Békés Megyei Népújság, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-17 / 41. szám

O NÉPÚJSÁG 1978. február 17., péntek TELEX BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke távirat­ban fejezte ki jókívánságait Urho Kekkonennek, a Finn Köztársaság elnökének újra­választása alkalmából. * * * A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának meghívására csütörtö­kön hazánkba érkezett Ste­fan Andrei, a Román Kom­munista Párt Központi Bi­zottsága Politikai Végrehaj­tó Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára. A Ferihegyi repülőtéren Gye- nes András, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára fogadta. Jelen volt Victor Bolojan, a Román Szocialis­ta Köztársaság budapesti nagykövete. * * * A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Halasi Józsefet, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszerveze­tének alelnökét 75. születés­napja alkalmából eredmé­nyes munkássága elismeré­séül a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. □ MOSZKVA A záróközlemény ünnepé­lyes aláírásával ért véget Moszkvában csütörtökön a Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsa Végrehajtó Bi­zottságának 84. ülésszaka, amely kedden kezdődött a szovjet fővárosban. A Vég­rehajtó Bizottság a barátság és a kölcsönös megértés szellemében tartotta ülését. □ LISSZABON Alapításának 47-ik évfor­dulóját ünnepelte szerdán a Portugál Kommunista Párt lapja, az „Avante!”. Az első ízben 1931-ben megjelent lap az antifasiszta harc évtizedei után az 1974-es demokrati­kus fordulatot követően je­lenhetett meg ismét törvé­nyesen. □ GENF Csütörtökön újabb találko­zót tartott Genfben a hadá­szati támadó fegyverrend­szerek korlátozásáról folyta­tott kétoldalú tárgyalásokon részt vevő szovjet és ameri­kai küldöttség. • • • Az ENSZ leszerelési bi­zottságának ülésszakán csü­törtökön Jugoszlávia képvi­selője országa, valamint In­dia, Argentína, Zaire és né­hány más ország nevében mindenre kiterjedő leszerelé­si programra vonatkozó munkaokmányt terjesztett elő. □ ' LONDON David Owen brit külügy­miniszter az alsóházban lan­gyosan üdvözölte a salisbu- ry-i elvi megállapodást, de hozzátette, hogy „korai len­ne még megítélni, vajon el­fogadható-e Anglia számá­ra”. □ RÓMA Az olasz közvéleményben heves tiltakozást váltott ki a szombaton Szardínia-szigeté­re tévedésből leejtett 200 kilós bomba, amelyet az amerikai 6. flotta egy vadászgépe do­bott le a szigetre. Az eset miatt Teulada polgármeste­re tiltakozott az olasz mi­niszterelnökségen és a had­ügyminisztériumnál. A par­lamentben felszólalt Umber­to Cardia kommunista kép­viselő, s kijelentette: Szardí­nia-szigete nem lakatlan te­rület, amelyre minden to­vábbi nélkül bombákat le­het ledobni. Az olasz közvé­leményben nagy felháboro­dást keltett a hadügyminisz­tériumnak az üggyel kapcso­latos nyilatkozata, amely ci­nikusan hangoztatta, hogy „gyakran előforduló hiba történt, s kár emiatt akkora lármát csapni”. MSZBT-küldöttségünk moszkvai programja A Magyar—Szovjet Baráti Társaság küldöttsége, amely dr. Orbán Lászlónak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a társaság alelnö- kének vezetésével érkezett a Szovjetunióba, hogy részt vegyen a két ország közöt­ti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtá­si szerződés megkötése 30. évfordulójának ünnepségein, csütörtökön Moszkvában fel­kereste V. F. Horohorgyint, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének alelnökét és szívélyes, baráti- megbeszé­lést folytatott vele a baráti társaságok együttműködésé­ről. A megbeszélésen jelen voltak a Szovjet—-Magyar Baráti Társaság vezetőségé­nek képviselői is. A küldöttség csütörtökön felkereste a szovjet állam és a kommunista párt megte­Az a magyar népfront- küldöttség, amely Sarlós Ist­vánnak, az MSZMP PB tag­jának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárá­nak vezetésével tartózkodik Hanoiban, csütörtökön tisz­telgő látogatást tett a Ba Diijh téri Ho Si Minh-mau- zóleumban. A nap folyamán a hivata­los tárgyalások kezdődtek a magyar küldöttség és ven­déglátói között. A baráti hangulatú eszmecserén Sar­lós István, illetve válaszában Hoang Guoc Viet, a VKP Rómában szerdán este nyilvánosságra hozták And­reotti megbízott miniszterel­nök programjavaslatát, ame­lyet az újabb pártközi meg­állapodás alapjául szán. A dokumentum politikai és gazdasági fejezetre tago­lódik. Politikai részében Andreotti „nagyobb szolida­ritásra” és „szorosabb elkö­telezettségre” szólítja fel a pártokat. A dokumentum tartalmából és megfogalma­zásából arra lehet következ­tetni, hogy a keresztényde­mokraták továbbra is eluta­sítják az OKP-val való nyílt politikai együttműkö­dés gondolatát. remtője, Vlagyimir Iljics Le­nin mauzóleumát és tiszte­lettel adó2ott emlékének. Felkereste a Kreml fala mellett az ismeretlen szovjet katona emlékművét is, hogy megemlékezzék a népek sza­badságáért életüket áldozó hősök emlékéről. A magyar küldöttség dél­után részt vett azon az ün­nepségen, amelyet az 1. szá­mú házgyárban tartottak a szerződés aláírásának évfor­dulója alkalmából. A gyár dolgozói a Szovjet—Magyar Baráti Társaság kollektív tagjai. Az elkövetkező napokban több más moszkvai üzemben, intézményben is hasonló megemlékezést tartanak, a központi ünnepséget pénte­ken rendezik meg a Tudó­sok házában. KB tagja, a Vietnami Haza­fias Front Központi Bizott­sága Elnökségének elnöke és Nguyen Van Tien, a Vietna­mi Hazafias Front főtitkára adtak kölcsönös tájékoztatást hazájuk népfrontmozgalmáról. A találkozón a Vietnami Hazafias Front vezetői me­leg hangú köszönetét mond­tak azért a segítségért, ^me­lyet hazánk, a magyar nép, a Magyar Hazafias Népfront nyújtott Vietnamnak a nem­zeti felszabadító harc folya­matában és nyújt ma is a békés építőmunkához. A kommunistákhoz fűződő viszony elmélyítésének kér­désére Andreotti újfajta parlamenti eljárással akar válaszolni : azt javasolja, hogy a pártok parlamenti csoportjai még a kormány megalakítása előtt vitassák meg és hagyják jóvá a prog­ramtervezetet. Ezt követően a megbízott kormányfő a kormány „szerkezeti” felépí­téséről” konzultálna a pár­tokkal. Majd miután össze­állította a kabinetet, azoktól a parlamenti csoportoktól kérne bizalmi szavazást, amelyek jóváhagyták a prog_ ramot. Fogadás a szovjet nagykövetségen Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete a magyar— szovjet barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződés aláírásá­nak 30. évfordulója alkalmá­ból csütörtökön fogadást adott a nagykövetségen. Részt vett a fogadáson Apró Antal, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, Gye- nes András, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Havasi Ferenc, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Pú­ja Frigyes külügyminiszter, Bíró József külkereskedelmi miniszter, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, Po- linszky Károly oktatási mi­niszter, Simon Pál nehézipa­ri miniszter, Schultheisz Emil egészségügyi mi­niszter, Berecz János, az MSZMP KB külügyi osz­tályának vezetője. Bonni miniszterek Csütörtökön délelőtt hat új miniszter tette le a hivatali esküt a bonni parlamentben. Schmidt kancellár kormá­nyának átalakítása során a hadügyi, pénzügyi, oktatási, kutatási, építésügyi és gaz­dasági együttműködési tárca élén történt személyi válto­zás. A kabinet új tagjai va­lamennyien szociáldemokra­ták — az SPD—FDP koalí­cióján alapuló kormány át­alakítása csak az SPD által birtokolt miniszteri poszto­kat érintette. Nagy várakozás előzte meg a csütörtöki ülés napi­rendjének legfontosabb pont­ját, a kormány terrorizmus- ellenes törvényjavaslatainak megvitatását. A törvényja­vaslatok értelmében a rend­őrség egy-egy terrorakció után bárhol „ellenőrző pon­tokat” létesíthet és a magu­kat igazolni nem tudó sze­mélyeket átmenetileg őrizet­be veheti. A nyomozók egy terroristagyanús személy után kutatva egyetlen ház­kutatási paranccsal nemcsak egy lakást, hanem egy egész lakótömböt is átfésülhetnek. Az őrizetbe vett gyanúsított védőügyvédjét a „cinkosság” legkisebb gyanúja alapján kizárhatják a vizsgálat to­vábbi szakaszából. Végül a börtönökben az őrizetesek és ügyvédeik csak válaszfallal elkülönítve tárgyalhatnak egymással, hogy elejét ve­gyék „illegális eszközök át­adásának”. Magyar—vietnami népfronttárgyalások ündreotti programjavaslata a Centropress csütörtök esti kommentárja Rágalmak és tények Sűrűsödnek az események Északkelet-Afrika térségé­ben. Az ogadeni területet felszabadító etióp csapatok nagy mennyiségű amerikai és nyugat-európai fegyver­zetet zsákmányoltak. Olyan fegyvereket, melyekről be­bizonyosodott : az NSZK te­rületén levő NATO-raktá- rakból kerültek a Szomáliái hadsereghez. A nyugati ha­talmak természetesen nem vállalják Sziad Barre nyílt felfegyverzését. Az agresszi- ós célokat követő mogadis- hui katonai kormányzat egyes arab államok közvetí­tésével, iráni és szaúd-ará- biai pénzzel folytatja költ­séges háborúját a hatalmas kiterjedésű területen, ame­lyet egy „Nagy-Szomália” eszméjének jegyében magá­nak követel. (Jól jellemzi ezt a legutóbbi napok esemé­nye, a Kenyában leszállásra kényszerített egyiptomi re­pülőgép ügye. Kenya kor­mánya ugyan nem rokon­szenvezik azokkal a haladó célokkal, amelyet Mengisztu Haile Mairem és társai Etiópia elé kitűztek. Azt azonban Nairobiban kiváló­an tudják, Sziad Barre kor­mánya igényt tart Kenya északi területeire is, csak­úgy, mint a nemrég függet­lenné vált Dzsibuti Köztár­saságra.) Az etióp fegyveres erőket, a hadsereget és a népi milí­ciát az utóbbi időkben si­került újjászervezni, az új alakulatokat felfegyverezni és kiképezni. Ebben — s ezt Moszkvában nem tagadják — Addisz Abeba szovjet se­gítséget is kapott. Azt vi­szont, amit Sziad Barre ál­lít, hogy Ogaden felszaba­dításában szovjet és kubai alakulatok vesznek részt, nem csupán a szocialista or­szágokban, de nyugaton is nagyhangú rágalomnak nyilvánították. Szomália ve­zetői most elkeseredett nyi- lakozatokat tesznek közzé, amelyben arról panaszkod­nak, hogy nem kapták meg azt a széles körű katonai se­gítséget, amit az Egyesült Államok és a NATO meg­ígért nekik, mielőtt teljes gőzzel megindították volna kalandor akciójukat. Közismert tény: Szomália korábban közeli kapcsolato­kat tartott fenn a Szovjet­unióval. A két állam barát­sági szerződést kötött, s szovjet tanácsadók segítet­ték a Szomáliái gazdaság és a honvédelem szervezését. Ezek a kapcsolatok — ame­lyekből a rendkívül sze­gény északkelet-afrikai or­szág igen sokat profitált — a nyílt Szomáliái terület- szerző agresszió kibontako­zása után megszakadtak. Azóta a mogadishui kor­mány- szinte teljesen megfe­ledkezett a korábban dekla­rált haladó, szocialista cé­lokról, s országát a „nyugat, s az iszlám világ afrikai vé­dőbástyájává” nyivánította. A mostani események, az etióp erők honvédelmi har­cának sikere nyílt hadüze­netre késztette Mogadishut. Serdülő gyermekek és nők tízezreit akarják felfegyve­rezni, hogy a határokon túl­ra, Ogadenbe küldjék őket meghalni. Etópia vezetői kijelentették : harcuk egyet­len célja a megszállt terü­letek felszabadítása, csapa­taik nem lépik át Szomália határát. Sziad Barre viszont agresszióról kiabál, s a ku­bai és szovjet katonák nem létező ezreivel rémisztgeti a nyugatot. A rágalomnak aligha ad­nak hitelt bárhol is. A ko­rábbi évek tapasztalatai vi­szont figyelmeztetnek : a nyilvánvaló hamisítás nem akadály, ha az USA és az- Atlanti Tömb egy haladó népi rendszer ellen kívánja bevetni katonai erejét és befolyását. Miklós Gábor HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Donát napja A Nap kél 6.47 — nyugszik 17.10 órakor A Hold kél 12.15 — nyugszik 2.45 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1878. február 17-én született és 1942 decemberében halt meg Czabán Samu kommunista tanító, a pedagógusok forra­dalmi mozgalmának egyik vezetője. (Megemlékezés a 6-os ol­dalon.) — VÁL ASZTMÁN YI ÜLÉS. A Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége or­szágos választmánya holnap, február 18-án délelőtt Gyu­lán, az Erkel Művelődési Központban tartja évi ren­des ülését. Ezen egyebek mellett beszámoló hangzik el a szövetség elmúlt évi te­vékenységéről és idei ter­veiről. — BEFEJEZŐDÖTT A BRECHT-NAPOK program­ja szerdán este Berlinben. Ezekben a napokban széles körű nemzetközi visszhangra talált a nagy drámaíró szü­letésének évfordulója. Az NDK sajtója, rádiója és te­levíziója megemlékezett az évforduló magyarországi ese­ményeiről és publikációiról is. — FALUGYŰLÉS. Ma, pén­teken este 6 órakor rendezik meg Csárdaszálláson a falu­gyűlést a helyi művelődési házban. Ez alkalommal Szűcs Lajos, a mezőberényi Nagy­községi Tanács elnöke be- számölt a települést érintő fejlesztésekről is. — SÚLYTALANSÁG A FÖLDÖN. A súlytalansági állapot kísérő jelenségeinek földi modellezésével kapcso­latos kísérletre készülődnek a szovjet és amerikai orvo­sok. A kísérlet résztvevőinek hosszabb ideig — 50—120 napig — vízszintes helyzet­ben mozdulatlanul (kell fe- küldniük, miköziben törzsük felső részét és fejüket lábuk­nál alacsonyabban helyezik el. A kísérlet eredményeit a szakemberek kölcsönösen is­mertetik egymással. — BORVERSENY. Ma, pén­teken este 6 órakor Gyulán, az Erkel Művelődési Köz­pontban a gyümölcs-, szőlő- termesztő szakkör borver­senyt rendez. — „EGY NAP AZ ÖREGEK­ÉRT”. Más vidékek is csat­lakoztak a Hungaronektár Béke és Barátság Szocialista Brigádjának felhívásához. A Békéscsabai Kötöttárugyár és az Orosházi Kazángyártó és Építőipari Szövetkezet Március 8. brigádjai aján­lották fel egynapi keresetü­ket a mozgalom céljaira. Szeles idő Várható időjárás ma estig: délnyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet, az éj­szakai, hajnali óráktól kezd­ve délnyugatról lassan to­vábbterjedő havazás. Észak­keleten valószínűleg nem lesz havazás. Élénk, a Du­nántúlon időnként erős ke­leti, délkeleti szél. Északke­leten helyenként köd. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mí­nusz 1—6, északkeleten mí­nusz 7—12 fok között, leg­magasabb nappali hőmérsék­let 0 fok körül. Távolabbi kilátások kedd reggelig: időnként megnö­vekvő felhőzet, eleinte hava­zással, később kisebb esők­kel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 2—7, később mínusz 3, plusz 1 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte mínusz 1—plusz 3, később plusz 3—8 fok között. Jelen­tős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te­rületének 40 százalékán vár­ható. (MTI) — EDDIG ISMERETLEN BOTTICELLI-FESTMÉNY­RE bukkanták a varsói Nem­zeti Múzeumban. A nagy olasz festő műve évtizedeik óta a múzeumé, de eddig egyik tanítványa alkotása­ként tartották számon. A restaurálás során fedezték fel az igazi alkotót. A kép Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal, Keresztelő Szent Jánossal és egy angyallal. — PROPAGANDISTA KON­FERENCIÁT TARTOTTAK tegnap Békéscsabán, a Ku- lich Gyula Ifjúsági és Űttö- rőházban a ÇISZ városi bi­zottságának szervezésében. Ezen módszertani kérdések­ről, és a politikai képzési év hátralevő feladatairól volt szó. — KIÁLLÍTÁSOK a KLUB­BAN. Nagy sikert aratnak Békéscsabán, a KISZÖV Gyopár klubja által rende­zett kiállítások. Az elmúlt évben 12 kiállítást, illetve bemutatót láthattak itt az érdeklődők. — TERMÁLVÍZ a zöld­ségprogramhoz. Az orosházi Petőfi Tsz-ben az elmúlt évben több mint 2,5 millió forint értékben ter­mesztettek primőr zöldséget fólia alatt, illetve üvegház­ban. Ehhez felhasználták a környék termálvíz-hőener­giáját is. — FEBRUÁR 15-ÉN GYULA BELTERÜLETÉN történt baleset. Fáskerti József 63 éves gyulai lakos segédmo­torkerékpárjával egy mel­lékutcából úgy hajtott ki, hogy nem adta meg az el­sőbbséget a kiemelt útvona­lon haladó Ványi József gyulai lakos által vezetett személygépkocsinak, amellyel összeütközött. A baleset so­rán Fáskerti József súlyos, életveszélyes sérülést szen­vedett. LflPZáRTn Súlyos bányaszerencsétlenség Tatabányán A Tatabányai Szénbányák 12/a aknájában csütörtökön 12 óra 40 perckor sújtólég­robbanás történt. A bánya­mentők azonnali beavat­kozással, gyors és jól szervezett műszaki intéz­kedésekkel 19 bányászt ki­mentettek. őket a tatabányai kórházba szállították, öten elsősegélynyújtás után haza­térhettek. 14 bányászt kezel­nek, állapotuk nem súlyos, várhatóan néhány, napon be­lül elhagyhatják a kórházat. A szerencsétlenségnél éle­tét vesztette, 17 bányász, kilenc sorsa ismeretlen. A mentési munkálatok tovább folynak. A robbanás keletke­zésének okát a szakértők bevonásával vizsgálják. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom