Békés Megyei Népújság, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-12 / 267. szám
1978. november 12-, vasárnap o SZÜLŐFÖLDÜNK Kastély Úbudán A hangulatos Fő tér a régi Óbudát idézi Az óbudai Zichy-kastély változatos múltra tekint vissza. Falán márványtábla : műemlék, épült a XVIII. században. Udvarán állt egykor a Zichy-kastély. Az építtető, Zichy Miklós terveit alapjában meghatározta, a cél: a kastély kulturális központ legyen. Zenebarátokat, zenészeket gyűjtött maga köré és műkedvelő előadásokat is rendezett, mivel az épületben valahol — ma már meghatározhatatlan helyen — színpad is volt. Játszottak zenedarabokat is, amelyeket Zichy Miklós udvari zenészei adtak elő. A Zichy-kastély évekig raktár volt. Az egykori álom az elmúlt években azonban megvalósult: az épület valóban a kultúra hajlékává vált. A III. kerületi tanács felismerte a műemlék épület értékét, s a kastély adta lehetőségeket. Két év szorgalmas munkájával 1977. januárjában adták át az egykori rajzok és tervek felhasználásával újjávarázsolt épületet. A Zichy-kastély ma a III. kerületi tanács Frankel Leó Művelődési Házának óbudai klubháza, a főváros egyik kultúrközpontja. Nyaranta az udvaron zenei esteket, koncerteket rendeznek, a kastélyban a Kassák Lajos-emlékmúzeum, a helytörténeti kiállítás, és a pincegaléria kapott helyet. De itt talál otthonra többek között az amatőr filmesek klubja, a képzőművészeti szakkör, s minden hónap első péntekjén ebben a hangulatteremtő környezetben várja a közönséget a „Régi zene — régi hangszerek”, s ugyancsak havonként az „Óbudai esték” sorozat, amelyen eddig többek között Ruttkay Éva, Haumann Péter ésSzer- sén Gyula lépett fel. A történelmet idéző barokk kastély azonban a könnyű műfajnak is otthont szeretne nyújtani. Ezért merült fel a gondolat, hogy „Párizsi posta” címen sanzonesteket rendezzenek. Aki Óbudán, a Főtéren jár, óhatatlan, hogy észre ne vegye a Zichy-kastélyt. S ha betekint a boltíves kapun, megérinti a múlt varázsa és a jelen kultúrája ... Ágh Tihamér Részlet a Kassák-múzeumból Viz! Víz! Víz! Három találkozás Köröstarcsán RÉSZVÉT a belvízrendezéssel kapcsolatos feladataink megoldását is segítené. A gátőr A KÖRÖSVÖLGYI ÁRVÍZKÁROSULTAK JAVÁRA emlékezik A Zichy-kastély (Fotók: Hauer Lajos — KS) A köröstarcsai tanács az 1881-es árvízzel kapcsolatos korabeli sajtókiadványról nyomdai másolatot készíttetett (Archív felvétel) Mielőtt a tanácsházára mennék, kicsit körülnézek a községben. A Körös-part felől légkalapácsok, rövid „sorozatlövéseinek” zaját hozza a szél. A régi hidat bontják a munkások. Az újat már korábban átadták a forgalomnak, s az „utászalakulat” más munkahelyre vonult... Holtág — élő terv. kerttulajdonosok összefogásával el lehet végezni a kotrást. Ezután a Körös-partra szeretnénk áttelepíteni a szivornyát, hogy mindig tiszta vizet juttassunk a mederbe. így a holtág kiválóan megfelel majd a csónakázás, a horgászás és az öntözés igényeinek. — Mitől ilyen piszkos a víz? — Most a halászcsárda szennyvizét ide vezetik. Ha felépül az új, akkor ez a probléma is megoldódik. Egyébként a holtág rendbe Megismétlem a kérdést. — Mondja hangosabban, mert csak akkor érti — szól közbe az asszony. — Most vagyok 90 éves. — Mi volt a foglalkozása Lajos bácsinak? — 1924-től 1946-ig gátőrként alkalmaztak. Az volt az apám és nagyapám is ... A 81-es nagy árvízről csak csak tőlük hallottam valamit. Mondták, amikor bejött a víz a faluba, még a padlásra sem mertek felmenni. Attól féltek, hogy összedől a ház. Ehelyett nagyapám összekötözött egy szalmakazlat, és tetejére fölpakolta a családot... — Kiöntött-e a Körös azóta ezen a környéken? Amíg nem szabályozták a folyókat, s amíg nem épült meg az árvíz ellen biztos védelmet nyújtó gátrendszer, a hegyekben bekövetkezett hirtelen hóolvadások, vagy a hosszan tartó nagy esőzések miatt összegyűlt víz évszázadokon át elöntéssel fenyegette a Körösök mellett fekvő településeket is. Az 1881-es tárcsái árvízről készült egykori feljegyzésben borzasztó pusztításról olvashatunk ... Gyönyörű, új kertes ház előtt állunk. A rácsos kapun át teraszt látunk, ahol karosszékben egy idős bácsika üldögél, és szemmel láthatóan élvezi a bágyadt napsütést. — Érdemes lenne néhány szót váltani Petneházi Lajos bácsival — javasolja a tanácselnök. — Biztosan tudna mondani néhány érdekes dolgot. Belépünk a kapun és egv barátságos asszony székeket hoz ki a szobából. Leülünk beszélgetni. — Hány éves Lajos bácsi? _ ? ? ? A tanácsházán Smiri Lajos elnök két kollegájával a napi tennivalókról beszélget. Régi ismerősökként üdvözöljük egymást. A lakosságot érintő egészségügyi és szociális ellátással kapcsolatosan ad tájékoztatót, majd rátér a hétvégi kertek témájára. — Eddig csaknem 150 csabai vett itt Köröstarcsán kertet, vagy gyümölcsöst. — Kik adják el és menynyibe kerül? — Leginkább az öregemberek válnak meg a földtől, mert nem bírják megművelni... Egy 300 négyszögöles kertért általában 10—12 ezer forintot kérnek. Különben az új tulajdonosok már kivezettették a villanyt is. — Hány embert érint? — A környéken mintegy 200 ember érdekelt ebben. Egyébként javaslom, nézzük meg együtt azt a helyet, ahol a kempingezési lehetőségek megteremtésével nagy terveink vannak. A községházától nem mesz- sze egy ligeten megyünk keresztül. Tőlünk balra lezárt, hétvégi faházak állnak. — Ezeket nyáron 'az Almásfüzitői Timföldgyár dolgozói lakják. A víz közelsége és a szép környezet vonzza ide őket. Nemsokára elérjük a kerteket, s akad közöttük olyan, amelyiket már bekerítettek. Elhaladva mellettük kicsit balra fordulunk, és máris a Paprévzugi holtág előtt vagyunk. — Még ebben az évben — mondja az elnök — elbírálják a tervet. A vízügyi igazgatóság, a víztársulat és a Szabó János, a „Körös-Tarcsa veszedelme” című írásában így ír az 1881. március 14-i katasztrófáról: „Néhány óra múlva, s kivált a vészt követett reggelen iszonyú képe tárult fel a pusztulásnak. A határ nyolctized részét, s ezen az évi termés reményét az árvíz hulláma fedte el. A községnek háromnegyed része, 431 ház elboríttatott.” (Archív felvétel) — Ki bizony, 1919-ben. Nagy riadalom támadt a tisztviselők között is, mert későn érkezett meg a mércejelentés. Ez karácsony szombatján történt. Vihar kerekedett, és a hullámtér is megtelt vízzel. A szél felemelte a jeget, és amint hallottam, a Sebes-Körös Vésztő egy részét is elborította .... A gátőrdinasztia utolsó sarja, ez a 90 éves aggastyán még sok érdekes eseményt felidézett emlékezetében. Belvíz és környezet A buszmegálló felé tartva felkerestük Koczka Sándor községi párttitkárt is. Alacsony termetű, gyors mozgású, jól tájékozott ember. Asztalán fekszik Búzás Józsefnek, a Petőfi Tsz főága- zatvezetőjének aznapi jelentése. — Hogy még jobb termest érjünk el — mondja a párt- titkár —, óriási meliorációs munkákra lenne szükség. — Mi a baj? — A belvíz. A tsz területén húzódó holtágak együttes hossza eléri a 27 kilométert. A Körös vízszintje hatással van a község talajvíz mennyiségére. A föld leve- gőtlenségén úgy próbálunk segíteni, hogy minden évben ezer hektáron altalaj-javítást végzünk. Ezen kívül gépesítéssel és a vetésszerkezet átalakításával is szeretnénk elérni, hogy az V. ötéves terv végére a tsz a közepesen fejlett gazdaságik szintjére emelkedjen. — Mégis, mennyi termett átlagban? — Napraforgóból 14, búzából pedig 36 mázsa termett hektáronként. Azokról a táblákról, amelyeket „nem nyomott meg” a belvíz, jóval ötven fölött, a többiről 40—50 mázsát takarítottunk be. — Milyen az állattenyésztés? — Például a kisüzemek ötezer sertést adnak a húsiparnak. Jelentős a baromfi- állomány, de a háztájikban mindössze csak 70—80 tehén van. A csökkenés oka az, hogy a fiatalok közül egyre kevesebben vállalkoznak állattartásra. Nagyrészük el is költözik innen, és az idősek, akik visszajönnek, inkább sertés-, meg baromfi neveléssel foglalkoznak... — Milyen ipari termelésre nyílik itt lehetőség? — A Békéscsabai Kötöttárugyár helyi részlege 100— 110, a Mezőberényi Faipari KSz tárcsái üzeme pedig 30 embert foglalkoztat. Ezenkívül még kilenc kisebb bedolgozó részleg működik itt. — Milyen célok elérésére mozgósít a helyi népfrontbizottság? — A Hazafias Népfront, amely munkaprogram alapján tevékenykedik, megszervezte a „Szombat délután a községért” akciót. E mozgalom hasznos tevékenységét bizonyítja, hogy viszonylag kultúrált körülményeket teremtettünk, és sikerült megakadályozni környezetünk, természeti értékeink károsodását a községben. * * * Szólamoktól, dicshimnuszoktól mentes beszélgetéseink végére értünk. Mindhárom fejezet pozitív és negatív „szereplője”: a víz, vagyis az az ősi elem, amely mind éltető, mind pusztító tulajdonsága miatt nagy szellemi és fizikai erőkifejtésre késztette az embereket. Most például az árvízvédelmi munkálatokat már gépek végzik. A rettegés sem a régi, de a belvíz napjainkban is veszélyezteti sok helyen a termést. Tovább kell küzdeni, tovább kell erősíteni a gátakat, és tovább kell ásni újabb és újabb csatornákat, azért, hogy „ne a víz legyen az úr”. Bukovinszky István
