Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-11 / 188. szám
1978. augusztus 11., péntek iJHaUKTllcj Világjáró fiatal táncosok Beszélgetés a gyomai táncegyüttes vezetőjével Földrengés után — tanévkezdés előtti gondok Békésen törekszünk. A Hidasháti Állami Gazdaság építői is sokat vállaltak magukra; a Baki utcai 100 gyereket befogadó új óvoda építésén szorgoskodnak. Háromszáz kis óvodásról kellene még valahogyan gondoskodnunk. Egyelőre azt szeretnénk elérni, hogy jövőre ne kelljen több gyereket elutasítanunk, mint az idén, hiszen évente körülbelül százzal többen kérik óvodai felvételüket. — Az iskolák miatt fájt a legjobban a fejünk. A 3-as számú iskolában 16 felső tagozatos osztály oktatási, nevelési feltételeit kell megteremteni. A 2-es és 3-as számú iskola megrongálódott tantermeit a tanévkezdés előtt kell rendbehozni, hiszen így is váltakozva tudunk csak tanítani. Délelőtt az alsósok, délután a felsősök járnak majd. Arra is gondolnunk kellett, hogy lehetőség szerint, egy helyen legyenek a felsősök a szervezett, színvonalas oktatás és ellenőrzés érdekében. A tanköteles korú gyerekek 70 százalékát érinti a Szántó utcai nyolctantermes új iskola átadása. A többi iskolából oktatástechnikai eszközöket is hoznak majd ide. Napi 12 órában, reggel fél 8-tól este fél 7-ig folyik itt szeptembertől a tanítás. Az új szabad szombatos rendet is figyelembe kellett vennünk. A 2-es számú iskola felsősei első héten délelőtt járnak, a 3-as számú iskola gyerekei pedig délután. így szombaton az egyik csoport szabad, a másik pedig délelőtt jön iskolába. Mindenki tudja, hogy ha a Szántó utcai iskolát a tanév első napjára nem tudjuk berendezni, akkor a tanítást sem tudjuk elkezdeni. Ezért szocialista brigádok, KISZ-szervezetek, pedagógusok társadalmi munkában segítenek építeni, takarítani, elfogadhatóvá tenni a környezetet, ablakot mosni, bútorokat szállítani. Csak nagyon sok ember megértő összefogásával, kemény munkájával érhetjük el a megfelelő tanévkezdést. — Gondos számításokkal, átcsoportosításokkal tudunk helyet adni a napközis tanulócsoportoknak. Az étkeztetésről még dönteni kell. Ha az új iskola konyhája elkészül, nincs baj. Másként vagy az ÁFÉSZ, vagy a tanácsi konyháról hozzuk az ebédet. Ez ugyan többe kerül, mint a napközis konyhai étkeztetés, s a többletkiadásra is nekünk kell pénzt szereznünk. A szülők nem fognak többet fizetni. Az úttörőmozgalmi munkának átmenetileg ,az új iskola két kisebb helyiségében, a Petőfi utcában, s az ifjúsági házban adunk otthont. Az úttörőelnökség és a csapatvezetők a lakóterületi úttörőmunka kibontakoztatását szorgalmazzák. Sajnos, a szakkörök számát csökkenteni kell. Néhány tornatermünk éppenhogy elég az iskolai oktatáshoz, a sport- egyesületnek annyiszor sem tudjuk odaadni, mint eddig. Még valamit a művelődésről: az idén is megrendezzük a hagyományos alkotótábort. A Körös menti kulturális hetek eseményeire augusztus 20. és október 6. között kerül sor. Sajnos azonban néhány tervezett rendezvényről le kell mondanunk. Alkotmánynapi ünnepünket viszont úgy szeretnénk megrendezni, hogy fényéből semmit ne veszítsen. Tudják azt Békés lakói, hogy gondjainkon nem a bánkódás segít, hanem a közös munka, a lelkiismeretes összefogás és a sok-sok társadalm: vállalás. Ennek pedig nap mint nap tanúbizonyságát adják. Bede Zsóka Kacsóh-dalmű a szegedi szabadtérin Egy rózsaszál szebben beszél... , Tizenegy éve táncol Gyalog László a gyomai Körösmenti táncegyüttesben, pedig még csak 23 éves. Szeretettel emlékezik az első művészeti vezetőjükre, Nagy Al- bertre, aki a kovácsmesterségből vándorolt át erre a nem éppen rak on területre; a népi táncosok világához. Olyan útravalóval, példaadó önműveléssel ösztönözte az alakuló együttest, hogy hite, lendülete ma is érződik. Gyalog László művészeti irányító munkájában át is vette az elődök tapasztalatát, s energiájának teljes erejével lelkesíti, tartja össze a csoportot — Az induláskor és még sok-sok éven át kevesen voltunk táncosok — emlékezik Gyalog László à közelmúltra. — Harmincöt—negyven tagú csoport mellett 20 ember jelentette csak az utánpótlást. Most meg 120—130 gyerek jár az úttörő tánccsoportunkba. A mezőgazda- sági szakmunkásképzőben is vezeték minden évben tánccsoportot. Igaz, hogy egy-egy esztendő kevés az igazi jó tánc elsajátításához, de ahhoz elég, hogy ráérezzenek a fiúk a szereplésre, a siker, a tánc örömeire. Mi pedig azt szeretnénk, hogy ha táncos nem is válik belőlük, de az biztos, hogy más szemmel nézik majd a (többi művészi táncokat is. Márpedig a közönségnevelés nagyon fontos feladat. — Sikerrel mutatkozott be már sok helyen az együttesünk, ha ugyan a sikert lehet tapssal, vagy a díjak számával mérni. Legutóbb a Balaton partján, az országos szövetkezeti fesztiválon díjaztak bennünket. Persze, csöppet sem bízhatjuk el magunkat. Nehéz ebben a mi megyénkben- jó hírű nép- tánccsoportnák lenn; olyan riválisok mellett, mint a békéscsabai Balassi vagy a gvulai Körös együttes. Mögöttünk pedig nem áll olyan gazdag múlt, szakmai tapasztalat, mint amivel ezek az egvüttesek büszkélkedhetnek. Mégis igyekszünk színvonalban is hozzájuk hasonlóan igényesnek lenni, és szeretnénk a magunk sajátos műfaját. arcát megtalálni. 16. — Húzd, tépd, nem apád! Zsai iva Janó nem kapkodott, és nem is volt lekváros a képe. Mégis félelmetes tempóval haladt a lepény belseje felé. Módszeresen, nyugodtan. És könyörtelenül. Hatalmasakat harapott, és hatalmasakat nyelt. Szomszédai elhúzódtak a közeléből. Közepén egy rézpénz villogott. Aranypénz — mondták. Azt kellett elérni. Zsabka Janó mindjárt eléri. A rézpénznek értéke nem volt, de hitték, hogy szerencsét hoz annak, aki elnyeri; egy évig teljesül a kívánsága, míg újra csatába kell szállni érte. Zsabka Janót három éven át kényeztette a szerencse, kis megszakítással, míg ülni kényszerült. Most sem engedett. Sőt becsvágyának mintha szárnyai nőnének. Mindenki tudta, hogy Zsabka Janó nyeri a versenyt. S ekkor valaki elordította magát : A fiatal művészeti vezető munkáját már országos mércével mérik a szakemberek. Az ifjú koreográfusok bemutatkozásain elismeréssel emlegetik a nevét. Arra a legbüszkébb, hogy a gyomai együttes nevét együtt hallja a nagyvárosok tánccso- portjainak nevével. Kisebb településről, kevesebb fiatal közül nehéz jó csoportot ösz- szehozni, együtt tartani, a sok iskolájú nagyvárosokban vagy ipari településeken nagyobb a választék, a lehetőség. A koreográfiái munkához Gyalog Lászlónak már sok-sok sikeres szólótáncos bemutatkozása is társult. Kétszeres Aranysarkantyús táncos lett a szólófesztiválokon. Példát kell mutatnia a gyakorlatban is tánccsoportbeli társainak. A legszívesebben mégis 1976-ra gondol : — De jól sikerült év volt ez a számomra! Egy hónapig táncoltam az Egyesült Államokban Magyarország sok — Feró! Feró!... Nézzétek, a Feró! Feró a nyelvével éppen nagyot söpört, s eltűnt a tészta, mi szája szélén csüngött még imént. Orra máris beleszántott a lekvárba, az alaposan megtépázott lepény fölött. — Hajrá, Feró! Hajrá, Feró! — ordított a közönség. Elnyomta a zenekart, mely a finisre gyorsabban húzta. Lonci és Anyicska visszafogták lélegzetüket, s egymás kezét markolászták izgalmukban. Már csak ketten voltak: Feró és Zsabka. Farkasszemet néztek egymással a lekvármező fölött. Zsabka Janó Feró orrát nézte, mely a lekvárt szántva nyomult a pénz felé. Hidegen nézte az ellenfél orrát, agya hidegen őrölt: tíz centi... nyolc centi... öt centi... A maga orrtávolságát tizenöt centire becsülte. Mindenki ujjongott Feró győzelmének. S ekkor Feró orra előtt levált a lepény, és Zsabka más népművészével és táncosával együtt. Az USA alkotmányának jubileumára kétszázadmagammal küldtek ki. Karsai Zsigmond bácsival, vagy a galgamácsai