Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-24 / 277. szám
O lfi*S. november 24., péntek Budapesti vendégszereplésre készül színházunk December 1. és 15. között rendezik Budapesten a lengyel színházi és zenei napok eseménysorozatát. A lengyel dráma jegyében zajló színházi évad során igen sok vidéki és budapesti színház műsortervében szerepel lengyel írók színműve. A Békés megyei Jókai Színház az első a színházak között, amely már bemutatott lengyel drámát. Ezért a Kulturális Minisztérium budapesti vendégjátékra hívta meg színházunkat. December 4-én, hétfőn este 7 órakor a Bartók Gyermekszínházban Kruczkowsky: A szabadság első napja című színművét mutatják be a Jókai Színház művészei. Szűcs András, Ferencz Éva, Mezei Annamária, Lengyel István neve csupán néhány a főbb szereplők közül, akik Nagy András László rendezésében elevenítik meg a drámát. A másik lengyel író, Olb- romsky: Nők című színművét ugyancsak december 4- én, 22 órai kezdettel játssza Szentirmay Éva Jászai-díjas- és Bajka Bea, színházunk művészei. A Jurka László rendezte előadást a volt Tháli Színházban, a Paulay Ede utcában látják a nézők. Békéscsabai bábosok Salgótarjánban November 24. és 26. között Salgótarjánban tölti a hét végét a békéscsabai ifjúsági és úttörőház „Tücsök” bábszakköre. Itt rendezik meg az országos animációs film- és bábszemlét, amelyen megyénket a „Tücsök” fiataljai képviselik. Az országos szemle célja, hogy megismerjék a két rokon művészeti ág ifjú képviselői egymás munkáját, s ez az ismerkedés felhasznál- lató lesz későbbi munkájukban is. A békéscsabai báb- együttes a „Süni Sámu kalandjai” című műsorral lép fel, amely a hazai gyermekközönség körében már nemegyszer nagy sikert aratott. Utaznak a szolgáltató dolgozói A Békés megyei Szolgáltató és Termelőszövetkezet dolgozói és hozzátartozóik kirándulásra készülnék a hét végén. Szombaton 83-an, hétfőn pedig 46-an utaznak Romániába egynapos túrára. Ott-tartózkodásuk ideje alatt megkoszorúzzák az aradi 1848-as emlékművet, majd megnézik a kultúrpalotát. Ezután tovább folytatják útjukat Temesvárra, ahonnan a nevezetességek megtekintése után előreláthatóan a késő esti órákban indulnak haza. Napközivezető pedagógusok továbbképzése Békéscsabán A Megyei Művelődési Központ szakképzést szervezett napközit vezető pedagógusok részére, hogy a gyerekek szabad idejét színesítő új ismereteket sajátítsanak el. Negyvennyolcán jelentkeztek a november 28-án kezdődő tanfolyamra, amely havonta egy alkalommal kerül megrendezésre. A programban szabadtéri és tantermi népi játékok tanulása, díszítőművészeti, bábjátszási alapismeretek szerepelnek. Kézműves műhelyben ismerkednek a résztvevők a makraméval, a gyöngyfűzései és a formázással. A történelmi, iskolai évfordulókhoz, a mese- és irodalmi délutánokhoz, ünnepségekhez irodalmi, módszertani segítséget is kapnak itt a pedagógusok. A napközivezetőképzés május közepén fejeződik majd be. Szergej Szártakov és Garai Gábor nyilatkozata a magyar—szovjet irodalmi vegyes bizottság ülésszakáról Elutazott hazánkból a Szergej „Szártakov, a Szovjetunió írószövetségének titkára vezette delegáció, amely a magyar—szovjet irodalmi vegyes bizottság X. ülésszakán vett részt. Az elutazás előtt Szergej Szártakov és Garai Gábor, a Magyar írók Szövetségének főtitkára nyilatkozatot adott Kárpáti Miklósnak, az MTI munkatársának: — A szocialista országok közül először a magyar és a Szovjet írószövetség, vezetői kezdeményezték vegyes bizottság létrehozását, így alakulhatott meg .e munkacsoport tíz évvel ezelőtt. Munkánk kezdetén nem is sejtettük, milyen szerteágazó, tartalmas, őszinte barátságra épülő kapcsolatok alakulnak ki íróink, kiadói szakembereink, műfordítóink, szerzői és jogvédői munkatársaink között a két ország irodalmának kölcsönös népszerűsítése, megismertetése érdekében. A vegyes bizottsági ülésszak alkalmából számomra felejthetetlen eszmecserére került sor Mesterházi Lajossal, irodalmainkról, személyes alkotói módszereinkről. Nemcsak négyszemközti párbeszédünkből, hanem a vegyes bizottság ülésszakán elhangzottakból te kiderült, egyetértünk abban, hogy a ma írója nem zárkózhat el a társadalomtól, nem élhet külön világban. Az író csak akkor teljesítheti magasztos hivatását, ha kora társadalmának, népének feleletre váró kérdései foglalkoztatják. Minden egyes vegyes bizottsági ülésszak valami újat is tartogat a résztvevők számára. Mostani ülésünkön megállapodtunk, hogy az együttműködés további fejlesztése érdekében megrendezzük az irodalomkritikusok kerekasztal-beszélgetését, s folytatjuk a két ország írói közötti személyes találkozók sorát. Garai Gábor hangsúlyozta: — Külön öröm számunkra, hogy megbeszélésünkre a Tolsztoj születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségünkkel együtt került sor. A vegyes bizottsági ülésen történetében a mostani volt a legeredményesebb. Rend- j kívül nagyra értékelem, hogy I amikor a magyar irodalom I kiadásaival kapcsolatos terveikről számolták be szovjet I vendégeink, szinte ugyan- I azokat a szerzőket, műveket I emlegették, akiket és ame- I lyeket mi is javasoltunk. I Kiemelkedő, izgalmas művek, az utóbbi esztendők leg- I kiválóbb alkotásai jutnák I majd el a szovjet színházi I közönséghez a jövőre másod- I szór megrendezendő magyar j dráma fesztiválján is. Ama- i gyár irodalom sikerét jelzi az te, hogy az eredetileg 15 kötetre tervezett Magyar Iro- I dalom Könyvtára sorozat I már 20 kötetre bővült a Szovjetunióban. A vegyes bizottsági ülésék megállapodtunk abban is, hogy jövőre megrendezzük a ) magyar és a szolét irodalmi folyóiratok szerkesztőinek, munkatársainak eszmecseréjét a Móricz-jubileum jegyében, s kicseréljük véleményünket a realizmus, a népiség időszerű kérdéseiről. Jóleső érzéssel hallottunk azokról az előkészületekről, könyvek, tanulmányok, irodalmi ülések, rendezvények soráról, amelyekkel a Szovjetunióban készülnék megemlékezni a klasszikus magyar íróról születésének 100. évfordulóján. Ideiglenes tantervű űj matematikát tanulnak a köröstar- csai ötödikes kisdiákok. Képünkön Osváth Ferencné tanárnő tanítványai a színes rudak segítségével logikai feladványokat oldanak meg Fotó: Gál Edit Négy megyehatáron át... Három autóbusznyi asszony kelt útnak a minap, hogy a népművészettel és néhány népművésszel közelebbi barátságot kössenek. Hatvanötén érkeztek az indulás reggelén Békéscsabára a megye minden részéből. Mindnyájan a művelődési központ díszítőművészeti alapképzésének hallgatói. Békéstől Gyomáig meg-megállt az öreg Ikarus és két kisebb mikrobusz társa. Itt is, ott is akadtak felszállók, akik a nagy felfedező útra vállalkoztak. Mezőtúron Csibi Ferenc fazekasmester házát kerestük. „Hogyne ismernénk” — mondták a járókelők —, „de a házát bizony nem tudjuk merre van”. A túriak azonban segíteni akartak! Munkaruhás férfi karikázott az úton, s amikor utunk célját tőle tudakoltuk, azonnal megállt és mosolyogva intett. — Tessék csak engem követni, odavezetem a társaságot! Azzal buzgón pedá- lozva megindult előttünk. Fura látvány lehettünk, amint a nagy testű