Békés Megyei Népújság, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-22 / 274. szám
1977. november 22., kedd NÉPÚJSÁG Labdarúgó MB II SBTC—Bcs. TASK 3—0 11—01 v ' Salgótarján, 4000 néző. V: Kóródi (5). .SBTC: Szűcs (6) — B. Kovács (5), Horváth III. (7), Ádám (6) — Csáki (6) (Földi, a 73. percben, —), Varga (7), Répás (7), — Szoó (6), Biró (5), Kajdi (6), Tóth (6). Edző: Lakat Károly dr. TASK: Kovács B. (6) — Hajdú (6), Dobó (7), Nemes (7), Lukoviczki (6), Szász (5), Za- horán (5), Soós (7) — Rózsa (6), Lipták (5), Kuti (4) (Vo- zár, a 68. percben, —). Edző: Ondrik István. Izgalmat okozott a mérkőzés előtt,, hogy Fehér István játékvezető, aki Hatvanban lakik, nem érkezett meg. Félórás várakozás után Kóródi partjelző vállalta a mérkőzés levezetését, helyére pedig szükségpartjelzőként a salgótarjáni Balázs ugrott be. Az 5. percben Tóth szögletét Varga laposan a csabai hálóba küldte, 1—0. A 25. percben Lipták remek labdával indította a jobb szélen Rózsát, aki egyedül tört kapura. A csatárt Horváth III. „leterítette”, amit egy figyelmeztetéssel megúszott. A másik oldalon Biró közelről bombázott fölé. TASK-ellentámadás során Soós 20 m-es bombája csúszott el a léc fölött. Fordulás után Kajdi élesen kapura lőtt labdáját Kovács B. a kapufára tolta. Támadásba lendült a vendégcsapat. Hajdú a félpályáról indult meg, majd a 16-os oldalvonaláról lőtt. Szűcs bravúrral kaparintotta meg az erős lövést. Nem sokkal ezután Soós remek átadását Rózsa ügyesen lekezelte a 16- oson belül, de amikor lőtt, a labda egy védő lábáról a mezőnybe pattant. Csabai szöglet után Nemes és Hajdú elől hárított Szűcs, indításával az SBTC lendült támadásba, Szoó a kapufát találta el. A labda Tóth elé került, akinek átadását Bíró a kapuba lőtte, 2—0. A befejezés előtt öt perccel Biró lövése Szászról Tóth elé pattant, a szélső közelről a kapuba gurított, 3—0. Jó iramú, közepes színvonalú, sportszerű mérkőzés. Az első félidő a rutinos hazaiaké volt. Fordulás után levegőben lógott a TASK egyenlítő gólja, de a helyzetek kimaradtak, s a hajrában ki tudta használni gólszerzési lehetőségeit az SBTC. TOTÓ A totó 47. heti telitalálata: x, 2, x, 1, 1, x, x, 2, 2, x, x, x, x, 2. 13 találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 206 201 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény egy darab, a nyeremény és a jutalom együtt 664 425 forint. 12 találatos szelvény 154 darab, nyereményük egyenként 5356 forint. 11 találatos szelvény 1965 darab, nyereményük egyenként 420 forint. 