Békés Megyei Népújság, 1978. október (33. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-15 / 244. szám

1978. október 15., vasárnap Barátaink életéből „Köszönet az oroszoknak” Verseny a tudás fegyverével Ma a Szovjetunióban a dolgozók 80 százaléka ren­delkezik közép- vagy felső­fokú végzettséggel. Ez óriási fejlődés, ha figyelembe vesz- szük, hogy 1939-ben ugyan­ez a mutató 12 százalék volt. A tudományos-technikai forradalom korszaka ezt dik­tálja: 100 évig élj — 100 évig tanulj! Ellenkező eset­ben ugyanis bármilyen bi­zonyítvány vagy diploma ha­marosan elévül. A felsőfokú végzettségűek különböző in­tézményekben, hivatalokban és vállalatoknál vesznek részt továbbképző tanfolyamokon, amelyek a szakmai fejlődést segítik elő. A Szovjetunió 1940-ben a költségvetés 23 százalékát fordította szociális és kultu­rális jellegű kiadásokra. 1970- ben ez a szám elérte a 36 százalékot. Ugyanakkor a katonai célokra 1940-ben, a második világháború előtt a költségvetés 32 százalékát, 1970-ben csupán 12 százalé­kát szánta. A szovjet állam 1978-ban ugyanazt a 17,2 mil­liárd rubelt költi védelmi erejének fejlesztésére, mint 1977-ben, viszont szociális és kulturális kiadásait 87,5 mil- liárdra növeli, ami 4,4 száza­lékos emelkedést jelent az előző évihez képest. Nem túlzás-e ez az „esz­kaláció”, amely más terüle­tektől von el jelentős ösz- szegeket? A Szovjetunióban így felelnek: a szocializmhs a személyiség sokoldalú fej­lesztését tűzte ki célul. Ez a társadalom érdeke és a haladás feltétele. A 60 évvel ezelőtt elkezdett kulturális forradalom meggyorsította a szovjet állam előtt álló bo­nyolult gazdasági feladatok megoldását. Az oktatásra fordított je­lentős összegek nemcsak a szociális, hanem a gazdasági szférában is sokszorosan megtérülnek. Húsz évvel ez­előtt Edgar Hoover, az ame­rikai szövetségi nyomozó- iroda akkori vezetője a szov­jet oktatási rendszert „ijesz­tően hatékonynak” nevezte, és megállapította róla, hogy „haladó szelleme a sokolda­lú kommunista kihívás egyik legfontosabb eszköze”. 1955- ben William Bentin, a „Bri­tannica Encyclopedia” kiadó­ja, kijelentette: „Oroszország iskolái és könyvtárai, labo- ' ratóriumai és oktatási mód­szerei valószínűleg sokkal veszélyesebbek az Egyesült Államokra, mint a hidrogén­bombák és az irányítható ra­kéták.” Miért lennének ve­szélyesebbek? Nyilván azért, mert a szocializmus eredmé­nyei nagy vonzóerőt gyako­rolnak sok ország közvéle­ményére. Miután a Szovjetunió fel­lőtte földünk első műhold­ját. két tekintélyes amerikai hírmagyarázó, Drew Pearson és Jack Anderson könyvet írt „Az USA mint másod­rendű hatalom” címmel. Eb­ben a könyvben arról van szó, hogy „Oroszországnak elsőrendű hatalommá válása ösztönzőleg hathat az USA- ra.” És valóban: akkoriban késhegyig menő vita folyt az amerikai oktatási rendszer­ről, amelyet a szovjettel ha­sonlítottak össze. Ennek alapján az USA kongresszu­sa több pénzt szavazott meg az oktatási intézmények fej­lesztésére. „Végre a kong­resszus is üdvözölte az új szövetségi oktatási törvényt” ' — írta a New York Post c. amerikai lap 1958-ban, és hozzátette: „Kissé megnyir­bált ugyan, de mégiscsak törvény. És azért, hogy egy­általában elfogadtak egy ilyen törvényt, az oroszok­nak kell köszönetét monda­nunk.” Vajon nem nyilvánvaló-e, hogy melyik területen érde­mesebb versenyezni: a fegy- verkezésben-e, vagy az em­beri tudásban? Lev Bobronov Két hír Mongóliából ENERGETIKAI PROGRAM Az első villanyerőművet 1932-ben építették Mongó­liában. Teljesítménye kezdet­ben 2500 kilowattóra volt, ma 36 000 kilowattóra. Az ország központi ener­getikai rendszerét azután al­kották meg, hogy az Ulán­bátort Darhannal összekötő nagyfeszültségű vonal műkö­désbe lépett. Ez a rendszer a fővároson kívijl Mongólia 20 másik városát látja el vil­lanyárammal. A további vil­lamosítást, elsősorban az új bányaüzemek létesítéséhez szükséges nagyobb mennyi­ségű villanyáramot úgy tud­ják biztosítani, hogy energe­tikai rendszerüket a szibé­riai szovjet rendszerrel kö­tik össze. Az új energetikai rendszer bővítésével 1980-ra megket­tőzik a villamosenergia-ter- melést. ERDENET, AZ ŰJ IPARVÁROS Mongólia legfiatalabb vá­rosában, a több mint 20 000 lakost számláló Erdenetben működik Ázsia legnagyobb ércdúsító kombinátja, mely a környék gazdag réz- és molibdénkészleteit dolgozza fel. A mindössze három évvel ezelőtt alapított városban gomba módra szaporodnak az új lakótelepek, kulturális és szociális intézmények, is­kolák és óvodák. A lakosság többsége személyenként 20 órán felüli társadalmi mun­kát fordított lakhelye építé­sére, parkosítására. A ro­hamtempóban fejlődő Erde- net nemsokára az ország egyik ipari központjává te­rebélyesedik. A beruházások között szerepel egy gyapjú­mosó üzem, egy szőnyeggyár és egy fafeldolgozó kombi­nát építése. (BUDAPRESS— MONCAME) Mozdonyok világszínvonalon Csak az iparilag legfejlet­tebb és a leggazdagabb or­szágok engedhetik meg ma­guknak, hogy iparuk minden ágát egyenletesen magas szinten tartsák és fejlesszék. A kisebb és kevésbé tehetős országoknak ki kell válasz­taniuk egy-egy iparágat, és azon belül is egy-egy gyárt­mánycsaládot, amelynek a fejlesztésével — tradíciók, különleges adottságok és le­hetőségek, gazdasági megfon­tolások stb. alapján — töb­bet törődnek. Mint ahogy hazánk — ezen az alapon — az Ikarus autóbuszairól lesz egyre híresebb világszerte, a csehszlovák ipar a villany­mozdonyok gyártásában el­ért eredményeire lehet mél­tán büszke: a plzeni Skoda- művek a világon a villamos mozdonyok egyik legnagyobb előállítója. Eddig mintegy 3500 villanymozdonyt gyár­tott e nyugat-csehországi vállalat, ami — hatalmas erőgépekről lévén szó — igen tekintélyes mennyiség. A gyár legújabb büszkesé­ge a 220 km/óra csúcssebes­séget elérő mozdony — a 66E—CS 200 típus —, amely­nek nyolc hajtótengelye van, két részből áll és tartós tel­jesítménye 800 kW, Távolsá­gi expresszvonatokat huza­mosabb ideig vontathat 200 km óra sebességgel, 8000 tonna súlyhatárig. A 3 kV-os egyenárammal működő vil­lamos vontatógépek között ma ez a legnagyobb teljesít­ményű a világon. De egyéb más „erényei” is a világ leg­jobb gyártmányai közé sorol­ják ezt a típust. Alacsony a tengelynyomása, így kíméli a vasúti pályát, a síneket. A hagyományos vasból valók helyett műanyag féktuskói vannak az új mozdonynak, amelyeknek kisebb a kopá­suk és fékezéskor kevesebb por keletkezik. A mozdony­nak klímaberendezéssel