Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-27 / 23. szám
1918. január 27., péntek o CQ2Q02S Javult a közúti és vasúti szállítás Tegnap, csütörtökön délelőtt Békéscsabán tartotta idei első ülését a Békés megyei Szállítási Bizottság. Az első napirendi pontként az elmúlt évi őszi szállítási csúcsforgalmat értékelte a bizottság. Tavaly, vagyis 1977-ben megyénkben a MÁV és a Volán 8-as számú Vállalata együttesen mintegy 13 millió 800 ezer tonna különféle árut továbbított a megrendelőkhöz, 11 százalékkal többet az előző évinél. E nagy mennyiségű küldeménynek a rendeltetési helyére .juttatásához gomdo6 szervező munkára volt szükség már az előszállítások időszakában is. Az elmúlt év első negyedévében 3,9 millió tonna árut fuvaroztak Békésbe, vagy szállítottak megyén kívüli megrendelőkhöz közúton és vasúton, s ez kereken 19 százalékkal volt több, mint az előző év hasonló időszakában. A MÁV országosan tavaly 134 millió tonna árut fuvarozott, 2 millió tonnával többet, mint a korábbi esztendőben. A szegedi igazgatóság területén 10 millió 730 ezer tonna küldeményt továbbítottak, s ennek csaknem fele megyénkre jutott. A korábbi évekhez képest lényegesen több téglát, cserepet, kenyérgabonát és cukorrépát szállítottak el megyénkből. Nőtt a tranzit- és az exportszállítmányok nagysága, az utóbbit a vasút cserélhető tengelyű kocsikkal segítette. Elterjedt a konténeres szállítás ; 1976-ban 2750 konténert továbbítottak, ezzel szemben tavaly már több mint 4000-et rendeltek meg az üzemek. A személyszállításról szólva az előterjesztésből kitűnt, hogy a korábbi évekhez viszonyítva megyénkben 4,5 százalékkal csökkent az utasforgalom, s jövőre további apadás várható. Az őszi szállítás időszakában a MÁV, a Volán és a megrendelők példásan koordinálták a szállítást. Ennek eredményeként, szinte veszteség nélkül szállítottak 40 ezer vagon cukorrépát a mezőhegyes!, 33 ezer 900 vagon répát pedig a Sarkadi Cukorgyárba. A gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat exportkötelezettségének időben eleget tett. A húskombinát tavalyi forgalma meghaladta a 210 ezer tonnát, melyből 116 ezer tonna, vagyis 1 millió darab volt az élő állat. Az ősszel a Volán 8-as számú Vállalat segítségével két nap alatt 20 ezer élő sertést telepítettek át Nagytéténybe. Az ülésen elhangzott, hogy még mindig sok az olyan vállalat, amelyik hétvégeken és munkaszüneti napokon nem fogadja a küldeményeket, súlyos százezreket fizetnék a vasúti kocsik állásáért. A szállítási bizottság tagjai elismeréssel szóltak az évek óta jól rakodó vállalatokról, így a Békéscsabai Konzervgyárról, a gabonafelvásárló és feldolgozó vállalatról, a tégla- és cserép- ipari vállalatról, a Békés megyei AGROKER-ről, a Szeghalmi SZÖVÉPlTÖ Vállalatról és a Szarvasi Állami Gazdaságról. Egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy eredményes az őszi szállítási és rakodási verseny. Az idén az év első negyedében a tavalyinál több vállalat, gyár és mezőgazda- sági üzem kapott 12 órás, kedvezményes alaprakodási időt. Az idei előszállításokra felkészült a MÁV és a Volán, s együttesen igyekeznek megfelelni az egyre növekvő feladatoknak. Az elkövetkező hetekben nagy mennyiségű betonárut, homokos kavicsot, követ és egyéb szóródó anyagot várnak. Az előszállításokra a fuvarozók és a megrendelő már megkötötték a szerződéseket. Az utolsó napirendi pontként az ülés résztvevői elfogadták a megyei szállítási bizottság idei munkatervét. — szekeres — Új szobrok a fővárosban Űj szobrokkal díszíti az idén köztereit ' a Fővárosi ■ Emlékmű Felügyelőség. Az Yibl Miklós téren állítják fel a Madarassy Walter szobrászművész tervei alapján készült finn—magyar barátsági emlékművet. Évtizedekkel ezelőtt ezen a helyen állt s a háború idején ment tönkre a híres finn festőművész, Akseli Gallen- Kallela kisebb emlékműve. A Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál öntésre vár Budai Nagy Antalnak Borsos Miklós készítette mellszobra, amely a budafoki gimnáziumban kerül elhelyezésre, a Kelenfölden épülő új könyvtár számára peílig Janzer Frigyes szobrászművész készít mellszobrot Szabó Ervinről. Csekovszky Árpád keramikusművész a Zsolnai Kerámiagyárban készíti el új művét, egy kerámiakutat, amely a XVII. kerület egyik parkját díszíti majd. Kun- poszt Éva keramikusművész két méternél magasabb kerámia térplasztikán dolgozik, amelyet a külső Kacsóh Pongrác úti lakótelep parkjában állítanak fel. A VIII. kerületi új lakótelepet Grantner Jenő szobrászművész lányfigurás kútszobra díszíti majd. Kampf el József szobrász- művész tervei alapján dísz- kút felállítását tervezik a IX. kerületi Pest-Buda filmszínház előtt. Az emberség példamutatói Kamuton Kamuion minden évben példát mutatnak a község lakói humanitásból. Rendszeresen megtartják a véradó- napokat, s 1964 óta minden évben két alkalommal szerveznek véradást. Az idei elsőt január 26-án, tegnap tartották. A szervezésben igen tevékenyek a vöröskeresztes aktívák, akik szinte házról házra elmennek, meghívják a véradónapra a község lakóit. Ebben segítenek az ifjú- vöröskeresztesek is. Ezenkívül plakátokkal hívják fel a figyelmet, de a különböző üléseken is minden alkalommal szólnak a véradás jelentőségéről, közük annak időpontját. E jó szervezés eredménye, hogy az 1700 lakosú községben minden évben sikerül a kétszeri véradás. Egy-egy alkalommal átlagosan 10Ó— 120-an vesznek részt. Természetesen példát mutatnak ebben a többszörös véradók. A községben 15-en vannak olyanok, akik már húsznál több alkalommal nyújtották karjukat, és mintegy 80-an tizenötszörös véradók. Vannak olyanok, akik családostól eljönnek egy-egy vér- adónapra. Többek között Zsiga István két fia és két menye is, vagy Püski Imre, Berecz Gábor, Soltész István, Szűcs Mátyás és családja. Pogonyi Istvánné vöröskeresztes titkár vezetésével élen jár a szervezésben a vezetőség minden tagja. Különösen sokat segít Benkő Jánosné, Szegvári Györgyné, Mucsi Julianna, Uhrin Mi- hályné, Bróda Gáborné, valamint Plavecz Pál és felesége. Képeink a január 26-i véradásról készültek. K. J. Súlycsoportok? Távol áll tőlem, hogy összehasonlítást tegyek, mert a két dolog nincs is egy súlycsoportban. Megint más egy új étterem és megint más egy régi könyvtár. A helyszínünk: Kétsoprony. Itt nyitották meg január elején a helybeli Rákóczi Termelőszövetkezet Rákóczi-éttermét, ahová még nem tudtam eljutni, de ha eljutok és vendégük lehetek, bizonyára kellemes időtöltésben, kitűnő ételekben-italokban lesz részem. Es ugyancsak Kétsopronyban van az a régi könyvtár, ahol a megyében a legkevesebb az egy lakosra jutó könyvbeszerzés forintösszege, mindössze évi 1 forint 70 fillér. Ennek a két dolognak a párhuzama jutott eszembe, és motoszkált bennem miatta a kisördög: jól van-e így? Aztán megállapodtam önmagámmal abban, hogy az étterem nem hasonlítható a könyvtárhoz, még ha az előbbire jóval nagyobb összeget is fordítottak, mint az utóbbira. Ha nem hasonlítható, azért nem is idegenek egymástól, mert mindkettő egy községben van, és a település lakóit hivatott szolgálni. Nyilván az étterem üzlet, és jobban is szolgálja a saját eszközeit, lehetőségeit figyelembe véve; a könyvtár pedig nem üzlet (tréfásan és valóságosan sem), de, hogy a lakosság művelődését kell szolgálnia, az kétségtelen. Mindkettőre szükség van tehát: mondhatnánk úgy is, hogy a test és a lélek örömeire is, jóllehet Kétsopronyban ez utóbbira nem figyeltek megfelelően. Az egy lakosra jutó csekélyke 1 forint 70 fillér könyvbeszerzési ösz- szeg erről árulkodik. Lehet, hogy közben változott a helyzet, és sokkal több jut már új könyvek vásárlására, ezáltal a művelődésre, mint azelőtt. Es ha valóban nem tehető egy súlycsoportba az étterem és a könyvtár, a nem is any- nyira esetleges összehasonlításon legalább elgondolkozni érdemes. Persze, nemcsak Kétsopronyban, másutt is, ahol a jelenlegi roppant alacsony könyvárak mellett sem jut annyi a könyvtárak állománygyarapítására, amit már nem lehet szégyellni. (sass) Jelentkezés a felvételnél Pogonyi Istvánné vöröskeresztes titkár (fehér köpenyben) Balogh Lászlónéval és Nagy Imrével beszélget, ők ketten először adtak vért Fotó: Martin Gábor Minősítés — leminősítés I itokzatos mosollyal hajol felém a kereskedő I I — exportból visszamaradt, ezt vegye meg uram! —, mondja, s várja hálámat. Természetesen azért, mert jóvoltából most minden bizonnyal olyan árucikk birtokába jutok, amely jobb, elegánsabb az egyszerű tucatárunál. Bólintok és fizetek. Érdemes hallgatni a szakemberre, aki bizonyára illő tiszteletdíj ellenében az átlagosnál szebb cipőt kínál. Tanulságos eset, még ha köznapi is. Az ám! Napirendre is térhetnék fölötte, ha újabban nem találkoznék vele túlságosan is gyakran, és mind szélesebb körben. A kereskedelem tenne ki magáért, ennyire jó a rábeszélőkéje? Meglehet. Az alkalmi áruházak zsúfoltsága, a vegyes konfekciósorok és -polcok aligha csak a kereskedelem dicséretéről árulkodnak. Mitagadás, ezt nem vizsgálja a vásárló — örül annak, ha pénzéért különbet talál. Hiszen, az exportból visszamaradt jelzőhöz esetenként valóban jobb minőség, különb forma társul. Ezért is örül az ember, ha összehozza vele szerencséje. De valójában szerencsés ez a körülmény mindannyiunknak? Előnyös az, ha a határon túlra szánt termék végül nem jut el a címzetthez? Ha azt vesszük, hogy idehaza választék bővülhet, tulajdonképpen kedvezőnek vélhetnénk. Csakhogy ez az ügy aligha kereskedelmi kérdés elsősorban. Sakkal inkább termelési, pontosabban gazdasági, amely, hogy úgymondjam, azonnal más optikában láttatja e helyzetet. Olyannyira, hogy inkább érdemes így írni: „előnyöket”. Mert kétségtelen, az exportból visszamaradt címke nem minőségi rangjelzés, hanem az illető árucikk lerni- nősítése. Arról tanúskodik, hogy a termék nem érte el a megrendelő által szabott színvonalat; nem jutott túl a hazai, rosszabb esetben a vevő rostáján. Vagyis, ne kerteljünk, bukott áruról van szó. Igaz, esetenként előfordulhat, hogy a külföldi vásárló azért nem vette át a terméket, mert — használati értékét nem csökkentő — eltérések mutatkoznak benne áz ottani szabványtól (és ettől azért lehet még jó), de az esetek túlnyomó többségében nem ez a baj. Mint már szó esett róla, sajnos olyan problémák gátolják az átvételt, mint a rossz alapanyag vagy a nem megfelelő feldolgozás miatt tapasztalható hiba. S ez ‘ mindenképpen szomorú, hiszen exportunk nagy része nem valósul meg; az ország nem jut hozzá ahhoz az exportbevételhez, amit betervezett, s amitől más, fontos termékek behozatala függ. Megszakad tehát az a gazdasági láncolat, aminek révén nyereségre, bevételre kellene szert tenni. Szerencsés esetben csak az elmaradt hasznot kell el-,- könyvelni, ám nem ritkán a kártérítést, a kamatot is fizethetjük — valutában. (Hogy ez összességében mit nyom a latban, arra némiképp következtethetünk külkereskedelmi mérlegünkből is, amelyben kimutatható hiánnyal egyenlő a rossz minőségű munka, a minőségi kifogások, visszaküldött szállítmányok következménye. Az exportból visszamaradt áru nem szívesen látott vendég itthon.) Persze, a dolgoknak ez az egyik oldala. Hiszen az is megfontolást érdemel, hogy a külföldi követelmények vizsgáján megbukott termék csakugyan magasabb minőségi színvonalat testesít meg. Az igazság kedvéért érdemes azonban leszögezni: általában nem a munkánk minőségének látványos visszaeséséről van szó, hanem arról, hogy adott helyen hazai gyártóink nem képesek lépést tartani a minőségi igények növekedésével ; hogy még mindig lassú az előrehaladás. Ebben nagyrészt közrejátszik az a szemlélet: kizárólag a „Made in Hun- kary” feliratú termékekre kell gondot fordítani. Pedig tévedés azt hinni, hogy fenntartható valamiféle különbség a hazai és az exportra szánt termékek termelésében. A minőség megbecsülését a hazai vásárló is előnyben részesíti vagy előnyben fogja részesíteni. Másrészt, nehezen képzelhető el, hogy kettős értékrenddel, kettős mércével boldogulhatunk. Ahhoz, hogy minél kevesebb exportból visszamaradt terméket kínálhasson az eladó — a szemléletet, a minőséggel kapcsolatos fölfogást kell sürgősen és alaposan megváltoztatni. ami még talán ennél is fontosabb ; elérni, hogy azonosan magas követelmények szerint dolgozzon a gazdaság, a vállalat — külföldre — belföldre egyaránt. Ha majd eltűnnek a hazai boltokban legtöbbször kényszerből forgalomba hozott exportból visszamaradt áruk — eltűnik a megkülönböztető jelzés, elveszti furcsa rangját az exportból visszamaradt jelző is. Amit cserébe kapunk érte —mindenképpen többet ér. Matkó István Erőt meríteni a viharsarki veteránok emlékeiből... Hunya István látogatása Szarvason A régi kubikosokat tekintik elődeiknek a Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat dolgozói. Ez nem véletlen. Igaz, hogy összehasonlíthatatlanul jobb élet- és munkakörülmények között, de a talajosok is csakúgy „nyakukba veszik” az országot, mint azelőtt a kubikosok. Terepet rendeznek, csatornát, rizstelepet építenek, azon fáradoznak, hogy a sárréti sziken csakúgy, mint a nyírségi és bugaci homokon jó termővé „varázsolják” a talajt. Ezért is hívták meg a napokban a vállalat kiváló szocialista brigádjai Hunya- Istvánt, a MEDOSZ országos elnökét, a köztiszteletben álló viharsarki veteránt, hogy megtudják tőle: hogyan éltek, dolgoztak azelőtt a kubikosok. Milyen volt a szerepük a viharsarki földmun- kásmozgalomban, hogyan harcoltak az igazukért, a nagyobb darab kenyérért. Hunya István örömmel tett eleget a meghívásnak. Ott volt Samyai Ferenc veterán, a MEDOSZ Békés megyei bizottságának elnöke, Plavecz János, a MEDOSZ Békés megyei bizottságának titkára és Rácz Lajos, a vállalat nyugdíjasa, aki Hunya István harcostársa volt a küzdelmes években. A baráti beszélgetés órák hosszat tartott. A szocialista brigádtagok nagy erőfeszítést követelő munkájukhoz —saját elmondásuk szerint — erőt merítettek a viharsarki veteránok emlékeiből, harcos múltjukból. Ezután megmutatták a vendégeknek a Tes- sedik Sámuel Kiváló Szocialista Brigád ócsai munkahelyét, ahol olyan kitűnő az élet- és munkaikörülmény, olyan emberséges az egész környezet, amilyenről Hunya István és számos munkás- mozgalmi harcostársa annak idején álmodott.
