Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
1977. december 25., vasárnap SPORT SPORT SPORT SPORT 1977. legjobb sportolói: Ambrus Mariann, Gerevich Pál és a vízilabda-válogatott Üdvözöljük az úttöröolimpia országos döntőjének résztvevőit! December 28—29., Gyula: 92 általános iskolás asztaliteniszező küzdelme az aranyérmekért A Magyar Üttörők Szövetsége Országos Elnöksége a gyulai úttörő-, sport- és művelődésügyi szervekkel közösen Gyulán rendezi meg a XIII. téli úttörőolimpia országos asztalitenisz B kategóriájú döntőjét. Abban a városban, ahonnan Bérezik Zoltán hatszoros Európa-baj- nok, világbajnoki helyezett és 29-szeres magyar válogatott, a válogatott keret jelenlegi edzője elindult. Mint Rácz Gábor, az olimpia szervező bizottságának elnöke elmondta, az Erkel Művelődési Központban sorra kerülő viadalon a két kategóriában — külön versenyeznek az 5—6. és a 7—8. osztályos pajtások — 92 versenyző áll rajthoz. Minden megyét 2—2 fiú és lány képvisel, Budapest színeiben 12 asztaliteniszező indul. Békés megyét a következő pajtások képviselik: Juhász István (Sarkadi 1. sz. isk.). Gémes Ferenc (Kaszaper), Tóth Ágnes (Kardoskút) és Dénes Erika (Kétsoprony). Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a rendező város külön is indíthat csapatot. A gyulaiak tehát a megyei döntő győztesei mellett szurkolhatnak a Sebestyén Enikő, Bácsi Zoltán, Nemes Valter, Varga Ágnes összeállítású gyulai válogatottnak is az egyéni és csapatverseny során. Érdekesség, hogy a korábbi úttörőolimpiai versenyszabályokkal ellentétben ezúttal az igazolt sportolók és szövetségi igazolással nem rendelkezők nem együtt versenyeznek. A színvonal tehát várhatóan nem lesz olyan magas a gyulai országos döntőn, mint az eddigiek során, de természetesen ez mit sem csökkenti a versengés izgalmát. Nem nehéz megjósolni, hogy így is nagy küzdelemre, izgalmas mérkőzésekre van kilátás. A megnyitót december 28- án, szerdán reggel 8 órakor tartják, melyen Molnárné Kozma Erzsébet, a Magyar Úttörők Szövetsége titkára mond ünnepi köszöntőt.. Ezután nyolc asztalon megkezdődik a 23 csapat küzdelme az aranyéremért és a helyezésekért. Másnap kerül sor az' egyéni viadalokra, este pedig 19 órai kezdettel az ünnepélyes eredményhirdetésre és a záróünnepélyre. F. I. „Tavaszi” NB l-es rajt Hétfőn a PMSC otthonában szerepelnek a lila-fehérek Az MLSZ döntése értelmében az NB I-es labdarúgó-bajnokságban december 26-án, hétfőn játsszák le az előre hozott első tavaszi fordulót. A párosítás a következő: Diósgyőr—MTK-VM, Vasas—Dunaújváros, Ferencváros—Csepel, Ü. Dózsa—Kaposvár (15.30), PMSC—Bcs. Előre Spartacus, Rába ETO—Bp. Honvéd (15.30), Székesfehérvári MÁV Előre—Haladás, Tatabánya—SZEOL-AK, Zalaegerszeg— Videoton. (Kezdés 13.00 órakor.)---------------------------------------------------------------------r-------------A vízilabda-válogatott Ambrus Mariann A MUOSZ Sportújságíró Szakosztálya az idén huszadik alkalommal szavaztatta meg a sportújságírókat, hogy eldöntsék: kik voltak az esztendő legeredményesebb sportolói? Mint a korábbi években, ezúttal is sok sportoló, illetve csapat került szóba, különösen a nők versenyében volt éles a versengés. A szavazás eredményeként az evezős Ambrus Mariann, a vívó Gerevich Pál és a vízilabdaválogatott érdemelte ki az első helyet. 