó öreg puli, fél szeme rajtuk. A Városföldi Állami Gazdaság szürke-magyar gulyája sza badban tölti a telet A kiskunfélegyházi Lenin Tsz bugaci ménese Bugaci tanya (MTI-fotó — Fehérváry Ferenc — KS) FŐBB KÖZIGAZGATÁSI-TERÜLETI VÁLTOZÁSOK 1979. január 1-től ' t RNA r ['cellWmölk^:. y-/ \ J m '-oW)í ; I ■ { niiuiliivione^v/ t ^ < niiuniiviDnc---------Megyehatár O Varos Varoskornyék .......... Varoskomyekek egymás közti hatara- Járáshatár Megyehatár-változás Járáshatár-változás * Új város Új városkörnyék Város, melynek területe hozzácsatolással változott új járásszékhely 1 Pécsi 2 Makói 3 Derecskéi 4 Szecsenyi 5 Barcsi 0 Nagykalloi 7 Bonyhádi 8 Celidomolki 9 Zalaszentgrot: Járások, melyek határa megváltozik: 1 Szigetvári 2 Siklósi 3 Mohácsi 4 Komlói (volt sásdi) 5 Dunaújvárosi • Berettyóújfalui 7 Debreceni 8 Balassagyarmati • Salgótarjáni 10 Nyíregyházi 11 Nyírbátori 12 Mátészalkai 13 Vásárosnaményi 14 Tamási 18 Szekszárdi 16 Sárvári 17 Pápai 18 Veszprémi 19 Zalaegerszegi 20 Keszthelyi
