Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-12 / 37. szám
o 1978. február 12. vasárnap KÖRÖSTAJ Hetvenöt éve született Rideg Sándor A kulcsszó: együtt vöröskatonának állt, a Tanácsköztársaság bukása után Budapestre ment gyári munkásnak, s a felszabadulásig fizikai munkával kereste kenyerét. Bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s illegális munkásságáért perbe fogták, többször börtönbe zárták, a háború utolsó időszakában koncentrációs táborba hurcolták. Szlotta András: Nagyapám Mues/ József A mohák nem fütyülnek Magas fát vert a vihar. Dús lombú ágaival a pásztoristen sípján, hangnemek labirintján, szilaj dallamot fütyült. A mohák nem fütyülnek. Bársony szőnyegen ülnek bazsalygós arccal, báván lesik az ég kristályán a vacsoracsillagot. szüntelen túlhaladására. A permanencia olyan hétköznapi ingerállapotára, hogy aki negyvenéves fejjel még analfabéta, a betűvetés elsajátítására törekedjék, aki meg diplomát szerzett, tudásának karbantartására, bővítésére, korszerűsítésére. 3. A kultúra jelenlétének, létállapotainak tudatosítása a közművelődést szolgáló intézmények, szakemberek feladata. Ám nemcsak azoké közvetlenül : mindenkié, aki tehet érte valamit. A köz- művelődés ilyen teljes igényű koncepciójából természetesen fakad, hogy az nem javallat csupán a szabad idő „beprogramozására”, nem puszta gyógyszer az üres órák értelmes-hasznos kitöltésének receptpapírjaira — hanem szemlélet, mely az élet és tevékenységek egészét hivatott áthatni, önkéntelenül adódik tehát a kérdés: képes-e fölvállalni az az ember is, akinek eszébe sem jutott soha, hogy szellemi igényeket támasszon önönmagának. A válasz kézenfekvő. Ha a közművelődés ügye általános szemléletté válik, képes lesz rá, mert szüntelen impulzusokat, segítséget kap az életben : munkahelyén, odahaza, az utcán, víkenden. Régi ismerősömbe botlottam minap. Van tíz éve, hogy találkoztunk, hogy nekikeseredve öntötte ki magából, minden vágya tanítani, de elutasították a fölvételin, kimegy hát a tanyára képesítés nélküli pedagógusnak. így is történt. Időközben pedig a levelező tagozaton diplomát szerzett, most meg tanársegéd ugyanott, ahol hallgatónak hiába próbálkozott. Nikolényi István 1903. február 12-én született Rideg Sándor, aki nagy utat tett meg, míg eljutott a pusztai cselédsorsból a munkásság és parasztság életének hiteles írói ábrázolásáig. „Abból a világból, ahonnan jöttem, még senki sem jutott olyan messzire, amint nekem sikerült, és ha visszanézek az út hosszúságára, őszintén csodálkozom azon, hogy élek, örülni azonban már igen régen elfelejtettem. Kenyeremben mindig sok volt a só, boromban túlságosan sok volt az üröm. Minden tájon idegen és szegény jövevénynek számítottam, akivel nem érdemes gondolni sem”. — írja az író önéletrajzi vallomásában. ■Fiatal éveiben cseléd volt, azonban apjához hasonlóan hamarosan fellázadt a puszták mindenható urai, cselédet botozó ispánjai, kerülői ellen. 1919-ben apjával Írói pályáját 1931-ben a Népszavában kezdte, tagja lett a 40-es években működő munkásírók csoportjának, akik a munkásélet tényszerű ábrázolását tűzték ki célul. Írásait közölte a Korunk, a Magyarország, a Gondolat, a Híd. Ezen kívül több szocialista antológia munkatársa. Első regényét, az Indul a bakterház-at, amelyben már megmutatkozik tehetsége, 1939-ben közölte a Népszava, folytatásokban. Rideg Sándor írói alapélménye a pusztai cselédség és a városba szakadt szegényparasztság gyötrelmes megaláztatásának és kiszolgáltatottságának érzése volt, és a szabadulási vágy, a kitörni akarás ebből a bekerítettség- ből. Írásaiban hiteles ábrázolását adja a kegyetlen világ ellen céltalanul lázadó, vagy a társadalom perifériáján reménytelenül tengődő embereknek, műveit mégis gyakran áthatja valami mélyről jövő humor. Sajátos színekben, elevenségben, fordulatos cselekményben gazdag regényei és elbeszélései értékes részét alkotják az újabb kori magyar prózairodalomnak. beszélünk ilyenkor, tartozékai például az életmód, a szokások, az öltözködés, a magatartás stb. is). 2. A kultúra önmozgása a mindennapi élet számtalan területén tudatosítható. Egészen egyszerű, szélsőséges példákkal bevilágítva: ilyen célt szolgált: a „tiszta udvar, rendes ház”-mozgalom és az Olvasó népért mozgalom is. De erről van szó akkor, — ha hírlapokat, folyóiratokat gyömöszöl naponta a postás házak levelesládájába —, ha a lakásszövetkezetek közös használatra szánt helyiségeiből klubokat alakítanak ki —, ha a gépek, munkapadok fölé ízléses dekoráció, friss publikációk montázsa, netán festmény kerül —, ha a körúti presszóban olykor- olykor délutánonként fölhangzik néhány vers, vagy rövid novella —, ha a hétvégi pihenő napokra nemcsak futballmeccs, de olvasnivaló is jut —, ha a vasútállomásokon a büféfröccs mellett könyvet is árulnak (s a várótermek szomszédságában megnyitják az úgynevezett kultúrvárókat) —, ha a lakótelepek tervezésekor a szükséges oktatási-művelődésügyi, egészségügyi létesítmények sokszor nehezen kigazdálkodható beruházásain túl (vagy inkább innen, hiszen jóval olcsóbbért) gondolnak az újságosbódékra, a könyvterjesztő vállalat mik- ropavilonjaira —, ha valaki szakszervezeti beutalót kap Zebegénybe, és el nem kerüli a Szőnyi-emlékházat (általában pedig, ha a kirándulni utazó kollektíva programjában elfér egy-egy múzeumlátogatás, vagy kiállítás) —, de tulajdonképpen a kultúra önmozgásának tu- datosítási lehetőségét kínálja az esztétikusán és praktikusan kiképzett játszóterektől a köztéri szobrokig minden, még a füves parkok féltő gondozása is. Vagyis a kultúra — értelmezésünkben — az emberek mindennapi közérzetében tetszik föl elsődlegesen. Az élet momentumaiban kitapintható jelenléte önmagában is, tudatosítása révén pedig kiváltképp befolyásolhatja, inspirálhatja valamely (kisebb vagy nagyobb, munkahelyi, vagy lakóhelyi) közösség tagjait tegnapi énjük permanencia Alighanem a permanencia kulcsszava közművelődésünknek. Tehát mindaz benne van, ami tartós, folyamatos, szakadatlanul tartó. Hatéves sráccal diskurálok a játszótéren. Faggatom a kis- öreget, mi leszel, ha nagy leszel, ő meg kapásból rúgja a gumilabdát, s míg szemével követi a golyót, öntudatosan kioktat: több célja lenne. Először is kijárni az első osztályt, aztán a másodikat, a harmadikat és így tovább. Hamar faképnél hagyott, s miután a kétszerkettő pofon egyszerű képletével elmagyarázta a perma- neciát (s merthogy a nagy igazságok ilyen pofon egyszerűek, hasított belém a fölismerés), írhatnékom támadt róla. Mármint a permanen- ciáról. 1. Föllapoztam egy munka- bizottsági dokumentum szövegrészletét, a közművelődés fogalmát értelmezőt: „Társadalmilag és emberileg kizárólag az a tudás termékeny, ahol a művelődés maga is folyamatos, és kölcsönhatásban áll mások művelésével. Tehát nem az a művelt ember, aki pusztán jelentős ismeret- és tudásanyaggal rendelkezik, hanem az, akiben a művelődés, a tudás, a kultúra iránti érdeklődés állandóan és megújul óan él: továbbá, aki megszerzett tudását a mindennapi életben az emberi, a baráti, a munkatársi stb. kapcsolatokban érvényesíteni tudja”. Az összefüggésből világosan kitetszik a népművelés fogalmát fölváltó közművelődés — mint társadalmi program — tartalmi többlete is, illetve az, hogy a közművelődésben változatlanul funkciót hordoz a népművelés, hiszen a megszerzett tudásanyag, műveltség csak akkor értékes társadalmilag, ha kisugárzik, birtokosa közkinccsé teszi, átadja másoknak. És ebből a szempontból most egyaránt fontos, ha elismert tudósról, művészről, vagy pedagógusról, könyvtárosról, muzeoló- gusrról van szó, mert mindmind népművelőként hasznosíthatja, érvényesítheti ismereteit a közművelődésben. De a népművelő a szó közvetett értelmében a gyári művezető is, aki szakmai, munkahelyi, vagy általános élettapasztalatait megosztja a gondjaira bízott ifjú munkásokkal, tanulókkal, és népművelő a technikus, ki a szakmunkásokkal foglalkozik, a mérnök, aki a technikusokkal és így tovább. A permanencia elve érvényes tehát a műveltség szakadatlan terjesztésére, arra az önművelésben folyton fölébredő kényszerhatásra, hogy az elsajátított ismeretek — miközben önmagukat újabb tudásanyag megszerzésére sarkallnak — rendeltetésszerűen továbbításra, hasznosításra valók. A közművelődés nem csupán közoktatás (az általános, szakmai és politikai képzés, továbbképzés iskolarendszerű létráiról), nem csupán TIT-előadás, múzeumlátogatás, könyvtár, színház, mozi, képtár, koncert, művelődési házak klub- és rendezvényhálózata. Valamennyi együtt, de egészében véve több. A közművelődés új minőség. Legkülönfélébb lehetőségeivel, módszereivel ugyanis ahhoz segíti az embereket, hogy mindennapi kenyerükké váljon a kultúra (amelynek mondanom sem kell — jóval tágabb értelmezéséről Szlotta András: Hajóállomás Szokolay Károly versei Magány önmagámnak vendége, megülöm magamat. Ritkán szólunk, hallgatunk nagyokat. Vendég a széken — én az ágyban, felkelek, mire ő hálóruhájában magyaráz valamit. Otthonosan érezzük magunkat. Nem mondja, hogy hány napra jött, hogy mikor utazik. Kutatgat a holmim között, nem talál valamit. Tükörbe néz — összekoccan a fejünk, nevetünk, nevetünk. Szoba csendjében megszelídül mosolyunk, s együtt őriz az álom. Feminin világ Csupa titkos bűvös-barlang a város, szépitkező hely, ahonnan felmerültök, egyenrangú sorstársaink: bolti lányok, asszonyok, hivatalnokok, postatisztviselők, presszóskisasszonyok, és minden rendű-rangúak. Titeket ontanak késő délutánban a gyárak, hullámzik, lebeg tőletek az utca, és már nem lenne élet az élet nélkületek. Kiszellőztettétek a háztömböket, elszállt a szégyen füstje, már régen elszállt. Ö hol vannak a régi úri nők! Megkülönböztetés undok tekintetei. Nem emlékeztek rájuk. Birtokba vettétek a középületeket, utcákat, tereket tervszerű támadással. Szívünk ellen is így indultok rohamra. KULTURÁLIS MELLÉKLET