autóbusz lomhán követte hátra-hátra kandikáló alkalmi idegenvezetőnket. Egy-kettőre megérkeztünk, s igencsak meghökkent a Csibi család, mikor az asszonytömeget megérkezni látta! Tudták, hogy jövünk, de csak most értették meg, hogy nem könnyű feladat az, amire vállalkoztak. Feri bácsi a csoport felét a ház hátsó traktusához invitálta, a műhelybe. A meny- nyezet gerendáin száradó korsók sokasága, korongoló- asztal, lágy agyag a sarokban, sárral cifrázott gyúródeszka, és számtalan ismeretlen rendeltetésű szerszám társaságában. — Amire kitanulja az ember a fazekasmesterséget, elszáll az ereje — magyaráz a mester. Közben boszorkányos ügyességű mozdulatokkal leszel egy darab agyagot, s az elektromos meghajtású korongolóasztalon táncba kezd az anyag. Szoros csoportban egymás válla fölött, karja alatt lessük a csodálatos átváltozást. A bumfordi csomóból karcsú kancsó egyenesedik fel, a mester egyetlen érintésével csőrös kiöntőben végződik, majd apró hajlításokkal alakul a fogó helye is. — A korsó fogóját, csak akkor szabad a testre illeszteni, amikor már az agyag megszikkadt, különben fabatkát sem ér a fáradtság! — mutatja Csibi mester. — A nevem után biztosan úgy ítélték, hogy virgonc fiatal legény lehetek, de ebből csak az eleje igaz. Mert úgy mondják, vidám vagyok és éles nyelvű, ha másokat (főként a fiatalokat) kell bírálnom, pedig én csak a fazekasmesterség becsületét védem. Azt szeretném, ha a kezdők is magukévá tennék a szakma minden csínját-bínját, de nemcsak úgy nagyjából. Híresek voltak már a múlt század elején a túri fazekasok! Nem volt olyan ház, ahol a gazdaasszony ne fogott volna kézbe túri korsót. No, de ha kíváncsiak a „Korsós céh” történetére, jöjjenek, elkísérem magukat a túri fazekastörténeti múzeumba. Korsó a múltból A régi zsinagóga átalakított épületénél nehéz elképzelni a múlt emlékeinek im- pozánsabb lakát. A belépőt egy 1846-ból ránk maradt népi vers részlete fogadja. A címe: „Mi légyen a házasság”, s így szól a második versszaka : „Pemet, piszkafa, orsó, Szénvonó, túri korsó Soha nincsen elég, Törik, pusztul mindég, A gazdát így fogyasztja Az asszony gondolatja.” Csibi Ferenc ugyan elfeledte már a 60. születésnapját is, de kitartó lendülettel válaszol a kérdéseinkre, meséli a céh történetét, felhívja a figyelmünket a múzeum legszebb darabjaira. Füstös edényt látunk, amit juhganéval égettek, hogy szép kékes-fekete legyen, majd a mázasok jönnek sorra, a díszítések, virágozások cifra sorával. A színezés alapja a „dudi” (világossárga), ebben hajlik a rozmaring sötét vonallal határolt vörös, zöld, vagy fehér virága. Komaszilke, bütykös, butella és kulacs, vizeskorsó, kanta, névtelen és neves mesterek munkája. Badár Balázs híres túri fazekasmestert még Móricz Zsigmond is meglátogatta és kétszer írt róla. Kalauzunk így enged utunkra búcsúzóul: — Fontos, hogy megismerjék a mezőtúri cserép ősét. Azoknak a keze munkáját, akik legfeljebb egy-két osztályt végeztek csak el, de a mai művészek is tőlük tanulnak. Én sem tudnám ezt a fazekasszakmát, ha mindig csak azt mutogatnám, amit én csinálok. Aztán jöjjenek el máskor is hozzánk, másokkal együtt, akiket érdekel a cserép ! A hímzés megszállottái Én még ilyen megszállottakat nem láttam, mint ezek a megyénkbeli hímzőasszonyok ! Akárhová mentünk, bármit néztünk, rögtön papír és toll került a kezükbe, ha egy szép eredeti népi mintát láttak. Így volt Jászberényben is, a Jászsági Múzeumban. Tisztességgel végignéztük a Jászság régi lakóinak életét bemutató kiállítást, Lehel kürtjét, de akkor pezsdült fel igazán az érdeklődés, mikor a múzeum munkatársa, Bató Edit Csete Balázs szűcsmester hímzéseit, s a régi subákat mutatta. A szombat délután bánata, s öröme Túrán várta az érkezőket. A szomszédos község, Boldog tovább élő gazdag mintakincsének őrzőjét, újraalkotóját, Zsiga Ilon nénit eltemették az ősszel. Lánya, Terka a méltó örököse, a hagyomány folytatója. Ilon néni fadarabokból faragott nyomómintát, ezzel a szerszámmal drukkolta a hímezni való vásznat a környék népének. Kis őszirózsa, nagy őszirózsa, folyórózsa az ingvállakon, régi ruhákon, amit elénk teregetnek. A legtöbbön, a legszebb helyi jellegzetesség; fehérre fehérrel hímeztek az asszonyok. Miközben áhitatos morajjal lessük az újabb és újabb ruhaneműket, Terka enyvet, festéket olvaszt, készül a drukkoláshoz. Amikor hozzákezd, nem lehet már bírni a hallgatósággal, nyoma sincs a csendnek, rendnek. Mindenki- drukkolt mintát akar hazavinni, vagy legalább csak tapintani szeretnék a nagykendőt, a szoknyaaljat, a hímzett térítőt. Nehezen kászálódik a gyöngyösi úticélhoz a társaság. Végre nekivágunk a holnapi napnak. Van, aki azonnal végignyúlik a szállodai ágyon, van, aki tűt, fonalat szed elő, s a friss mintára friss erővel hímez. Palócminták a ballagótarisznyán Vasárnap az Erzsébetek napja van. Köszöntgetik is egymást szorgalmasan a szobatársak, a kétnapos buszszomszédok. Korán indulunk Egerbe, hajt az idő, nem aludni jöttünk több száz kilométert! Bús, esős hideggel, morcos télelővel fogad az egri vár, a székesegyház, s a megyei művelődési központ. A közművelődés házában kedves vendéglátók kárpótolják a vacogókat. A Hazafias Népfront városi bizottságának asszonyai frissen sült pogácsával, megváltó fekete kávéval, üdítő kólával élesztik bennünk a lelket. Gyors receptkérés, szakácstanácsadás, s máris egy okos, és élvezhető előadásra figyelünk. Löffer Erzsébet néprajzos beszél a palóchímzésekről, Eiben Imréné népi iparművész pedig gyakorlati tanácsokkal szolgál az elmélet mellé. Mellettem már megint mintát körmöl egy asszony. A lánya osztályának ballagótarisznyát kell terveznie. Csak hallgatom, de nem értem az előadás nyelvét, amely csak előttem titok: „recski vagdalásos technika, subrikálás, kalodaminta.” A körülöttem ülők arcán a megértés elégedettsége. A szebbnél szebb ruhadarabokat viszont már együtt tudjuk csodálni. Ezek a mi asz- szonyaink is képesek lennének hasonlót készíteni. Mi hát az alkotás, ha nem ez?! A délutáni órák már Mezőkövesd és hazafelé közelítenek. A Matyó Múzeumban nézelődünk, olvasunk, vásárolunk. Hazagondolnak az anyukák egy-egy játékkal, népi formájú hímzéssel, tányérral, kell az otthoniaknak az ajándék. Lakóhelyén, Mezőkövesden szobrot állítottak Kis- jankó Bori hímzőasszonynak, a házát is tisztán, gon- dozottán őrzi a kegyelet, a művészet tisztelete. Nádfe- deles, földbe lapuló, zseb- kendőnyi ablakos házikó ez a kétszáz éves otthon. A lakóját civilizációs áldás, az áram csapta agyon. Eső után a virágjait rendezgette a kertben Bori néni, és vizes kézzel nyúlt a zárlatos villanyhoz. Az utánozhatatlan érzékű, jó ízlésű parasztasz- szony száz rózsamintát rajzolt egy lapra, s ezt hagyta az utókorra, a „népre”. Késő este érkezik az asz- szonynépség Békéscsabára. Sokakat közülünk hazavihet már a lába, de még többen folytatják az útjukat busz- szal és vonattal. Éjjel lesz, mire párnára tehetik a fejüket, de a fáradtságot ezúttal senki nem sajnálja... Bede Zsóka Az egri városháza előtt mesél a múltról a tapasztalatcsere vezetője, Pál Miklósné
