Békés Megyei Népújság, 1978. július (33. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-05 / 156. szám

1978. július 5., szerda Mi ebben a szép? Tiszthelyettesjelöltek között Mezőgyán: Summa summarum JEGYZET Felnőttek és úttörők Történt pedig ez akkor, amikor a „Nem térkép e táj” nevű, szülőföldet, lakó­helyet megismerő játékos, expedíciós mozgalmat indí­totta el a Magyar Űttörők Szövetsége. A csapat küldött­sége megjelent a tanácsel­nöknél. Kérték, menjen el hozzájuk, mert beszélgetni szeretnének vele arról, hogy mi minden épül m„ajd váro­sukban az elkövetkező évek során. Mi az, amihez a két kezük munkájával ha egy kicsit is, de hozzájárulhatná­nak? A tanácselnök ugyanis sok munkájára hivatkozva kitért a válasz elől, s „üres kézzel” bocsátotta el a gye­rekküldöttséget. Amikor e történetet hallot­tam, önkéntelenül is azok a mondatok jutottak az eszem­be, amelyeket Szűcs István- né, az úttörőszövetség főtit­kára mondott az úttörőveze­tők VI. országos konferenciá­ján: „A politika ma már nem a gyerekek feje fölött zajlik, divatos szóval élve: begyűrűzik az életükbe. Ott zajlik a szemük előtt a falu, a város fejlődése ... őket kö­zelebbről érinti az iskolák körzetesítése, mindennap a sajtóból, a rádióból, televízi­óból értesülnek a világpoliti­ka eseményeiről. Látják, ta­pasztalják eredményeiket, észreveszik a gondokat, az ellentmondásokat. Megfogal­mazzák — hol jól, hol ke­vésbé értve — kérdéseiket. Miért ne tudhatnák meg, mi az oka, a célja annak, ami körülöttük forog ... Rosszul ismernénk a ránk bízott gye­rekeket, ha azt gondolnánk: mindez nem érdekli őket.” Nem akarom én megbánta­ni egyetlen falu vagy város vezetőjét sem. Az elmondott példával csupán azt ecsetel­tem, hogy a mai gyerekeket, a mai úttörőt komolyan kell venni. Ügy, mint Tolna me­gyében, ahol Aparhant köz­ség tanácstitkára az elmúlt tanévben meglátogatta az is­kolát és a nyolcadikosokkal az egyik órán a tanács mun­kájáról, tennivalóiról beszél­getett. Nemcsak azokról a jó intézkedésekről beszélt, ame­lyek a falu lakóinak az ér­dekeit szolgálják, hanem szó­ba hozta a hiányosságokat, az elhúzódott, el nem inté­zett ügyeket, bajokat is. A május végi tanácsülésre va­lamennyi nyolcadikos meghí­vót kapott. A többi között az ifjúsági törvény végrehajtá­sáról is tárgyaltak. Ezek a tizennégy éves, serdülő gye­rekek a saját fülükkel hall­hatták, hogy még egy ilyen ezer-egynéhány főt számláló kis faluban is mennyi fele­lősség hárul a község veze­tőire. Egy pedagógiai tanulmány­ban olvastam nem is olyan régen ezt a mondatot: „Ha a serdülő gyermek látja a körülötte élő felnőtt ember jóravaló és okos tetteit, az gondolkodásra készteti őt, s igyekszik hasonló módon cse­lekedni.” E mondatban én többszörösen is aláhúzom a „látja” szót. Igen, az iskolá­ból kikerülő, az élet küszöbén álló gyermeknek látnia, ta­pasztalnia kell azt, hogy a felnőttek miként cselekednek. Ezért jók az úttörőszövetség­nek azok a kezdeményezései, amelyek valóban közelebb hozzák a társadalmat a gye­rekekhez. A mai tizenéves gyerekek a nyolcvanas, kilencvenes években a mi kezünkből ve­szik át a munkát, a vezetés stafétabotját. Ezért sose fe­ledkezzünk meg arról, hogy olyan lesz a jövő, amilyenné a gyermekeinket neveljük! Füleki János A laktanya a mindennapi életét éli. A tantermekben feszülten figyelő fiatalok, kint a terepen robbantási gyakorlat, beöltözve gyakor­lóruhában. sisakkal a fejen, bár rekkenően tűz a nap. „Kedves Imre bátyám! Üdvözletemet küldöm a se­regből. Jól érzem magam. Kicsit több a tanulni való, mint az ipari intézetben. De ki lehet bírni, a fegyelmet össze se lehet hasonlítani az iskolaival. Nekem azért tet­szik a sok nehézség ellenére is. Megmondhatja a most harmadéveseknek, hogy jöj­jenek minél többen ide ta­nulni. Ruhánk van annyi, hogy nemigen tudjuk hová tenni. Most hasznát veszem az Ifjú Gárdának, sokkal könnyebb az alakizás, mint néhány társamnak.” (Levél- részlet.) A levelet Gábor László ír- - ta az egyik tiszthelyettes­képző intézetből Békésre, volt iskolájába az iparitanu- ló-intézetbe, annak igazgató­jához. Most itt ül szemben velem az egyik tanteremben. Mel­lette Gera András és Gábor János is. Mindhárman Bé­kés megyeiek. — „Nekem azért tetszik a sok nehézség ellenére is” — idézem levelének egy sorát, mosolyog hallatán. — Való­ban így van, és hogy mi eb­ben a szép? Nem is tudnám megmondani, nem gondol­kodtam még rajta. Szeretem csinálni, tetszik az egyenru­ha is, meg az a kiegyensú­lyozott élet, ami itt van. Na­gyon remélem, hogy sikerül­ni fog a vizsga és tiszthe­lyettes leszek — szeretek foglalkozni a hozzám hasonló korú fiatalokkal. Jól érzem magam közöttük és hallgat­nak is rám,- így volt ez a ci­vil életben is, az Ifjú Gárdá­nál. Az iskola? Ott is jó volt. Békésen kitanultam a kőműves szakmát, szerettem tanáraimat, ott tanultam meg a fegyelmet, a rendsze- retetet. a pontosságot. Mind­ezeknek igen jó hasznát ve­szem itt a honvédségnél. Gábor János — nem test­vérek — szintén Békésről vonult be. ö is abban ,az in­tézetben tanult, mint Laci, csak egy évvel később vég­zett. Figyeli a beszélgetést és közbeszól. — Az tény, hogy nem könnyű megszokni ezt az életet. Valahogy gyerekek voltunk az iskolában, itt meg szinte egyik napról a másikra felnőttek lettünk. Nekem például imponál, hogy egyenragú férfiként ke­zelnek. Az is biztos, hogy sokkal keményebben kell tanulni, mint a civil életben, de itt aztán igazán magunk­nak tanulunk, a magunk hasznára, meg a zsebünk­re. — Zsebre? — Igen, mert ki hogy ta­nul, annyi pénzt kap. Ne­kem 4,2-es volt a félévi átla­gom, s havonta ezért 544 fo­rintot kapok. Odahaza sem szoktam a dőzsöléshez, ez a pénz bőven elég, még félre is tudok tenni belőle. Gera András gádorosi fia­talember. Mezőgazdasági gépszerelőnek tanult a két- egyházi intézetben. — Mielőtt végeztünk, jött egy tiszt hozzánk az iskolá­ba és elmondta, hogy aki kedvet érez a katonai pá­lyához, megpróbálkozhat. Így jelentkeztem. Amikor elmondtam odahaza, hogy jelentkeztem tiszthelyettes iskolára, édesapám nem el­lenkezett, azt mondta: Nem lesz könnyű fiam, jól gon­dold meg, de nem akarlak eltéríteni ,a szándékodtól,- te választod. Édesanyámmal már nehezebben ment. Majd­nem sírt, amikor megtudta. Sajnált, mert tudta, hogy itt jóval nehezebb, mint anyai oltalom alatt. Mi a szép a hivatásban? Egyértelműen én sem tudok erre felelni, csak azt tudom, hogy nekem nagyon megfe­lel. Aki igyekszik, tanul, en­gedelmeskedik feljebbvalói parancsára, annak semmivel sem rosszabb, mint bárkinek a civil életben. Aztán az sem utolsó dolog, hogy két év múlva, ha minden sike­rül, már mint őrmester, vagy törzsőrmester oktatha­tom a bevonulókat a műszaki ismeretekre. Túlzottan nagy honvágyunk sincsen, arány­lag elég sűrűn hazamehe­tünk. Én még jutalomszabad­ságot is kaptam, hat napot, mert a lövészetem jól sike­rült. Beyer Ernő alezredes: — A hadseregben egyre nagyobb szerep vár a jól képzett tiszthelyettesekre. Sok olyan beosztást vesznek át, amelyet eddig csak tisz­tek végeztek. Ebből is kö­vetkezik, hogy a nem kis feladatok tökéletes ellátásá­ra jól képzett tiszthelyettesek­re van szükség. Ezt igyek­szünk mi is biztosítani, több mint egy évtizede. A hoz­zánk bevonuló fiatalok sok kedvezményben részesülnek. Életkörülményeik jobbak, mint a sorkatonáké, erről meggyőződhetett személyesen is. Az biztos, hogy kemé­nyen kell tanulniuk. Való­ban úgy van, mint ahogyan azt a levélben írta a hall­gató, ruhával bőven ellátjuk őket. Amint már szó volt róla, fizetésük itt a tanul­mányi átlagtól és beosztástól függően alakul. Átlagban 500 forint körül van. Nagy szükség van a tiszthelyette­sekre, és ennek arányában meg is becsüljük őket. Ava­táskor jutalmat kapnak, ha sikeresen elvégzik az iskolát és csapathoz kerülnek, jó­val könnyebben jutnak la­káshoz is, mint a hasonló beosztású civilek. Ha van köztük olyan tö­rekvő fiatalember, aki nem elégszik meg a megszferzett tudással, elvégezheti a szak- középiskolát, sőt öt év szol­gálat után katonai főiskolára is mehet tiszti vizsgát tenni. A pályakezdő fiatalok a csa­patnál megfelelő fizetést kapnak, s ehhez hozzászá­míthatjuk még az évi több ezer forint értékű ruhautal­ványt, de az sem elhanya­golható, hogy évente 23—32 nap szabadságot kapnak. Hozzá kell azonban tennem, nálunk nem nyolc ór,a a munkaidő. Kemény, de vál­tozatos életük van a tiszt- helyetteseknek, és hallgatók­nak egyaránt. Látta a szál­lásukat? Megfelel a mai igényeknek, klubokban szó­rakozhatnak, színes tv, jól felszerelt könyvtár áll ren­delkezésükre. Nem akarunk senkit sem agitálni, sem meggyőzni, a katonai élet szépségeiről, hozzánk csak azok jelentkezzenek, akik elhivatottságot éreznek eh­hez a pályához. Mert igaz az a nóta, hogy szép élet a ka­tonaélet, csak nehéz a vise­let. így van ez nálunk is. B. O. Július 1-én, szombaton, átalakításból két új ÁFÉSZ- boltot nyitottak Mezőgyán- ban. Az élelmiszer ABC Gyula városi színvonalú, a műszaki üzlet pedig olyan, amilyen a helyi igényeket hosszú éveken át kielégít­heti. Természetesen az ABC is csak akkor váltja be a hozzá fűzött reményeket, ha polcain, gondoláin és hű­tővitrinjeiben mindig lesz áru. A mezőgyániak már nél­külözték az élelmiszerboltot. Az átalakítás ideje alatt rapszodikus volt a község ellátása alapvető cikkekből éppen úgy, mint a nem eb­be a kategóriába tartozók­ból. Kávét például nem lehetett kapni. Panaszolták is a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósága és a mezőgyáni- tagbizottság együttes ülé­sén az üzletek nyitása nap­ján, de ez akkor rossz ízű emlék volt. Az új üzletben áruval tömött polcok, gon­dolák, hűtővitrinek mély­hűtő ládák várták a honfog­lalás helyi pillanatait. Forrás János bácsi emlí­tette: a nyitás előtti napok­ban úgy találta, hogy a nemzetközi szövetkezeti nap tiszteletére felajánlott üzembe helyezéséből semmi sem lesz, de azután jöttek a hozzáértők Lökösről, Két- egyházáról, Gyuláról és a szomszédos Gesztről. Az ÁFÉSZ elnöke, párttitkára, főosztályvezetői, osztályveze­tői, s aki csak tehette, kar-* öltve dolgozott a mezőgyá- niakkal. A határidő tartá­sához, az ígéret beváltásá­hoz, nagyon lelkes munká­ra volt szükség. És minden elkészült, méghozzá ponto­san, szépen. Látni kellett Az elmúlt napokban ülést tartott a Hazafias Népfront gyulai városi bizottsága. Nagy Lajosné alelnök szá­molt be a két bizottsági ülés közötti időszak esemé­nyeiről. Szó volt ezen a kör­zeti bizottságok munkájá­ról, a magyar—szovjet ba­rátsági napok rendezvény- sorozatáról, amely nagy si­kerrel zajlott le Gyulán is. Ezután Kovács Lajos, az MSZMP városi bizottságá­nak titkára adott számot a bizottság tagjainak az MSZMP XI. kongresszusa volna, mennyire örült a fa­lu a korszerű üzletnek. Több százan várakoztak a bejárati ajtó előtt. S ami­kor a tanácselnök, Czégény Mihály megköszönte Paulik János ÁFÉSZ-elnöknek a mini élelmiszeráruházat, azt kívánta, hogy a polcokon mindig a nyitás napjához hasonlóan bő legyen az áruválaszték. Ez bizonyára így lesz, mert a boltvezető, Tóth Istvánná is erre tett ígéretet. De nekünk is egy kicsit jobban ide kell fi­gyelnünk — mondta Paulik János —, mert a nagykeres­kedelmi vállalatnál áru van, rendelni kell, s ha nem hozzák, szóljanak, majd segítünk. Az igazgatóság és a tag­bizottság együttes ülésén megállapodtak abban is, hogy az egykori mezőgyáni ÁFÉSZ központját átala­kítják. Ide költözik a rossz útviszonyok miatt nehezen megközelíthető takarmány­értékesítő telep. A felvásár­lásnak is itt alakítanak ki helyet, meg a TÜZÉP is valahol ezen a környéken kap területet. Summa summarum: az egyesüléskor Gyulához csatlakozó mezőgyáni ÁFÉSZ tagsága láthatja, ta­pasztalhatja a bolthálózat korszerűsítésére tett akkori ígéretek beváltását. Nyolc év óta az ÁFÉSZ Mezőgyán- ban nem építkezett. Ennek a kis szövetkezetnek még az üzletek korszerűsítésére sem tellett. Az egyesült most már sorjában nyitja átala­kításból nyert üzleteit, eme­li a színvonalat Mezőgyán- ban, úgy is mondhatnánk városi rangúra. határozatainak időarányos végrehajtásáról és soron le­vő feladatokról, majd Ba­logh Imre, a Hazafias Nép­front városi titkára "kitünte­téseket adott át a társadal­mi munkában élenjáróknak. A népfront Érdemes Társa­dalmi Munkás kitüntető jelvényét nyújtotta át Nagy Gábornak, Szabó Mihály­nak, Danszki Károlynak, dr. Némedi Endrének, Vo­lent Zoltánnak, Ibos Gyu­lának, Aradszki Pálnak és Hild Györgynek. Robbantási gyakorlat sisakban Szórd szét magad! Ne tartsd meg önmagadnak azt, amid van, barátom, — szórd szét magad. Nem érzed még, hogy itt az ideje? Túl életed delén, több van már birtokodban, semhogy csak a tiéd lehetne. Szórd szét, pazarold el, oszd szét azok között, akik híjával vannak, és használni tudnák. Amit gyűjtöttél, nem magadnak gyűjtötted — rá kell erre jön­nöd előbb vagy utóbb —, tudást és tapasztalatot nem cipelhetsz meddő módon, úgy kuporgatva, és hurcolva magaddal az utolsó nyughelyre, mint távoli, felékszere­zett őseink tették volt kincseikkel. Ami értéket hordozol, tovább kell azt adnod, tovább adnod abban a tudatban, hogy nem leszel ettől sem ke­vesebb, sem szegényebb, tovább adnod, tudva azt, hogy a szellemi kincsek megosztva nem kevesbednek, hanem sokszorozódnak. Beszélgess velük, beszélgess a nálad fiatalabbakkal, mesélj nekik; gyerekkori pillangós rétekről és akaratot edző kutyaszorítókról, a munka öröméről és a sikertelen­ség ösztökéjéről, a szerelem keserűségéről és a szerelem hatalmáról. Ês a gondolat hatalmáról, amely parancsolni tud eséndő emberi mivoltunknak, és a gondolat esendő mivoltáról, mert az kénytelen meghódolni az anyag ha­talma előtt. És mesélj nekik arról, hogy a felesleges is szükséges, szükséges a sírás, és szükséges a nevetés, szükséges a botlás és szükséges a talpraállás. Beszélj nekik erről, még akkor is, ha hitetlenkedve fogadják, mondd meg nekik, hogy olykor henyélni is kell, mert a semmittevés órái gyakran hasznosak, néha meg nagy gondolatokat szülnek — gondolatokat, amelyeket tovább lehet adni, szét lehet szórni az utódok között. Ne tartsd meg hát te se önmagodnak azt, amid van, barátom — szórd szét magad, pazarló könnyelműséggel! Kemény Dezső Nekem 4,2-es volt a félévi átlagom D. K. A társadalmi munka elismerése

Next

/
Oldalképek
Tartalom