10 találatos szelvények száma 15 526 darab, nyereményük egyenként 80 forint. TIPPJEINK A 48. HÉTRE További eredmények: Szolnoki MTE—Fűzfő 4—0 (3—0), Várpalota—Budafok 2—1 (0—0), Váci Híradás— BVSC 3—2 (1—1), Komló- Volán 0—0, Dorog—Nagykanizsa 1—0 (1—0), Vasas Izzó —Debrecen 2—0 (2—0), BKV Előre—MÁV-DAC 4—1 (2— 1), Kazincbarcikai Vegyész— Eger 1—0 (1—0), KKFSE— Szekszárd 6—1 (4—0). az nb rí Állasa : 1. Izzó 2. Vác 3. S.-tarján 4. K.-barc. 5. Komló 6. SZMTE 8. Dorog 9. Eger 10. Kanizsa 11. Bcs. TASK 12. DVSC 13. Budafok 14. KKFSE 15. Fűzfő 16. BKV E. 17. Várpalota 18. MÁV-DAC 19. BVSC 20. Szekszárd 16 10 2 4 28-10 23 16 10 2 4 24-15 22 16 9 3 4 28-15 21 16 8 4 4 27-17 20 16 8 4 4 25-20 20 16 7 5 4 26-15 19 16 8 3 5 18-14 19 16 6 6 4 26-21 18 16 6 5 5 23-17 17 16 5 6 5 16-19 16 16 7 2 7 13-16 16 16 5 5 6 24-22 15 16 4 7 5 26-31 15 16 7 1 8 25-34 15 16 4 4 8 18-24 12 16 4 3 9 20-33 11 16 4 2 10 20-34 10 16 1 6 9 14-26 8 16 2 1 13 14-38 5 SPORT SPORT SPORT SPORT Az utolsó fordulóban dől el az őszi elsőség Hz NB l-es labdarúgó-bajnokság állása a 13. forduló után: 1. Ü. Dózsa 13 8 4 1 35-16 20 2. MTK-VM 13 8 4 1 24-11 20 3. Videoton 13 8 2 3 40-21 18 4. Vasas 13 8 14 28-15 17 5. Bp. Honvéd 13 8-5 25-11 16 6. Tatabánya 13 6 4 3 20-15 16 7. Csepel 13 7-6 23-21 14 8. DVTK 13 5 4 4 18-16 14 9. FTC 13 5 3 5 22-25 13 10. PMSC 13 4 4 5 14-14 12 11. Bcs. E. Sp. 13 4 4 5 15-23 12 12. Dunaújv. 13 3 5 5 19-24 11 13. Rába ETO 13 3 4 6 16-19 10 14. Haladás 13 3 4 6 15-25 10 15. ZTE 13 2 5 6 13-27 9 16. Kaposv. 13 2 4 7 15-27 8 17. SZEOL AK 13 3 19 13-27 7 18. MÁV E. 13 3 19 17-35 7 A tartalékbajnokságért: Bcs. Előre Sp.—MÁV Előre 2—1 (2—1). Székesfehérvár, 500 néző. Vezette: Győri. Bcs. Előre Sp.: Bugyik — Dinya, Németh, Kerekes Gy. Plás- tyik, Maján, Pogács, Vágó, Fodor, Ravasz, Bánáti. Edző: Szita László. Góllövő: Fodor, Ravasz. Jók: Bugyik, Németh, Kerekes Gy. Ravasz. (Székelyhídi János) í. Eger—Vác 1 X 2. Dorog—Izzó 1 X 3. Szeksz.—K.-barcika 2 x 4. BVSC—SZMTE x . 5. MÁV DAC—SBTC 2 6. Bcs. TASK—Komló 1 X 7. Sabaria—Répcelak x 2 8. Rákóczi SE—Bauxitb. x 2 9. Pét—Bakony X 10. Alum.—PVSK 1 11. Lanerossi—Roma 1 12. Perugia—Torino X 13. Pescara—Milán 2 PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Miskolc—Papp SE 1 15. Leninv.—DMTE 1 16. Síküveg.—SZVSE 1 Újra a Szarvasi FSSC a listavezető az NB lll-ban SZ. FSSC— RECSKI ÉRCBÁNYÁSZ 2—1 (1—1) Labdarúgás, Recsk, 1000 néző. V: Lázin (6). Szarvas: Széplaki (8) — Kerekes (6), Gajdos (5), Filyó (6), Plás- tyik (8), Molnár (6), Rozsán I. (5), Brakszatórisz (5), Jakab (6), Rozsán II. (5) (Kaj- tár —), Orovecz (5) (Szőke —). Edző: Pallagi Róbert. Jól kezdtek a szarvasiak és a 7. percben szabadrúgás után Jakab továbbított fejjel a hálóba, 1—0. A 35. percben egyenlítettek a bányászok. Egy előrevágott labdával Pócs ugrott ki és nem hibázott, 1—1. Szünet