Juló nénivel azóta is tartjuk a barátságot. Végigjártuk az országot Washingtontól Cle- velandig, Floridáig, Miamiig. A világ legkülönbözőbb vidékeiről érkezett táncosokkal találkoztam ekkor. Ilyen élmény ritkán adatik meg egy táncosnak, de az sem kisebb boldogság, amikor itthon a térképen szinte nem található apró településen tapsolják pirosra a tenyerüket az emberek, ha a Körösmentit látják. Ezekben a napokban már Hollandia városait járják a gyomaiak... A fapapucsok hazájában is szívesen látják a ragyogó csizmájú, színes népviseletbe öltözött gyomai fiúkat és lányokat. így viszik igazán közérthetően határainkon túlra is a magyar kultúra értékeit a népi táncosok. B. Zs. Janó foga között vigyorogva felmutatta a rézpénzt. Buda tanító lefújta a mérkőzést, s a döbbent csendben a füttyszó élesen hangzott. Aztán moraj lett. Zsabka Janó körülnézett, mintha kutatná, ki elégedetlenkedik. Feró letörölte orráról a lekvárt. De alighogy letörölte, egy helyen újra piros, lett. Kis karcolásból szivárgott a vér. — A kését használta — suttogták. — Van neki egy kése — mondták mások a lányok közelében, összehajolva. — Nem is szabad tartani olyat... Rugós kés. A pengéje gombra működik. A tömegből jól lehetett hallani, hogy valaki azt mondta : — Csalás! Zsabka Janó a hang felé fordult, foga közt- a rézpénzzel. S nem jött több ilyen hang. A moraj pedig elbizonytalanodott. — Vajon hogy ítél? —súgta a lányok közelében valaki. — Megítéli — mondta a társa. Igaz lett. Buda tanító Zsabkához lépett, és magasba lendítette a kezét; ahogyan az ökölvívókét szokták. — Fél tőle... Mindenki fél tőle — hallotta Anyicska a suttogást a háta mögött. Feró kezet fogott Zsabká- val, aztán titokban megnéz- ' te az ujját, ég még egyszer végighúzta az orrán. Mindenki látta, hogy tudja, mi A június 22-i földrengés Békés 26 közművelődési és oktatási intézményének épületeit rongálta meg. Az új iskolai év gyorsan közeledik, a közművelődési munka sem szünetelhet. Mit tesznek a békésiek, hogy az elemi kár okozta hátrányokat valamiképpen helyrehozzák? Erről tájékoztatott bennünket Puskás László, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője és Rubint Károly tanfelügyelő: — Országos és megyei vezetőink, mi helybeliek, az ÉPSZER, a költségvetési üzem, a Hidasháti Állami Gazdaság építői, mindenki intézkedett, tárgyalt, tervezett azért, hogy a legfontosabbat; az aránylag zavartalan tanévkezdés feltételeit megteremtsük. Annak nem szabad megtörténnie, hogy a mi gyerekeink hátrányba kerüljenek és az új tanterv alapvető célkitűzéseit ne tudjuk teljesíteni. Tanítani, tanulni kell ugyanolyan intenzitással az 1978/79-es tanévben is, mint az előzőekben! Felmértük a károkat, intézkedési tervet készítettünk a gondok megoldásához. A 3-as számú iskola Petőfi utca 1. szám alatti épületét lebontásra készítették elő. A művelődési központ és a könyvtár épületét lezártuk, ezek az intézmények most ideiglenes helyen végzik munkájukat. A művelődési központ dolgozóit a városi tanács épületében találják, de hamarosan a volt bírósági épület első emeletére költöznek. Ebben a házban dolgozik a gyermek- könyvtár is. A felnőttkönyvtár gondjainak megoldásához statikai szakvéleményt, gyors intézkedést várunk. Ha teljes biztonsággal helyrehozható Széchenyi utcai otthonunk, azt szeretnénk sürgetni. A tájház és az iskolamúzeum átadási határideje jócskán eltolódik, erre csak 1979-ben kerül sor. — Szomorúak vagyunk, ha egy gyermek óvodai felvételét el kell utasítani. Tudjuk, hogy a szülőknek dolgozniuk kell, tudjuk, hogy jogos a kérésük, de 9 óvodánk közül 7-et kell helyreállítani. Hová tegyük a gyerekeket? Üjabb csoportoknak keresünk helyet, s az óvodaépületek, elsősorban a foglalkozási termek és a kiszolgálóhelyiségek gyors helyreállítására történt. Tudja, és mégse fellebbezett. A közönség eloszlott, anélkül, hogy ünnepelte volna a győztest. Ki-ki folytatta korábbi mulatságát. Csak a fiúk vették körül Zsabkát, sörényüket és láncukat rázva, s torz hangon óbégatva. Már csak ők voltak a lepénytartó oszlopoknál. Zsabka Janó hátralépett némileg, kipattintotta ritka kését, melyre oly büszke volt, és amelyet a többiek irigykedve s tisztelettel néztek. és amely gazdája hírét fölöttébb megnövelte. Kipattintotta egykedvűen, volt ebben valami hivalkodó; elhajította. A kés pörögve szállt, és vékony, kékes acélpengéje mélyen fúródott az oszlopba. A kés ébenszín- nyele még akkor is remegett, mikor Zsabka Janó odalépett, hogy kihúzza. A lányok egyet gondoltak, s otthagyták a népmulatságot. Unták is, meg aztán Lonci azt mondta: — Imádom az erdőt. — Várj csak, mutatok valami érdekeset — szólt Anyicska. Átvágtak a legelőn. Egyenesen annak a sötét falnak. Hogy közelébe értek, a fal még inkább megnőtt, hatalmas szálfákra bontódott, s borzongató hűvösséget éssu- sogást bocsátott ki magából. — Imádom, és félek tőle — fecsegett Lonci. — Te nem félsz? (Folytatjuk) Van-e olyan, aki nem ismeri Kacsóh Pongrác daljátékának második felvonásbeli dalát, az „Egy rózsaszál szebben beszél...” kezdetűt? Aligha. Ahogyan a daljáték alapművét, Petőfi Sándor: János vitéz című elbeszélő költeményét is mindannyian ismerjük, tudjuk. Éppen ez a nagy ismertség volt hát a legnagyobb gondja Vámos László rendezőnek is, aki négy előadásra színpadra állította a Kacsóh-daljátékot a szegedi szabadtérin, augusztus íí-i bemutatóval. Ahogyan az már Szegeden lenni szokott, minden évben, minden előadással újat, meghökkentőt akarnak nyújtani a teltházas nyári színházban. Évek óta érzik-tudják Szegeden ; valahogy megbillent az egyensúly. A mindenáron kihajtott többlet általában halványítja, szegényíti, ^és alapvető mondandóitól fosztja meg a szabadtéri színpadi játék művészetét. Valami hasonló lett ezzel a szegedi János vitézzel is. Vámos László felfogásában ez a daljáték a népi (illetve a népmesékben megjelenő) látásmód tükre. Ezért röfög hát zöld kismalac a francia király trónszéke mellett, ezért fűszerezték föl piros paprikával a Tisza-parti házformájú palotát is. De a mondat végére inkább a kérdőjel kívánkozik, ahogyan a hiányérzetünket ébreszti föl az előadás végén a látvány önmagában lebilincselő élménye is. Mert ez a János vitéz nem a Kacsóh— Bakonyi Károly—Heltai Jenő szerzőhármas daljátéka, nem Petőfi műve, nem az ősbemutatós Király Színházbeli előadás. Mindezektől másabb, és nem új. Nem új, mert az állítólagos naív népmeséi leegyszerűsítés csak kísérlet maradt, félbeszakadva. Így lehet, hogy önmagának ellentmondó jelzéssorok kénytelenek darabokra tördelni az élményt. A francia királykisasszony csárdást imitáló mozdulatai valahogy nem illeszthetők össze a gall-kakasos lobogóval, Iluska mostohájának valóban népmeséi cserfessé- gű vasorrú bábája idegen a pirotechnikai eszközökkel kivitelezett „Deus ex machina”-eltűnés módjától, vagy a francia király szerepének kabarétréfákkal agyoncsapott blődsége az egész János vitézi felfogással szemben. Kell, szükséges az újítás, az új utak, új megvalósítási lehetőségek keresése, majd azok színpadiasí- tása. De nem mindenáron, nem a láthatóan szűkre szabott keretek erőszakos kitágítására. Ennek ellenére Kovács József (Kukorica Jancsi), Oszvald Marika (Iluska), Gárday Gábor (Bagó) és Zsadon Andrea (Királykisasszony) énektudása, Pál Tamás karmester árnyalatokkal teli zene- és énekkar vezetése, Koós Iván bájos díszletei és jelmezei igyekeztek hűek maradni a 74 esztendős örökfiatal daljáték és az operettszínpad szelleméhez. Kár, hogy ez az előadás is a „megbillent egyensúly” keserű szájízének emlékét ismételte meg bennünk. Nemesi László Minden héten nagyon komoly próbát tartanak a gyomai táncosok. A munka még ilyenkor nyáron is folyik, főként egy-egy külföldi fellépés előtt Fotó: Gál Edit SZEBERÉNYI LEHEL: A RÉM Regény
