Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-17 / 141. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 19.8. JÚNIUS 17., SZOMBAT Ara: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM, 141. SZÄM BÉKÉS MEGYEI Kádár János vezetésével párt- és kormányküldöttség látogat Lengyelországba Föld körüli pályán a Szojuz—29 űrhajó Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Nép- köztársaság ÁllamtanácsáJúnius 27-én Bukarestben megnyílik a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXII. ülésszaka. Az ülésszakon a tagországok miniszterelnöki szinten képvinak és Minisztertanácsának meghívására, a közeli napokban magyar párt- és kormányküldöttség utazik hivatalos baráti látogatásra a Lengyel Népköztársaságba. seltetik magukat. A magyar küldöttség Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének vezetésével utazik Bukarestbe. Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Ismét éjszakai rajt volt Bajkonurban: bár helyi idő szerint a Szojuz—29 űrhajó indulása már pénteken a kora hajnali órákra esett, az űrrepülőtéren még teljes volt a sötétség, amikor az utolsó előkészületeket tették az indításra, csupán a hordozórakéta hatalmas, 300 tonnás testét világították meg a reflektorok, és a Szerelőállványokon égtek a lámpák. Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov két és fél órával a rajt előtt szállt ki a televíziós képekről már jól ismert autóbuszból az űrruhában, kezében a megszokott kis táskával. Kevesen tudják egyébként, hogy ebben a táskában nem útipoggyász, vagy háromnapi hideg élelem van, hanem egy ventillátor: a hermetikusan záró űrruhát már a földön is állandóan fölfújt állapotban kell tartani és belülről Lázár György vezeti a KGST ülésszakán részt vevő magyar küldöttséget Ülést tartott a Békés megyei Tanács termelési és ellátási bizottsága A Békés megyei Tanács termelési és ellátási bizottsága tegnap, pénteken tartotta ülését Békéscsabán, dr. Szabó Sándornak, a megyei tanács általános elnökhelyettesének elnökletével. Az első napirendi pont keretében Steigerwald György, a kereskedelmi osztály vezetője előterjesztésében a fogyasztói érdekvédelem helyzetéről szólt. Az előterjesztés foglalkozott az áruk minőségével, és a fogyasztók érdek- védelmével. A következő napirendi pontban Bordi István, az ipari osztály helyettes vezetője az ágazathoz tartozó tanácsi ipari vállalatok munka- és üzemszervezési feladatainak végrehajtásáról adott áttekintést. A Gyulai Betonáru-szak- ipari és Szolgáltató Vállalat tovább javította a betonelemek és alumíniumöntvények gyártásközi minőségi ellenőrzését. Ennek eredményeként tavaly osztályos terméket nem gyártottak. A nehéz fizikai munka további könnyítésére rakodógépet vásároltak, mellyel megoldották a betontermékek gépkocsiba, vagonba történő rakodását. Az Orosházi Faipari Vállalat a munkaidő- kihasználás javítására a műhelyek között széles körű kooperációt vezetett be. A gyártmányfejlesztés keretében öt új bútorterméket alakítottak ki, melyből három terméket ez évben vá- lasztékbővítő jelleggel nagyobb szériában már gyártanak. A Gyulai Kötőipari Vállalat kötődéi üzemrészében a felsőruházati termelésnél a kétgépes rendszerről a hatgépes rendszerre álltak át. Rendszeressé tették minden terméknél a gyártásközi minőségi ellenőrzést, s ezen intézkedés nyereségbeli hatása tavaly 940 ezer forint volt. A Dürer Nyomdában bevezették az ofszet eljárást, megvalósult a program szerinti termelés. A Békés megyei Vegyesipari Vállalat az anyagmozgatás csökkentésére a gyomai kazángyártótelepén megvalósította a technológiai átrendezést. A termelékenység növelésére széles körű kooperációt vezettek be a békéscsabai lakatosrészleg és a gyomai telep között. A Békés megyei Patyolat' Vállalat az ütemes szállítás megvalósítására kö- zületek részére megvalósította a konténeres szállítást. A vegytisztító szalonokat veBár nem jelentős meny- nyiségben — évente 5-6 vagon — a Gyulai Húskombinát Svédországba gyulai kolbászt és paprikás szalámit szállít. Ám, hogy a hatóságok beengedjék Svédországba a gyulai terméket, rendkívül szigorú egészségügyi követelményeknek kell eleget tenni a gyártó vállalatnál. A körülményeket évente rendszeresen vizsgálják azoknak az országoknak az állategészségügyi szakemberei, ahová az áru irányul és a legkisebb rendellenesség esetén azonnal felfüggesztik a behozatalt. Köztudott, hogy a gyulai nagyberuházásban jelenleg próbaüzemelés folyik. Ez óhatatlanul azzal jár, hogy az építők még mindig dolgoznak az észlelt hibák kijavításán. Éppen ezért figyelemre méltó és dicséretes, hogy mindezek ellenére a gyár vezetői és dolgozói mindent elkövettek, hogy a termelés zavartalan legyen, a termékek gyártású megfeleljen a higiéniai követelményeknek. A közelmúltgyes szalonokká alakították át Orosházán, Gyulán és Békéscsabán. A szőrme- és kézműipari vállalatnál megszervezték és bevezették Békéscsabán és Nagyszénáson a szalagszerű termelést. Minden terméknél végrehajtották a normakorrekciót is. Utolsó napirendi pontként a megyei élelmiszerellenőrző és vegyvizsgáló intézet igazgatójának, dr. Hídvégi Im- rénének a beszámolóját hallgatta meg a bizottság. — szekeres — ban Svédországból az ottani állategészségügyi felügyelettől két állatorvos tartott mindenre kiterjedő alapos vizsgálatot annak megállapítására, hogy a nemzetközi normáknak megfelelő módon történik-e a gyulai termékek gyártása, milyen feltételek között dolgoznak, kielégítő-e az egészségügyi állapot. A szemle teljes sikerrel végződött, s így a gyulai termékek zöld utat kaptak szellőztetni. Ez annál is inkább szükséges volt, mH ezúttal meleg éjszaka volta sztyeppéi űrrepülőtéren. A két űrhajós jelentette az állami bizottság elnökének, hogy rajtra kész — s ezt az is elősegítette, hogy az elmúlt napokat „fordított rezsimben” élték végig: mivel a rajt éjszakára esett, az előkészületek utolsó szakaszában .napped aludtak és éjjel dolgoztak. Így ugyanis a rajt idejére megszokták már, hogy éjszaka kell megoldaniuk a legfontosabb feladatokat. Az űrhajósoktól a rakéta csúcsához vezető lépcsőnél búcsúztak el legközelebbi munkatársaik és az újságírók. . A berendezések próbája után elhangzott a vezényszó: „A kapcsolókulcsot starthelyzetbe”: ekkor már csak percek maradtak hátra az indulásig. A két űrhajós jelentette, hogy valamennyi berendezés kifogástalanul működik. Moszkvai idő szerint csütörtökön,. pontosan 23 óra 17 perckor jelentek meg a lángcsóvák a hordozórakéta alatt: a hatalmas test lassan emelkedni kezdett, s egyre gyorsuló ütemben rajtolt. Rövidesen már csak egy izzó fénypont volt látható, s az első és második fokozat leválását lehetett észlelni. A két űrhajós folyamatosan jelentett minden adatot, minden tapasztalatot. A megadott időben a Szojuz—29 űrhajó ráállt föld körüli keringési pályájára. A két űrhajós a megfelelő időpontban, a szükséges ellenőrző vizsgálatok után pihenőt kapott, hogy frissen tudja végrehajtani a Szaljut—6 űrállomás megközelítéséhez szükséges manővereket. (Folytatás a 2. olddlon) Svédországba. Persze ez csak az első vizsga volt, hiszen a gyulai kolbász sok országba jut el és várható, hogy onnan is rövidesen megérkeznek a szakemberek hasonló szemlére. Tehát nemcsak a dolgozóknak, hanem a gyárnak is állandóan vizsgázni kell, mert nem elég a korszerű épület, a technológia, a gépi berendezés, ha az nem párosul megfelelő egészségügyi háttérrel. Gyulai kolbász és paprikás szalámi Zöld út Svédországba Az Epítőgépgyártó Vállalat Emelőgépgyárában elkészült egy új típusú toronydaru első példánya. A gépújdonság egyik érdekessége, hogy önmagát szereli össze, miközben a munkát a darukezelő harmadmagával a földről irányítja. Az elsőnek elkészült FT 40/50-es jelű toronydarut több hónapig tartó alapos vizsgálatnak vetik alá, jövőre pedig már ötöt gyártanak belőle (MTI-fotó — Csikós Gábor felvétele — KS) Budapestre érkezett a mongol külügyminiszter Megkezdődtek a tárgyalások Púja Frigyes külügyminiszter meghívására pénteken hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett Mangalin Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság külügyminisztere. A Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes, Házi Vencel külügyminiszter-helyettes és Szerencsés János, a Magyar Népköztársaság ulánbátori nagykövete fogadta. Jelen volt Bamda- rijn Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövete. Mangalin Dügerszüren pénteken megkoszorúzta a Hősök terén a Magyar Hősök Emlékművét és a Szabadság téren a szovjet hősi emlékművet. A koszorúzást követően a Külügyminisztériumban Púja Frigyes és Mangalin Dügerszüren megkezdte a hivata- , los tárgyalásokat. A két ország diplomáciájának vezetői tájékoztatták egymást országaik belső helyzetéről, áttekintették a magyar—mongol kapcsolatok alakulását, számba vették a kétoldalú együttműködés további fejlesztésének lehetőségeit, és eszmecserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdésekről. Nehéz szezon előtt Megkezdődött a zöldborsó betakarítása és feldolgozása A rendkívül szeszélyes időjárás miatt két hetet késett a zöldborsó érése megyénkben. Az elmúlt esztendőben június közepéig 200 vagon szemes borsót vásárolt fel a termelőktől a Békéscsabai Konzervgyár, az idén pedig csak június 16-án kezdődhetett az aratás. Pénteken végre megyénk több mezőgazdasági üzemében munkához láthattak a zöldborsócséplőgépek. A kondorosi Egyesült Tsz határában — ahol 300 hektáron vetettek szakaszosan zöldborsót — a csütörtöki sikeres próbaaratás után pénteken teljes kapacitással dolgozott a Békés megyei Agráripari Egyesülettől kapott két nagy teljesítményű, Mobil zöldborsócséplő-gép. Ha az időjárás engedi, szombaton és vasárnap is dolgoznak megszakítás nélkül, hétfőn pedig újabb négy zöldborsócséplőt állítanak munkába. A jó idő minden percét kihasználva ugyancsak megfelelő ütemben dolgoztak a zöld- borsócséplő-gépek pénteken a békéscsabai Lenin, Szabadság, az orosházi Űj Élet, az endrődi Béke, a gerendá- si Munkácsy és megyénk más termelőszövetkezetében. Az első napon mintegy nyolc vagonnyi zsenge borsó érkezett a Békéscsabai Konzervgyárba. A feldolgozó iparban szintén nagy gonddal készültek fel a szezonra, ami az idén, a szeszélyes időjárás miatt igen nehéznek ígérkezik. Félő ugyanis, hogy a szakaszos vetés ellenére több táblán egyszerre érik aratásra a borsó. Márpedig ez a közkedvelt, vitamindús zöldnövény akkor válik kiváló minőségű konzerwé, ha zsenge állapotban kerül feldolgozásra. Ezért nagyon fontos, hogy a mezőgazdasági termelő üzemek a feldolgozóiparral minden eddiginél jobban együttműködjenek; a szemes borsó az előre meghatározott ütem szerint, szinte óramű pontossággal érkezzék a gyárba. A, Békéscsabai Konzervgyár 1978-ban 750 vagon zöldborsó tartósítását tervezi. A napi feldolgozás a jövő hét elején eléri a 20 vagont, hét végére pedig a 30—32-t. Gépszemle Geszten Országszerte, így megye- szerte is közelednek a nyári betakarítási munkálatok, mind az állami gazdaságokban, mind a termelőszövetkezetek földjein. A geszti Egyetértés Tsz-ben — mint kaptuk a jelentést — ma, szombaton tartják meg a nyári mezőgazdasági munkálatokra való fölkészüléssel egybekötött hagyományos gépszemlét. Ez alkalommal munkahelyi tanácskozást is tartanak a termelőszövetkezet traktorosai. Ennek során a tsz főagronómusa ismerteti a tagokkal a nyári munkák legfontosabb feladatterveit, amelyet már korábban a tsz pártvezetősége jóváhagyott.