Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
T 1978. július 9., vasárnap o Csoór István: A KATONAKÖPENY... Feri a kirakat előtt áll meg. Közelbújik az üveghez és nézi a halomra rakott hurkát, a vastag sózott szalonnát, a porcelán tálban a tö- pörtőt és madzaggal átkötött sonkát. Nyel sűrűn egymás után. Katonaköpenyét összehúzza magán is indul tovább * Misi a dobkályha mellett ül egy öreg széken és szabóollóval vágja a körmét Pattan a szaru a lavórba, a piros tetejű dobkályhára, ahol görbére kunkorodik össze. , . , Csattan az olló, az elvágó- dó körömdarab homlokon vágja Lacit. Felpislant az asztal mellől és csendesen szól. — Vidd arrébb a patad ... Felveszi a körömvéget és Misi felé nyújtja. — Hogy lehet valakinek ekkora körme? — Növeszti a T-vitamin. — Milyen? — T! Tepertő! Bőrrel és anélkül... Tíz deka és egy fél vekni... Fél kanna víz, és az ember hasa úgy áll, mint a tömött libának a nyaka... A harmadik fiú, Pista nyújtózkodik és ásít. Széken ül és a zoknis lábát az asztal sarkára rakja. — Hány óra? Laci feléje fordítja a vekkert. — Számold ki! Pista hangosan számol: — Hat óra lesz tíz perc múlva ... Óránként három és fél percet siet... Az este hét órakor húztuk fel... Majd huszonnégy óra, ötven perc híjával... Tehát .. Huszonháromszor... Legyint. — Mindegy! — Randid van? — Lehetne... — Csak? — Nincs kivel... — Mulya vagy! — Lehet.., Behunyja a szemét és hangosan ábrándozik: — Ne legyen több negyvenöt kilósnál... Száznegyven centinél... Lehet szőke, a füle mellett pihék legyenek. Viselhet melltartót, de csak feketét... Képzeljetek el egy hófehér bőrű nőt, fekete melltartóban és fekete harisnyában. Medvebőrön fekszik, csat a kandalló világít... Laci az aprópénzt szortírozza az asztalon. Az egyetlen rongyos tízest úgy hajtja össze, mintha szagos füvet helyezne el az öreg zsoltárban. — Apropó... kandalló ! Tegyél a tűzre! — Nem én következem... — Hát ki? — Misa! Misa az ollót emeli fel a magosba, — Most tettem rá a háziasszony komótos székiének az egyik lábát... Pista ásít. — Sorsoljunk ... Ha korona, Laci, ha írás, Misa ... — És te? — Ha élére áll... ! Misa röhög. Szőke üstökét felveti. A megtisztított lábát újságpapírra teszi és a másikat emeli ki a lavórból és ócska kötővel megtörli. — Háromig számolok, ha addig nem intézed el a kályhát, akkor... — Akkor? Az ollót csattogtatja felé. — Reggelre vékony lesz a hangod... Nyögve emeli le a lábát az asztalról és a kályhához cammog. Kinyitja az ajtót és a frissen tördelt széklábból megpakolja a tüzet. Utána nyújtózkodik. Hosz- szú, vékony karjaival majd a plafont éri: — Ha egy napig lehetnék király ! — Mit csinálnál? — Mit? Visszaül a székre és a lábát felrakja az asztalra. Úgy igazítja, hogy zokniján a lyukat eltakarja az asztal. — Vennék egy pár zoknit... — Tovább... — Neked egy télikabátot... Marha nagy szőrgal- léral és öklömnyi gombokkal ... Lovaskatona Kamerunból — Tovább! — Lacit bedugnám Révay- hoz, hogy komolyabb könyvekkel házaljon, ne a Mol- nárné lányával... — Tovább! — Sorakoztatnám a város összes lányait tizedes mérleggel és egész nap méricskélném ... — Tovább! — A házinyanyát betenném a jégszekrénybe és rázárnám az ajtót... — Tovább! — Tíz évre előre kifizetném a tandíjakat, megvenném az összes könyvet és jegyzetet, a profinak egy jó meleg szívet adnék, a régit meg a kutyának vetném ... — Tovább! — Bizonyisten nem tudom ... Meghülyülnék és nem tudnám, mit kezdjek a nagy boldogsággal... Te például? — Én? Az ollót leteszi az asztalra. Felhúzza a térdét az álláig. Nézi a légypettyes villanykörtét, a sárgásán beteg fényt és a lekvárral tapasztott kályhacsövet. — Te! — Felvenném a télikabátot, amit te adnál... Elmennék a Nagyfőnökhöz és... — Felpofoznád ... — Nem ... — Hát! — Leíratnám vele há- romsszázszor, hogy a díjtalan díjnoknak havonként legalább negyven pengőt illik fizetni... Kéthetenként egyszer kötelessége elhívni vacsorára a hűvösvölgyi gunyhójába, utána a kékszalonban szivarral kínálni, vastag, gyűrűs szivarral, a lányának pedig megparancsolni, hogy ne húzgálja a száját, hanem legyen a vendéghez kedves, mert a vendég maga Rudolf Valentino. .. — Nem forró a fejed? — Nem! — Nem is szoktál szédülni? — Csak ha éhes vagyok ... — Bilibe sem ért még a kezed ? — Nem! Mit akarsz vele? — örült kucséber! Negyven pengő és potya kaja, nagy szőke lajhár? Míg egyet mozdul, otthon beérik a tegnap vetett tengeri. Negyvenezer pengő ... ! Saját villa és megfogadnád a Nagy főnököt kifutónak, a lányát meg díjtalan díjnoknak ... Laci megcsörrenti zsebében az aprópénzt. Halkan szól, nem néz a fiúkra, csak az üres asztalra, amin el- mázolódott a régi lókolbász leve. — Feriről ne feledkezzetek meg ... Egy ágyat szerezzetek neki valamelyik szanatóriumban... Misa az ollóért nyúl, de nem vágja a körmét, Pista leveszi a lábát és a lyukat húzgálja össze, .hogy ne virítson a bőre. Nem szólnak semmit. Csend van. Csak a kályhában recseg az öreg szék lába. A vekker ketyeg szélsebesen. Óránként három és fél percet siet... * Feri tovább megy. A kirakat a háta mögé kerül, de újabbak vetik rá a fényt. Olyan is, amelyiknek a háta tükör. Nézi magát, méri magát. Még a katonaköpenyt is, Erős, fogja a hideget. A bronz gombok is egészségesek és a gomblyukak sem koszolódtak még ki. Prémgallérja nincs, csak sima, de ha felhajtja, fogja a kavargó szelet, a nyakába nem jut belőle semmi. Ennek is lehet örülni. Tovább megy, A tükör mindent úgy mutat, ahogy van. Köhög Feri, de a szél nem viszi messzire, mert gyenge a hang, s nem tud föléje nyújtott kezében megkapaszkodni. Lecsúszik róla, oda a járdára, a vasrácsos fa tövébe, oda, ahova a köhögésével vért is köpött... A fiúkra gondol. Valamit mond nekik. Újat, frisset, olyan csodát, ami csak a szökőévekben szokott előjönni. — Gyerekek! Találkoztam ma egy pasassal, aki a római pápa sógora... Rettenetes gazdag ember ... Behívott egy vendéglőbe és kocsonyát fizetett... Két tányérral... Vörös bort, meg fehéret... A fehér bennem maradt, de a vörös nem. Holnap küldi a kinevezést a bankba ... Pénzt fogok számolni és aranyat mérek olyan mérleggel, amelyik csalásra van beállítva ... Ügyelek majd a csur- gásra, és a csurgást mindennap hazahozom... A nyakát behúzta, a hátát szerette volna kiegyenesíteni, de nem hajlott már vissza, csak le, a föld felé, a kikoptatott flaszter felé. Emberek járnak rajta. Egészséges, vastag emberek, akik nem köpik vissza a piros bort... * Hárman ülik körül a rezgőlábú asztalt. Misa előrenyújtja nagy tenyerét és az aprópénzt az asztalra borítja. — Tizenegynyolcvan! Laci is zsebbe nyúl és a csörgőket a többi közé teszi és a tízest pedig kihajtogatja, simogatja és beborítja vele a többit. — Tizenháromhatvan! Pista kinyújtja lábait és a nadrágzsebben kotorász. Dohányporral és bakatollal vegyesen veszi elő a pénzt és a többi közé teszi. — Hattíz! — A többi? — Ötöt levont a gazember! — Mit csináltál? Ideges ujjakkal dobol az asztalon, és úgy szól, hogy nem néz fel a fiúkra: — Az üstház peremét két centivel elmértem ... Nem ment bele az üst... Még egy ilyen és kirúg... Az anyja istenit! Misa összekaparja a pénzt. A tízest külön teszi, a piros pénzesutalvány megmarad szelvényével együtt. — A maradékból repülőgépet veszünk és elmegyünk világ körüli útra ... — Remek! Tahitiben kikötünk ... Úgy nyel Pista, hogy hal- lik a kortyolása. Misa külön rakja a pengőket és külön a filléreseket. Szépen stócolja és átszól Pistának : — írjad! Pepitafedelű füzetet vesz elő és hegyes ceruzát. — Ferinek hét liter tej és vasárnapra külön egy üveg kakaó, egyhúsz... A három recept két pengő, ebéd a Zöldászban, négy pengő... — A többi? — Oszd el háromfelé és ma változatosság kedvéért kolbászt eszünk... — Lót? — Nem ... — Hát... — Ma kivételesen csikót...! Friss újságpapírt terítenek az asztalra, mert az ünnepi vacsora úgy kívánja. * A kapualjban visítva szalad végig a huzat. Rákanyarodik a lépcsőkre és azon fel az emeletre. Feri utána megy. Nem siet. Lassan lépi a lépcsőket. Szaporán szedi a levegőt, de így is nehezen győzi magát jóltartani. Az első pihenőnél megáll és megfogja a korlátot. Hideg a fa, de sima. A görcsöket is kisimította már a sok kapaszkodó tenyér. Új gondolaton rágódik. Nem jó a pápa sógora. A bank sem. Közelebbi kellene, ami van, és ami lehet... Misának nincs nagykabátja. A kicsinek hajtja fel a gallérját és úgy szalad végig az utcán. Pista kimaradt az egyetemről és most olyan üstházakat csinál, amiben szappant is lehet főzni. Lacit a Szondi utcában a múlt héten fenéken rúgták, mert a Molnárné lányát árulta. Lelket nemesítő olvasmány. A rossz elnyeri méltó büntetését, a jó megkapja a jutalmat. Rózsákkal hintik tele az útját és úgy vezetik fel a templom lépcsőjén. Három gyereket szül, amiben nincs egy iker sem. Egészségesek, mint a makk. Nem köhögnek, csak olyankor tüsszentenek, ha az orrukat macerálja a toll... A fiúk teát szoktak főzni. Szikfűből és hársból. Annyi cukrot tesznek bele, hogy megáll benne a kanál, s annyi jó szót mellé ... ! — Hízzál, koma! Jövőre földhöz verheted Czáját...! Pihen a lépcső pihenőjénél. Az emeletre bámul, ahol balra kell fordulni és a vasrácsos folyosó végén ott virít a rézkilincs. Három papírcédulát tűztek az ajtóra rajzszeggel. Káposztás Mihály röpcédula fogalmazó, kiseg. éjjeliőr... Péter István nyug. egy. halig, üstkészítő. Török László szépirodalmi könyv- terjesztő ... Bagos Ferenc magánzó, az Akadémia tbc tagja... Két ágy. Lábbal hálnak, és úgy húzgálják éjjel a takarót, hogy reggelre szakadozott a lepedő. Éjjel ügyelve köhög, nehogy Pistának leköpködje a lábát. Fogja a korlátot. Gondolkozik és a régi szavak újra formálódnak benne: — Csalás! Óriási csalás! A tíz pengőt nem a postás hozza ... Csalás ! Régi utalvánnyal játszanak és csak egy pillanatra villantják fel ___Csalás! Mert mind ig olyankor hozza a postás, amikor csak a fiúk vannak otthon... A lépcsők kopottak, a közepük síkos, akár a jég. Még tizennyolcat kell lépnie és eléri a kanyart. Nem indul. Vár és pihen. A törött ablakon betör a hideg. Érzi a hátán és a nadrág szárán, ott is felszalad és hegyes tűket szurkál a lábába, a combjába. — Tavasszal meleg van. Az akác is nyílik. Tavasszal, amikor indul a vegetáció ... Nem gondolja tovább, mert a többi már fekete, sötét, mint az éjszaka. A lépcső lefelé is tizennyolc ... * A tea felforrt. Szikfűt szórnak bele és leszűrik. A kékzománcos bögrét otthagyják a dobkályha közepén, a melegen. Pista könyvet olvas, Mihály a klottgatyába biztosítótűvel gumit húz és feji végig a koréban. Laci elhasznált gyufával a fülét piszkálja. Az óra szaporán ketyeg az asztalon. Akkor kopogtattak az ajtón, amikor kilenc órát mutatott. öreg ember lépett be. Karján katonaköpeny és cédula. A cédulán csak két sor: „Misának, nem szőrmés, de meleg... Feri.. Az öregember fogai között nehezen jött ki a hang. — A hídon volt... A cédula is ... A cím is... Fordul és megy tovább. A fiúk nézik a köpenyt és az órát. Kilenc óra tíz perc. Nem volt még annyi, mert az óra minden órában három és fél percet sietett... 1 Epa szertartási szoborcsoport
