Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-21 / 18. szám
1978. január 2L, szombat NÉPÚJSÁG Európai ifjúsági leszerelési konferencia hírek hírek hírek TELEX BUDAPEST Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Bülent Ecevitet, a Török Köztársaság újonnan kinevezett miniszterelnökét. * * * Pénteken hazaérkezett Berlinből Győri Imre, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára, aki a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívására január 15 —20. között látogatást tett az NDK-ban. □ HANOI A vietnami alkotmány tervezetét országos szinten általános vitára bocsátják — határozták el az alkotmányszer készítő bizottság most befejeződött, negyedik plenáris ülésén. A tervezetet először a vezető, illetve középszintű párt-, állami és katonai káderek, illetve a nemzetgyűlés képviselői, a tartományi népi bizottságok tagjai vitatják meg. Ezt követően szélesebb, népi vitára bocsátják majd, munkások, parasztok, tisztviselők, katonák és más társadalmi rétegek képviselői körében. * □-»PEKING A pekingi hivatalos látogatáson tartózkodó Raymond Barre francia miniszterelnök pénteken találkozott és megbeszélést folytatott Teng Hsziao-pinggel, az államtanács (kormány) elnökhelyettesével. Részt vett a megbeszélésen Louis de Guiringaud külügyminiszter, André Rossi külkereskedelmi miniszter és Barre kíséretének több más tagja, kínai részről pedig Huang Hua külügyminiszter. A látogatás programjának keretében Barre és felesége pénteken felkereste az elhunyt Mao elnök mauzóleumát. □ HAVANNA Befejezte hivatalos kubai látogatását Ernesto Meló Antunes, a Portugál Legfelsőbb Forradalmi Tanácstagja. Havannai tartózkodása idején Meló Antunest fogadta Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt KB első titkára, az államtanács és a minisztertanács elnöke. □ KARACHI Hivatalos források szerint csütörtöktől kezdve tíz napig házi őrizetben tartják Karachi városbeli villájában Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök feleségét. A hatóságok azzal az indokkal korlátozzák az asszony mozgási szabadságát, hogy megjelenése nyilvános helyeken összetűzéseket provokál a volt elnök hívei és ellenhívei között. □ NEWYORK Az ENSZ közgyűlésének 32. ülésszakán elhatározott rendkívüli Namíbia-ülésszakot valószínűleg április végén tartják meg. A testület felhívta a tanács elnökasszonyát, Gwendoline Konie zambiai küldöttet, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az ülésszak előkészítéséről. □ PÁRIZS „Senki sem hatalmazta fel az Egyesült Államok elnökét és kormányát, 'hogy beleavatkozzék a francia választási hadjáratba és kijelölje, mely pártok vehetnek részt országunk kormányában és melyek nem. Senki sem kényszerítheti rá akaratát a francia népre, a francia dolgozókra” — olvasható a francia általános munkásszövetség (CGT) vezetőségének nyilatkozatában. (Folytatás az 1. oldalról) Lázár György nagy tapssal fogadott beszéde után Kovács Jenő olvasta fel a konferenciát üdvözlő neves államférfiaktól, személyiségektől kapott táviratokat. Sikeres munkát kívánt Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, Amadou-Mahtar' m’Bow, az UNESCO főigazgatójának nevében Martha Hildebrandt főigazgató-helyettes, Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Legfelsőbb Tanács (Folytatás az 1. oldalról) végzi, a végső szakaszban pedig az űrhajó az irányí- tórúd vezetésével kapcsolódik össze az űrállomással. Visszaútját szintén automatikus berendezésekkel lehet szabályozni. A Progressz—1 a fellövés után ráállt a kiszámított pályára. Ez az első szakaszban eltér még az űrállomás pályájától, közbeeső útvonalnak számít. A szükséges mérések és korrekciók után kezdi majd meg a Progressz a közeledést a Szaljut—6 űrállomáshoz. Ali Nasszer Mohamed, a Jemeni Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke pénteken két fővárosi múzeumba látogatott el. Részt vett a látogatáson Házi Vencel külügyminiszter-helyettes is. Pénteken az Országházban Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Ali Nasszer Ramal'ho Eanes portugál köztársasági elnök csütörtökön a késő esti órákban hivatalosan is kinevezte miniszterelnökké Mario Soa- rest, a szocialista párt főtitkárát. Soares a megbízatást elfogadta és maga közölte ezt a hírt az újságírókkal. Soaresnek tíz napon belül a parlament elé kell terjesztenie kormánya programját jóváhagyatásra. Az ellenzéki pártok élhetnek azzal a jogukkal, hogy a program elutasítását javasolják, a program elvetéséhez azonban a képviselők abszolút többségének támogatása szükséges. Ez a jelen helyzetben valószínűtlennek látszik, mivel a szocialista párt és a vele politikai egyezségAnvar Szadat egyiptomi elnök és Cyrus Vance amerikai külügyminiszter pénteken Kairóban, tárgyalásai befejeztével sajtóértekezletet tartott. „A béke ajtaja nincs zárva. Ugyanakkor az egész helyzetet át kell értékelni” — ezek voltak Szadat első megállapításai a sajtó képviselői előtt. „Nyugtalanságát” hangoztatta amiatt, hogy Izrael „eltorzította” a békéhez való közeledést. Az egyiptomi elnök többször megismételte, hogy „a béke nem valósítható meg úgy, ha rá taposunk más földjére vagy szuverenitására” — célozva a Sínai- félszigeten létesített izraeli településekre, „ök (az izraeliek) földet akarnak, biztonságot akarnak. Mindent Elnökségének elnöke, Willy Brandt, a Szocialista Inter- nacionálé elnöke és Bernt Carlsson, a szervezet főtitkára, Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, Harilaosz Florakisz, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke, Gustav HuA moszkvai televízió felvételről adott közvetítést a rajtról, amely pontosan úgy ment végbe, mint a személyszállító űrhajóké, ugyanaz a hordozórakéta emelte a magasba. RomanyenkO és Grecsko természetesen tudott az újabb kísérletről, ez azonban semmiképpen sem módosította jó előre meghatározott napi programjukat. A rendszeres orvosi ellenőrzésre állandó szükség van, hogy vizsgálják, miként hat az immár hat hete tartó Mohamed, a Jemeni Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke találkozójával folytatódtak a magyar—JNDK tárgyalások. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Rácz Pál külügyi államtitkár, valamint Muhammed Szaleh Mutija, a JNDK külügyminisztere. re jutott jobboldali CDS együttesen abszolút többséggel rendelkezik a törvényhozásban. A CDS a szocialista párt támogatása fejében három miniszteri tárcát és öt állam- titkári posztot remél az új kabinetben. Mint már jelentettük, csütörtökön írta alá Soares, a szocialista párt, és Diogo Freitas Do Amaral, a CDS elnöke, az új kormány megalakításának alapjául szolgáló politikai megállapodást. Alvaro Cunhal, a portugál KB főtitkára, a szocialista párt és a CDS megállapodását „szerencsétlen frigynek” nevezte, amelynek — mint mondotta — rosszak az előjelei. akarnak,' és nem akarják megérteni, hogy a béke csak az igazságon alapulhat” — mondotta Szadat, hozzátéve, hogy Egyiptom „nem minden áron akarja a békét”. Hangoztatta, hogy nem feltételeket szab Izraelnek. „Ezek elvek, és nem feltételek. Ha Izrael elfogadja azt az elvet, hogy nem tapos más földjére, vagy szuverenitására, a tárgyalások folytatódhatnak”. Az egyiptomi elnök közölte: Vance a megbeszélésen „alternatívákat” ajánlott neki, s ő tanulmányozni fogja azokat. Kijelentette : megállapodott Vanee-szel, hogy újból összeül Kairóban az egyiptomi—izraeli katonai bizottság, időpontot azonban nem említett. Nem szólt a kátyúba jutott jeruzsálemi sák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, köztársasági elnök, Urho Kekkonen finn köztársasági elnök, Olof Palme, a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt elnöke-, és Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke. Ezt követően a konferencia megvitatta a tanácskozás ügyrendjét és napirendjét, majd megkezdődött az érdemi munka. A tanácskozás ma folytatódik. súlytalanság az űrhaj ósok szervezetére. A pénteki vizsgálat ismét kec vező eneményt mutatott — Ro- manyenko és Grecsko szervezete megfelelően idomult a helyzethez, a rendszeres testgyakorlás a különleges berendezések segítségével pedig megfelelően megmozgatja azokat az izomcsoportokat, amelyeket a súlytalanság esetleg károsan befolyásolna. Vérkeringési adataik, amelyeket a tele- metriikus berendezés a földi orvosokhoz továbbított, teljesen normálisak. Púja Frigyes Angolába utazott Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Théophile Obenga- nak, a Kongói Népköztársaság külügyminiszterének meghívására január 17. és 20. között hivatalos, baráti látogatást tett Brazzavillé- ben. A 'külügyminiszteri megbeszéléseken áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat és úgy vélekedtek, hogy azok kedvezően fejlődnek. A nemzetközi kérdések tárgyalása során kiálltak az enyhülés politikája mellett, mert ez kedvező körülményeket teremt a nemzeti függetlenség, a társadalmi haladás a békéért vívott harc kibontakoztatásához. Elítélték a fajüldöző rendszereket és állást foglaltak Zimbabwe és Namíbia népének szabadsága és függetlensége mellett. Szolidaritást vállaltak Etiópia haladó rendszerével. A baráti légkörű megbeszéléseken, amelyeken részt vett Kertész József, Magyarország Braz- zavillébe is akkreditált nagykövete, teljes volt a nézet- azonosság a legfontosabb nemzetközi kérdésekben. Púja Frigyest fogadta Joachim Yhomby Opangc, a Kongói Népköztársaság elnöke. Külügyminiszterünk elutazott afrikai útjának következő állomására, az Angolai Népi Köztársaságba. tárgyalásokról sem. Közölte, hogy nemrég üzenetet váltott Carter amerikai elnökkel, és továbbra is fennmarad az „állandó kapcsolat” az Egyesült Államok és Egyiptom között. Az elnök nem volt hajlandó előre nyilatkozni a nemzetgyűlésben szombaton tartandó beszédéről, valamint a lemondásával kapcsolatos találgatásokról. Az amerikai külügyminiszter a sajtóértekezleten közölte. hogy kíséretében levő helyettese, Alfred Atnerton Kairóból visszautazik Jeruzsálembe, hogy tájékoztassa az izraeli vezetőket a kairói megbeszélésekről. Az amerikai külügyminiszter pénteken délután elutazott az egyiptomi fővárosból. Ma: Ágnes napja A Nap kél 7.23 — nyugszik 16.28 órakor A Hold kél 14.09 — nyugszik 4.52 órakor ÉVFORDULÓ Százötvenöt évvel ezelőtt, 1823. január 21-én született és 1864-ben fiatalon hunyt él Madách Imre, a kiváló költő és drámaíró. 1857—58-bam fogam zott meg benne Az ember tragédiája terve, amely a jelen és a jövő nagy kérdéseire a történelemben keresi a választ. Madách legnagyobb művét 1859 februárjától 1860 márciusági írta, s 1861 végén jelent meg felfedezője, Arany János gondozásában. Az ember tragédiája — megszületésétől napjainkig — sok vita, s színpadon különböző rendezői értelmezések, megvalósítások tárgya volt, de ezzel együtt drámairodalmunk egyik legnagyobb alkotása. — MŰZEUMBARÁTI KÖR OROSHÁZÁN. Az orosházi Szántó Kovács Múzeum hozzálátott a múzeumbaráti kör megszervezéséhez. A néprajzi, helytörténeti és irodalom- történeti szekciókban az egyes múzeumi szakterületek iránt érdeklődők jelentkezésére számítanak. A múzeumbaráti kör feladatáról, tevékenységéről és a jelentkezés módjáról a múzeumban adnak felvilágosítást. — FELÚJÍTÁSOK. Mezöbe- rényben a tanács 1978-ban 2,6 millió forintot fordít karbantartásra. Felújítják többek között a 2-es számú általános- iskolát, a diákotthont, az orvosi rendelőt és a strand nagymedencéjét. — ÜTTÖRÖVEZETÖK TANÁCSKOZÁSA. A pedagógus-továbbképzés keretében úttörővezetői tanácskozást tartanak január 21-én, szombaton Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban. Feladataink a lakóterületi úttörőmunka fejlesztésében címmel Zsibrita Mária városi úttörőelnök tart előadást, melyet vita követ. — VÍZBEKÖTÉS. Mezőko- vácsházán az elmúlt évben 121 'házba vezették be a vizet. Az idén ez a szám tovább növekszik, hiszen