Békés Megyei Népújság, 1978. június (33. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-14 / 138. szám
1978. június 14., szerda iJHUUkriTrt Egy asszony élete Néhány héttel ezelőtt Szarvason a MÉSZÖV nőbizottsági tanfolyamának fórumán különösebb izgalom nélkül folyt a válaszadás egészen addig, míg a nők vezetőállásba kerülése nem jött szóba. Erre fölcsaptak az indulatok, s a résztvevők többsége alig bírta kivárni, hogy beszélhessen. Éles, türelmetlenséggel teli vita alakult ki. Nincs elég bizalom, segítség, a férfiak ... a férfiak... Csak mutatóba kerül egy-egy nő a gazdasági vezetés élére és így tovább. Mikor egy pillanatra csönd lett, egy ősz hajú asszony szólalt meg halkan, de olyan határozottsággal, hogy minden figyelem felé fordult. Nyilvános beszédhez szokott elfogulatlansággal, szépen formált mondatokban sorolta, mi minden történt az elmúlt 33 év alatt a nők sorsában. S mi mindent hozott az utóbbi 7—8 év, vagyis a párt nőpolitikái határozata. Szavaitól nem oldódtak meg a jelenlegi problémák, kisebbek sem lettek, de valami mégis történt: az elmúlt évtizedek fölsorakdztatott eredményei érzékeltették a fejlődést. Aki beszélt, Nagy Istvánné békési pártnyugdíjas, nőbizottsági elnök, s vele beszélgetünk most az ÁFÉSZ irodájában. — Megértem a fiatalokat, de ez nem jelenti azt, hogy elfelejtsük, honnan indultunk és hova értünk. A világ rengeteget változott, s ezt igazán csak az tudja érzékelni, aki a múltban is élt. Akik az utóbbi húszharminc évben születtek, keveset tudnak arról — azt is másoktól — mi volt régen a nők élete. S hol elhiszik, hol nem, mert a rosszat, még ha az az anyát, vagy nagyanyát érintette is, jobb elfeledni, vagy nem venni tudomásul. Ez is természetes. Vannak dolgok, amiket örökre szeretnénk kitörölni az emlékezetből. De mégsem szabad, mert akkor mérce nélkül maradunk. Példának a parasztasszonyok életét hozta föl. Az elzártságot, a korlátlan férfiuralmat, ami elsősorban abból eredt, hogy hiába dolgoztak otthon és a földeken megfeszítve a nők, külön' keresetük mégsem volt. — Mindenütt azt láttam, hogy az asszonyoknak valóban uruk volt a férjük, nemcsak így hívták őket. Én magam szerencsés voltam, mert az én férjem mindenben egyenlő félnek tartott. De ez mit sem változtat az egészen, csak nekem jelentett könnyebbséget, és nagy ritkaságot akkoriban. Egyébként hasonló voltam a többihez. Az embertelenül nehéz élet a gyermekévekkel kezdődött, hiába voltam első tanuló, a harmadik osztály után kivettek az iskolából, hogy a kisebb testvéreimet neveljem. Tizenkét évesen pedig hónaposnak adtak répát, cirkot egyelni, sarabolni, mikor meg elértem a tizenhatot, mehettem cselédnek. Nagy Istvánné Kénytelenek voltak vele a szüleim, 11 gyerekről kellett gondoskodni. Közismert, sőt ma már unalmasan hangzó dolgok ezek — annak, aki nem ment ezen keresztül —, akárcsak az, hogy a házasságot az- anyósom egyetlen szobájában kezdtük el, ahol még hosz- szú évekig rajta kívül két fia is velünk lakott. — Hogy bírták ezt az életet? — Sok szegény fiatal pár sorsában osztoztunk. Bennem a kölcsönös szeretet, a jó házasság és a könyv tartotta a lelket. Az olvasás volt a mindenem, abban éltem ki magam, ha megláttam egy regényt, vagy újságot valahol, azt elkértem, kiolvastam. Ez volt a szórakozásom. Aztán jött a nagy változás. Férjem már negyvennégy őszén tagja lett a kommunista pártnak, engem is érdekelt, és megkérdeztem tőle, vannak-e ott asz- szonyok is? Azt mondta: egy. Gondoltam, és mindjárt közöltem is: akkor én leszek a második. És ezzel elkezdődött az új életem. Szerveztük az MNDSZ-t, vezetőségi tag lettem, s az első kongresszuson a Parlamentben 1947-ben, mint titkár vettem részt. Persze közben a megszokott paraszti munkát végeztem, mellette meg mindent, amit csak kellett, pártmunkát és nőmozgalmit. Épp az államosítás után voltunk, amikor kijöttek hozzám a megyétől, hogy iskolára akarnak küldeni. Három nap múlva Pesten voltam, az Amerikai úton, szövetkezeti tanfolyamon. Két hónap után, ahogy hazajöttem, xazonnal az akkori MOSZK szervezője lettem, s az asz- szonyok, lányok "körében agitáltam, hogy lépjenek be a földművesszövetkezetbe, s ott vállaljanak vezető pozíciót. — Három kislánya volt otthon, mit csinált’ velük, ki segített a nevelésükben? — Anyám és a férjem. Nagyocskák voltak ugyan, de azért kellett a törődés és a felügyelet. Aztán jött 1949 őszén a háromhónapos pártiskola Miskolcon. Közben egyszer sem jöhettünk haza, még a kormánykitüntetést átvenni se engedtek el. Alig lett ennek vége, az első parasztküldöttséggel 6 hétre a Szovjetunióba mentem. Nagy élmény volt, jártuk a kolhozokat, szov- hozokat, Sztálingrádtól Le- ningrádig. Sokat láttunk, tapasztaltunk, és itthon mi nyolcvanan fogtunk hozzá a közös gazdaságok szervezéséhez. Én Békés megye egy részét és fél Bihart kaptam. Aztán függetlenített párttitkár lettem a Mező- hegyesi Állami Gazdaságban, de mivel a család nem akart utánam jönni, hazamentem és Békésen a községi, majd pedig a járási pártbizottságon dolgoztam. — Majd fél életét a múlt rendszerben élte le, ha nehéz és rossz körülmények között is, de sokkal lassúbb tempóban. Hogyan és meddig lehetett ezt a fölfokozott iramot bírni? — Ma úgy mondjuk, hogy vitt a lendület, az, ami kiragadott a múltból, és szárnyakat adva röpített^ előre. De sokkal inkább a meggyőződés adott erőt, s a tettvágy : cselekedni, formálni, alakítani az új életet. Aztán ötvenkettő végén beteg lettem, sokáig pihennem kellett, amikor felépültem, már nem mehettem állásba, csak otthon dolgoztam. S mellette végeztem a mozgalmi munkát: tanács- és vb-tagság, pártmunka, szövetkezet, népfront. Mikor melyik, most éppen a két utóbbi. — A nők életében mit tart a legnagyobb változásnak? — A régi szokások alakulását, azt, hogy ma már a nők természetes versenytársai a férfiaknak, és — ha ez még nem is általános — maguk a férfiak adnak hozzá segítséget. Otthon és a közéletben is. De mindez csak azért lehetséges, mert a legfontosabb nincs elzárva a nők elől: a tanulás. Olyan pályát választhatnak, amihez kedvük és adottságuk van, és aki kitartó, mindent elérhet. Vass Márta WWWMWtWWWWWMWWWWWWWtWVWMMtWWWWMVWWWWWW 0 fejlődő Sarkad Sarkad megyénk egyik legdinamikusabban fejlődő nagyközsége. Az utóbbi 20 évben teljesen megváltozott a település arculata. Megmutatkozik ez a kommunális ellátás javításában is. Tíz évvel ezelőtt még sorban álltak az emberek a néhány gyengén folydogáló artézi kútnál. Ma már kétezer, zömében fürdőszobás lakásban van vezetékes ivóvíz, a lakótelepek, intézmények szennyvízelvezetése is megoldódott. Nem kis áldozatába került ez a tanácsnak, a lakosságnak. A 30 millió forintos költséggel megépült vízműhöz 60 kilométer csőhálózat, 76 közkifolyó tartozik. Ezenkívül 200 köbméteres víztoElkészült a szennyvíztisztító fogadómedencéje rony, négy kút, két vízműtelep, modem gáztalanító berendezés biztosítja a község minél jobb vízellátását. E jelentős beruházás a befejezéséhez közeledik, ugyanakkor folyik a községben a gázvezetés, a cukorgyár rekonstrukciója, a BÉKÖT telepének bővítése. Balatonföldváron látható a Balaton-part legszebb filmszínháza. Ragasztott favázas szerkezetből készült a tetőszerkezet és a hagyományos építési módnál rövidebb idő alatt, olcsóbban épült fel a szabadtéri mozi (MTI-fotó — Bajkor József felvétele — KS) A határőrség és a lakosság Mezőhegyesen Az MSZMP XI. kongresz- szusápak határozatai, a szocialista vívmányaink védelme, a határőrzés fokozott követelményeket állít a határőrség elé a honvédelmi nevelés és a határőrség, tömeg- kapcsolatának fejlesztésében. Így van ez Mezőhegyesen is, ahol az őrs és a lakosság kapcsolata már régi hagyomány a községben. Mezőhegyes éppen tíz évvel ezelőtt elsők között teljesítette a „Határőr község” cím feltételeit. Ettől az időtől kezdve ha lehet, még hatékonyabbá vált az együttműködés a lakossággal. Ezt bizonyítja az is, hogy a lakosok és a két évvel ezelőtt létrehozott önkéntes határőr csoportok aktívan közreműködnek a határsértők felderítésében, elfogásában. A hazánkba betolakodók 90 százalékát ily módon sikerült elfogni, ami elismerésre méltó teljesítmény. A község lakói szinte saját fiaiknak tekintik az itt szolgálatot teljesítő határőröket. Sok közös rendezvényen vettek és vesznek részt és az ezeken született barátságok eredményeként leszerelés után mind több határőr marad a községben. A lakosság határőrizetet segítő tevékenysége abban is megmutatkozik, hogy a helyi állami gazdaság és a MÁV dolgozóiból önkéntes határőr csoport alakult. Továbbképzésüket rendszeresen segítik, nemcsak a szakmait, hanem a politikait is. Mintegy kétéves működésük eredményeként öt határsértőt fogtak el. A csoport eddigi munkája elismeréséül a tagok 80 százaléka kapott különböző jutalmat, elismerést. Az eddigiekből is kitűnik, hogy a község területén levő határterületi lakosság ismeri feladatait, elkötelezettségből nyújt segítséget a határőrségnek, az államhatár biztonságos őrizetéhez. Természetesen a kapcsolat nem egyoldalú. A határőrök a lehetőségekhez képest szervesen kapcsolódnak be Mezőhegyes társadalmi, politikai és sportéletébe. Jó kapcsolat alakult ki a határőrség és a községi KlSZ-alapszer- vezet között. A katonák segítik társadalmi munkával is a község gazdagodását. A határőrök rendszeresen oktatják az úttörő határőr szakasz, az Ifjú Gárda és az MHSZ tagjait. Külföldön Az ember szinte alig tud ellenállni az utazási irodák csábító ajánlatainak. Érdekes vidékek ezernyi látványossága, színes népviseletbe öltözött nők és férfiak, ragyogó fürdőhelyek vonzzák a turisták millióit. Nem kevés azoknak a száma sem, akik hivatalos kiküldetés vagy rokoni látogatás céljából utaznak külföldre. A soha nejn látott tájak a felfedezés örömével lepnek meg bennünket. Idegenben járva olykor a szokottnál kellemesebb kérdések támadnak, gyakran felszabadultabban viselkedünk. Néha olyat is megteszünk, amit otthon aligha. Mire gondolok itt? Nem elsősorban a szabálytalanságokra, hanem olyan szituációkra, melyekben bátrabban cselekszünk, mert másképpen ítéljük meg helyzetünket, mint például azt itthoni környezetben tennénk. Vagyis: sok esetben azért térünk el a megszokott formáktól, mert vagy nem ismerjük ki magunkat idegen helyen, vagy pedig az alkalmazkodásra való igyekezetünkben sok dolgot figyelmen kívül hagyunk. Mindenesetre csak önmagunknak használunk akkor, ha már az utazás előtt megismerjük az illető ország szokásait, tájékozódunk az ottani viszonyokról és nagy vonásokban információkat gyűjtünk az emberek mentalitásáról is. Ez nagyban megkönnyíti számunkra az ideiglenes beilleszkedést, az ottani szabályok megtartását. Aki külföldre utazik, számításba kell vennie, hogy éppen az ő tettei alapján ítélhetnek meg bennünket. Ha viselkedése kirívó, nagyon sokat árthat azoknak a honfitársaknak, akik egyébként már korábban hozzájárultak jó hírnevünk öregbítéséhez. Régi igazság, hogy az emberek hajlamosak az általánosításra. Egyetlen népnek sem lehet közömbös, hogyan vélekednek róluk, s milyen benyomásokat szereznek az idegenek velük kapcsolatban. Olykor még szélsőséges, elhamarkodott ítéletek is elhangozhatnak. Hadd mondjak el egy személyes élményemet. A gyorsvonat egyik kocsijában többnyire magyarok ültek. Egyesek már elegendő italt fogyasztottak ahhoz, hogy gátlásaik felszabaduljanak. Kiabálásukkal, ízetlen tréfáikkal zavarták a többi utas nyugalmát. Csak a kalauzok határozott felszólítására hagyták abba a randa- lírozást. Innen-onnan ezt lehetett hallani: Ah, sie sind Zigeuner. És itt azzal sem lehet érvelni, hogy bárki kedvére cselekedhet külföldön, hiszen nyelvünket — mondják — a szomszédos országokat kivéve nemigen ismerik. Ez helytelen megállapítás, ugyanis ma már rengetegen utaznak, sok millió külföldi megfordult már Magyarországon is és legtöbbjük a mi nyelvünket meg tudja különböztetni más nyelvektől. Számos témát adott kari-' katuristáknak, humoristáknak is például az a vásárlási láz, amely egyeseket hatalmába kerít idegenben. Hányszor lehet tapasztalni, hogy néhány turista szinte teljesen elveszti fejét, ha üzleteket lát. Nemigen érdeklik az adott város nevezetességei. Minden idegszállal arra koncentrál, hogy pénzét gyorsan elköltse. Gyakran olyan bóvli árukat is megvesznek, melyek giccsesek, értékük nagyon csekély. Mások nem takarékoskodnak a lekicsinylő jelzőkkel, leszólják, olykor még becsmérelik is a külföldieket. Még az a szerencse, mindezt saját nyelvükén teszik, mert ha az idegenvezető vagy a tolmács lefordítaná a helybelieknek, bizony sokszor nagyobb kellemetlenségek is támadhatnának. Nem arról van szó, hogy ne kritizáljunk akkor, amikor az nagyon is helyénvaló. A bírálatot "valahogy célszerűbb „megédesíteni”, nevezetesen : segítő szándékú megjegyzéseinket mindig és mindenhol kellő tapintattal és ne sértő szándékkal tegyük. Ez már csak azért is ajánlatos, mert nálunk is például a vendéglátásban, a szolgáltatásban találhatnak hibákat a külföldiék anélkül, hogy nagyon keresnék őket. Nekünk sem esne jól, ha olyan formában kritizálnák negatívumainkat, amely már-már önérzetünket sértené, és restellkedünk kellene miattuk. Mindent egybevetve úgy foglalhatnánk össze gondolatainkat, hogy nemcsak határainkon belül, hanem azokon túl is igyekezzünk megtartani az erkölcsi normákat. Ne iparkodjunk mindenáron felhívni az idegenek figyelmét magunkra csak azért, mert mi magyarok (!) vagyunk. Mi sem engedhetünk meg többet magunknak, mint a helybeliek. Ugyanúgy fizessünk a villamoson, a buszon, mint ők; ugyanúgy álljunk sorba és ugyanúgy cselekedjünk, ahogy azt elvárjuk másoktól is. Kerüljük azokat a helyzeteket, amelyék alapján „rossz bizonyítványt” állíthatnak ki rólunk. Ha ráadásul egyesek még általánosítanak is (amivel ugyan nem értünk egyet), ükkor egész ország lakosságát hajlamosak kedvezőtlen színben feltüntetni. Egyetlen népnek, egyetlen nemzetnek sem jó, ha néhány állampolgára megfeledkezik magáról és kedvezőtlen benyomást tesz az idegenekre. Ezzel nemcsak önmagukat, hanem — mint mondottuk — honfitársainkat is lejáratják. Megállapításunk természetesen fordítva is érvényes. Bukovinszky István
