Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
O 1978. május 14., vasárnap KOROSTAJ GONDOLATOK MAI KÉPZŐMŰVÉSZETÜNKRŐL TÉKA Az agyagedény üzenete Marin Sorescu, román költő pályája, drámaírói működése úgy tűnik egyenesen ívelő utat mutat. Egykoron a bukaresti Viata Student- easca (Egyetemisták lapja) munkatársa lévén érte meg első irodalmi sikereit, s a romániai irodalmi lapok, a Gazeta Literará, a Contem- poranul, Iasul Literar közölte verseit. Ez még az ötvenes évek végén történt, amikor Sorescu is, mint induló újságíró a bukaresti Aleea Zoe úti újságíróotthonban lakott, két kollégával és velem egy szobában. Egy-egy verse megjelenése ünnep volt, örömére bort is ittunk vagy moldvai pálinkát, és ilyenkor még olvasott a füzetéből. Hogy miről szóltak a költemények: szerelemről, borról, a szülői házról, de voltak patriótaversek is. Aztán néhány hónap után elkerültünk, s soká nem is hallottam felőle. A párizsi drámai bemutatója nagy visszhangot keltett, s a Jónás így európai hírűvé tette. Egymást követték verskötetei is. S íme Balogh József válogatásában és fordításában magyarul is olvasható a Kerámia című versválogatás, miután a hazai olvasó a Nagyvilágban már olvashatott e költőtől néhány alkotást. A magyar nyelvű tolmácsolás az 1965-ben kiadott Versek és az 1973-as így című kötetek megjelenése között kiadott hat kötetből való válogatás. Ebben a könyvben most magyarul több mint száz vers olvasható. A kötet ciklussorozatában az első a Verseny címet kapta. E ciklus egyik versében, amelynek címe Szakadékban, a rohanó emberek társ- talanságát énekli meg szkeptikus hangvételben. A Hogyan? címűben pedig így kiált fel: „Hogyan legyen bőség / amikor a világ nem tud gyarapodni / az őt tép- deső / ragadozó madaraktól? / Semmit sem lehet / alaposan felöltem / még a rémületet sem. / Hogyan lehet hát■ bőség?” Szép, emberközelítő hang szólal meg, amely hang ösz- szekapcsol ősöket, történelmet, múltat és jelent a kötet címadó versében, a Kerámiában: „Testem területén / agyagedényre bukkantak / a régészek. / Szívformája van / s egy ismeretlen mester / ráfestett néhány napsugarat / még időszámításunk előtt.” Szerelmes verseinek ciklusa Léda címet viseli. A mitológiai nőt idézi, miközben fanyar szavakkal ír a szerelemről, a férfi és nő kapcsolatáról, a női test látványáról, az „édes ürügyről” a szerelemre, mert úgy érzi, különben mindig nagyon magunkra maradunk. És ezért keresi Sorescu a magányt feloldó társat, ezért kiált és ezért suttog, ezért a szabadvers áradása, mert a magánytól fél, mert a hatalmas világegyetemben oly parányi az ember, hogy egyedül mit sem ér. És mégis: egyedül is meg kell mutatnia, mit ér, mit tud. Ezért ostromolja az eget, ezért ostromolja az asszonyt, ezért szól mindenkihez. „De akármi történne is / te csak folytasd a játszmát / gondolj arra ember vagyok / s valamennyi dolog ott I szerepel a családfámban. / Végül is a tied lesz a / nagy lap, / amelyen arcmásom legjobban / rád üt." írja a Leporelló című versében. E kötet alaphangja a magányosság, az egyedüllét, amely meghatározza verseinek hangnemét, végső kicsengését. Gyakran kerül előtérbe a halál gondolata, de ott van mellette a továbblépés vágya a gyerekben és a versben. E kettő oldani próbálja magányát, de mégis így ír a Föld című versben: „Idővel elnehezülünk és / mélyebbre süly- lyed homlokunk a / földbe. / És nincs is halál. / Mert lényegtelen hogy / felhő vagy feledés / takar-e a földben.” Fülöp Béla Szalai Sándor: Beszélgető uszályok nyék, amelyek a világ mai festészetét, szobrászatát, grafikáját életre szólítják, akár az elmúlt háborúra, akár a ma sem szűnő ellenségeskedésre gondolunk, de kisebb léptékben a lelki válságok, szorongások közérzetet befolyásoló jelenlétére — ritkán és nem elég megdöbbentő erővel szólalnak meg, de ritka a kor nagy vívmányai, heroikus küzdelmei előtti megrendülés is. A múltba felejtkezés, formai meghökkentés mindezeket nem pótolhatja. S bár a lét- biztonság, a harmónia kiegyensúlyozott, tartalmában közömbös művészetet is létrehozhat; a művészet nem adhatja fel eredeti küldetését, a kor jelzéseinek továbbítását. D. Fehér Zsuzsa Szalai Sándor: Műterem részlet A képzőművészet fogalma kibővült, új, szélesebben értelmezett szerepe most kezd kialakulni. Az életritmus, a felvilágosodás változtatja meg a régi, beidegződött funkciót — a gyönyörködtetést, ünnepi emelkedettséget —, és ennek nyomában a régi műfaji megkülönböztetés, a hierarchikus értékrend is fokozatosan eltűnik. A művészet körébe tartozik minden, ami a vizuális kultúrát befolyásolja. Épített környezet, az ipari forma, az alkalmazott művészet megszámlálhatatlan változata, a köztéri emlékmű, a morális munka és természetesen a klasszikus megnyilatkozási mód: a táblakép, kisplasztika, grafika, és ezeknek belső műfaji változatai. Ez az úgynevezett „nagy művészet” korábban kiemelt helyet kapott. Ma is ebben mutatkozik meg legjobban a kísérletek iránya, jellege, itt nem kell alkalmazkodni térhez, épülethez, nyomdatechnikához, szériagyártási feltételekhez. Kiemelt helyzetét az is magyarázza, hogy „saját kézzel festett, formált” művészet — segédeszközt, ipari sokszorosítást nem vesz igénybe. Egyenesági örököse a művészet kézmíves formájának. A másik érték, amely meglehetősen vitatható manapság, hogy ez a fajta alkotás nem megrendelésre készül, nem a társadalom meghatározott szükségletét elégíti ki —, hanem a művészetből kikívánkozó élmény formába öntése, megfogalmazása, egyetlen példány létezik belőle — jó esetben —, és az érdeklődő saját esztétikai örömére, az intézmény művészettörténeti dokumentáció céljára vásárolja meg. A művészi szabadság, formakísérletezés, akár eredeti, akár külföldről honosított stílusról van szó, korlátlan. A művész sorsa nem magányos gyötrődés, életműve nem műteremfalak közé zárt holt anyag, s a bíráló észrevételeket sem követi társadalmi bojkott, megélhetési probléma. Újrakezdés, stílusváltás, makacsság, esetleg kompromisszum — megszokott jelensége a művészeti életnek. Hétköznapok esztétikája Gondolkodásunk középpontjába került a környezet esztétikája. A sivár, nagyvárosi lakótelepek, az ipari formatervezés nehézségei azt az ellentétet mutatják meg, amely a fokozódó jólét és a társadalmi mechanizmus megrögzött módszerei között fennáll. A szemlélet változását rossz beidegződés akadályozza, elmaradott ízlés gátolja. Persze sokminden történik ennek felszámolására, de az esztétikai nevelés közvetlen és (közvetett formái nehezen valósulnak meg. A gyermek környezete játékai, vizuális készségének fejlesztése, az utca, a közösségi helyiségek ilyen jellegű hatása a felnőttekre, tárgyak, amelyeket az ember maga köré vagy magára helyez, a nyomtatvány, amelyet kezébe vesz — valamennyi ennek az ízlést változtató törekvésnek a része. És az igény az otthon, a hétköznapi tárgyak hasznos szépsége iránt a „befogadó” részéről is növekszik. Az elmúlt 33 esztendő legnagyobb vívmánya az, hogy a művészet társadalmi ügy- gyé vált és családalapítóvá nőtt fel az a generáció, amely az élet természetes megnyilvánulásának fogadja el, eredményeit használja. Mindez tudatosan vagy észrevétlenül szemléletét is befolyásolja. Mennyire felel meg napjaink művészete ennek a várakozásnak a hétköznapi életben, és mennyire állít „ércnél maradandóbb” emléket korunkról jövő századoknak? A film, fotó és televízió képi, az újságok szöveges információi elöntik a világot. A művész a láthatóan, a közvetlenül érzékelhetőn túl, bizonyos jelenségek felmutatásával akar érdeklődést kelteni. Céljai között a legfontosabb a társadalom elemzése, kritikája, az embert jobbító szándéka. Festményben, rajzban, plasztikában is ez a törekvés a legerősebb. A dokumentum igényű életforma, vagy állapot bemutatása mellett a szenvedélyes állás- foglalás, az emberek közötti kapcsolatokról, háborús feszültségekről, eredményekről, hibákról. Ennek tartalmi léptéke a művész temperamentuma szerint változik, és az emberiség nagy kérdéseit feszegető alkotássá terebélyesedhet. A másik, képet-szobrot inspiráló téma az emlékezés. A művész saját régi emlékei, a kultúra, vagy elmúlt korok műbe kívánkozó élménye, a népművészet öröksége stb. A szemlélet itt is sokféle. Gyermékrajzok naiv szelleme, vagy az egykor volt stüusok ideológiája — a középkor miszticizmusa, a barokk formaburjánzása, a szecesszió, a kubizmus életértelmezése fedezhető fel a mai művészi munkáján. Ezek a stílushagyományok nem mindig tartalmi meghatározók, és az emlék kifejezése is igen összetett. Hiszen a néhány perce látott táj is em- leK, a futó megfigyelés is emlékké rögzítheti az arcokat. De a formaemlék sokszor befolyásolja a képi gondolkodást és behatárolja a tartalmat. Megszaporodtak az olyan művek, amelyek könnyű léptű, gótikus várkisasszonyokat, fintoros századfordulói figurákat, templomi ikonok alig profanizált alakjait ábrázolják. Bármily artisztikus is a megfogalmazás, bármennyire is a zaklatott kor ellenében árasztja magából egy eltűnt kor nyugalmát, a művész — éppen a ma hiányzik belőle, és' így műfajával ellentétben inkább festett illusztráció lesz belőle, mint állásfoglalás. A harmadik felfogás a kompozíciós formát teszi az alkotás mondanivalójává. Színek és arányok, felületek és viszonylatok — ezek drámai, lírai, vagy dekoratív válfajai — elsősorban a festészetre jellemzőek, a film, a fotó, a vegyi eljárások és egy sor művészeti segédeszköz a grafika technikai találmányait szolgálja, a különféle szokatlan anyagok egyidejű használata a szobrászatban terjedt el. És bár ma már naturalista munka is lehet elvont, és geometriai formák is hordozhatnak gondolati tartalmakat, az eszköz sohasem lehet maga a mondanivaló. Kísérletező művészet A kísérletezés korszakában él a magyar művészet. Sokféleképpen értelmezi a nemzeti és egyetemes hagyományokat, s a kísérletek társadalmi fogadtatása sem mindig egyértelmű, Fejlődésének időnkénti aritmiája abból a nézetkülönbségből fakad, hogy az alkotóik egy része mindent újrakezdeni és más része a hagyományokat folytatni kívánja, és ez utóbbi táborban is megoszlanak a vélemények a hagyományok értékéről. Ez az ellentét ma is legjobban a hagyományos képzőművészetben, a kiállításokon mutatkozik meg. Más országokkal összevetve, nem panaszkodhatunk készség-, tehetség- és formakultúra és kísérletezés dolgában, de nem lehetünk elégedettek művészetünk. gondolattartalmával. Azok a katartikus élméD. Szabó Lajos Vasárnapok Régi naptárakban lapozva régi vasárnapokban lapozva sárgult fényképekben állva: íme a céltábla feltalálva! Közszemlének kiterítve a XX-ik századra feszítve vegyszereknek árnyékára: reklám Kháron-ladikjára... Koloh Elek Kérdőjelek Tudtad-e hogy gyötrő a szépség fények között megvakulva gondoltad-e hogy felsírhat csoda vakhomályban fulladozva hitted-e hogy ember-bánat jajjal zárja börtönöm vártad-e hogy gyermekégből e vén földre költözöm KULTURÁLIS MELLÉKLET