eddig 180 család jelentette be igényét, hogy lakását bekapcsolják a közüzemű vízszolgáltatásba. — TÖBB MŰTRÁGYA. Ezekben a napokban mintegy 40 ezer tonna starter műtrágyát szállít a peremar- toni vegyipari vállalat a kukoricatermesztő rendszerek megrendelésére. A magas foszfor- és káliumtartalmú műtrágyák napjainkban hiánycikkek, s a nagyüzemek is jórészt importból szerzik be. — KÉPZETT FIATALOK. Gyulán, a városi KISZ-bi- zottság által szervezett 1977/78. évi politikai képzésben csaknem 3 ezer fiatal vesz részt. Legtöbben az ifjúsági vitakörben, ahol csaknem 2 ezer fiatal mondja el véleményét a hallottakkal kapcsolatban. — LÁTOGATÁSI TILALOM. Békéscsabán, a városi kórházban az ezen a héten előforduló influenzás megbetegedések miatt január 23- tól kezdődően látogatási tilalmat rendel el a Közegészségügyi és Járványügyi Felügyelőség. A látogatási tilalom feloldásáról később értesítik a lakosságot. — DISCOPROGRAMMAL várja a fiatalokat a Lencsési úti klubház Békéscsabán január 21-én, szombaton este 6 órától. Hidegebb idd Várható időjárás ma estig: Megélénkülő, a Dunántúlon északira forduló délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2—mínusz 7 fok között, északkeleten mínusz 10 fok közelében. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: mínusz 2, plusz 2 fok között. (MTI) — TAKARÉKOSSÁG. A vésztői Nagyközségi Tanács elkészítette idei takarékcssá- gi tervét. Ezek szerint a különböző intézményekben ösz- szesen 170 ezer forint értékű anyagot és energiát takarítanak meg. — VIT-VETÉLKEDÖ. Házi VIT-vetélkedőt rendeznek a békéscsabai Színházbarát klub fiataljai jan. 21-én este 7 órától az ifjúsági és úttörőházban. A január 23-i klubok közötti vetélkedőn az öt legjobb versenyző képviseli majd a színházbarátokat. — A DIVATÁRU NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT a tervek szerint a tavalyinál 6 százalékkal több, összesen 2,3 milliárd forint értékű árut — 15 ezer féle cikkből 25 millió darabot — kíván forgalomba hozni. A tervezett forgalomhoz szükséges árukat hazai, valamint külföldi szerződésekkel már biztosították. — A KÉTEGYHÁZI VASÚTÁLLOMÁSON egy beálló személyvonatból kiesett dr. Falu György 48 éves ügyvéd, szegedi lakos és a helyszínen meghalt. A baleset okának vizsgálatát szakértő bevonásával folytatja a rendőrség. — A CSONGRÁD MEGYEI Magyarcsanád központi általános iskolájában 3 tanulócsoportban 37 tanulót oktatnak a különböző tantárgyakra román vagy szerb nyelven. A nemzetiségek nyelvén való tanítás korszerű feltételeinek megteremtésére nemrég építkezésbe kezdtek. Az iskola udvarán két új osztálytantermet, szakelőadót és egy tornatermet emelnek. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 3. heti lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 17, 29, 87, 71, 72 — AZ ÁRPÁD FÜRDŐ VlZ- PÓTLÁSA. A békéscsabai strandon új kutat fúrnak, hogy pótolják a régi víz- veszteségét. A kútfúrófej csaknem 600 méter mélyen van már, s várhatóan február végére átadják az új termálkutat. — ÜZEMI ÁPOLÖNÖK. Békéscsabán kilenc vállalatnál alkalmaznak főfoglalkozású ápolónőt. Különösen a bar- nevál, a pamutszövő, a fér- fifehérnemű-gyár és a Volán 8-as számú Vállalat nővéreinek áldozatkész munkája dicsérhető. — A KOMÁROM MEGYEI fogyasztási szövetkezetek tavaly az előző évinél 30 százalékkal több terméket vásároltak fel a háztáji és kisegítő gazdaságokból. Az eredményeket elősegítette, hogy 9 zöldségtermelő szakcsoport és 60 kertbarát kör működik már. — TANÁCSRENDELET A DlSZPOLGÁRSÁGRÖL. A békési Városi Tanács rendeletet alkotott a „Békés város díszpolgára” cím odaítéléséről. A kitüntetést azok kaphatják, akik sokat tesznek a település gazdasági, kulturális életének fellendítéséért. A díszpolgári cím adományozására minden évben a várossá alakulás évfordulóján kerül sor. Úton a világ első teherszállító űrhajója Magyar—jemeni tárgyalások Soares jobbra nyit Szadat és Vance — sajtóértekezlete