Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
1977. december 25., vasárnap JgNiWkfcM KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Ady-centenárium az Akadémián Mondható-e még új az Ady-kérdésben? Lehet-e újat mondani Király István akadémikus, professzor másfélezer oldalas Ady-monográ- fiája után? Fejemben is megfordult a gondolat, amikor megkaptam a Magyar Tudományos Akadémia meghívóját Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából rendezendő tudományos ülésszakra. A háromnapos előadássorozat a társadalomtudományok fő ágazatai, a történelemtudomány és az irodalomtudomány, illetve a művészetek : zenetudomány és képzőművészet nézőpontjából közelített alakja felé, keresve világának titkait, a rá ható és tőle kiinduló erőket. Az előadások, hozzászólások egy hatalmas mozaikkép erővonalait jelezték. A klasszikussá nőtt költő — akinek mindig van üzenete a mához — ünneplésének körülményeiben is mutatkozik valami újszerűség, halála óta soha ennyire nem volt érezhető, hogy a zászló körül a pozsonyi Irodalmi Szemle, a marosvásárhelyi Igaz Szó, az újvidéki Híd együtt alkot kórust a hazai Űj Írással, a Kortárssal, a Jelenkorral. A tudományos ülésszakot Sőtér István akadémikus nyitotta meg. Az Ady-centená- riumra reagáló közvéleményre utalt: sokan a költő Adyt, nem a politikust hallanák szívesen a méltatóktól. Mások zseniális újságíróként őrzik szívükben, s kérdik miért lenne még zseniális költő is. Utolsó vízióiban maga a költő válaszol: „életem millió gyökerű”. Szentágothai János, az MTA elnöke, megnyitójában a korholó Adyt hívta. A költő mai életünk létezésformáját várta, de a középszerűség terpeszkedése, a cinizmust, a mindent kapni, semmit nem adni szelleme nélkül. Az indító nagy előadások — Mátrai László akadémikus: Ady és a korabeli eszmeáramlatok; Czine Mihály, a tudományok doktora: Ady és a kortárs irodalom — a költővel együtt járták körül a századforduló egész Európáját, hogy még jobban érzékelhessük a kor Debrecenjének, Váradénak, Párizsának és Budapestjének levegőjét-------------------—--------D ebrecenben szakít a hagyományos 48-as törekvésekkel, Váradon élménye 1903- ban a szabadkőművesek országos kongresszusa, Bokányi vörös zászló bontása, a munkáesztrájk és az „egy kis sétá”-ért letöltött három napnyi fogház, a „Vízió a lápon” ihletője. Párizs az európai színtér, ahol a polgári radikálisok vezére, Clemen- ceau vívja a maga harcát a polgári társadalom nevében a szocializmus ellen. Párizs az a hely is, ahol Vészi Margit, a „Margita élni akar” későbbi hősnője csúfolja, mert nem ismeri ki magát a városban s nem tud rendesen franciául még ennyi hónap után sem, de elindítja a nagy lehetőség a Budapesti Napló felé, sőt — lévén az apa, Vészi József, Kris- tóffy József belügyminiszter aradi iskolatársa — átmeneti. jól dotált minisztériumi állásig. Ady forrása igen sok erű, a népköltészettől a radikális polgári nézeteken s a szociáldemokrácián át (ezen belül az ausztomarx i zmusl a szecesszióig sokféle elemből áll össze poétaarca. A századfordulón az alapja vesztett felépítmény zűrzavarában magába szív számos elemet, de mindent meg is halad, eszmét, barátot, ami, aki nem hangzik rá, szűrőjén nem jut szívéig, eszéig. A budapesti jogegyetem tanára, Pikier Gyula, a nagyváradi jogakadémia tanára, Somló Bódog, a Huszadik Század egyik alapítója, Jászi Oszkár, a Budapesti Napló főszerkesztői, Vészi József és Kabos Ede, belső munkatársa és a költő lakótársa, Bíró Lajos, a Nyugat mecénása, Hatvány Lajos, szerkesztője, Osváth Ernő, a Népszava irodalmi rovatának vezetője, Révész Béla, akikkel — többek között — közvetve vagy közvetlen kapcsolatban állt, elhozták hozzá Herbert Spencer pozitivista evolúcio- nizmusából kiindulva létrehozott ún. „belátásos elmé- let”-ét, a francia szociológusok: Dürkheim és Le Bon kollektív lélektani iskoláját, Le Dantec biológizáló szociológiáját, Marxot, Kautskyt, a revizionista Eduard Dávidot, Otto Bauert, Nietzschet, s a tiltakozások ellenére nyugaton csaknem vallási hitté vált ún. életfilozófia, vitaiizmus másik apostolát, Bergsont. Merített és ötvözött: Es száz alakkal száz vitába [törjön Lelkem, valóm, e dús [alaktalan, Száz hűségű s egyetlen hű [a földön. A hosszú időn át kebelbelije, Bíró Lajos vette feleségül a Vészi-lányt, akit Ady éveken át reménytelenül szeretett, majd a Boncza Miklóssal perlekedő költő Vészi Józsefet kérte fel 1915-ben házassága egyik tanújául, hogy az ő társadalmi rangjával imponáljon jövendő apósának. Ámde fenntartásossága velük szemben nem szűnt soha. Ady, az ember, így viszonyult, s így járta körül a sors. Fenyő Miksa, az 1906-ban megjelent Üj versek kötet Budapesti Napló-beli mélta- tója, találóan írja: „Ady Endre alkotó mozzanatainak szépségét valami akaratlan darabosság, önmagát kínzó szilajság, az erőnek kikényszerítése, bilincsbeverése jellemzik. Szép verseket analizálni istentelenség, azonkívül nehéz dolog. Minél többször olvasom el költeményeit, annál kevésbé tudom bűvöletüket szillogizmusokkal szétfoszlatni. Nőttön-nő.” A felkért történész hozzászólók témái közül, helyszűke miatt csak kettőre utalhatok. Mucsi Ferenc kandidátus Ady, Vészi József és a Budapesti Napló témáról beszélt. 1905. január elejétől, első párizsi útjától 1906 júniusáig, újabb egyéves párizsi útjáig belső munkatársa Ady az akkor másfél évtizedes múltra visszatekintő Budapesti Naplónak. Élete egyik legtermékenyebb időszaka ez. A Honvéd utcai szerkesztőségben úgyszólván szabad kezet kapott Vészitől Ady. Majd négyszázra tehető csupán a nagyobb, aláírt cikkeinek száma a lapban. Emellett közel hetven novellát s több mint nyolcvan verset közölt, mindezen túl sok a tolla alól szignálatlanul kikerült színházi jegyzet, kulturális karcolat. Valóságos műhely az orgánum, hiszen külső munkatársaihoz tartozik a Társadalomtudományi Társaság bal szárnyának két vezérenyénisége, Jászi Oszkár és Rácz Gyula. (Az utóbbi egyik fő tényezője annak a vitának, amelyet a Huszadik Század rendezett Áchim L. András pártja agrárprogramja felett 1908-ban.) Erényi Tibor, a tudományok doktora „Ady és a szociáldemokrácia” című elabo- rátumában sok lényeges ösz- szefüggést bontott ki. Ady már a párt 1903-as programja közzétételekor rokonszenvezett az új struktúrát teremtő munkásosztállyal és pártjával, ez a kapcsolat mélyült, amikor a Népszava irodalmi rovatának új vezetője, Révész Béla 1907-ben tervbe vette a munkásmozgalom és az új irodalom ösz- szekapcsolását. Ady — Révész barátja — vállalta az úri Magyarország kiátkozott lapját. De ezzel együtt kiszorultak a lapból olyan emberek, mint a Viharsarokból jött szocialista, Csizmadia Sándor. Csizmadia 1909. január 26-án a Népszavában proletárellenes elfogultságot vetett a lap irodalmi rovata szerkesztői szemére, mert előretolják az Ady-féle „nyakfogó irányzat”-ot. A kibontakozott vitában alulmaradt a Csizmadia-féle agi- tációs „szakegyleti” irodalomkritika, maid a költő elküldte a „ládá”-t („Tietek vagyok, mindegy most már, Hogy nem kellek, vagy kellek-e”), a frigy azonban egészen elmaradt. Ady több vonatkozásban élt fenntartással a szociáldemokrata pártot illetően, mert vallotta a polgári radikálisokkal: a revolúciónál van nagyobb igazság, az evolúció. Ady küzdött — éppen a szociáldemokráciáért is — a párt frázisai ellen, hiszen a vörös zászló lobogtatása mellett sem, vagy alig szocialista a századelő szociáldemokrata pártja, s közben a II. Ln- temacionáléhoz igazított agrár- és nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontja nem tett lehetővé szövetségi politikát. A költő legfőbb fenntartása az időszerűségre vonatkozik, nem tartotta aktuálisnak a szociáldemokrata programot és gyakorlatot, ő soha nem hitt abszolút társadalmi rendszerben, de szükségszerűségnek tartotta azt az eseménysort, amely a szocializmus felé mutat. A december 7—9-én lezajlott tudományos ülésszakot a vita légköre jellemezte a szaktudomány ágazatain belül és az ágazatok között. Olykor az elnöki intés is elhangzott a program ütemének mentése érdekében. Az akadémiai ülésszakon általában csaik kezdődnek a viták, majd folytatódnak a folyóiratokban. Sütő András aktuális: „Az Ady- pör pedig még nem ért véget”. Mert benne sűrűsödik egy különös századforduló sok-sok ellentmondása. Ugyanennyit mondhatnék az ülésszakon méltatott versművész, stílusforradalmár, ritmusteremtő Adyról. Túlértékeljük Adyt? Nem lehet! A határon túli szülőhelye, Érmindszent bejáratánál táblán felirat áll: Ady Endre. A község ma nevét viseli. A mi Corvina Könyvkiadónk centenáriumi meglepetései közé tartozik verseinek spanyol kiadása. 1963-ban Calcuttában ben- gáli, 1969-ben Buffaloban (USA) angol, 1972-ben Vilniusban litván nyelven jelent meg Ady-antológia. A XX. század irodalma Ady Endrével kezdődött. Megfogalmazta a rossz érzést, és összefoglalta az elégedetlenek százszínű seregét. Ma pedig hírünk a világban, túl a vénült Európán is. Dr. Virágh Ferenc I i í ünÉt'-i J'il Várkonyi János: Háromkirályok A fény iránti delejes vonzódás Corini Margit kiállítása Békéscsabán, a TIT-ben Gyomai, 1976-os kiállításának meghívója röviden ismerteti az életút állomásait: Corini Margit Kolozsváron született 1897-ben. Tanulmányait New Yorkban, az Art Student Akadémián végezte, és itt élt 1923-tól 1928-ig. 1928-ban Párizsba ment és dolgozott 15 évig. Itt szerzett hírnevet és lett — a korabeli kritika szerint (André Salmon, André Sans írt róla) — a párizsi éjszakák festője, avatott mestere. Az 1930-as években rendezett számtalan kiállítása közül nevezetesebb a New York-i, a budapesti (Nemzeti Szalon), Párizsban a Barreiro- ban és a Grand Palais-ban rendezett kiállítása. 1943- ban jött haza, 1952 óta Gyo- mán él, teljes visszavonult- ságban. Ennyi az írásos összegzése egy életműnek. De most itt van elérhető közelségben egy kiállításnyi Corini-festmény, ismerkedjünk meg most ezeken keresztül Corini Margit festőművésszel. Nem látunk címeket a kiállításon — de talán felesleges is. A képeken esős éjszakák, hajnali pirkadás; térképezhető párizsi részletek (a Sacre Coeur környéke) és ismeretlen sikátorok, melyeknek egyetlen „nevezetessége” egy, a magasban világító ablak, egy máló fal, egy félig lebocsájtott redőny. Közelítsünk rá ezekre az utcaképekre! Bisztrók, lokálok kiszűrődő fénye látható, az utcai gázlámpák alatt járókelők, ténfergők, beszélgetők. Nem fűzi ezeket a figurákat egymáshoz érzelmi kapocs;, nem intim együttlé- tek ezek, s nem is szocialisz- tikus céllal vannak egybegyűjtve az alakok, hanem mintegy véletlenszerű együttlétben. Tehát nem a figurák hordozzák a festői mondanivalót, hanem minden képének közös, nagy témája, az éjszaka. A figurák csak kellékei ennek a mondanivalónak — a hol kéken derengő, hol tompán, barnán sötétlő, hol varázsosan fosz- foreszkáló éjszakának. Szavakkal is megfogalmazta ezt a festői célkitűzést Corini Margit, amikor arról beszélt, hogy nem is olyan könnyű az éjszaka színeit a műteremben visszaadni, miután azok eltűntek és csak tenyérnyi vázlatok őrzik az élményt. Egy másik, a rövid megnyilatkozásnál sokkal köl- tői'bb megörökítése is van e festői célkitűzésnek: egy vallomásszerű novella, amely festőről szól — a rohanni vágyó lázas türelmetlenségről, amely Párizs felé űzi, a nyugtalan, kínzó töprengésről, amellyel önmagát keresi és megkülönbözteti a többi ezertől és a gyötrelmek végét hozó találkozásról. A találkozásról egy csodálatos idegennel, aki jelvényt tűz a festő gomblyukába, amely jelvény vászonra vetíti az éjszaka káprázatos színeit... Ez a fény iránti delejes vonzódás elképzelhetetlen a modern művészet történetében épp Párizsban végbement festői szemléletváltozások sora nélkül, amely szemléletváltás kezdődött az impresszionisták könnyed színharmóniáival, majd folytatódott Van Gogh expresz- szív szimbolizmusával, Gauguin dekoratív és egzotikus kompozícióival, Cezanne törvényeket és rendet kereső festői programjával, majd a fauve-oknak a színek fokozására való törekvésével. E sokarcú, öntörvényű művészeti mozgásfolyamatnak eme utolsó szakaszához kell kötnünk Corini Margit művészetét. Míg azonban ott az illu- zionisztikus fény-árnyék kiküszöbölődött, addig itt, Corini Margit vásznain határozott a térszerkesztés, az egyenlőtlen fényelosztás. Talán a fauve Vlaminck utolsó sötét korszakához hasonlítható Corini Margit éjszakafestése. Ebben a festői világban mindig megtalálható — ha egészen apró foltokban is — a piros szín, amelyet nem csillapít a hűvöskék, a tompa barna és szürke. A piros szín az, amely minden képén jelen van Corini Margitnak, amely ünnepélyességet és állandó parázslást okoz. Ez a szín hívja fel a figyelmet egy nőalakra, amely minden képén szerepel: piros sapkában maga a festő az. S bár a művésznő szemérmesen titkolja korábbi életének egyébb, nem festészethez kötődő vonzalmait, az a véleményünk, hogy a hosszú életút a maga történéseivel nemcsak tanulságos, de a művészi eredmény megítélésében is fontos. Ilyen eseménye az életútnak az, hogy Corini Margit színészként kezdte megvalósítani művészi ambícióit — Sóváry Margit néven, de ilyen jelzés művészi vénájának sajátos összetevőire az is, hogy a 30-as években irodalmi riportokat közölt folyóiratokban és napilapokban. S ezek a festői életmű cseppet sem mellékes és jelentéktelen összetevői, hanem magyarázata annak a felfokozott élet-érzésnek, amely Corini Margit palettáját és vásznait színezte. Kamaratárlatának megnyitása a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat békéscsabai értelmiségi klubjában jó alkalom volt arra, hogy a művészetek kedvelői személyesen találkozhattak Corini Margittal, aki szívesen beszélt életútiáról. művészi törekvéseiről, műhelytitkairól, gazdag életének számos élményéről. Öröm, hogy a lehetőséggel sokan éltek és voltak ott a kis kiállítás megnyitásán. V. Kiss Margit