ellá­tott, hő- és hangszigetelt ve­zetőfülkéje van. Az omszki gyerekek új úttörőpalotát kaptak. A ' festői he­lyen felépült épület 250 szakkörében majdnem 4000 úttörő dolgozik. Mindenki talál kedvére való foglalatosságot, mi­vel az űrkutató szakkörtől a modellező körig sok fajta kedv­telésnek hódolhatnak a fiatalok. Az omszki repülőmodelle­zők 1977-ben megnyerték a szibériai repülőmodellező baj­nokságot. Az úttörőpalota fényképész szakkörének tagjai több díjat kaptak a területi és köztársasági kiállításokon. Képünkön: a jövő hajóépítői, ha jómód ellekkel kísérleteznek (Fotó: TASZSZ—APN—KS, A. Ovcsinikov felvétele) Környezetvédelem az NOK-ban A Német Demokratikus Köztársaság a világ leggyor­sabban fejlődő államai közé tartozik: az Őrszág nemzeti jövedelme 1970-ben 108, 1975-ben pedig 141 milliárd már­ka volt, s az előrejelzések szerint 1980-ban már a 180 milliárd márkát is meg fogja haladni. A gyors gazdasá­gi fejlődés, az ipari termelés növekedése és a mezőgaz­daság kemizálása természetesen egyre nagyobb felada­tokat ró a környezetvédelemmel foglalkozó szakembe­rekre is — eredményeikről, elképzeléseikről számol be most következő sorozatunk. „Környezetvédelmi” kőr­útunk során Rostock, Cottbus és Drezda megyéket ke­restük fel. Rostock megye az NDK keleti-tengeri parvidékét öleLi fel. Iparáról és mező- gazdaságáról egyaránt híres. Hajógyárait, halfeldolgozó üzemeit és egyéb ipari léte­sítményeit 1945 után alapí­tották, ma már mégis az or­szág ipari termelésének va­lamivel több mint három százalékát adják. A földterü­let 70 százalékát mezőgazda- sági célokra hasznosítják. fl Keleti-tenger partján Ami környezetvédelmi fel­adatainkat illeti — mondta Gerhard Prahl, a Rostock megyei tanács tájkultúra munkacsoportjának titkára —, nem is az ipari, hanem a mezőgazdasági üzemeink je­lentik a fő problémát. Tör­vényeink kötelező jelleggel előírják a talaj, a víz és a levegő tisztán tartását. Beszélgetésünkön jelen volt Viktor Stenglin, a terü­letfejlesztési hivatal felelős munkatársa is. Hatalmas térképet terített ki az asztal­ra. — Nemcsak a lakosságra kell gondolnunk, hanem ar­ra is, hogy 2,5 millió ember üdül itt évente és 10—11 millió azoknak a száma, akik csak egy-két napra utaznak ide. Ez a nagy forgalom ar­ra késztet bennünket, hogy minél tisztább, minél rende­zettebb környezetet alakít­sunk ki. Mintegy 250 ezer üdülőház található a tenger­parton és sajnos, ezeknek csak egy kis részét építették tervszerűen. A fő nehézsé­get az infrastruktúra kiala­kítása és nem utolsósorban a kereskedelmi szolgáltatás megszervezése okozza. Gerhard Prahllal még az­nap délután gépkocsin be­jártuk a partvidék egy ré­szét. Utunk első állomása Graal Müritz volt. Többek között itt gyógyítják azokat a gyerekeket, akik légzőszer­vi, vagy bőrbetegségben szenvednek. A gyönyörű környezetnek azonban van egy szépséghibája: minden egyes intézménynek saját fűtőberendezése van és a sok kéményből kiáradó füst, korom szennyezi a környé­ket. A levegő tisztasága ér­dekében most olyan koncep­ció kimunkálásán dolgoznak, amelynek megvalósításával a településeken csak egy-egy hőközpont üzemelne. Ez nemcsak az élővilág káro­sodásának mértékét csökken­tené, hanem jelentős ener­gia- és munkaerő-megtaka­rítást is eredményezne. A zingsti és a straluldi vízgaz­dálkodási igazgatóságon már egészen más témáról, a part­védelmi munkálatokról volt szó. Az egyik prospektusban fi­gyeltem fel arra a „tízparan­csolatra”, amelyet valameny- nyi üdülőnek be kell tarta­nia. Ezek szerint mindenki­nek kötelessége megóvni a part védelmét szolgáló épít­ményeket, a homok és a szél megkötése céljából ültetett növényzetet és fgy tovább. Az NDK nemcsak a partvé­delemre, hanem a tenger tisztaságának megőrzésére is nagy súlyt fektet. A minisz­tertanács öt évvel ezelőtt programot dolgozott ki erre, majd 1974 márciusában a másik hat keleti-tengeri ál­lam képviselőivel Helsinki­ben egyezményt írt alá az együttműködésről. B bányák és tavak világa Rostockból egy másik me­gyeszékhelyre, Cottbusba utaztunk. Méreteit tekintve ez a megye pontosan 100 négyzetkilométerrel kisebb, mint a mi Bács-Kiskun me­gyénk. Itt találhatók az NDK legnagyobb barnaszén­telepei, amelyek meghatá­rozzák a terület ipari pro­filját is. Sprenberg városá­ban található például Euró­pa legnagyobb barnaszén­feldolgozó üzeme. A Schwar­ze Pumpe gázkombinát dol­gozói naponta több mint két­millió márka értékű villa­mos energiát, városi gázt és brikettet állítanak elő. A barnaszenet azonban nem­csak a hőerőművekben, ha­nem a vegyiparban is fel­használják. A fokozott nyers- anyagigénnyel magyarázha­tó, hogy 1980-ig hét új kül­színi bányában kezdik meg a termelést, vagyis az itt dolgozó bányászok mintegy 30—35 millió tonnával több szenet fognak adni a nép­gazdaságnak. De mit jelent ez tájvédel­mi szempontból? Okoz-e va­lamilyen károsodást az új bányák megnyitása? Hans Joachim Neumann-nal, a megyei tanács környezetvé­delmi részlegének vezetőjé­vel erről beszélgettünk, mi­közben bejártuk a külszíni fejtésű bányákat. Az egyik, több tartályt magában fog­laló víztisztító műnél áll­tunk meg először. — Amint látja, ezen a he­lyen már befejeződött a szénbányászat, a meddőt visszahelyeztük a szén he­lyére, sőt ott távolabb lát­szik, hogy a régi bánya he­lyére erdőt telepítettünk... Azokból, amelyek ma is üze­melnek. a tisztítóberendezés­be kerül a piszkos, szürkés bányavíz, ahol mész és oxi­gén adagolásával javítják a minőségét. Innen egy mes­terséges tóba vezetik, amely­nek partja vöröses elszíne­ződést mutat. A különféle ásványi sókat tartalmazó víz egy nyílt csatornán majd egy másik tóba folyik, s ez­alatt újabb öntisztulási fo­lyamaton megy keresztül. — Mire használják ezt a vizet? — Tekintettel az ipar, a mezőgazdaság növekvő víz­igényére, hatalmas víztáro­lókat létesítünk. A különféle tisztítási eljá­rások révén a bányavíz visz- szanyeri biológiai adottsá­gait. Nagyon fontos ez egy olyan megyében, mint Cott­bus, ahol hatalmas hőerő­művek, gyárak és üzemek vannak, s ahol a környezet­védelmi előírások betartásá­ra, a bioszféra tisztaságának megőrzésére még nagyobb gondot kell fordítani. Az ilyen környezetben élő em­berek még jobban vágya­koznak a természet, a víz­part, az erdők és a mezők után. Ezért a stenftenbergi tó 18 kilométer hosszú part­jának mintegy hat kilométe­res szakaszán fürdőhelyeket létesítettek, s üdülésre, spor­tolásra és kempingezésre al­kalmas területeket alakítot­tak kl a volt bányák helyén is. Hans Joachim Neumann, a tanács környezetvédelmi osz­tályának vezetője a hosszú távú fejlesztési tervekről is beszélt. Elmondta, hogy 1985-ig — ha teljesen befe­jeződik a szénkitermelés Stenftenberg környékén — mintegy ötezer hektárnyi te­rületen újabb tóláncolatot hoznak létre. Sőt: az ezred­fordulóig olyan hatalmas rendszer épül ki, amely 200 millió köbméter víz tárolá­sát teszi lehetővé. — Természetesen — fejez­te be mondanivalóját — ez­zel párhuzamosan folytatjuk az erdőtelepítést, az új üdü­lőtelepek kijelölését is. Hz Elba vidékén Utunk utolsó állomását, Drezdát és környékét nem szükséges külön bemutatnom az olvasóknak, hiszen na­gyon sok magyar turista megfordult már ezen a vidé­ken. A megyéről mindössze csak annyit, hogy területe 6783 négyzetkilométer és la­kosainak száma meghaladja az egymillió 800 ezret. Az NDK ipari, mezőgazdasági és kulturális életében egyaránt előkelő helyet foglal el. A felső- és középfokú oktatási intézmények, valamint a ku­tatóintézetek nagy száma is bizonyítja, hogy jelentős szellemi erők koncentrálód­nak a megyében. Drezdában járva felkerestem a Luft­und Kältetechnik kutatóinté­zetet, ahol dr. Hermsdorf mérnök, igazgatóhelyettes és két munkatársa fogadott. Ami azonnal feltűnt: mind­hárman fiatalok és vezető beosztásban vannak. — Az itt dolgozó szakem­berek és tudósok — mondot­ta az igazgatóhelyettes — három fő területen fejtik ki tevékenységüket. Feladatuk a szellőző-, hűtő- és portalaní- tóberendezések tervezésével, működtetésével és egyéb technológiai folyamatok el­lenőrzésével kapcsolatos tu­dományos vizsgálatok elvég­zése. Mindhárom területen a konkrét környezetvédelmi feladatok nagyon precíz, a KGST-országokban is jól hasznosítható fejlesztési ter­vek kidolgozására késztetnek bennünket. Drezdában találkozhattam dr. Anne Wächterrel, a me­gyei tanács környezetvédel­mi és vízgazdálkodási osztá­lyának vezetőjével, valamint munkatársával, Dorothea Krauséval is. A hulladék el­helyezéséről faggattam őket. — A termelőüzemeket — mondotta Krause közgazdász — elsősorban arra ösztönöz­zük, hogy ne igyekezzenek minél előbb megszabadulni az ipari hulladékoktól. Von­ják ki belőlük a számukra még hasznos anyagokat. Pél­dául a felhalmozódott kopott gumiabroncsokat korábban elégették és ezzel is szenÿ- nyezték a környezetet. Most „felaprítva”, megfelelő keze­lés után az út- és lakásépít­kezéseknél hasznosítják. A már semmire sem alkalmas ipari hulladékokat, mérgező anyagokat azokban a bá­nyákban helyezzük el, ahol megszűnt a termelés. A megyei táj- és termé­szetvédelmi területekről dr. Anne Wächter tájékoztatott: — Legfontosabb és egyben legnagyobb kiterjedésű táj- és természetvédelmi körze­tünk: Szász-Svájc. Az Elba szennyezettségét sikerült je­lentősen csökkentetünk. Oly­annyira, hogy ma már majd­hogynem gazdagabb az élő­világ, mint volt. A legfőbb problémát még mindig a papír- és gyógyszergyárak, valamint a vegyiüzemek je­lentik. A következő ötéves tervben fel kívánjuk számol­ni a kisüzemeket, és helyük­re olyan komplexumokat építünk, amelyekhez kor­szerű víztisztító művek is tartoznak. Bukovinszky István

Next

/
Oldalképek
Tartalom