Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
1978. július 16-, vasárnap SPORT SPORT SPORT SPORT Jó eredmények a falusi dolgozók spartakiádja megyei döntőjén Sporttörténeti konferencia Budapesten Az egész héten át tartó szeszélyes időjárás után, a falusi dolgozók XXVII. spartakiádjának megyei döntőjét szép, napsütéses időben rendezte meg Orosházán, az OMTK-pályán, a Békés megyei Edzett Ifjúságért mozgalom koordináló bizottsága, valamint a ME- DOSZ megyei bizottsága. Négyszázötven versenyző sorakozott fel az ünnepélyes megnyitón. A jelenlevőket Priskin Terézia, a Békés megyei TSH főelőadója köszöntötte. — Az ifjúság, a lakosság testedzése, sportolása, egészségének, fizikai és szellemi képességének megőrzése napjaink kiemelt feladata. Azok a határozatok, amelyek az elmúlt három évben napvilágot láttak, a fentiek megvalósulását célozzák. Az Edzett Ifjúságért tömegsportmozgalom az, amely a fentiek szellemében indult útjára. Az V. országos sportnapok keretében sorra kerülő spartakiáddöntő is az említett célokat szolgálja, — mondotta Priskin Terézia. — A negyedszázados múltra visszatekintő spartakiád versenysorozat a mezőgazdasági dolgozók, a falusi fiatalok nagy seregszemléje, amelyen a falvak, községek, a járások fiai, lányai bizonyítják be sportszeretetü- ket, tehetségüket, rátermettségüket — folytatta a TSH főelőadója. A mai nap kiemelkedő Békés megyei sporteseményei : Atlétika. SZÖVOSZ Kupa megyei döntője, Békés, városi sporttelep, 9.00. Cselgáncs. Nemzetközi csapatviadal, Békéscsaba, KISZ- vezetőképző iskola tornaterme, 10.00. Vízilabda. OB II/B. Bcs. MÁV—Külker. SC, Békéscsaba, Árpád uszoda, 11.00. Lovaglás. Békés megyei bajnokság II. fordulója, Orosháza, Üj Élet Tsz bogár- zói pályája, 9.00 órától. Tenisz. III. osztályú ifjúsági, újonc és serdülő férfi-női verseny, Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 8.00. — Aláhúzza a megyei döntő jelentőségét az a tény, hogy a legjobbak továbbjutnak az országos döntőre, s ott találkozhatnak más megyék legjobbjaival. Lemérhetik tudásukat, . fel- készültségüket. Éppen ezért várunk sokat ettől a versenytől, hiszen megyénk fatek magukért a spartakiád versenyein. Befejezésül Priskin Terézia sok sikert, sportszerű küzdelmeket kívánt a résztvevőknek. És nem csalódott! A szervezők, a versenybizottság tagjai, a csapatvezetők, a kísérők, a nézők érdekes küzdelmeket, jó eredményeket láthattak a megyei döntőn. EREDMÉNYEK. ATLÉTIKA. FÉRFIAK. 100 m. 1. Horváth László (Mezőkovácsházi járás) 11,1, 2. Krivik Gábor 11,8, 8. Nádas Ádám 11,9. 400 m. 1. Székely István (Mezőbe- rény) 58,6, 2. Málik József 58,9, 3. Mészáros Mihály 59,4. 800 m. 1. Balogh János (Békési járás) 2:13,4, 2. Szőke Mihály 2:17,4, 3. Dudás István 2:19,1. 1500 m. 1. Balogh János (Békési járás) 4:31,4, 2. Jankó Ferenc 4:33,4, 3. Rábai László 4:47,6. Spartakiádváltó: 800—400— 200—100 m. 1. Gyulai járás (Kulich Sándor, Tereszán Péter, Vigyikán János, Salát György) 3:37,7, 2. Békéscsaba városkörnyéki községek csapata 3:49,0, 3. Mezőkovácsházi járás 3:49,1. Magasugrás. 1. Herczegfalvi Gábor 165, 2. Barta Tibor 155, 3. Tokai Gábor 150. Távol. 1. Kaján Aladár (Gyulai járás) 592, 2. Nádas Ádám 591, 3. Otlakán Mihály 588. Súlylökés. 1. Molnár István (Gyulai járás) 10.90, 2. Priskin István 10,60, 3. Lengyel Tibor 10,10. Gránáthajítás. 1. Tóth János (Mkh. járás) 67,40, 2, Benkő Sándor 60,98, 3. Petries Pál 52,70. NŐK. 100 m síkfutás. 1. Viczián Katalin (Szarvasi járás) 13.5, 2. Fekete Zsuzsanna 14.5, 3. Balogh Ilona 14,6. 400 m. 1. Viczián Katalin (Szarvasi járás) 73,3, 2. Dobos Klára 77,0, 3. Tóth Ágnes 77,2. Spartakiádváltó. 400—300—200—100 m. 1. Békési járás (Vári Ildikó, Viczián Ilona, Fekete Zsuzsanna, Gilik Julianna) 3:0,75. Magasugrás. 1. Juhász Jánosné (Orosházi járás) 135, 2. Viczián Ilona 130. Távolugrás. 1. Balogh Ilona (Szeghalmi járás) 413, 2. Gilik Julianna 365, 3. Viczián Ilona 352. Súlylökés. 1. Vári Ildikó (Békési járás) 840, 2. Nagy Katalin 800, 3. Nádasdi Anna 780. Gránáthajítás. 1. Nagy Katalin (Szeghalmi járás) 39,90, 2. Fekete Zsuzsanna X 35,62, 3. Presnyák Éva 34.96. KISPÁLYÁS Labdarúgás. 1. Gyoma (Ágoston, Hu- nya, Gonda, Bélteki, Zöld, Varjú, Vatai, Medve, Kiss, Bene, Sebők, Rácz), 2. Elek, 3. Csanádapáca. KÉZILABDA. Férfiak. 1. Újkígyós (Ecker, Bánfi, Erdélyi, Benkő, Kovács, Szekerczés, Balogh, Dócs, Molnár), 2. Kamut, 3. Csorvás. Nők. 1. Újkígyós (Domo- kosné, Korcsokné, Eckerné, Veszri, Szabó, Bodorné, Dankó, Sódar, Rédai, Bar- náné), 2. Tótkomlós, 3. Kaszaper. Az atlétikai versenyszámok győztesei augusztus 19 —20-án Szombathelyen lépnek pályára a falusi dolgozók országos spartakiádjának döntőjén. A kispályás labdarúgók és a kézilabdá- sok Nyíregyházán vesznek részt július 30-án a területi döntőn, s ha ott megállják helyüket, akkor jutnak el az országos döntőre. Jelentős nemzetközi konferencia színhelye lesz július 17—21. között a Magyar Testnevelési Főiskola. Itt rendezik meg az I. európai sporttörténeti információs konferenciát 16 ország 57 sporttörténészének részvételével. A Sportvilágtanács Nemzetközi Sporttörténeti Bizottsága és Nemzetközi Sportinformációs Szövetsége felismerte, hogy az egyetemes sporttörténetíráshoz és a sporttörténet közművelési feladataihoz nélkülözhetetlen a tudományos inforEzekben a napokban két egyesület utánpótlásgárdája edzőtáborozik Szarvason. A Békéscsabai Előre Spartacus Sí 90 atlétája és 35 kézilabdása a Marik, s a Tobak házaspár irányítása mellett fejleszti képességeit. A Debreceni Dózsa SK 15 ifi és 15 serdülő kézilabdáA Bcs. Előre Spartacus SC július 17-én, hétfőn kezdi meg az 1978—79. évi bajnoki idényre szóló pályabelépő bérletek árusítását az egyesület Kórház utcai székházában. A belépők érvényesék a klub által rendezendő NB I-es, nemzetközi, barátságos és kupamérkőzésekre. Nastase újra fizet A román Ilié Nastaset legutóbb a wimbledoni Verseny idején büntették meg, most újabb hír érkezett, hogy a világhírű teniszezőnek megint büntetést kell fizetnie. Nastase, az amerikai városok csapatbajnokságán a Los Angeles String együttesének BEKÖT Kupa » A múlt hét végén rendezte meg a Textilipari Dolgozók Szakszervezete, az SZMT Testnevelési és Sportbizottsága, a Békéscsabai Kötöttárugyár vállalati, szakszervezeti bizottsága a női kézilabdacsapatok részére kiírt III. BÉKÖT Kupát. A kétnapos viadalon nyolc együttes versengett. A csoportmérkőzések, majd pedig a döntők után ez a sorrend alakult ki: 1. Bp. PATEX, 2. BÉKÖT, 3. Győri Graboplast, 4. Szegedi Kenderfonó, 5. Debreceni BFK, 6. Gyulai Harisnyamációs munka nemzetközi megszervezése. 1975-ben közös szervként létrehozta a Nemzetközi Sporttörténeti Információs Bizottságot, az ISHIA-t. Az új bizottság legfontosabb feladata lett a bibliográfia, az archívumkutatás, a sportmúzeumok és a thesaurus (sporttörténeti szaknyelv) információjának nemzetközi megszervezése. A magyar sporttudomány és sporttörténeti kutatás munkájának elismeréseként lesz Budapest a színhelye az első konferenciának. sát küldte el a Körös-parti városba. Hála a szarvasiak vendégszeretetének, s jó létesítményeinek, a debreceni és a csabai egyesület tizenévesei kitűnő körülmények között végezhetik edzésprogramjukat. Az Előre Spartacus gazdasági osztályán gondolnak a korábbi bérlettulajdonosokra is. Augusztus 5-ig fenntartják számukra korábbi helyeiket. A régi bérletesektől azt kérik, az egyesület vezetői, hogy bérletcseréjük alkalmával vigyék magukkal korábbi pályabelépőiket. ' tagja, a Forest Hills-i meghívásos viadalon vett részt, nem pedig csapata mérkőzésén, s emiatt a rendezőket alapos anyagi veszteség érte. A román versenyzők 15 ezer dolláros kártérítés megfizetésére kötelezik. ’78 gyár, 7. HÓDIKÖT, 8. Váci Kötöttárugyár. Az érdekes mérkőzéseket hozó torna után dr. Araczki Andrásné, a kötöttárugyár szakszervezeti bizottságának titkára adta át a díszes serleget a PATEX kapitányának. Különdíjat kapott — mint a legsportszerűbb csapat — a Győri Graboplast, valamint a legfiatalabb játékosokat felvonultató váci együttes. Császár Lajos felvétele a Győr—Gyula mérkőzésen készült. Á Rába- partiak beállósa a gyulaiakkal küzd a labdáért. lusi fiataljai mindig kitetPriskin Terézia, a Békés megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatalának főelőadója nyitotta meg a falusi spartakiád megyei döntőjét. Mögötte Szűcs Tibor, a megyei sportrendezvény-iroda vezetője, Ancsin Katalin, a TSH előadója és Andrejkó Mihály, az Orosházi Járási TSF elnöke A spartakiád váltót a gyulai járás együttese nyerte. Balról: Somos László csapatvezető, Kulich Sándor, Tereszán Péter, Vigyikán János, Salát György, Szabó Bálint edző Fotó: Gerencsér Tibor Edzőtábor Szarvason Bérletárusítás Egészségűnkért! (Gyakorlatok 60—80 cm hosszú bottal, esernyővel) 1. gyakorlat: Álljanak alapállásba, a bot mélytartásban; térdhajlítás karemeléssel mellső középtartásba (1. ütem), térdrugózás kétszer (2—3. ütem), kiindulóhelyzet (4. ütem). A gyakor2. gyakorlat: Ismét alapállás a kiindulóhelyzet, bot. magastartásban, törzsdöntés előre karhajlítással, a bot a tarkón (1. ütem), törzshajlí- tás előre kétszer (2—3. ütem), kiindulóhelyzet (4. ütem). 3. gyakorlat: Terpeszállás, a bot magastartásban; végezzenek karkörzést . balra négyszer (1—4. ütem), majd jobbra négyszer (5—8. ütem). A gyakorlatot négyszer ismételjék. ^ ii_ I4L. 4-4 4. gyakorlat: Terpeszállás, a bot magastartásban; törzsfordítás balra négyszer (1—4. ütem), törzsfordítás jobbra négyszer (5—8. ütem). A gyakorlatot négyszer, végezzék. SJSk 5. gyakorlat: Terpeszállás, . a bot mélytartásban, törzs- hajlítás balra és karlendítés rézsútos magastartásban (1. ütem), törzshajlítás jobbra és karlendítés rézsútos magastartásban (2. ütem). A gyakorlatot nyolcszor végez6. gyakorlat: Alapállás, a bot mellső középtartásban, karlendítés magastartásba, balláblendítéssel hátra (1. ütem), kiindulóhelyzet (2. ütem), mint az 1—2 ütem, de jobb lábbal. A gyakorlatot négyszer ismételjék. 7. gyakorlat: Alapállás, a bot magastartásban, karlendítés mellső középtartásba, balláblendítés előre (1. ütem), kiindulóhelyzet (2. ütem), mint az 1—2. ütem, de jobb lábbal. A gyakorlatot négyszer végezzék. 8. gyakorlat: Alapállás, a bot mélytartásban, szökdelés kétszer zárt lábbal (1—2. ütem), ugrás terpeszállásba, karlendítés magastartásba (3. ütem), ugrás kiindulóhelyzetbe (4. ütem). A gyakorlatot nyolcszor végezzék. 9. gyakorlat: Alapállás, a bot mélytartásban, karemelés magastartásba belégzés- sel (1 ütem), kiindulóhelyzet kilégzéssel (2. ütem). A gyakorlatot hatszor végezzék. Egészségükre! p. x. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601* Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda. Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055