Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-30 / 256. szám

1977. október 30.. vasárnap © SZÜLŐFÖLDÜNK A szép könyv békési műhelyei —. 4 . \ ~7~7 %Jk VERS ^m LENINRŐL Füst Milán SZENCI MOLNÁR ALBERT VÁLOGATOTT MÜVEI Kmrtelefrar 'Ír' * „A művészi könyv nem kölcsönvett eszközökkel ké­szül, hanem a könyv saját elemeiből, a maga saját, belső törvényei szerint épül fel, és éppen az elemek összhangja, a szerkezet épsége és világossága, a tarta­lom és forma rokonságán felépülő belső egység a könyvművészet lényege. A könyv nem öncélú műalko­tás, hanem használati tárgy, de mint ilyennek, meg­vannak a maga sok százados fejlődésében kiépült tör­vényei.” (Kner Imre: A könyv művészete című rádióelőadásból.) A világhír nem könnyen születik. A Kner név sem úgy vált fogalommá a könyvművészetben, hogy a nagy nyomdászdinasztia jött, látott és győzött. Kner Izi­dor és Kner Imre írásai, le­velei tanúskodnak arról, hogy mennyi küzdelem, és főleg milyen megingathatat­lan akarat szükségeltetett ah­hoz, hogy a Kner kiadású könyvek híre megteremtőd­jön és fennmaradjon. Amikor ezelőtt 5 évvel országos tanácskozást ren­dezték Békéscsabán a könyv mesterei, és megnyitották ez alkalommal a „Szép magyar könyv” című kiállítást, so­kan és sokszor emlegették a Knerek szavait, gondolatait, melyek ma is irányt muta- tóak, miként arra világosan utal a fenti idézet is, Kner Imre rádióelőadásából. Huszár Mihály, a Kner Nyomda igazgatója mondja Békéscsabán: „Gyomai nyomdánk, ahol a válogatot- tan szép könyvek készülnek, mindössze 5 százalékát adja az egész nyomda termelési értékének. Ráfizetéses, szin­te haszon nélküli, azért csi­náljuk, mert hagyomány. A hatodik ötéves tervben sze­retnénk a gyomai nyomda rekonstrukcióját megvalósí­tani, utána megduplázódik a könyvnyomtatás. Űj gépek, új épületek: ez lesz a re­konstrukció alapja.” A könyvművészet jeles alakja Petőcz Károly, a gyomai nyomda vezetője. Irodájában szekrényeket tölt meg a sok remek, közöttük számos nemzetközi és orszá­gos díjat nyert könyv. Ki­adóink rendszeresen felkérik könyvek tipográfiai megter­vezésére, legújabb műve a „77 vers Leninről”. Nem várunk tőle történel­mi visszapillantást, a gyomai könyvművészet múltját fel­idézni tanulmányméretű vállalkozás lenne. Elég, ha annyit tudunk, hogy a hí­res, nagy Kner-korszak után 1957-ben kezdődött újra a könyvkészítés Gyomán, ad­dig más nyomdaipari termé­keket állítottak elő, és hely- lyel-közzel brosúrákat, füze­teket, ritkán könyvet, me­gyei megbízásból. — Szakkiadóknak húsz éve dolgozunk, ez a kapcsolat meg is határozza lehetősé­geinket. Knerék maguk vá­logatták, mit és hogyan ad­nak ki, mi megbízást telje­sítünk. Ügy szoktam mon­dani, hogy megkapjuk a partitúrát, és azt le kell ját­szani. Még akkor is kötött a nyomdász keze, ha történe­tesen itt, Gyomán készülnek a tipográfiai tervek. Az egy­kori Kner-hagyományból te­hát nem is nagyon túlozva csak a régi műgondot tud­juk adni, biztosítani. Persze, ez már önmagában is óriási dolog, így aztán nem vélet­len, hogy — például — ta­valy 33 könyvünk kiváló, 19 jó minősítést kapott az or­szágos zsűritől. Ez a Gyo­mán készült könyveknek több mint a fele. Pár éve a Kner mellett egy másik nyomda nem kevésbé híres neve is beépült a köz­tudatba. A békéscsabai Dü­rer is részt kért az evidéki könyves-mesterségből, és hogy milyen látványosan mű. véli azt, és milyen színvona­lon, arra elég a közeli elis­meréseket megidézni. Tava­lyi könyveik közül az orszá­gos zsűri 31-et minősített a legjobbak között.' Háromszéki Pál, a nyomda igazgatója nem számolhat be nagy előzményekről, hiszen a Dürer könyvnyomtatással alig négy esztendeje foglal­kozik. — Kis példányszámú köny­vekre specializáltuk magun­kat, ebben megfelelő támo­gatást is kaptunk. 1973-ban 110 tonna könyv készült a nyomdánkban, az idén 650 tonnát adunk át a kiadóknak, össztermelésünk 40 százalé­ka a könyv, másik 40 száza­lékát a Békés megyei Népúj­ság előállítása teszi ki, a fennmaradó 20 egyéb nyom­daipari termékekből áll, a zsákcímkétől a Békéscsabai Műsorkalauzig. Elismerjük, hogy Gyomán tömegében szebb könyveket gyártanak mint mi, és ha verseny van közöttünk, akkor az nagyon nemes verseny... Szakembe­reink viszont elhatározták: olyan könyveket kell kihozni a Dürerben is, mint a Kner- ben. Azt hiszem, elgondolá­saikat már több alkalommal teljesítették. Ezt nemzetközi elismerések is jelzik. Lipcsé­ben például Shakespeare II. Richard című művének kiadásával aranyérmet nyer­tünk, az országos zsűri díja­sai között ott van Juhász Ferenc: Tékozló ország, Ka­zinczy Ferenc: Fogságom naplója, Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év, Páskándi Géza A papírrepülő eltéríté­se című könyve. Most készül, és feltétlenül nagy könyvsi­ker lesz (nemcsak tartalmi­lag, tipográfiailag is) a Cor­vina gondozásában megjele­nő Tutanhamon-album, ren­geteg színes műmelléklettel, Ady Endre Az elhagyott ka­lózhajók, a francia nyelvű Mes poétes hongrois (Az én magyar költőim), és Tolnai Gábor Maradj velem, mert beesteledett című itáliai számvetése. A Dürer igazgatójának iro­dájában is könyv könyv há­tán, a könyvbarát egyik ámulatból a másikba esik, szemlélve azokat. Adódik is a gondolat: miért nem lát­hatják ezt, így együtt az emberek? Háromszéki Pál hasonlón töpreng, mint mondja, rég­óta. — Képtelenség, hogy ne akadna Békéscsabán egy ki­rakat, ahol a Kner és a Dü­rer legújabb kiadványait be­mutatnák. Nagyon szívesen vennénk például, ha az SZMT-székház egyik, nem * túlságosan kihasznált kiraka­tát megkaphatnánk, csabai­ak és a város vendégei szá­mára bizonyára élmény len­ne a két könyvkészítő mű­hely legszebb alkotásait szemlélni. Ugyanígy, ha én könyvesboltos lennék, külön állványt szentelnék a Kner és a Dürer Nyomdában készült könyveknek. Megérné a fá­radságot. Értékeinket ne rejtsük vé­ka alá. A Kner és a Dürer szép könyveit távolra ható hír övezi, érdemes odafigyelni a két neves műhelyre, ahol a könyv művészei dolgoznak. Sass Ervin Tolnai Gábor Maradj velem, mert beesteledett KALEVALA HHN DÜRER Egy elmaradt program helyett □ város élete hasonló az emberéhez. Úgy nő, fejlődik, olyan észrevétlen természetességgel a szemünk előtt, hogy a változást csak akkor észleljük, amikor elér egy feltűnő állapotot. A kisgyerek nagyobb lesz, a rövid nadrágból hosszúba bújik, s aki mindennap látta is, meg- hökken. Már ilyen, ekkora? És ez így megy tovább a kü­lönböző életkorokban. A városon is, bár naponta látni, hogy alakul, a változást csak időnként érzékeljük, leginkább ami­kor az utcakép gyökeresen mást mutat. Míg kedden este az Építők Kultúrotthona felé tartottam, — nem tudva, hogy az ifjúsági klub „Békéscsaba régen és most” című, vetítéssel egybekötött előadása közbejött akadály miatt elmarad — jutottak eszembe mindezek. Út­közben kezdtem az előadás várható hangulata szerint néze­lődni. Figyeltem. Az új nagy áruház piég igazi újdonság, nem olvad úgy bele a Tanácsköztársaság úti látványba, mint az évtizedek alatt kinőtt lakóépületek. Már a Jókai utcai , kereszteződést megszoktuk, csak az épülő 10 emeletes garzonház köti le a fantáziát az esti homályból kiemelked­ve karcsún, érdekesen. Sejteni lehet, hogy széppé teszi majd a környéket közel és távol. Tovább sétálva így vizsgáltam át mindent, egész a célig. Visszafelé már más szemmel néztem szét. Az új helyén kerestem a régit, azt, ami ott volt valamikor. És oly keveset tudtam felidézni, magam elé képzelni a 20—30 év előtti utcákból, házakból! Jószerével csak a kérdést, amit föl­tettem: mi is volt itt, ott, amott? Ám az ennél jóval mesz- szebb múltba is biztosan kalauzolnak Sztaniszláv Dániel fényképei, diái. Egy élet szorgalmával készültek ezek az egyedülálló várostörténeti dokumentumok. A több ezer da­rabból álló gyűjtemény egy kis részét vetítette volna le elő­adás után, hasonlóan a tavalyihoz. Akkor már egyszer el­csodálkoztak a fiatalok a Delka előtt hullámzó piaci népen, köztük a cselédlány kísérte hölgyeken, meg a régi divatú szalmakalapban a vasárnapi korzón sétáló urakon. Az állo­más melletti Kakas szállón, s a zöldbe kirándult munkásfi­atalokon, amint a táncot ropják. |s még sok más mindenen, amit a lelkes amatőr foto­gráfus szülőföldszerető buzgalma produkált, amiből nemcsak egy másik város, hanem egy másik világ is föltárult előttünk. Vass Márta Múzeumaink kincsei Tessedik Múzeum, Szarvas Bár sok szép tárgyat, érté­kes leletet őriz a szarvasi múzeum, mégis elsősorban névadójának, Tessedik Sá­muelnek a munkásságát őrző dokumentumok között kutat­tunk, amikor „kincseket” ke­restünk. Az agrárreformátor mun­kásságának jelentőségét úgy érti igazán a múltat kutató ember, ha több mint két év­századot pillant vissza ez időben. A török hódoltság után III. Károly Békés me­gyét és Szarvast 1719-ben Harruckern János György hadiélelmezési biztosnak ado­mányozta érdemei jutalmául. Harruckern János szlovák te­szabta kötelességei közé tar­tozott. A szarvasi múzeumban vannak azok a régi képek, amelyeken ismeretlen festő ecsetje örökítette meg Tesse- diket, s 9 gyermeke közül egyik leányát, Johannát, an­nak férjét, Mikolay Istvánt, az orosházi „kistessediket”. Ma már a múzeum kincse az a saját költségen kiadott könyv is, amelyet először né­met nyelven jelentetett meg. A címe: „A parasztember Magyar országban mitsoda és mi lehetne”. Jó szívvel, jó szándékkal küldte el köny­vét a magyar nemeseknek, akik azonban nem sokat tö­„A lóherének vetéséről” című művének első oldala, s a né­met nyelvű „A paraszt ember Magyar országon...” című Tes­Fotó: Gál Edit sedik-kótet 1784-ből lepeseket hívott Szarvasra, szabad mentelmű jobbágyok­ká nyilvánította őket, akik akkor hagyhatták el e he­lyet, amikor kedvük tartot­ta. így lett Szarvas 1722-re újra lakott község, de népei nagyon vegyesek voltak nem­zetiségben és erkölcsben egyaránt. Ebbe a helységbe, ilyen emberek közé érkezett az addig házitanítóként ok­tató Tessedik, hogy a szarvasiak lelkét és értelmét gondozásába vegye. Az ösz- sze-vissza települt, girbe-gur- ba utcákon nádfedeles kuny­hók kuporogtak. A világot • nyitott szemmel járó Tesse- diknek nem volt könnyű dol­ga, ha változtatni akart ezen. Felsorolni könnyű csak, amit közel hatvan év alatt alko­tott: itt alapította meg az el­ső hazai mezőgazdasági szak­iskolát; talaj javítási kutatá­sok, ipari és takarmánynövé­nyek meghonosítása, egész­ségügyi felvilágosítás, nép­művelés, mind-mind meg­rődtek vele, mígnem Kónyi János pécsi strázsamester magyar nyelvre is lefordítot­ta, de 'olvasója így sem túl sok akad):. Halála után köny­veit is elfeledték, azokat csak 1870-ben Zsilinszky Mi­hály, a későbbi államtitkár kutatta elő a feledésből. Tes­sedik egyszerre divatba jött, elismerték munkásságát. Kö­tetének elsárgult lapjait, raj­ta a gót-németbetűs felírást, s a magyar fordítás könyvét sokan nézegetik ma már. A kemény kezű, takaré- kas lelkész-oktató haj szál vé­kony arany jegygyűrűt csi­náltatott feleségének. A szarvasi múzeumban őrzik. Ügy mondták, takarékossá­gára jellemzésül: „még a le­vegőt is kimérte a családjá­nak.” Komor, barna bőrből készült óriási, egyenes hátú karosszékét, s egyszerű ivó­poharát is kincsként tartják számon a Tessedik Múzeum­ban. Bede Zsóka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom