Békés Megyei Népújság, 1978. augusztus (33. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-16 / 192. szám
1978. augusztus 16., szerda NÉPÚJSÁG A genfi háromhatalmi tárgyalások eredményei hírek hírek hírek TELEX MOSZKVA Kedden hazautazott a Szovjetunióból Todor Zsiv- kov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Nép- köztársaság államtanácsának elnöke, aki az SZKP KB meghívása alapján szabadságát töltötte a Krím-félszi- geten. □ VARSÓ Kéthetes látogatásukat befejezve a lengyelországi Su- walki városából hétfőn hazautaztak Bulgária, Csehszlovákia, az NDK, Románia és Magyarország népfrontküldöttségei, amelyek a lengyel nemzeti egységfront meghívására tartózkodtak az országban. 4 □ HANOI Kedden Hanoiban megkezdődött a Vietnami Szocialista Köztársaságban élő kínai nemzetiségi lakosok kérdésével kapcsolatos vietnami— kínai tárgyalások második fordulója. A kínai küldöttség vezetője a tárgyalások folytatását arra használta fel, hogy éles támadást intézzen a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. □ GENF Kedden Genfben újabb találkozót tartott a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásával kapcsolatos tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai delegáció. □ KABUL Kabulban ülést tartott az Afgán Népi Demokratikus Párt Politikai Bizottsága. Nur Mohammed Taraki, a párt Központi Bizottságának főtitkára, állam- és kormányfő beszámolt a belbiztonság megszilárdítására hozott intézkedésekről és az afganisztáni párt- és kormányküldöttség kubai útjáról. A KB-ülést követő kabinetülésen jóváhagyták a mezőgazdasági szövetkezetek alapszabályait és az írástudatlanság felszámolását célzó intézkedéseket. □ PHENJAN Kedden a KNDK fővárosában megkoszorúzták a szovjet hadsereg katonáinak tiszteletére emelt „Felszabadulás” emlékművet. Az ünnepségre abból az alkalomból került sor, hogy a szovjet hadsereg egységei 33 évvel ezelőtt szabadították fel Koreát a japán megszállás alól. □ MANILA A Fülöp-szigetek lakossága egyre erőteljesebben követeli, hogy szüntessék meg az Egyesült Államoknak országuk területén levő katonai támaszpontjait. A szakszervezetek támogatásukról biztosították az indítványt, amelyet a nemzeti ifjúsági szövetség terjesztett az ideiglenes nemzetgyűlés elé. □ SAN JOSÉ San Jóséban ülésezik a Béke-világtanácsnak az emberi jogok megsértését kivizsgáló bizottsága. A bizottság ezúttal a haiti, a salvadori és a nicaraguai elnyomó rendszerek bűntetteit vizsgálja. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Bri- tannia képviselői a napokban a genfi leszerelési bizottságban összehangolt nyilatkozatot tettek közzé arról, hogy a nukleáris fegyverkísérletek általános és teljes betiltását előirányzó megállapodás kidolgozásáról tartott háromoldalú tárgyalásokon jelentős haladást értek el. A felek, hangzott a nyilatkozat, teljes mértékben figyelembe veszik azt a kölcsönös törekvést, hogy a tárgyalásokat a mielőbbi és sikeres befejezésig folytassák. Az események ilyen pozitív alakulása — mutat rá ezzel összefüggésben a TASZSZ hírügynökség politikai szemleírója — kétségtelenül megörvendezteti mindazokat, akik tudatában vannak: a nukleáris fegyverkezési verseny beszüntetése szempontjából mennyire fontos volna az említett megállapodás megkötése. Ismeretes, hogy a genfi tárgyalásokon való konstruktív megegyezés érdekében a Szovjetunió elébe ment partnereinek azokban a kérdésekben, amelyek megoldását a legnagyobb nehézségek akadályozták. Így például beleegyezését adta, hogy az ellenőrzéseket önkéntes alapon folytassák, beleegyezését adta a békés célú nukleáris robbantások moratóriumába, valamint abba is, hogy a megállapodás akkor is lépjen életbe, ha az első szakaszban nem vesz részt az öt nukleáris hatalom közül valamennyi, hanem közülük csak három, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. Ezzel együtt Nyugaton hallatszanak más hangok is, olyan hangok, amelyek az enyhülés és a leszerelés ellenfeleinek kezére játszanak, így például az amerikai képviselőház hadügyi bizottságának augusztus 14-én kezdődött ülésén, amelyen a nukleáris kísérletek általános és teljes betiltásáról szóló megállapodással kapcsolatos amerikai magatartás került napirendre, Donald Kerr energiaügyi miniszter olyan különös álláspontra helyezkedett, amely csakis a fegyverkezési verseny fokozása mellett síkrászálló körök érdekeinek felel meg. Kerr úgy vélekedett, hogy a megállapodás megkötése „a nukleáris fegyverek gyártásának területén jelentkező amerikai fölény, a kísérleA világ valamehnyi nagy hírügynöksége jelentette: Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Krím-fél- szigeten találkozott Todor Zsivkowal, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, a Bolgár Népköztársaság államtanácsának elnökével. Ilyenkor, a nyári hónapokban megszokottá váltak ezek a festői Krímből keltezett hírek, az európai szocialista országok vezető politikusai rendszeres nyári vendégei az SZKP főtitkárának. A világsajtó mégsem úgy kezeli ezeket a jelentéseket, mint egyszerű protokolláris közleményeket. Régen hamisaknak bizonyultak azok a közhelyek, amelyek szerint „a nyár a nagypolitikában is nyár”, vagyis, hogy a perzselő napfény mintegy elapasztja a nemzetközi politikai tevékenységek sodrát is. Minden, az események iránt valamennyire is értek megvalósítása során szerzett tapasztalatok elvesztéséhez” vezethet. Kerr ugyanakkor felszólított arra, hogy az említett megállapodást — ha mégis alá fogják írni — „a lehető legrövidebb időszakra” kössék, abból a célból, hogy az Egyesült Államok megőrizhesse a nukleáris fegyverek kidolgozásáhaz, illetve kipróbálásához szükséges laboratóriumokat, valamint kísérleti területeket, és azt a lehetőséget, hogy bármely pillanatban „szükség esetén” felújíthassa ezeket a kísérleteket. Az amerikai energiaügyi miniszterhelyettes által javasolt feltételek szemléletesen tanúskodnak arról, hogy maga Donald Kerr az, aki nem viszonyul őszintén a kidolgozandó megállapodáshoz. Felvetődik a kérdés: hogyan egyeztethető össze az energiaügyi miniszterhelyettes állásfoglalása az Egyesült Államok hivatalos álláspontjával, azzal az állásponttal, amelynek az Egyesült Államok a három ország által Genfben összehangolt nyilatkozatban adott hangot. A fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni világkonferencia kedden kezdte meg az érdemi munkát. Több szocialista ország állami vezető személyisége, Leonyid Brezsnyev, Losonczi Pál és mások üdvözletüket és jókívánságaikat küldték a konferenciának. „A világ demokratikus erőivel együtt a Magyar Népköztársaság mindig a gyarmati és faji elnyomás ellen, a szabadságukért, alapvető emberi jogaik kivívásáért fellépő népek oldalán áll és következetesen síkraszáll a népek önrendelkezésére, a fajüldözés és az apartheid felszámolására vonatkozó ENSZ-határozatok maradéktalan megvalósításáért” — hangzott az Elnöki Tanács elnökének üzenete. A konferencián a magyar küldöttség hangsúlyozottabb szerephez jutott azáltal, hogy a tíz alelnök közé választották Magyarországot. A délutáni ülésen mondta el nagy érdeklődéssel várt beszédét A. L. Dzsaszohov, a deklődő ember tudja ma már — hiszen elég bepillantania a lapokba, rádiót hallgatnia, vagy a televízió képernyőjére tekintenie —, hogy manapság nincs politikai uborkaszezon, hogy Európa és a világ nagy mozgásfolyamatai — természetesen — nem vesznek ki „nyári szabadságot”. A szocialista országok mindig is nyíltan vallották, hogy a bonyolult, naponta változó helyzetben milyen fontosnak tartják a legmagasabb szinten tartott rendszeres konzultációkat. Enélkül ma már nehezen lenne elképzelhető valóban - gyorsan reagáló, valamennyi fejleményt figyelembe vevő és integráló, egyeztetett szocialista külpolitika. Nem véletlen, hogy a Nyugat fővárosaiban is intenzív érdeklődéssel kísérik a Krím-félszigetről érkező híreket. A Fekete-tenger partján kiadott közlemények számukra is égetően aktuális üzenetet tartalmaznak. Hiszen ezek a dokumentumok nemcsak kétoldalú vonatkozásokat, hanem egyetemes jelentőségű A Közel-Kelet hírei Menahem Begin izraeli miniszterelnök kedden bejelentette, kormánya egyelőre elállt attól a tervétől, hogy öt további félkatonai települést létesít a Jordán folyó megszállt nyugati partján. A döntést képmutatóan azzal indokolta, hogy Izrael „kedvező lélektani légkört” igyekszik teremteni a Camp Da- vid-i hármas csúcstalálkozóhoz. * * * Szelim Al-Hossz libanoni miniszterelnök kedden Szíriából hazaérkezett Bejrútba, miután befejezte Hafez Asz- szad szíriai államfővel és más magas rangú személyiségekkel hétfő óta folytatott megbeszéléseit. A törvényes libanoni kormány fennhatóságának visz- szaállításáról és más biztonsági kérdésekről tartott tárgyalások „a teljes egyetértés” jegyében zajlottak le. A két fél rámutatott továbbá a két ország közötti különleges kapcsolatokra, kiemelve a kapcsolatok megerősítésének szükségességét. * * * Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára hétfőn késő este arab körútra indult. A főtitkár a Khartoumban rendezendő arab külügyminiszteri értekezletet kísérli meg tető alá hozni. szovjet küldöttség vezetője. Beszédét Leonyid Brezs- nyevnek a konferenciához intézett üzenetére alapozva, rámutatott, hogy a Szovjetunió a maga részéről teljességében megoldotta az emberek közti egyenlőséget és következetesen küzd a fajgyűlölet és a faji diszkrimináció minden formája ellen. Letartóztatás amnesztiával? Az iráni sah kedden amnesztiában részesített 711 bebörtönzött személyt. A jelentés szerint a szabadon bocsátandók között mindössze 62 politikai fogoly van, a többi hat és fél száz személyt állítólag „különböző bűncselekmények” miatt ítélték el. Az iráni hatóságok folytatják a letartóztatásokat. nemzetközi kérdéseket is érintenek. A mostani közleményben például figyelmet kelt Brezsnyevnek és Zsivkovnak az a közös - megállapítása, amely szerint — nyilvánvalóan a most megkötött japán—kínai szerződésre is utalva — „Kína hegemonisz- tikus irányvonala mélységesen ellentétes a béke és a szocializmus érdekeivel”. Hasonlóan nemcsak a közvetlenül érintett országok vezetői és népei számára fontos a közleménynek az a kitétele, amely arra figyelmeztet: nem lehet megengedni, hogy ez a hagyományosan zaklatott térség „az enyhüléssel szemben álló erők cselszövéseinek és kísérletezéseinek tárgya legyen. Végül, de távolról sem utolsósorban, messze hangzik a Krím-félszigetről kiadott közleménynek az a megállapítása, hogy az ott tárgyaló felek kitartanak az enyhülés politikája mellett, támogatják a Helsinkiben aláírt záróokmány elveit. Olyan időpontban, amikor — sajnos — Nyugatról, elsősorban Washingtonból ezzel szögesen ellentétes hírek érkeznek, megnyugvás és remény forrása a közleményből kiolvasható jótékony folyamatosság. Harmat Endre Ma: Ábrahám napja A Nap kél 4.41 — nyugszik 18.55 órakor A Hold kél 17.20 — nyugszik 2.07 órakor ÉVFORDULÓ Kétszázharmincöt évvel ezelőtt, 1743. augusztus 16-án született — és 51 éves korában, 1794-ben halt meg — Antoine Laurent Lavoisier francia kémikus, a párizsi tudományos akadémia tagja. * — TÖBB HARISNYA. Túlteljesítette első féléves tervét a Budapesti Harisnyagyár gyulai gyára. A félkész és késztermékek kiszállítási tervét a gyáregység két és fél százalékkal teljesítette túl. így az év első hat hónapjában 210 ezer pár harisnyával gyártottak többet a tervezettnél. — ELŐADÁS AZ ÁLLÓVIZEKRŐL. A Magyar Hidrológiai Társaság Békés megyei területi szervezete Az állóvizek eutrofizációjának megelőzése címmel előadást rendez holnap, csütörtökön délután egy órákor a MTESZ békéscsabai előadótermében. Az előadást dr. Marian Granops, a lengyel- országi rzeszowi műszaki egyetem környezetvédelmi intézetének munkatársa tartja. — EREDMÉNYES VIZSGA. Tizenhárom lány és asszony tett eredményes szakmunkás- vizsgát a közelmúltban Szeghalmon, a Fővárosi Ruhaipari Vállalat üzemegységében. — VÁSÁR MEZŐBERÉNY- BEN. Holnap, augusztus 17- én délelőtt 9 órakor nyílik Mezőberényben a IX. ipari, mezőgazdasági kiállítás és vásár a községi ligetben. A kiállítás a nagyközség ipari és mezőgazdasági üzemeinek termékeit hivatott bemutatni. — KISDIÁKOK A MAGAS- TÁTRÁBAN. Az orosházi ifjúsági ház szervezésében a napokban 45 orosházi kisdiák utazott a Magas-Tátrá- ba. Az augusztus 19-ig tartó kiránduláson a hegymászás, a túrázás örömeit ismerhetik meg a pajtások. Ellátogatnak többek között a Csorba- tóhoz is. — MÉRLEGTECHNIKAI KOLLOKVIUM. Hazánk egyetlen mérleggyára — a METRIPOND — kezdeményezésére 1962 óta minden évben nemzetközi mérlegtechnikai kollokviumot rendeznek Hódmezővásárhelyen és Szegeden. A rangos nemzetközi tanácskozást az idén szeptember 5-től szeptember 7-ig tartják meg Szegeden, a Technika Házában, mintegy 300 hazai és külföldi szakember részvételével. — Nö A TERMELÉSI ÉRTÉK. Évről évre növekszik az egy dolgozóra jutó termelési érték a szarvasi PLAS- TOLUS-ban. Míg 1976-ban 173 ezer forint volt, tavaly pedig 195 ezer forint, addig az idei esztendő első felében már 105 ezer forint termelési érték előállítása jutott egy dolgozóra. — BAROMFIÁGAZAT. A csanádapácai Széchenyi Termelőszövetkezetben baromfi- ágazatot hoznak létre. A tervek szerint 6 új épületet építenek, két régi istállót pedig barom^Kartásra tesznek alkalmassá. A beruházás befejezését követően 1981-ben egy év alatt 1,2 millió csirkét értékesítenek majd. Javul az idű Várható időjárás ma estig: délutánig kevés felhő, majd délnyugat felől kisebb felhő- södés, csapadék nélkül. Fokozatosan megélénkülő, a Dunántúlon megerősödő déli. délnyugati szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet délnyugaton 14, északkeleten 10 fok körül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 fok körül. A Balaton vize kedden 11 órakor Siófoknál 20 fokos volt. * — KOCKÁZATOS ALPI- NIZMUS. Az elmúlt 30 évben 16 ezer ember vesztette életét az Alpokban — jelentette a nyugatnémet alpesi szövetség. A tragikus balesetek többségét a köny- nyelműség, a tapasztalatlanság és az alpesi felszerelés hiányosságai okozták. — CSÖKKENT AZ ÜZEMELÉSI KÖLTSÉG. Rába— Mann motort szereltek a nagy teljesítményű Poll föld- munkagépbe a Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalatnál. A gép teljesítménye nem csökkent, ugyanakkor az üzemanyag-fogyasztás a szokásos 16—17 literről 13 liter alá mérséklődött. Az eredeti motornál 50 üzemóránként kellett olajcserét végezni, most elegendő 150 üzemóra után. — LIBÁK ÉS JUHOK. Két állatfajta közös tenyésztésével értek el kiváló eredményeket a dévaványai Lenin Tsz-ben. A nyáron használaton kívül álló juhhodá- lyokban libákat tartanak és ezzel minden beruházás nélkül tavaly 12 millió forintos többletbevételhez jutottak. — NAGYOBB ÁRBEVÉTEL. A szeghalmi SZÖVÉPÍTŐ az év első felében 17 százalékkal nagyobb árbevételt ért el építőipari tevékenységéből, mint az elmúlt év hasonló időszakában. így árbevételük meghaladta a 22,5 millió forintot. — MŰANYAG LÁDÁK. Térfogatuknak egyötödére összecsukható műanyag ládák sorozatgyártását kezdték meg a Pest megyei Mű- anyagipari Vállalat solymári gyárában. Áz elsősorban gyümölcs- és zöldségfélék szállítására, tárolására alkalmas rekeszeket 8 méretben tudják elkészíteni. — GÉPVÁSÁRLÁS. AzEnd- rődi Szabó Szövetkezet az idén 7 újabb Rimoldi-gépet vásárolt, hogy eleget tudjon tenni nyugati bérmunkakötelezettségének. Az új gépekkel másfélszeresére tudják növelni a munka hatékonyságát. — ÚSZÁSOKTATÁS FÜZESGYARMATON. Tavaly 90, az idén pedig 70 szeghalmi gyermek tanult, illetve tanul meg úszni a füzes- gyarmati strandon. A tanfolyamokat a járási művelődési központ szervezi, testnevelő tanárok közreműködésével. — TSZ-JUBILEUM. Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepli vasárnap a pusztaföldvári Lenin Tsz. Ennek tiszteletére augusztus 20-án ünnepi közgyűlést tartanak, melyen kitüntetéseket adnak át a legjobb termelőszövetkezeti dolgozóknak. — MAMMUTKOPONYA. Értékes lelettel gazdagodott a varsói földtani múzeum — egy mammut épségben megmaradt koponyájával. Egy építkezés során tavasszal bukkantak Lublinban a leletre, melyet a szakemberek aprólékos munkával konzerváltak. A hatalmas testű állatok Lengyelország földjén mintegy 500 ezer éve jelentek meg. Nyári találkozók B Centropress kedd esti kommentárja Magyar alelnök a genfi világkonferencián