Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

1978. január 22., vasárnap

Iwh lÁUKTlyCj

..........

%

ß

SZÜLŐFÖLDÜNK

Mindig gond volt a pályaválasztás

Emléktáblák Battonyán

Szobrok, emlékművek, emléktáblák. Napota elmegyünk előttük, mellettük, hozzátartoznak lakóhelyünk jól Ismert képéhez. De ha valaki megkérdezné: ki készítette a szobrot, vagy milyen esemény emlékére helyezték el a márványtáblát egy épület falán, nem biztos, hogy pontos válaszokat tudnánk adni. Éppen ezért nem felesleges talán hasábjainkon bemutatni — ezúttal három battonyai emléktáblát.

JDE.AKÍ FÖLDET SZÁNTOTT,

 IDE.ÁKI TRAKTORT GYÁRTOTT”.

. /JÓZSEF*./

Az1891-i BATTONYAI AGRÁR- SZOCIALISTA ZENDÜLÉS

EMLÉKÉRE A75. ÉVFORDULÓ ALKALMÁBÓL

BATT0«YA.1966 JUNIUS 21.

BÄTTQNYA LAKOSÁL

i

A tanácsháza falán látható az 1891. agrárszocialista zendülés emlékére 1966. júniusában állított tábla. 1891. június 21- én tört ki — a Viharsarok egyre erősödő agrárszocialista mozgalmának részeként — a battonyai zendülés. A csendőrség és a katonaság még aznap leverte a lázadást, szétkergette a tömeget és kiszabadította az elöljáróságot. A zendülésnek több halálos áldozata volt

Eftimie Murgu, akinek emlékére 1971-ben állított táblát Battonya lakossága, román tudós és demokrata forradalmár volt. Az 1848—49-i népképviseleti országgyűlés, és 1849 áprilisától a Radical Párt tagjaként a román és a magyar forradalmi erők Habsburg-uralom elleni összefogása mellett foglalt állást. A szabadságharc bukása után előbb halálra ítélték az osztrák hatóságok, majd négy évi várfogságra módosították a büntetést

A nagyközség középiskolája Mikes Kelemen nevét viseli. A névadó emléktábláját, amelyet Simon Ferenc szolnoki szobrászművész készített, 1967-ben avatták Fotó: Gál Edit

n darvak pihenőhelye Kardoskút

Orosházától délkeletre, a Kardoskút—Hódmezővásárhely közötti útvonal által határolva 1966-ban létesült alig 400 hektárnyi területen a kardoskúti természetvédelmi rezervátum. Közepén mintegy háromkilométeres szakaszon húzódik a 100 hektár nagyságú szikes tó, rendkívül gazdag madárvilágával. Érdekessége e területnek, hogy a ludak és vadrécék tízezreinek téli gyülekezőhelye, de található olyan ritka madár is, mint a daru. Korábban e madárfajtának kedvelt pihenőhelye a Hortobágy és Biharugra volt. Most Kardoskút, Királyhegyes és Tótkomlós környékén jelentkezik gyakorta. A kutatók szerint közel ötezer daru található e vidéken.

H Békés megyei nyomdászok a gazdasági világválság éveiben

A KAPITALISTA MAGYARORSZÁGON a nyomdaipari dolgozók keresete meghaladta a munkások átlagos jövedelmét. A Magyarországi Könyvnyomdái Munkások Szakszervezete a szedőket, gépmestereket, könyvkötőket és a többi nyomdai munkásokat sikeresen tömörítette. Sok évtizedes szakszervezeti mozgalmi gyakorlattal a legtöbb munkahelyen kiharcolták az úgynevezett ársza'bályos bérrendszert és azt, hogy a nyomdákban csak szervezett dolgozókat alkalmazzanak.

Ám az 1929—33-as nagy világgazdasági válság a nyomdászokat sem kímélte. Békéscsaba nyomdatulajdonosai 1929-től arra törekedtek, hogy a világgazdasági válság terhét a dolgozókra hárítsák. A mindennapossá vált elbocsátások többszörösen sújtották a nyomdásztársadalmat. A munkanélküli nyomdász képtelen volt arra, hogy a szakszervezeti pénzügyi alapot növelje, vagy legalább megtartsa. Ellenkezőleg, mind többen szorultak támogatásra. A segélyezési lehetőség rohamosan csökkent.

A Magyarországi Könyvnyomdái Munkások Szak- szervezetének Országos Bizottsága 1929. július 31-én a békéscsabai állapotokról a következőket jegyezte fel: A Corvina nyomdában az elmúlt héten már csak négy napot dolgoztak. Igaz, e módszerrel elérték azt, hogy többen jutottak némi keresethez.

A BÉKÉS MEGYEI nyom- datulajdonosok kísérletet tettek arra, hogy a munkabéreket leszállítsák. A Körösvidék nyomda tulajdonosa 1930. július 3-án közölte, hogy csak azokat a munkásokat alkalmazza, akik a 10 százalékos bércsőkkentést tudomásul veszik. A nyomdászok a szakszervezet irányításával határozottan tiltakoztak. Egységes fellépésük egyelőre sikeresnek mutatkozott. A Jókai nyomda tulajdonosa is bejelentette, hogy vagy a béréket, vagy a dolgozók létszámát csökkenteni szándékozza. Ez a gyomai Hungária nyomdában 1930 nyarán be is következett.

helyett a szervezetlenek 30— 35 pengővel is beérték. Sőt! A jövedelmek szinte hétről hétre csökkentek. A heti bérek 20—25 pengőig süllyedtek le.

Rendkívül ínségessé vált a gyulai nyomdászok helyzete. A Kultúra és a Leopold nyomda tulajdonosai is azt tették, hogy az ország különböző részeiből szervezetien munkásokat szerződtettek. A helyi szedőket, gépmestereket, berakókat,

könyvkötőket tartósan munkanélkülivé tették.

A békéscsabai nyomdászokat gyulai szaktárcáiknál is keményebben sújtötta az 1929—33-as világgazdasági válság. A Magyarországi Könyvnyomdái Munkások Szakszervezete Országos Bizottságának tagja, Brumiller László 1933. december 21-én a következőket írta: „Csak a legnagyobb meghatottság hangján tudok megemlékezni arról a nyomorról, amelyet Békéscsabán láttam. A városban jelenleg mindössze két szedő, egy gépmester és négy mun- kásmő dolgozik. Ezek is rendszertelenül kapják fizetésüket. Nem tudnak érdemleges segélyalapot képezni. A munkanélküli szakmunkások kéthetenként 5 pengőt, a betanított gépkezelők pedig 2 pengő és 50 fillért kapnak. Ebből élnék. A szaktársak fizikailag és lelkileg is nagyon leromlottak.

A munkásotthonban fűteni nem tudnak. Vannak olyanok, akiknek cipőjük teljesen tönkrement. Télvíz idején zsákba burkolt lábbal jöttek el a gyűlésre.

AMENNYIRE MEGHATÓ

a békéscsabai nyomdász szaktárcák nyomora, annyira lelkesítő hűségük a szak- szervezethez és az a felismerésük, hogy a válság nyomorító hatása ellen csak egységgel, összefogással, munkásszolidaritással lehet eredményesen harcolni. Nem tudom hogyan, de valamilyen módon — fejeződik be a jelentés — a békéscsabai szaktársaknak érdemleges anyagi segítséget kell juttatni.”

Lónyai Sándor

Mire nevelje a magyar ember gyermekeit? — kérdi már a elmében egy majdnem 120 éves nevelési kalauz, melynek írója Galgóczá Károly. A szerző — jómaga híres ügyvéd, okleveles gazda, tanár és akadémiai levelezőtag — mindjárt a szülő nehéz feladatával kezdi, a kétséggel, amiben van: hogyan is tesz jól gyermekének

„ez átalakuló korban”. Majd így folytatja: „Elemi iskolai képzettség nélkül egy szüle se nevelje fel, — egy szüle se eressze az életbe gyermekét. Szegény ember nagyobb kincset gyermekére nem hagyhat, mint az írni, olvasni és számolni tudás, mely három képezi az elemi iskolák főtantárgyait.” Aztán fölveti a mai napig problémát okozó kérdést: a tanulás

alatt szükséges-e már előre elhatározni a jövendő életpályát és mindjárt felel is rá. Hogy költség, idő és fáradság menne veszendőbe, ha összecserélnék a reáliskolai tanulmányokat a gimnáziumival. Vagyis, már az elemi iskolában ajánlatos eldönteni, mit szándékoznak faragni gyermekükből. Ez ugyan sokkal nehezebb a zsengébb korban, „mint volt a régi iskolarendszerünk mellett” — jegyzi meg.

Ezután bemutatja az oktatási intézményeket, majd

utána az életpályák következnek : tudományos, iparos, gyáripari, kereskedelmi és mezőgazdasági tagolásban. Ezeken belül felsorolva minden ide tartozó, és ellátva magyarázó tájékoztatással: milyen iskolában, hány évig kell tanulni, mennyi a gyakorlati ideje, mely után már kész emberként működhet az ifjú. A pályának milyen kilátásai vannak, s nem utolsósorban, hogy milyen adottságú, sőt jellemű fiatalnak ajánlható, ha sikerrel akar boldogulni. Végül, hogy a kitaníttatás milyen költségeket emészt föl, továbbá milyen rendeletek szabályozzák a szakmát: iparügyi, szabadalmi, kereskedelmi törvény stb.

A befejező részben összefoglalva ad feleletet a címben fölvetett kérdésre, de egy mondatban is kifejezi. S ez, 10 évvel a szabadságharc leverése után, s majd ugyanannyival a kiegyezés előtt íródott : „Azon életpályára nevelje a magyar ember gyermekét, melyen nemzeti önállóságunknak, jóllétünknek, s közelőmenetelünkmek legtöbbet használ, s melyen országunknak emberre túl- nyocmólag szüksége van.”

Ma sem igen mondhatunk ennél többet.

Vass Márta

GYERMEKEIKET SZERETŐ SZÜLÉKNEK,

KÖZ ÉS MACÁN NEVELŐKNEKGYAMOKNAK S AZOKNAK.

KIK AZ ÉLKT CFA IN

ÖNMAGOKRA HAGYATVAK

tisztelettel ajánlja

Hajók a Sárréten

A nyomor állandóan növekedett. Elsőnek 1932 januárjában az orosházi Friss Üj- ság nyomdában történt meg, hogy a munkahét leteltével a dolgozók nem kaptak fizetést. A munkabértartozás fokozatosan növekedett és 1932. március 12-én már összesen 6400 pengőre rúgott a munkabérhátralék. Csák kemény küzdelemmel, a szakszervezet szilárd kiállásával sikerült elérni, hogy az elmaradt béreket pótlólag kifizessék.

A MÁR AKKOR IS jó hírű gyomai Kner nyomda tulajdonosa őszintén beszélt: „Szerte az országban — mondotta Kner Izidor — bőven akadnak, akik, mint az ipar becsületével, a munkások bőrével is rablógazdálkodást űznek. A gazdasági válság valóban csökkenti az üzleti forgalmat, de ez nem lehet dk a bérek folytonos leszállítására.”

Békés megyében igen gyakran a távoli városokból hívott szervezetlen nyomdászok alkalmazásával törték le a béreket. A tudatlan szombathelyi nyomdászok vették el a békéscsabai Corvina, a Kőrösvidék, a Jókai és más nyomdai szedők, gépmes- rek, berakok munkáját. A békéscsabai nyomdai munkások 65—70 pengős keresete

A Sebes-Körösön és a Berettyón, valamint az ezekbe torkoló ereken, a lápokon és a nádasok közötti járatokon csónakkal közlekedett a

Sárrét lakossága.

Régi írások és a népi, visszaemlékezés említi, hogy e tájon a sárhajó, a hajó és a láp volt ismeretes, mint vízi közlekedő eszköz. A

sárthajó alkalmas volt vízen és a sáron való közlekedésre, de voltak ügyes sárrétiek, akik kereket szerelve a

csónakra, lóval húzatták sárban és szárazon ezt a kétéltű járművet.

A láp tulajdonképpen tutaj volt, de nem fából, hanem nádkévékből épült ösz- sze. így szállították az eladásra szánt nádat néha egészen Csongrádig. Tudunk esetet, hogy egy-egy láp néha ötezer kévét is kitett. Ezt a nagy alkotmányt tolóbo- tokkal kormányozták és esetenként gyorsították haladását.

A hajónak azt a típusát, melyet képünk is ábrázol, már a török korban, sőt azt megelőzően használták a Körösön. Lükő Gábor írja, hogy ezek a hajók 12 méter hosszúak és két méter szélesek voltak. Szeghalmon még 1954-ben Borús Sándornak volt ilyen hajója — kettő is —, egy kisebb és egy nagyobb. Homokszedésre használták a Sebes-Körösön. Az 1925-ben felülbélyegzett képes levelezőlapon ilyen homokszedő hajókat láthatunk a Körös Foki-híd< ja közelében, ahol most Is bányásszák a homokot.

Régebben, a századforduló táján szállításra is használták e vízi járműveket. Épü- 'etfát hoztak Erdélyből és téglát Gyomáról. Korábban vnoriai is használtak, de ~ maak felépülte után lóval és emberi erővel vontatták.

Csoór István író. a Szeghalam környéki vízi élet alapos ismerője sok-sok írásában emlékezett meg a két világháború közötti időszak homokbányászainak nehéz, fárasztó életéről.

Az itt közölt fénykép az egyedüli ismert ábrázolása a sárréti hajónak, mely az utóbbi időben került gyűjteményünkbe Kozák Sándor tanácselnök közvetítésével.

Miklya Jenő