Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
O 1978. július 9, vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kiállításról — kiállításra Nyugat-Afrika élő népművészete Békéscsabán Az emberek egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a saját nemzeti kultúrájuktól, életterüktől távol eső kontinensek történelme, művészete felé. A turizmus hatalmas erejű felvirágzása, milliók nyári utazási láza jórészt ezzel a természetes kíváncsisággal Is magyarázható. De valljuk" be őszintén, a felületes Fotó: Gál Edit szemlélésnél egyébre ilyenkor aligha futja erőnkből. S éppen ezért üdvözölhetjük a szokásosnál is nagyobb örömmel a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban látható „Ősök, istenek” című kiállítást, mert a Nyugat-Afrika élő népművészetének számunkra, európaiaknak ritkán tetten érhető gazdag művészi, etniBarta Kálmán Toldi feltámadt — Miska! Váci! Váci Mihály! Mondd, melyik út vezet a boldoguláshoz? Ott, arra, a bodzabokron túl, ahol a jegenyék nyúlnak az égig. A homokdombon is túl. Mankóját eldobja, járni kezd, menni kezd, jutni kezd, fut, fut az Élre! Beszél, dalol, vigasztal, agitál, buzdít, bírál. Ceruzáját — vendégoldal — rebbenéstelen, összeszorított foggal félkézzel, rosszul működő tüdővel, vesével emeli a cél felé. — Arra menjetek! S mintha varázsütésre: bodzabokor — kollégium, jegenye — óriásdaru, gyár létesül homokdombból. Azt mesélik: ezüstszárnyú madár csőrébe kapta, hátára vette s vitte a Napba.. Még nem jött vissza... kai élményanyagával ajándékoz meg bennünket. S mivel magángyűjteményről van szó, érdemes a tulajdonosról, Tálát Ben- ler úrról is néhány szót ejteni. A néprajz iránt különösen érdeklődő, széles műveltségű diplomata 1972- től 1976-ig a Török Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagyköveteként teljesített diplomáciai küldetést a Benin Köztársaságra, Nigerre, a Csád Köztársaságra és Kamerunra (tehát Nyugat-Afrika jelentős területére) kiterjedően. Bizonyára nem kis nehézség árán jutott — bár egyszerű, turisták számára készült alkotások is találhatók gyűjteményében — a kiállításon látható gazdag, értékes anyaghoz. S azért külön köszönetét érdemel, mert ellenszolgáltatás nélkül lehetővé tette, hogy a magyar közönség is gyönyörködhessen e távoli kontinens művészeti alkotásaiban. A teljesség igénye nélkül nézzük, mit tartalmaz a gyűjtemény? A modern civilizáció, a gyarmatosítás a múlt században nemcsak az afrikai társadalmakat, a törzsi szervezeteket bomlasztotta szét, és formálta át, de hatással volt az igen magas, főleg az uralkodó környezetében, műhelyeiben virágzó vallási célú művészetekre is. Dr. Ecsedy Csaba, aki a kiállítás minden dicséretet megérdemlő ösz- szeállítója is, s fotóival egyben gazdagítója — hozzáértő elemzéséből idézve: „A külvilág érdeklődése az első világháború után hamarosan azt eredményezte, hogy a faragó és bronzöntő mesterek egyre nagyobb számban alkottak egyenesen a piacra, a turistáknak, s mind sekélyesebb művészi szinten. Az egykori fényes királyi udvarok közül talán csak a nigériai Benin uralkodójának bronzöntő mesterei őrizték meg hagyományos művészetük titkait, s mindmáig az ősi, évszázadokkal ezelőtt megformált minták szerint dolgoznak.” Ha számszerű vizsgálatot végeznénk, kiderülne, hogy a gyűjtemény legtöbb darabja a nigériai joruba nép ősi fővárosából, Ifé-ből és a másfél ezer éves Benin királyságból való. Ez pedig nem véletlen. Az ősi művészet hagyományait leginkább, ahogyan az előbbi idézetből kiderül, e két település lakói őrizték meg a kiállításon is látható bronz és terrakotta alkotásaikban. A benini óba, azaz uralkodó műhelyében készültek megrendelésre a képünkön is látható uralkodói jelvényükkel együtt ábrázolt életnagyságú és kisebb bronzfejek, mellszorok. Ezek előtt az uralkodók — az ősök iránti tisztelet kifejezésére — áldozatokat mutattak be. Belépve a kiállításra, az obákról, uralkodókról készült benini alkotások egyik legszebb, közel egyméteres bronzszobrát láthatjuk. A szobron megfigyelhető a teljes uralkodói pompa, valamint a jellegzetes szertartási tőr. Érdemes a kimunkálás hagyományokat őrző művészi színvonalára is figyelmet fordítani! A gyűjteményben megtalálhatók a hatmilliós nigériai joruba nép jóskultuszának, fétiseinek, szellemeinek és istenségeinek csodálatos, ma is élő szimbólumai. Különösen értékes darabja e gyűjteménynek az Epa titkos társaság őstiszteleti szertartásaihoz használt fa szoborcsoport, amelyen az áldozati csirke vére és tolla most is megtalálható. Az egykori titkos társaságok, amelyeknek hatalmas politikai, vallási hatalmuk volt, ma is, bár csökkent befolyással, élő szervezetek. A kifeszített állatbőrök, s a még nem említett nagyszerű fafaragványok csak emelik a bemutatott anyag sokszínűségét, értékét. Jó ötletnek tartjuk, hogy a sajátos, viaszos bronzöntési eljárásról magyarázó képsorban számolnak be. A kiállítás magyarországi és megyei rendkívüli sikere bizonyítja, hogy érdemes lenne hasonló, tőlünk távol eső etnikumú népek művészetét vidéken is — ahová hasonló gyűjtemények csak nagyon ritkán jutnak el — gyakrabban bemutatni. B. Sajti Emese Óba teljes uralkodói díszben TÉKA Nagyenyedi fügevirág Sütő András esszékötete A legkorszerűbb eszme elkötelezettjeként vállal irodalmon túli feladatokat is a romániai magyar irodalom élő klasszikusa: Sütő András. Tamási Áron mellett a legnagyobb erdélyi magyar író, aki nagy elődjének örökét, az őrszerepet is vállalta. Regényben, drámában európai rangú műveket alkotott. Művészetének bűvölően csodálatos szépsége, hegyeket mozgató ereje a tényekből, a mélységes valóságismeretből sugárzik. Gyűjteményes esz- székötete a bizonyíték: páratlanul egységes, egész és organikus Sütő életműve, eddigi írói termése. A dráma, regény, novella és esszé csupán műfajbeli tagolása annak a monumentális párbeszédnek, amelyet valóságfaggató szemlélettel másokkal és önmagával folytat. Kötetnyitó esszéjében Tamásiról vall, akinek műveiben föld és nép ősidők óta együtt él és lélegzik, ami megújította őseinek két fegyverét: a népballadát és a népmesét. „A pisztráng természete élt benne; ár ellen úszva kereste a mindennapok tiszta vizeit, s mindig a forrás közelében.” Ábel kacagása és szomorúsága vezette Tamási otthonteremtő vágyát. Nem az irracionalitás, hanem a havasok fenséges tiszta világa vonzotta, az Otthon felé vezető utakat kereste egész életében. Művei „Az otthonteremtés cselekvő érzésével a szülőföld forrásai felé”, a valóságba fordítják a fürkésző tekintetet. Végakarata is megerősíti az eszmei helytállást, a szülőföld iránti hűséget, elkötelezettséget: Farkaslakán temettette el magát, a két cserefa lombsátra alá. Sütő szülőfaluja Pusztakamarás. Végső menedéke a dosztojevszkiji mélységekbe látó Kemény Zsigmondnak, aki vészterhes időkben „maga volt a nemzeti lelkiismeret”, egy darab eszmélkedő, a világban eligazodni próbáló magyar múlt. Elődje az erdélyi diákvárosban, a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban. Hegynagyságúvá a nemzeti érvényű önbíráló önvizsgálatban nőtt. Az önkényuralom idején példa- adóan fogékony volt az emberi próbák heroizmusára és katartikus szépségére. Ügyekben gondolkodó eszmeember, akinek síremléke fektében is hirdeti az igazságot: „A fáklya másnak szolgál, magát emészti meg”. Pompás, érzékletesen objektív nyelven ír esszét Zsögödi Nagy Imréről. Tárgyilagosan leíró, gondolatokban gazdag esszében szól Nagy Imre égő csipkebokrairól. A nagy festő színorgonáinak hangjait szólaltatja meg. Emberkutató, valóságtisztelő tehetségének „Halhatatlan színeit a Nap küldte, de maga is fényforrás volt. A természet ritka jelensége.” Kötetcímadó esszéjében értékőrző hitvallással szól a felejthetetlen enyedi évekről, az emberré nevelő, emberséget növelő alma materről : „ha ott töltött négy esztendőm nem hasonlítana a fügéhez, amelyről tudós emberek mondják, hogy virágját sohasem hullatja el, hanem — mint a reménység magzatát — körülnövi azt gyümölcsével. Bizonyára ilyenek vagyunk, akik akármily csekély értéknek a megőrzésére vállalkoztunk. Ha majd az évek az utolsó falat húst is lerág- jág rólunk: föltűnik majd színehagyatlan ifjúságunk fügevirágja is.. Sütő a mezőségi asszonyok módján mindenütt magával hordja a „hazai fonnivalót.” Jelképben őrzi a gondokat, fürkészi a létlehetőségeket, fogalmazza a megmaradás etikáját és esztétikáját, elkötelezett, pártos íróként. Ady igazát vallja: a magyarság érték és szükség az emberség az emberiség csillagokig vezető útján. A nemzetiségi kérdéseket vállalva tudja a közös emberibe emelni, a nemzetit az emberiben mérni. Hőse teremtő hatalom, célját a kollektív érdek felől szemlélve jelöli ki. Az ember önteremtésének lehetőségévé emeli az egyéni léthelyzetet. A világot szociális, szellemi értelemben közös emberi ügynek tartja. Tudja, hogy a nemzeti lét megtartó ereje az anyanyelv: „nyelvéből kiesve létének céljából is kiesik az ember.” Gondolatai összecsengenek a fiatalabb nemzedék vallomásaival. A költőtárs, Ma- gyari Lajos küldetéstudattal, plebejus indulattal így fogalmazza meg az értelmiségi lét célját a Csorna Sándor naplójában: „Akit feldob magából a nép, / az nevében akarjon nagyot. / Kit érdekelne különben Bokharában, / hogy székely magyar vagyok.” Illuziótlanul, tartalmas eszményeket keresve, a kiüresedett frázisokat rombolva írja Farkas Árpád tájat, sorsot, történelmet egyetlen képbe egyesítve „véraláfutásos ég alatt”, szemernyit sem őrizve a romantikus nemzetszemléletből : „Orra bukva az avaron,/és menni tovább mégis, / ébreszteni a nagyra nőtt, / de alvó jegenyét is, / nem hagyni, hogy a fenyvesek / zöld tűkkel be- férceljék / mindazt, mi mí- tosztalan már, / de lelkiismeret még.” Cs. Varga István
