Békés Megyei Népújság, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-05 / 104. szám

1978. május 5„ péntek Romániában jártunk Gyülekezés a busz előtt, 8-kor előadás A Balassi Néptáncegyüttes fiataljai április 28-án reggel 7 órakor gyülekeztek Békés­csabán a Megyei Művelődé­si Központ előtt. A bőrön­dök, utazótáskák hamar el­tűntek- a busz gyomrában, csak éppen az elemózsiás szatyorra volt szükség az úton. Fél nyolckor : indulás Aradra... Az idő még azon gondolkozott, derüljön vagy boruljon, végül, mire a ha­tárhoz értünk, elhatározta magát: az ablaküvegen még csillogtak az esőcseppek, de a nap kisütött, s hamar fel­szárította a rossz idő utolsó nyomait is. A határnál kedves isme­rős, Kocsik József, az Arad megyei Szocialista Művelő­dési és Nevelési Bizottság munkatársa várt minket. Az együttesnek nem ez az első útja Romániába, és koráb­ban is ő gondoskodott tán­cosaink megfelelő ellátásá­ról. Most sem csalódtunk benne... Arad felé menet magyar nyelvű napilapot adogattunk kézről kézre. „Köszöntjük megyénkben a Balassi tánc- együttest” olvastuk a „Vörös Lobogó” április 27-i számá­ban. Hamarosan megérkez­tünk szálláshelyünkre. Elhe­lyezkedtünk, majd irány a Maros étterem. Az ebéd jól esett, hiszen hol volt már az úton elfogyasztott reggeli. Mint a turnékon lenni szo­kott, az idő gyorsan repült, újra a busz körül gyülekez­tünk. Űticél Pécska, ahol a művelődési otthonban már sokan várták a csabai tán­cosokat. Az előadásra elkí­sért minket a „Vörös Lobo­gó” egyik munkatársa, Jám­bor Gyula is, hogy tudósí­tást írjon az együttes fellé­péséről. A helyi vezetők ked­ves fogadtatása után sietni kellett, hogy pontosan kezd­hessük az előadást. A fris­sen mosott, ropogósra kemé­nyített ingvállak, szoknyák hamar előkerültek a bőrönd­ből. Gyors készülődés, kap­kodó dialógusok. A káosz teljes volt, mégis mindenki időben elkészült, elkezdődött a műsor. „Há­rom a tánc”, „Párosugrós”, „Pünkösdölő” és sorolhat­nánk tovább. Repülték a szoknyák, pengtek a sarkan­tyúk, szólt a zene, csattant a taps. A siker teljes volt. A közönség soraiból nem egy­szer felkiáltottak a színpad­ra: — No, még egyszer! A román táncoknak és zárószámnak, a csabai fo­nónak különösen nagy sike­re volt. Aztán jött a pakolás. A színpadi menyecskékből, s parasztlegényekből fél óra alatt farmeros, mai fiatalok lettek újra. A kosarak, bő­röndök megteltek, helyükre kerültek. Jöhetett a vacsora. Vendéglátóink, a Vörös Csil­lag Tsz dolgozó'. kitettek magukért. Mondják, hogy vacsora után nem esik jól a mozgás. Nos, erre hamar rá­cáfolt a Balassi és fergeteges táncba kezdtek. így történ­hetett, hogy csak valamikor hajnali kettő és három óra között láttak viszont minket a szállodában. Másnap a szabad program alatt többen az éjszakai pi­henést pótolták, de volt, aki megint nyakába vette a vá­rost. A második fellépés Doro- báncon, magyar nevén Kis- iratoson volt. A közönség már jól ismerte a Balassi táncosait, hiszen alig fél éve voltak vendégek itt. A sze­retet, amellyel körülvették bennünket, megható volt, s a siker is, amelyet mi sem bizonyított jobban, mint a rengeteg virág, amit a fellé­pés után kapott az együttes. A vasárnap a pihenés, a kirándulás napja volt. Ellá­togattunk a csodálatos, par­kokkal teli Temesvárra, majd a híres fürdőhelyre, Buziásra. Az üdülőparadicsom park­jában jólesett a séta. Talán a jó hangulat tette, hogy az egyik tisztáson valaki fel­kiáltott: — Gyerekek, táncoljunk! Hogy, hogy nem, a hege­dűk is előkerültek, és már ropták is. Az arra sétálók rövidesen körülvették a kis csoportot, s a rögtönzött elő­adás nagy sikert aratott. Ebéd után indultunk ha­zafelé. Aradon elbúcsúzott tőlünk állandó kísérőnk, Ko­csik József, aztán valahol az egyik hátsó ülésen valaki elkezdett egy dalt, és újra csák közénk érkezett a tán­cosok leghűségesebb barátja, a jókedvű nótázás. Így értünk haza ... Nagy Ágnes ■•■■■■■••■■■■■■■■■•■■■■•■■■■■■■■■■■■•■■■■■«■■•■•■■■■■■■■•■•••■■•■•■■■■•■■•■•■■■■••■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■I TÓTH BÉLA: Legendák a lóról 3. Harmadik feleségit Kikin- dáról szerezte. Mink már a keze alatt voltunk akkor. Hogy elhalt a második, hát nem bírta asszonytalanul so­káig az öreg. Kínáltak néki Gyuláról egy kerek képű, kék szemű, szép szőke asz- szonyt, akit ki is hoztak ide mutatóba a pusztára kétke­rekű koleszon. De az volt olyan simítani valóan szép, hogy a csupa látásától egész nap rezgeti az inunk. Mi, hogy, nem tudjuk. Nem érez­hetett huzalmat hozzá, es­tére kelvén fölpakolta a ro­konismerősével együtt az asszonyt, megrakta a sarog- lyát sajttal, kolbásszal, borral, tábla szalonnákkal, hogy a rudat alig bírtuk a lovak hasa alá tenni, ágaskodott a tehertől. Többet se láttuk őket. De ő se, annyi bizonyos. Telt, múlt az idő, velünk beszédös mindenben, épp csak asszonyos gondokban nem. Az néki nagyon belül­ről lehet. Na, újra kitavaszo­dik ránk, székérszám hordó- dik ide a piros tégla az éger­fás halomra. Meggyesi mes­terek jönnek, házat raknak, fazsindelyest, de olyan taka­rosai, amilyenről Tandari Pé­ter mesélget karácsony éj­szakáján a veremszálláson. Láttuk, hogy nagyot fordul most az öreg sorsa, hisz van néki háza kőlábú, Csanádon. Nem lakja. Ha ezt itten lak­ni akarja, asszonyt hoz az bele. Na, fekete tyúk, fekete kutya, fekete tehén hozzá. Vízrugó fekete zsindely a házon. A kútágast is békát- rányozta, hogy szöbb lögyön. Na, itt lesz valami. Velünk nem váltott szót erről. Fakó fejű fiatalok vagyunk, mit tudhatunk hozzá. Fekete asz- szonyt hoz, mert azt hozott, kikindai törököt. Vette-e, lopták-e neki, nem tudjuk. Gavallér Mihály hozta pánt­likás ökrös szekéren. Az öreg lóháton a szekér után ötöd­magával. Nem talált volna az irigye se kivetnivalót sem­miből. Ahogy rendezkedett, az is a helyén volt. Estelag- zi, mink benne. A keze alá való népség mind ott lakmá- roz. Nem takargatott ő semmit. Az asszonyt se. Magyar szoknyában, pruszlikban, ha­ja kontybán. Fekete, mint az ébenfa. Szép, akár a csilla­gos ég. A szöme. Hú, het­venhétszer kirázott volna bennünket a hideg csupa lá­tásától, ha nem béklyóz a tisztességtudás. Mert ahogy viselte az öreg a sorsát, az volt rajtunk olyan nyűg, a szemünket alig mertük föl­vetni asszonyára. Evés, ivás. Dana nem nagyon, de mu­zsika. Lippán még bőrdu­dálnak, de annak szava nem jár el idáig. Meg tán nem is illik már Matyi bátyán k korához. Elütötte a hatva- nat. A menyecskébül nem nézünk ki harmincat. Ugyan tud az öreg a bőrdudához, de évek teltek, nem duddan- tott vele. Bent is tartja Csa­nádon, itt a veremházban penészt kapna az irhája. Na, muzsika nincsen, de muzsi­káltak a természet teremt­ményei. A harisok odafönn az égerliget hegyében, aztán a prücskök idelenn a szity- tyósok között. Békák a ká- kásokban, vadrucák a náda­sok közt. Darvak dübögtek, lovak nyerítettek. Az volt a muzsikaszó. Azért világos reggelig elfcváríélyoztunk. Maga a menyecske kínálga- tott bennünket étellel, ital­lal. Körülhordozta a cserép­tálat, abbul kanalaztunk a fatányérra. Körülhordta a teli cserépkancsókat, ha volt a régiben, ha nem. Törökül mondta: jemek, jemek. Már, hogy együnk. Néha az öreg is elvartyantotta magát tö­rökül, ha az állt a szájára. A vezérszavakat értettük. Icsmek, icsmek, igyál. Ha­nem a hajnal hamarább pa­rancsol a csikósnak, mint a pusztagazda. Mentünk a lo­vakkal le a vízre, a legelőre. Nem vártuk mi azt, hogy szólítsanak a kötelességre. Javában térítünk rá a Lencsés tóra, megszólal az Sokoldalú közművelődés Mezőkovácsházán „Mint ismeretes, 1976 őszén az országgyűlés elfo­gadta a közművelődésről szóló törvényt. E törvény célja, hogy meghatározza azokat az alapvető jogokat és kötelezettségeket, melyek elősegítik a fejlett szocialis­ta társadalmat tudatosan építő, műveltségüket és szakmai képzettségüket fo­lyamatosan tökéletesítő, szocialista világnézetű és magatartású személyiségek, illetve közösségek létrejöt­tét. Továbbá célja e tör­vénynek az állampolgárok művelődési igényeinek fel­keltése, továbbfejlesztése, kiegészítése...” Ezekkel a sorokkal vezeti be, tárja az érdekeltek elé idei közművelődési tervét a Mezőkovácsháza és Vidé­ke ÁFÉSZ közművelődési bizottsága. A tervben fog­laltak arról tanúskodnak, hogy a múlt évben csak­nem egymilliárd forintos árbevételt teljesített és tíz község lakosságát sokolda­lúan szolgáló nagy szövet­kezet mindinkább részt kér a művelődést, a köz­ízlést továbbfejlesztő fel­adatokból. Elhatározták, hogy a mun­kaversenyben részt vevő szocialista brigádok szá­mára egy-egy adott szak­mában vetélkedőt rendez­nek, amelyen felkészültsé­güket, elméleti és gyakor- lati ismereteik összeveté­sével bizonyíthatják. Kun- ágotán és Kevermesen író­olvasó találkozót rendeztek, a járási könyvtárral közö­sen pedig az őszi megyei könyvhetek idején Magyar- bánhegyesen, Nagybánhe- gyesen és Mezőhegyesen szerveznek ilyen találkozó­kat. A KPVDSZ kulturális napok keretében többek kö­zött Koszta Rozália festő­művész alkotásaiból rendez­nek kiállítást. Tervezi az ÁFÉSZ közművelődési bi­zottsága megyénk valame­lyik jó hírű néptánc együt­tesének meghívását is, hogy színvonalas műsorukkal szórakoztassák a mezőko­vácsháziakat. Dolgozói számára a szö­vetkezet az idén mintegy hatszáz színház- és mozi­bérletet vásárolt, ugyanak­kor a szegedi szabadtéri já­öreg Matyi nyírfa nagydu- : dája. Évek óta nem hallót- ; tűk szavát, az is odabe iar- ! tózkodott eddig a kőlábas ! házban, hanem most, tán ■ evvel szólítgatja az új asz- Ï szonyt. Szép, érzelmes sza- ! vú duda. hangja eljár ké*- £ folyó közibé. Mélyen beszél, ! öles a hossza, ha tökhajtöl- £ csért akaszt a végére, meg- £ öblösödik. Ereszt rajta az S öreg örömében olyan szó- £ morú nótát, az ég fölpúpo- £ sodik tőle. Szó nélkül neve- ; tünk. Hátha mást nem tud? £ Tutul néki. Az is szép. A £ tutulás. Mert szépen erigeti ; az öreg. Néha efhordja tő- £ lünk a szél, máskor ránk £ borigatja a hangot. Ahogy délre forog a nap, ! az öreg ott van köztünk. £ Bográcsban hozta a vacsora- £ maradékot. Napi dolgában ■ úgy buzog, mint tegnap, j vagy azelőtt, mintha mi se ! csavarodott volna el az élet- £ ben. De ez is a rendes. Hát ; most üvöltsön föl az égre, ! verje a lovát, fogja ránk a 5 mordályt? Mert néki fele- ; sége gyütt? Ugyan délre mi j főzünk, meg vacsorára, de- £ hát olyankor is a magunk ; főztjét esszük, ha odatávol * jár napokig. Nekünk ez £ most is annyi volt. Az új ; házon éjszakázik. Ügy is du- S kál. Hanem vacsora után £ tutul egynéhány fertálynyit, £ neki a holdvilágos éjszaká- £ nak, hogy mi is megkíván- £ juk.. A tutulást. Megtanítana £ ő arra is, ha odasajdul a szí- £ vünk. Csakhát tutu? Az £ nincs. De két csikóért már £ kapni a radnaiaknál. ■ (Folytatjuk) £ tékokra és a gyulai várjá- tékokra további 154-et. Eb­ben az évben — olvashat­juk a művelődési tervből — különösen nagy gondot fordít a szövetkezet arra, hogy minél több ÁFÉSZ- dolgozó ismerje meg ha­zánk és a szocialista orszá­gok történelmi nevezetessé­geit. Ezért 1978. július 23. és 26. között 43 KISZ-fia- tal a Mátrába és a Bükkbe tesz kirándulást, majd 19-en öt napra Moszkvába, Le- ningrádba, Kijevbe utaznak. Mintegy százan Csehszlo­vákiában, illetve Balaton- lellén vesznek részt csere­üdültetésben. „Szövetkezetünk igazga­tósága a közművelődési törvény megjelenése óta fokozottabban ösztönzi dol­gozóit a tanulásra, illetve továbbképzésre is. A tanu­lás ösztönzésének formáit többféleképpen határozta meg az igazgatóság. Így például a szakmunkáskép­zésben részt vevők tanul­mányi költségét az ÁFÉSZ teljes mértékben magára vállalja. A beiskolázott dol­gozókkal a szövetkezet min­den esetben tanulmányi szerződést köt. Továbbá a szakmunkásvizsgát tett fia­tal, vagy idősebb dolgozók a kollektív szerződésben mtghatározott besorolású bért kapják...” E sorokat a szövetkezet közművelődési tervének második fejezetéből idéz­tük. Mint ahogyan arról is ebből a fejezetből szerez­tünk tudomást, hogy a gyes-en levő kismamák to­vábbképzéséről sem feled­keznek meg az ÁFÉSZ köz- művelődési tervének készí­ti. Az oktatás, a továbbkép­zés sikeres szorgalmazását legjobban a közművelődési terv néhány számadata bi­zonyítja. Mindenekelőtt, hogy jelenleg 242-en ta­nulnak általános és közép­iskolában, szakmunkáskép­ző iskolákban, szakmunká­sok szakközépiskolájában, közép- és felsőfokú tanfo­lyamokon, egységvezetői és boltvezetői továbbképző tanfolyamokon. Közülük is legtöbben, 88-an szakmun­kástanulók, illetve a szak­munkásképzőt végzik. Az ÁFÉSZ 543 dolgozója közül 45-en politikai, 230-an szak- szervezeti, 28-an KISZ-ok- tatásban vesznek részt. Csak a jellemzőbbeket említettük itt azok közül, melyek a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ idei köz- művelődési tervében sokat- mondóan megfogalmazód­tak, és amelyek a már el­telt hónapok során folya­matosan megvalósultak. Balkus Imre íróvendég az alkoholmentes klubban A télen volt egy éve, hogy a Magyar Vöröskereszt gyu­lai alkoholmentes klubja megalakult. Egy év nem nagy idő, mégis már sok minden történt az Erkel Művelődési Központ klub­szobájában. Az első tizen­nyolc gyógyult beteget ti­zennégy követte, s ma már harminc tag beszélget, szó­rakozik kedd esténként együtt. Fiatal férfiaktól kezdve idős emberekig, min­den korosztály képviselve van. Más különbség is akad köztük, de egyben mind egyformák: hátat fordítottak a szeszes italnak, ami any- nyi bonyodalmat okozott az életükben. A változást leg­jobban akkor érezni, ami­kor házaspár toppan be, méghozzá gyerekekkel, mert itt is jólesik együtt lenni a családnak. Az egyszerű programokat időnként előadások tarkít­ják, máskor közös kirándu­lások, vagy színházlátogatás, mint két hónapja, amikor átjöttek Békéscsabára meg­nézni a Princ, a civil című előadást. A választás nem volt véletlen : a darab az ital okozta konfliktus körül forog, társulva olyasmikkel, amik az életben is velejárói a mértéktelen ivászatnak, vagy fordítva. Ez a színházi élmény ad­ta az ötletet, meghívni az írót — örsi Ferencet —egy beszélgetésre. Így került sor a klub első író-olvasó talál­kozójára. A barátságos szobában már vannak vagy harmin­cán. Még jönnek egy páran, s aztán elkezdődik azT est. Az író beszél: gyerekkori színházi benyomások, pálya­kezdés a pécsi színházban, majd a televízió, abból is részletesebben a Tenkes kapitánya. És még sok min­den, olyan közvetlenül, hogy a hallgató teljesen azonosul a beszélővel. S aztán a tag­ságé a szó. Min dolgozik most? Köny- nyebb-e tévéjátékot írni, mint színdarabot? Honnan vették a sok lovat a Ten- keshez? Tud-e minden szí­nész lovagolni? — jöttek a bemelegítő kérdések. & a válaszok: most a Teréz című tévéjátékát forgatják, Táncsics feleségéről szól, Zsurzs Éva rendezi. Sem­mit se könnyű írni. Kevés lóval dolgoztok, de ahova sok kellett, oda kölcsönvet­ték a lovasjelenetet a Rákó­czi hadnagyából. Tudnak lo­vagolni a színészek, de dublőrre is szükség van. Most egy jóval általáno­sabb kérdés: a könyv és a belőle készült film hatása. Gyakran az olvasás többet nyújt, teljesebbet. Miért? — Mert az emberi fantázia — külön-külön mindenkié — olvasás közben megrendezi a saját filmjét. Ügy, ahogy a legeszményibbnek tartja. Ha már a rendezőre tere­lődött a szó: ki az igazi fő­szereplő a színpadon? Az író, a színész, vagy a rende­ző? A többség úgy véli, hogy a csapatmunkáé a jövő, akárcsak a tudományban. A tudomány említése az orvoslást és az orvosokat hozta szóba. Ez különösen közel áll á hallgatósághoz, hiszen nekik közvetlen segí­tőtársuk az orvos. A klub el­nöke is az. És a viszony be­teg és orvos közt? Csak a kölcsönös bizalomra épülhet, az a gyógyulás biztosítéka, főleg az alkoholisták eseté­ben. És már az alkohol okozta bajokhoz érkezett a beszél­getés. A családi környezet, a társaság tehet a legtöbbet, hogy ne kerüljön lejtőre egy ember. Mert ha olyanok kö­zé csöppen, mint az az ivós és harácsoló banda volt a Princben, akkor nehéz na­gyon kikeveredni belőle. Három órán át folyt a be­szélgetés az alkoholmentes klubban. Olyanok mondták el véleményüket, akik sok megpróbáltatáson mentek keresztül. Mélybe süllyedtek az alkohol miatt, de köze­lebbi-távolabbi környezetük segítségével fölkerültek új­ból az egészséges életbe. Ke­zek nyúltak értük, megka­paszkodhattak, s ezt — mint mondták —, csak úgy lehet visszafizetni, ha ők meg más bajban levőnek nyújtják segítő kezüket. | Vass Márta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom