Békés Megyei Népújság, 1977. december (32. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-23 / 301. szám

1977. december 23., péntek NÉPÚJSÁG TELEX MOSZKVA Csütörtökön befejeződött Moszkvában az Orosz Föde­ráció Legfelsőbb Tanácsának ülése. A Szovjetunió legna­gyobb szövetségi köztársasá­gának parlamentje egyhan­gúan elfogadta a jövő évi tervet és költségvetést. • * * A súlytalanság előnyeit mutatták be csütörtökön dél­után a Moszkvai Televízió nézőinek a Szál jut 6 űrál­lomás utasai. Nemcsak Ro- manyenko és Grecsko lebe­gett szabadon az űrállomás belsejében: a televíziós ka­merát is hagyták szabadon lebegni, így az időnként más képet mutatott, mint amire számítottak. A két űrhajós vidáman forgolódott a leve­gőben lebegve — Grecsko tréfából „átúszott” az űrállo­más egy másik helyiségébe, ahol a világűrben tett ki­rándulásnál használt félme- rev öltözékek vannak. Mivel az öltözékek „megállnak a lábukon” — pontosabban az űrhajósok ülő helyzetbe for­málták azokat — a képen egyszerre három „űrutas” látszott. A földi irányító központ képviselője meg is jegyezte: íme „Tajmir—2” — ez Grecsko rádió hívó­neve — két óriás ölelésében... □ SZÓFIA Szófiában csütörtökön be­fejeződött a bolgár nemzet- gyűlés ülésszaka. A képvise­lők második olvasásban vég­legesen elfogadták az ország jövő évi népgazdasági tervét és költségvetését. □ MADRID A Spanyol Szocialista Mun­káspárt küldöttségének a közelmúltban Szovjetunióban tett látogatása maradéktala­nul hasznosnak és gyümöl­csözőnek bizonyult — jelen­tette ki madridi sajtóértkez- letén Felipe Gonzalez, a párt főtitkára. Hangsúlyozta: „Kedvezően értékeljük azo­kat a kapcsolatokat, ame­lyek látogatásuk során a legfelső szinten teremtődtek és állást foglalunk e kap­csolatok megerősítése és to­vábbfejlesztése mellett.” A két párt azonos vagy közelálló nézeteket vall az időszerű nemzetközi kérdé­sekről. Gonzalez újságírók kérdé­seire válaszolva kifejtette, hogy pártja ellenzi Spanyol- ország csatlakozását a NA- TO-hoz, s hangoztatta: párt­jának képviselői csak akkor lépnek be a kormányba, ha a parlamenti választásokon a párt megkapja a többséget. □ KAIRÓ Az egyiptomi hatóságok letartóztatták a nemzeti ha­ladó szervezet, az egyiptomi törvényes baloldali párt öt tagját — jelentette csütör­tökön az A1 Ahram című félhivatalos lap. A Khaled Mohieddin vezette párt ak­tivistáit azzal vádolják, hogy röplapokat nyomtattak és terjesztettek, melyekben a fennálló rendszer elleni fel­kelésre buzdították a lakos­ságot és támadták Szadat elnököt. □ JERUZSÁLEM . Izraelben csütörtökön hi­vatalosan cáfolták a kairói A1 Ahram jelentését, amely szerint Szadat elnök kérésé­re arab foglyokat bocsátot­tak szabadon izraeli börtö­nökből. A belügyminisztéri­um szóvivője kijelentette: „A szabadon engedéseket il­letően semmilyen kérés nem érkezett hozzánk és senkit nem bocsátottunk szaba­don.” Aláírták a magyar—szovjet árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet Moszkvában csütörtökön ünnepélyes keretek között írta alá dr. Biró József, ma­gyar külkereskedelmi mi­niszter és Nyikolaj Patoii- csev, a Szovjetunió Külke­reskedelmi minisztere az 1978. évi magyar—szovjet árucsere-forgalmi jegyző­könyvet. A jegyzőkönyv az 1975 decemberében aláírt öt­éves — 1976—80-ra szóló — magyar—'szovjet árucserefor­galmi megállapodás, vala­mint más gazdasági egyez­mények előirányzatai alap­ján szabja meg a jövő évi áruszállítási programot. Az előirányzott árucsere-forga­lom meghaladja a 4,2 mil­liárd transzferábilis rubelt, szemben az ez évi 3,7 milli- árddal. Az Orenburg és a Szovjetunió nyugati határa között épülő gázvezeték el­készítésében történő ma­gyar részvétel tovább növeli az árucsere-forgalmat, ezzel az együttes érték mintegy 4,4 milliárd rubel. Mint dr. Biró József, az MTI moszkvai tudósítójának adott nyilatkozatában alá­húzta, az új jegyzőkönyv a kétoldalú külkereskedelmi kapcsolatok sokoldalú, ered­ményes fejlődését tükrözi, elősegíti a kölcsönös lehető­ségek továbbfejlesztésének kimunkálását. — Az 1978. évi árucsere- forgalmi jegyzőkönyv előké­szítése során arra töreked­tünk, hogy az országaink párt- és állami vezetőinek találkozóin elfogadott és az együttműködésünk fejleszté­sét meghatározó elveknek megfelelően, az érvényes egyezményeknek a jövő évre előirányzott kiviteli és be­hozatali terve alapján bizto­sítsuk a külkereskedelmi for­galom kölcsönös bővítését, elősegítsük az országaink kö­zötti munkamegosztás elmé­lyítését. A munka során nagy figyelmet fordítottunk az el­múlt évek tapasztalataiból származó következtetések ér­vényesítésére, a problémák megoldására. Véget ért a kairói tanácskozás Gyakorlatilag eredmény nélkül, a vasárnapi Szadat— Begin találkozó előtti feszült várakozás légkörében ért vé­get a Mena House Hotelben a kairói konferencia csütör­töki plenáris ülése. A kon­ferenciát elnapolták: a kö­vetkező plenáris ülés idő­pontját hétfőn a küldöttsé­gek nem hivatalos megbeszé­lésén rögzítik. Az ötvenperces tanácskozá­son egyetlen konkrét megál­lapodás született: a résztve­vők táviratban üdvözölték Szadat elnököt 59. születés­napja alkalmából. A konferencia most lezá­rult szakaszában a résztve­vők az egyiptomi—izraeli munkacsoport által a genfi értekezlet összehívásának le­hetőségéről készített jelen­tést tanulmányozták. Anél­kül azonban, hogy a jelentés­ről döntés született volna. Az értekezlethez közelálló források szerint a csütörtö­ki ülésen az egyiptomi kül­döttség szemrehányást tett az izraelieknek, amiért a korábbi megállapodással el­lentétben a sajtó a tanácsko­zások témájáról kiszivárgott jelentéseket közölt. Abdel Magid, az egyiptomi küldöttség vezetője újságírók kérdésére válaszolva hangsú­lyozta, hogy a konferencia to­vábbi sorsa a vasárnapi Sza­dat—Begin találkozótól függ. Marad az olaj ára A Kőolajexportáló Orszá­gok Szervezetének (OPEC) olajipari miniszterei a Cara­cas környéki Caraballedában tartott értekezletükön nem tudtak megegyezni az új kő­olajárakban. Ezzel közvetve úgy döntöttek, hogy az ára­kat a jövő év júniusában megrendezendő értekezletü­kig nem emelik. A tanácskozásról kiadott közlemény arra látszik utal­ni, hogy a kőolajtermelő or­szágok nem akarván meg­kockáztatni az árrögzítés és az áremelés hívei közötti szakadást, inkább nem hoz­tak határozatot. A hivatalos közlemény megjegyzi, hogy a legköze­lebbi miniszteri szintű érte­kezletet 1978. június 15-én tartják, egyelőre még mag nem határozott helyen. A legközelebbi értekezletig az OPEC tagországai által kitermelt kőolaj barrelen­kénti ára 12,70 dollár ma­rad. Leningrádi Mikulás. A Néva-parti szovjet nagyváros legna­gyobb áruházának gyermekközönsége és az ajándékosztó ha­gyományos orosz Télapó (Telefotó — TASZSZ — MTI — KS) Whisky-gyászhír A karácsonyi bevásárlási láz tetőpontján a brit szi­getek népét bamharobbanás- ként érte a hír: 157 év után eltűnik asztalukról a John­nie Walker, a legnépszerűbb skót whisky, a többi fajták ára pedig palackonként 55 —60 pennyvel emelkedik. Az intézkedés az európai közösségek brüsszeli bizott­ságának közbelépésére szü­letett és aligha növeli majd a szigetországban a Közös Piac amúgy sem túl ma­gas tekintélyét. A legnagyobb, whiskyfor­galmazó cég, a Distillers Company bejelentette, hogy a piros címkés Johnnie Walkert azonnali hatállyal kivonja a belföldi forga­lomból és ezen túl csak ex­portra szállítja. A brit fo­gyasztók kénytelenek lesz­nek beérni a drágább feke­te címkés Johnnie Walker- rel, továbbá a Haiget ezen­túl nem exportálják, csak a brit szigeteken forgalmaz­zák. A kürtőkalapos, sétapál­cás, piros kabátos Johnnie Walker hetyke alakja, amely minden palackon büszkén hirdette, hogy „született 1820-ban és még mindig jó erőben van”, váratlanul bú­csút mondott leghívebb fo­gyasztóinak, hogy ezután csak külföldön öregbítse Skócia legnagyobb büszkesé­gének hírét-nevét. A whis- kyháború okai bonyolultak. A Distillers Company a na­gyobb külföldi reklámkölt­ségekre hivatkozva drágáb­ban adta a whiskyt a Kö­zös Piac kereskedőinek, mint a briteknek. Az EGK előírásai viszont tiltják a kettős árrendszert és vá­lasztás elé állították a cé­get. A Distillers persze nem szállította le az exportált whisky árát, hanem végre­hajtotta az átcsoportosítását és engedélyt kért a brit ár­hivataltól, hogy többi már­káinak — Black and White, Dewars és Vat 69 — árát felemelhesse. Ha az árhiva­tal nem járul hozzá az eme­léshez, fenyegetőzött a cég, újabb márkákat vonnak vissza belföldi piacróL A Distillers tavaly 220 millió font értékben exportált whiskyt a világ minden tá­jára és nem akarja csök­kenteni exportbevételét. A helyzet iróniája, hogy az alacsonyabb nagykeres­kedelmi ár ellenére a brit ' fogyasztók eddig is többet fizettek kedvenc itókáju-: kért, mint a Közös Piac ál­lampolgárai. Az angol állam ugyanis magasabb illetékkel sújtja a szeszes italt, mint a többi EGK-tagország. A whiskyárakkal együtt emel­kedni fog a Gordon és a Booth gin ára is, amelyeket szintén a Distillers forgal­maz. A whisky-gyászhír csü­törtökön minden más hírt háttérbe szorított a népsze­rű tömeglapok 'címoldalán. Annyi bizonyos, hogy a cse­reberén és átcsoportosításon mindenki jól jár majd, csak a fogyasztó veszít. hírek hírek hírek Ma: Viktória napja A Nap kél 7.29 — nyugszik 15.57 órakor A Hold kél 14.53 — nyugszik 5.15 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan évvel ezelőtt, 1897. december 23-án szüle­tett és 70 éves korában, 1976 januárjában halt meg Szi­lágyi Dezső, a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom kiváló harcosa. — BIZALMIAK TANÁCS­KOZÁSA. A jövő évi bér- és jövedelemfejlesztési terv­ről, valamint a részesedési, jóléti és kulturális alapok elosztásáról tanácskoztak december 21-én megyeszék­helyünkön a tégla- és cse­répipari vállalat szakszerve­zeti bizalmiai. Az aktívák elmondták a témáról az ál­taluk képviselt csoportok ál­lásfoglalását. — ÜTTÖRÖKARÁCSONY. Ma, december 23-án délelőtt 10 órától a kisdobosokat, délután 3 órától pedig az úttörőket várják a békés­csabai ifjúsági és úttörőház­ba karácsonyi ünnepélyre. Az intézmény művészeti cso­portjai; a Tücsök bábegyüt­tes, a citera- és fúvószene­kar és az irodalmi színpad szórakoztatják a gyerekeket, a nagyobbak pedig Mlinár Pál irányításával népi tán­cokat is tanulnak majd. — SZÖNYEGEXPORT. A Csaba Szőnyegszövő Házi­ipari Szövetkezet készíti ha­zánkban a kézzel csomózott szőnyegek 80 százalékát. Idei utolsó exportszállítmá­nyuk a napokban indnl az NSZK-ba, s ezzel teljesítik 110 millió forintos éves ter­vüket. — SZERDÁN EGY AUK­CIÓN 480 font sterlingért kelt el az az ezüstözött, ten­gerészkék nyergű, három se- bességes „közönséges” ke­rékpár, amelyet II. Erzsé­bet angol királynő ezüstju­bileumára kapott ajándékba. A kétkerekű járművet egy gyűjtő vásárolta meg. Auk­cióra pedig azért került, mert a királynő nem kerék­pározik. — UTASTÁJÉKOZTATÁS. A Volán 8-as számú Válla­lat az utasok jobb tájékoz­tatása érdekében a jövőben új menetrendtáblákat he­lyez el a buszmegállókban.^ Segíti a kalauzok munkáját is: a helyközi járatokon fél­automata jegykiadókat sze­relnek fel. — A BÉKÉSCSABA és Kör­nyéke Agráripari Egyesülés két taggazdaságában a hús- marhaágazat fejlesztését ter­vezik. A két gazdaságban jövőre már 600 húshasznosí­tású tehenet tartanak. — GYULÁN az V. ötéves tervi lakásépítési program időarányos teljesítéséért la­kásépítési koordinációs bi­zottságot alakítottak. A bi­zottságban — melynek elnö­ke dr. Takács Lőrinc ta­nácselnök — a szakigazga­tási szervek mellett képvi­selteti magát az OTP me­gyei igazgatóság és a me­gyei beruházási vállalatok. — KARÁCSONYI BÁL. Bé­késcsabán, a Megyei Műve­lődési Központ december 25- én vasárnap karácsonyi bált rendez a Körös Hotel ösz- szes termeiben. A rendezvé­nyen közreműködik a nép­szerű Sygma együttes. — ÉVZÁRÓ ÜLÉSEN érté­kelte az idei egyesületi mun­kát a Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület megyei cso­portjának vezetősége. A megbeszélésen került sor a legjobb aktívák jutalmazá­sára. Reggeli köd Várható időjárás ma estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet. Szórványosan elő­forduló hódarahullás. Mér­sékelt, időnként élénk déli- es szél. Hajnalban és reg­gel helyenként köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: mínusz 4—mínusz 9, legmagasabb nappali hő­mérséklet: általában 0—mí­nusz 5 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: eleinta még tart a jobbára borult, ködös idő, majd megélénkülő délnyuga­tias széllel, időnként megnö­vekszik a felhőzet, többfelé eső, havas eső, havazás. Leg­alacsonyabb hajnali hőmér­séklet eleinte mínusz 4—mí­nusz 9, később 0 fok körül. Legmagasabb nappali hő­mérséklet eleinte 0, mínusz 5, később 0—plusz 5 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 szá­zalékán várható. (MTI) — A VILÁG ÉS NYELV cí­mű folyóirat új száma be­számol arról, hogy Nagy- Britanniában magas rangú közéleti személyiségek lét­rehoztak egy testületet a szakszervezeti és szövetke­zeti eszperantó csoportot (TUCEG), amely hivatalosan kinyilvánította: az angol nyelv elfogadhatatlan nem­zetközi közvetítő nyelvként. Röpiratáhan kiáll az esz­perantó, mint a világ nyel­vi problémáinak egyetlen demokratikus és gyakorlati megoldása mellett. A gaz­dag tartalmú folyóiratból ki­emelkedik Polinszki Károly oktatási miniszter nyilatko­zata az idegen nyelvek taní­tási problémáiról és az esz­perantóról. — ZOOLÓGUS KÖRÖKBEN nagy feltűnést keltett az arnhemi (Hollandia) állat­kert igazgatójának bejelen­tése, amely szerint az állat- kertben fehér orrszarvú szü­letett. Nagy ritkaság, ha ez a kihalófélben levő állatfaj fogságban szaporodik, s még ritkább fehér orrszarvú szü­letése. Hét éve nem szüle­tett orrszarvú a világ egyet­len állatkertjében sem. — A II. RAMSZESZ egyip­tomi fáraó porhüvelyének párizsi kiállításáról befolyt teljes bevételt, 450 ezer dol­lárnak megfelelő összeget Egyiptomnak adományozta a kiállítást szervező testület. Az adományt a fáraó hitve­se sírkamrájának felújítá­sára szánták. — hétszAz öra társa­dalmi MUNKA. Dr. Kar­dos Mihály, a szeghalmi Járási Hivatal elnökhelyet­tese adta át a napokban a szeghalmi tanácsnál működő 16 tagú Május 1. Szocialista Brigádnak a bronzkoszorús jelvényt. A kollektíva tag­jai 732 óra társadalmi mun­kát végeztek a sporttelep, az állomásépület felújításánál, a József Attila-lakótelepen. — ÁFÉSZ-KÜLDÖTTGYÜ- LÉS. A közelmúltban Me- zőkovácsházán küldöttgyű­lést rendezett az ÁFÉSZ, amelyen értékelték az ez évi munkát, majd a tagok alap­szabály-módosítást szavaztak meg. Szó volt ezen az ülé­sen a jövő évi elképzelések­ről is. — forgalmirend-v Au­tózás BÉKÉSCSABÁN. A KPM Közúti Igazgatósága közli, hogy a Kner nyom­dai és a Békési—Serényi úti csomópontoknál forgal­mi rend-változás lesz decem­ber 23-tól. A Kner Nyom­dánál a Serényi út—Lenin úti egyenes irányú forga­lomnak lesz elsőbbsége a kanyarodó Szarvasi út—Le­nin úti helyett. A Békési, Berényi utak csomópontjá­nál a Berényi úti egyenes irányú forgalomnak lesz el­sőbbsége a Békési út—Be­rényi úti kanyarodó irány helyett. Kérjük a járműve­zetőket, hogy a két csomó­pontnál fokozott figyelem­mel közlekedjenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom