Békés Megyei Népújság, 1977. október (32. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-02 / 232. szám

o 1977. október 2., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET Téka Ady novellái Mámorító játék felidézi a gyermekkort. S nem kell szé­gyellni bevallani, hogy bű­vös ez a játék. Olvasom Ady a Szépirodalmi Könyvkiadó­nál megjelent novellaváloga­tását, a Régi tavaszi háború címűt, s kibontakozik Ady gyermekkora, egy tovatűnt világ. Kitárulkozik előttünk egy világ, az a világ, amely­ből Ady költészetének gyöke­rei is táplálkoztak. A szilágysági, érmelléki tájhoz való kötődése, s az miként válik az érzések szimbólumává, a valóság jel­képévé, e folyamat figyelhe­tő meg egyik Írásában. A gyermekkor sejlik fel: „Ka­rolina asszony gyakran alta­tott mesékkel engem, ha a szobába beszabadult... Tisz­ta volt a látásom. A nagyok összefogtak, hogy minket bolondítsanak. Lehet, hogy van még falu másutt is. De az nagyon messze lehet...”. Az érmindszenti környék így elevenedik meg az 1906-ban írott Mikor Bodrit legyőzték című novellájában, a nyolc­esztendős Adyt idézve elénk: „Néha elmentem egészen a Bence-dombig. Messze-mesz- sze füstölt az Avas-hegy. Violás őszi napokon a Ma­gúra bukkant ki a semmi­ből. Néha láttuk különös hal­ványságban a bihari hegye­ket. Hallottuk, hogy az em^ berek Tasnádra járnak, Ká­rolyba, Zilahra... Az Avas és a Magúra hegyek. Tasnád, Károly, Zilah városok... A koszorúzó falvak, melyek a mezőről látszanak igaziak... A Bence-domb alatt van az Ér. Azután nincsen sem­Ady, aki a korszak kiváló publicistája, érzékenyen rea­gált a századforduló agrár­mozgalmaira is. Nagyváradi munkássága idején újból és újból fellángoltak az arató­sztrájkok, szervezetté vált mindinkább a jogok követe­lésére irányuló harc, amely aztán elvezetett többek kö­zött az Áchim András-féle agrárszocialista mozgalomig. Mindezt Ady is élénken fi­gyelte. Már 1897 nyarán nagy arányokat öltött Biharban, valamint a szomszédos me­gyékben, így Békésben is az aratósztrájk-mozgalom. Eb­ben az esztendőben Bihar­ban több mint harminc megmozdulás volt. 1903 jú­niusának elején a bihari sík vidéken, a gabonatermő öve­zetben több mint tízezer arató gyűlt össze a betaka­rításra, ám az esőzések mi­att napokig várakozniuk kel­lett. Bihardiószegen, Szé- kelyhidon, Gyapjún, valamint a környező falvakban, a Zichy-pusztán és a Stuben- berg-uradalomban dolgozók miután a béreket nem emel­ték letették a kaszát és a sarlót. Július 15-én már há­romezer arató sztrájkolt és gyűlt össze Bihardiószeg fő­terén. Az eseményekről igen részletes tudósítást közölt a Népszava és Ady lapja, a Nagyváradi Napló is. Az ese­mények a novellista Ady fi­gyelmét is ráterelték a témá­ra. Az Öhidyak igazsága cí­mű novellájában éppen az aratósztrájkot villantja fel: „Egy tavaszon különös jár­vány támadt az Óhidyak vármegyéjében. Aratás előtt nyugtalankodni kezdett a nyomorult nép. Itt is, ott is titkos gyűléseket tartottak a jobbágyutódok. Magyar és oláh parasztok a legbadarabb dolgokat merték hangosan hangoztatni. Hogy mégse jár­ja: néhány ezer ember egy tornyos kastély pár lakójá­ért éljen.. A kötet címadó novellája, a Régi tavaszi háború törté­néseinek színhelye Nagyká­roly és környéke, a Somos­erdő, a Kaplony