Békés Megyei Népújság, 1978. december (33. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-17 / 297. szám
1978. december 17., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kicsi-e vagy nagy a Viharsarok? Rövidesen eljut az érdeklődőkhöz a Békés megyei Tanács V. B. művelődés- ügyi osztálya gondozásában megjelenő könyv a század- fordulón Békés megyében kezdődött, majd kiszélesedett demokratikus és szocialista agrármozgalmakról. Ezzel ismét ráirányul a figyelem a témára, amely kimeríthetetlen és méltán adott hírt, nevet a tájnak. A rá emlékezést nemcsak az az aktualitás élteti, hogy a most záruló évben 70. évfordulója volt a Magyar- országi Parasztpárt békéscsabai nagy kongresszusának, az eseménynek, amely Achim Liker András politikai pályafutásának csúcspontja, s egyben a század eleji Magyarország egyik kiemelkedő alkalma, hanem időszerű mindig is, különösen, ha a régi események ma is összekötnek, a szomszédság-közösség jó hátterét adják. Egy évvel ezelőtt olvastuk a hírt a Békés megyei Népújságban (1977. december 25-i szám „Kulturális szerződés Zrenjaninnal és Araddal), hogy dr. Csende Béla osztályvezető-helyettes és Jurka László színház- igazgató tárgyaltak odaát a két állam fejlődő kulturális kapcsolatainak Békés megyei vonatkozásairól. S ezzel csak egy eseményt ragadunk ki a mai egymást keresés sorozatából. Utalhatunk az 1976 máricusá- ban, Szegeden lezajlott magyar—jugoszláv helyismereti tanácskozásra. De ennél többről is beszélhetünk a látványt nélkülöző tények világából. Elevenen él a tudatban, hogy egy táj népe az 1918 előtti monarchiabeli Magyarországon közös sorsban osztozott. (A szerb proletároknak a szerb birtokosokkal — a gr. Cseko- nicsokkal, a Dundjersfci családdal szemben is küzdelmet kellett folytatniuk!) A dél-magyarországi megyék népeinek közös történeti múltja a tudatban hagyo- mányozódik és munkál. Elsősorban a munkásmozgalmi (beleértve az agrárszegénység mozgalmát) hagyomány emléke él, ez ez ösz- szekötő kapocs. Jugoszláviában Urbán János tollából megjelent — a Zenta, Ada és Mohol helységek múlt századi munkásmozgalmáról szóló könyv hívja a kutatást, hogy végre fogalmazza egybe Arad, Bács- Bodrog, Csanád, Csongrád, Ternes és Torontál megyékben a századfordulón végbement szegényparaszti küzdelmeket. Amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem megbízásából a karlócai vajdasági levéltárban (Ar- hiv Vojvodine, Sremski Karlovci) kutattam, lép- ten-nyomon előtűnt az öröklött tudat, amelynek központjában a dél-magyarországi agrárküzdelmek állnak. Az egyik jugoszláv levéltárosnő a Békés megyei Szentetornyáról a múlt században a Torontál megyei Ittebére települt agrárproletár dédunokája, s a család, a rokonság őrzi a származás emlékét. Az újvidéki Magyar Szó újságírója a levéltárban kutatva megszólított és ajánlotta, Tiogy a fehértemplomi (Béla Crkva-i) levéltár anyagát ne hagyjam ki a látómezőből, mert ott bőséges anyag található a városi „köpködő”-k (a volt munkaerőpiac) történetéhez; ők gyakorta írnak a témáról, s innen merítenek. Az újvidéki egyetem tanárai, dr. Mészáros Sándor, dr. Lobi Árpád (Lőrinc Péter) kutatják és igényesen publikálják az 1918 előtti dél-magyarországi mozgalmak történetét. Legutóbb nálunk az Akadémiai Kiadónál jelent meg Lőrinc Péter „Harcban a földért” c. könyvében erről fejezet. A topolyai (Backa Topola) Brindza Károly két vaskos kötetnyi dokumentumot gyűjtött össze, s a tartományi tanács ezt magyar és szerb nyelven megjelentette. E forrásanyagot gondosan tanulmányozva mérhető igazán a Békés megyében 1891-ben beállt társadalmi robbanás hullámverése. Ilyen módon ítélhetjük meg biztosában az orosházi és a békéscsabai események rangját. A jugoszláviai kutatók hangsúlyozzák az 1919 előtti mozgalom egységét. Ez a felfogás érvényesült a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent „Magyarország története 1890—1918” című kötetekben is, noha a téma megírása ebbe nem férhetett bele. Ritka, de nem példátlan eseménye a történelemnek, hogy helyek és tájak találó jelzőkkel rangosodnak, hogy kimondásukkor beszédesebbé váljanak, kilépjenek a mozdulatlan többiek sorából. Így vagyunk a XI. századtól híressé vált „Napfeljötte”, Levanta (az észak-itáliai kereskedő város-nagyhatalmaknak a Földközi-tenger keleti partvidéki kereskedelmi övezetét megjelölő) nevével, így „India Kapujá”-val (a Nílus deltája), „Mária Terézia Gibraltárjáéval (az újvidéki Duna-szakaszt egykor a törökkel szemben vigyázó katonai erőd: Pétrevárad), s hogy ne folytassuk az analógiakeresést, a „Viharsa- rok”-kal. Névadója Féja Géza — ha nem talált is mindenben ennyire telibe — élete egyik legszívesebben vállalt tettének nevezte a 30-as években született könyvét a világtól szépen elköszönő — a tv-ben halála után, 1978. szeptember 8-án sugárzott — visszaemlékezésében. A Viharsarok táj is és politikai töltésű emberi magatartás is; a kettő együtt, egymással oksági összefüggésben. Ebben a jelentésben fogalmaz Vadász Ferenc is a Népszabadság 1978. november 16-i számában megjelent „A Viharsarok küldötte — emlékezés Birkás Imrére, születésének 70. évfordulóján” című írásában. A Viharsarok-fogalom több annál, mint amennyit a mai beidegződés szerint jelent. Maga Féja Géza mondta el az imént említett posztumusz üzenetében, hogy a Viharsarok című szociográfiájában leírt társadalmi képlet megalkotásához alapélményeit Temesvár vidékén szerezte. Aki csak egyszer átutazik is az 1918 előtti Arad, Bács-Bod- rog, Békés, Csanád, Csongrád, Ternes és Torontál megyék területén — mert az alapvető felszíni viszonyok ma is ugyanazok —, látja a természeti adottságok hasonlóságát (Arad megye keleti övezetétől eltérően). Azonos természeti adottságokkal bíró tájegységről van szó. A fő vízgyűjtő, a Duna — amely a tájegységet nyugaton és délen határolja — itt már Al-Duna, lassú folyam. E tájegységen fogadja magába a Körösök, a Maros és a Bega vizét hozó Tiszát. Tipikus mélyföld e táj, túlnyomó része azonos talajszerkezettel, a monarchiabeli Magyarország legjobb búza és kukoricatermő része. Az élet eleme elsősorban a mezőgazdaság, s a föld — bár 1848- ban polgári tulajdonná vált — többségében nagybirtokos kezében áll, ezért mindenütt nagy számú földnélküli, vagy kevés földet bíró kisember él kiszolgáltatottságban, a feudális maradványok közepette, miszerint teljesen azonos a szociális körülmény a hét megyében. Következésképpen az agrárszegények társadalmi küzdelme is teljesen hasonló, csak fáziseltolódással : Orosházán és Békéscsabán kezdődik, aztán terjed át a Csanád megyei Battonyá- ra, évek múlva a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyre, s ismét évek múlva átcsap a láng Bács-Bodrog, Torontál, Ternes és Arad megyékbe. A XX. század elején a mozgalom intenzitása jóval mgehaladja a kiinduló állomásét, Békését, Csanádét és Csongrádét. Mindezek mellett történe- tietlen a földrajzi Viharsarkon az utóbbi három megyét érteni, nagyobb táj az a tudatba bevittnél: Arad, Bács-Bodrog, Békés, Csanád, Csongrád, Torontál és Ternes. A monarchiabeli magyar állam területének 15,14 százaléka e terület, s a sok nemzetiségű vegyes lakosság az 1978. évi nép- számlálást alapul véve az összlakosság 17,4 százaléka él a dél-magyarországi hét megyében. A történetkutatás még adós a mélyfúrással, hogy megmutassa a nagy viharsarki gazdaság, társadalom és munkásmozgalom egységét, érzékeltesse a délebbi megyék főispánjainak és alispánjainak kiáltását, amikor 1897-től fokozatosan kibuggyan a népharag a Maros vonalától délre is. Csak egyetlen ténnyel illusztráljuk a nép nagytáji együttműködését a társadalmi változást célzó küzdelmében; a Várkonyi Istvántól alapított és a nevével mindig egybekötődő Magyarországi Független Szocialista Párt lapja, a „Föld- mívelő” igen népszerű az egész Nagy-Viharsarokban, éppen ez a táj a független szocialista párt igazi otthona. Amikor a párt hatására Szabolcs megyében és a zempléni Bodrogközben földfoglaló mozgalom bontakozik ki, országos hajsza kezdődik a párt, elsősorban lapja ellen. 1902-ben semmi pénzalapja nincs a lap kinyomtatására. A szerkesztőség Gyomán működik. Ebben a helyzetben a bács- szenttamási szerb szocialista nyomdászok lépnek közbe, akik ingyen kiszedik és előállítják a Földmívelőt. Méltatlan tehát a ügyhöz a beszűkült tudat, a lokális szemlélet, amikor a viharsarki mozgalomról esik szó, s különösképpen az elméleti következetlenség kutatás esetén. A Viharsarok nem a táj elsődlegesen, hanem egy olyan tájegység, amelyen a XIX. század végén és a XX. század elején a mozgalom felfokozódott. Ez a mozgalom pedig belső logikában egységes, darabokra szabdalva nem is fogható fel. E mozgalom részeseinek mai utódai internacionalista egymást keresésük közben akkor érhetnek el nagyob sikert, ha a múltat jobban ismerik és értik. A mai adottságaink közepette Békéscsabára pedig az a megtisztelő szerep vár, hogy a viharsarki hagyományok őrzője legyen, TÉKA Irányi István: A költő öccsénak pályafutása és alakja az irodalmi források és a szájhagyomány megvilágításában. Ezt az alcímet adta a szerző jegyzetekkel bőven ellátott életrajzi művénék, amelynek kiadója a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztálya. Irányi jó ismerője a Petőfi családnak, a költő egyetlen gyermekének, Zoltánnak az életével már előzőleg foglalkozott. István sorsának kutatását, az adatok egységes művé olvasztását, s a megyei kiadást különösen indokolja az a huszonkét esztendő, amelyet a rövid ötvennégyből ezen a tájon töltött a Geist család szolgálatában a csákói határban. Itt halt meg 1880 tavaszán, a pusztán temették el, azonban 1908-ban a budapesti Kerepesi temetőbe vitték földi maradványait a Petőfi sírboltba. Fehér márvány sírköve még ma is megvan a Kondorosi Általános iskola udvarán. Valóban, ki és mi volt, s milyen életpályát futott be az a testvér, akihez Pestről 1844-ben így kezdi versét a halhatatlan költő: „Hát hogymint vagyok otthon Pistikém?” A híres levélből — István öcsémhez — a család tragédiáját az is megtudja, aki nem ismeri alaposabban a körülményeket, melyek Petőfi István életét teljesen más irányba fordították, mint ahogy az elindult. Azért talpig becsületes ember lett, jó képességei, intelligenciája — bármerre sodorta a sors — átsegítette a nehéz helyzeteken. Élete különben olyan, mint egy romantikus regény. 1825. augusztus 18-án Szabadszálláson születik — vendégségben. A szülők épp ott voltak rokonlátogatáson. TanulmáPetőfi István nyait ő is úgy kezdi, mint bátyja, kiváló és szorgalmas diák — pedig a Galga partján ő is szerelemre gyullad —, önállóan, könyvtárt használva készül, és eminens az aszódi gimnáziumban. De a szép életnek hamar vége szakad, mert apja tönkremegy. Mai fogalmak szerbit még gyerek, amikor „az 1838-as évek után közelebbről osztozott a család sorsával”. Romantikus alak maga az öreg Petrovics is, akit a lelkiismeretlen rokonok visznek anyagi csődbe. A tizenhárom éves fiú szülei támasza lesz, tizenhét éves korától meg önálló mészáros. Ott van a szabadságharcban ő is: Kossuth honvédje. Jó bajtárs, jó parancsnok, ugyanis előbb főhadnagy, majd kapitány. Világos után közkatonának sorozzák be a császári hadseregbe, járja a világot, s altiszti rangot szerez. Szabadsága alatt összeesküvés vádjával háromévi börtönre ítélik. Németül már jól tudott, s a rabságban megtanult franciául. Szabadulása után újból katonának viszik, s végleg csak 1857- ben tér haza. Még ez év őszén Gaylhoffer János két fiának a nevelését kezdi meg a dánosi birtokon, ahol a földbirtokos Antónia nevű leányával megszeretik egymást, de a házassággal még sokáig kellett várni, s akkor is szerencsétlen lett, két hónapig sem tartott. Petőfi István 1858 szeptemberében foglalja el az ispáni állást a Geist család csákói birtokán. Később tiszttartó, majd alig hatévi szolgálat után az egész birtok jószágigazgatója. Messzi környéken megbecsült ember, mindenütt ismerik, szeretik, társaságba jár. Kiváló gazdász és jó üzletember, maga is szépen gyarapszik. Sikertelen házasságába beletörődött, s még inkább a munkában éli ki magát. Rövid betegség — állítólag szívbaja volt — végez vele. Jó fiú, testvér, barát és rokon volt. Bár maga is ver- selgetett, soha nem számított irodalmi babérokra, bátyja sikerét nem irigyelte. Szend- rey Júliával állandó a kapcsolata, ő Zoltán gyámja, s amit tud megtesz érte. Irányi az életrajzhoz az irodalomban fellelhető adatokon kívül emlékezetben megőrzött történetekre épít, amelyek részben kiegészítik vagy megerősítik a történelmi tényeket, részben új ismereteket nyújtanak Petőfi István életéhez. Dr. Virágh Ferenc Koczka Pál Távlat nem viselsz többé koronás jármot a tekintetek lelkek bebetonozva az időt úgy szövik tovább mintha egy kompjuter kenderszálat sodorna egy kihalt rokka-faj tépné a fonalat akadozva minden új itt még minden úgy ragyog látásod vakság lerakja a hóra petéit homlokodra a bizonytalanság Vass Márta