után is nagy küzdelmet vívott a két csapat, de akcióból már nem esett gól. A Főiskola Spartacus az 52. percben szerezte meg a győztes gólt, amikor is a Molnár buktatásáért megítélt 11-est Brakszatórisz lőtte a hálóba, 2—1. Nagy iramú mérkőzésen a rutinosabb és helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat megérdemelten győzött és ezzel ismét a tabella élére került. Csabai Pál ÓZDI KOHÁSZ- GYULAI SE 2—2 (1—1) Labdarúgás. Gyula, 1600 néző. V: Tóth L. (7). GYSE: Szabó (6) — Novák (6), Csőke (6), Sass (6), Otott (6), Dávid (7), Hirka (7), Cserháti (4) (Turcsek —), Tóth I. (7), Kuti (6), Ottlakán (7). Edző: Szilágyi János. Jobban kezdett a Kohász. Bácskái I. a 15. percben egy csellel becsapta Csőkét, kapura tört és az oldalhálóba lőtt. Egy perc múlva viszont már nem hibázott: Fükő bal oldali bejátszását futtából A II. félidőben is az ózdiaké volt az első negyedóra. Az 53. percben Bácskái II. rajtolt egy, a védők mögé visszapattanó labdára és óriási helyzetben, már Szabó kapuson is túljutva —' mellé lőtt. Az 57. percben viszont Konyha kihasználta Sass rosszul sikerült átadását és újra vezetést szerzett a vendégeknek, 2—1. Ezután ismét a GYSE került fölénybe. A 66. percben az ózdi kapus már verve volt, de a kapufa mentett, majd a csereként beállt Turcsek bombáját tisztázta lábbal a Kohász kapusa. A 86. percben sikerült az egyenlítés, partdobás után Kuti talált közelről a hálóba, 2—2. Az utolsó percben óriási kavarodás támadt az ózdi kapu előtt, de végül Hirka fölé rúgta a labdát. Az NB lll-ban ritkán látható nagy iramú, színvonalas mérkőzést vívott a két jó formában levő csapat. A döntetlen igazságos. Fábián István További eredmények: Honvéd Papp József SE—Szolnoki MÁV 1—1 (1—1), Debreceni MTE—Borsodi Bányász 3—2 (2—0), Szegedi VSE— Nyíregyházi Vasutas Sp. 0—0, Hajdúszoboszlói Bocskai— Sátoraljaújhelyi Sp. ME- DOSZ MÁV 2—2 (1—1), Le- ninvárosi MTK—Kisvárdai SE 3—0 (2—0), Szegedi Dózsa —HÖDGÉP Metripond 2—1 (0—0), Miskolci VSE—Lehel SC 3—1 (0—1), Honvéd Szabó L. SE—Salgótarjáni Síküveggyár 3—0 (1—0). A KELETI CSOPORT allasa: mintegy 16 m-ről a jobb al1. Szarvas 16 10 2 4 33-19 22 só sarokba küldte, 1—0. A 2. Ózd 16 8 5 3 30-12 21 gól felrázta a gyulaiakat, de 3. MVSC 16 10 6 42-24 20 átadási hibák miatt egyelő4. Papp SE 16 8 4 4 30-18 20 re még akadoztak a táma5. DMTE 16 9 2 5 24-18 20 dások. A 24. percben viszont 6. Sz. Dózsa 16 7 5 4 28-20 19 szép akcióból egyenlítettek. 7. Nyíregyh. 16 6 7 3 10- 6 19 Dávid futott fel a bal olda8. Leninv. 16 7 4 5 28-20 18 lon szabadrúgás után és a 9. Szabó SE 16 8 2 6 30-23 18 beadást a védők közül kilé10. Lehel SC 16 8 1 7 27-31 17 pő Tóth I. a bal felső sa11. Kisvárda 16 6 4 6 24-26 16 rokba pörgette, 1—1. Fölény12. Gyula 16 6 4 6 19-21 16 be kerültek a gyulaiak, 13. Sz. MÁV 16 5 4 7 28-38 14 nagyszerű jelenetek válto14. HM SE 16 4 5 7 26-31 13 gatták egymást. A 29. perc15. Recsk 16 4 5 7 19-24 13 ben Hirka lőtt távolról ke16. S.-újhely 16 4 5 7 18-27 13 véssel mellé, aztán az ügye17. Borsodi B. 16 4 5 7 21-35 13 sen játszó középpályás lőtt, 18. SZVSE 16 2 7 7 12-21 11 az ózdi kapus azonban kiök19. H.-szob. 16 2 6 8 19-32 10 lözte a labdát. 20. Salg. Sík. 16 2 3 11 16-38 7 Vasárnap az őszi utolsó előtti fordulót játszották le a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A mérkőzések krónikája: Füzesgyarmat—Med gyesegyháza 2—0 (2—0). Füzesgyarmat, 300 néző. V: Uhrin (9). Füzesgyarmat: Ki- ripóczki (6) — Tóth (7), Latyak (6), Derbák (7), Zolnai (8), Kiss II (6), Varga I (6), Ökrös (7), Dajka (7), Varga II (6) (Kovács, —), Kom- róczki (6) (Tüdős, —). Edző: Lós József. Medgyesegyháza: Huszár (6) — Orovecz (6), Potocska (7), Farkas (6), Mengyel (5) (Pékár, —),Tóth (6) , Vágó (6), Németh (6), Marsi (7), Misota (6), Horváth .(6). Edző: Zana Mihály. G: Ökrös, Dajka. (Szabó László) Gyoma—Szeghalom 1—0 (0—0) Gyoma, 250 néző. V: Hos- só (8). Gyomai STK: Neibort (8) — Csapó (5), Ágoston (7) , Iglódi (1), Raffael (6), Sike (6), Csala (5), Varjú (6), Pa bar (6), Bán (7), Győrfi (6) . Edző: Sipos András. Szeghalom: Kozári (6) — Simon (4), Szabó (7), Horváth (5) , Szujó (6), Kovács (5), Kun (6), Zsilinszki (5), Kántor (5) (Balázs F. (1), Tar I (7) , Tar II (6). Edző: Búza Barna. Az osztály színvonalának megfelelő mérkőzésen a gyomai csapat megérdemelten győzött. G: Bán. Kiállítva: Iglódi és Balázs. Ig- lódi Balázzsal szemben szabálytalankodott, utóbbi sípszó után törlesztett, majd a két játékost Hossó kiállította. (Fekete László) Mh. Cukorgyár—Mh. MEDOSZ 2—0 (1—0). Mezőhegyes, 400 néző. V: Bány (8). Cukorgyár: Juhász II (8) — Takács (6), Szatmári (7), Tóth (6), Nagy IV. (7), Sopsich (6), Petries (6) , Horváth (6) (Bottyán, —), Csordás II (7), Juhász I (7), Bóna (6) (Morár, —). Edző: Kató János. MEDOSZ: Herczegfalvi (7) — Lapus- nyik (6), Köteles (6), Nagy- györgy I (6) (Sípos, —), Ga- ram (6), Ács (6), Balogh (7), Berki (6), Kertmegi (6), Andrási (—) (Nagygyörgy II 6), Kovács (6). Edző: Vigh József. A helyi rangadón közepes iram és színvonal mellett megérdemelt „gyári” győzelem született. Juhász II kivédte Ács 11-eset. G: La- pusnyik (öngól) és Juhász I. (—k-ly) Sarkad—Orosházi MTK Sarkad, 200 néző. V: Lajos (8). Sarkad: Balogh II (—) (Szabó, 6), Tari (6),Szu- rovecz dr. (8), Szatmári (8), Szilágyi (5), Nyúzó (7), Kádár (6), Nagy (6) (Bakucz, 5), Molnár (6), Nemes (6), Tokai (5). Edző: Vasvári Péter. OMTK: Csontos (9) — Rábai (6), Raffai (9), Csák (7) , Füsti (6), Zöldi (6), Szarvas (7), Czifra (8), Berta (6) (Podmaniczki, 6), Szegi (6) , Ferro (5) (Bátori, 5). Edző Berta József. Alacsony színvonalú mérkőzés, a két csapat nem igazolta játékával a táblázaton elfoglalt helyét. G: Molnár, ill. Csák. (Burás István) Nagyszénás—Békés 3—0 (2—0) Nagyszénás, 700 néző. V: Szabó J. (8). Nagyszénás: Nagy F. (6) — Popon (6), Kozma (6), Verbőczi (7), Linka I (8), Zá'brák (7), Nagy III (8) (Demcsák, —), Nagy II (7) (Bállá, —), B. Tóth (7), Lakatos (7), Raffai (7) . Edző: Burázs György. Békés: Makai (7) — Gonda (6), Arató (6), Deák (7), Balogh (5) (Budai, 5), ( Vágási (6), Ács (7), Sebestyén (6), Kiss (7), Pikó (7), Gurcsó (6) (Czinanó, 5). Edző: Bod- zás Lajos. Jó iramú mérkőzésen, a tetszetősebben játszó hazaiak ilyen különbséggel is megérdemelten győztek. G: Nagy III, Lakatos, Raffai. (Szabó Árpád) Bcs. MÁV—Honvéd Szalvai SE 1—0 (0—0). Békéscsaba, Csányi u. 50 néző. V: Mihály (9). MÁV: Havasi (7) — Trabach (7), Gaál (8), Lukoviczki (7), Pataki (7), Hürkecz (7), Veszprémi (6) (Hrabovszki II —), Alberti (7), Nagy (6), Domokos (6), Pribránszki (6) (Suba, —). Edző: Sziabó László. Szalvai: Klembucz F. (6) — Petrovszki (6), Réti (7), Kal- csó (6), Klembucz J. (6),Pa- taj (6), Zámbori (6), Nagy J. (6) (Nagy Zs. —), Ónodi (6), Fehér (6), Nagy T. (6). Edző: Gurbán Líviusz. Közepes színvonalú összecsapás, a jobb csapatjátékot nyújtó csapat nyert. G: Hürkecz. (Sztoján János) Battonya—Endrőd 2—1 (2-1). Battonya, 200 néző. V: Gróza (9). Battonya: Lung (7) — Marin'ki (7), Lehoczky (7) , Kovács (6), Sztanojev (5), Kócsó (7), Szabó (7) (Lukács, 5) , Kvasznovszki (5), Boár (6) (Serfőző, 6), Liszkai (6), Paulik (6). Edző: Major László. Endrőd: Hanyecz (6) — Rófusz (6), Markó (7), Bán (5), Sági (6), Roszik (6), Feuerverker II (7), Szakálas (6) , Pelyva (7), Nagy (5) (Szabó, 5), Ki túl jak (5). Edző: Erdei Ferenc. Nagy küzdelem után, szerencsés győzelmet arattak a hazaiak. G: Szabó, Sági (öngól), ill. Szakálas. (Ketskeméty Lajos) Medgyesbodzás— Tótkomlós 0—0. Mezőberény, 300 néző. V: Lenhart (9). Medgyesbodzás: Lajos (7) — Oláh J. (8) , Kurilla K. (7), Serfőző (7) , Báli (7), Restály (7), Kovács (6), Deák (5), Ögrincs (5) , Sánta (6), Oláh O. (7). Edző: Budácsik Tibor. Tótkomlós: Karkus (7) — öl- veczki (7), Bartos (7), Dafkó (7), Rocskár (7), Karasz (6), Cirle (6), Tetljak (6), Arató (6) , Lomjanszki (6), Serfőző ■(6). Edző: Matajsz Jenő. Igazságos döntetlen. (Csűri Ferenc) Mezőberényi Spartacus— Kondoros 4—1 (0—1). Mezőberény, 200 néző. V: Kokavecz (9). Mezőberény: Braun (6) — Bánhegyi (5), Ökrös (6), Molnár (7), Ramos (7), Petries (5) (Oláh, 6) , Hegedűs (6), Botyánszki (5) , Gazsó (—) (Kolozsi, 6), Komiszár (5), Hegyi (5). Edző: Jakab János. Kondoros: Soós (4) — Szász (5), Majoros (6), Bodó (5), Kunstár (6) , Szabó (6), Czesznak (6), Gaál (6), Palyusik (5), Reinhardt (5), Qmiljak (4). Edző: Pljesovszki Mihály. Szünet után Ramos gólképessége döntötte el a két pont sorsát. G: Ramos 3, Kolozsi, illetve Reinhardt, (dr. Makai Gyula) A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság állása 1. OMTK 16 9 6 1 35-15 24 2. Nagysz. 16 10 4 2 37-20 24 3. Szegh. 16 8 4 4 33-23 20 4. Sarkad 16 7 6 3 21-14 20 5. Békés 16 8 3 5 37-28 19 6. Mh. Cukor 16 6 5 5 23-21 17 7. Tótk. 16 4 9 3 25-24 17 8. F.-gyarmat 16 7 2 7 31-30 16 9. Battonya 16 6 4 6 20-25 16 10. GYSTK 16 4 7 5 19-22 15 11. Medgyesegyh. 16 5 5 6 26-31 15 12. Kondoros 16 5 4 7 21-30 14 13. Bcs. MÁV 16 5 4 7 20-30 14 14. Medgyesb. 16 5 3 8 25-26 13 15. M.-berény 16 4 5 7 26-32 13 16. Endrőd 16 3 5 8 26-34 11 17. Szalvai 16 4 2 10 23-32 10 18. Mh. MEDOSZ 16 3 4 9 16-27 10 BUDAPEST: I. műsor: 8.54 Tévétorna. (ism.) (sz.). 9.00 Iskolatévé. 14.25 Iskolatévé. (ism.). 16.26. Hírek. 16.30 Egészségünkért! 16.36 Drága Kyara bácsi. Japán dokumentumfilm. (sz.). 11.05 Spanyol dalok, táncok, (sz.). 17.30 Mindenki iskolája. 18.40 Esti mese. 18.50 Tévétoma. (sz.). 19.00 Díszünnepség Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából. (sz.). Közben: 20.00 Tv-hír- adó. Kb. 21.30 Egy szabad ember. Francia film. (sz.). 22.55 Tv-liír- adó — 3. n. műsor: 20.00 Szemle. 20.50 Tv-hiradó — 2. 21.10 Reklámműsor. 21.15 Fekete-fehér Minstral- show. (sz.). BUKAREST: 15.05 Iskola-tv. 15.35 Angol nyelvoktatás. 16.00 A volánnál — autóvezetőknek. 16.15 Szabad időre ajánljuk. 16.30 Népi zene. 16.45 Az író noteszéből. 16.55 A rivalda fényei. 17.30 A mezőgazdaság dolgozóinak. 18.00 Kérdés felelet. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-hiradó. 19.20 őszi liliom. Román színházi est. Utána tv-hiradó. BELGRAD: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 A kaland. Népszerű tudományos film. 18.15 A győzhetetlen nép. 18.45 Komolyzene. 20.00 STOP. 20.50 Akciók: őrizzük meg a természetet. 21.00 Vásári vezető, (riport). 21.05 A csatorna. Lengyei film. II. műsor: 18.45 Dokumentumfilm. 19.00 Színház a házban. Humoros adás. 19.30 Sport: Hamburger-Liverpool. (szuperdöntő). 20.15 Huszonnégy óra. 21.25 Lo- renzaccio. Tv-dráma. 22.45 Látóhatár. KOSSUTH RADIO: 8.27 Az ember biológiai jövője. 8.57 Zenekari muzsika. 10.05 Iskolarádió. 10.35 Hiánycikk a hidraulika. 10.50 Operarészletek. 11.38 Colas Breugnon. IX. 12.35 Melódiakoktél. Közben: 13.15 Törvénykönyv. 13.30 A melódiakoktél folytatása. 13.57 Mai dalok. 14.05 Ezeregy délután. 14.50 Éneklő Ifjúság. > 15.10 Nemzetiségeink zenéjéből. 15.30 Debussy: g-moll szonáta. 15.44 Magyarán szólva . . . 16.05 Harsan a kürtszó! 16.35 Oj operalemezeinkből. 17.07 Budapest— Mexikó—Quitó. Ütibeszámoló Lo- sonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének mexieói és ecuadori útjáról. 17.37 Zenekari muzsika. 18.00 A Szabó család. 19.15 Mindenki zeneiskolája. 19.51 Ady Endre születésnapjára. 20.21 Bemutatjuk új felvételeinket. 20.44 Népdalest. 21.29 Vese—művese. 22.20 Az első szívdobbanás. Részletek. 22.50 Meditáció. 23.00 Köny- nyűzene éjfélig. 0.10 Reneszánsz muzsika. PETŐFI RADIO: 8.05 Lukács István cimbalom-felvételeiből.. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Daljátékokból. 9.00 Táncdalok. 9.34 Derűre is derű. 10.00 A zene hullámhosszán. 12.00 Népdalok. 12.33 Arcképek a szovjet irodalomból. 12.50 Emil Gilelsz zongorázik. Janet Baker énekel. 13.33 Ének a dalról. 14.00 Kettőtől hatig ... 18.00 Harminc perc rock. 18.33 Boross Lajos népi zenekara játszik. 19.15 A politikai irodalom új könyveiről. 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 Magyar Remekírók. 21.04 Üjhold. Részletek. 21.21 Verdi: Otelló. Opera. 22.33 Tíz perc külpolitika. 23.50 Cigánydalok, nóták. SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hírek. — Mai ritmusok. A Drifters együttes felvételeiből. — Ügyeskezű ügyeskedők . . . Riporterek: Dalocsa István és Gulyás Ferenc. Sanzonok. Charles Aznavour szerzeményeiből, közben: Szemle üzemi lapokból. — Űttörőhfradó. Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: Űttörő-munkásőrök között Jászberényben. — Pillanatképek az úttörőházból. Milyen egy jó szakkör?) Megzenésített Ady-versek. — 18.00—18.30 Alföldi krónika. — Kedvelt olasz slágerek. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. MOZI Békési Bástya: 4 és 7 órakor: Pillangó. I.,n. Békéscsabai Brigád: fél 4-kor: Srácurak, fél 6 órakor: Hello, Dolly. I., n. Békéscsabai Szabadság: 4-kor: Legendák lovagja, 6 órakor: A szabadság katonái. I., II. rész. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Keresztesek. I., n. rész. Gyulai Erkel: A magas szőke férfi visszatér. Gyulai Petőfi: 3-kor: Az ellopott csata, 5 és 7-kor: Egy erkölcsös éjszaka. Orosházi Partizán: A farmer felesége. Szarvasi Táncsics: 6 és 8-kor: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandja, 22 órakor: A svéd asz- szony. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Pf. 111. Munkácsy u. 4. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a posta- hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi út 2/a. Igazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055