felé vezető út bal oldalán levő Posta­rét. A múlt század végének hangulata villan fel (amelyet oly szépen rajzolt meg e vá­ros szülötte, Kaffka Margit is) a diákévek, amikor már nem fértek meg a gyerek­bőrben. Ennek a serdülő­kornak lehettünk tanúi az írást olvasva. Feszült han­gulatú novella a Régi tavaszi háború. Szembeszegülés a tu­nya várossal, a gimnázium­mal, a klastrommal, a temp­lommal, a nagyobb legé­nyekkel, akik elhódították a lányokat. A Szépirodalmi Könyvki­adó Kiskönyvtár-sorozatá­ban megjelent kötet erdeme, hogy Ady novellisztikájának minden oldalára ráirányítja az olvasó figyelmét. Igen jó olvasmány. Fülöp Béla Kós Károly Házsongárdban A forró, augusztusi nyár- végénk napján tört ránk a hír: életének 94. esztendejé­ben, Kolozsvárott elhunyt Kós Károly. A közel három­órás temetési szertartásán ott volt a jelenkori Erdély népének minden eleme, a hétköznapokban vele együtt lélegző magyar, román és szász. Magyarország is lerót­ta kegyeletét, mert Kós Ká­rollyal nemcsak egy darab transzszilván múlt szállt sír­ba, hanem az egyetemes ma­gyar kultúra jeles személyi­sége, a magyar szellemiség hordozója, s annak a modern ügynek a jószolgálata, ame­lyet úgy hívunk: lenini nem­zetségi politika. Micsoda dráma sűrűsödött és tombolt abban az 1883-ban indult kilenc és fél évtized­ben, amelyet megért! A ké­szülő két világháború forgó­szele, az államraisonok sza­kadatlan harca a terület fe­lett. Óh, be sokat és sokan tekintettek a humánum ko­nok őrzőjére, irányjelzést keresve, amikor csak idő múlt, de a lét felé kavart, na­pot takaró porfelhő mozdít­hatatlan vesztegelt. Nemcsak kortársként élt, hanem pél­daadó élete folytán iránytű­vé lett, tartása egyre maga­sabbra emelte a nem könnyű pillanatokból összeállt törté­neti szakaszokban. Csak erős, tiszta egyéniség képes töret­lenül átívelni nagy időket és összefogni, szolgálni legha­sonlatosabb sorstársakat, megtartani minden megtar­Gaburek Károly: Fák tandót a holnap emberiségé­nek. A Temesvárott született fiú a kartéziánus Apáczai Csere János haladó nézeteit őrző kolozsvári Farkas utcai kollégiumban komoly indí­tást kap személyiségformá­lódásához. önkifejlődésének fontos állomása 1899., az is­kola önképzőkörében VII. osztályos gimnazistaként Apáczai halála 240. évfordu­lóján elmondott ünnepi be­széde. Századunk első évei­ben a budapesti műszaki egyetem hallgatója, 1904-ben az általános mérnöki szakról az építészeti szakra iratkozik át. Pontosan akkor, amikor fontos váltás érlelődik az építőművészetben: szakítás a konzervatív akadémizmussal és előlép a nemzeti építészeti formanyelv megteremtésé­nek igénye, terjed a műszaki értelmiség körében az angol Ruskin és Morris nézete. Ha­tásukra sokoldalú művész akar lenni, aki együtt él a társadalommal; a művészet­tel hatni, nevelni akar, és stílust, formát a népnél ke­res. Ez a háttere a Kalota­szeg vidéki népi építészeti hagyományt a műépítészet­ben érvényesítő gyakorlatá­nak s ez a forrása egész köz- életiségének. 1908—13. között nőnek ki az első nagy kósi stílusú épületek, Budapesten (állatkert), Zebegény, Sepsi- szentgyörgy, a harmincöt éven át játékos-komoly mű­vészfantáziával alakított sztánai Kós-lakás, a Varjú­vár Kolozsvár vidékén. De beálmodta a stílust írásaiba is. Ha egyszer meg is térdel­nének kőelefántjai az állat­kert bejáratánál, leomlaná- nak tornyainak fióktornyai, palotáinak homlokzatai, a Varjú-nemzetség-beli épü­letek mindig is állni fognak a betűkben. Mert író is lett, hogy az erdélyi román—magyar együttélés ügyét a történelem üzenetét tolmácsolva tollal is szolgálja. írói zsengék nélkül robban elő nagyszerű írói nyelve az 1925-ben az Er­délyi Szépmíves Céhnél megjelent Varjú-nemzetség­ben. Irodalomszervező és szépíró tevékenysége nem érthető csak pártpolitikai te­vékenységének (1921—28. Er­délyi Néppárt) eközben vég­bement radikalizálódásának, balra tolódásának ismerete nélkül. A „Budai Nagy Antal históriája” (1932) a történe­lem üzenete a román és ma­gyar dolgozó kisembereknek, „Az országépítő” (1934), két­élű, István királya is aktuális figura, a fasizmus nagy indí­tásakor. Már az 1921 január­jában közzé tett híres röp- iratuk, a „Kiáltó Szó” bátor politikai tett: a romániai közélet demokratikus tarta­lommal megtöltéséért köz- életiségre hívja az erdélyi magyarságot, a közös haza ■ építésére. A dolgokat, jelen­ségeket tudomásul vevő, de a rosszat jónak magyarázni soha nem tudó közéletiségé- ben mindvégig vállalta a híd szerepét románok és ma­gyarok között. A sokat és sokfélét dolgozó ember, aki nemcsak lenni, hanem tenni akar, kifejezni magát ma- • gáért és másokért. A társa­dalomtól, a történeti szituá­ciótól nevelt művész, főisko­lai tanár, dékán, országgyű­lési képviselő. Fábry Zoltán • Stósza után időközeiben most elnémult Kós Károly Sztáná- ja. — Vajha életművek üze­nete élne bennünk az egy­más mellett szocializmust építő szomszéd-népekben! Dr. Virágh Ferenc Eónus István Elhagyott ember Borút terel az őszi alkonyat, Vén ember ás a fellegek alatt. Fordítja a fekete rögöket, Néha kivet egy édesgyökeret. Amíg ásója a földbe mélyed: Emlékké fakult tavaszba réved. Bimbós fák alatt, akkor is ásott, Körötte két gyerek, két kis vásott. Játszottak, a száraz gyomot szedték, Építettek várat és kemencét. Szemükből vidám élet nevetett, Nekik ültetett édesgyökeret. S elgondolta sorsát két fiának, Ha felnőnek, majd helyébe állnak. De itthagyták, mint holt kórót a nyár... Minden szép terve haszontalan már! — Borút terel az őszi alkonyat, Vén ember ás a fellegek alatt. A barázdába emléket temet, S kiássa mind, — az édesgyökeret!... Varsa Zoltán A költészet kocsmáiban Hazát kerestünk — s otthont adott ez a „Költészet” nevű csapszék. Innen legközelibb az ország — tanuljxík- s tanítjuk a leckét. Hitünk pultjára könyökölve — szánk körül füstölög az ének. Sorsukat némán fölmutatva körénksorolnak a szegények. Szavunkat, álmainkat lesve — Ismered őket Magyarország? Elhallgatott panaszukat enyhítní verset, cigarettát kínálunk körbe — helyetted is, míg a kesergő dübörög. (Ma sem urak füttyére járják a köpéstől sáros padló fölött!) A költészet kocsmáiban seregük velünk sír, mulat. Nekik éneklünk szebb jövendőt, talpuk alá arany-hidat. Zelei Miklós Elmerült csillagfénnyel kihímzett emlék szövetei már elleplezték bedőlt kutakban maradt béke lehet csöndjének menedéke rongyba csavart elásott szélben lapul a földmély melegében kemenceszag elmerült álom pitymallik kenyérként a tálon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom