Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-21 / 18. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ï N É PÚJSÁG II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1978. JANUÁR 21., SZOMBAT Ára: 80 fillér XXXIII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM Európai ifjúsági leszerelési konferencia BÉKÉS MEGYEI Ruzicskay György: Új élet felé Megnyitották Gyulán Ruzicskay György kiállítását Pénteken a Parlament kong­resszusi termében megkezdte munkáját az európai ifjúsági leszerelési konferencia. Ko­vács Jenő, a KISZ Központi Bizottságának titkára, a Ma­gyar Ifjúság Országos Taná­csának elnöke köszöntötte a kontinensünk különböző or­szágaiból érkezett több mint 250 küldöttet, a különféle politikai nézeteket, világné­zetet valló nemzetközi, re­gionális, valamint nemzeti ifjúsági és diákszervezetek képviselőit. Ott volt a ta­nácskozáson Maróthy Lász­ló, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, a magyar delegáció vezetője, Berecz János, az MSZMP KB osztályvezetője, állami és társadalmi életünk több vezető személyisége, to­A Hazafias Népfront Bé­kés megyei bizottsága janu­ár 20-án, délelőtt Békéscsa­bán, az ifjúsági és úttörő­házban népfromtfórumot ren­dezett azok részére, akik a városokban, kerületekben, községben működő nép­frontbizottságokban a gaz­daságpolitikai munka fele­lősei. A fórumon Zalai György, a. Hazafias Népfront megyei alelnöke megnyitó­jában arról a hagyományról beszélt, amit minden évben rendszeresen megtartottak a gazdaságpolitikai aktivisták­nak. Fő cél, hogy tájékozta­tást kapjanak a megye gaz­dasági helyzetéről és a to­vábbi tennivalókról. Csatári Béla, az MSZMP megyei bizottságának titkára adott tájékoztatót az 1977. évi gazdasági eredményekről, or­szágos és megyei adatokkal illusztrálva a helyzetet. Az 1977-es gazdasági év ered­ményeiről többek között el­mondotta, hogy a dinamikus fejlődés volt a jellemző, de nem hallgatta el azokat a kedvezőtlen jelenségeket sem, amelyek bizonyos mér­tékig befolyásolták a jobb eredmények elérését, némely iparágakban az előirányzatok teljesítését. Ezután ismertette a megyei eredményeket, s elmondotta, hogy például az ipádban 8 százalékos növekedést értünk el. Ez azért jelentős, mert a termelés 90 százaléka a munkatermelékenység növe­kedéséből származott. A me­gyei iparágak, elsősorban az élelmiszeripar fejlődött je­lentősen. Az előző évinél 14 százalékkal termelt többet. Legdinamikusabb fejlődés volt a tanácsi iparnál, ezt követően a szövetkezeti ipar­nál, végül a minisztériumi iparágak állnak a harmadik helyen. A mezőgazdaságról szólva elmondotta, hogy megyénk­ben az előirányzat 7-8 száza­lékos növekedés volt. Ezzel szemben 13—15 százalékos növekedést érték el. 'Folyó­áron számolva, a termelési vábbá a DÍVSZ, az Európai Nemzeti Ifjúsági Bizottsá­gok Tanácsa, a Szocialista Ifjúság Nemzetközi Szövet­sége és a Nemzetközi Diák- szövetség számos vezetője. Elsőként Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnöke emelkedett szó­lásra. A háromnapos konfe­rencia résztvevőinek tolmá­csolta pártunk Központi Bi­zottságának és a Magyar Népköztársaság kormányá­nak jókívánságait, majd így folytatta : — Kontinensünk több mint 30 nép hazája. Európa sorsa és jövője a ma élő nemze­dék — több százmillió, kü­lönböző nemzetiségű ember — személyes sorsa és jövője is. Az elmúlt néhány év ese­érték 16 milliárd forint. Kü­lönösen kimelkedőek a ga­bonatermesztési eredmények. A 19 megye között az első helyen állunk. Nem megve­tendő a kukoricatermesztés eredménye sem, és kiemel­kedő a zöldségtermelés. Be­szélt a háztáji gazdaságok szerepéről, szükségességéről is, s ezt hangsúlyozva pél­daképpen elmondta, hogy a baromfiállomány 50 százalé­kát a háztáji gazdaságok ad­ják, Levonta azokat a ta­nulságokat is, melyeket eb­ben az évben figyelembe kell venni. Így például a munkaerő-gazdálkodást, a munkafegyelem megszilárdí­tását, a piackutatást és így tovább. Tájékoztatójának második részében az 1978. évi tenni­valókról, feladatokról beszélt. ményei arról tanúskodnak, hogy mind több kormány és párt, politikai-társadalmi szervezet és személyiség ér­zi át felelősségét a mai és az eljövendő nemzedék békés jövőjéért. Ezek az erők egyre határozottabban lépnek fel annak érdekében. hogy Európa az egyenjogú nemze­tek békés egymás mellett élésének és gyümölcsöző együttműködésének földré­szévé váljék. Ennek megva­lósítása — úgy gondoljuk — egyben az egész emberiség ügyét is szolgálja. — Kormányunk arra tö­rekszik, hogy aktív munká­val szolgálja a kontinensün­kön kibontakozott pozitív fo­lyamatok erősítését, javítsa kapcsolatait és fejlessze együttműködését a helsinki Hangsúlyozta, hogy az élel­miszeripart kell nagyobb in­tenzitással segíteni, hogy a termelés növekedése tovább fejlődjön. Tájékoztatójának befejező részében a szocia­lista munkaverseny jelentő­ségéről és szükségességéről szólt. Elmondotta, hogy eb­ben sokat segíthetnek a nép­frontaktívák. Például úgy, hogy az ipari üzemek mun­kásait az Orosházi Üveg­gyár, a mezőgazdasági üze­mek dolgozóit pedig a me­zőkovácsházi Üj Alkotmány Termelőszövetkezet munka- verseny-felhívásához való csatlakozásra mozgósítják. Zalai György zárszavában el­mondotta, hogy a Hazafias Népfront falugyűléseken is­merteti az itt elhangzottakat. K. J. záróokmányt aláíró orszá­gokkal. Számos kétoldalú egyezményt kötöttünk ennek szellemében, és több kezde­ményezésünkről vannak fo­lyamatban tárgyalások. — Meggyőződésünk, hogy a béke, a biztonság, az eny­hülés és a leszerelés jelentő­ségénél, horderejénél fogva nem lehet csak az államok, a kormányok ügye. Miköz­ben ezekről a kérdésekről fontos két- és sokoldalú tár­gyalások folynak, a nemzet­közi kapcsolatokra mind na­gyobb hatást gyakorolnak a társadalmi és politikai tö­megszervezetek, amelyek ki­fejezik a közvélemény nö­vekvő érdeklődését és igé­nyét a jelentős politikai döntések kialakításában való részvételre. Soha ilyen nagy­mértékben nem kapcsolódtak be a közös munkába a kü­lönböző ideológiai és politi­kai orientációjú társadalmi erők, — mint most, amikor a leszerelés konkrét kérdései kerülnek napirendre. A poli­tikai, ideológiai különbségek ellenére mind többen tartják ma már fontosnak, hogy azt keressék, ami összeköti őket. Ezt példázza az európai ifjú­sági leszerelési konferencia is. Jelentőségét az a szerep adja, amelyet az ifjúság ko­runk problémáinak megoldá­sában játszik és az a felelős­ség, amelyet mindannyian viselünk az ifjú generáció békés, boldog, emberi jövő­jéért. (Folytatás a 2. oldalon) Egy pillanatra sem szüne­tel a Szaljut—6 űrállomás lehetőségeinek kihasználása a szovjet űrkutatási prog­ramban. Ütőn van az űrál­lomás felé a világ első te­herszállító űrhajója. A Prog- ressz—1 elnevezésű űrhajót pénteken bocsátották fel a Szovjetunióban és az már rátért a kiszámított közbe­eső pályára. A teherszállító űrhajó, amely lényegében azonos a szovjet űrhajók eddig fel­használt típusával, a Szo­juzzal, de belsejét másként alakították ki, utánpótlást Tegnap délután munkás­gyűlést rendeztek Gyulán a húskombinátban. A szak- szervezeti bizottság titkára, Szegedi Mihály megnyitója után Csiki József vezérigaz­gató tájékoztatta a kollektí­vát az elmúlt évben elért eredményekről, az idei fel­adatokról. Elmondotta, hogy az 1976-os évben felvásárolt 556 ezer sertés helyett ta­valy már 630 ezer sertést vettek át. A vágóhídon csúcsteljesít­ménnyel zárták az évet, hi­szen csaknem 170 ezer ser­tést vágtak, ennyit még so­ha egyetlen egy évben sem. Ebből 344 vagon gyulai kol­bász és csabai paprikás sza­Tegnap, pénteken este Gyulán, a Dürer Teremben nyitották meg Ruzicskay György Munkácsy-díjas fes­tőművész kiállítását. Nagy János, Békés megye taná­csának elnökhelyettese meg­nyitó beszédében ismertette a mester életútját, művészi pályájának állomásait.. El­mondotta, hogy a festő élet­műve olyan nagy erejű és sok színű, hogy egyetlen ki­állításon bemutatni lehetet­lenség. Művészetének fő jel­lemzője, hogy eltéphetetlen szálak fűzik szülőföldjéhez, s a szoros kötelékek ered­ménye, hogy az alföldi táj, az alföldi emberek, e vidék sajátos gondjai tükröződnek vissza képein. Egy életen át a festett fejek, arcok, alakok modelljeit a szülőföldjén lá­tott napszítta férfifejek, a szívós fagyökérhez hasonló paraszti izmok, s a kenyér utáni hajszában nőiességü­visz Jurij Romanyenkónak és Georgij Grecskónak, akik most fejezik be hatodik he­tüket az űrállomáson. Az utánpótlásban mindenek­előtt hajtóanyag van a szük­séges berendezések működ­tetéséhez, de más felszerelé­si tárgyak is. Komoly mér­nöki feladatot jelentett a teher elhelyezése : nemcsak a különböző stabilitási és dinamikai szempontokat kellett figyelembe venni, hanem azt is, hogy a két űrihajós minden nehézség nélkül tudja kirakni az ér­kezett szállítmányt. lámi készült. Ez 6,3 száza­lékkal volt több, mint az előirányzat. Csaknem 5 szá­zalékkal több húskészít­ményt gyártottak, összesen 330 vagonnal. Zsínból is 360 vagonnal gyártot­tak, és ami örvende­tes, tavaly 40 száza­lékkal több zsír került ex­portra a tervezettnél. Jelen­tős volt a vállalat élőállat­exportja. Sertésből csaknem 70, marhából 8700, juhból 13 ezret, lóból 250-et szállítot­tak külföldre. * A vállalat gazdasági mu­tatói kedvezően alakultak, amiben nagy része van a Nagy Október 60. évforduló­jára tett felajánlások sike­res teljesítésének. A terme­ket elvesztő asszonyok em­léke adta. A kiállítás legnagyobb ré­sze három sorozat köré épül. 1927-ben alkotta a „Szerelemkereső” című rajzsorozatát, amelyből egy harmónia után vágyó ember útja bontakozik ki. Az 1936-ban keletkezett „Vilá­gosság felé” című grafikai sorozat a háború elleni til­takozás kifejezője. „A kép­zeletbeli utazás” a világtör­ténelmen át röpíti a nézőt, térben és időben szabadon. A „Színek és fények” cím­mel kiállított légies hatású pasztellkompozíciók a festő szenvedélyes utazásainak él­ményeiről mesélnek a néző­nek. A kereső, a kísérletező kedvű művész új kifejezési formájú alkotásai, a bio­festészet művei is láthatók a kiállításon, amely március 13-ig tart nyitva. A Progressz—1 teherszál­lító űrhajó a pályakorrek­ciók után ahhoz hasonlóan közelíti meg az űrállomást, ahogyan azt a Szojúz—26 tette: a „hátsó bejárat” fe­lől és automatikusan kap­csolódik össze azzal. Az ösz- szekapcsolási folyamat lé­nyegében hasonló ahhoz, ahogy az embert szállító űr­hajók dokkolnak: a folya­mat irányítását a földi irá­nyítóközpont, valamint az űrhajó automatikus beren­dezései, elektronikus számí­tógépe, irányítóberendezés (Folytatás a 2. oldalon) lési érték megközelítette az 1 milliárd forintot, ami 10 százalékos növekedésnek fe­lel meg. A vállalat teljes ár­bevétele meghaladta a 3 milliárd forintot. Beszámolója további ré­szében tájékoztatást adott az ez évi feladatokról. A ter­vek szerint 727 ezer sertést, 70 ezer süldőt, 30 ezer ma­lacot, 38 ezer marhát és 33 ezer juhot vásárolnak fel. Ez évi megemelt tervükben már szerepet kap a húskom­binát is, ahol még az idén 370 ezer sertést és 16 ezer marhát vágnak, illetve dol­goznak fel. Ebből 420 vagon kolbász és szalámi, 370 va­gon húskészítmény és 660 vagon zsír készül. H Hazafias Népfront aktívái segítsék a gazdaságpolitikai munkát! Népfrontfórum Békéscsabán Csatári Béla, az MSZMP megyei bizottságának titkára tá­jékoztatóját mondja Foto: Martin Gabor Úton a világ első teherszállító űrhajója Munkásgyűlés a Gyulai Húskombinátban

Next

/
Oldalképek
Tartalom