Békés Megyei Népújság, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-13 / 11. szám

o1978. január 13., péntek

Gyorsmérleg a könyvüzletek forgalmáról

A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnál, a vidéki könyvterjesztés gazdájánál elkészült a tavalyi forgalom gyorsmérlege: a fővároson/

kívüli könyvüzletek forgal/ ma elérte a 781 millió forintot. Ez csaknem, két és félszerese az 1971. évinek — amikor a vállalat jelenlegi formájában megkezdte működését — s 80 millió forinttal több, mint az 1976. évi forgalom.

A jelentős emelkedést elsősorban a bolthálózat bővítésével, korszerűsítésével, hatékony propagandával érték el. Az elmúlt évben 15 új könyvesboltot nyitottak, így egyebek közt Nyíregyházán, Keszthelyen, Kaposváron, Mázasszászváron, Dunakeszin és a Diósgyőri Gépgyárban. Pécsett korszerűsítették a meglevő üzletet. A vállalat 3200 négyzetméterrel bővítette eladóterét. Az 1400 dolgozón kívül 5000 társadalmi aktíva is hozzájárult a sikeres évzáráshoz.

A tervek szerint idén újabb üzleteket nyitnak. Könyvesboltot kap többek között Zalaegerszeg, Gödöllő, Dunaújváros, Békéscsaba, Nyergesújfalu, Tatabánya, Székesfehérvár, Miskolc. Korszerűsítik, csinosítják a várpalotai, a balatonfüredi, a székesfehérvári, a miskolci a szombathelyi boltokat.

Tévéajánlatunk:

16.35: OROSZORSZÁGRÓL DALOLOK

Különös sorsú költő volt Szergej Jeszenyin, a múlt század szülötte. Konsztantyi- novoban született 1895-ben. Mint parasztköltő tűnt fel a cári Oroszország irodalmi életében, s lett a főúri szalonok „földszagú” kedvence.

A forradalom után bejárta az országot, de a szegény muzsikvilág letűnése elkeserítette. Zajos mulatozással, botrányokkal igyekezett „felejteni”.

Bár élete kissé nyugodtab- bá vált Tolsztoj unokájával, Szofjával kötött házassága idején, 1925-ben egy lenin- grádi szállodában önkezével vetett véget életének.

Szergej Jeszenyin verseit idézi meg a bemutatásra kerülő szovjet portréfilm.

Ma este bemutató a színházban

Ma, pénteken este köny- nyed, francia vígjátékot mutatnak be a Jókai Színház művészei. Marc Camoletti a szerző, s a darab címe : Szerelmi bújócska. A háromrészes vidám játék egymásra unt házastársak párkeresésének kalandos története.

A humor legfőbb forrása egy tenyeres-talpas, csöppet sem „franciás” szobalány ügyetlenkedése lesz, ő a „mi Annánk”, ahogyan a darabban is emlegetik. Dénes Piroska a szerelmi szálakat összevissza bogozó szobalány, Szentirmai Évát, Fodor Zsókát, Gálfy Lászlót és Cserényi Bélát pedig a házastársak szerepében látjuk. Az előadás rendezője S. Bán Ernő, díszlettervező Suki Antal, a jelmezeket Fekete Mária tervezte.

A bemutató előtt ismét képzőművészeti kiállítás nyílik a színház előcsarnokában, ezúttal Molnár Antal festőművész mutatkozik be képeivel a közönségnek.

Tolsztoj lányának emlékiratából

A Nagyvilág januári szá- ‘ mában a világirodalomból válogatott francia, szovjet, német, osztrák, mongol és indiai szerzők művei mellett Tatjana Szuhotyina-Tolsztaja memoárjának első felét olvashatjuk. Címe: Apám haláláról és „futásának” mélyebb okairól. Tatjana az író legidősebb leánya volt, 1917 után a Jasznaja Poljana-i, majd a moszkvai Tolsztoj Múzeum igazgatója. Külföldre távozott 1925-ben és haláláig (1950) Rómában élt. Emlékirata először franciául jelent meg 1975-ben, aztán egy év múlva oroszul Moszkvában. Nehezen szánta rá magát, mert ebben is apja volt a példaképe, aki soha nem reagált semmiféle sérelemre, még a magánéletét érőkre sem. De amikor több, szüleivel foglalkozó könyv jelent meg, úgy érezte, tisztáznia kell bizonyos dolgokat.

Tolsztoj házassága kimondottan szerelmi házasság volt, s ez a szerelem — bár megpróbáltatások közt —, húsz évig tartott. Mindketten igyekeztek alkalmazkodni egymáshoz, de ez a feleség részéről különösen nehéz. Egészen fiatalon ment férjhez, s bár tisztában volt Tolsztoj zsenialitásával, sok mindenben nem tudta megérteni. Szolgálta a maga módján, nevelte gyermekeit, s naponta minden este letisztázta férje írásait. A nehézségek akkor fokozódtak, amikor az író vallásos korszaka elkezdődött, s egészen kiéleződtek moszkvai életük alatt, ami a húszéves vidéki tartózkodást követte.

Tolsztojt addig is nagy részvéttel töltötte el a nép szenvedése, s lelkiismeret-furda- lása volt a birtok és a jólét miatt. Ez még jobban elmélyült a nagyvárosi nyomor láttán. Mert míg a családja élte a hozzájuk hasonlóak életét, ő a fegyházakat és a börtönöket járta, „békebírói és törvényszéki tárgyalásokat látogatott, sorozásokon vett részt, mintha mindenhol az emberi szenvedést, s az erőszak megnyilvánulásait kereste volna, hogy aztán megtagadva az élet jelenlegi rendjét, mindent elítéljen, mindenért maga is szenvedjen, egyedül a néppel rokonszenvezve, s mély együttérzését fejezve ki az elnyomottak iránt.” Ezt tetézte még az 1882. évi városi nép- számlálás, melyben Tolsztoj önkéntes népszámlálóként az éjjeli menedékhelyek és a legnyomorúságosabb lebujok negyedébe kérte magát. Saját szemeivel látta a borzasztó nyomort, lézüllöttséget, a teljes erkölcsi tönkremenést, s mindenét odadobta volna, csak szabaduljon meg gyötrő felelősségérzetétől.

De megoldást találni nejn volt olyan egyszerű, mint gondolta. Ekkor már tíz gyermeke van, és tudja, hogy felesége a teljes vagyoni felszámolást képtelen lenne megérteni. így is súlyosan megbomlott az összhang köztük, dolgozni lejár Jasznaja Poljanába. S aztán 1884. június 17-e éjszakáján Tolsztoj először hagyja el a házát. Viharos jelenetek után, egy tarisznyával a vállán.

V. M.

A szeghalmi művelődési központ úttörő társastánccsoportja legutóbb az V. miskolci formációs táncbemutatón kitűnően szerepelt és elhozták a koreográfiái díjat

is. Az elmúlt év szeptemberében alakult társastánccsoport próbáján Csáki Emília táncpedagógus a vasárnapi, január 15-i bemutatóra készíti fel a fiatalokat. A bemutatón a Szeghalmon, délután 2 órakor kezdődő „C” osztályos társastáncverseny alkalmából kerül sor

Fotó: Gál Edit

így élnek a szocialista- brigád-klubban

Milyen lehet a békéscsabai városi szocialistabrigád- klub éves munkatervének megbeszélése? Formálisan merev szavazás csupán: ahol az értekezleteken résztvevők szokványos közönyösségével emelik a karjukat magasba a különböző vállalatokat képviselő brigádtagok, vagy másként történik? És a munkaterv elfogadása után hogyan tovább? Mindenki gyorsan kabátba bújva búcsúzik, s hazafelé menet igyekszik gyorsan elfelejteni az egészet?

Fölösleges minden aggályoskodás, erről mindenki meggyőződhet, aki elmegy a klub foglalkozásaira, meggyőződhet arról, hogy menynyire élő, izgalmas dolgozó közösség az övék. A munkatervet elfogadó megbeszélésen január 10-én, kedden nyoma sem volt a közömbösségnek. Vörös Sándorné, az Építők Művelődési Házának igazgatója és Born Miklósné, a Megyei Művelődési Központ módszertani előadója állandó támogatója, kísérőtársa a klub munkájának, így mondtá ezt a klubvezető, Kertész Ferenc is. ök hárman voltak a munkatervjavaslat ismertetői, a foglal33.

Ferenc, Tibor atyja, kanalával nyomogatva széjjel, kéjesen mondta:

— Ezért érdemes volt idejönni!

— Csak ezért? — kérdezte pajkosan Gitta — És a gyerekek?

Nem kellett rá válaszolni, mert Barna is megpróbálta a paprikát szétnyomni, de ő már az első kanáltól olyan köhögőrohamot kapott, hogy fel kellett állítani és arréb- támogatni, hogy tisztességesen kiköhöghesse magát.

Az egyik Klári-fia lurkó erre szintén olyan irtózatos köhögésbe kezdett, kimászott az áldozó-körből és látványosan fetrengett. Kati úgy érezte, van rajta mit megmegbosszulnia, utánament és megfogta a fülét:

— A tiedbe nem tettek paprikát, hékás!

Az ebéd így nem Ígérkezett unalmasnak.

* * *

Laci bort töltött a poharakba, tálcán körbevitte, s a másik kezében szódavízzel mindenkitől megkérdezte, mennyit nyomjon bele. Klári fiai megint szerephez jutottak, kevés vizet és sok bort igényeltek, harcba szállva a világgal, s legelőször is szerető édesanyjukkal, aki megint meg akarta óvni őket a veszedelemtől.

De Laci nem volt Lajos bácsi, nem ismert megalkuvást. Csak szódavizet volt hajlandó adni.

— Egy ujjnyit megengedek! — nyilatkozott Klári.

Erre Laci rögtön odanyújtotta neki az üveget.

— Én nem adok, Klári néni! Én is kibírom, ők is kibírják.

— Szegény Apu — jutott eszébe Katinak —, ő sem ihat és Ferenc bácsi sem. Kinek is ez a sok bor tulajdonképpen ? S önkéntelenül megszámolta, hányán vannak,? Én, Tibor, szülők két pár, Apáék négyen, meg Laci, és persze nagymama... Tizenkettő, te jó isten... még Lajos bácsi... tizenhárom.

— Tizenhármán vagyunk!

— kiáltott fel.

Általános megdöbbenés.

— Egyet agyon kell verni

— mondta a nagy köhögést alig .kihevert Apu kedélyesen.

— Nem szégyelled magad, Barnabás? — nézett rá szigorúan nagymama, körme között halszálkákkal.

Barna úgy elkezdte magát szégyellni, mint annak a rendje, még el is pirult.

Nagymama csak csóválta a fejét; végül megkérdezte Gittát:

— Igazán tizenhármán vagyunk?

— Mit tudom én, nem mindegy?

— Hogy volna mindegy, ha tizenhármán vagyunk, akkor nem lesz szerencsés a házasság.

— Na még ez kellett... mi a fenének kezdesz el számolgatni! — támadt Katira.

— Ugyan, ez a két halevő még nem számít egész embernek! — tette a fejükre a kezét Laci.

— De igenis számítunk!

Lajos bácsi vett egy nagy

osztó-kanalat, és felmászott a birkapaprikás mellé:

— Mindenki kaparja a halszálkákat a tűzbe, és tartsa a tálkáját, mert nincs másik!

— Hurrá ! — kiabáltak a lurkók, akiknek nem is volt szálkájuk, de azért nagyon kapargattak. Klári alig tudta elráncigálni őket a tűztől, ami egyébként nem is tűz volt, csak parázs de még kétségtelenül tartogatott veszedelmeket.

— Most töltsétek a jobbikból! — mondta Lajos bácsi

— azt hiszem, most lesz a legjobb koccintani az ifjú párra!

Laci engedelmesen megint töltögetett.

Gitta a lánya és a jövendő veje háta mögött áthajolt és megbökte Guszti vállát:

— Majd beszélni szeretnék veled.

Guszti széttárta kissé a karját; ez azt jelentette, hogy természetesen, amikor csak parancsolod.

De nagymama nem volt hajlandó megfeledkezni a tizenhármas számról:

— Azon gondolkozom, hogy de ha hiszen úgysem iszik mindenki, akkor nem is számítunk tizenháromnak... lehet. ..

Barna, hogy jóvátegye előbbi hibáját, készséggel helyeselt :

— Igaz, nagymama! En szívesen nem számítok!

— Még csak az kéne, Apu!

— támadt rá most meg már Gitta — hogy te ne számíts! ... Sőt, te nagyon is számítasz, tudod?!

Marira kacsintott közben, a nászasszonyára, mintegy jelezve neki, hogy előbbi megbeszélésük eredményét még ezután fogja közölni a férjével. Hogyne számítana; talán nyolcvanezret!

Mert arról a Tibor szüleinek nem kell tudniuk, hogy az ő nyolcvanezerjük majd egy belső családi összedobás- nak lesz az eredménye.

(Folytatjuk)

kozás irányítói ezen az estén is.

Kertész Ferne nyolcadik éve vezeti már a szocialista brigádok klubját, kezdetben csak a Békés megyei Állami Építőipari Vállalatnál. 1975- ben összenőtt a két klub, a városi és az építőké. Olyan szeretettel beszélt közösségükről a klubvezető, oly jól ismer mindenkit, aki csak egyszer is megfordul közöttük, hogy gondolatait hallgatva megértjük azokat, akik újra csak őt választották meg a társadalmi vezetőség fejének :

— Majdnem mindenki fizikai dolgozó közöttünk. Általában 30—40-en jövünk egy-egy találkozóra. Nem vagyunk elégedettek, többen is lehetnénk. Szerintem még sokan nem ismerték fel, milyen nagyszerű lehetőségeket nyújt ez a klub. Bizony mindig ugyanazokat az arcokat látom, a legtöbben a ruhagyárból, az építőiparból jönnek, de a konzervgyár, a Barnevál, a textilipari szövetkezet, a MEZŐGÉP brigádjaiból is itt van néhány ember, ők már tudják, mi az a brigádklubélet. Ha haszontalan időtöltés lenne, biztosan nem jönnének el. No, persze, nemcsak a brigádvezetőknek van szükségük a művelődésre, a tanulásra, a vidám szellemi játékokra; ezért ide bárki jöhet, bármilyen brigádból. Éppen ezt vetette valaki egyszer a szemünkre : „Nem nézitek

meg, ki megy hozzátok, képzelem mi lehet ott!” Ügy tessék elhinni, hogy nekünk fegyelmezési gondokkal nem kell pazarolni az időnket, pedig ide 20 méterre italkimérés van. De ebből a klubból nem járnak haza italosán az emberek, s ha két- három napra kirándulunk, akkor sem kell kínlódni senkivel. Voltunk mi már a szegedi szabadtérin, vagy pesti színházban is úgy, hogy hajnalban jöttünk haza, de másnap mindenki dolgozott. Egyszer fordult elő csak, hogy valaki elfeledkezett magáról, csengett is azonnal a telefonom: „Kertész, hol az aktívád?” Aki köztünk akar maradni, vagy elfogadja az írott és íratlan rendünket, vagy mehet tőlünk másfelé! Szigorúan hangzik így, de el kellett mondanom, mert más rosszat keresve sem tudnék beszélni a klubunk életéről.

— Értékeltük a múlt évet, s javasoltuk az új tervet. Mindenki hozzátette a maga gondolatát, ötletét. Eltértünk a hagyománytól, mert eddig a vállalatok vezetői is itt voltak a munkaterv-megbe- szélésen, most nem hívtuk őket. Ne legyen sablonos, hivatalos ízű a klubfoglalkozás, ne legyen vállalati munkaértekezlet. Biztos, hogy a mi vezetőink nem sértődtek meg, hiszen a munkatervet ők is megkapják majd, megismerik belőle, mit kapnak itt az embereik, mihez adják a vállalatok pénzét, a bizalmukat.

— Tavaly Sopronban jártunk, az építősök a köruszoda modern épületét tanulmányozták, a varrónőket elvittük a soproni ruhagyárba.' Amit ott láttunk, itthon kamatoztatjuk, az biztos. Olyan jól összeszokott kis társaság ez, hogy klubon kívül is össze járnak a családok, s ha már két hétig nem találkozunk, alig várjuk az újabb összejövetelt. Ebben az épületben, itt az Építők Művelődési Házának udvarán igazán otthon vagyunk, hiszen mi építettük magunknak. Az sem akármi, hogy ha egymásnak kell építeni, húsznál is többen jönnek segíteni. Biztos, hogy akik klubtagok, elviszik a vállalatukhoz, a brigádjukhoz is az itt hallottakat. Aztán nem egyszer, csak úgy programon kívül, ki-ki elhozza a brigádnaplóját, megnézzük a vállalásokat, ellenőrizzük önmagunkat.

— Júniusban lesz 27 éve, hogy az építőknél dolgozom, s mindvégig itt Békéscsabán. Ott voltam már a szocialista brigádmozgalom születésénél is. Tudom, érzem, hogy még nem minden brigádban rózsás az élet vagy jó a közösség, de az igaz, hogy 1972 óta nagyot lépett előre ez a mozgalom. Magasabb a minőségi mérce munkában is, tanulásban és szórakozásban is. A klubunkról pedig egyre többen hallanak, közénk jönnek, biztos, hogy a munkánk híre hatással van a város szocialista brigádjaira.

Az 1978-as munkatervét bizonyosan megvalósítja a városi szocialista brigádklub. Megismerik majd a vidékünkön élő írók, költők munkásságát, a nemzetiségi kultúrák szokásait, beszélgetnek a hétköznapok esztétikájáról, a farsangi népszokásokról, népgazdaságunk helyzetéről. Fórumot rendeznek a város vezetőivel, komoly zenét hallgatnak, táncmulatságot tartanak, kirándulnak a Ba- konyba és a Vértes hegységbe, találkoznak megyénk művészeivel. A gonddal ösz- szeállított, változatos programok estéin pedig biztosan egyre több lesz az ismeretlen, de ismerőssé váló arc, a klubélethez kapcsolódó szocialista brigádtag.

Bede Zsóka