Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-28 / 254. szám
1977. október 28., péntek o Gyógynövények vallatói Száz éve született Augustin Béla gyógynövénykutató. Nevéhez fűződik a Gyógynövénykísérleti Állomás megszervezése, mely a mai Gyógynövénykutató Intézet elődje volt. Burgonya étkezésre, feldolgozásra és vetögumónak Többéves hagyománya van Csanádapácán a zöldségtermesztésnek. A jó adottságokat a korábbi esztendőkben is kihasználták a község közös gazdaságai, a szövetkezetek egyesülése után tovább kamatoztatták az adottságokat és a lehetőségeket. A Széchenyi Tsz az idén 12-féle zöldséget termel, s a feldolgozóiparon kívül jelentős mennyiséget szállított lakossági fogyasztásra is. Az egyesülést követően egyszerűsítették a termék- összetételt, mind nagyobb teret kapott a gépi művelés. A zöldborsó, a zöldbab, a sárgarépa és a burgonya termesztése ma már teljes egészében gépesített. A szabadföldi kertészetben is befejezéshez közeledik a betakarítás. A szövetkezet 60 hektáron termesztett sárgarépát a feldolgozóiparnak, a terület feléről 360 mázsás átlaghozammal takarították be a termést. A 180 hektár burgonya szedését a hét végére befejezik, jó átlagterméssel. A megyei ZÖL- DÉRT-nek és a megyei ÁFÉSZ-eknek 30 ezer mázsa étkezési burgonyát, a Békéscsabai Hűtőháznak 4— 5 ezer mázsa apróburgonyát, a társgazdaságoknak és a kistermelőknek 1500 mázsa vetőgumót értékesítenek. A napokban megérkezett a szövetkezetbe az a 600 mázsa holland importból származó vetőgumó, mely a jövő évi nagyobb termést szolgálja. A betakarítás ugyan még tart, de a szakemberek már a jövő esztendőt tervezgetik. A zöldség- és burgonyatermesztés területe megmarad, szerkezetében viszont változik. Fűben, fában orvosság — tartja a magyar közmondás. Hogy mikor fedezte fel az ember a növények gyógyító erejét? A választ az ókorban kell keresnünk: egyiptomi, kínai, görög írások bizonyítják, hogy már időszámításunk előtt ismerték a gyógynövényeket. Nagy Károly frank király és római császár idejében (768—814) rendeletet adtak ki a fűszerek és gyógynövények termesztésére. A középkori kolostorok kertjéből nem hiányzott az ánizs, menta, mák, hársfa, székfű, zsálya. Hazánkban a XIV—XV. századtól kísérleteztek termesztésükkel, de feltételezhető, hogy már az ősmagyarok sámánjai is különböző betegségek gyógyításához növényi nedveket, főzeteket használtak. Tehát a gyógynövények ismerete szinte egyidős az emberiséggel. Napjainkban, mondhatnánk, reneszánszát éli ez a tudomány: a természetes anyagok alkalmazása a gyógyászatban, a kozmetikában ismét előtérbe került. A Herbária Vállalat üzemei az idén mintegy 1200 tonna gyógy- és fűszernövényt dolgoznak fel. Évente mintegy 15 millió dollár és 10 millió rubel értékű gyógynövényt adunk el külföldön, a hazai piac is gazdag: 200 millió forintos forgalma van évente. Amikor gyógynövényekről beszélünk, általában a gyógyászati célokra felhasználható füvekre, virágokra, gyökerekre, levelekre gondolunk, pedig a kör jóval tágabb. Ide tartoznak a fűszerek, s mindazok a növények, melyeket élvezeti cikkek, szépségápoló szerek, festékek készítéséhez használnak. Termesztésükkel, nemesítésükkel egy tudományos intézmény, a Gyógynövénykutató Intézet foglalkozik. H plantával kezdték A főváros határán túl, Szentendre felé haladva az országútról már messziről feltűnik a budakalászi Gyógynövénykutató Intézet tagolt épületcsoportja. Nyáron különösen vonzza a szemet, mivel 100 hektárnyi földjén különböző színű gyógynövények pompáznak. Most traktor járja a földet, ültetik az évelő pipacsot, más nevén a murvás mákot. Ez a növény vadon terem a Kaukázusban és jóval több ópiumot tartalmaz, mint a nálunk meghonosodott mák, a gyógyszeriparnak egyik fontos alapanyaga. A 62 éves múltra visszatekintő intézet létrejötte tulajdonképpen a teához- fűződik. Az első világháború idején többféle teakeveréket (szederből, mentából, csipkebogyóból, cseresznyeszárból) hoztak forgalomba, köztük az akkor divatos plántát. A teák minősítése, ellenőrzése sem volt megoldott. Szükség volt tehát egy olyan intézetre, ahol a különböző gyógynövénymintákat tudományosan vizsgálják, minősítik. Az ország legjobb gyógynövényszakér- tői dolgoznak itt. Pár nevet említve: Augustin Béla, a magyar gyógynövénykutatás nagy szervezője, Bittera Gyula, kinek nevéhez fűződik a hazai illóolajgyártás. Békésy Miklós, az anyarozs (varjúköröm) termesztésének feltalálója itt kísérletezte ki a felbecsülhetetlen értékű vérzéscsillapító szer növényi anyagát. Találmánya világ- viszonylatban elismert. Az anyarozstermesztés ma is az intézet egyik fő feladata. Legjobb a tiszántúli mák Jelenleg biológiai, agrárkémiai kísérletekkel kutatják a vadnövények termesztésének lehetőségeit; 31 kutató — vegyészek, gyógyszerészek, biológusok, genetikusok, mezőgazdászok, kertészek, gépészmérnökök — és stábjuk a laboratóriumokban, s az intézet szabadtéri területein „vallatják” a növényeket, titkaikról. Ismerik az ország gyógynövényeinek 200 faját, tudják, hol, melyik tájon terem a legjobb minőségű, hatóanyagú növény: a majoránna a homokot kedveli, a menta a Nyírség földjét, a levendula pedig Ba- '■ dacsony környékét. A tiszántúli mák a legjobb. Az anyarozs hazája Dunántúl, míg a mustár otthon érzi magát minden földben. A tudomány e területe szinte kimeríthetetlen, a föld növényeinek alig tíz százaléka vizsgált gyógyha- tásra. A magyar gyógynöMinősítés. Dr. Kaposi Pál tudományos főmunkatárs növényi drogot vizsgál minta- összehasonlítással vénykincs bizonyos része is még feltáratlan, holott a kutatók nem pihennek: az intézet az utóbbi évtizedben hat nemesített fajtát és húsz szabadalmat produkált. Sámánok nyomában Izgalmas betekinteni az intézet életébe, ahány terem, annyi meglepetés: klímaszekrényekben, mesterséges táptalajon — optimális fényű, hőmérsékletű és páratartalmú környezetben — nevelik, vizsgálják az őszi, tavaszi mákfajták reakciójellegét, majd éréskor megállapítják a termények alkaloidtartalmát, hatóanyagszintjét. Cél: a két fajta jó tulajdonságainak összehozása. Japán gyártmányú berendezés, a gázkromatográf analizálja a növény illóolajtartalmát. A műszer egy szem köményből is meg tudja állapítani, hogy milyen zamat-, aromakomponensekből áll, s így „segít” kiválasztani a legkedvezőbb összetételű magot a szaporításhoz, termesztéshez. Vagyis választ ad arra, mitől van a magnak kömény íze. A kutatók minden eszközt felhasználnak arra, hogy mind mélyebben betekinthessenek e különös világ rejtelmeibe. A korszerű technika, vegy tudomány mellett azonban még ma is szívesen tanulnak a trópusi vagy mediterrán országok híres sámánjaitól, kuruzs- lóitól, akik évezredes örökségüket, a növények titkait őrzik. Sietniük kell, mert az ősi tudomány ismerői kihalóban vannak. Úi anyag az Atépitéshez Az Ütépítő Tröszt a francia Sereg céggel know-how szerződést kötött úgynevezett kationaktív bitumen-ragasztóanyag magyarországi gyártásának bevezetéséről. Ennek alapján a Zalaegerszegi Közúti Építő Vállalat és az Erdőkémia Vállalat közösen alakítja ki az első üzemet, ahol évente 15 ezer tonna ilyen értékes útépítő anyagot állítanak majd elő. A gyártás a jövő évben kezdődik. Az új anyag nagy előnye, hogy felmelegítés nélkül használható és még mínusz 2 fok hőmérsékleten is dolgozhatnak vele, tehát jelentősen meghosszabbíthatják az útépítési idényt. Baromfitrágya takarmányozásra Október 26-án a Körösök Vidéke Tsz-Szövetség székházában rendezte meg a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát és a békéscsabai Lenin Tsz a baromfitrágya szárításával és hasznosításával foglalkozó értekezletét. A baromfitrágya hasznosítását 1959 óta vizsgálják hazánkban. Dr. Duduk Vendel, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem docense példákkal elemezte a baromfitrágya gyakorlati alkalmazását a takarmányozásban. A baromfitrágyából ki kell szárítani a testidegen anyagokat, csökkenteni kell a csíraszámot, valamint elölni a fertőző baktériumokat. A baromfitermelő gazdaságok és a kutatóintézetek kísérletekkel bebizonyították, hogy nemcsak a baromfiakkal történő visszaetetés során hasznosítható, hanem a hízósertések és hízómarhák fehérjeigényét is pótolni lehet vele a táptakarmányokban. Ma már számos gazdaságban foglalkoznak a baromfitrágya szárításával, belekeverik azokat a takarmányokba és kimutatták ennek népgazdasági hasznosságát is. Pelle László, a békéscsabai Lenin Termelőszövetkezet baromfiágazat-vezetője ismertette a náluk működő MAWO 150-es baromfitrá- gya-szárító működését, majd elmondta, hogy jelenleg hogyan hasznosítják a megtermelt baromfitrágyát a tápokban. Tojótápnak és jérce- tápnak 5, hízómarhatápnak 20, sertés- és malactápnak 10, tejelőtápnak 10 és a tenyész- üszőtápnak 25 százalékát teszi ki az előkezelt baromfitrágya. Az eljárás hasznosságát a számok is bizonyítják: a Lenin Tsz például ebből a termékből több mint 15 ezer mázsát termelt egy év alatt. Ezek egy részét üzemen belüli takarmányozásra használták, míg mintegy 2000 mázsát értékesítettek 2 millió forint feletti értékben. Egy-egy állat takarmányozásánál 180—280 forintig terjedő megtakarításra lehetett számolni ennél a takarmánynál. Ebben a számban nem szerepel a megtakarított kukorica értéke. Ezek után érthető, hogy a mintegy 5 millió forintba kerülő berendezés nem egészen két év alatt megtérül, még úgy is, hogy a Lenin Tsz szárítója — alapanyaghiány miatt — csak 70 százalékos kihasználtsággal működik. Ügy hisszük, hogy az eljárás gazdasági előnyei nagyobb figyelmet érdemelnek megyénk baromfitartó gazdaságai részéről, annál is inkább, mert az olcsó takarmány a húsprogram megvalósulását is segíti. Sz. J. Horváth Anita A kanadai gyártmányú klímaszekrényben mesterséges fényű, hőmérsékletű és páratartalmú környezetben nevelik az egyidős spanyol és angol mákfajtákat. Képünkön: dr. Bernáth Jenő biológus figyelemmel kíséri a termés növekedését (Bozsán Péter felvétele — KS) A felejthetetlen út... Kocsis Pál tanyáját körülöleli a szántó-, a kukoricaföld. Ügy, mint régen, 25- 30 évvel ezelőtt. A bejáróban csillogó vasú lóvontatá- sú eke. Nemrég használhatták. A felszín alatt tehenek, békés nyugalommal kérődzők. Minden a múltat idézi. De évtizedekkel ezelőtt elképzelni sem lehetett parasztnyugdíjast. A kutyák csaholására nagy nehezen előkerül az idős ember. Az ágyból kelt fel azon a késő délelőttön, amikor bekopogtam hozzá. Valami nyavalya „döntötte” le, pedig nem is olyan régen még a fáradtságot sem ismerte. Egy éve azonban megváltozott körülötte az élet. Nyugdíjas lett. A mezőmegyeri Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet nyugdíjasa. Igaz, ma sem látszik rajta a 66 év, pedig ott volt az 1952 és 59-es tsz-alapítók között. Ízes történeteket tud a múltból. — Ha nem beszélnénk róla, sokan azt hinnék a maiak közül: ez mindig így volt. Hányszor kérdezték tőle akkor, már nem tudja, meg nem is számolta soha: „Ember, mi reményed van ebben?” — „Várjuk ki a végét” — hajtogatta olyankor. — Sokszor sarkára állították akkor a magamfajtát. Se gép, se istálló, se pénz. Egyebünk sem volt, csak az az áldott jó föld, melyből élni kellett. Jóleső érzés visszagondolni, hogy a végén még nyugdíj is lett belőle. Pedig akkor még vetőmag sem volt. Hogyan lesz hát termés, ha nincs mit a földbe termi, panaszkodtak a gazdák. — Vessétek el a kenyeret! — hajtogatta a községi jegyző. . — No, több sem kellett! Lett nagy felzúdulás, az alig néhány hónapja alakított tsz-ben. Azután jött egy elv- társ a megyétől, hogy van itt búza, valahol a negyedik községben. Elmentünk hát érte. De mi már akkor rosz- szat sejtettünk. Mondta ez az ember a falubelieknek, adják nekünk a búza egy részét, hiszen mire vethetnének, addigra küld majd a megye másikat. Adták ők szívesen, így felpakoltuk hát az 50 mázsa búzát, és hazaindultunk. Amikor elhagytuk a községet, megszólalt az az ember: — Nem kapnak ezek már búzát sohasem. Kocsis Pál akkor megállította a szekereket. — Elvtárs! 'Maga becsapott minket — dörögte nekikeseredve. — Mi ezeket az embereket nem hagyjuk bajban, inkább visszaadjuk a búzát. Az ötvenes évek közepén azután felbomlott a kis szövetkezet. — Hiába mondtuk néhá- nyan: aki leveti a fényes csizmát, az majd újra felveszi. A hatvanas évek elején azután mind többen vették fel-újra, s lettek a szövetkezet tagjai. A közös vonzóbbá vált, együtt köny- nyebb volt viselni a nehézségeket. Ma már talán a volt nagygazdáknak sem kellene a föld, ha ingyen adnák sem. Hát ekkorát változott a világ! Az évek során a termelőszövetkezet eredményei majd mindenkivel elhitették a közös gazdálkodás erejét. Azért a tapasztalatot szerzett idősebb nemzedékhez a fiatalabb szakemberek ma is mehetnének tanácsért. — Legutóbb is ezt magyaráztam. Régen kóróval etettük a tehenet, mégis több tejet adott, mint most jó néhány a szövetkezetben. A takarmányozásra kellene jobban figyelni, mert ma már mégiscsak több van belőle. Azután meg itt a föld, amire nincs ráírva, mennyit ad. Az apám tanított erre, aki most 99 éves. Ma sincs ráírva a földre, de többet adhat az ember, hiszen van műtrágya, jó talajművelő eszköz. Ezek a földek gondos munkával még a mostaninál is többet teremhetnek. A vezetés is más, új stílusú, felkészültebbek, a szakemberek és a tudomány is egyre többet segít. Azért most is vannak buktatók. Két éve, az esős időszakban még az üzemekből is jöttek a földekre. Pedig talán akkor a tsz saját erejéből is többre lett volna képes. Gépekkel nem lehetett a nedves talajra rámenni, ezért kézzel szórtuk a búzát. Mégis jó termés lett. — Felejthetetlen, döcögős út volt — mondja még. De amelyik úton sokan járnak, majd csak kitaposódik, kisimul. Most már megállapodott ember. Csak azt sajnálja, hogy nem 30 éves. Szeretné látni, mivé lesz a termelőszövetkezet az új nemzedék kezében. Sóikat küszködött. Legnagyobb vágya mégiscsak az volt, hogy két fiát és lányát kitaníttassa. Így lett az egyik fiúból orvos, a másikból autószerelő, a lányból könyvelő. Akkor, régen az eke után sokat kellett talpalni. Ma már többen irigykednek a tsz tagjaira, különösen ha a háztáji is ad valamit. „De hiszen ez a kapu nyitva áll, nincs zárva most sem” — dünnyögi búcsúzóul. Kocsis Pál 1967-ben munkájáért minisztériumi oklevelet, 1973-ban pedig a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta. • * * A fiatalok jól ismerik a termelőszövetkezetben, azt a harcos múltat azonban már kevésbé, amelyben ő élt. — A szövetkezeit számunkra természetes munkahely — magyarázza Domokos István lakatos. Egyre inkább iparszerűvé válik a termelés és munkafeltételeink, életünk is egyre jobban hasonlít az ipari munkásokéhoz. Kepenyes János Karfial, karalábé, télikáposzta A belvíz minden tavasszal nem kívánt vendég a kaszaperi határban. A mezőgazda- sági terület jelentős hányada mély fekvésű, s ez gondokat okoz a növénytermesztésben. A helyi Lenin Tsz-t a belvíz minden esztendőben valamilyen formában sújtja: a talajmunkákat később, esetleg meg sem kezdhetik, a vetést lassítja, vagy a már szépen fejlődött növényt pusztítja ki. A szövetkezet szakemberei megvizsgálták annak lehetőségét, hogyan lehetne a kiesett károkat másodvetésűekkel pótolni. Először tavaly termesztettek másodvetésű zöldséget — sikerrel. Az idén az aratást követően megkezdték a talajmunkákat, majd elpalán- tázták 20 hektáron a karfiolt, 23 hektáron a télikáposztát és 11 hektáron a karalábét. A három növényféleség szépen fejlődött, s jó termést ígér. A napokban megkezdték a karfiol szedését és szállítását a Békéscsabai Hűlőháznak, ahonnan feldolgozás után svéd exportra kerül majd. A tervek szerint november első napjaiban befejezik a karfiol szedését, ezt követően hozzálátnak a karalábé és a télikáposzta szedéséhez, melyet a ZÖLDÉRT vesz át.