1977. legjobb magyar sportolói : NŐK: 1. Ambrus Mariann (evezős), 2. Tordasi Ildikó A Békés megyei Népújság szerkesztősége, a Békés megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának sportbizottsága, a KISZ megyei Bizottsága, az MHSZ megyei elnöksége, a megyei művelődésügyi osztály, a KISZÖV, az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iro(vívó), 3. Egervári Márta (tornász). Ambrus Mariann 1975 után másodszor lett győztes. Tordasi Ildikónak, az 1973. és 1976. évi első helyezettnek ezúttal meg kellett elégedni a második hellyel. Egervári — akárcsak tavaly, az idén is — harmadik. FÉRFIAK: 1. Gerevich Pál (vívó), 2. Réczi László (birkózó), 3. Verrasztó Zoltán (úszó). A kardvívó világbajnok Gerevich az olimpiai bajnok Németh Miklós örökébe lépett. Réczi először került a legjobbak sorába, 1972-ben szerepelt utoljára birkózó a „dobogósok” között. A harmadik helyezett Verrasztó új név, az úszást éveken át Hargitay képviselte ebben a mezőnyben. CSAPAT: 1. Vízilabda-válogatott, 2. Labdarúgó-válogatott, 3. Női röplabda-válogatott. Az Európa-bajnokságot nyert vízilabdázók megvéd- ték tavalyi első helyüket. A labdarúgó-válogatott az argentínai döntő kiharcolásával érdemelte ki előkelő második helyét, utoljára 1971-ben voltak hasonló helyen az évi szavazásban. A női röplabda- válogatott is megtartotta a vízilabdázókhoz hasonlóan 1976. évi helyét. A magyar sportújságírók 1958 óta szavaznak rendszeresen, a mostanival együtt 20 szavazáson 60 első helyet adtak ki, 12 női, 15 férfisportolónak és 6 csapatnak. da megrendezi közvéleménykutatását: kik voltak a megye legjobb, legeredményesebb sportolói 1977-ben? A jövő héten — négy napon át — szavazószeüvényr közlünk lapunk sportrovatában, s olvasóink döntik el, ki a megye legjobb női és férfi sportolója, s meA nőknél Pap Jenőné és Gyarmati Andrea a legeredményesebb, 3—3 első hellyel. A férfiaknál egyedül Balczó András tudott háromszor első helyen végezni, de a kiváló öttusázó többször is tagja volt a győztes öttusaválogatottnak is. Csapatban a vízilabda-válogatott idei 7. első helyével az élre állt, a 6 első helyhez jutott öttusázók előtt. (Egyszer az ifjúsági öttusa-válogatott is kiérdemelt első helyet.) Gerevich Pál lyik csapatot tartják a legeredményesebbnek ? A szavazás megkönnyítése érdekében mind a négy napon közöljük legjobbjaink eredménylistáját. A szavazás végeredményét lapunk 1978. január 8-i, vasárnapi számában hozzuk nyilvánosságra. A díjak átadására később kerül sor. Karácsonyra is jutott fut- ballcsemege a labdarúgás szerelmeseinek. A sors szeszélye folytán a lila-fehérek Pécsett vendégszerepeinek, és ők utaznak a legtöbbet a pályára lépő csapatok között. — A szerdai FTC ellen vívott mérkőzés jó hírverése volt a labdarúgásnak! — Így igaz. Bebizonyítottuk, hogy lehet színvonala- las mérkőzést játszani, még akkor is, ha a játék sava- borsa, a gól ezúttal elmaradt — kezdte a beszélgetést Mézsöly Kálmán vezetőedző. — Mi a Ferencváros ellen is ugyanúgy készültünk, mint a kaposvári mérkőzésre. Vagyis a találkozó napján is átmozgató jellegű edzést végeztek a fiúk. — Elégedett a Fradi elleni teljesítménnyel? — A mutatott játékkal igen, a helyzetkihasználásunk viszont lehetne sokkal jobb is! A zöld-fehérek elleni találkozón is, a két kapufán kívül akadt még gólhelyzetünk. Gondolok itt Alberti üres kapu mellé fejelt labdájára és Pogács két elszalasztott lehetőségére. És ahogy ez ilyenkor lenni szokott, Hajdút alaposan bemelegítettük ahhoz, hogy lehúzza a „rolót” erre a kilencven percre. — Van-e sérültje a csapatnak? — Fodor Dunaújvárosban súlyosan megsérült és meg is operálták. A tehetséges játékos felépüléséhez legalább nyolc hétre van szükség! Vágási és Zsíros pedig porcműtét előtt áll, a két játékost január elején megműtik, ami azt jelenti, hogy a tavaszi fordulóban nemigen számíthatok rájuk. — Milyennek látja az esélyeket a PMSC ellen? — A Haladás két pontot vitt el otthonukból, ezt kevés csap(at tette meg a Me- csekalján. Úgy gondolom, ha ez a „tűz” nem alszik ki a csapatnál — ami jellemző volt az utolsó két mérkőzésen —, akkor tovább gya- rapíthatnánk pontjaink számát. És nem kis fegyvertényt hajtanánk végre ezzel! Az őszi fordulóban nagyon nehezen sikerült megvernünk őket. Mellesleg igen kulturáltan játszó csapatot ismertünk meg a pécsi gárdában! — Kik játszanak az év utolsó mérkőzésén? — Zsömbörgi eltiltása lejárt, így játszhat. Pillanatnyilag kellemes gondjaim vannak. Pécsett a következő csapat kezd: Tasnádi — Alberti, Kerekes A., Láza, Zsíros — Zsömbörgi, Pogács, Csepregi, Budavári — Mártái, Pásztor. Csere: Bugyik, Tulipán és Fehérvári. (Sel- meczy Mihály) Az NB I tartalékcsoport őszi végeredménye: 1. Vasas 17 10 4 3 42-22 24 2. Tatabánya 17 10 4 3 33-14 24 3. PMSC 17 10 3 4 28-20 23 4. Ű. Dózsa 17 9 4 4 43-29 22 5. Rába ETO 17 7 7 3 32-21 21 6. FTC 17 8 4 5 29-21 20 7. Bp. Honvéd 17 6 6 5 26-23 18 8. Dunaújv. 17 6 6 5 22-23 18 9. Bcs. E. Sp. 17 6 5 6 25-23 17 10. Haladás 17 6 5 6 32-31 17 11. Videoton 17 6 5 6 23-23 17 12. DVTK 17 7 3 7 23-26 17 13. MTK-VM 17 5 5 7 21-27 15 14. Csepel 17 6 1 10 35-39 13 15. ZTE 15 5 3 9 21-31 13 16. Kaposvár 17 4 4 9 17-35 12 17. SZEOL AK 17 3 2 12 18-47 8 18. MÁV Előre 17 3 1 13 18-33 7 B Népújság körkérdése Kik voltak Békés megye legeredményesebb sportoléi 1977-ben? Egészségünkért! 1. gyakorlat: Álljanak kis terpeszállásba, karjukat emelék oldalt, részútos magastartásba. Kilégzéssel végezzenek mérsékelt törzshaj- lítást előre karkeresztezéssel a test előtt (1—2 ütem), majd a belégzéssel egyidejűleg törzsnyújtás, karemelés oldalsó, rézsútos magastartásba (3—4 ütem). A belég- zést mindig orron keresztül, míg a kilégzést szájon át és erőteljesen végezzék! X« JL* Xx 2. gyakorlat: Álljanak zárt állásba, karjukat emeljék magastartásba. Végezzenek két karkörzést előre (1—2 ütem), majd törzshajlítást előre, kétszer, bokaérintéssel (3—4 ütem). Törzsnyújtás karlendítéssel magastartásba, két karkörzés hátra (5—6 ütem), törzshajlítás kétszer hátra (7—8 ütem). A gyakorlatot lendületesen végezzék! A ix* 3. gyakorlat: Álljanak nagy terpeszállásba, kezüket tegyék csípőre. Jobb térd rugózással és jobb kar emeléssel magastartásba végezzenek törzshajlítást háromszor balra. (1—3 ütem). Ugyanezt tegyék ellenkezőleg is! A negyedik ütem kiinduló helyzet! 4. gyakorlat: Feküdjenek hanyatt. A karokat magastartásba tegyék a talajra. Emeljék fel bal lábukat függőleges helyzetbe (1. ütem), majd tegyék vissza a talajra (2. ütem). Emeljék fel a jobb lábukat (3. ütem), s tegyék vissza a talajra (4. ütem), ezután mindkét lábukat meljék fel (5. ütem) és tegyék vissza a talajra (6. ütem). 5. gyakorlat: Ereszkedjenek le mellső fekvőtámaszba; emeljék fel oldalsó középtartásba a bal karjukat és fordítgassanak háromszor balra (I—3 ütem), majd tegyék vissza kezüket a talajra. Ugyanezt végezzék el ellenkezőleg is! 6. gyakorlat: A gyakorlat kiinduló helyzete guggolótámasz. Ebben a helyzetben rugózzanak kétszer (1—2 ütem). Térdnyújtással és karemeléssel törzshajlítás hátra, kétszer (3—4. ütem). 7. gyakorlat: Alapállásból ugorjának terpeszállásba, karjukat lendítsék oldalsó középtartásba (1. ütem). Ugorjának vissza alapállásba (2. ütem), ismét ugorjának terpeszállásba; egyidejűleg tapssal a fej fölött (3. ütem). Azután ugorjának vissza alapállásba. (Szökdelő gyakorlat). A gyakorlatokat há- romszor-négyszer ismételjék. Levezetőnek végezzenek könnyű, laza helybenfutást. Váljék, egészségükre! P. T. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055