Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-22 / 19. szám
1978. január 22., vasárnap o Cl Pénteken este sok érdeklődő látogatott el Gyulára, a Dü- rer-terembe, Ruzicskay György festőművész kiállításának megnyitójára. A Munkácsy-díjas mestert képei keletkezéséről, művészi pályájának alakulásáról kérdezték a megyénk közeli és távoli vidékeiről ide érkezett művészbarátok Fotó: Martin Gábor Korszerűsített üveghuta Orosházán Az Orosházi Üveggyár kemencéit — melyekben az egyes alkotórészeket üveggé olvasztják össze — időnként fel kell újítani, mert a magas hőmérséklet és a nagy mechanikai igénybevétel miatt tönkremennek. Ez a rendszeresen visszatérő feladat természetesen jelentős termeléskiesés okoz, de az üveggyár dolgozói mindent megtesznek azért, hogy minél rövidebb ideig tartson a leállás. Az előkészítések eredményeként a tervezettnél hamarabb fejezték be_a felújítást. r A huta 1977. november 19- én állt le, s akkor kezdtek hozzá a rekonstrukcióhoz. A munkák során korszerűsítették a berendezéseket is, többek között áttértek a keverék pneumatikus adagolására. Az új kemence hosz- szabb is a réginél, ezért 12 százalékkal több üveg fér el benne. .A rekonstrukció befejezése után január 13-án gyújtották be a gázégőiket és kezdődött meg a hosszú ideig tartó fokozatos felfűtés és feltöltés. Ennél a munkánál nem szabad sietni, csak lassan érhető el a megfelelő hőfok. A felfűtés jelenleg is tart, és a körülményektől függően hétfőn indulhat meg a felújított huta első öblösüveggyártó gépe. A korszerűbb és nagyobb kapacitású huta határidő előtti indulása sok milliós többletbevételt tesz lehetővé. Ennek egy jó része tőkés devizát jelent, mert az öblösüveggyári termékek tekintélyes része kerül exportra. Ezt az is elősegíti, hogy a kemencefelújítással egy- időben az üveggyártó gépcsoportok is alapos rekonstrukción estek át, így jobb és egyenletesebb lesz a végtermék minősége. Csak SISk is hámozok... Szeretjük a sült krumplit. Egy kis kompót vagy befőtt kíséretében gyors, olcsó és jó vacsora. Jó ! étvágyú családom előre \ fente rá a fogát, mikor bejelentettem a menüt és hozzákészülődtem a • két kilónyi szép, piros : hálóba csomagolt burgo- j nya hámozásához. Az el- ; ső vágásnál valami furcsa feketeséget pillantot- . tam meg a jól megter- S mett krumpli belsejében. Mit sem tesz — gondol- ! tam. Almában, emberben î is van, hogy kívül szép egészségesnek látszik, kicsit még irigyelhetjük is érte, s csak aztán derül ki, belül komoly bajok vannak. Nem hámozgattam tovább, hanem egy határozott vágással kettészeltem, majd dobtam is a szemetesbe. Mikor az ötödik—hatodik—tizedik krumplinál hasonlóképpen jártam, izgulni kezdtem a vacsora miatt. Végül, rövid idő alatt végezve a két kilóval, belenéztem a tálba. A sütésre váró krumplik a nagy edény alján — pucérsá- gukban fázósan összebújva — csak imitt-amott lézengtek. De én konok ember vagyok. Ha sült krumpli, hát legyen sült krumpli! Irány az ABC! Aztán újabb két kiló, újabb szerény maradékocska. Bevallom, betüzesedett a fülem, szidtam is volna, no nem a Teremtőt, csak a termesztőt, de nem tudtam, kire gondoljak. Nagy baj ez ilyen alkalmakkor! Hiszen mennyivel szívesebben dobáltam volna a teljesen megfeketedett krumplikat a szemetesbe, ha a hálón egy kis feliraton feltüntettve ott fityegett volna a bűnbak neve, és én a hámozás ideje alatt tudtam volna kivel „társalogni”. Az egészhez még csak annyit fűznék hozzá, hogy a vacsorához betóduló gyerekeim — meglátva az üvegtál alján meghúzódó igen lapos kis sültkrumpli-kupacot — tömören csak ennyit mondtak: „alaposan elhámoztad a vacsoránkat”. B. S. E. Csatlakoztak a láng gépgyáriak versenyfelhívásához a mezőkovácsházi TÖVÁLL építői A január közepéig tartó két hideg hét kényszerpihenőre késztette a mezőkovácsházi TÖVÁLL építőinek csaknem felét. A hét elejétől, az idő javulásával ismét mindenki dolgozik, folytatja azt, amit „tél tábornok” megszakított. — A kényszerpihenő némi gondot okozott, ennek ellenére igyekeztünk hasznosan tevékenykedni — kezdte a beszélgetést Hupuczi Ferenc igazgató. — Ahol lehetett, igaz csökkentett létszámmal, folyt a földmunka, a szint alatti betonozás, a zsaluzás, a különféle vasalások szerelése és az anyagelőkészítés. Csaknem valamennyi munkahelyen rendelkezésre állnak a beépítendő anyagok. Közben az idei tervek kerülnek elő. Az elmúlt évben a TÖVÁLL 44 millió forint termelési értéket hozott létre, 9 millió forinttal többet a tervezettnél. Az idei építési kapacitásuk 45 millió forintos, ezzel szemben az igénybejelentés meghaladta a 234 millió forintot. Csak a gondos rangsorolás után kötötték meg erre az évre a kivitelezői szerződéseket. Így az idén hozzáláttak a kever- mesi Lenin Tsz szarvasmarhatelepének bővítéséhez és a 630 vagonos tárolószín építéséhez. A programban szerepel a battonyai községi könyvtár építése, a Magyar- bánhegyesi BARTÖV bővítése, az MHSZ mezőkovácsházi székházának befejezése, valamint a nagyközségben a konténeres gázfogadó állomás átadása, a kardoskúti Rákóczi Tsz-ben az út- és térburkolás kialakítása, a Mezőhegyesi Állami Gazdaság takarmánykeverőjének és -szárítójának átadása, Nagy- bánhegyesen növendékszarvasmarha istálló építése. Végegyházán 40 millió forintos költséggel épül egy baromfitelep, s ebből 7 millió forint értékű építőmesteri munkát még az idén befejeznek a TÖVÁLL dolgozói. Szombaton délelőtt a vállalkozás 140 építőmunkása termelési tanácskozáson értékelte a tavalyi eredményeket, majd megtárgyalták az idei feladatokat, s kifizették az egy havi keresetnek megfelelő nyereségrészesedést, mely átlagosan 3500 forint. A mezőkovácsházi TÖVÁLL 11 szocialista és két munkabrigádja a termelési .tanácskozáson elhatározta, hogy teljes létszámban csatlakozik a láng gépgyáriak versenyfelhívásához, az idei feladatok sikeres megvalósítására. Teljes önkiszolgálást! |ány önkiszolgáló élelmiszerbolt vagy ABC-áruház van az országban? A pontos válaszhoz nem szükséges komputer, de még zsebszámológép sem. Mert bár önkiszolgálónak nevezzük mindazokat az üzleteket, amelyekben szabadon emelhetünk le az állványokról árut, valójában — két budapesti, egy székesfehérvári és egy gyulai ABC-áruházat kivéve — az élelmiszer-kereskedelemben idáig csak részleges önkiszolgálást vezettek be. A sajtot, a felvágottat, a pékárut, a húst, a zöldséget, a gyümölcsöt, a hidegkonyhai készítményeket, a süteményeket mindmáig hagyományos módon szolgálják ki. Vagyis úgy, hogy a vásárló áll a pult előtt, várja, míg rá kerül a sor, azután megvárja, míg az eladó levágja, leméri, becsomagolja és árazza a kért árut. Minél nagyobb az élelmiszer-áruház, annál több helyen várakozhatunk, külön-külön az •említett cikkekért. Mindez nem nevezhető sem korszerűnek, sem gyorsnak, sem gazdaságosnak. Hogy mégis ez a módszer, ez a félmegoldás terjedt el az egész országban, annak elsőrendű oka, hogy az ipar egyelőre az élelmiszereknek csak egy részét szállítja fogyasztói csomagolásban. Azt sem régóta, hiszen sokan emlékszünk még arra, mikor a boltban zsákból mérték a lisztet, a cukrot, kannából a tejet, tejfölt, sőt, némely településen még ma is hasonlóképpen árusítanak. A jövő azonban kétségkívül a teljes önkiszolgálásé: ezt kívánja a vevő kényelme és a kereskedelem gazdaságossága egyaránt. Hogyan valósította meg a teljes önkiszolgálást a néhány, említett ABC-áruház? Részben a maga erejéből, részben szállítói segítségével. Egyes felvágottak és a tőkehús ipari előre csomagolása már megkezdődött, ha kis mennyiséget is, de már fogyasztód csomagolásban is szállítanak a húsipari vállalatok. Néhány féle sajt szintén csomagolva kerül forgalomba, almát, hagymát, krumplit, déligyümölcsöt is be tudnak szerezni a boltok hálóban, kis zsákban. A többit az önkiszolgálásra intenzíven törekvő élelmiszer- áruházakban a kereskedők maguk csomagolják. Nem könnyen. Ehhez ugyanis gépeket, csomagolóanyagot, gyorsmérleget, az árat feltüntető masinát kell beszerezniük. Sőt, át kell szervezni a munkafolyamatokat, át kell rendezni az eladóteret is, és helyet kell teremteni a csomagoláshoz. A valódi önkiszolgáló boltban megváltozik az eladók feladata: az áruiéitól tésre és a csomagolásra szűkül. [ulaj dánképpen ez kényszermegoldás. A valódi az lesz, amikor az ipar mindent, a kenyeret éppen úgy, mint a felvágottat, sajtot, fogyasztói csomagolásban szállítja. De — mint a példák bizonyítják — addig is van mód a teljes önkiszolgálás bevezetésére. Megteheti bármely bolt, AfiC-áruház, amelyik nem sajnálja a pénzt az eszközök beszerzésére, a fáradtságot a munkafolyamatok átszervezésére. Kivívja ezzel a vásárlók elismerését, akik a megszokottnál gyorsabban és egyszerűbben jutnak a napi élelmiszerekhez. (g. zs.) Társastáncversenyek Békésen és Szeghalmon Békésen a közelmúltban rendeztek „E” és „D II.” osztályú tánsastáncversenyt. Az „E” osztályban a békési Lipták Attila és Szabó Éva páros lett az első helyezeti, másodikként Laurinyecz András és Győri Magdolna békéscsabai táncosok végeztek. Harmadikok gyulaiak lettek : Kempf András ás Szabados Mariann. A „D II.” osztályban a táncospárok helyezési sorrendje a következőképpen alakult: első a békéscsabai Csarnai házaspár, második a békési Szatmári Imre és Tokaji Zsuzsa, harmadik holtversenyben két békéscsabai páros : Barta Sándor és Ambrus Éva, valamint Zsilinszky György és Szujó Judit. A szeghalmi művelődési központban január 15-én, vasárnap rendeztek „C” osztályú társastáncversenyt. Első a Békéscsabáról érkezett Gajdács János és Gajdács Jánosné páros lett, másodikok a gyulai Kállai János és Szilágyi Eszter, a harmad ik- negyedik-ötödik helyen is a békéscsabai táncosok végezték: Szabó Mihály és Szauer Annamária, Kocsis György és Marton Mária, valamint Alt Béla és Kotyecz Ildikó. Falusi filmnapok megyénkben Az elmúlt évben nagyon sok. látogatót fogadtak megyénk filmszínházai. Nemcsak a városokban, de egyre több községben indult film- barátkör-sorozat, szerveztek filmklubokat. Újabban országos akciót indított a MO- KÉP és a Moziüzemi Vállalat „Filmnapok falun” elnevezéssel, amelynek Békés megyei eseményeire február 16-tól 28-ig kerül majd sor. A programban új filmeket, a paraszti múlttal foglalkozó műveket és vígjátékokat vetítenék. Az ünnepélyes megnyitót február 16-án 18 órakor a battonyai moziban tartják. Ezen Szij Miklós rendező Dübörgő csend című filmjét látja majd a közönség, vetítés után pedig a film alkotóival találkoznak. Vésztőn, Gyomán, Szabad- kígyóson, Endrődön, Kondoroson, Mezőberényben, Nagyszénáson február 16-tól, Medgyesbodzáson február 15-től, Medgyesegyházán február 17-től, Tótkomlóson 18- tól, 19-től Kétsopronyban, 20-tól Mezőkovácsházán és Bélmegyeren, 23-tól Szeghalmon és Füzesgyarmaton, 26- tól pedig Sarkadkeresztúron vetítenek olyan magyar filmeket, mint p>éldául az Űri muri, az Iszony, a Dúvad, a Körhinta, a Veri az ördög a feleségét, vagy a Magyarok. A legtöbb községben a tanácsok vezetői mondanak ünnepi beszédet a falusi ínm- napok megnyitóján. A záró- ünnepség február 28-án Mezőkovácsházán lesz, ekkor a Magyarok című filmet vetítik. A záróünnepségen a film alkotói is részt vesznek, és elbeszélgetnék a közönséggel. I horgászegyesületek vezetőinek tanácskozása A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSÉ) Békés megyei intéző bizottsága Békéscsabán, január 20-án értekezletet tartott, amelyen részt vettek a horgászegyesületek elnökei, titkárai és gazdasági vezetői is. Ez alkalommal dr. Várnay Péter, az intéző bizottság elnöke a halászat és a halászatról szóló 1977. évi 30. sz. törvényerejű rendelet végrehajtásával kapcsolatos tennivalókat, Gulyás György titkár és Paraizs Endre horgászmester p>edig az időszerű feladatokat ismertette. Végül Szulimán Ákos gazdasági vezető az 1978. évi költségvetés és az 1977. évi zárszámadás elkészítésének a módjáról tájékoztatta a megjelenteket. Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese január 20-án ünnepélyesen felavatta hazánk első űrtávközlési földi állomását, a Bakony lábánál, Taliándörögdön. Az ünnepség után bekapcsolták a földi állomás berendezéseit. Képünkön a földi űrtávközlő állomás (Képtávírónkon érkezett)