Békés Megyei Népújság, 1978. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-12 / 215. szám
1978. szeptember 12., kedd NÉPÚJSÁG Az öt világrész diplomáciája HÍREK HÍREK HÍREK TELEX MOSZKVA A szovjet kormány meghívására hétfőn hivatalos baráti látogatásra Moszkvába érkezett Atal Bihari Vadzs- paji indiai külügyminiszter. Az indiai diplomácia vezetőjét, Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere fogadta a repülőtéren. □ MANAGUA Több városban folytatódnak a harcok Nicaraguában, miután a sandinista Nemzeti Felszabadítási Front vezetésével a hét végén általános felkelés kezdődött a Somoza-rezsim ellen. A front a Costa Rica-i rádióban elhangzott közleményében arra szólította fel a nicaraguai lakosságot, hogy támogassa egy olyan ideiglenes kormány létrehozását, amelyben részt vennének a „tizenkettek csoportjához” tartozó ellenzéki személyiségek. A közlemény hangsúlyozza: a sandinisták elutasítanak mindenfajta külföldi beavatkozást az ország bel- ügyeibe, és hasonlóképpen elutasítják azt is, hogy Somozát a rezsim bármely másik képviselője váltsa fel. □ HANOI A VNA vietnami hírügynökség újabb provokációkról adott hírt, amelyeket a kínai hatóságok követtek el Quang Ninh vietnami tartomány határ menti körzeteiben. A kínaiak több mint száz fegyverest küldtek át szeptember 8-án a határon, akik provokálták a szolgálati kötelezettségeiket teljesítő vietnami alkalmazottakat és határőröket. □ WASHINGTON Egy hét tanácskozásai után továbbra is teljes mértékben bizonytalan, hogy mit hoz a Camp David-i csúcstalálkozó; továbbra sincs haladás a fontos kérdésekben az amerikai védnökség alatt folyó izraeli—egyiptomi egyezkedésen. Az eredeti tervek szerint keddre, legkésőbb szerdára tervezték a konferencia befejezését. □ ADDISZ ABEBA Az Afrikai Egységszervezet szeptember 12-ét „a dél-afrikai mártírok napjá”-vá nyilvánította — jelentette be a szervezet főtitkársága Addisz Abebában közzétett nyilatkozatában. Mint a nyilatkozat megállapítja, több ezerre tehető azoknak a politikai foglyoknak száma, akiknek egyetlen bűne az volt, hogy fel merték emelni szavukat a délafrikai rendszer fajüldöző politikájával szemben. □ ATHÉN Georgisz Rallisz görög külügyminiszter a Szovjetunióban tett hivatalos látogatásának befejeztével hétfőn hazaérkezett Athénba. Rallisz a görög fővárosban a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy látogatása gyümölcsözőnek bizonyult. „Meggyőződtem róla — hangsúlyozta a görög diplomácia vezetője —, hogy a szovjet fél, akárcsak mi, a két ország közötti kapcsolatok további javulását óhajtja.” □ TEHERAN Hírügynökségi jelentések szerint vasárnap és hétfőre virradóra nyugodt volt a helyzet Teheránban; erőszakos cselekményekről érkeztek hírek azonban Kumból, a siita vallási központból: a, biztonsági erők tüzet nyitottak a rendkívüli állapot ellen tüntetőkre, legkevesebb egy személy életét vesztette. Castro—Suarez sajtétájékoztaté Közös sajtóértekezlettel zárta vasárnap délután a spanyol kormányfői látogatás programját Adolfo Suarez ős vendéglátója, Fidel Castro kubai állam- és kormányfő. A spanyol kabinet vezetője kérdésekre válaszolva megerősítette: nemcsak az aláírt együttműködési megállapodás tényével, hanem a kétoldalú kapcsolatok egyéb témáiról folytatott tárgyalásokkal is jelentős haladást értek el az egymáshoz történelmi szálakkal kötődő két ország kapcsolatjavítása, ezek szélesítése terén. Fidel Castro az ország nemzetközi politikájáról elmondta: Kuba önzetlenül, minden érdek nélkül támogatja mindazon országokat, amelyek erre igényt tartanak, Afrikában, s a világ más térségében is. A látogatásra vonatkozó érdemi kérdésekre adott válaszában mindenekelőtt annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy Spanyolország és Kuba gazdasági kapcsolata az északamerikai blokád által előidézett nyomás legnehezebb esztendeiben sem szakadt meg, s kubai részről ezt igen nagyra értékelik — hangoztatta. Suarez és kísérete hétfőn reggel hazaindult Havannából. Chile népe fokozza ellenállását a fasiszta juntával szemben. A népi egység pártjai szorosabbra fűzik egységüket, hogy kivívják a győzelmet Pinochet diktatúrája fölött — jelentették ki chilei politikai vezetők Moszkvában megtartott sajtókonferenciájukon, amelyet a fasiszta ellenforradalom 5. évfordulója alkalmából hívtak össze. A sajtókonferencián részt vett Carlos Bau, a MAPU, a Munkás—Paraszt Párt Központi Bizottságának tagja, Luis Meneses, a Chilei Dolgozók Egységes Központja titkára és Volodia Teitelboim, a Chilei Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja. A chilei vezetők emlékeztettek arra hogy a kegyetlen terror, az elnyomás ellenére Pinochet fasiszta diktatúrája öt évvel az ellen- forradalom után sem érezheti magát győztesnek az országban : a nép ellenállása az utóbbi időben jelentősen megnövekedett, s ezt tüntetések, sztrájkok, népi megmozdulások jelzik. Carlos Bau elmondotta: a Pinochet-rezsim súlyos politikai és gazdasági válságban van. A magyar lapokban megjelent a hír: Győri Imrének, az MSZMP KB titkárának veztésével párt- és kormányküldöttség utazott Addisz Abebába, hogy részt vegyen az etióp forradalom negyedik évfordulóján rendezendő ünnepségeken. A rövid közlemény nem véletlenül használja a „forradalom” szót, pedig ezzel a kifejezéssel általában ajánlatos csínján bánni. Afrikában ez különösen igaz. A nemzeti felszabadulás nagy történelmi áramlatában sodródó fekete kontinens vajúdó, nagy lehetőségekkel és nagy veszélyekkel, mindenekelőtt pedig súlyos örökséggel terhes időszakot él át. Ebben a szakaszban viszonylag gyorsan követik egymást számos helyen a különböző kormányzatok. A változáMOSZKVA Vasárnap Moszkvába érkezett Otto Lambsdorff, a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági minisztere. A nyugatnémet politikus a Szovjetunió és az NSZK gazdasági, tudományosműszaki együttműködési bizottságának ülésszakán vesz részt. * * * PEKING Hua Kuo-féng, a kínai államtanács elnöke fogadta Sztane Potocsar vezérezredest, a jugoszláv néphadsereg vezérkari főnökét, aki péntek óta tartózkodik Kínában. * * * VARSÓ Sztanko Todorov bolgár miniszterelnök hétfőn délben baráti munkalátogatásra Varsóba érkezett. A vendéget a repülőtéren Piotr Jaroszewicz, a lengyel minisztertanács elnöke fogadta. * * * HANOI Pham Van Dong vietnami miniszterelnök thaiföldi látogatásáról hazatérőben vasárnap rövid látogatást tett a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban, ahol Kay- sone Phomvihane miniszterelnökkel tárgyalt és tájékoztatta a laoszi vezetőket A népi egység pártjai az ország népe elé tárták programjukat, amely kivezetheti Chilét a válságból, helyreállíthatja szabadságát, megteremtheti a demokráciát. Ezt a programot egyre tevékenyebben támogatják a dolgozók. Luis Meneses a dolgozók harcáról szólva elmondotta : a szakszervezetek illegális körülmények között létrehozták koordinációs központjukat. A munkások az illegális, a félig legális és a lehetőségek keretein belül legális harcot vívnak jogaikért és a demokráciáért. Volodia Teitelboim elmondotta: a néptömegek éleződő harca és a fokozódó külső szolidaritás eredménye, hogy Pinochet rendszere kénytelen változtatni a terror formáin — azonban ez nem változtat a fasiszta diktatúra lényegén. Az ország börtöneiben, koncentrációs táboraiban még mintegy 2500 politikai fogoly van és nagyjából ugyanennyi azoknak a száma, akiket a rezsim „eltűnteknek” nyilvánított. A letartóztatások ma is napirenden vannak. sokban azonban sok a személyi, nemegyszer törzsi motívum; gyakran megesik, hogy egy-egy új név feltűnése nem hoz igazi változást. Etiópia nem ez a kategória. Amikor pontosan négy esztendeje, 1974. szeptember 12-én Addisz Abebában ország-világnak hírül adták, hogy a császárt, a világ egyik legrégibb dinasztiájának leszármazottját, „Juda oroszlánját” megfosztották trónjától, már sejteni lehetett, hogy nem egyszerűen a monarchia szűnik meg Etiópiában. Hamar bebizonyosodott, hogy a hatalmat a nép nevében gyakorló fiatal tisztek komolyan gondolják, amit mondanak, hogy valóban új országot akarnak teremteni. Ezt nemcsak az etióp nép, a nemzetközi haladás baráthaiföldi látogatásának eredményeiről. A vietnami és laoszi vezetők kölcsönös érdeklődésre számot tartó egyéb kérdéseket is megvitattak. * * * GENF A Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttségei ez év július 19. és szeptember 8. között Genfben folytatták tárgyalásaikat a tömegpusztító fegyverek újabb fajtáinak és rendszereinek, valamint a sugárfegyvereknek a betiltásáról. A leszerelési tárgyalásokon a két fél alternatív javaslatokat terjesztett elő a különböző vitatott kérdések megoldására. Folytatták a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló egyezménytervezet kidolgozását és egyes alapvető kérdésekben sikerült egyetértésre jutniuk. A két fél megállapodott abban, hogy a tárgyalásokat folytatják. ♦ * * LONDON A hivatalos angolai látogatáson tartózkodó Henri Simonét belga külügyminisztert vasárnap fogadta Agostinho Neto angohsi államfő. Négynapos látogatása során a belga külügyminiszter kőolajfinomítókat, gyé- mántbányákat és kikötőket is megtekintett. * * * ATHÉN Huang Hua kínai külügyminiszter szeptember végén hivatalos látogatást tesz Athénban — közölte a görög rádió. A kínai diplomácia vezetője az athéni rádió szerint a két ország kulturális együttműködésére vonatkozó megállapodást fog aláírni a görög fővárosban. * * * PÁRIZS Albert René, a Seychelles Köztársaság elnöke és miniszterelnöke hétfőn hivatalos látogatásra Párizsba érkezett, ahol fogadja őt Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök is. * Megfigyelők szerint a tárgyalások középpontjában előreláthatóan az Indiaióceánnal kapcsolatos kérdések állnak. * * * TOKIÓ Hétfőn ötnapos látogatásra Pekingbe utazott Komo- to Tosio japán külkereskedelmi és iparügyi miniszter, hogy a Kínai Népköztársaság vezetőivel tárgyalásokat folytasson a két ország gazdasági kapcsolatainak gyorsított fejlesztéséről. A japán—kínai szerződés augusztus 12-i aláírása óta Komo- to az első miniszteri látogató Tokióból. E japán gazdasági tárca viselője utoljára 1974- ben járt Kínában. tai értették meg, hanem ellenségei is — és nemcsak a hazaiak, a külföldiek is. Az amerikai diplomácia, szaúd-arábiai dollármilliók segítségével ráuszította a kezdet ezernyi nehézségével küzdő forradalmi Etiópiára a „nagy-szomáliai” ábrándokat dédelgető mogadi- shui vezetést. Etiópia népe — barátai, a szocialista országok erkölcsi-poltikai-anya- gi segítségével — a nehéz körülmények között is visszaverte a támadást és megértette mindenkivel, akit illet, hogy nem hátrál. A külső és belső ellenség persze nem teszi le a fegyvert és az örökség még nagyon Sokáig nyomasztóan súlyos lesz a földkerekség egyik legszegényebb országában. Egy olyan Afrikában, amelyre éppen most az a jellemző, hogy a neokolonia- lista “hatalmak igyekeznek megszilárdítani megingott pozícióikat, az etióp fejlődés jelentősége túlnő az ország tágas határain. Harmat Endre Ma: Mária napja A Nap kél 5.17 — nyugszik 18.03 órakor. A Hold kél 15.10 — nyugszik------órakor. É VFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt, 1888. szeptember 12-én született. és néhány évvel ezelőtt halt meg Maurice Chevalier világhírű francia szí' nész és sanzonénekes, a két világháború közötti Párizs legnépszerűbb művésze. £ — SZAKEMBER-ELLÁ- TOTTSÄG. A szarvasi járás mezőgazdasági üzemeiben összesen 275 termelésirányító szakember dolgozik. Közülük 69 egyetemet, 105 főiskolát, 75 technikumot végzett. A járásban átlagosan 331 hektárra jut egy egyetemet, főiskolát végzett szakember. Ez az országosnál rosszabb, ugyanis hazánkban a mező- gazdaságban 290 hektárra jut egy egyetemet, főiskolát végzett szakember. — SZÁMADÁS A TERVRŐL. Mezőhegyes tanácsa szeptember 14-én délután, a pártbizottság nagytermében tartja ülését. Ezen egyebek mellett Kassai Béla tanácselnök beszámolóját hallgatják és vitatják meg a nagyközségi tanács V. ötéves tervének időarányos végrehajtásáról, valamint a ciklusprogram eredményeiről és annak módosításáról. — TANÉV ELEJI SEGÉLY. A Gyulai Harisnyagyárban a szakszervezeti bizottság a gyár vezetésével egyetértésben a nagycsaládosok és az egyedülálló dolgozók gyermekei részére segélyt fizetett ki. így Gyulán 54 dolgozó részére 34 ezer, Dobozon 16 családnak 11 ezer 200 forintot, míg Szeghalmon 17 ezer 600 forint segélyt fizettek ki. — KIEMELT ÓRABÉR. A battonyai Május 1. Mezőgazdasági Termelőszövetkezet az idei gazdasági évben 30 hektárra növelte kertészetének területét. Itt jórészt nők dolgoznak, akik kézi erővel végzik munkájukat. A kertészetben dolgozók bérét 15 százalékkal emelte a szövetkezet vezetősége. — CAMERATA HUNGARI- CA. A nemzetközi hírnévvel bíró együttes szeptember 16-án, szombaton, a békéscsabai szövetkezeti Gyopárklubba látogat. — MEGNYÍLIK A SZEMLÖHEGYI BARLANG. Páratlan idegenforgalmi látványossággal gazdagodik jövőre Budapest. Megnyílik a szemlő- hegyi barlang, amelynek díszei különlegesek : nem cseppkövek, hanem termálvízből lerakódó ásványi képződmények. Ezzel az idegenforgalmi igényeknek megfelelően kiépített barlangok száma nyolcra nő hazánkban. — KOMLÓS—HOFI EST. A gádorosi Justh Zsigmond Művelődési Házban szeptember 13-án Komlós—Hofi est lesz. A gazdag programban szerepelnek még: Faragó Péter, Keleti Pál, Németh Krisztina és Körmendi Vilmos. — BAROMFITENYÉSZTÉS. A tótkomlósi termelőszövetkezetek 1977-től többféle baromfi tenyésztésével foglalkoznak. A Viharsarok Tsz a háztáji gazdaságokban tojójércét, a Haladás Tsz pedig libát és gyöngyöst neveltet. — TOLSZTOJ-BÉLYEG. A Tolsztoj-jubileum alkalmával a nagy író arcképét ábrázoló bélyeget bocsátott ki a szovjet posta. Szeles idi Várható időjárás ma estig: felhőátvonulásokból sokfelé várható zápor, és holnap átvonuló zivatarzóna. A délnyugatira forduló szél tovább erősödik, majd holnap északnyugatira fordul és viharos széllökésekre tartósan sokfelé számítani lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18 fok között lesz. A hőmérséklet napközben átmenetileg 21— 26 fokig emelkedik, majd kora délutánra az ország nagy részén 14—18 fokig esik vissza. Távolabbi kilátások péntek reggelig: felhőátvonulások, futó esőkkel, záporokkal. Tovább tari a hűvös, szeles idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10—15 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. (MTI) £ — TANIDEI ÜDÜLÉS. A Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa az 1978—79-es iskolai tanévben 275 gyermeket üdültet. A 23 napos üdülés 230 forintba kerül a szülőknek és Parádsasváron, Kőszegen, valamint Vajtán pihenhetnek a gyerekek. — TOLÓKOCSIVAL A FU- DZSIJAMÁRA. Japánban nagyon sokan szinte erkölcsi kötelességnek tartják, hogy feljussanak a 3776 méter magas Fudzsijama tetejére — mégpedig gyalog. A hagyományokhoz ragaszkodók ezt a túrát olyan zarándoklatnak tekintik, amelyhez nem vehetik igénybe a modern közlekedési eszközöket. Ehhez az előíráshoz tartotta magát a járásképtelen Isze Jaszuhiro is, aki fékkel és hidraulikus erősítővel felszerelt tolókocsiján csaknem öt nap alatt jutott fel a hegycsúcsra. — JAVULTAK A FELTÉTELEK. A gyulai Kötőipari Vállalatnál javultak a szociális és munkakörülmények. Űj ebédlőt alakítottak ki, ahol három turnusban ebédelhetnek a dolgozók, kerékpártárolót építettek, valamint az üzemrészekben megoldották a világítást és pvc- szőnyeget raktak a betonalapzatra. — HlRLAPFORGALOM. Mezőkovácsházán, az Árpád utcában, az idén májusban hírlapárusító pavilont állítottak fel. Az árusítóhelyen havonta 4300 sajtóterméket értékesítenek. — BŐVÜL AZ ÜZLETHÁLÓZAT. Békéscsabán, ai V. ötéves tervben, több kereskedelmi és vendéglátóipari egységet építenek. Az üzlet- hálózat előreláthatólag 25,8 ezer négyzetméterrel nő. — RENDŐRSÉGI HÍREK. Szeptember 10-én, a délelőtti órákban Szarvas és Csaba- csűd között Krajcsi Pál 67 éves tiszakürti lakos ittasan kerékpározott. Úttesten való haladása közben kerékpárjáról balra, az út közepére borult, miközben egy személygépkocsi . elütötte. A személygépkocsit Varga Jó- zsefné budapesti lakos vezette. A baleset során Krajcsi Pál olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás közben meghalt. — Ugyancsak ezen a napon az esti órákban Telekgerendás és Békéscsaba között Tóth Zoltán 25 éves gerendási lakos személygépkocsiját nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette és elütötte Szabó József 32 éves békéscsabai lakost, aki oldalkocsis kerékpárját szabályosan az út jobb oldalán Békéscsaba felé tolta. ' A baleset következtében Szabó József olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A személygépkocsi vezetőjének őrizetbe vétele mellett a baleset kivizsgálása folyamatban van. Chile népének ellenállása fokozódik Négy év Etiópiában R Centropress hétfő esti kommentárja